Üvölt a hangszóró: “A kreatív osztályról Thomas Mann és Alekszander Puskin kéretik az igazgatói irodába! Most!”
– Dördüljön ma el egy pisztoly és csorogjon csövéből a hatásvadászat. Gyerünk Puskin, idézd fel hősödet!
– „A töltővessző verve koppan /A cső villog kegyetlenül /Golyó les már a pisztolyokban /A kakas kattan s megfeszül”
– Elalszom. Kevés az intenzív hanghatás. Mann, valami ütőset!
– „két laposan lecsapó dördülés hasította át a tetszészajt és nevetést”
– Na és hol a vér?
– „Cipolla mozdulatlan. Egymásra hányt ruhák s görbe csontok halma.”
– Túl békés. Következő.
– „Lenszkijt a pisztoly mell alatt találta /Gőzölve csordogál a vér”
– Ez az, így kell, látványelem. És aztán?
– „Egy perce még: szívében égett És lüktetett a lelkes élet, Remény, gyűlölség, szerelem…”
– Blablabla… Mind csak sallang! A közönség a halálért él.
– Dehát a gondolatiság!
– A valódit mutatjuk, nem az igazat, Thomas. Az embereket rettegéssel kell etetnünk! Félni akarnak! Profibb munkát várok el tőletek!
Ez utóbbit már nem hallották. Kisétált a két nagy az irodából, s egymásnak ajándékozott születésnapi tortájukkal karöltve, nagy sóhajokkal visszafeküdtek a sírba. Magukra húzták a márványtakarót. Alatta 144, 220 gyertya világított nekik megnyugvásul. Kriptájukon kívül már eloltották az értelem lángját.
Novák Henrietta
Kiemelt kép: northperth
