Van egy elzárt övezet, ahová csak kiváltságosok léphetnek be, egy hely, amely képes újrakeretezni a valóságot. Egy olyan dimenzió, ahová csak egyvalakinek van valódi bejárása: a művésznek. A műterem az alkotó lényének olyan térbeli kiterjesztése, ahol az őrület összefér a zsenialitással. Ezeken a tereken keresztül vezet minket végig Grela Alexandra és Révész Emese művészettörténeti böngészője, hogy napra teregesse a képzőművészet jelentős korszakainak és alkotóinak történetét.

25 korszak és számos művész − átlagember számára olykor érthetetlen − univerzumába enged bepillantást a Hol készül a művészet? (Csimota Könyvkiadó, 2022) című képeskönyv. A kötet Révész Emese, az ELTE BTK Művészettörténeti Intézet Modern és Jelenkori Tanszékének vezetője, valamint Grela Alexandra festőművész kooperációjából született azzal a céllal, hogy olyan eszköztárat ajándékozzon a gyerek (és akár a felnőtt) olvasóknak, amely egy életre megalapozhatja befogadásuk sokszínűségét. A könyv értékét mi sem példázza jobban, mint hogy a HUBBY szakmai zsűrije Az Év Illusztrátora kategóriában a 2023-as Év Gyerekkönyve Díjra jelölte.

Révész Emese gyerekirodalmi munkásságára jellemző, hogy korántsem hétköznapi témákat feszeget. Simi és a rendetlen betűk című meseregényében egy diszlexiában szenvedő gyermek mindennapjain keresztül mutatta meg olvasóközönségének, hányféleképpen lehetünk értékesek. Most ugyanezt a belső értékrendszert alapul véve igyekszik ajtót nyitni a művészek legféltettebb „szelencéjébe”, a műterembe, hogy egy kislány és egy illusztrátor párbeszédén keresztül gyereknyelven, élőbeszéd formájában mutassa meg, milyen hely az, ahol a lélek és a vászon összeér.

A művészettörténész magánéletében a kiállításszervezés is napirendi feladat, ezért nem meglepő, hogy a könyv olvasása, lapozgatása közben folyamatosan azt érezzük, mintha tárlatvezetésen lennénk. Révész az ELTE Online-nak adott interjújában így nyilatkozik: „a műveket a saját korukból, kontextusukból szemléljük, ne pedig az utólagos normatív szempontrendszer szerint ítéljünk meg egy korszakot.” Elmondja továbbá, hogy küldetésének érzi, hogy olyan műtárgyakra irányítsa a figyelmet, amelyek feledésbe merültek, valamint célja, hogy felfedje a művekben rejlő értékeket. Erről a törekvésről tanúskodik a Hol készül a művészet? című képeskönyv is.

„Kint” és „bent”

A keménykötésű borítón megjelenik több olyan jelentős eszköz, amelynek segítségével egy lépéssel közelebb kerülünk a képzőművészet és ezáltal a műterem elzárt világának megértéséhez. Ezek egyike a fény hangsúlyos jelenléte: a borító mintegy felét a műtermet bevilágító lámpák és a természetes fényt adó, hatalmas ablak rajza teszi ki. A fény erősségének, lágyságának mértéke, beesési szöge elengedhetetlen manna, amely hat a műre, annak későbbi értelmezésére és az alkotási folyamatra is. Az ablak kiemelt szerepe tökéletesen reprezentálja, hogy minden ajtónyitás alkalmával egy olyan különálló világba érkezhetünk, ahol egyszerre vagyunk fizikailag a műterem elzárt univerzumában − s ezzel kicsit az alkotó elmejében is −, és ugyanakkor lehetőségünk van a művésszel együtt tovapillantani a folytonosan változó külvilágba. Sean Scully szerint az ablak két tér- és létsík közötti közvetítő felület, amely lehetőséget ad a „kint” és a „bent”, az „előtt” és a „mögött” együttes érzékelésére. Ezen kiváltságos tudással felvértezve kezdjük meg közös utazásunkat.

A képeskönyv mérete már sugallja az olvasónak, hogy nem egy utazókönyvhöz lesz szerencsénk, de ez korántsem csorbítja a benne rejlő lehetőségeket. Nagyságának és részletgazdagságának köszönhetően megágyaz annak, hogy a szülők és gyermekek együtt, de külön-külön is a lapok mögé bújjanak, ezzel elválasztva magukat a materiális világtól. A borító belseje akár színezőként is szolgálhat; itt az olvasóra bízza a szerző, hogy mivel, miként, s hogyan kelti életre a részleteket. A szöveg terjedelmét tekintve felnőttként akár egyhuzamban végigolvasható, de korszakokra lebontva is megállja a helyét, amennyiben a jövőben csak Van Gogh napraforgóira éhezik a lelkünk, vagy épp elfáradnánk a sok újonnan érkező impulzustól. A fejezetek hosszúsága jól alkalmazkodik a kisiskolás gyerekek olvasási teherbírásához is.

Kezdődik az utazás!

…szólít a könyv, s mi szót fogadunk az ilyen egyedülálló meghívásra. Már az első oldalpárok egyikén megismerjük a könyv két valós főszereplőjét: az illusztrátort és a kislányt. Beszélgetéseik adnak lehetőséget arra, hogy egy többezer éves időutazáson vegyünk részt, megismerkedhessünk Európa, Ázsia és Amerika művészetével, valamint a törzsi népekre gyakorolt hatásával.

A könyv végig a gyermekek nyelvén és perspektíváján keresztül próbál kapcsolatot kialakítani az olvasóval. A kislány kérdéseire adott válaszokban az illusztrátor a magyarázatait biztos alapokra helyezi: képek, jelek és szimbólumok segítségével vezeti a kíváncsiskodó főszereplőt és az olvasót. Törekszik az egyszerűségre, mégis számtalan részletbe beenged. A korszakok ismertetőjét igyekszik érdekességekkel fűszerezni, hogy még egyszerűbb legyen a kapcsolódás, az oldalak alján pedig forrásként tűpontosan feltünteti a korszak/művész leghíresebb alkotását, valamint azt is, hogy az hol lelhető fel a világban. A művészek nevei fonetikusan is megjelennek, hogy azok megfelelően raktározódjanak el a későbbi időkre. A képek és a szöveg megjelenésének aránya egyensúlyban van, egyik sem nyomja el a másikat. A korszakok határjelölőként is szolgálnak, így bőven jut idő a „fellélegzésre”.

A megvalósítás egyedisége abban is rejlik, hogy minden második teljes oldalpár egy olyan műtermet ábrázol, amely egyszerre a művészt és a kort is igyekszik a leghűségesebben reprezentálni. Ennek segítségével valós képet kapunk az időszakot meghatározó irányzatokról, technikákról és alkotási folyamatokról. Megismerhetjük továbbá azt is, hogy az idők során miként változott a kor embere, környezte: hogyan, például milyen „világítástechnikával” dolgoztak. A kislány állandó kísérőként minden oldalpáron megjelenik, ezzel tükrözve a teljes bevonódást, valamint előre vetíti egy játék kezdetét.

Az oldalak és oldalpárok egybefonódó nagysága lehetővé teszi, hogy könnyedén szemügyre vegyünk minden apró részeletet, továbbá kényelmesebbé teszi a kakukktojások megkeresését is. Az illusztrátor és szerzőpáros ugyanis minden műteremképen három oda nem illő részletet bújtatott el – többnyire olyan elemeket, amelyek az adott korban még nem léteztek, viszont valamilyen módon mégis kapcsolatban állhatnak azzal. Olykor azonban az is felmerül, hogy ezen elemek épp az adott korszak karikatúrái. Hogy csak egy példa kerüljön említésre: egy pillanatba térjünk be Andy Warhol művészeti galériájába. Ő azzal tartott tükröt az amerikai tömegkultúrának − amely mindent és mindenkit eladhatóvá tett –, hogy olyan korabeli sztárokról és slágerekről csinált sorozatokat, mint Marilyn Monroe, Mick Jagger vagy Mickey Mouse. A művész műtermében jelenik meg kakukktojásként többek között egy, a mai világban elkerülhetetlen NFT Ethereum kriptovaluta eszköz, illetve Psy Gangnam Style című slágerének ikonikus alakja is, s talán ezzel már többet is mondtam a kelleténél.

Az időn és téren átívelő tárlatvezetés előrehaladtával a kislány figyelmének összpontosulása egyre erősödik. Érezhetően eggyé válik a művek tartalmával, például szívesen beleharapna a zamatos narancsba, vagy megfürdőzne a francia impresszionisták festményein megjelenő forrásban. Kiderül az is, hogy olykor párbeszédbe elegyedik a szereplőkkel. „Lényeges fogás”, hogy a kislány szó szerint kimondja egy gyerek belső igényeit: „Végre gyerekekkel játszhatok” vagy a „Jó végre kilépni a szabadba” elszólásai tökéletesen reprezentálják, hogy igazán komoly témákról csak játszva lehet, valamint a hallgatóközönség korosztályának bevonása elengedhetetlen. A könyv felénél pedig egyértelműen látszik, hogy megtörtént a teljes bevonódás, mikor főhősünk átfedéseket, kapcsolódási pontokat fedez fel a művek között. Paul Gauguin képeiről például így nyilatkozik „A képei kicsit olyanok, mint a gyerekek rajzai, vagy mint Hokuszai metszetei”, ezzel visszautalva a könyvben korábban bemutatott művész alkotásaira.

Keretek és kapcsolódások

Habár a témák folyamatosan ismétlődnek – visszavágyódás a paradicsomi állapotba, természet tisztelete, állatok, növényzet elemzése, társadalmi értékek felmutatása, ferde tükör a hanyatló emberi értékek felett, valamint a művészet folytonos újradefiniálása –, egyre szembeötlőbb: minél tovább időzünk a sorok és lapok között, annál inkább felismerjük, hogy az egyes korszakok keretbe zárják a tárlatvezetést. Ahogy az őskori barlangfestészet és Banksy falfestészete összefonódik, úgy a „közösségi művészet” oltárán párba hozható Egyiptom közösségi festészete a középkori kódexfestők működésével. A tudós festők sorából megismerjük Leonardo da Vincit és Albrecht Dürert. Picasso, Vámos Rousseau Henri és Paul Gauguin művészetére az ősi törzsek voltak nagy hatással, nem kötötték őket szabályok, erős színekkel és merész formákkal dolgoztak, valamint a naiv gyermeki látásmód erősen jellemezte őket. Frida Kahlo és Louise Bourgeois művészetében az állatok kiemelkedő szerepet kaptak, illetve mindkettejük számára az alkotás az öngyógyítást jelképezi. Mások épp tükröt tartanak egy adott társadalmi problémának: Andy Warhol a tömegkultúrával fordul szembe, Niki de Saint Phelle törekvései a modellszakma, illetve az ezzel járó önsanyargató életmód ellen irányulnak, Kurt Schwitter a dadaistákkal együtt a háború ellen „harcol”.

Révész Emese nem fél beszélni a társadalmi problémákról, környezetvédelemről, értékrendszerek felborulásáról, olyan művészeket mutat be, akik méltóképpen kiállnak a jelen és a jövő értékei mellett. Így mutat rá Christo és felesége, Jeanne-Claude művészeti törekvéseire, akik a fordított pszichológia elvét alapul véve, úgy vélik, ha elrejtenek épületeket vagy tájrészleteket, azzal ráirányítják a figyelmet olyan fontos eszmékre, mint például a demokrácia vagy a környezetvédelem. „Ha becsomagolsz valamit, azzal véded, de el is rejted, kivonod a forgalomból. És mivel az emberekben kíváncsiságot és meghökkentést kelt, felhívja rá a figyelmet.” Ezen megközelítés a későbbiekben műelemzés szempontjából szintén aranyat fog érni az olvasó számára. Banksy neve ugyanezen értékrendszer mellett ismételten felhozható, ő a névtelenség/ arcnélküliség színfala mögé bújva szólal fel a szegénység, a rasszizmus, a zsarnokság, valamint a háború ellen. Így fordul szembe azzal, hogy a művészet csak a pénzről szóljon.

Irány a múzeum!

Végtelenül szerencsések vagyunk, ugyanis a keménykötést bezárva, a valós térbe kilépve, a könyvben szereplő két neves művész kiállítását is megtekinthetjük itthon, mi több, gyakorolhatjuk mindazt a tudást, amelyet eszköztárunkba összegyűjtöttünk.

2023. április 14. és július 16. között a Szépművészeti Múzeumban lehetőségünk van megcsodálni az utazó festő, Csontváry Kosztka Tivadar gigantikus festményeit. Megtekinthetjük többek között A taorminai görög színház romjai, a Mária kútja Názáretben, A Jajcei vízesés, a híres Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című műveit.

A kiállításról bővebb információ IDE kattintva, a Szépművészeti Múzeum oldalán érhető el.

Továbbá 2023. március 24. és június 30. között Salvador Dalí szürreális univerzumában is eltölthetünk néhány minőségi órát. A hazánkban eddigi legnagyobb felhozatalú, több mint 150 műremeket számláló kiállítás alkalmával lehetőségünk van tanulmányozni a művész grafikáit, életnagyságú szobrait, továbbá az üvegből, bronzból, aranyból, sőt gyémántból készült műtárgyait is. Az élményt tetőzi, hogy VR szemüveg segítségével is eggyé válhatunk Dalí művészetével.

A tárlatról IDE kattintva tájékozódhattok.