Elképzelve minden jobb.

Elképzelem, ahogy fekszünk a frissen lenyírt gyepen, arccal az ég felé. A kedvenc bokáig érő, fehér, hímzett ruhámat viselem. A fejem a mellkasodra teszem, majd hangosan számolni kezdem hány szívdobbanás alatt érnek össze felettünk a felhők. Huszonkilenc, harminc. A közelgő eső illata megállíthatatlanul ér el hozzánk. Langyos, déli szél táncoltatja meg elkóborolt tincseim és ekkor minden annyira tökéletesnek tetszik.

Nem sokkal az idill beállta után kérdezel: láttál már felhőt meghalni? Nem felelek. Vagyis talán pont a hallgatással, mert a frissen lenyírt gyep koszos-zöldre festi a fehér ruhámat. Alattunk hangyaboly, felettünk kitörni készülő vihar. A felhők haláltánca közepette zuhanunk vissza a valóságba. Én a hidegtől reszketek, Te kérdés nélkül adod rám a lelked.

Harminckilenc, negyven. Az idill egy idea, megfoghatatlan és szükségtelen. Most vihar van, adásszünet, képzavar. Tökéletesség, ami olyan, mint a szivárvány: közhely, de mégis várjuk minden vihar után.

Negyvenkilenc, ötven.

Elképzelve minden jobb, csak felesleges.

Albert Virág

Kiemelt kép: Pictures and Wallpapers