A 2020-as év mindenki számára tartogatott kellemetlen meglepetéseket, beleértve a legrosszabbat is, a koronavírust. Életünk, szokásaink átalakultak, nagy változások történtek a szórakoztatóiparban; a zenei rendezvényeket lemondták, a fesztiválok elmaradtak, a közösségi élet, mondhatni megszűnt létezni. Vajon más lesz-e az idei év nyara?

Mindannyian bizonytalanul állunk 2021 előtt, kérdések milliói fogalmazódnak meg bennünk a jövőt illetően. Mi lesz nyáron? Ha a fesztiválok megrendezésének lehetőségét nézzük, sajnos kevés esély van arra, hogy minden ugyanolyan lesz majd, mint ’19 nyarán volt. Amennyiben idén lehet majd tartani nagyszabású közösségi rendezvényeket, azok minden bizonnyal új formában lesznek látogathatóak a nagyközönség számára, hiszen várható, hogy a közeljövőben ebben az iparágban is radikális változások fognak bekövetkezni.

Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója szerint arra van esély, hogy a hazai fesztiválok elkezdjenek felépülni az elszenvedett károkból, és hogy a kisebbeket meg lehet majd rendezni, ellenben a nagyobb, nemzetközi fesztiválokkal. Azok még több szervezést igényelnek, mint a hazai rendezvények. Egyre nagyobb a bizonytalanság a háttérben, ugyanis az egyik legfontosabb tényező, amit már jóval a fesztivál előtt tudni kell, az a várható látogatottság, ezért is indul el a jegyértékesítés már egy évvel a fesztiválok előtt. A szervezők elkezdik a programokat összeállítani, felvenni a kapcsolatot a fellépőkkel, egyeztetni az időpontokat, mi több, egy-egy nagyszínpados sztárvendéget már a rajongókkal is megosztanak a közösségi oldalakon.

fesztivál
Forrás: marketingfesztival.hu

Apropó, jegyértékesítés! A Művészetek Völgye Fesztivál hivatalos honlapján már el is indult a bérletek, napijegyek megvásárlásának lehetősége az idei nyárra, amely során a rendezvény a 30. jubileumi születésnapját ünnepelné. De hogy minderre lesz-e lehetőség?

Ahogyan más fesztiválokat, úgy a három településen (Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd) zajló Művészetek Völgyét sem lehetett az eddigi formában megtartani a 2020-as évben. Azonban láthattuk egy olyan új irányát megvalósulni a rendezvénynek tavaly ősszel, amely ha nem is pótolta, de valamelyest kitöltötte az űrt az odalátogatók szívében.

Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál igazgatója így nyilatkozott: “Izgultunk az elején, hisz a Völgyhétvégék egy új, rövid idő alatt kitalált és megszervezett formája volt a kapolcsi találkozásoknak. A Művészetek Völgye látogatói a világ legjobb közössége, ezt mindenhol el kell mondjuk, most is elképesztően és számunkra szívmelengetően reagáltak a változásokra, ezúton is köszönünk nekik mindent.”

Az újratervezés következtében 2020 őszén négy hétvégére kiterjedő mulatság zajlott az említett falvakban. Igaz, hogy a létszám jócskán csökkent a korábbi évek résztvevőihez képest, a hely mindössze napi ötszáz főt tudott fogadni. Azonban élményekből nem volt hiány, hiszen ekkor lett felavatva Kapolcs új főtere, megnyílt a MűvészVölgy Kúria, és itt volt az első élőzenés filmvetítés is. A közönség itt láthatta először a Kalapos Kertet, mindemellett a Völgy teret adott megannyi különböző szabadtéri programnak is: színháznak, irodalomnak, zenének és táncnak.

Forrás: kalaposkert.business.site

Oszkó-Jakab Natália biztos abban, hogy a Völgyhétvégék okozta sikereknek köszönhetően, ha jubileumi szülinapi fesztiválra nem is lesz lehetőség, de hasonló hétvégékre mindenképp számíthatunk a nyár közepén.

Ha mi, vendégek, még nem is látjuk a fényt az alagút végén, ugyanakkor a szervezők fejében már szinte a teljes program összeállt a 30. Művészetek Völgyére. “Közösen ünneplünk majd sok Völgybarátunkkal, például szintén 30 éves a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, az egyik legrégebbi udvargazdánk. 25 éves a Fonó, akik a világzenei udvarunk programját szervezik és 20 éves a Hagyományok Háza, ahol hajnalig szoktuk ropni a Folk Udvarban.”

A fesztivál igazgatója azt is elárulta, hogy a születésnap méltó megünneplésére egy Völgy30 sorozattal készülnek számunkra. Ez pontosan azt foglalja magában, hogy minden korábbi Művészetek Völgye Fesztiválról megidéznek egy programot, és azt majd mindannyian újra tudjuk élni. A megalkotók a jubileumot közös ünnepnek tekintik, amiért szeretnék visszahozni a körforgásba a taliándörögdi Klastromot is. Mivel ez a fesztivál egyik ikonikus helyszíne már évtizedek óta, ezért szeretnének tisztelegni előtte időutazó fényfestészeti alkotásokkal. Az elmúlt időszakban a templomrom volt, hogy koncerthelyszínként, volt hogy zarándokhelyként szerepelt a programban.

Egy szó mint száz, a Völgy sok izgalmas programot tartogat az idei évre is, a további részletekre pedig hamarosan fény derül.

Forrás: tixa.hu

A Covid-19 okozta változás a szórakozási lehetőségeket igen szűk keretek közé szorította. Mindezek ellenére tavaly májusában a Budapest Park valami igazán különlegessel rukkolt elő rajongói számára, amikor a város egyik legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye Budapest egyik legnagyobb szabadtéri kerthelyiségévé rendeződött át. A következő hónapban már egy kisebb színpadot is építettek, és az elkerített területen 500 fős klubkoncerteket tartottak. Mivel a Budapest Park alapvetően nagykoncertekre van berendezkedve, ahogyan azt Pálffy András, a Park alapítója, vezérigazgatója is megerősítette, ez a hely működésének alapja. ”Összehasonlításképp a 2019-es közel 600.000 látogató helyett 2020-ban összesen alig több mint 70.000 koncert-, afterbuli-, vagy ingyenes ParkKert-vendégünk volt, a jegyár-bevételünk a 2019-esnek kevesebb mint 5%-a lett.“

Forrás: welovebudapest.com

Az 500 fős rendezvények által a Park kapacitásának kevesebb, mint 4%-át tudták csak kihasználni. Ez mindenképpen drasztikus változás, ugyanis a nagyszínpados fellépések akkor válnak igazán rentábilissá, amikor elérik az 5-6000 fős látogatottságot. Viszont, ha a visszajelzéseket tekintjük, ezen események sikeresnek mondhatóak, hiszen a létszámkorlátozás kialakított egy olyan intim, bensőséges atmoszférát a vendégek között, amire talán már hosszú idő óta nem volt lehetőség, értékelte a pozitív hozadékokat Pálffy. Lehetőség a szórakozásra, kikapcsolódásra, fellélegzésre a járvány okozta feszültség alól, a kedvenc zenekarok produkciójának átélésére, szocializációra. Általában az ilyen különleges alkalmakból szoktak a legjobb emlékek születni, melyeknek reméljük, hogy az előttünk álló nyár már teret tud adni.

Ha az idei év sem ad lehetőséget a tömegrendezvényeknek, koncerteknek, fesztiváloknak, a Park ilyen formában már tapasztaltan nyitja ki ismét kapuit és a szervezők magabiztosabban vágnak bele a 2021-es szezonba. Pálffy mindenesetre reménykedik: “Emellett valószínű, hogy idén már lehetőségünk lesz a járványügyi intézkedések betartása mellett a teljes kapacitásunkat kihasználva működni.” – összegezte kilátásait.

Ahogyan a legnagyobb fesztiválok meghatározó hangjai, Gerendai is úgy nyilatkozott a forbes.hu-nak, hogy március végén eldőlni látszik majd „a nagy fesztivál kérdés”. Pontosan az, hogy innentől megáll-e a szervezkedés és az összes programot le kell mondani (a már megígért fellépőkkel együtt), vagy kapnak majd egy olyan álomszerű utasítást, hogy áprilistól kezdjék el teljes erőbedobással beindítani a rendezés folyamatát? Az utóbbi valószínűleg mindenki számára megváltás lenne a tavalyi év után, azonban jelen esetben a várakozáson kívül még semmilyen kézzel fogható biztos pont nincsen.

A Kolorádó Fesztivál a weboldalán kiadott egy közleményt, miszerint minden energiájukkal azon lesznek, hogy az idei programsorozatukat meg tudják valósítani. A rendezvénynek a pontos dátumát is kitűzték már, sőt a pótdátumot is, ha az első alkalom túl közelinek bizonyulna. Igaz, nem tudni, hogy a járványhelyzet milyen hatással lesz a szervezésre és a megrendezésre, valamint az odalátogatók hajlandósága is megkérdőjelezhető. Ma még nem tudjuk, hogy mennyire lesz hatással az elmúlt időszak az emberek fesztiválozási szokásaira. A jegyek beszerzésének kezdő dátumát mindenesetre már megadták, ez a hír viszont keserédes. A jó benne az, hogy a tavalyi bérletvásárlók 80%-a átvitette a következő nyárra a bérletét, a rossz pedig, hogy ennek következményeképpen idén már alapból kevesebbet tudnak belőlük értékesíteni.

Forrás: highlightsofhungary.hu

Ha bekövetkezik az, ami jelenleg a legtöbb ember rémálma, hogy idén nyáron az élet nem indul újra, vajon mennyire okoz ez gazdasági szempontból tartós károkat a fesztiválipar, sőt, a kulturális élet jövőjében?

A legtöbb szervező szerint ez mindenképpen egy hosszabb folyamat eredménye lesz, amelynek a végén kiderül, hogy megmaradt-e az érdeklődés a fesztiválok iránt a járvány után is. Kérdések mindenesetre százával vannak. Visszajön-e az emberek életkedve, vagy a szórakozáshoz való hozzáállásuk tele lesz félelemmel és bizonytalansággal? A turisták mernek majd nagyobb közösségi rendezvényeket látogatni? Az, hogy lesznek-e maradandó károk a fesztiválvilágban, vagy orvosolni tudják ezeket idővel, egyértelműen ködbe burkolóznak.

Az is elképzelhető, hogy a koronavírus-járvány már az életünk része marad és meg kell tanulnunk együtt élni vele a későbbiekben is. Igaz, hogy jelenleg már kezdetét vette az oltakozás, azonban a realitások szerint a fiataloknak erre csak nyáron lesz lehetőségük, legalábbis Belgiumban (mint európai példa) mindenképp.

Pierre Van Damme, a helyi epidemiológus optimistán szemléli az elkövetkezendő folyamatokat. Szerinte a nemzetközi fesztiválok közül a Tomorrowland akkor is meg lesz tartva 2021-ben, ha a résztvevőknek kényelmetlen előírásoknak kell majd megfelelniük, beleértve a szájmaszk viselését, és a negatív Covid-teszt bemutatását. Mindezekre ugyanúgy esély van hazánkban is, ha az ember részt akar majd venni bármilyen közösségi rendezvényen.

Kiemelt kép: louisoliver.co