Fesztiválkörkép 2.0

Horváth Franciska 2017. jún. 9. 0 1

Kicsiknek és nagyoknak kulturális és zenei játszótérré válik idén nyáron is Magyarország. Fesztiválok mustrája következik, azoknak, akik kisebb körben szeretnének a melegben táncolni, csücsülni, sör mellett beszélgetni. A cikkpár első felét ide kattintva tekintheted meg! 

Samsaraaugusztus 8.-13.

Az idén harmadik születésnapját ünneplő Samsara fesztivál tárt karokkal várja a jóga és a pszichedelikus zene kedvelőit egy Siófok melletti faluban, Törekiben. Zenét három helyen hallgathatunk: lesz egy main stage, ahol főként az ambient zene kedvelői táncolhatnak éjszakába nyúlóan, egy alter stage, ahol a trance őrültjei mulathatnak, valamint kiköltözik a Tilos rádió is egy külön színpadra, ahol a tőlük megszokott módon különféle ínyenc  zenei falatok várják a hozzájuk betévedőket.

Kép forrása: oneticket.hu/samsara-festival-2017

Jógázni két helyszínen lehet, reggeltől estig. Az órák főként angolul folynak, de a csak magyarul beszélőket is szívesen látják, segítik az oktatók. Családoknak, egyedülállóknak, fiataloknak és öregeknek, sőt még kutyáknak és papagájoknak is szeretettel ajánlom Samsarát, ahol egyszerre tombolhatjuk és pihenhetjük ki az év során felgyülemlett stresszt.

 

Everness – június 20.-25.

Szintén a Balaton partján, Alsóörsön kerül megrendezésre Everness, a tudatosság fesztiválja. Az ide látogatók a zene mellett előadásokon vehetnek részt, melyek a spirituális oldalukat segítik kibontakoztatni. Idén a már megszokott Soma Mamagésa mellett Jakupcsek Gabriella és Sebestyén Balázs előadásait is meghallgathatjuk, a zenére szomjazóknak pedig többek között Palya Bea és Szeder csinál talpalávalót.

Kép forrása: oneticket.hu/everness-festival-2017

S. U. N.július 20.-24.

Samsara egy évvel öregebb testvére a S. U. N. fesztivál, ami mára egy kisebb hippi táborrá szűkült Csobánkapusztán. Szintén a pszichedelikus zene rajongóit szólítják meg a rendezők, több, gyönyörűen feldíszített színpadról zenélnek nekünk a külföldi és magyar előadók hajnalig. Az itt fesztiválozók is látogathatnak előadásokra és workshopokra egyaránt. Készíthetünk agyagedénytől textiltáskáig bármit, ha úgy tartja kedvünk, de tágíthatjuk elménk rejtett zugait a galaxis felé.

Kép forrása: oneticket.hu/sun-festival-2017

Alkotótábor – július 7.-9.

Nevére asszociálva elsőként talán egy képzőművészeti középiskolás tábor jut eszünkbe, de ha így történik, akkor nem nagyot ugyan, de tévedünk. A minimal zene szerelmeseit szólítja alkotni ez a kedves kis fesztivál, ahol immár tizennegyedik alkalommal tombolhatnak a tinik, és táncolhatnak a huszonévesek. Az elektronikus zene, a szalmabálák sárgasága, az erdő susogása, és a zöld fű keveréke egy évben egyszer, csak ezen a helyen megismételhetetlen alkotássá formálódik. Pestiek, és nem pestiek, hajrá, alkossatok idén is!

Forrás: https://www.facebook.com/events/1753285214954833/?fref=ts

 

UbikEklektikaugusztus 25.-27.

Az alternatív és az elektronikus zene egyvelege adja a hangulatot Szőnyi István egykori kertjében, ahol képzőművészettel és filmekkel is összefuthatunk. Lesz irodalom, strand, dj-k és zenekarok. Gyertek, mert csak 501-en lehetünk!

forrás: https://www.facebook.com/ubikeklektik/?fref=ts

 

A borítóképet lőtte: Vanik Zoltán – Samsara festival

Tags: alkotótábor, everness, everness festival, samsara, samsarafestival, sun festival, UbikEklektik Categories: PROGRAMAJÁNLÓ
Related Posts