Kezdőlap Blog Oldal 19

Nem kell sietni – Napló a Margó Fesztivál harmadik napjáról

Margó f21

A tavaszi Margó történéseit Horváth Florencia újságírónk személyes hangvételű naplóban örökíti meg. Lássuk, hogy telt a harmadik, utolsó nap!

Korán kelek – ezúttal úgy kezdődik a nap, mint a korábbi években: délelőtt 11 órától már indul a Margó Irodalmi Fesztivál. Az idei évben sajnos csak délután voltak események, ami miatt rengeteg időpontütközéssel kellett számolni. A tavaszi rendezvény utolsó napján a hagyományokhoz híven azonban már az egész napot lefedik a programok.

A Kristály Színtér udvarán a Budapest Nagyregény kitelepülésénél rotyog a bográcsban a gulyás és a Budapest Nagyragu. Beállok a sorba, Péczely Dórával és György Alidával kanalazzuk az ebédet. „Egy várost nem a téglák, hanem a benne lakók történetei építenek fel” – hangzik a szlogen, és valóban: a budapesti kulturális élet és a gasztronómia összefonódásáé a főszerep.

A Nagyszínpadon ennek jegyében kezdődnek meg a beszélgetések, Valuska László kérdezi Cserna-Szabó Andrást és Saly Noémit. Mindketten piacozási szokásaikat a főváros gasztrokultúráját taglalják. Saly törzshelyeiről mesél, Cserna-Szabó a pacal megosztó szerepéről a fogyasztók körében. Valuska arra kérdez rá, mi az az étel, amit nem bánnának, ha eltűnnének az étlapokról, mire egyöntetűen az a válasz, hogy egy menünek mindig inkább bővülnie kell.

Ezután Scherer Péter és Katona László lépnek a főpincérek szerepébe. Mindketten olyan regényrészleteket, novellákat olvasnak fel, melyeknek középpontjában a főzés, az étkezés áll. Közben bárzongorista foglalja el a színpadot; olyan örökzöldek csendülnek fel, mint Szécsi Pál A távollét című száma vagy a De nehéz az iskolatáska. Érdekes őket ilyen köntösbe bújtatva hallani.

Margó f21
Fotó: György Alida

A színpad előtti teret civil történetmesélők veszik át, akikkel Szabó Dominika beszélget. A megszólalók a fővároshoz fűződő viszonyukról, személyes élményeikről, a nagyvárosban szerzett tapasztalataikról mesélnek, hiszen a Budapest Nagyregény projekt lényege, hogy nemcsak a könyvet író szerzők, de az itt élő emberek is megszólalási lehetőséget kapjanak. Ezáltal ők is kivehetik részüket az alkotói folyamatból, amely felöleli a 150 éves főváros történelmét, történetét. Szó esik hajózásról, a Lipótmező felszámolásáról, egészségközpontokról, illetve arról, hogy a művészeti karrierépítés, például az operaénekessé válás érdekében szinte elkerülhetetlen a fővárosba költözés.

Továbbra is kígyózik a sor a bográcsoknál. Szerencsére nem esik az eső. A szomszédban lévő Hajós Alfréd Uszoda zenéje keveredik a színpadról hallható zongoraszóval, igazi fesztiválhangulat van. Gyorsan telik az idő, dél elmúltával egyre több ember érkezik.

14 órakor Herner Dorka Lélekmódváltás – Önismereti eszközök egy felszabadultabb élethez című könyvének bemutatója kezdődik a Hajó Színpadon. A szerzővel Al Ghaoui Hesna beszélget, hatalmas az érdeklődés, a teremhez vezető lépcsőn is állnak emberek. Csak egy kicsit hallgatok bele, épp arról van szó, hogy a könyv azt igyekszik bemutatni, hogyan lehet túllendülni az élet kibírhatatlannak tűnő eseményein. Herner mindezt saját példáján, az általa átélt nehézségeken keresztül szemlélteti. Elmondja, azt reméli, az olvasottak mások számára sem lesznek idegen szituációk, így talán tanácsaiban még inkább fogódzót találhatnak az olvasók.

Al Ghaoui arra kérdez rá, ötgyerekes anyukaként milyen volt belevágni a második könyv megírásába. Herner elmondja, az is célja volt, hogy a vele egykorú nők elé állítson ösztönző példát, rámutasson, hogy nincsenek egyedül az anyaság terheivel, küzdelmeivel. Tekintve, hogy végzettsége szerint pszichológus és coach, olykor szakmai szemmel fordul az őt ért történésekre tett saját reakciója felé, illetve tanácsait is igyekszik tudományos alapokon nyugtatni.

Ezt követően Prieger Zsolt Kedves Teréz! – Martonvárosi levelek című könyvének bemutatójára látogatok el a Könyves Színpadhoz; a beszélgetőpartner Ott Anna. Megtudom, hogy a szerző személyes hangvételű írásában a lakóhelyével szemközt, korokkal ezelőtt élő grófnővel beszélget. Ott viccesen megjegyzi, milyen kár, hogy a kötet csak most született meg, mert ha akkor meglett volna már, amikor a szerző a településre költözött, ő pedig ottani életéről faggatta, elég lett volna csak a kezébe adnia. Hiszen sok mindent megtudunk Martonvásár történetéről, az itteni életről, a közösségről.

A moderátor arra kíváncsi, hogyan érzi magát a szerző most, és milyen volt számára az alkotói folyamat. Prieger elmondja, abszolút elégedett, sőt már egy másik könyvön dolgozik. Arra szintén kitér, hogy ez egy teljesen új munkamódszer és szokatlan folyamat volt számára; abszolút más, mint a dalszövegírás az Anima Sound System nevű zenekara részére.

Megyek is át a Hajó Színpadra, ahol a Ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatás 2022-es díjazottjaival, Élő Csenge Enikővel, Bíró Zsombor Auréllal, Hidas Judittal, Székely Szabolccsal és Bakos Gyöngyivel beszélget az ösztöndíj időtartama alatti munkájukról Kazsimér Soma. A kérdező nem kerekasztaljellegűre tervezte a beszélgetést, inkább külön-külön kérdésekkel fordult az egyes szerzőkhöz.

Margó f21
Fotó: György Alida

Elsőként Bakost faggatta Amikor be kell fejezni munkacímű pályázatáról. Az író leszögezte: az anyagnak már nem ez a címe, azonban a végleges verzióét még nem árulná el. Elmondta, míg az első, Nyolcszáz utca gyalog című kötete egy női beszélő belső monológja, addig ebben az anyagban férfi és női szereplők egyaránt megszólalnak. A szövegeket a szorongás tartja össze, és örül annak, hogy a kötethez egy lélegzettel végig tudott írni szabályos formájú novellákat, hiszen korábban apró részletekből összeálló, fragmentált írásai voltak.

Kazsimér ezután Bíróhoz fordult. Arra kérte, meséljen kicsit a Telex tárcatárában megjelenő publikációiról. Az író elmondta, az SZFE egyetemfoglalásakor írt egy novellát Hogyan térdeljünk? címmel; közéleti aktualitása miatt úgy gondolta, érdemesebb volna ide küldeni, mint egy irodalmi folyóiratba, hiszen ez esetben maximum ketten-hárman írnának rá az ismerősei közül, hogy olvasták a művét, míg egy Telex-publikációval jóval több embert ér el. Azóta rendszeresen kér tőle szöveget a lap, így jelent meg itt a Mellőzöttek című novellája is, amelyben egy fiatal forgatókönyvíró viszi az utolsó változatot Andy Vajnának.

Bíró arra is kitért, hogy bár az ösztöndíj féléves időtartama alatt négy novella megírására vállalkozott, az egyikben végül annyi fantáziát látott, hogy kisregénnyé duzzasztotta. Mentora és jóbarátja, Potoczky László ébresztette rá, hogy valójában már jó ideje regényt ír, hiszen a többi szöveg is rengeteg erre utaló elemet tartalmaz, csak eddig nem vette észre.

Szóba kerül az apafigura fontossága is, hiszen a kisregény már a címben is fókuszba helyezi őt: Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek. Bíró elmondja, a generációja életében központi szerepet tölt be a szülőkhöz való viszony, az apafigura pedig a nagybetűs hatalmat jeleníti meg. Kazsimér itt fordul Élőhöz, aki az Átmenetileg örökké munkacímű kisregényre kapta meg Ferencváros támogatását. A mű egy harmincas éveiben járó nő kríziseit járja körül, és bár történetében nagyban traumákra épít – például az apahalálra – egyáltalán nem szeretné traumaprózaként felcímkézni. Már csak azért sem, mert nagyon nehéz lenne olyan szöveget mondani a magyar- és világirodalomból, ami valamilyen szinten ne passzolna a traumairodalom paradigmájába.

Élő azt is elmondta, egy hiperreflexív elbeszélővel találkozhatnak az olvasók, aki az őt ért eseményeket értékeli, kommentálja. A szerző írói pályája tekintetében ezt fejlődésként könyveli el, hiszen eddigi novelláiban nagyon nehezen rugaszkodott el a valóságtól. Most sem teljes mértékű fikcióról van szó, de már bátrabban mer távolodni az abszolút igazságoktól.

Ezután Hidas szólal fel, aki a negyedik regényében, az azóta meg is jelent Nem vagy többé az apámban szintén hasonló vonalon csatlakozik a témához. A műben egy apafigura haldoklását is végigkövetheti az olvasó. Végül a szülőhöz kapcsolódó emlékek felidézése és a megbocsátás ad feloldozást – egyszóval az, hogy a főszereplő elrendezi önmagában a kérdéses viszonyt.

Sietek a Nagyszínpadra Kemény Zsófi Most vagyok soha, Falcsik Mari Azt hittem és André Ferenc Kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról című versesköteteinek zenés bemutatójára. Bíró Zsomborral, Kazsimér Somával, Vincze Bencével és Jakobovits Kittivel, illetve Élő Csengével verődünk egy társaságba, a bemutató után Kemény Zsófi is csatlakozik hozzánk a Nyulam presszóban. Az utóbb említett két lány és én együtt maradunk, jó kicsit beszélgetni.

Margó f21
Fotó: György Alida

Závada Péter A muréna mozgása című zenés könyvbemutatóját együtt üljük végig; társaságunk György Alidával egészül ki. Závada verseit Barkóczi Noémi, Dányi Krisztina, Ratkóczi Huba, Simkó Katalin és Polgár Csaba zenei kísérete teszi színessé.

Ezután Bánhidi Lilla Sorsod Borsod és Gráczer L. Tamás Az Úr szukái című könyveinek közös bemutatójába hallgatok bele – a moderátori pozíciót Mészöly Ágnes foglalja el. Szó esik pályakezdésről, rutinos írói tevékenységről, krimikről, könyvsorozatokról.

Közben megérkezik Kiss Dávid is, együtt megyünk át a Szabad a tánc? című performanszra, ahol Tóth Réka Ágnes, Garaczi László és Karafiáth Orsolya olvassák fel szövegeiket, miközben a Duda Éva Társulat ezekből inspirálódó táncelőadása látható.

Éjfél körül indulok haza a Margit-szigetről. Bár fárasztó volt ez a három nap, sajnálom, hogy ezúttal nem egész hétvégés a Margó. Eláll az eső. Nem mossa el az élményeket.

A kiemelt kép György Alida fotója

 

Egymás mellé zsúfolódó generációk – Napló a Margó Fesztivál második napjáról

Margó f21

A tavaszi Margó történéseit Horváth Florencia újságírónk személyes hangvételű naplóban örökíti meg. Lássuk, hogy telt a második nap!

Az esőre és a hidegre nemcsak az emberek, de a Margó Irodalmi Fesztivál szervezői is jobban felkészültek az esemény második napján: beltérre menekített programokról értesít a telefonom. Sajnálom, hogy a Margit-sziget zöldövezetét nem lehet igazán kiélvezni, de bízom benne, hogy minden program megrendezésre kerülhet az időjárás ellenére is.

Délután fél négyre érek a Margit-szigetre, Terék Annával és György Alidával kávézom. Befut Mechiat Zina is, megbeszéljük, hogy az első kötetbemutatója adta figyelmet ki kell élveznie. Míg ő és Anna átbeszélik az érinteni kívánt témákat, beülök a Nagyszínpadon helyet kapó Foglalkozása: író című kerekasztal-beszélgetésre, amely a Panodyssey projekt nagyköveteit, vagyis Kiss Tibor Noét, Závada Pétert, Moskát Anitát és Borda Rékát hivatott bemutatni, Ruff Orsolya moderálásával.

Az első körüljárt témakört a kezdetek adják. Ruff arra kíváncsi, ki hogyan kezdett el irodalommal foglalkozni. Závada elmondja, felmenői között rengetegen voltak, akik verseket írtak, őbenne pedig a különbözni vágyás dolgozott, ezért fordult a dalszövegek felé, a líra csak a húszas évei végén jött. Az édesapja, Závada Pál miatt hamar betekintést nyert a szcénába, így könnyen kialakíthatott magának egy biztos közeget.

Moskát kívülálló környezetből származik – elmeséli, hogy tizenkét éves koráig egyáltalán nem olvasott, majd a kamaszkora végére megírta az első ki nem adott regényét. Bár természettudományos irányban tanult tovább, tudta, hogy akármivel is telnek a napjai, az írást semmiképp sem fogja feladni. Borda amatőr íróknak létrehozott fórumokon ismerkedett a szépirodalom világával, ahol a dicséretek adtak neki újra és újra erőt. Elmondja, fontosnak tartja az irodalmi szocializációt, az írótáborokat, de elismeri azokat a szerzőket is, akik teljesen külsősként adnak ki könyvet, aztán pedig ugyanúgy jelen maradnak a közegben, ahogyan Vonnák Diána is.

Ezután a kapcsolatépítés kerül szóba, Závada arról beszél, hogy a néhány fős tásaságokban érzi jól magát, és nem gondolja, hogy valakivel csak azért barátkoznia kellene, mert mindketten írnak, ha az illető emberileg nem szimpatikus számára. Borda ellenvéleményen van: családiasnak tartja a szakmai közeget, úgy gondolja, ha valakivel két-három alkalommal találkozott már irodalmi rendezvényen, akkor egészen könnyű barátságot kialakítani, onnan folytatni a társalgást, ahol abbahagyták.

Margó f21
Fotó: György Alida

A műhelymunka kérdése szintén felmerül. Kiss arról beszél, két évvel ezelőtt úgy gondolta, nem teheti meg azt a FISZ-táborban az ő szemináriumára jelentkezőkkel, hogy csak a Királyréten töltött öt napban foglalkozik velük. Ezért úgy döntött, ősszel is folytatják a munkát, hosszabb úton is elkíséri őket. Borda a fejlődni vágyóknak abszolút ajánlja az írótáborokat, de azt is hozzáfűzi, ha valakinek az az útja, hogy szövegeket hozzon létre, akkor valamilyen módon úgyis kikaparja magának.

A Margó következő két párhuzamos programja a Mastercard Alkotótárs Ösztöndíj átadója és Mechiat Zina a Scolar kiadó gondozásában megjelent Álomból föl, vidékre le című könyvének bemutatója – utóbbi esetben a szerzővel Terék Anna beszélget. A kérdések előtt Terék arra kéri Mechiatot, olvassa fel a nyitóverset, amely a Tavaszitovább Havasigyopár címet viseli. Ezután az idáig vezető útra kérdez rá, arra, hogy hogyan fonódott össze az irodalom az életével, milyen események voltak jelentősek a szerző számára a kötet megjelenéséig.

Mechiat elmondja, hogy gimnazista korában kezdett írni, akkor csatlakozott a Győri Ifjúsági Irodalmi Társasághoz, amelynek műhelyalkalmai nagyon hasznosak voltak számára, illetve rengeteg biztatást kapott itt; a tagok ösztönözték, hogy folytassa a munkát. Aztán amikor felköltözött Budapestre, hiába járt irodalom szakra, olvasott rengeteget és vett részt kulturális rendezvényeken, maga az írás háttérbe szorult. Évekkel később tért vissza hozzá, aztán a versek után hamar áttért a prózára. Hozzáfűzte, céljai között szerepel a műfaj komolyabb elsajátítása – úgy érzi, a prózai szövegei még gyerekcipőben járnak, ráadásul elég líraiak.

Terék arra kérdez rá, mit tud a vers, amit az elbeszélés nem, mire Mechiat frappáns választ ad: ő akkor tartja jónak a szövegeit, ha nem az eseményszerűségből, hanem a képekből áll össze a történet. Szerinte ugyanis a vers egy sűrített gondolat, hangulat vagy érzés, amelyet gombostűvel rögzít az ember a faliújságra. Terék arra is kíváncsi, hogyan állt össze szerkezetileg végleges változatúvá a kötet, a megkérdezett pedig kifejti, hogy a szövegek nagy része már 2020-ban készen volt, aztán egy évig tartott a szerkesztés, rendezgetés. Először tematikusan akarta csoportosítani őket, aztán rájött, hogy hangulat szerint jobban működnek egymás mellett.

Mechiat azon is sokat gondolkodott, elküldheti-e már a lezártnak tartott anyagot egy kiadónak, vagy jobb lenne még várni vele. Az Álommunka című versen például nyolc évig dolgozott; először prózaformájú volt, de tudta, hogy vers lesz belőle. Lett is, ám a sokadik változatot sem érezte gördülékenynek. Végül felismerte az apró hibákat, amelyeket kiküszöbölve sikerült befejeznie a szöveget.

Terék az évszakokat felsoroló cikluscímeket említi; az első, a tavasziszél az ő értelmezésében a kilökődést, a megszabadulást és egyben a rügyezést jelenti. A második, a nyártükör a gyászé, az ősziéjjel az érettségé, az előző két egység tanulságáé; míg a záró télihomok a családi fészekbe való visszatérést mutatja be a fájdalmas események átélése után. Mechiat helytállónak tartja az elemzést, ám elmondja, számára sokkal intuitívabb, kevésbé tematizáló módon jelenik meg az írások sorrendje.

Margó f21
Fotó: György Alida

Szó esik még kultúráról, gyökerekről, nyelvről, dzsinnekről és nőiségről, végül a szerző felolvassa a 2021-es Véneki Alkotótáborban írt versét, a La hawla-t. Két éve közösen műhelyeztük a frissen elkészült írást, most pedig a kötet záródarabjaként ismerheti meg a nagyközönség.

Végre kezemben tarthatom a könyvet, nagyon vártam már. Miután Zina dedikálja, Rakovszky Zsuzsa könyvbemutatójának elejére megyek be. A kérdező szerepét Szegő János tölti be, aki rögtön a prózai életmű elejét, a 2002-ben megjelent A kígyó árnyéka című regényt idézi fel. Arra kérdez rá, Rakovszkynak milyen a történelmi regényekhez való viszonya, mire ő elmondja, Kemény Zsigmond Rajongók című műve még párhuzamba is hozható frissen megjelent könyvével, Az idők jeleivel. Kifejti, a történelmi tematikájú műnek a távolságot kell áthidalni a korábbi korszakok és a jelen között. Szülővárosában, Sopronban mindig úgy érzi, az épületekkel együtt a város történetét is látja: szerinte a régi települések levegőjében ott van, amit határain belül korábban átéltek az emberek.

A regény stílusára szintén kitér. Elmondja, hogy nem pszichologizál, a lelki történések szorosan kapcsolódnak a külső eseményekhez. Például, ha valamelyik szereplő szorong egy tettének következményei miatt, akkor őt lefejezik, amint ez a tett kiderül. Az író megemlíti, a külvilág szemében mindig mások vagyunk, mint a saját magunkéban. Ez a könyv pedig a XVI. század végén, a XVII. elején játszódik, amikor nincsen személyigazolványa az embereknek, így jóval könnyebben adják ki magukat másnak, mint amik.

Átmegyek Lugosi Viktória Akit itt felejtettek című, apa-lánya kapcsolatot bemutató regényének bemutatójára. A moderátor, Veiszer Alinda arra kéri a közreműködő Borbély Alexandrát, hogy olvasson fel a regény elejéről egy részletet, majd azzal a kérdéssel fordul a szerzőhöz, hogy hogyan kezdett hozzá a könyv ötletének megvalósításához.

Lugosi elmondja, hogy apa-fiú történetekből jóval több van az irodalomban, de tulajdonképpen nem is számít, hogy a gyermek milyen nemű. A cselekmény egyik fő helyszínéül szolgáló deszki táborról nem voltak kutatások, a szerző maga próbált rábukkanni néhány nyomra, túlélőkkel beszélgetett. Hozzáfűzte, nem akarja, hogy a könyv holokausztregényként legyen felcímkézve. Azt is megfigyelte, hogy akik túlélnek egy ilyen eseményt, vagy állandóan erről beszélnek, vagy az életük vége felé térnek hozzá vissza, esetleg örökké hallgatnak róla.

Margó f21
Fotó: György Alida

Miután elhangzik egy újabb részlet, megtudjuk, hogy írókollégák véleményét is kikérte a szerző. Závada Pál például azt tanácsolta, adjon nevet a főszereplőjének, ám végül mégis névtelen maradt. Illetve szó esik arról is, hogy a könyvben hogyan mosódnak össze a visszaemlékezések a fikciós elemekkel.

A Nyulam presszó felé veszem az irányt, Simon Marcival és Terék Annával beszélgetünk a lektűrirodalom terén tett kalandozásainkról. Anna kifejti, hogy a villamosvezetők a rossz anya-fiú kapcsolat miatt zárják be a feléjük rohanó utasok előtt az ajtót. Marci elsiet készülődni a Felhajtóerő című antológia bemutatójára, közben csatlakozik Vincze Bence és Alida, majd néhány perc múlva Beck Zoli is az társaságunk tagja lesz.

Hirtelen megalakul a Szombathely tematikájú kerekasztal-beszélgetés, majd kevésbé ismert tavakat versenyeztetünk egymással aszerint, hogy a szemünkben mitől váltak elhíresültté. Rengeteget nevetünk, szalad az idő, kezdődik is Háy János Szerelmes, istenes, okosos – Háy-kódex című könyvének bemutatója.

A Mészáros Blanka által felolvasott részlet után Valuska László rögtön rákérdez a kötet lapjainak alján feltüntetett nevekre, mire Háy a Régi magyar költők tára című kiadványt említi, ugyanis ebből idézett meg bizonyos alakokat, akik nemcsak az átlagolvasó, de az irodalmárok számára is ismeretlenek lehetnek. Már csak azért is fontosnak tartja, hogy szó essen erről, mert szeretettel fordul a régi dolgok felé: örömmel javít meg örökölt bútorokat, és jóleső érzéssel tölti el, ha rá tud mutatni egy sok évvel ezelőtti fényképre, és azt mondani, az ott a nagyapa.

Hozzáfűzi: jelen kötetben az érzelmek helyett a formára fókuszált, illetve az olyan jellegű berögzült gondolatokra, mint például a katolikus pap kezének feltartásakor eszünkbe jutó Babilon.

Valuska zavarba ejtőnek titulálja a könyv egyes részeit. Úgy véli, Isten megszólítása, a vallási szövegeket mintázó megszólalásmód nem következik logikusan az eddigi életműből, gondoljunk csak A Gézagyerekre vagy A Herner Ferike faterjára. Mire Háy elmondja, Istené az a pozíció, ami felé fordulva kritikus, önreflexív lesz az ember, elfogultság nélkül meg tudja ítélni saját magát és a tetteit. Azt is hozzáteszi, egy élet akkor rossz, ha nem szolgálja azt, hogy az ember sorsa megtörténjen.

Margó f21
Fotó: György Alida

Ezt követően arról beszél, hogy amikor Esterházy Péter a közéleti tárcáit vagy Petőfi a politikai verseit írta, volt egy stabil elgondolás, aminek nekivethették a hátukat. Ma már erre nincs lehetőség, mert ez a fundamentum rögtön szélsőségessé válik, bekategorizálódik. Végül Valuska arra kíváncsi, mi az, amit a szerző megtalált ebben az időutazásban, amire máshol nem bukkanhatott volna rá. Háy azt feleli, olyan alapkérdéseket tehetett fel önmagának, amiken az egész létezésünk múlik.

Az eddig is teltházas terem még zsúfoltabbá válik, amikor Beck Zoltán Gyereknek bátor című szerzői estje következik. Elénekel néhány jólismert dalt a 30Y zenekar életéből, mesél a megszületésük körülményeiről, a hozzájuk fűződő viszonyáról. Elmondja zongoraszékként használt, plüssborítású kutyaszobrának történetét: hangosan nevet a közönség. Eljátssza a koncerteken szinte sosem hallott Azt hittem érdemest, valamint a Háy János verséből írt Szívemhez szorítom című számot. Közvetlenül a színpad mellett ülök a földön, áradnak az energiák, jó kicsit a fény közelében lenni.

A Margó egészét tekintve csalódott vagyok. Szűk a tér, semmi helye nincs az eső elől behúzódó embereknek. A termekben nincs elég szék, semmi esély a kényelemre. Arról nem is beszélve, hogy az egész fesztivál programütközések tömkelege, ráadásul olyanoké, amik az egyéni érdeklődési körök alapján teljesen szétszakítják a közönséget. Hiszen egyértelmű, hogy az ezerszer látott szerzőket felvonultató Vates-antológia bemutatójára a fiatal, a kortárs irodalmat felszínesen ismerők mennek, míg a Háy János-eseményre inkább a szórakozni vágyó középgenerációsok. Holott pont ez lenne a lényeg, hogy az emberek olyan programokra is elmenjenek, amelyeket a Margó nélkül nem feltétlenül látogatnának.

Ráadásul azt sem gondolom túl szerencsésnek, hogy egyes szerzők két eseményen is színpadra kerülnek. Nem azt kellene meghívni a válogatáskötetére, akinek önálló könyvbemutatója is van – főleg, hogy a Felhajtóerő hiába igyekszik a kortárs költészetből nagy merítést adni, ha mindig ugyanazzal a két-három arccal válik élővé.

A korábbi években már délelőtt elkezdődtek a programok, így jóval kevesebb alkalommal ütötték egymást. Most, hogy – az eddig négy helyett – csak háromnapos a rendezvény, és csupán esténként zajlanak az események, totális a káosz. Az utolsó nap reggel 10 órakor indul. Remélhetőleg kárpótló hatása lesz az eddigi sűrítettség okozta nyomás után.

Margó f21
Fotó: György Alida
A kiemelt kép György Alida fotója

„Férfi megérzés” – Interjú Elek Péterrel, a Dumaszínház humoristájával

elek_péter_f21

„Ez jó mulatság, férfi munka volt!” Két év „kalapálgatás” után elkészült a remekmű. A Dumaszínház és a Showder Klub humoristáját, Elek Pétert faggattam első önálló estjének színpadra viteléről, az előzetes ötletekről és munkálatokról, önmaga fejlesztéséről.

Legutóbb 2021 nyarán beszélgettünk és említetted, hogy készül az önálló ested. Szánt szándékkal csúszott ennyit, a véletlen műve, vagy most állt össze igazán?

Már tavaly is felmerült bennem, hogy csinálok egy önálló estet, de nem éreztem azt, hogy szakmailag megértem erre a feladatra. Mostanra van bennem már több minden, amit megosztanék a nagyközönséggel egy egész est keretén belül is, nem csupán 15 percben.

Hogy kezdted el megszervezni az estedet? Volt valami keret, időkorlát, különböző tematikák?

Időkorlát volt. Tudtam, hogy minimum 65 perc kell, hogy legyen. Már egy ideje tudatosan gyűjtögettem a kis kosárba és rakosgattam el magamban azokat a dolgokat, amiket az önálló estre szánok, amikkel ott szeretnék majd foglalkozni. Aztán amikor ki lett tűzve az időpont – ugye  nagy múzsája mindenkinek a határidő –, akkor én is leültem és összeszedtem mindent. Próbáltam a tehetségem több oldalról megvillogtatni, ezért van benne gitározás, billentyűzés és éneklés is.

Meghatározol egy korosztályt, vagy van egy célközönség, akinek szól az ested?

A korosztályt nem határozom meg, inkább azoknak szól, akiknek tetszenek az én dolgaim. Nincs meghatározott célközönség sem, de úgy gondolom, hogy a fiatalabbak tudnak vele inkább azonosulni. Sokan például nem biztos, hogy tudják, ki az a Krúbi vagy Dzsúdló, de próbálom úgy csinálni, hogy számukra is élvezhető legyen a műsor, hisz önmagában ezen előadók utánzása is szórakoztató tud lenni.

Hogy jött a névválasztás, címadás? („Férfi megérzés”)

Nagyon szép dallamos, ezért döntöttem emellett. Egyébként a „Hímes tolást” pártoltam, meg a „Szezont is fazonra”, de nyilván olyan címet kell választani, amit rá lehet írni akár egy plakátra is, úgyhogy emellett a kompromisszumos „Férfi megérzés” mellett döntöttem.

Aztán egyre jobban megtetszett, plusz mindenképpen akartam valamit, aminek olyan a mondanivalója, mint ennek, aminek köze van a férfi perspektívához. „Hím-show” lett volna még a másik befutó a címeket illetően, csak arról lebeszéltek. (Ezért még picit fáj a szívem.)

A fejedben összeáll ilyenkor valami vizuál hozzá, vagy az a véletlen műve, hogy mi van a plakáton?

Nem, azt én találtam ki – meg én is szerkesztettem –, a fotót is, a ruhát is, mindent-mindent. Nagyon szeretem a militáris témájú dolgokat, meg ezt magaménak érzem valamiért. Olyan gizda! Ilyesmit képzeltem el borítónak is; harci témában mozogni. Aztán ezt az ötletet tovább vittem a harcos és a dzsungelharcos karakter felé, ehhez a dzsungel által társult a vietnámi esőerdő-feeling természetesen egy kis poénnal megspékelve a háttérben.

elek_péter_f21
Forrás: jegy.hu

Roppant leleményesnek és tájékozottnak kell lenni a mindennapokban, ha jól szeretnéd csinálni.

Igen. Tájékozottnak inkább úgy, hogy nyitott vagy. Úgy kell járni-kelni mindig, hogy érezzem, miből lehet majd poén, mi az, ami működhet színpadon.

Például amit elmeséltem a végén, az most történt – még nincs egy hete, szerintem. De már amikor ott feküdtem a padon az öltözőben, azon agyaltam, hogy ezt hogy fogom majd elmondani, színpadra vinni.

Minek gondolod egyébként a stand-upot? Szakmának/hivatásnak, hobbinak vagy munkahelynek?

Hát, mind a három, egyébként. Hivatás, de ez nem olyan 8–17-ig meló, tudod, hogy otthagyom. Cserébe legalább mókás és élvezetes.

Az a meglátásom az elmúlt előadásod alapján, hogy aktuális társadalmi jelenségeket nosztalgikus történetmesélésekkel váltakoztatsz. Szándékosan csináltad így?

Egyrészt megéreztem a művészi szabadság, másrészt az időben mért szabadság ízét. Tudtam, hogy van másfél órám arra, hogy megosszam azokat a dolgaimat, amikre nem biztos, hogy 15 perc alatt lenne időm (pl. ilyen mélységekig belemenni egyes témákba). Így összeáll, megtalálom a helyét, de amikor bemelegítettem a közönséget 15–20 percben, amikor csak úgy beköszönök és előhúzok egy általános iskolás sztorit, az nem biztos, hogy önmagában ott megállja a helyét, mint mondjuk egy estbe beleágyazva.

Ezért is volt ez a sok régi dolog, meg azért, mert ezek a történetek valahogy nagyon emlékezetesek számomra; amikor a bácsi kiszakította a táblát, az legendás. Van köztük olyan is, ami mai napig érvényes, mint pl. az általános suliban a cserediák amerikai gyerek (hogy hogy húzta a száját a menzás kajára). Szerintem ez mindig érvényes meg releváns.

Érezted azt, hogy kimaradt valami, amit szerettél volna beletenni?

Igen, nagyon sok minden van felírva nekem, rengeteg mindent akartam volna még mondani. Azon fogok dolgozni az elkövetkezőkben, hogy megnézzem, mik azok, amik nem annyira jól működnek, és azokat kihúzom, helyette beteszem azokat, amiket ki akarok próbálni, vagy ami működik, és akkor azt kibővítem. Csiszolgatom.

Hagytál ki valamit, amit terveztél, hogy beleteszel, csak nem jutott eszedbe akkor?

Hát, vagy nem maradt idő… Az a terv, hogy fegyelmezetten ki kell próbálni, hogy mi az, ami időben jó – ez 10 perc, és elmondom, mert szereti a közönség. Például legutóbb, a repetás poént – hogy a konyhás nénik rikácsoló hangon mondják mindig, hogy nincs repeta –, ezt igazából gimi óta emlegetjük baráti körben. Most valahogy ismét eszembe jutott, többször visszahoztam már, mert sokan szerették eddig is. Szóval alakul még, remélem, hogy csak jobb lesz ez az est, minél többször viszem színpadra.

Készülsz országos turnéra, hogy elviszed akár vidékre is?

Igen, Székesfehérvárra megyünk, ez lesz az első, utána azt hiszem Tatabánya következik. Az majd, hogy hova lehet elvinni az előadást, leginkább a hipe-tól függ, meg a jegyeladásoktól, de tervben van vidék is, mindenképpen.

elek_péter_f21
Elek Péter (forrás: instagram.com/elekpeterinsta)

Mi alapján választottad Orsit előzenekarodnak?

Ahogy azt Orsi [Sipos Orsolya] is elmondta, mindenképpen lányt szerettem volna előzenekarnak. Igazából az volt az egyik szempont, hogy a férfi megérzéshez társuljon egy női perspektíva is, hogy egy kicsit fair legyen az est.

Egyébként sem volt túl nagy választék a hölgyeket illetően. A Dumaszínházban van Fruzsi [Ács Fruzsina], de az nem előrelépés, ha ő előzenekarkodik, Ráskónak [Ráskó Eszter] szintén nem. Az újak közül én benne látom azt, hogy még csiszolatlan. Nincs elrontva a manírok által. (Tudod, amikor a kezdő előadók felveszik az american stand-uposoktól átvett manírokat.)

Tudtál arról, hogy mi lesz a repertoárja?

Nagyjából ismerem, bele is néztem, de abszolút rá van bízva. Egyébként érdekes, hogy magamat látom benne… Mármint a pár évvel ezelőtti magamat!

Olyan furcsa érzés, hogy anno én voltam a helyében, én előzenekarkodtam, én mentem ki először a színpadra. Egyszerűen nekem még most szokatlan egy kicsit… Az, hogy megy a zene és mindjárt nem én megyek fel bemelegíteni, hanem valaki más. Ahogy jöttem felfelé, ugyanazokat csinálom, mint amiket Ádám [Kiss Ádám] csinált velem, ugyanazok a mondatok is, amiket mondott nekem. Furcsa érzés, de ezt meg kellett lépni, és innentől rajtam múlik, hogy mire viszem majd.

Jól láttam, hogy külföldön is volt fellépésed? Németül?!

Igen, de az egy ilyen amatőr est volt, nem voltam bejegyezve. Szoktunk járni néha, nagyon szeretek ott lenni, meg szeretem a nyelveket és úgy voltam, hogy az angol, az angol nyelvű stand-up az olyan… Túl sokan stand-upolnak angolul jól. Tehát az amerikait túltelített piacnak éreztem, a német meg olyan kuriózum, hogy azt csak a németek csinálják, meg az osztrákok. Akkor gondoltam – meg szeretek németül tanulni, érdekel –, hogy stand-upoljak németül, ha már magyarul tudok.

Szóval az amatőr est volt – Péter aus Ungarn [Péter Magyarországról] –, ahol fogalmuk sincs az embereknek, hogy ki is vagyok én. Pont ezt szeretem, hogy ott még kezdőnek tekintenek. Hiába fordítom le a dolgaimat, nem érzem még annak a nyelvnek azon a szintjén magamat, mint magyarul. (Nem volt rossz, de nem volt olyan, amit szerettem volna.) A továbbiakban még kicsit rágyúrok a németre, mert rájöttem, hogy elég sok múlik azon, hogy hogy tud az ember beszélni. (nevet) Ez a kis terv.

Kiemelt kép: Facebook / Elek Péter

Nyilvános a XI. Friss Hús nemzetközi versenyprogramja 

Friss Hús

Íme, a fesztivál első idei filmjei: világpremier, cannes-i és velencei fesztiválkedvencek, izgalmas utazós filmek, mennybéli és pokolbéli történetek, valamint kisfilmek anyákról, apákról és párokról a Friss Húson

Erős nemzetközi mezőnnyel, új helyszínen, a Puskin Moziban rendezik meg június 1–7. között a XI. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. 

A kétnapos rövidfilmes seregszemleként indult Friss Hús az évek során egyhetes nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát: összesen közel 50.000 nézővel büszkélkedhet, a programban ezidáig 900 filmet láthatott a közönség. A fesztivál – a magyar és a nemzetközi versenyprogram mellett – a legjobb lengyel rövidfilmeket is bemutatja és a Friss Csillag nevű programjának révén fiatal színészek – Tóth Zsófia és Babinchak Atanáz – munkássága is reflektorfénybe kerül.

Friss Hús
Az idei két Friss Csillag

A nemzetközi versenyprogram négy tematikus blokkot foglal magába, a kínálatban pedig Oscar-jelölt, Sundance-nyertes, valamint velencei, berlini és cannes-i versenyfilm is akad.

Új utakon

A nemzetközi rövidfilmes válogatásban új utakon indulnak el a filmbeli hősök – például három turista asszonyság vagy a kamionosokkal incselkedő és gyakran pórul járó fiatal életművész. A Friss Hús egyik legkülönlegesebb blokkjába két animációs film is befért, köztük a magyar közreműködéssel készült, Velencét és Sundance-t is megjárt Christopher at the Sea.

Anyák és Apák 

Hét ország hat filmje anyákról és apákról mesél – ahogy már sokan tették, gondolhatnánk. Mégis, e szekció filmjeit egyedi felállások, meglepő helyzetek és fordulatok jellemzik. Pedig néha csak annyi történik, hogy cseresznyét szednek (Cherries), vagy az űrbe utaznak hőseink (a Cannes-ban debütált Sideral). E blokkban egy szürreális autóversenyre kalauzoló, Oscar-jelölt (Ice Merchants) fekete komédiát is bemutatnak. Különös családi összefogással készült az animációs film: stop-motion részleteit a rendező apja animálta még a szovjet éra alatt Észtországban.

Nem elsőrandis filmek

Ennek a blokknak a filmjeit összeszokott párosoknak ajánlják a Friss Hús szervezői. Öt különleges rövidfilm, amelyek között az idei Berlinale-n debütáló animáció (Eeva) is helyet kapott, és igen, tényleg lesznek meztelen férfiak az erdőben (Naked Man in the Woods)!

Friss Hús
Jelenet a Naked Men In The Woods c. filmből (fotó: Patrick Wally)

Menny és pokol

Feszült thriller-hangulat, zsarolás (Sandstorm) némi szakralitás (Salvation Has No Name), és még az ördög maga is megjelenik (The Devil) a nemzetközi rövidfilmes válogatásban, de aggodalomra semmi ok, a blokk végére talán helyreáll a világ rendje!

A hagyományokhoz híven idén is lesz Queer Dreams blokk, ahol hét különleges filmet válogattak az LMBTQ+ szekcióba. Akad köztük Sundance-nyertes film, Velencében debütált különleges animációs utazás. Ebben a szekcióban a Friss Húson lesz a világpremierje Alícia Peres Ligth Up (Kiáltás) című filmjének, amiben Tóth Zsófi, az idei Friss Csillag is szerepel. És külön öröm, hogy ebben a szekcióban idén mutatnak be hazai alkotást is. 

Idén sem marad a Friss Hús közönsége borzongató filmek híján! Az @Midnight szekcióban hat filmet mutatnak be ezúttal, és a szokásos horror(isztikus) műfajok mellett a humor sem maradhat el. Ráadásul egy Magyarországon forgatott alkotás is borzolja majd a kedélyeket!

A lengyel rövidfilmes program mellett (amelyben hat rövidfilm mutatkozik be) nemzetközi dokumentumfilmes válogatást, valamint a tavalyi év legjobbjait is láthatja a közönség. A szervezők minden korosztály számára gondosan szelektáltak, így gyerekfilmeket – animációs filmválogatások 4–6 és 7–10 éveseknek –, kamaszoknak szóló Teens-összeállítást és Senior filmes programot is kínálnak a fesztivál ideje alatt. 

A versenyfilmekről rangos szakmai zsűri dönt majd, köztük olyan nemzetközileg elismert szakemberekkel, mint Sasha Prokopenko, filmforgalmazási szakember, Ukrajna legnagyobb rövidfilmes eseménye, a Kijevi Nemzetközi Rövidfilmfesztivál egykori programigazgatója; Fülöp József, animációs filmrendező és producer, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, illetve a számos nemzetközi díjjal jutalmazott Bernáth Szilárd, akinek első nagyjátékfilmje (Larry) idén debütált sikerrel a mozikban. 

Friss Hús
Bernáth Szilárd (forrás: HVG:hu)

A XI. Friss Húsra idén is készül egy filmes kiadvány, amely részleteiben dolgozza fel a fesztivál kínálatát, illetve tágabb perspektívában, szakmai érvényű cikkekben tárgyalja a kortárs rövidfilm jelenlegi helyzetét, valamint a filmművészet jövőbeli lehetőségeit, szerepét. 

Az idei Friss Hús hazai versenyfilmjeit és további programjait a szervezők a következő hetekben jelentik majd be. A nemzetközi versenyfilmek teljes listája a Filmek menüpontban böngészhető.

Jelenet a Kiáltás c. filmből (fotó: Alícia Peres)

Erdélyi próza és háztartási líra – Napló a Margó Fesztivál első napjáról

Margó f21

A tavaszi Margó történéseit Horváth Florencia újságírónk személyes hangvételű naplóban örökíti meg. Lássuk, hogy telt az első nap!

Hetek óta várom ezt a napot. A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár minden tavasszal és ősszel fontos esemény mind az irodalmi közeg, mind az olvasók számára. Egy ideje tudom, hogy én fogom írni a naplót a május 11–13-ig tartó rendezvényről, aminek nagyon örülök, mert szeretem ezt a műfajt: maradhatok személyes, miközben jelentős szerzők könyvbemutatóiról számolok be.

Csütörtök este rohanok a Széll Kálmán téren, várom a 4-6-os villamost, pár perces késésben vagyok. A fesztivál ezúttal a Margit-szigeten, a Kristály Színtérben kapott helyet. Az őszi alkalmaknak a Várkert Bazár nyújt otthont, míg a tavasziakat az elmúlt pár évben a Városmajori Szabadtéri Színpad fogadta be. Jó ötletnek tartom a helyszínváltást, egyből az jut eszembe, hogy ezáltal talán több emberhez jut el az irodalom, a Zenélő Szökőkút környéke ugyanis mindig népes, és remélhetőleg azok is felfigyelnek, benéznek az eseményre, akik éppen csak arra járnak.

Már a sziget bejáratánál összefutok ismerős arcokkal. Együtt indulunk el a programokra. Közben előttem-mögöttem sétálnak az írók, mindenki igyekszik a 18 órakor kezdődő bemutatókra, a Nagyszínpadon ugyanis Grecsó Krisztiánt kérdezi Valuska László a Lányos apa című kötetéről, a Hajó Színpadon pedig Krusovszky Dénes beszélget a Prae kiadó két frissen megjelent verseskötetének szerzőivel, Turi Tímeával az Egyszerre egy beszéljenről, illetve Gál Ferenccel a Ház körüli munkákról.

Margó f21
Fotó: György Alida

Az utóbbira ülök be, ahol Krusovszky először közös pontokat igyekszik találni a két könyv között. Elmondja, a legszembetűnőbb az, hogy egyikben sincsenek hagyományos cikluscímek. Gáléban forrásmegjelölés nélküli idézetek választják el az egységeket, míg Turinál kilencszer szerepel a Bevezetés az imádkozásba szókapcsolat, az így megjelölt verseknek azonban csak a címe egyezik; mindegyik szöveg más. Viszont a fejlécek határokat szabnak, kijelölnek. Gál ehhez annyit fűz hozzá, hogy nem szeretné, ha a szerzők és a művek feltüntetése elterelné az olvasókat, így ezek elhagyásával megtarthatja hangsúlyosságát a részletek jelentése.

Turi kifejti, véleménye szerint egy könyv egészének többnek kell lennie csupán a benne lévő versek összességénél. Elmeséli, hogy a hat évben, amíg a köteten dolgozott, úgy gondolta, folyamatosan keresnie kell valamilyen inspirációt, ezért zsoltároskönyveket olvasott. Rá kellett jönnie: ezek egyáltalán nincsenek megszerkesztve, csak egymás után jönnek a szövegek, hiszen nem az a szerepük, hogy valaki az elejétől a végéig olvassa a kötetet vagy eltévedjen benne, mint egy posztmodern játékban. Az ilyen jellegű könyvek használati tárgyak.

Krusovszky kiemeli, hogy a „bevezetés” szó profán jelleget ad ezeknek az imádságoknak, úgy hangzik, mintha egy egyetemi kurzus címe lenne. Fel is teszi a kérdést, hogyan lehet a verset használni. Mire Turi elmondja, az ima kötött rendű, szabályok szerint működik, nem lehet csak úgy elmondani a saját szavainkkal, mégis összekapcsol bennünket olyan történetekkel, amelyeket a saját nyelvünkön nem tudnánk elmesélni.

A moderátor áttekinti a két költő eddigi életművét. Elmondja, hogy Gál első könyve, A kert, a város és a tenger 1991-ben jelent meg. Ezt követte 1993-ban egy második könyv, aztán 2011-ben az Ódák és más tagadások, majd 2015-ben Az élet sűrűjében. Krusovszky úgy foglalja össze, hogy Gál grafikonszerűen ingadozó gyakorisággal jelentkezik kötettel, mire a szerző rögtön hozzá is fűzi, hogy folyóiratokban viszont folyamatosan jelentek meg írásai. Miután elkészült egy-egy agyaggal, még várt néhány évet a könyvkiadással.

Margó f21
Fotó: György Alida

Olyan szintén előfordult, hogy Gál párhuzamosan dolgozott több ötleten. Elmondja azt is, műveit naplójellegűnek tartja: a Ház körüli munkákban nincsenek is címek, csak római számok I-től LXVI-ig. Hozzáfűzi, a tartalomjegyzékben a kezdősorok feltüntetésével segíti az olvasók eligazodását; ahogy Turinál is előfordul ez a megoldás a kilenc darab, ciklustagoló Bevezetés az imádkozásba esetében.

Krusovszky ezután Turi eddigi könyveit sorolja, a 2012-ben megjelent Jönnek az összes férfiaktól kezdődően a 2014-es A dolgok, amikről nem beszélünkön át a 2017-es Anna visszafordulig. Megkérdezi, tudatos visszautalásként fogható-e fel az Egyszerre egy beszéljen cím a második kötetre, mire Turi elmondja, hogy amíg a szerkesztője, Péczely Dóra fel nem vetette ezt, addig neki eszébe sem jutott. Aztán az kerül szóba, hogy Turi költészetének védjegye a férfiakról való beszéd, amire a szerző nevetve elmondja, azt gondolja, ez már elmúlt, túl van a témán, kimerítette, mivel mindig újat szeretne mondani.

Az azonban továbbra is érdekli, hogy milyen különbségekkel és hasonlóságokkal beszélünk a férfi-női szerepekről otthon a családban, a barátainkkal kávézás közben vagy a színpadon. Úgy érzi, nincsen határozott véleménye ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, éppen ezért a versírásra mintegy laborként tekint: azt igyekszik kikísérletezni, mit tud a nyelv. Helyezkedik; egyszer ezt, másszor azt mondja; azzal játszik, hogy hogyan lehet a szépirodalmi szövegeken keresztül több nézőpontból beszélni.

Végül Krusovszky egy 2012-es, a Tiszatájban megjelent interjúból idézi Turi egy mondatát: „Nem igazán szoktam a boldogságon gondolkodni.” Hozzáfűzi, kevésbé látja pesszimistának az új kötet kezdőmondatát („Tartsd tőlem távol a dolgokat, / vidd tőlem egész messze / azt, ami megsebezhet, / azt, ami megölhet.”), mint A dolgok, amikről nem beszélünk nyitányát („Mindannyian most érünk be. Most érünk be, és elbukunk.”) vagy az Anna visszafordul címadó versét, amely Tolsztoj híres boldogság-boldogtalanság mondatára épül. Turi hozzáfűzi, nagyon fontos számára Szép Ernő bon mot-ja: „Boldog voltam, csak nem vettem észre.”

Gáltól is következik egy idézet: „Mit kezdjek ezzel a kajmánfarokkal?” Mire a szerző elmondja, a versei hirtelen kilökődések eredményei; ha jön egy gondolat, amit jónak tart, megírja, hiába tűnik olykor kontextus nélkülinek, véletlenszerűnek. Megtörténnek vele az élet dolgai, amelyeket a maga módján helyre rak, hiszen, ahogy mondja, a gyászfeldolgozás sem úgy működik, hogy az ember félóránként megiszik három deci teát, mert azt írta valamelyik önsegítő könyv – hanem a saját életvitele, belső világa szerint rendezi el ezeket az eseteket. Végül azt mondja, az, hogy a könyvében van egy sor egy adott témáról, nem feltétlenül jelenti azt, hogy többet tudna róla az olvasónál.

Krusovszky megköszöni a figyelmet, a teremben lévők pedig elindulnak a Bookline teraszra, kezdődik a dedikálás. Teltházzal ültük végig a programot, az udvarra kiérve azt is konstatálom, hogy a Margó összes beszélgetésén sokan vannak. Kétirányból kígyózik a sor, szerencsére az elején állok. Összeverődik a szokásos irodalmi rendezvényekre járó csapat, Kiss Dáviddal és Szabados Attilával egyeztetek, hogy merre menjünk tovább.

Margó f21
Fotó: György Alida

A Budapest Nagyregény installációja mellett döntünk, ami a Kristály Színpad mellett helyezkedik el. Egy olvasószoba van berendezve fotellal, könyvekkel, vezetékes telefonnal, amelyre mindenki rámondhatja saját, a fővároshoz kapcsolódó történetét. Polaroid fényképeket készítünk, lemosható Budapest feliratú tetoválásokat ragasztunk a karunkra, Vincze Bencétől, a projekt menedzserétől promóciós jegyzetfüzeteket kapunk.

Szemerkél az eső. A Nagyszínpadot 19 órakor elfoglalja Tompa Andrea, akivel Nagy Boglárka beszélget új regényéről, a Sokszor nem halunk megről. Tompa hosszas felolvasását esernyők alatt hallgatja a közönség. Jó látni, hogy nem riad meg a tömeg a rossz időtől. Összefutok a Kovács-ikrekkel, és együtt megyünk közelebb a színpadhoz. A szerző arról beszél, az élet nehézségei foglalkoztatják, ezeket igyekszik a könyveiben körüljárni.

Nem tudok sokáig maradni, sietek Szegő János és Vida Gábor beszélgetésére a Senkiháza – Erdélyi lektűr című regényről. Szegő rögtön bele is csap a közepébe: felteszi a kérdést, az író mennyi szórakoztató jellegű művet olvasott az elmúlt időben. Vida elmondja, nincs otthon a műfajelméleti kérdésekben, ám megemlíti Milbacher Róbert sokat hivatkozott, témába vágó cikkét, és hozzáfűzi: sokan úgy gondolják, az írónak teljesen át kell látnia a kategorizációk rendszerét, holott szerinte erre nincsen szükség.

Szegő az alcímben is feltüntetett erdélyiség kapcsán említi meg, hogy harminc évvel ezelőtt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem hallgatóiként ismerkedett meg egymással Vida, Tompa Andrea és Andrei Dósa, akik most mindannyian egy budapesti irodalmi fesztivál meghívott vendégei. Vida ehhez annyit fűz hozzá, hogy ha akkor valaki ezt jósolta volna neki, valószínűleg kinevette volna.

Margó f21
Fotó: György Alida

A regény megírása előtt végzett kutatómunkára terelődik a szó. Vida arról mesél, hogy hozzá került egy 1905-ben született személy hagyatéka, amelynek az az érdekessége, hogy minden dokumentum, amit a történelem során kiállítottak számára, más névre szól. A könyv története 1945-ig tart, így Vida a kor szokásait is fontosnak tartotta feltérképezni.

Elmondta, hogy abban az időben egy kisvárosban nem lehetett inkognitóban maradni, mindenki tudott mindent a másikról. Akik nem az adott településen születtek, azok „gyüttmentnek”, a gyerekeik a „gyüttment fiának” számítottak, és csak az unokák őshonosnak. Szegő hozzáfűzi, ezeket azért is fontos tudni, mert a könyv egy fiktív település, Namajd lakóinak életét mutatja be, főhőse pedig Kalagor Máté. Arra kérdez rá, milyen a szerző viszonya a szereplőihez. Vida elmondja, nincsen különösebb rokon- vagy ellenszenv benne irántuk, hiszen mindegyikőjüknek megvan a maga motivációja – még a Schwartz nevű kétes alaknak is.

A főszereplő mérnöki végzettséggel rendelkezik, emeli ki a szerző. Abban az időben egy ilyen oklevél óriási dolognak számított. Szegő rögtön párhuzamba hozza a társadalmi és a Kalagor hivatása kapcsán megtörténő eseményeket bemutató szálat a szerelmivel, ugyanis szerinte a főszereplő érzelmeit is matematikai képletekkel igyekszik kiszámolni. Vida helyesel, majd hozzáteszi, a könyvben a misztikum és a betűk metafizikája szintén megjelenik. Illetve, hogy mintaként tekintett Mikszáth és Móricz munkásságára.

A regényből Szikszai Rémusz olvas fel részleteket, a közönség hangosan nevet egyes mondatokon. „…arrafelé folyik a patak, amerre Vásárhely van, és nem visszafelé.” Végezetül Szegő arra kérdez rá, hogy az utolsó fejezethez kapcsolódóan, amely azt meséli el, mi történik 1945 után a karakterekkel, tervez-e még további történeteket írni a szerző, esetleg egy másik könyvben. Vida frappánsan zárja a bemutatót: kijelenti, hogy nem, ugyanis az ’50-es éveket Tompa Andrea Omertája és Visky András Kitelepítése már elmesélte.

Újra meglódul a tömeg a dedikálóasztal felé, én is beszerzem gyorsan a könyvet a Bookline standjánál, majd beállok a sorba. Közben a könyvbemutatója után boldogan sétálgató Turi Timivel futok össze. Fél füllel a Nagyszínpadon zajló koncertet hallgatjuk: éppen Színész Bob ad elő egy slam poetry és rap szöveget.

Margó f21

A nap utolsó programjára is beülök, Ai Weiwei 1000 év öröm és bánat című memoárjáról beszélget Mucsi Emese kurátor, Szily László újságíró és Valuska László. Szily elmondja, egybefonódik az apa és a fiú története, nem mesélhető el egyik a másik nélkül. Hiszen mindketten száműzetésben élnek egy ideig, majd elhagyják Kínát, végül visszatérnek. Egy leleplező történetet is mesél, Weiwei ugyanis nyolcvanegy napig fogságban élt, miután egy napon letartóztatták a pekingi repülőtéren. Nem tudja, hova vitték, vádak sem voltak, viszont rengeteget cikkeztek az újságok a történésről. Weiwei mindig is a költő szegénységét hirdette, azonban egy ekkor keletkezett cikkből kiderült, híres Black Jack játékos, akiről partnerei nem is tudják, hogy művész. Ráadásul elképesztő összegekben játszik.

Valuska elmondja, milyen érdekesnek tartja, hogy a képzőművész a saját élete eseményeit vetíti ki alkotásaira. Ő maga ugyanis látta egy kiállítását Bécsben, azután olvasta el a könyvet, és csak ekkor kezdtek számára értelmet nyerni az osztrák fővárosban látottak – a kettő együtt váltott ki benne igazi hatást.

Szily hozzáteszi, ennek ellenére a könyv a képek nélkül is izgalmas. Például van benne egy leírás, ami egy háromrészes sorozatról szól, melyen azt ábrázolja, hogyan tör össze egy régi vázát. A látvány azonban egyáltalán nem szükséges ahhoz, hogy az olvasó élvezni tudja a könyv erről szóló részét. Kiemeli, hogy meglepően jó írásról van szó, Weiwei szépírói mondatokkal dolgozik; a könyv azok számára is fontos mű lehet, akik nemcsak a történetre, de az irodalmi igényességre is odafigyelnek.

Ezután Valuska a szerzővel készített videóinterjúja következik, amelyben Weiwei a költőként tevékenykedő apjáról mesél és arról az ígéretéről, amikor az Egyesült Államokba költözése előtt megígérte édesanyjának, tíz év múlva az új Picassso fog visszatérni Kínába.

Tíz óra után párokban, csoportokban vonulnak az emberek a villamosmegálló felé. Bedobom a könyvvásárláskor kapott szelvényemet az urnába: idén is zajlik a Margó Polc játék, amelynek a szerencsés nyertese ötvenkét könnyvel gazdagodhat. Hűvös a levegő a szigetről kifelé menet; a második napra magammal hozok még egy pulóvert.

Margó f21
Fotó: György Alida
A kiemelt kép György Alida fotója

 

 

Nyáron érkezik Mundruczó Kornél új sorozata, a The Crowded Room

Az Amanda Seyfried és Tom Holland főszereplésével készülő minisorozatban Mundruczó Kornél rendezőként és producerként is részt vesz.

A világhírű Virágot Algernonnak szerzője, Daniel Keyes Szép álmokat, Billy! című regénye alapján készülő The Crowded Room egy 1979 nyarán Manhattanben történő, sokkoló bűnesetet ügyében folyó nyomozáson keresztül mutatja be Danny Sullivan (Tom Holland) tragikus történetét.

A tízrészes sorozatból Mundruczó Kornél, a számos szakmai elismeréssel méltatott Pieces of a Woman rendezője két epizódért felel. A forgatókönyvet Akiva Goldsman írta, aki Mundruczóhoz hasonlóan executive producerként is részt vesz a projektben. A sorozat további részeit Brady Corbet, Mona Fastvold és Alan Taylor rendezi.

A The Crowded Room június 9-én érkezik az Apple TV+-ra.

Kiemelt kép: Apple TV+

Ez a 10 legjobb magyar film a franciák szerint

magyar film

A közelgő Cannes-i Filmfesztivál most Franciaország felé fordítja a világ figyelmét. Ez adta az ötletet a Magyar Filmadatbázisnak, hogy összeállítsa, melyek jelenleg a legjobbnak tartott magyar – illetve magyar rendező által készített – filmek a franciák szerint.

Az Allocine online filmadatbázis adatai alapján készült TOP10 nem hagy kétséget azzal kapcsolatban, hogy a franciák kedvence Tarr Béla, akitől négy alkotás is szerepel a listában. A válogatás legfrissebb darabja a Pieces of a Woman, a franciák által nagyra tartott legfiatalabb magyar filmes pedig Schwechtje Mihály

Mi marad belőlem? – Pieces of a Woman-kritika

Sátántangó

Tarr Béla 1994-ben bemutatott alkotása az életmű csúcspontja, kultfilmmé vált szerte a világon. A hétórás film ugyanazokat a történéseket más-más szemszögből láttatja. Susan Sontag szerint „ellenállhatatlan és elbűvölő a hét óra minden egyes perce. Szívesen megnézném évente egyszer a hátralevő életemben.”

Werckmeister harmóniák

Tarr Béla 2000-ben készült drámája az előzőhöz hasonlóan egy Krasznahorkai László által jegyzett regény adaptációja, melyben Tarr egy világállapotot filmez le, Szilágyi Ákos esztéta szavaival: „a reménytelenség taposómalmát, amelyben a katasztrófa nem az, ami bekövetkezett vagy bekövetkezhet, hanem az, ami egyfolytában tart”.

Kárhozat

Tarr Béla 1986-ban, szintén Krasznahorkai alapján készült alkotásában a történet helyett csak az idő ragadható meg, de az sem múlásában, hanem körkörösségében. Itt hangzik el az a mondat a főszereplő szájából, ami a rendező teljes pályaívét összefoglalja: „A történetek mindig a leépülés történetei.”

Fehér tenyér

Hajdu Szabolcs 2006-ban készült filmjében a fiatal tornász visszaemlékezései mentén az elnyomás és a lázadás összefüggéseit, a kádárista múlt jelenre gyakorolt hatásait, az újrakezdés és megváltás lehetőségeit kutatja.

Redl Ezredes

Érdekes módon nem a Mephisto, hanem Szabó István következő alkotása nyerte el a franciák elismerését. A Cannes-ban a zsűri díját és a legjobb film BAFTA-díját elnyert, Golden Globe- és Oscar-jelölt filmben Szabó a hatalom megszerzéséért és megtartásáért saját magát korrumpáló egyén dilemmáját árnyalta tovább.

 Pieces of a Woman

Mundruczó Kornél kanadai-magyar-amerikai koprodukcióban készült, megrázó erejű drámája egy tragikusan végződő otthonszülés után egy, a gyászában a férjétől és a családjától teljesen elszigetelődő nő érzelmi útján vezeti végig a nézőt. Alakításáért Vanessa Kirby 2021-ben Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-jelölést is kapott.

Tiszta szívvel

Örömteli, hogy Till Attila 2015-ben készült kiváló akció-vígjátéka is felkerült a listára. A filmben két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal. A fordulatos sztori közben átélhetjük, hogyan bocsát meg az apjának egy elhagyott fiú.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂

A franciák jó ízléséről árulkodik, hogy felfedezték maguknak Schwechtje Mihály 2018-as alkotását, az első magyar tini thrillert, mely egy online zaklatásba forduló szerelem pattanásig feszülő története.

Sorstalanság

Kertész Imre Nobel-díjas regényének filmes adaptációját Koltai Lajos rendezte 2005-ben. A film az akkori legnagyobb költségvetésű magyar produkciónak számított és hatalmas közönségsikerré vált: félmillió néző váltott rá jegyet.

Szabadgyalog

Tarr Béla 1981-es filmjében a kivételes zenei tehetséggel rendelkező András családi háttér, iskolázottság és anyagi biztonság híján ösztönösen keresi az önmegvalósítás, a megtartó emberi kapcsolatok lehetőségét és formáit.

Kiemelt kép: Jelenet a Sátántangó c. filmből (forrás: Mubi.com)

Még színesebb, még nagyobb lesz a Völgy! – Jön a 32. Művészetek Völgye

Több új helyszínnel és 2200 programmal várja látogatóit idén 32. alkalommal az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye. Megújult zenei helyszínek, még több színház és gyerekprogram, irodalom és kiállítás tölti meg élettel július 21. és 30. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend udvarait. Minderről május 10-én a Néprajzi Múzeumban meséltek a szervezők.

A Művészetek Völgye idén is hatalmas programkavalkáddal várja a családokat és a fiatal vadulókat egyaránt. Az egyik legnagyobb helyszínre, a Panoráma Színpadára olyan régi motorosok érkeznek, mint a három év kihagyás után visszatérő Quimby, a Csík zenekar, egy külön „Völgyre Special” show-val készülve a Punnany Massif, de mellettük fellépőként idén fogja ünnepelni a 10. születésnapját a Bagossy Brothers Company. Az eddigieken kívül ott lesz még a Carson Coma, a Bëlga, az Aurevoir, a Blahalouisiana, a Budapest Bár, a Csaknekedkislány, az Irie Maffia, a Hiperkarma, a Margaret Island és a Lóci játszik is.

A színház iránt érdeklődők a Színház Színpadon túl most már a templomban, a hely szelleméből eredően bensőségesebb, közvetlenebb stílusú előadásokat is megtekinthetnek. A Taliándörögdön található barátságos, de annál kisebb A Kert színpadot a hatalmas érdeklődésre való tekintettel átköltöztették a szervezők egy nagyobb helyszínre, így már Lőtér néven fog futni. Az új helyszínen fellép majd a Mörk, a Galaxisok, a Platon Karataev, a Kiscsillag és az európai összefogás keretében egy holland zenekar, a Slagwerk Den Haag is.

A Kert mellett a Harcsa Veronika Udvar is kinőtte magát és a Manópartra, egy még természetközelibb helyszínre költözik. A jazz fellépők is nagyobb teret kapnak a fesztiválon a Magyar Táncszövetség jazz tematikájú színpadának köszönhetően. Emellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Táncművészeti Egyetem közös udvara, a Közlekedési Múzeum helyszíne is megtalálható lesz a fesztiválon. Póka Egon (Máté Péter-díjas magyar basszusgitáros, zeneszerző) tiszteletére ettől az évtől fogva Póka Udvarként fut az eddig Kőbánya Udvarként ismert helyszín.

Idén a Művészetek Völgyének lehetősége volt csatlakozni egy európai uniós pályázat keretében a Veszprém-Balaton 2023 programhoz, melynek köszönhetően jelentősen megnövekedett a programok és helyszínek száma. Az együttműködésről és a pályázatról Navracsis Tibor területfejlesztési miniszter a szerdai sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: a kultúra küldetésén túl a szervezők azzal számolnak, hogy együttműködve a Művészetek Völgyével és a többi attrakcióval, illetve a 116 településsel, amely csatlakozott az Európa Kulturális Fővárosa Program régiójához, a kezdeményezések 2023 vége után is fennmaradnak. „A cél a térség kulturális-kreatív ipari régióvá válása, amely regionális gazdasági modellként megmutathatja Magyarország más részeinek is, hogy kiváló adottságokkal, szorgalmas emberekkel, felkészült közösségekkel a kultúra, a kreativitás, a gasztronómia, a turizmus, a szolgáltatások gazdaságfenntartó és gazdaságot fellendítő erőkké válhatnak” – hívta fel a figyelmet a miniszter.

A programhoz kapcsolódóan idén a fesztivál egy nemzetközi némafilmhez filmzene-író pályázatot is hirdetett, amelyre hazai és európai országokból származó művészek is beküldhették alkotásaikat.

Fotó: Lóránt András

Závogyán Magdolna, az új kultúráért felelős államtitkár végül nem tudott megjelenni az eseményen, viszont felolvasott köszöntő üzenetében eképpen jellemezte a fesztivált:

A Művészetek Völgye bő három évtizede nyitja ki a hazai fesztiváléletet. A völgy zárt és nyitott egyszerre. Aki ide belép, olyan közösség részévé válik, amely szavak nélkül is egy nyelvet beszél, melynek egyenrangú része látogató, vendég, fellépő, szervező, bárki, akinek egy dolga, célja és egy álma van. Azt hiszem, hogy ez az együttalkotási érzés a fesztivál legigazibb hangszere.”

Ezek után két jelentős, a Völgy szempontjából nagy múlttal rendelkező udvar szervezője is felszólalt a tájékoztatón. Szakadáti-Póka Vanessa, a Petőfi Kulturális Ügynökség oktatási programiroda vezetője alá tartozó Petőfi Udvar és a Póka Udvar (korábban Kőbánya) már régóta a fesztivál legpezsgőbb helyszínei közé tartoznak. A Kőbánya Udvart Vanessa 2016-ban, édesapja munkásságához kapcsolódóan hozta létre a fesztiválon, az udvar a Kőbányai Zenei Stúdió tehetségei számára biztosít fellépési lehetőséget.

„Mindamellett nagyon fontos kiemelni mind a Póka Udvar, mind a Petőfi Udvar esetében, hogy egy kicsi fesztivált működtetnek a fesztiválon belül. Nálunk a repertoárba tartoznak az igazán kezdő, de tehetséges fiatalok és eljönnek hozzánk a hatalmas legendák is” – fogalmazott a PIM munkatársa.

Szirtes Edina Mókus énekes, zenész is jelen lesz a fesztiválon, aki a Mókuskert Udvarban kínál a látogatóknak elmélyülős, nem mindennapi programokat: „mindenképpen elvarázsolt lelkűeknek ajánlom, akik nem feltétlenül kikapcsolódásra, hanem bekapcsolódásra vágynak”.

Az sajtóeseménynek helyet adó Néprajzi Múzeum főigazgatója, Kemecsi Lajos szintén szót kapott a Völgyben kihelyezett standnál látogatható kiállítás kapcsán. Most fut Dél-Koreában a Szent György Történeti Múzeummal közös kiállítási projektünk és ennek megfelelően egy latáció lesz látható majd a Völgyben, ami két magyar kislányról szól, egy-egy napjukat dokumentáltuk. Az egyik kislánnyal ez több mint nyolcvan éve történt, az akkori munkatársak dokumentálták és írták meg, a másikat tavaly készítették a kutatók. Szerintem rendkívül érdekes megmutatni két magyar lányon keresztül, hogyan változott az élet, a környezet és egyáltalán mi változott ebben a több mint nyolcvan évben.”

Fotó: Káldy Márton

A szervezők jövőre vonatkozó tervekről is tájékoztatták a megjelenteket. A 2024-es Művészetek Völgye alkalmával egy olyan The Big Green nevű európai uniós projekt is meghatározza majd a fesztivál egyes programjait, amely a kultúrán és a művészeten keresztül a fenntarthatóságra hívja fel majd a látogatók figyelmét. „Van egy olyan misszió, hogy a művészet és a kultúra ne csak elszenvedője legyen a környezetvédelmi változásoknak, hanem tényleg vezető szereplőjévé váljon. A Művészetek Völgyében egy olyan helyszínt szeretnék kialakítani, ahol minden a természetvédelem és a művészet kapcsolatáról szól. Hogyan inspirálhatja a természet a művészeket, és a művészek hogy inspirálhatják a közönséget arra, hogy egy fenntartható társadalomban tudjunk élni” – hangsúlyozta Petrányi Barna, a Kreatív Európa Program ügyvezetője.

„Kicsit feloldódunk a kultúrában, és az egésznek van a nagysága mellett alapvetően egy intimitása, egy olyan közelsége, amit én nem nagyon élek meg máshol, pedig van, hogy kis színházi berkekben mozgok. Egyszerűen ez a kultúrasűrűség nem válik olvasztótégellyé, mindenki megtarthatja az identitását és összefonódva sokkal szebbet hozhat ki magából” – összegezte zárásként az összetéveszthetetlen Völgy életérzést Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál főigazgatója.

A 32. Művészetek Völgye a már megszokott Taliándörögd-Kapolcs-Vigántpetend háromszögben 2023. július 21–30. között várja a kikapcsolódni és „bekapcsolódni” vágyókat.

Kiemelt kép: Lóránt András fotója

A fájdalom mellett van benne valami szép – Sztálin balerinája könyvajánló

Christina Ezrahi könyve, a Sztálin balerinája a fájdalmas történelemből kimetszett múltdarab, ami olyannyira élő, mint a mai szenvedések, vérontások. Az Orosz Föderáció Ukrajna elleni támadása pontosan megmutatja, hogy nem tanulunk a múlt hibáiból, és miközben szomjazzuk a művészeteket, a balettet, az irodalmat, mégiscsak mi vagyunk képesek arra, hogy értelmetlenül kioltsuk egymás életét. A könyv magyarul az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg.

Magyarországról nézve egy 1938-ban letartóztatott szovjet balerina története talán nem tűnik túl izgalmasnak, de a hazánkban meghonosítani akaró államszocializmus miatt jobban átlátjuk a helyzetet, mint egy blokkon kívüli. A nagy terrorról, a tömeges letartóztatásokról, gyilkosságokról, és a Gulágra küldésekről olvasva átérezhetjük szüleink és nagyszüleink rettegését. Bármikor bárkiből népellenség válhatott, hiszen a hatalmasok állandó rettegésben éltek, mivel a rendszerüket csupán a fájdalom, a félelem és az emberek gonoszsága tartotta össze. A Magyar Népköztársaság sem volt más, mint a Szovjetunió kicsinyített mása. Hasonló módszerek és ugyanaz a rettegés.

Forrás: athenaeum.hu

A történet – amely egy figyelmetlen könyvtárosnak köszönheti létezését, aki Nyina Anyiszimova dossziéját odaadta az írónőnek, miközben annak címlapján egyértelmű utasítás volt, hogy külön engedély nélkül tilos kutatóknak kiadni – nemcsak a balerina életét, pályáját és tragikus történetét meséli el, hanem az orosz balett viszontagságait is az olvasó elé tárja.

A korábban a földesúri rezsim különös kreálmányának”, „az udvar hóbortjának” tartott balettet a párttagok valahogy népivé, a szocializmushoz méltóvá akarták varázsolni, és a rendezők, a színházigazgatók és természetesen a táncosok is a hatalmat kívánták (ki)szolgálni a munkájukkal. A művészetet lealacsonyítva a hatalom szolgáivá kellett válniuk, hogy olyan eszközzé tegyék a balettet, ami képes „kultúrát plántálni a néptömegekbe, és amely a művészet által kíván[t] egységes szovjet civilizációt teremteni”.

A Szovjetunióban nem kellett különösebb ok arra, hogy letartóztassanak, börtönbe kerülj, és kínzások sorát éld át a Gulágra küldés vagy a kivégzés előtt. Elég volt egy ismerős, akinek a lakására jártál, és aki nem volt „megbízható” elem a rendszerben. Kémekre volt szükség, így az NKVD (Belügyi Népbiztosság, a szovjet védelem letéteményese) munkatársai kvóta alapján dolgoztak, és hamisított, általuk diktált jegyzőkönyveket írattak alá a megkínzott elítéltekkel.

Nyina Anyiszimovát is próbálták megtörni. Még egy korábbi táncpartnerével is szembesítették, akit sikerült rábírni, hogy valótlan állításokat tegyen, de az egykori balerinának erős volt az igazságérzete: valószínűleg a tánc edzette, tanította meg elméjét az önfegyelemre. És talán bízott abban, hogy a jó, az igazság győzedelmeskedik a rossz, a koholt állítások felett.

Forrás: dailymail.co.uk

A könyv alapját, ötletét Nyina dossziéja, a kihallgatási jegyzőkönyvek és szeretteinek írt, valamint tőlük kapott levelei adták. Mivel a balerina nem vezetett naplót a megpróbáltatásairól, sokszor csak a vele egy időben letartóztatottak visszaemlékezései szolgáltatnak ismeretanyagot (a már említett forrásokon kívül). Az ilyen oknyomozó történetekben az információk megfelelő összerendezése az igazán lenyűgöző.

Nyinát a családjának viszontlátásába vetett hit és egykori pályájának folytatása tartotta a felszínen. Hiába ítélték hosszú ideig tartó, nevelőtáborban letöltendő büntetésre, ő mégis bizakodva írt édesanyjának és férjének. Várta, hogy a hosszú, börtönben töltött hónapok után dolgozhasson a Gulágon; bízott abban, hogy a lába nem sínyli meg a büntetést és újra képes lesz még szeretett szakmájának élni. Nehéz lehetett számára nem küzdeni, hiszen korábban a Leningrádi Balett kiemelkedő karaktertáncosa volt. Aztán bebörtönözték, koholt vádak alapján elítélték, és a Szovjetunió egyik legnagyobb Gulágjára, Karlagba küldték, hogy olcsó munkaerőt csináljanak belőle. Hogy több legyen, mint egy halott, de sokkal kevesebb, mint egy ember.

Sokan azért félnek a haláltól, mert nem marad utánuk semmi. Az emléküket is elfelejtik, és a kettővel távolabbi generációnak már csak nevek a családfán. Nyinának hasonló érzései voltak. A leningrádi balett szerves részét képezte, számba vették és számított az embereknek; büntetése alatt az a gondolat gyötörte, hogy nem állt meg nélküle az élet. Ha már táncolni nem tud, és a közönség nem rajong érte, a családját kérte, legalább ők ne felejtsék el. Kapaszkodni akart abba, hogy fontos, hogy számít valakinek, így a létezése nem hiábavaló. Szerette volna, ha éltetnék, hogy élhessen; hogy legyen motivációja nem feladni és küzdeni a legrosszabb, legembertelenebb körülmények között is. Egyik levelében így írt szeretteinek: „Kreativitás nélkül nem tudok élni. Számomra csupán két véglet létezik: vagy a jövőbeli fejlődésemben bízva élek, vagy eltűnők, mert fel nem foghatom, nem értem, hogyan lehet csak a létezés kedvéért élni”.

Az otthon maradottak nem felejtették, sőt a férje, Kosztya már felesége letartóztatásakor is az oroszlán bajszát rángatta azzal, hogy magas rangú személyeket keresett fel Nyina szabadulásának, szabadságának visszaadása érdekében. A sztálini Szovjetunióban nem szerették, ha valaki nem fogadja el a döntéseket, ítéleteket – még akkor is, ha azok teljes mértékben hibásak és károsak voltak. Nyina az ellene folytatott vizsgálat alatt soha nem ismerte el a bűnösségét és a jegyzőkönyvekhez mindig kiegészítéseket írt. Az igazságtalanságnak hangot adni akkor különösen bátor és vakmerő tett volt, és valljuk be, egy kicsit ostoba is, de a férfi nem a saját életét féltette, hanem a szerelméét, és hitte, hogy bármilyen „rákos” a rendszer, van gyógymód, ami rendbe teheti.

Forrás: rferl.org

A Gulág átnevelő tábor volt, mégis hivatalosan 1,6 millió embert pusztított el, az életben maradtak többségének pedig tönkretette az életét. Nyina is éhezett, az otthonról kapott csomagok jelentették számára a túlélést. A Karlag egyik foglyának visszaemlékezése szerint „ahhoz kevés élelmet kaptak, hogy életben maradjanak, ahhoz túl sokat, hogy meghaljanak”. A táborban a legalapvetőbb emberi igényekkel sem foglalkoztak. A nőknek nem adtak higiéniai eszközöket, sokan rongyot sem tudtak a menstruációk alatt a nadrágjukba tenni. Fürdeni sem lehetett, az alapvető mosdás is csodaszámba ment. Éheztek az emberek, és a mínusz harminc fokban folyamatosan fáztak. Ennek ellenére volt igény a művészetre.

A művészet addig él, amíg éltetik: egy festő, aki a sertéstelepen dolgozott, malacok vérével festett tájképeket. Nyinát beosztották a Központi Klubhoz, ahol újra színpadra állhatott. Igaz, lehetőségei erősen korlátozottak voltak. Olyan darabokat vihetett színre, amik megfeleltek a szocialista ideológiának, mégis hatalmas boldogságként élte meg, hogy táncolhatott. A kitüntettek közé került, és ezzel az élethelyzete sokat javult, az alváshoz még matracot is kapott.

Szabadulását nagy részben férje jókor megírt levelének köszönheti, mert éppen akkor új szelek fújtak az NKVD háza táján, és a párttagok igyekeztek korábbi hibáikat kijavítani. Nyinát a börtönben és a Gulágon töltött keserves hónapok alatt a művészet, a balett iránti rajongása tartotta életben, és a szabadulása után is ez lett a mentsvára. Hat héttel a megmenekülését követően már újra a Kirov színpadán táncolt korábbi partnerével.

Életrajzi könyveknél mindig felmerül a kérdés, hogy érdekes-e annyira az alany, hogy kötet szülessen róla. Nyina története önmagában is az. Lenyűgöző látni, hogy a karaktertáncos miként válik a szovjet balett koreográfusává, akinek többek között a Gajane színpadra vitelét köszönhetjük. A második világháború alatt is kitartóan dolgozott; nem azért, mert annyira hitt volna a rendszerben, ami majdnem megölte, hanem azért, mert hitt a művészetben, ami életben tartotta a legembertelenebb körülmények között is; a művészet erejében. Mindez odáig emeli az életéről szóló történet, hogy erejének és a művész kitartásának szép példájává válik. Hány Nyinához fogható történet lapulhat még archívumokban?!

Forrás: new-east-archive.org

Christina Ezrahi könyve megmutatja, hogy a legrosszabb körülmények között sem lehet a művészetet megölni, mert arra még a frontra induló katonáknak, a Gulágon raboskodóknak, a kolhozokban dolgozóknak, sőt valójában a szovjet társadalom egészének is szüksége van. A szerző amellett, hogy részletesen ismerteti a korabeli szovjet balett helyzetét és történéseit, hűen visszaadja nemcsak Nyina, hanem milliók szenvedéseit, küzdelmét egy olyan helyzetben, rendszerben, amit rájuk erőszakoltak, amiről nem dönthettek, és ahol nem volt fontos az egyén. Csak a „nagy tervnek” áldozhatta fel magát az ember.

A fájdalom mellett van ebben a regényben valami szép, mert a művészetről szól, „aminek élvezete megkülönbözteti az embert az állatvilágtól”. És a küzdelemről, arról, hogy a nehézségek között is érdemes kitartani, mert vannak az életben szép dolgok, még ha az olykor csak a szerettünk ölelése vagy egy jó könyv olvasása. A Sztálin balerinája – ami egy dossziéval indult, és kiterjedt kutatómunka eredménye – ilyen könyv. Azok számára is élvezhető, akik egyáltalán nem mutatnak érdeklődést a balett világa iránt. A műből sok lecke olvasható ki, csak oda kell figyelni rájuk.

(Az Ukrajnában zajló háború is megannyi sorsot felülírt. A könyv végén a szerző arra szintén keresi a választ, hogy Oroszországnak miért nem sikerült a Szovjetunió felbomlása után rendeznie politikai és társadalmi helyzetét, illetve hogy a világhírű orosz balett hazája miért indított el egy véres, sehová nem vezető öldöklést.)

Kiemelt kép: dailymail.co.uk

Amerikai és cseh fesztiválon is díjazták a Kojot négy lelke című filmet

Kojot négy lelke

Több nemzetközi szemlén is elismerték a Kojot négy lelke című animációs filmet: Gauder Áron legújabb alkotása az Arizonai Nemzetközi Filmfesztiválról a zsűri különdíját, az Anifilm fesztiválról pedig a közönségdíjat hozhatta el. 

Mint kiemelték, az idén 31. alkalommal Tucsonban megrendezett Arizonai Nemzetközi Filmfesztiválon (amelyre évről évre több mint száz országból érkeznek alkotások) a Kojot négy lelke az animációs filmek nemzetközi versenyében a kreatív történetmesélésért érdemelte ki a szakmai zsűri különdíját. Ezzel párhuzamosan a floridai St. Petersburgben megrendezett Sunscreen fesztivál versenyprogramjában is bemutatkozott Gauder Áron legújabb filmje, amelyet már több mint tízezren láttak a magyarországi mozikban.

A szakmabeliek mellett a közönség is díjazta az indián teremtéstörténet animációs mozifilm-feldolgozását: a cseh Liberecben a hétvégén lezárult nemzetközi fesztiválon a közönség szavazatai alapján a Kojot négy lelke lett a legjobb film.

Kojot négy lelke
Jelenet a filmből (forrás: Pulliwood.com)

A fesztiválkörút folytatódik, hiszen az Annecy fesztivál szervezői nemrég hozták nyilvánosságra az animációk legnagyobb presztízsű nemzetközi szemléjének idei programját, amelynek fő versenyprogramjába a Kojot négy lelke is meghívást kapott. Az alkotás továbbá a Kecskeméti Animációs Film Fesztiválon (KAFF) az európai filmek programjában is versenyez majd júniusban.

A klímaválság kérdéseit feszegető indián történetben az olajvezetékek lefektetése miatt kerül szembe egymással egy nagyvállalat és az őslakosok egy eltökélt csoportja. Az otthonukért tüntető közösség felidézi az indiánok mágikus teremtéstörténetét, amely Kojot kalandjain keresztül hozza közel a mai nézőhöz az indián bölcsességet, valamint megmutatja, hogy a múlt tapasztalataira hallgatva könnyebb a jövőt jó irányba terelni. 

A Kojot négy lelke a Cinemon Entertainment gyártásában, az NFI támogatásával készült, producere Temple Réka. Az egészestés animációs filmben a szereplők magyar hangját többek között Bozsó Péter, Papp János, Pikali Gerda, Széles Tamás, valamint Scherer Péter, Kautzky Armand, Schneider Zoltán és Bolla Róbert adta.

Kiemelt kép: Jelenet a Kojot négy lelke c. filmből (forrás: Port.hu)

LEGUTÓBBI CIKKEK