A covid utáni nagy visszatérésről, a jövőbeni tervekről, a hétköznapokról, a sikerekről-kudarcokról és persze a kezdetekről beszélgettem a Dumaszínház és a Showder Klub fiatal humoristájával, Elek Péterrel.

Mesélnél a kezdetekről? Hogy jött az, hogy humorista legyél?

Nem tudtam, hogy van ilyen, hogy stand-up, hogy egyáltalán van ilyen munka, egészen addig, amíg 2008-ban jött a Showder Klub Magyarországra, és akkor láttam, hogy ez nekem nagyon tetszik. Mindig is szerettem a humort, és már játszottam a gondolattal, hogy valami ilyesmivel foglalkozzak, csak nem tudtam, hogy mi ennek a módja.

Néztem vígjátékokat meg Csupasz pisztoly filmeket, és arra gondoltam, hogy humorral foglalkozni akkor azt jelenti, hogy színész vagyok, mint Leslie Nielsen vagy Jim Carrey. (Akkor még nem tudtam, hogy Jim Carrey is stand-uposként kezdte, mint mindegyik vicces színész egyébként.) Azon gondolkoztam, hogy ezt hogy kellene megvalósítani és nem tudtam, hogy színházba jelentkezzek vagy filmbe, ahol majd szeretnék vicceseket mondani?

És akkor láttam a stand-upot, a Showder Klubot, akkor ismerte meg az ország (Magyarország) és akkor éreztem azt, hogy nekem ez talán feküdhetne, plusz csak egy mikrofon kell hozzá. És nem az van, hogy színész vagy színház, ez csak egy mikrofon, olyan elérhető, tudod.

Ekkor jelentkeztél a Showder Klubba?

Gimis koromban küldtem egy felvételt, egy videotape-et a Showder Klubba, amit egy pincében vettünk fel. (Szerencsére már nincsen meg, vagy lehet megvan, de utólag belegondolva nem annyira vicces nyilván, amit 16-17 éves koromban ott kitalálgattam, bár nem vészes szerintem.) Erre akkor nem érkezett válasz, aztán Dombrádon, a Gólyatáborunkban lépett fel KAP [Kovács András Péter Karinthy-gyűrűs humorista], neki odaadtam egy DVD-t, amire ugyanezt kiírtam. Ettől vártam az áttörést, aztán ez sem sikerült.

Még ebben az évben elmentem a Félőrültek Fesztiváljára az amatőr estre fellépni, és ott majdnem leájultam a színpadról, az nagyon megviselt. Rápihentem 5 évet, de közben otthon mindig irkáltam a kis dolgaimat.

Nem voltál csalódott, hogy nem jött össze elsőre?

Azt éreztem, hogy nem azért nem jött össze, mert béna vicceket írtam, hanem azért, mert majdnem elájultam. Azt éreztem, hogy attól még lehet itt keresnivalóm, csak mert az első úgy sikerült az izgulás miatt ahogy, és ezért nem csüggedtem el annyira, írtam tovább a vicces dolgaimat össze, aztán úgy gondoltam, majd egyszer jó lesz. Ekkor jött a Magyarország, szereplek! tehetségkutató, ott bontakoztam ki, és ott sikerrel vették azokat, amiket évek óta irkálok/irkáltam. 2017-ben bekerültem a Showder Klubba.

Egy-egy fellépésed előtt a mai napig lámpalázas vagy? El szoktad próbálni előtte, amit majd szeretnél mondani?

Izgulok, de már nem az a fajta izgulás. Régen még az a fajta izgulás volt, hogy minden fellépés előtt azt éreztem, hogy oké, ez lesz az utolsó, én ezt nem bírom idegileg, hogy ettől kivagyok. Hazamenetel közeli állapotban voltam, azt éreztem, hogy nem éri meg, hogy az idegrendszerem, az emésztőrendszerem meg az agyam tönkremenjen.

Aztán az ember olyan, hogy mindenhez hozzászokik, nagyon könnyen hozzá lehet szokni, mert ugye ez egy extrém élethelyzet, és ehhez is hozzászoktam már, és hál’istennek most már nem azzal vagyok elfoglalva, hogy izgulok, hanem tudok fókuszálni a közönségre, arra, hogy jó legyen a műsor.

Mert ha izgulva megyek fel, akkor rohamosan csökken az esélye annak, hogy siker legyen. A közönség érzi azt, amikor izgul az ember, és a baj ezzel az, hogy nem tudnak nevetni akkor, amikor látják, hogy izzadok, mert nem nevetni fognak, hanem sajnálni és együttérezni, ez így működik. De ők nem azért vannak ott, hogy együttérezzenek velem, miközben én rosszul vagyok.

Az előadásod közben szoktál azon gondolkozni, hogy mi fog következni a mondandódban?

Igen. Nagyjából megírom előtte vázlatosan, és mindig tudom, hogy mit fogok mondani, de azért van, hogy közben variálom, igen.

Legutóbb Ózdon jártam Kiss Ádám önálló estjén, ahol te voltál az „előzenekar”. Ennek függvényében kötött, hogy mennyi idő a te részed és mennyi az övé? (Azt hiszem, fél órát beszéltél, ő meg egyet kb.)

Csak 15 percet, de olyan soknak tűnt? Meg van mondva, hogy 15-20 percet kell nyomni. Vannak blokkok, amikor rá tudok pillantani az órámra, van egy-két olyan, amikor sunyiba megnézem az órám, de ezt igyekszem nagyon nem látványosan csinálni, mert nagyon kiábrándító tud lenni.

Honnan jön az ihlet? Mindig az aktualitást követitek?

Alapvetően nyitott szemmel járunk, rá van állítva az agyunk, hogy ha bármit látunk az utcán, bármit hallunk vagy bármi eszünkbe jut, az hogyan alakítható át azonnal a színpadon is működtethető anyaggá. Ez mindennapos, 0-24-ben pörög az agyunk, ha hallok valamit, rögtön leírom, tovább mondom, hogy jó lenne-e.

Valami megihlet, például tegnap a repülőn azon röhögtem, hogy a Ryanairnek a fedélzetén van kaparós sorsjegy. Annyira vicces, de komolyan, hogy a stewardess mondja, hogy „Please welcome”, aztán kérek egy kaparós sorsjegyet, meg egy deci Várda keserűt! Például ezen gondolkoztam, aztán gyorsan felvettem ezt a mondatot és szerintem ez vicces, aztán majd kipróbáljuk, elmondom majd valakinek.

Tehát van azért igazságtartalma azoknak, amiket mondasz. Előfordult már, hogy feltuningoltál bizonyos témákat?

Az a baj, ha azt mondom, hogy van a Ryanairnél kaparós sorsjegy, ez hihető és igaz is. De ha kitalálnám, hogy a Ryanairnek a gépén lehet disznót vágni, az haha, nagyon vicces, de annyira egyértelmű, hogy nem igaz. Egyébként vannak olyanok, akik ezzel operálnak, vannak ilyen stand-uposok, akik nagy Háry Jánosok, de szerintem ott érződik mindig, hogy pont mindig ráesik, pont mindig rányitnak és egy idő után már azon kell röhögni, hogy az illető egy kvantum univerzumban él, ahol az események mindig valahogy úgy történnek, hogy a legvalószínűtlenebb dolgok mindig pont megtörténnek. Ez kicsit olcsó szerintem, de ezt mindenki eldönti magának.

Szóval, Kiss Ádámmal jársz „turnézni”. Miért pont vele?

Írt nekem még annak idején, amikor a Magyarország, szereplek!-ben szerepeltem, hogy dolgozzunk együtt, ismerkedjünk meg. Ennek már 5 éve, aztán megismerkedtünk, és onnantól még szorosabb ez az egész, főként az utóbbi 2-3 évben, együtt dolgozunk, közösen ötletelünk, aztán az önálló estjére már engem vitt Kiss-előzenekarnak.

Mit gondolsz, ez fordulhat a jövőben? Arra gondolok, hogy te viszed majd őt az önálló estedre.

Hát, nem hiszem, hogy ő ilyen mélyre fog csúszni, hogy az előzenekarom legyen.

Egyáltalán mi kell ahhoz, hogy legyen egy önálló ested?

Bizonyos tapasztalat a szakmában meg jó sok anyag és, hát, nézők, ismertség meg népszerűség. Írhatok én önálló estet, ha senki nem fog rá eljönni.

Befolyásolta ezt most szerinted a covid, hogy mennyien mennek el az előadásotokra?

Persze, hiszen még mindig nincs mindenki beoltva, nincs mindenkinek védettségi kártyája. Nagyon bízom benne, hogy lesz olyan mint régen: teltház. Nagyobb városokban azért mindig jobb, viszont kisebb helyeken, ahol az átoltottság nem magas, ott azért félházzal megy a dolog.

Például Ózdon, ahol voltunk. Hát ott is egy békeidőben az tele van. És ez azért dühítő, mert erről nem mi tehetünk. Hiába promózzuk, hiába nagyon szeretnénk, hogy eljöjjenek és nagyon szeretnénk, hogy jó legyen, de nincsenek ott a covid miatt. Ez szomorú, de csak vége lesz egyszer!

Ha jól tudom, debreceni vagy. Budapesten élsz, vagy folyamatosan ingázol, és a fellépések előtt utazol csak fel?

Itt is-ott is. Alapvetően ingázok, mert laktam Budapesten, de nem nagyon győzött meg. Jó itt lakni, meg minden, de nekem a debreceni kertváros után a hatodik kerület picit súlyos volt. Akkor jöttem rá, hogy mennyire jó a kertes ház, amikor itt laktam. És amikor nem az volt, hogy reggel felkelek és – amúgy nyáron imádok ébredés után kimenni a fűre mezítláb egy kicsit és menni egy kört, míg süt a nap, felébredek és addig sétálok – nahát ez itt Budapesten, kinyitom az erkélyt és arcon ver a szmog meg a zaj meg az ordibálás.

Persze jó, mert itt zajlik a kulturális élet, a kis nyüzsgés itt van. Úgy lenne jó, ha otthon laknék, Debrecenben, de mondjuk ideteleportálhatnék néha, mondjuk, ébredés után két órával, aztán vissza.

Min dolgozol jelenleg? Vannak a jövőre nézve komoly tervek?

Van amúgy! Az első önálló estemet kalapálgatjuk január-februárra, akkorra tervezzük, a jövő színházi évad elejére, nagyon bele kell húzni addig. Ezen töröm a fejemet, hogy hogy kellene csinálni, miket tegyek bele, gitározzak-e, vagy hogyan adjak bele mindent, ami én vagyok.

Még tervben van a Zenebu@ik 2, mert van a Jankloviccsal [Janklovics Péter színész és stand-up komikus] közös zenés estünk, ami hál’istennek nagyon sikeres előadásnak mondható. Két órás zenés-prózai őrjöngés. Tehát ez egy zenetörténeti áttekintés viccesen. Rappelünk, írtunk mindenféle rap számokat bele, meg hogyan táncoltunk a diszkóban 17-18 évesen, van abban minden és nagyon szeretjük, meg a nézők is, abból írunk egy második részt majd.

Emellett esetleg Kiss Ádámmal folytatódik majd a MITPARODIZÁLSZ?! trilógia egy negyedik résszel is?

Vicces, hogy trilógiának hívjuk, mintha lenne bármi kapcsolódás vagy kohézió, mintha egy hatalmas grandiózus történetet mesélne el. Nem, nem fog folytatódni, nem tudunk már több karaktert, dolgot parodizálni. Nagyon szívesen csinálnék belőle még százezer részt is, csak ennyi nincs a tarsolyunkban. Viszont lesz egy másik videó, ami ugyanez a koncepció, hogy leülünk és valamit csinálunk az asztalnál, az már fel is van véve, ennyit elárulhatok.

Kiemelt kép: a38.hu