Február 15-ig várják a nevezéseket a X. Savaria Filmszemlére, amelyet 2023. május 10–12-én rendeznek meg Szombathelyen.
Lovass Tibor a szervezőbizottság részéről elmondta: a szemlére olyan magyar, a Kárpát-medencéből és a szórványból érkező alkotók pályázhatnak, akik a magyarságról, magyar kulturális értékekről, jelenségekről, jeles személyiségekről, csoportokról, együttesekről, alkotó közösségekről készítettek filmet. Szívesen látják a nevezések között továbbá egyetemek hallgatóinak vizsga-, illetve diplomafilmes alkotásait is.
A 2023-as kiírás szerint képzőművészet, néprajz és zene kategóriában (nem videoklip) lehet nevezni, a filmalkotások lehetnek rövid vagy akár egész estés dokumentumfilmek, ismeretterjesztő kisjátékfilmek, filmetüdök.
Hozzátette: a pályaművek témájukat tekintve lehetnek például művészeket, a kultúra területén dolgozó személyiségeket bemutató portrék, de szólhatnak akár alkotóközösségekről, vagy művészeti és kulturális irányzatokról is.
A nevezéssel kapcsolatos tudnivalók megtalálhatók a filmszemle hivatalos honlapján.
December 17-én ellátogattam az A38 Hajóra, mindenekelőtt azért, hogy megbizonyosodjak arról, hogy a Subscribe zenekar által képviselt plurális zenei világnak van-e még relevanciája a húszas évek elején. Megelőlegezném: van. Mégpedig abban az értelemben is, hogy van a zenekar által létrehozott térnek egy ereje, mely elindított egy folytonosságot, amelyben az estén vendégként fellépő Antares zenekar is benne áll. KONTINUITÁS Egyszerűen képtelen vagyok külön kezelni ezt a két koncertet, és egyszerűen képtelen vagyok nem azt gondolni, hogy a Subscribe – mint a nehezen definiálható, úgynevezett „alternatív metál” zenekar – létrehozott egy olyan kulturális teret, műfaji sokszínűségével, ami által az Antares is érvényesebb és értelmesebb elbeszéléssé tud válni. Különösen jót tenne nekik, ha a Subscribe még ennél is aktívabban működne, és együtt megalkotnának egy olyasfajta közösséget, mint például a ZajZajZaj.
Ezzel a megszólalásommal csak azt próbálom érzékeltetni, hogy írásomnak van egy közösségkereső akarata. Amit az Antares létrehoz, az fontos, és amennyiben ennek a valamelyest magyar alternatív metálnak (nézzétek el nekem, hogy így nevezem) a története tovább gördül, úgy újra teret nyerne az eklektikában hívő zenei gondolkodás. Újra erőssé válhat az a fajta szemlélet, miszerint a pluralitásba vetett hit szervezi a dalszerzői aktusokat. Persze, megemlítethenénk itt számos zenekart, akik hasonló ösvényeket tapostak ki, viszont azt be kell látnunk, hogy némely esetben a sokszínűség nem a dalokon belül, inkább a lemezek világainak viszonyában látszik, vagy más esetekben sokszor megtörténik az is, hogy az adott zenekar nem képes nagy nyilvánosságot elérni az eklektikával, így aztán nehezen képes közösséget alkotni az utána jövő generációkkal karöltve.
Fotó: Horpáczi DávidFotó: Horpáczi Dávid
ANTARES
Attól függetlenül, hogy az Antares zenekarnak lehetősége van arra, hogy a Subscribe zenekar folytonosságában gyakorolja létét, számba kell vennie azt is, hogy egy egészen más nyilvánosság-térben kell működnie. Így amellett, hogy hitét veti a pluralitásba, tekintetét magára kell fordítania, és a dalokban kavargó műfaji irányoknak és zenei megszólalásoknak az erősségeit és gyengeségeit is látnia kell. Ez a koncert újra megmutatta, hogy az Antares mértani pontossággal játszik, magas lángon képes létezni, és olykor megjelenik az éteri “kosz” is, amelyet a régi vágású rockandrollerek is nagy gyakorisággal emlegetnek. Jóllehet, olykor már túlmatematizált a zene, és az ember még igényelné a “koszt”. Ezek az ismérvek, illetve erények nem kényelmesíthetik el a zenekart az önértelmezési munkában, pont azért, mert a mai kor nyilvánosságához kell valamilyen világállítás is.
A zenekar tagjainak elmondása szerint a Tool a közös kiindulási pontjuk. A tudatos rálátás fontos, ha az aktív működést Magyarországon képzelik el, bár zeneiparunk jelenlegi állását tekintve erős versenyhátrányban vannak. A külföldi működés esélyét nem vethetjük el, ahhoz is szükséges egyfajta öndefiniálás, persze másfajta mint a hazai működéshez. Elmondhatjuk, hogy ennek a közösségnek nincs egyszerű dolga, egy valóságot kell gyúrniuk a Led Zeppelinből elinduló, Alice in Chains-be áztatott, Mother’s Cake-be oltott gitártémákból, Agent Fresco-s hatásokból, a Rage Against The Machine és a Deftones dobfelfogásából, és a Tool által lejelölt hatalmas világból.
Forrás: AntaresForrás: Antares
SUBSCRIBE
A Subscribe zenei világa is sokszínűnek mondható, de annyira széles spektrumon talán nem mozog, mint az Antares. Ez annak is köszönhető, hogy a zenekar idén már 24 éves, és jól viszonyul saját világához. A koncert klasszikus intróval kezdődik, fények le, egy robothang vezet el minket az első dalig, mely már egyből a jól megszokott erővel indul el, egy egészen magas dinamikán, amit a zenekar – hiába a lassabb dalok – próbál végig tartani. Tilk Máté színpadi jelenléte mindig kérdéses volt számomra, egész egyszerűen azért, mert Csongor Bálint olyan szinten szuggesztív, hogy Tilk már csak „másodhegedűsnek” tűnik. Hangilag ez nincs így, ez csak kizárólag a jelenlétre és a karizmára vonatkozik. Congor Bálint a karizma tekintetében leuralja a színpadot, egyszerre fürdőzik, és egyszerre küzdelmet is folytat színpadi létével. A Subi sajátja a kétszólamúság, a zenekar egyediségét a Csongor-Tilk páros énekpárhuzamai adják, közelebbről a hangkarakterek egymásba simulása.
Ezt figyelembe véve Tilk Máté – mint hang – nélkül elképzelhetetlen a Subscribe, ez már tulajdonképpen identikus kérdés, és a közönség nagy része ehhez az identitáshoz szeretne tartozni. A hajó koncerttermében közösség volt közönség helyett. A Subscribe előadásmódja, koncertdramaturgiája mindig is alkalmas volt arra, hogy a tömeget olyan befogadókká varázsolja, akik akár tudatosan, akár öntudatlanul, a metál-hagyományban hisznek. Ismerik a circle pit, mint liturgia fontosságát, jól tudják, hogy a hangerő az 90 dB fölött kezdődik, és akárhogy is nézzük, a magyar zenei élet egy fontos formációját viszik a vállukon.
A karácsonyhoz hozzátartozik a filmnézés. Ilyenkor összegyűlik a család, és természetesen mindennemű konfliktust elkerülve kiválasztja, hogy mi lesz az esti néznivaló. Mi most azoknak szeretnénk segíteni, akiknek már nem elég a tévében forgó nyolc-tíz film. Jöjjön tehát néhány olyan alkotás, ami bár nem szokott ott szerepelni a Reszkessetek, betörők! mellett az ünnepi filmes listákon, de alkalmas lehet a közös szórakozásra. Sőt, felsorolásunk alanyai még némi művészi értéket is képviselnek.
A muzsika hangja
A film, ami megismertette a világgal Julie Andrews-t, és bizonyította, hogy a musical műfaja nem csak cukormázas történeteket tud elmesélni. Mert bár A muzsika hangja minden idők egyik legbájosabb filmje, a történet hátterében a nácizmus, pontosabban az Anschluss áll. Az apacának túl szeleburdi Maria (Julie Andrews) a hegyek között énekel, majd a nagy tekintélyű Von Trapp kapitány (Christopher Plummer) birtokán lesz nevelőnő. A gyerekek nem könnyítik meg az életét, üdvözlőajándékként békát tesznek a zsebébe, és nehezen bíznak meg benne. Idővel azonban a nő személyisége mindenkit magával ragad, az egységre pedig szükség is lesz, hiszen hamarosan maga Adolf Hitler veszélyezteti az idillt.
A muzsika hangja tökéletes családi film, mindenki megtalálja benne a számításait. A My Favourite Things pedig tényleg jobb kedvre deríthet bárkit.
Kisasszonyok
Louisa May Alcott regényét nem tudják elengedni a filmesek, a különböző adatbázisok szerint már tíz felett jár az adaptációk száma. Épp ezért lepett meg sokakat, hogy az egyik legfelkapottabb kortárs indie filmes egy ennyire avíttnak tűnő regényhez nyúl. Greta Gerwig azonban saját jól felfogott érdeke nyomán tért vissza a (fikciós) 19. századba, hogy valódi feminista adaptációt készítsen a férfiközpontú rendszer által akkoriban átlagossá formált regényből.
Ehhez az előző filmjéből, a nagyon kedves Lady Birdből átemelte a remek Saoirse Ronan, Timothée Chalamet párost, és szerzett még magának jónéhány remek színészt (Meryl Streep, Laura Dern, Eliza Scanlen, Emma Watson). Anakronizmusok és aktualitások remekül férnek meg a korhű kosztümök mellett, miközben a szenvedély itt is szárba szökken.
És bármilyen meglepő, ezzel a filmmel kapcsolatban az egyik kereskedelmi csatorna még egyet is ért velem, így a legfrissebb Kisasszonyok-adaptációt meg lehet majd nézni az ünnepek alatt.
Anne, E-vel a végén!
Csalok egy kicsit, ugyanis egy sorozatot is belecsempésztem a listába, ami viszont tematikusan remekül illik az előző alkotáshoz. A párosítás itt is igen abszurd: a Breaking Bad egyik írója, Moira Walley-Beckett nyúlt a ’80-as években nagyon népszerű Anne a Zöld Oromból című kanadai sorozathoz. Egy vörös hajú, szeplős kislány új nevelőszülőkhöz kerül, ahol eleinte szintén nem érzi jól magát, idővel azonban egyre otthonosabbá teszi a környéket.
A Netflix sorozat azért különleges, mert jó értelemben aktualizálja az eredeti sorozat idealizmusát. Ebben kulcskarakter lesz a városkába érkező tanárnő, Miss Stacy (Joanna Douglas), aki a korát meghazudtolóan emancipált nőként nyitja fel az egyébként is igen intelligens Anne (Amybeth McNulty) szemét. Az pedig valóban bátorságra vall, hogy a főszereplő lány (vélt) személyiségzavarát, különcségét ilyen természetesen, de nem szemérmesen ábrázolták a készítők.
Az első igazi nyár
Mi baj lehet, ha az embert Sam Rockwell avatja be az élet rejtelmeibe? Merthogy pontosan ez történik Az első igazi nyár című filmben, amely az amerikai (független) coming-of-age filmek bevett alaphelyzetéből indul: adott egy félénk fiú (Liam James), aki anyjával (Toni Collette) és mostohaapjával (Steve Carell) nyaral. Unalmában ellátogat egy vízi vídámparkba, ahol a korábban említett Rockwell karaktere, Owen, valamint az ő felesége (Maya Rudolph) fogadják. A srác munkát kap, miközben a férfi szárnyai alá veszi, és bohémélet szemléletével és lazaságával új mintát mutat fel a fiú előtt.
Az első igazi nyár a legjobb indie filmekhez hasonlóan jól egyensúlyozik a drámai és a humoros jelenetek között, ehhez pedig a zseniális színészgárda is kell: a korábban említettek mellett ki kell még emelni Allison Janney-t is, aki ebben a filmben is bizonyította, hogy az egyik legjobb kortárs karakterszínész.
Allison Janney az első igazi nyár c. filmben (forrás: IMDb.com)
A vademberek hajszája
Végezetül egy családi film, ami megint csak nem a szokványos családmodellből merít. Taika Waititi még ismeretlenebb filmesként készítette el ezt a moziját, egy olyan kisfiúról (Julian Dennison), aki nem jön ki jól a nevelőszüleivel. Úgy alakul azonban, hogy Hec bácsival (Sam Neill) össze kell fognia, hogy együtt túlélhessék a vadont. A Waititire jellemző humor már ebben a filmben is megjelent, de még visszafogottabb volt annál, mint a mostani blocbustereiben. Egy túlsúlyos kisfiú és a zsémbes öregember párosának pedig nehéz ellenállni.
Kiemelt kép: Jelenet A muzsika hangja c. filmből (forrás: Pulliwood)
Az Azok a ’70-es évek show az 1990-es évek végének egyik legnépszerűbb sorozata volt, a Netflix pedig most a széria készülésének évtizedébe kalauzolja a nézőt.
A nosztalgia az egyik olyan kulcsfogalom, ami meghatározza manapság a popkulturát. Ennek egyik zászlóshajója a Netflix, ami a jövő év elejét is egy ilyen produkcióval indítja. Az Azok a ’90-es évek show egy kultikus vígjátéksorozat nyomdokaiba lép, és visszarepíti a nézőt a legendás wisconsini pincébe.
Jelen sorozat előzménye épp a ’90-es évek végén, pontosabban 1998. és 2006. között futott, és egy csapat tinédzser életét mutatta be a ’70-es években. Ahogy tehát a cím és a cselekmény idejének ellentétéből látszik, már az eredeti széria is igen nagy kanállal merített a nosztalgiából, így talán elsőre nem érdemes kárhoztatni az új sorozatot.
Az eredeti széria főszereplői közül többen (Ashton Kutcher, Mila Kunis, Topher Grace) feltűnnek majd a Netflix sorozatában, ami az alaphelyzeten nem változtat túl sokat: ismét egy csapat kamaszt követünk majd, akik most a nagyszülők alagsorában gyűlnek össze.
Az első évad január 19-én debütál a Netflix kínálatában.
Kiemelt kép: Jelenet a sorozatból (forrás: Netflix)
Első hallásra nem csigázott fel Madarász Isti új nagyjátékfilmjének, az Átjáróháznak az alapötlete. Van egy Krisztián nevű fiú (Bárnai Péter) és egy Ági nevű lány (Rujder Vivien), akik egy sorsszerű biciklibalesetben egymásnak ütköznek. Krisztián azonnal szerelmes lesz Ágiba, aki inkább húzódozik tőle, mégis beleegyezik, hogy újra találkozzanak. Szerencsétlenségükre egy félreértés annyira rosszul sül el, hogy nemcsak a kapcsolatuknak vet véget, hanem Ági halálába is torkollik. Itt jön a csavar; Krisztián a helyi hullaház legújabb éjszakai őre, és ebben a hullaházban a nyugtalan lelkek, velük együtt Ági is, minden éjszaka magukhoz térnek. Az éjjeli őr feladata, hogy a két világ közt megrekedt holtak befejezetlen ügyeit teljesítse, és nem kicsi a tét, mert ha nem jár sikerrel, a szerencsétlenül járt holtak a lélekevő boncmester karmai között végzik.
Természetesen az mindvégig nyilvánvaló volt, hogy van potenciál ebben a történetben, de nem érzem alaptalannak az ódzkodásomat a fantasybe oltott romantikus vígjátéktól. Úgy éreztem, hogy tudom, mi lesz ennek a vége (rosszul tippeltem), és emellett Ági és Krisztián kapcsolati dinamikája is ezerszer használtnak tűnt. Mindenki látta már azt a romantikus filmet, aminek a végére a főhős elnyeri a szíve választottját, de nem ismerek senkit sem, aki rajongana érte.
Kísértetekről, hullaházakról, fénybe átkerülésről is ezerszer hallottunk már, és bár a halál sosem unalmas téma, teljesen érhető, ha a megszokottnál többet akarunk kapni. Az Átjáróház nagy erénye, hogy minden toposzát remekül tudja használni, és jó érzékkel kerül el történetmesélési csapdákat, amikbe könnyen belefuthatott volna. Mindez nem meglepő, hisz a forgatókönyvet egy kiemelkedő magyar weird fantasy szerző, Veres Attila jegyzi.
Jelenet az Átjáróház c. filmből (forrás: Mafab.hu)
Ez egy olyan film, ami tudja, mikor kell szórakoztatónak vagy érzelmesnek lenni, és azt is, hogy ezeknek a jeleneteknek a szövetébe hogyan dolgozza bele az urban fantasy elemeit. A történet egy szocialista beütésű, Budapest-szerű városban játszódik. Beletelik egy kis időbe, mire megértjük, hogy a vizualitásnak nem célja térben és időben pozicionálni a történetet. Ez a sok harsány és szokatlan elem a film játékának, meseszerűségének a része, annak, ahogyan a karakterek belső és külső világa szervesen egymásba olvad. Valahányszor belépünk valaki lakásába, az a lakás karikatúraszerű lenyomata a tulajdonosa jellemének. Külön kiemelendő az okkultista Ilus nénié (Kútvölgyi Erzsébet), ami minden részletében iszonyúan jópofa lett.
A vizualitásban emellett fontos elem a fent és a lent viszonya is, kezdve azzal, hogy a hullaházban egy felső és egy alsó szint van, amiből a felső szint az élők, az alsó pedig a holtak világát reprezentálja, a kettő között állandóan működő páternoszter üzemel, illetve nem véletlen az sem, hogy Krisztián egy panel tizenhetedik emeletén él, később pedig egy tető is szerepet kap a történetben. Megjelenésében két karakter lóg ki a szocialista esztétikából: a történet antagonistája, a tüzet okádó boncmester (Kulka János), aki egy egészen elszállt steampunk jelmezben vadászik a holtak lelkére, illetve Ági, aki a rózsaszín hajával tűnik ki a többiek közül. Ez a rengeteg apró vizuális geg összefűzi az egyébként vállaltan a rule of cool alapján szerveződő világépítést.
A tudatosság megjelenik azon a szinten is, hogy a film érti a célközönségét, és dugig van popkulturális utalásokkal. Nyilvánvaló, hogy a párperces szerepet kapó Pamkutya duóval az alkotók a fiatal nézőket szerették volna becsábítani a mozikba, de az például egészen szürreális volt, amikor Árpa Attila egy szuperhősjelmeznek átvarrt hullazsákban mondta el a The Boys című sorozat Homelanderjének egyik leghíresebb mondatát. Ez utóbbi elsülhetett volna kifejezetten kínosan is, de abban a jelenetben annyira váratlan volt, hogy tökéletesen működött.
Az Átjáróház jól adagolja a misztikumot, így a történet végére nem maradnak elvarratlan szálak, a cselekmény pedig végig pörög. A film a szellemvonal mellett erőteljesen merít a népmesei mitológiából; van boszorkány, három kihívás, az antagonista meg ugyan hivatalosan nem sárkány, de mégiscsak tüzet okád, vagyis elég közel jár ahhoz, hogy az legyen. Ennek a két ötletnek a házassága ugyan nem formabontó, de jól működik, és ez gyakran még a formabontónál is sokkal többet jelent.
A legkellemesebb meglepetés mégiscsak az volt, hogy a romantikus szál a cselekmény előrehaladtával mennyire szerethetővé vált. Őszintén bevallom, hogy amikor az első tizenöt percben, a biciklibalesetüket követően először szól egymáshoz a két főszereplő, és Ági végig csipkelődik, Krisztián pedig mindenáron beszélgetést akar kezdeményezni, csalódott voltam, és talán ez a film kevés gyenge jeleneteinek egyike. Ahhoz, hogy megváltozzon a véleményem, kellett az, hogy Ágit Rujder Vivien alakítsa, aki a hangsúlyaival, gesztusaival érzékeltetni tudta a karaktere sebezhetőségét, és az is, hogy Bárnai Péter Krisztiánja emberi, mégis kompetens hős legyen.
A film jó adag mellékszereplőt vonultat fel, akik közül kiemelkedik Kulka János boncmestere és a Krisztiánt felnevelő Ilus néni. Utóbbi talán a film legkiemelkedőbb karaktere, minden sora és minden megjelenése üt.
Az Átjáróház elsősorban azért ilyen jó film, mert minden porcikájával szórakoztatni akar. Veres Attila forgatókönyvét a fejlesztés több stádiumában is erősen át kellett írni, illetve a forgatás is közvetlenül a COVID-járvány előtt kezdődött el, hogy aztán végül több részletben, évek alatt készüljön el a végleges anyag. Ez nemhogy nem látszik, de az a gyanúm, hogy pont azért tudott annyi apró vicc és utalás a jelenetekbe kerülni, mert a szünetekben több gondolkozási idő jutott, mint egy normálisan ütemezett forgatás során. Ahhoz, hogy ez a film a mozikba kerülhessen, mindenkinek, aki dolgozott rajta, hinnie kellett egy közös vízióban, amiről ők se tudhatták biztosra, hogy megvalósul-e. Ráadásul pont az teszi különösen szívfacsaróvá mindezt, hogy az Avatar második része mellett az Átjáróház szinte borítékolhatóan bukás lesz a mozikban, miközben ez a kisebb filmes csapat éppen világszínvonalút alkotott.
Kiemelt kép: Jelenet az Átjáróház c. filmből (forrás: Filmtekercs.hu)
A macskákból soha sem elég. Ennek bizonyítéka ez a fergeteges partijáték felrobbanó cicákkal, bölcs kecskékkel és féktelen nevetéssel. Elan Lee, Matthew Inman és Shane Small triumvirátusának fejében született meg a kártyajáték ötlete, mely 2022-re az egyik legmagasabb számban eladott társasjáték lett hazai és világviszonylatban is.
Szerző: Paál Boglárka
A Robbanó cicák tulajdonképpen nem más, mint egy kártyapaklikba ültetett orosz rulett: a cél játékban maradni minél tovább úgy, hogy minél kevesebbet kelljen húzni a pakliból. Persze a játék csak akkor lesz igazán izgalmas, ha közben megtréfálod a többieket, ezzel szerezve meg a győzelmet. A játszma főleg a szerencsén múlik, nem a taktikákon, viszont, ha elég ügyes vagy, és jól időzítesz egy macskamentás szendviccsel, egy hiperkecske bevetésével vagy egy nope-nindzsa gonosz sárkányrúgásával, akkor megmentheted magad a kieséstől.
Habár a szabályok egyszerűek (Ne robbanj fel!), egynéhány kártyapárosítással megfűszerezheted a hangulatot, így nemcsak a stilizált cicák, hanem a barátaid is felrobbannak majd – az idegességtől.
A játék készítői megtalálták azt a dolgot, amit nagyjából mindenki szeret: az állatokat. Így lett az orosz rulett és az állatok bizarr kombinációjából egy pörgős és vicces társasjáték, egyedi rajzokkal és ravasz trükkökkel.
Kétfajta ember létezik: aki szereti a cicákat és aki utálja őket. A játék marketingcsapata ezt ügyesen ki is használta, amikor a macskák idegesítő szokásaira építve adott el több ezer példányt a kártyajátékból. Hiszen így azoknak is megtetszett a játék, akik kedvelik a szőrös négylábú barátainkat és viccesnek tartották az ötletet. Viszont könnyen tudott vele azonosulni a másik tábor is, akik legszívesebben lézerharcba küldenék a cicákat – még ha csak a játék világában is. Ezáltal igazából nem is maga a játék, hanem a cicák tették eladhatóvá a kártyákat.
Fotó: Paál Boglárka
Annak ellenére, hogy a társas 2015-ben jelent meg, csak az elmúlt két évben lendült fel a népszerűsége. Ennek hátterében vagy egy macskainvázió láthatatlan manipulációja állhat, vagy a 2020/21-es pandémiás időszak. Noha az első verzió sokkal jobban hangzik – és lehet, jobban örültünk volna ennek –, sajnos a második opció a valószínűbb. A korlátozások és a bezártság meghozta a kedvünket a játékhoz, de a Robbanó cicákat az okostelefonokra írt, mobilos verzió is hozzásegítette a felkapottsághoz.
Azóta kiadtak már kiegészítő kártyákat is a játékhoz, és hamarosan érkezik egy animációs sorozat a Netflix gondozásában a társasjáték szereplőivel.
A társasjáték elsősorban olyan embereknek lehet az egyik kedvence, akik szeretik a kártyajátékokat, a cicákat, a robbanásokat, a lézersugarakat és néha a kecskéket, netalántán az orosz rulettet – de szerintem tulajdonképpen mindenkinek.
Kiválasztották a Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor Programjának tíz döntős filmtervét, amelyek először fejlesztési támogatásban részesülnek, majd közülük öt gyártási támogatást is kap.
A nyolcadik alkalommal meghirdetett programra csaknem 70 pályakezdő rendező jelentkezett, akiknek pályázatából szakmai előzsűri választotta ki a támogatott filmterveket.
Idén Brauner MátéEltérítés című filmje, Korom Annától a Lady Sunshine, Bíró Bálinttól és Paczolay Zsófiától a Budapest, Fabrika című filmtervek, valamint Fekete Tamástól a 1:56:14, Füzes Dánieltől az Ellentétes alapállás, Tóth Lili Laurától a Magda, Ducki Witektől a Kiszáradás, Schnabel Annabellától a Paszulykám, Szabó Márton Istvántól a Szépkorúak, továbbá Kocsányi Andrástól a Sine Morbo című filmtervek kerültek be a kiválasztottak közé.
Decembertől több mint fél év áll az alkotók rendelkezésére a forgatókönyvek megírására, majd a döntősök ősszel, a Pitch Fórumon mutathatják be filmterveiket szakmai közönség előtt. A felkészülést a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának workshopjai is segítik.
A Pitch Fórumon a tíz döntős filmterv közül négyet a zsűri és egyet a meghívott szakmai közönség, rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek választanak majd ki. A nyertes tervek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 120 millió, a dokumentumfilmeknél 35 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program.
A Nemzeti Filmintézet programjának célja a fiatal filmesek bemutatkozásának elősegítése, így eddig összesen 44 elsőfilmes csapat kapott gyártási támogatást, és több mint 20 film el is készült.
Az idei pályamunkákat a szakmai előzsűri, Benkő Emese Orsolya forgatókönyv-fejlesztő, Bodzsár Márk ésGrosan Cristina forgatókönyvíró-rendezők, valamint Józsa László és Sümeghy Claudia producerek bírálták el és választották ki a továbbjutó filmterveket. A kiválasztott projektek 2 millió forint forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesülnek.
A 2015-ben életre hívott Inkubátor Programra évente átlagosan 70 pályázat érkezik. Az eddig támogatott filmek között volt többek közt Szilágyi ZsófiaEgy nap című alkotása, amelynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt, és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI díját. Csuja LászlóVirágvölgy című filmjét többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták, Zurbó DorottyaKönnyű leckék című dokumentumfilmje pedig a locarnói fesztiválon mutatkozott be.
MTI
Kiemelt kép: Jelent egy korábbi győztesből, az Egy napból (forrás: Filmarchívum)
Kis tér, kevés néző, teltház. Családias hangulat, összeszokott társulat, egy rendező, aki nem fél megszólítani a közönséget. Változatos érzelmek felvonultatása, köznapi jelenetek, a néző bevonása és könnyedség. A Trojka Színházi Társulás idén tavasszal bemutatott darabja ebből a készletből merít, hiszen pontosan ilyen eszközökre van szükség egy darabhoz, ami – bár elsősorban szórakoztatni akar – nyomot hagy a nézőben.
A Trojka Színházi Társulás darabjai három alappillérre támaszkodnak, az adaptációra, a mozgásra és a gesztusnyelvre, nem véletlen, hiszen művészeti vezetője, Soós Attila a fizikai színház világából jön. Gyorsan változó képekkel, erős színekkel és jelentőségteljes mozdulatokkal dolgozik, darabjaiban jellegzetes motívumok, figyelemfelhívó jelmezek és dinamikus dialógusok jelennek meg. Mindegyik munkája erősen épít a látványra, legyen szó díszletről, a szereplők ruházatáról, mozgásáról. A cselekmény lényege végig követhető lenne akkor is, ha az ember nem hallaná, nem értené a szöveget, a gesztusok, a mozzanatok tisztán érthetővé teszik az események körvonalát.
A Karafiáth Orsolya szövege és a társulat improvizációi alapján létrejövő Minden tekintetben – Két szerelem intim közelségből című darab hamar megragadja a közönség figyelmét, és egészen a végéig ügyesen fenn is tartja azt. Kis színházakra jellemzően először a rendező köszönti a nézőket, a Trojka esetében ez az előadás részének is tekinthető. Soósnak mindig van egy-egy mondata, amit utána magával visz az ember, költőien szépen beszél a színházról. Látszik rajta az öröm, az, hogy rutinos színházi emberként még mindig megdobogtatja a szívét a közönség érdeklődése. És persze bohóckodik is, fürdik a szerepben, de egyáltalán nem kellemetlenül vagy figyeleméhesen, hanem mérhetetlenül tiszta odafordulással a néző felé. Megteremti a hangulatot, mond néhány szót az előadás előkészületeiről, aztán átadja a terepet a színészeknek.
A történet kezdetén két közeli barát, Tamás (Bárnai Péter) és Pite (Mátrai Lukács Sándor) a kétes múltú Lilla (Balasai Móni) lakásán kötnek ki, utóbbi régről ismeri a lányt, megveti, míg az előbbiben vonzalom támad iránta. Közben kiderül, hogy házas, felesége, Réka (Eke Angéla) otthonról dolgozik, a háztartás vezetésével azonban nem törődik. Tamás figyelemre vágyik, és azt gondolja, Lillánál kell keresnie azt, ám ő maga nem ad belőle eleget a lánynak, ezért egy alkalommal Pitét is nála találja. Közben Réka az anyaságban kiégett barátnőjével, Lujzival (Nagy Dóra) próbál újra tizennyolc évesként viselkedni, egy buliban össze is ismerkednek Bencével (Ivanics Tamás), de rá kell jönniük, elszalasztották lehetőségeiket. Mindannyian fiatalok és szépek, de belső konfliktusaik, viselkedésükben is kivetülő vívódásaik meggátolják őket.
A karakterek kidolgozottak, mindegyikőjükkel lehet menni, valamennyiüknek át lehet érezni a vágyait, fájdalmát. Tisztán látható motivációval rendelkeznek, ami egyes esetekben már az első pillanattól fogva könnyen észrevehető, gondolok itt Tamásra, aki megértést, figyelmet, törődést keres, ezért menekül Lillához. És van olyan figura is, akinél csak később jelenik meg a cél, az útirány, amerre tart, például Rékánál a női méltóság megőrzése, annak bebizonyítása, hogy még mindig olyan fiatalos, szép és szerethető, mint egykor.
Eke Angéla bravúrosan játszik, a körülbelül két órás darabban pillanatok alatt alakul át komikából közönyös feleséggé, szenvedő, elhagyott nővé, férfiszíveket rabul ejtő csábítóvá. Ironikus, poénos mondatai a darab szórakoztató-faktorának alapkövei. Játéka hiteles és őszinte, semmi manír, semmi tetszelgés, bátran csinál magából bohócot, ha kell, ugyanolyan színvonalon hozza az otthon tespedő feleséget, mint a bekattant szinglit.
Bárnai nekem meglepetés, például a szintén trojkás Cseresznyéskert-előadáshoz képest itt sokkal több figyelem jut neki, jóval nagyobb lehetőséget kap kibontakozni. És meg is teszi, úgy vívódik, dühöng és küzd, ahogyan mi, hétköznapi emberek; élethűvé, emberközelivé teszi játékával az amúgy is mindennapi kapcsolatokat bemutatni hivatott darabot.
Ivanics ambivalens érzelmeket vált ki, jól hozza a tipikus macsó karaktert, de néha kissé manírossá válik, bár nehéz eldönteni, hogy ez a túlzás rendezői szándék-e, a szerep része vagy egyszerűen csak csiszolatlanság. Felszínes figurát alakít, akinek mégis megmutatkozik emberi oldala, amikor megmenti, majd vigasztalja az öngyilkosságot megkísérlő Rékát.
A történet fordulatos, de egyértelműen a szórakoztatás a célja, nem mélyíti el a kialakuló helyzeteket. Hiába tudunk menni a karakterekkel és hiába vannak nehéz pillanatok, tragikus események, a könnyed hangvétel, a gördülékenység üti ezek súlyát. A dráma viccesen beszél a tragikumról, nem ráz, nem rendít meg, de ügyes kivitelezése miatt emlékezetes marad. Olyan helyzeteket mutat be, amelyeket mindannyian jól ismerünk, a szerelmi szituációk váltogatása azonban új és ötletes.
A két felvonás összesen tíz képet állít fel, és ahogyan a kezdeti eseményekhez vezető utat sem ismerjük, úgy a folytatás is nagyjából a nézőre van bízva. A sorsdöntő pillanatoknál jön el mindegyik szálon a zárlat, nincs konkrét megoldás kínálva, csak annak a lehetősége, bár ez elég kiszámítható. Hogy Tamás végül kit választ, nem derül ki, de összeveszik Lillával, Bence pedig egyértelműen visszautasítja Rékát, a házaspár pedig egymás mellett ül közös otthonuk kanapéján a darab végén, így leginkább békülésükre lehet következtetni.
Ami azonban izgalmassá teszi az egészet, az a meglepetésekben, a hirtelen váltásokban és a néző bevonásában rejlik. A Trojka előadásai esetében lehet ilyesmire számítani, gondolok itt a már említett Cseresznyéskertre, amiben az inas, Firsz gyertyagyújtással bízza meg az egyik nézőt, majd később táncol vele. Itt a színpadot körbe ülő közönség tagjai között foglalnak helyet a színészek, onnan állnak fel és sétálnak be a játéktérre, ami sokszor kinyílik, és a nézők közt utat törve mennek fel a játszók az emeletre vagy a bárpulthoz, tekintve, hogy a darabnak a Teatro di Fragola étterem ad otthont. Tamás karaktere néhányszor elnézést kér a közönségtől Pite viselkedése miatt, Lilla szüntelen megkérdezi, hány óra van, illetve egy alkalommal arra is megkér egy találomra kiválasztott nézőt, hogy mondjon egy oldalszámot a könyvből, amiből aztán fel is olvassa az adott szakaszt, Réka pedig random odanyomja valaki kezébe a vacsorája maradékát.
A legnagyobb nézői bevonás Lujzihoz kötődik, aki odakíséri a közönség egyik kiválasztott tagját barátnőjéhez, amikor egy klubban próbálnak ismerkedni, partnert keresni Rékával. Ötletes, jól kigondolt helyzetek ezek, kibillentik a nézőket megszokott pozíciójukból, akik úgy érezhetik, részévé, mozgatójává váltak a történetnek, de jól láthatóan nem viszik előbbre azt. Súlyuk tehát különösebben nincs ezeknek a pillanatoknak, inkább a már említett szórakoztató funkcióra erősítenek rá, lazzóként szolgálnak. A színészek helytállnak, ha kell, improvizációval reagálnak.
A Trojka előadásaira a hangulat miatt jár az ember, nem véletlen, hogy a Társulat mindig kis teret választ játszóhelyül. Atmoszférát teremtenek ezek a darabok, közelebb hozzák egymáshoz az alkotókat és a befogadókat. Nem hagyják elkalandozni a néző figyelmét, éppen ezért olyan, mintha abban a világban élne ő is, ami megjelenik előtte. Bebizonyosodik, hogy a színháznak ugyanúgy része a néző, ahogyan a színész – egyszerű példa erre, hogy a mosdó helyiség a darabban is ezt a funkciót szolgálja, ahova be-ki járkálnak a szereplők. Nem nevezhető igazán meghatározó alkotásnak – a Társulatnak vannak jóval erősebb, elgondolkodtatóbb és meghatóbb előadásai –, de kigondolt és precíz darabnak igen. Nem mélyen szántó, de azért ott marad az ember fejében, és mindenek előtt órákra kikapcsol.
Színlap
Karafiáth Orsolya: Minden tekintetben – Két szerelem intim közelségből.
Hommage á John Cassavetes
Előadás helye, ideje: Teatro di Fragola, 2022. 11. 15.
Dramaturg: Karafiáth Orsolya, Abai-Szabó Tamás Látvány- és jelmeztervező: Lakatos Márk Rendező-asszisztens: Solténszky Ráhel
Rendező: Soós Attila
Külön köszönet Darvay Botondnak.
Kiemelt kép: Dohi Gabriella, Trojka Színház Társulat
Kortárs, az f21.hu rovata pályakezdők és rendszeresen publikáló szerzők részére. Ezúttal Balogh Endre két versét olvashatjátok.
Balogh Endre – Macskagyökér
Töredezett, aszfaltos út és járda,
bambán megyek rajta az őszi szünetben,
ebédelni a nagymamámhoz. Bicikliző, motorozó
és gyalogos emberek, traktor, szinte egyiküket
sem ismerem a nevén, de az arcvonások beégnek
az emberbe falun, fél évszázad múltán
visszatévedve is sejteni, körültekintve
misén, temetésen, lakodalomban,
ki kinek a rokona, leszármazottja.
Mikor először éreztem, állati ürülékhez
kötöttem, fintorogva. Majd’ minden érzékem
kiváló a mai napig. Az egyik rokon udvarán
láttam szétszórva, apró boglyák terültek,
macskagyökeret szellőztetnek, mondta
anyu. A vidéki embernek minden
természetes, magába szívja a szavakat,
a tudást. Én annak ellenére nem voltam
vidéki ember, hogy ott éltem, a szót
sem ismertem. Savanykás, szúrós
szaga negyven évig, idáig elér.
Drogja, a közhiedelemmel
ellentétben nálam nem hoz megnyugvást
a barázdált homlok mögött.
Milyen messze érnek el?
Valóban nem érti félre a másikat,
aki nem beszél vele? Türelmetlenségek
guanója, a múltbeli bűnök hosszú
árnyéka, rávetül a kapcsolatra,
maga alá temet. A magány
kényszerképzete. Elfáradni
a szeretetben. Ha nem
támaszkodsz rá, megszűnik
a viszonyulás, a harmónia.
***
Balogh Endre (Fotó: Méhes Károly)
Balogh Endre (1971, Paks) Szerkesztő, a Prae Kiadó vezetője, a JAK volt elnöke. Tanulmányait az ELTE BTK magyar-német szakán végezte. Kötete: A parazita (2008, FISZ). Jelenleg Budakeszin él.
Kiemelt kép: Mark Rothko – Cím nélküli festménye, 1968. (szerkesztett)
Mind aktualitásában, mind kivitelezésében izgalmasnak ígérkezett 2022. december 17-én a D012 szervezésében megvalósuló Családi Meetup – Tipikus karácsony egy atipikus világban címet viselő esemény. A KAPTÁR coworking közösségi térbe hirdetett rendezvény fókuszában gyorsan pergő világunk és a hagyományos karácsonyképhez való ragaszkodás szembeállíthatóságának pszichológiája állt.
Míg a délután folyamán dr. Gyarmathy Éva klinikai- és neveléslélektani szakpszichológus és a 2021-ben útjára indított D012 – Az olvasás bolygója nevű oktatási módszert megalkotó dr. Vass Dorottea beszélgetését hallgathatták a közönség soraiban ülő felnőttek, addig a szüleiket kísérő gyermekek mesefoglalkozáson vehettek részt. A szó szerint és átvitt értelemben is családias esemény tehát már önmagában is atipikusnak mondható, hisz érzékenységében és nyitottságában egyaránt hangsúlyt fektetett a szülők és a gyermek élményére, jelenlétére is, szembemenve azzal a gyermekfoglalkoztató gyakorlattal, melyben a szülőnek semmilyen, vagy maximum „nézői” szerep juthat.
Az üvegfalú, trükkösen miniirodákra szeparálható KAPTÁRba érkezőket rögtön a feldíszített közösségi karácsonyfa látványa fogadta. A tér „társalgójában” a panelbeszélgetés kezdetéig a résztvevők a szerotonin-, dopamin- és endorfinmolekulákat, kender-, bitcoin- és állatfigurákat csodálták, amelyeket dr. Gyarmathy Éva 3D-nyomtatott és hozott ajándékul. Eközben egy másik helyiségben már izgatottan vette körbe az aprónép a foglalkozások vezetőit, Ambrus Anett és Schwarcz Anna gyógypedagógusokat, a D012 munkatársait. Hamarosan előkerült a fejpántra tehető Ki vagyok én? játék, a memóriakártya, a színező és a gyönyörűen illusztrált, Dawn Casey szerkesztette Mesék télre –Történetek a világ minden tájáról című könyv is, mely magyarul tavaly jelent meg a Móra Kiadó gondozásában.
Az e karácsonyra készülő idill felnőtt oldalán eközben kiderült, hogy a karácsony szó többmegoldásos etimológiájának egyike a szláv eredetű kracsun, mely (át)fordulást, (át)lépést jelentett, s mint ilyen, egyben a téli és a nyári napfordulót, illetve az azokhoz kapcsolódó ünnepnapokat is jelölte. A későbbiekben a „kiskarácsony” az újévre, a „nagykarácsony” pedig december 25-re utalt. Megtudhattuk azt is, hogy sokak kedvenc ünnepét akadémiai igénnyel közelítendő létrejött a karácsonyológia tudományága (angolul christmasology), melynek egyik magyar tudora egyébként Szendi Gábor, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének egykori tudományos munkatársa.
Ahogy Vass Dorottea interpretációjából kiderül, a karácsony meg- vagy éppen átélésére Szendi hat különböző modellt állított fel: létezik tradicionális (Disney-rajzfilmes, „rózsaszín”), racionális (Mikulásban, Jézuskában nem hívő, gyermeket ez alapján nevelő), hedonista (a „legyünk helyett együnk” elvét követő), birtokló (konzum tömegember), hevenyészett (az ünnep számára nyűg, az otthon melege nem biztos, inkább dolgozna), illetve eklektikus (az érett személyiség kedvence, aki megélni szeretné az ünnepet, a maga olykor esetlen módján is) karácsonyi modell.
Fotó: Ozsváth Eszter
Ezen a ponton dr. Gyarmathy felhívta a figyelmünket arra, hogy mennyire hajlamosak vagyunk kizárólag pozitív érzelem-kulcsszavakat társítani a karácsonyhoz, pedig még a pozitív pszichológiában sem ennyire fekete-hófehér minden. Míg a feltétlen elfogadás, az isteni szeretet a Jézuska alakjához köthető, a más országokban karácsonykor ajándékozó Mikulás egy ítélkező alak, akinek nehéz megfelelni. E vallási, társadalmi és pszichológiai koncepciók hálója a ma emberét is szorongással töltheti el, kiegészülve a generációs különbségekből adódó feszültségekkel. Szó esett arról is, hogy mára sajnos a fiataloknál, elsősorban a fiatal felnőtteknél is megjelent a tökéletes karácsony miatti feszengés, melyért nem kis mértékben tehetők felelőssé a közösségi médiában látottak, illetve az általunk ikonikusnak tartott karácsonyi filmek.
Vass Dorottea tavaly gyerekeket kérdezett a modern karácsonyról, mely egy tízéves megfogalmazásában „azért jó, mert lehet legózni. Ha kapsz.” Ugyanakkor dr. Gyarmathy elmondta, hogy szerinte ideális, ha a család, vagyis a társadalom legkisebb csoportjának minden egyéne számára öröm az ünnep, nem kell mindenáron társasozni, ha nem szeretnénk. A készülődésnek sem kell mérges káosznak lennie, amiben nem is látjuk egymást. Lehet közösen is csinálni a dolgokat, bevonva ezzel a gyereket a készülődés-mozzanatokba. Jó, ha van olyan „feladat”, amit ketten tudnak végezni, és mindig ugyanaz a páros, legyen az anya-lánya, apa-fia stb., hiszen akár hagyomány is válhat abból, hogy például mindig Anya meg Pisti készítik az ünnepi húslevest.
Nemcsak az együtt töltött idő fontos tehát, hanem az együttlét aktivitása is, így akár még a takarítás is átcsaphat éneklős-táncolós házibuliba. Ezzel együtt az szintén optimális, ha nem erőltetünk semmit, és a közös tevékenységek mellett van lehetőségünk elvonulni is. Dr. Gyarmathy arra is biztatta a szülőket (főként azokat, akiknek atipikus, netán hiperaktív gyermeke van), hogy vendég érkezéséről is beszélgessenek el gyermekükkel. Ilyen esetben hasznos lehet egy, az őket a vendéggel együtt ábrázoló régi fénykép vagy közösen készített rajz bemutatása is.
Bár, ahogy dr. Gyarmathy fogalmazott, „ha nincs kisgyerek, letisztul a karácsony, lehet egymásra figyelni”, később mégis az Eric Berne-féle én-állapotokra terelődött a szó. A Berne-koncepció szerint az Sz-F-Gy, vagyis a szülői-én (keretek, szabályok), a felnőtt-én (racionalitás) és a gyermek-én (csodavárás, kiszolgáltatottság) egyaránt része az ember személyiségének. Lehetünk egyszerre többféle „ének” is, sőt, egészséges, ha az egyén mindhárom típusba tartozik. A szülői-én lehet irányító-szabályozó vagy gondoskodó, míg a gyermeki-én szükségszerűen szabad, alkalmazkodó vagy lázadó. Karácsonykor sincs ez másként, ahogy elvileg az sem, hogy a felnőtt-én kiegyensúlyozott, nem mozog nagy érzelmi amplitúdóval (ezt mondjuk cáfolnám).
dr. Gyarmathy Éva (fotó: Ozsváth Eszter)
A beszélgetésből megtudhattuk azt is, hogy szintén Berne nevéhez fűződik az úgynevezett O.K.-keret és annak magja, a tranzakcióanalízis (TA). A TA egyik kiindulási pontja, hogy az ember akkor „oké” (O.K.), amikor minden rendben van vele. Gyerekként borzasztóan nehéz (lehet) kommunikálni vágyainkat a szülők felé, ennek egyik példájaként a beszélgetésben az idősek látogatásával kapcsolatos szorongás merült fel, ami az idősnek általában O.K., a gyermeknek viszont nem feltétlenül az. Kifejezetten hasznos volt, hogy elhangzott, hogy COVID-járvány ide vagy oda, nem kell a gyereknek mindenáron megpuszilnia az esetleg számára egyértelműen nem túl kedves illatú idősebb rokont, mert a gyermek pusziadásra kényszerítése is egyfajta fizikai bántalmazás. Ehelyett alternatíva lehet a közös üdvözlési formula megalkotása, például saját pacsi vagy vicces integetés, hogy mindenkinek pozitív legyen az élmény.
A családi karácsonyozás ellenpontjaként felvetődött a barátokkal töltött ünnep jelensége is, ám dr. Gyarmathy a karácsonyt egyértelműen családi ünnepként pozícionálta. A karácsonyt család nélkül töltők körében ebben az időszakban megnő az öngyilkosságok száma, s ebből az érzékeny beszélgetés-előadásból talán épp ezen atipikus helyzetek és emberi sorsok hiányoztak. Szó esett ugyan a szegények megajándékozásáról, a magányos idősek meglátogatásáról, ugyanakkor a bántalmazó családokban élőkről nem – érthető módon, hisz az eseményen épp az a társadalmi réteg képviseltette magát, akiket érdekel a hétköznapi pszichológia, és szeretnének minél sokrétűbben elgondolkodni arról, hogyan lehetne egyformán jó élmény az ünnep a család minden tagjának. „Karácsonykor a szegény embereknek vennék egy ilyen kis kunyhót, amiben van mosdó, szoba, nappali, konyha, és örökhűtőt vennék nekik” – mondta egy másik tízéves. Hiszen endorfin is akkor termelődik, mikor adunk.
A hedonista karácsonyozó személyiségtípusának kedvezve az eseményt a Borfalu Bortéka ingyenes borkóstolója zárta, melyen a Szondi utcában található cég egyik oszlopos tagjának, Ducsák Bencének útmutatásával két borral köthettünk szorosabb ismeretséget. Mivel a Bortéka üzletpolitikájának alapja a kisebb magyar pincészetek felkarolása és támogatása, az utolsó programpont még az önjelölt borszakértőknek is okozhatott meglepetést. Kezdetnek egy már-már natúrboros jegyeket hordozó mátrakörnyéki italt fogyaszthattunk, amely a Centurio Szőlőbirtok 2021-es, hordót „nem látott”, organikusan művelt szőlőből készült, finom színű, könnyed birtokbora, mely zenit és szürkebarát házasításával, valamint minimális olaszrizlinges felhanggal érkezett hozzánk.
Az opcionális, ám igencsak csábító repeta után a szekszárdi Tüske Pince idei sillere bűvölte el kóstolóit. Megtudhattuk, hogy Magyarországon főként a svábok lakta településeken készítettek és készítenek a mai napig sillert, mely gyakorlatilag „több”, mint egy rozé, de még szigorúan véve nem olyan karakteres és testes, mint egy vörösbor. Az erjesztés során a cukor egy részét erjesztik ki csupán, a megfelelő szín elérésekor pedig megtörténik a léelválasztás. A Családi Meetup utolsó akkordjaként tehát egy gyönyörű vörös, Panni névre keresztelt bort kóstolhattunk, melynek nevét egy valós, egész életében a pincészetben munkálkodó hölgy ihlette. Panni életének „nagy korszakait” (melyek gyakorlatilag megfeleltethetők a szülői-gyermeki-felnőtt-éneknek) a háromféle grafikával készített és kereskedelmi forgalomba hozott címkék őrzik.
A kiváló hangulatúra „borított” délután végén a gyerekek és az absztinensek forró kakaóval koccinthattak a közelgő ünnepekre, míg a meetup szakemberei pszichológiával és borral kapcsolatos kérdéseinkre válaszoltak. Míg egyesek konkrét menüelképzeléshez keresték a megfelelő italt, néhányan bizonyos élethelyzetekre próbáltak közösen megoldást találni, mások pedig választottak maguknak szerotonint, dopamint, endorfint, apró 3D-nyomtatott állatkákat, kendert vagy bitcoint – kinek mire volt szüksége az ünnepek közeledtével.
A D012 Facebook-oldalán további érdekességeket, karácsonyi családi játékokat, minőségi időtöltés-ötleteket, beszélgetésindítókat találhattok.
