A Ricsárdgír sztori – Beszámoló a zenekar utolsó koncertjéről
Jók ezek a búcsúkoncertek. Nem kell attól tartani, hogy legközelebb máshol, majd jobban oda teszi magát a zenekar, hogy csupán a fejlődésbe vetett számítások vezérlik a csapatot, hogy a mostani, rutinszerű fellépés valójában csak egy a sok közül. Úgy tűnik meg kell szűnnie egy zenekarnak ahhoz, hogy legyen egy olyan koncertje, mint május 18-án a Ricsárdgírnek, 10 ezer ember előtt a Budapest Parkban volt.
Táncház újrafűszerezve, kortárs ízlés szerint – Aurevoir és The Pontiac a Budapest Parkban
Aki április 27-én ott volt a Budapest Park nyitónapján, megtapasztalhatta az Aurevoir fúziós konyháját. Valóságos zenei csemegével készültek a fiúk a nagyközönség számára.
Beszorult mondat? – Kispál és a Borz a Budapest Parkban
Naiv idealistaként érkeztem a Budapest Parkban tartott dupla Kispál és a Borz koncert első teltházas napjára, hiszen Bátorkeszin már megnéztem a "főpróbát", mely attól függetlenül, hogy erőteljesen slágerfókuszú volt, kecsegtetett azzal a lehetőséggel, hogy a budapesti koncerten olyan dalok is előkerülhetnek, melyek bár nem a legnépszerűbbek, de egyértelmű színfoltjai az életműnek. Éthosz van, visszatérés van, új lemez van - mi történt a Parkban?
Gépi-népi, rántotthús és Álommadár – Aurevoir és The Pontiac interjú
Tósaki Gergely interjúja a Budapest Park nyitónapjáról, ahol az Aurevoir és a The Pontiac léptek fel.
Egy megállíthatatlan páros: Iann Dior lesz Machine Gun Kelly vendége a Budapest Parkban
Iann Dior lesz Machine Gun Kelly vendége a Budapest Parkban.
Kortalan dalok: Quimby – Most múlik pontosan
A Most múlik pontosan az alternatív rock szféra kiemelkedő alkotása, amely egy népzenei interpretációval országos himnusszá vált, összecsengve milliók élményével, történeteivel.
Tavaszi rendezvénysorozattal jön a 2023-as Dalszerző Expo
A zene a szívnek, az észnek vagy a testnek szól? A dalszövegnek mennyire kell az igazságról szólnia? Hogyan indítsd be funkcionális zeneszerzői karriered? – tavasszal ilyen és ehhez hasonló témák lesznek majd terítéken a DEX Songwriting Expo (DEX) idei első alkalmain.
A 5 Seconds of Summer meghódítja az Arénát is
Október 10-én újra Magyarországon a 5 Seconds of Summer!
142 éve született Bartók Béla – Születésnapi koncert a Zeneakadémián
A Zeneakadémia növendékei léptek pódiumra Bartók születésnapja alkalmából 03. 25-én, ennek fényében letisztult, meghitt és családias jellegű “házikoncertre” váltott jegyet a szombati közönség.
„Tud egy sor akkorát ütni, hogy belezuhanok három másik dalba” – Rimóczi Zsola-interjú (Fatal...
A Fatal Error klasszikus-progresszív, rock-metál varázsa 13 éve tart. A háttérben húzódó ambíciók, célok, a csapatot kísérő zeneipari jelenségek, említésén túl, egyaránt beszéltünk dalszerzésről és feloszló zenekarokról Rimóczi Zsolával, a zenekar énekesével.