Megkezdődtek az Emma című darab próbái, amelyet Dávid Attila saját maga jegyez és állít színpadra az Örkény Stúdióban. A premierre a következő évadban, 2023 őszén kerül sor. 

Magyarországon minden második, halállal végződő erőszakos bűncselekmény családon belül történik. Az Emma című darab célja, hogy betekintést nyújtson a zárt ajtók mögé, ahová „kívülálló” egymaga nem tud, vagy nem akar belátni. A családon belüli erőszak elszenvedői szinte kizárólag nők, gyermekek és az őket támogató családtagok, hozzátartozók. Emma fikciós személye több mint húsz mélyinterjú felhasználásával íródott, hogy rávilágítson az erőszak természetére. Szerintünk a bántalmazás folyamata megismerhető és ilyen módon elkerülhető – szélsőséges esetekben pedig határozott beavatkozással megakadályozható.

Dávid Attila: Emma

Játssza: Kerekes Éva

Rendező: Dávid Attila

Dramaturg: Varga Zsófia

Látvány: Giliga Ilka

Zeneszerző: Iszlai József

Ügyelő-asszisztens: Veres Emőke

Világítás: Balogh Csaba Andor

Az előadás megvalósulását a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatta.

Kiemelt kép: Örkény István Színház/Horváth Judit