Új fénybe állítják a magángyűjtemények a kommunista korszak kutatását

f21.hu 2018. dec. 4. 0 0

Nemzetközi konferenciával zárult a kommunista korszak ellenkultúráját vizsgáló kutatóprogram, a COURAGE.  A kutatást vezető Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja három éven át tizenöt ország kutatóit koordinálta. A COURAGE legfontosabb eredményeként bemutatták azt az online adatbázist, amely a volt szocialista tömb alternatív kultúrájának mindeddig ismeretlen magán- és közgyűjteményeinek adatait tartalmazza.

A kommunista korszak ellenkultúrájának magángyűjtőknél és közgyűjteményekben őrzött örökségéről rendeztek nemzetközi konferenciát az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében, november 27-28-án. A konferencián bemutatták az online, 15 nyelven elérhetővé tett, nemzetközi adatbázist (http://cultural-opposition.eu/); a kutatást összefoglaló, mintegy húsz országból 65 szerző közreműködésével készült felsőoktatási kézikönyvet; illetve a középiskolai és egyetemi oktatókat segítő online tananyagokat.

A COURAGE nemzetközi adatbázisa közel száz kutató három éves munkája nyomán jött létre, és jelenleg 325 gyűjteményről közöl új adatokat. Ahogy Kovács Éva, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója kiemelte, az eddig elszórtan létező gyűjteményeket összefogó és bemutató portál által összehasonlíthatóvá válik a kommunista diktatúrák hatása a kelet-európai régióban.

Forrás: cultural-opposition.eu

Az adatbázis emellett a levéltári kutatásokat is megújíthatja, mivel új, eddig alig vagy egyáltalán nem használt források kerülnek a kutatók látókörébe. A projekt egyik vezetője, Apor Péter történész rámutatott: az immáron hozzáférhető egyéni életutak és a láthatóvá tett magángyűjtemények megváltoztathatják a korszakról élő, gyakran sematikus képet. A kutatás koordinátora, Horváth Sándor szerint a kutatás eredményei nem csupán a történészeknek, hanem a nagyközönség számára is érthetőbbé teszi, miért áll a mai napig viták kereszttüzében a korszak történelme.

A projektben résztvevő tíz ország előadói többek között arra keresték a választ, hogyan tudtak a kultúra szereplői országhatárokat és a vasfüggönyt is átívelő hálózatokat létrehozni a diktatúra idején. Hogyan sikerült dokumentálni a tiltottnak számító tevékenységeket? Miként volt jelen a titkosszolgálat a kultúra különböző szféráiban? A kutatás eredményeit összefoglaló, több mint hatszáz oldalas kézikönyv egyik szerkesztője, Apor Balázs szerint ilyen átfogó kötet a korszak kulturális ellenállásáról még nem született, ezért egyedülálló a maga nemében.

Az adatbázishoz kapcsolódó középiskolás tananyag-javaslatokat Csurgó Bernadett szociológus ismertette. Ezek a javaslatok az egyéni élettörténetek és képi segédanyagok segítségével a középiskolások  számára is érthetőbbé és átélhetőbbé teszik a korszakot. A felsőoktatás számára készült interaktív oktatási rendszert fejlesztő kutatók vezetője, Scheibner Tamás rávilágított: a korszakról szóló egyetemi oktatást is megújíthatja a program, mivel a nemzetközi szinten is innovatívnak számító egyetemi tananyag a legkülönfélébb forrástípusok hatékony kezelését teszi lehetővé, továbbá segít, hogy a diákok az álhírek világában forráskritikát tanuljanak és eljussanak a levéltárak izgalmas, de rejtett gyűjteményeihez.

Kiemelt kép: Funzine

Tags: Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Courage, diktatúra, gyűjtemény, kiállítás, kultúra, Magyarország, MTA, Társadalomtudományi Kutatóközpont, Történelem Categories: VILÁG
Related Posts