Decemberben új értelmet nyer a halálos szerelem kifejezés: az Átjáróház című, fantasy- és vígjátéki elemekben bővelkedő romantikus film december 8-án kerül a hazai mozikba, és bizonyítja be, hogy az igazi szerelem nem ismer határokat: még az élők és holtak között húzódót sem.

A film főhőse, Krisztián (Bárnai Péter) ugyanis akkor sem mond le szíve választottjáról, amikor a lány (Rujder Vivien) kénytelen lemondani az élők társaságáról. Megharcol a lányért, és néhány nagyon furcsa (részben élő, részben halott) társ segítségével visszaszerzi őt.

Madarász Isti rendező különleges feladatot vállalt, hiszen amellett, hogy egy ízig-vérig romantikus filmet készített, szokatlan helyszínekre viszi nézőit, és ehhez látványos, magyar filmen ritkán látható fantáziával létrehozott környezetet álmodott meg; ráadásul – hiszen a film az ünnepi szezonban kerül a nézők elő – a sok viccel, kedvességgel végig derűs, szórakoztató hangulatot teremtett. Igaz, kiváló színészekre támaszkodhatott: a két főszereplő mellett fontos szerepet kapott a filmben Kulka János, Kútvölgyi Erzsébet, Galla Miklós, Mészáros Máté, Dobó Kata, Árpa Attila, Székely B. Miklós, valamint a Pamkutya.

A mától a mozikban és az interneten is látható előzetes már jóval többet sejtet a filmről, mint amit eddig tudhattunk: láthatjuk, hogy milyen Kútvölgyi Erzsébet, amikor varázsol, milyen hullaház-igazgató Galla Miklós, és hogyan reagálnak Pamkutyáék, amikor a halott lányt az életbe visszahozni próbáló főhőst épp varázsláson kapják. De ami a legfontosabb, láthatjuk, milyen csodásan működik a kémia Rujder Vivien és Bárnai Péter között.

„Ez egy fiú és egy lány története. Összeütköznek a biciklijükkel, nagyot esnek, beszélgetni kezdenek, és innen minden könnyen megy… vagyis menne, ha a lány nem szállna fel pont egy olyan buszra, ami balesetet szenved. Mire viszontlátják egymást, a fiú már őr a hullaházban, a lány pedig lakó. Nagyon izgalmas volt élni a halál után, fantáziálni arról, hogy vajon hogy történhetnek a dolgok odaát. Jól éreztem magam a forgatáson, nagyon jó és fontos munka volt nekem, ez volt az első nagyjátékfilmes főszerepem. Nagyon jól értettük egymást Bárnai Péterrel, és Madarász Isti is laza, vidám munkahangulatot teremtett. Szerintem a filmen is ez fog látszani” — fogalmazott Rujder Vivien.

Az Átjáróház a Nemzeti Filmintézet támogatásával a FocusFox gyártásában, Muhi András és Ferenczy Gábor producerek segítségével készült. A film december 8-tól látható a hazai mozikban.