Mi a véleménye az utca emberének a környezetvédelemről? Megkérdeztük!

Kardos Laura 2019. jún. 5. 0 1

Egyesek szerint védenünk kell a környezetünket, hiszen “a Földet unokáinktól kaptuk kölcsön”, míg mások szerint az egész klímaváltozás egy az egyben hazugság. Mennyire foglalkoztatja a civil lakosságot ez a téma? Mivel jár a méhek kipusztulása? Egyáltalán kinek kellene ezzel a kérdéskörrel foglalkozni? Mi lehet a megoldás? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ az utca embereivel közösen.


Szerzők: Kardos Laura és Szabó Laura


1972. június 5-én nyílt meg Stockholmban az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája, ami az „Ember és bioszféra” címet viselte; azóta ezt a napot nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánították. Azóta a természeti és épített környezetünk óvása bekerült a mindennapi életünkbe, az iskolai tananyagtól elkezdve a boltok papírtasakjain át egészen a szelektív hulladékgyűjtésig. Nemrég pedig bombaként robbant a hír: betilthatják a műanyag szívószálakat az Európai Unió területén, amiért rendkívül károsak a környezetünkre (lebomlási idejük 500 év). Egyes rossz nyelvek szerint azonban ez az egész hype a környezetvédelem körül teljesen felesleges, arról nem beszélve, hogy szerintük a globális felmelegedés is csak hazugság.

Korábbi villáminterjúinkon felbuzdulva – mellyel a tavalyi és az idei Boldogságtérképre reflektáltunk – úgy döntöttünk, újra ezt a módszert választjuk ahhoz, hogy megismerjük a civil emberek véleményét a környezetvédelemmel kapcsolatban. Így hát újra a nyakunkba vettük a várost, hogy válaszadókat keressünk. Ezúttal tíz szombathelyi lakos (hat nő és négy férfi) alkotta a mintánkat. Interjúalanyainkat igyekeztünk különböző korosztályokból kiválasztani. A legfiatalabbak, Máté (10, tanuló) és Anna (14, tanuló) szülőjük engedélyével és jelenlétében válaszoltak kérdéseinkre egy tanítási nap délutánján. Gréta (18, tanuló) és Gergő (18, tanuló) szintén iskolából tartottak hazafele. A helyi egyetemisták közül Júlia (21, hallgató) és Győző (22, hallgató) egy gyorsétkezdében éppen igyekezett bekapni pár falatot két szemináriumi órája között, így őket itt csíptük el. Az interjúba bele-belehallgatva később csatlakozott az őket kiszolgáló Ádám (30, szakács) is. Rajtuk kívül miniinterjút készítettünk még Eszterrel (38, logisztikus), Magdival (75, nyugdíjas) és Évivel (91, nyugdíjas).

Elsőként arra voltunk kíváncsiak, hogy egyáltalán mennyire foglalkoztatja a lakosokat a környezetvédelem. A megkérdezettek egy egytől-négyig terjedő skálán – úgy, hogy az egyes a legkevésbé, a négyes leginkább – legnagyobb arányban kettest (30%-uk) vagy hármast (50%-uk) jelöltek meg, ám amikor arról kérdeztük őket, hogy egyébként mennyire tartják fontosnak a környezet védelmét, kivétel nélkül mind a négyest jelölték meg ezen a képzeletbeli skálán. Elengedhetetlennek tartják tehát a témát, ám kevésbé foglalkoztatja őket személy szerint, mint amennyire szükségesnek gondolják.

Forrás: renews.biz

A következő kérdésünkkel arra kerestük a választ, hogy vajon a globális felmelegedés tényleg hazugság-e, ahogy egyesek gondolják? Győző (22) erre a kérdésre mindössze egy ironikus válasszal felelt: „legalább annyira hazugság, mint az, hogy a Föld gömbölyű”, utalva arra, hogy a történelem során számtalanszor volt arra példa, hogy voltak, akik megkérdőjeleztek tudományosan igazolt tényeket. Gergő (18) és Júlia (21) szerint az, hogy az emberek egy része nem vesz róla tudomást, nem azt jelenti, hogy nem létezik; Gréta (18) pedig egyenesen idegesítőnek tartja azt, amikor – sokszor magas pozícióban lévő – emberek hazugságnak titulálják, holott szerinte „a szélsőséges időjárási körülmények és az egy napon belüli változások eléggé magukért beszélnek”. Az utca embere tehát egyöntetűen azt állítja, hogy ez bizony nem hazugság.

„A földtörténet hatodik nagy kihalási krízisében élünk.” – mondják egyes szakértők, amiért kutatási eredményeik azt támasztják alá, hogy – egyebek mellett – a ma élő rovarok 40 százaléka tűnhet el a következő évtizedekben, köztük a méhek mai állományának közel a fele. Éppen ezért megkérdeztük alanyainktól, hogy vajon tudják-e, milyen következményekkel jár ezeknek a repülő rovaroknak a kihalása? Abban mindannyian egyetértettek, hogyha kihalnak a méhek, akkor nem lesz semmi, ami beporozná a virágokat, így nélkülük a növények nem tudnak majd termést hozni. „A méhek kipusztulása az ökoszisztéma borulását idézheti elő, ha kihalnak, azzal rengeteg növényfaj is el fog tűnni, ez pedig lassan az emberiség eltűnéséhez és a Föld tartalékainak felemésztéséhez vezethet.” – fejtegette Gréta (18), majd hozzáfűzte: „már Einstein is azt mondta, hogy ha kihalnak a méhek, azt az emberiség csak négy évvel éli túl”. Anna (14), Ádám (30) és Eszter (38) a méhek által a különféle növények nektárjából előállított méz megszűnését emelte ki, ám Júlia (21) arra is figyelmeztetett minket, hogy kipusztulásukkal a mézen kívül sok más élelmiszerünket is elveszíthetjük. „Ott vannak például a gyümölcsök vagy éppen a lekvár, a beporzás eredményeként az alma vagy a kávé… Ezek is mind eltűnhetnek!” – mondta.

Ezután egy egytől-háromig terjedő skálán kellett értékelniük azt, hogy mennyire tartják súlyosnak az általunk felsorolt problémákat (1: kevésbé súlyos, 2: inkább súlyos, 3: nagyon súlyos). A válaszok alapján azt mondhatjuk, hogy a legsúlyosabbnak egyértelműen az ivóvízkészletek csökkenését tartják, melyet szorosan az erdőterületek irtása és a veszélyeztetett állatfajok kihalása követ. Az előzőekhez képest kevésbé súlyosnak gondolják a globális felmelegedést, a veszélyeztetett növényfajok kipusztulását, a károsanyag-kibocsátást, valamint az extrém időjárási viszonyokat.  

Érdekelt minket az is, hogy vajon szerintük kinek a felelőssége a környezetvédelem, kinek kell ezeket a problémákat megoldani? Az idősebb válaszadóink ebben a kérdésben az állam szerepét hangsúlyozták: szerintük a döntéshozók feladata az, hogy megoldják az ehhez kapcsolódó konfliktusokat. Hozzájuk hasonlóan vélekedik Gergő (18) is: szerinte ez globális probléma, ezért ezek megoldásához az államok cselekvésére van szükség. Például „törvényekkel kellene visszaszorítani és korlátozni a gyárak működését, azok szennyezését, vagy az egyszerhasználatos műanyagok forgalmazását”. Úgy véli, hasznos lehet a vállalati szintű problémamegoldás is: „a cégek köteleződjenek el egy felelősségteljesebb üzletpolitika mellett, tegyék a termelést környezetbarátabbá, és formálják vásárlóik szemléletét környezettudatosabbá”. Győző (22) véleménye is az, hogy azoknak kellene a környezetvédelem ügye mellé állni, akiknek nagy szava van és magas fokú cselekvőképesség birtokában vannak, ám szerinte „pont a világ élharcosai nem tesznek semmit”. Ezzel szemben a fiatalok inkább a civil lakosokban és az összefogás erejében hisznek. Ahogy Gréta (18) mondta: „sok kicsi sokra megy”, és Eszter (38) szerint is, ha mindenki odafigyel a saját környezete védelmére, talán lesz eredménye magasabb területi szinten is. Hasonlóan vélekedett Ádám (30) is: „Mi teremtettük ezeket a problémákat, mi is oldjuk meg!” – jelentette ki.

A megoldási lehetőségek kapcsán megkérdeztük, hogy az általunk párosával felsorolt állítások közül melyiket tartják hatékonyabbnak. Arra a kérdésünkre, hogy vajon a szelektív hulladékgyűjtés vagy a biciklizés hasznosabb-e, a válaszadók 100%-a az első opciót választotta. Szintén teljes volt az egyetértés a második kérdésünknél: eszerint a környezetvédelmi problémákat a törvényhozó szerveknek kell megoldani, a civil szervezetek – megfelelő cselekvőképességük hiányában – mindössze segíteni tudják. Az, hogy a megújuló energiaforrások használata vagy a komposztálás hasznosabb-e, már vitára adhat okot a válaszadók szerint: Júlia (21) és Ádám (30) a komposztálás erejében hisz, míg a többiek inkább az alternatív energiaforrásokra voksoltak.

Forrás: jarokelo.hu

De vajon mit tesz az utca embere a környezet védelméért? Meglepően nagy arányban a szelektív hulladékgyűjtést válaszolták mint általuk alkalmazott megoldást: Anna (14), Gréta (18), Júlia (21) és Eszter (38) családja is ilyen módon gyűjti otthon a hulladékot. Ádám (30) azonban nem csupán otthon, hanem a munkahelyén is alkalmazza ezt a módszert, Gergő (18) pedig olyannyira szelektíven gyűjt mindent, hogy még az iskolából is hajlandó hazavinni a szemetet, hogy ott megfelelően szétválogathassa, sőt, hogy a felesleges hulladékot megelőzze, nem is kér a boltokban egyszerhasználatos csomagolást. Magdi (75) és Győző (22) bár nem gyűjti így a hulladékot, mégis mindketten odafigyelnek arra, hogy ne szemeteljenek; ráadásul utóbbi saját bevallása szerint hobbija a szemétszedés. A tömegközlekedést és a kerékpározást részesíti előnyben Gréta (18), Gergő (18) és Júlia (21), de Ádám (30) is, ha tudja, leteszi az autóját, míg Máté (10) rollerrel jár haza az iskolából. Anna (14), Júlia (21) és Győző (22) igyekszik minimalizálni a vízfogyasztását, továbbá Júlia (21) családja komposztálja a lebomló háztartási hulladékát az udvaruk végében. Anna (14) ugyanakkor igyekszik az állatokat is óvni: „Anyától sok mindent tanultam környezetvédelemről, tőle tudom azt is, hogy érdemes olyan szépségápolási termékeket használni, amiket nem tesztelnek állatokon, akiket egyébként nagyon szeretek. Az ő példáját követve én is vegetáriánus lettem, és elvetek mindent, ami az állatokra nézve káros.” – mondta.

A szombathelyi utca embere tehát elengedhetetlennek tartja a környezetünk védelmét, ám szerinte kevésbé foglalkoztatja a téma, mint kellene. Mégis szinte mindegyik válaszadó igyekszik valamit saját maga is tenni, és bízik az összefogás erejében. Úgy tűnik, sikerült olyan alanyokat választanunk, akik igazán szívükön viselik a bolygónk sorsát. Ha mindenki így vélekedne, mint ők, talán még azt a bizonyos, rettegett, iparosodás előtti időkhöz viszonyított 2 °C-os hőmérséklet-emelkedést is el lehetne kerülni.

Kiemelt kép: Mészáros Zsolt fotója (forrás: nyugat.hu)

Tags: civil szervezet, ember, figyelem, Föld, gondoskodás, hulladék, környezetszennyezés, környezetvédelem, közlekedés, méh, politika, riport, szelektív, Szo, Szombathely, természet, utca embere, világ Categories: VILÁG
Related Posts