Hétvégi albumajánló: BROCKHAMPTON – GINGER

Maier Péter 2019. aug. 25. 0 0

Pár napja jelent meg Amerika és a világ kedvenc új fiúbandájának, a BROCKHAMPTON-nak ötödik stúdióalbuma (nem számolva az első mixtape-et), a GINGER.

A csapat induló lemeztrilógiájában annyira szerethető (kicsit az akkori amatőrségnek is köszönhető) önfeledt vibe-okkal találkoztunk, melyek ahogy az ezt megelőző irridescence-en, úgy itt is hiányosan vannak jelen, de a negyedik albumhoz képest mindenképpen előrelépés a GINGER. Más okból szerethető, mint a SATURATION-trilógia, de bőven össze tudunk szedni annyi tényezőt, ami alátámasztja, hogy a BROCKHAMPTON nem okozott csalódást az új lemezzel.

A GINGER-t beharangozó dalokat pár hete kezdtek el megjelentetni, és hozzá kell tenni, hogy nem volt mindegyik kifejezetten ígéretes. Az elsőként megjelentetett I BEEN BORN AGAIN címűt például kizárólag a Matt Champion által felrappelt outro menti meg. Az egy nappal a lemez kijövetele előtt droppolt NO HALO-t ugyanakkor üdítő volt hallani. A dal az album nyitódala is lett, remek választás a GINGER elejére. A szám a korai Portugal The Mant idézve indul el, majd továbbhallgatva a valaha volt legjobb köldöknézegetős, melankolikus BROCKHAMPTON dallá evolválódik.

A bandatagok az NME-nek azt nyilatkozták, nem értik, miért mondta a single-ök alapján mindenki, hogy ez egy dark album lesz, mert ők sokkal boldogabb lemeznek érzik mint az előzőt. Alapvetően a szövegeket figyelembe véve valóban kevesebb fájdalom szövi át a GINGER-t, mint az irridescence esetében. Életigenlőbb dalok ezek és magabiztosabb perszónák rajzolódnak ki a szavak mögött, még ha zeneileg melankolikusabbak is lettek az új album számai.

És ha már így vizsgáljuk a GINGER-t, meg kell jegyeznünk, hogy instrumentálisan ez a legérettebb BROCKHAMPTON-lemez. Lehet, hogy kevésbé utazik a szenzációra, kevésbé másznak az alapok az ember arcába, mint ahogy volt ez olyan korábbi daloknál, mint a funky-s BOOGIE, de kétségkívül okosabban át vannak gondolva ezek beatek, és kétlem, hogy találnánk még egy olyan rapprodukciót, ami kicsit is hasonlít arra, amit a banda producerei csinálnak.

Pozitívum az is, hogy a banda ezúttal kinyitotta a kaput néhány közreműködő előtt. A sokat dicsért NO HALO-ban az egyre ismertebb bedroom-pop énekesnő, Deb Never kapott helyet, de egy egész számot szenteltek a brit Slowthai-nak, illetve egy egyelőre ismeretlen Victor Roberts nevű figurának. Emellett többször besegít Ryan Beatty énekes. Érdekes döntés ez annak ismeretében, hogy annyian vannak a BROCKHAMPTON-ban, hogy képesek voltak közreműködők nélkül egy év alatt három lemezt kiadni, most azonban úgy érzik, szükség van a vérfrissítésre. Jól érezték, hozzáad.

Persze, vannak problémák, helyenként a verzék és hookok struktúrája túlgondolt vagy egyszerűen nem működik, és tény, hogy előfordulnak olyan pillanatok, ahol hiányzik a SATURATION időkből megszokott kémia a tagok között, de ezek a ritkább esetek. Az olyan dalokért, mint a nyitószám, a SUGAR, a GINGER vagy a LOVE ME FOR LIFE, megérte felhúzni egy egész albumot. Az irridescence-nél (pedig az sem volt szégyenteljesen rossz) mindenképp jobb album a GINGER, ami bizonyos szempontból alul-, más szempontból felülmúlja a SATURATION-trilógia lemezeit.

Szerző: Maier Péter

Kiemelt kép: bandwagon.asia

Tags: album, albumajánló, BROCKHAMPTON, Deb Never, funky, GINGER, Hétvégi albumajánló, Matt Champion, rap, Ryan Beatty, Slowthai, Victor Roberts, zene Categories: ZENE
Related Posts