Táncoljatok Bestiák!

Tfirst Mariann 2019. dec. 20. 0 4

A Szegedi Nemzeti Színház 2019 októberében mutatta be a kortárs angol írónő, April de Angelis Színházi bestiák című drámáját. A darabot Enyedi Éva fordításában Horgas Ádám főrendező állította színpadra. Égig érő magaslatok és pokoli mélységek jellemzik azt a hatalmas érzelmi skálát, melyen a néző a történet folyamán, mint egyfajta sorsszerű kálvárián, a szereplőkkel együtt végigmegy. A darab bepillantást enged a felszín alá és megmutatja, milyen elképesztően vékony az a mezsgye, amelyen, színészként és nőként egyaránt, a szereplők táncolnak.

Szerző: Tfirst Mariann

A történet hátterét az 1670-es évek angol barokk világa adja, amikor a színháztörténet az egyik legmeghatározóbb fordulópontjához ért. Kiéleződött a rivalizálás Anglia két vezető színi társulata, a Királyi és a Hercegi társulat között, valamint a hatalom ebben az időben engedélyezte először, hogy nők is játszhassanak a színpadon. Első hallásra valóságos diadalnak érezzük a nők előtt feltáruló lehetőségeket, melyeket az új berendezkedés hozott. Ez az illúzió azonban hamar elillan. A Színházi bestiák az első színésznők életét és küzdelmeit dolgozza fel, melynek láttán azonban rá kell ébrednünk, hogy az új esélyek újabb nehézségekkel is járnak és a csillogás látszata mögött az igazság sokszor kegyetlenül arcul üt.

Hol is vagyunk a darab kezdetén? A függöny szétgördül, a néző szeme előtt pedig csak sötétség, füst, lángok cikáznak… Feltámad a sorok között valami feszült sejtelem. A kezdő monológ pedig igazolja is mindezt: igen, ez valóban a pokol. Mert hová máshová is kerülhetne egy színésznő, aki a 17. században fel merte emelni a hangját, és kiszolgáltatva a hatalomnak, a társadalomnak színpadra lépett. Legalábbis a korabeli nézetek szerint biztosan, hiszen hogy valaki színésznő vagy szajha, tulajdonképpen egyre ment. Aki bűnös és alávaló életet él, az bűnhődjön is érte. De vajon valóban ilyen egyszerű lenne?

A pokol a darab keretszíne. Innen indulunk el az első jelenettel, majd végül ismét ide érkezünk vissza. Ez a színpadi fogás a nézőben már kezdetektől fogva elülteti a tudatot, hogy bizony nem egy boldog befejezéssel záruló, szórakoztató komédiát fog látni. A díszletre festett eltorzult arcok és alakok látványa, melyek az előadás folyamán mindvégig baljósan jelen vannak, szintén alátámasztja ezt a gondolatot.

„Itt egyszer medvék táncoltak, utána lett színház” – hangzik a kezdő jelenetben. A színházi bestiák kifejezés alapvetően a színésznők gúnyneve volt, melyet a színpadon szimbolikusan medvék jelenítenek meg fontos szemiotikai többletet adva az értelmezés teljességéhez. A rendezés csodásan láttatja a párhuzamot a színésznők és a medvék kiszolgáltatott helyzete és keserű sorsa között. A medvéket hat énekesnő alakítja, akik a történéseket ketrecbe zárva szemlélik végig a darab folyamán. Az egyes jelenetek közti átvezető részek alatt egy számunkra érthetetlen nyelven, a ,,medvék nyelvén” énekelnek, miközben feltehetőleg arra várnak, hogy valaki végre kiszabadítsa őket.

Az előadás zeneisége több okból is meghatározó. Horgas Ádám jellegzetes zenéje és egyedi nyelvezete egyfajta rítusszerű, mitikus hangulatot kölcsönöz az egész darabnak. Olyan érzést kelt a nézőben, mintha valamilyen földöntúli szférába került volna. Ehhez a hatáshoz nagyban hozzájárul a különleges hangszer, a handpan, melyet minden előadáson Nagy János Afronauta szólaltat meg bámulatos érzékiséggel. Aki ismeri Horgas Ádám rendezéseit, tudhatja, hogy mennyire meghatározza stílusát a színházhoz mint összművészeti alkotáshoz való vonzalom, ami a Színházi bestiákat is mélyen áthatja. A beszédes melódiák és a tánc szerepe mellett megjelenik a korhű látványvilágba integrált technikai elem, a vetítés is, ami a képi kifejezések szintjén lehetőségek tárházát nyitja meg.

A kétszintű díszlettervet Horgas Péter készítette. A cselekmény mindvégig a színpadon kialakított alsó térben játszódik, míg három lépcső vezet fel egy emelvényre a ketrecekhez, ahonnan a medvék kórusa figyeli a történetet. A korhű, finom ruhák és az elegáns parókák élénk, színpompás világot keltenek életre a színpadon, mely Bujdosó Nóra jelmeztervező munkájának köszönhető.

A darab egyik fő jellegzetessége, hogy kizárólag női szereplői vannak. A karakterek valós történelmi személyek, akik elsőként merték felvállalni a színészettel járó társadalmi kiszolgáltatottságot és tették ki magukat a nyilvános megalázásoknak. Öt nő, öt rendkívül erős személyiség, egy sors. Mert valahol mindannyian csak vágyódnak valami után, keresik az utat a megértés, az elfogadás és a szabadság felé. Érdekes megfigyelni azonban, mindamellett, hogy mindegyikük a színésznőkre nyomott bélyeget hordozza, hogy jellemeik és motivációik mennyire különböznek egymástól, és hogy kinek mit is jelent maga a színház. Csillogást? Dicsőséget? Vagy mélyről feltörő szenvedélyt? Tehát lássuk, kik is voltak ők.

A nagy színészcsillag, Mary Saunderson Betterton volt az első, aki már valóban nőként léphetett színpadra. Őt a darabban Fekete Gizi alakítja. Egy tapasztalt, magabiztos és szenvedélyes dáma alakját eleveníti meg, egy színházigazgató feleségét, akinek szó szerint mindene a színház. Aki szívét-lelkét adja ki magából a színpadon, kellő alázattal közeledik a szerepekhez és végtelenül elhivatott a színészet iránt. Ő az, akin a leginkább érződik, hogy tiszta szerelemből lett színésszé. Fekete Gizi pályáját és színház iránti szeretetét ismerve nem meglepő, hogy úgy áll neki ez a szerep, mintha csak rá öntötték volna.

Rebecca Marshall szintén a kor egyik legismertebb színésznője volt, akit Szilágyi Annamária játéka hív életre. Egy kemény, határozott nőt látunk, akit az élet már sok mindenre megtanított. Rebecca karakterét sok támadás éri egy bizonyos gróffal való viszonya miatt, ezért meghatározó jellemvonása az indulatos természete és bosszúvágya, ami sokszor olyan indíttatásokat szül benne, melyek megpecsételik a sorsát.

Elisabeth Farley szerepében Borsos Beátát láthatja a közönség. Az ő sorsa talán a legtragikusabb mindannyiuk közül. Láthatjuk, ahogyan az eleinte naiv, tehetséges színésznő hogyan válik a nagyra törekvés áldozatává és hogyan foszlik semmivé egy pillanat alatt az addig biztos és ígéretes pályafutása. Borsos Beáta rendkívüli érzékenységgel tárja fel a nézők előtt Elisabeth vágyait, törekvéseit és végül szívszorító hányattatását.

A legfiatalabb színésznő a társulatban Nell Gwyn, aki a darab elején még csak vágyódik arra, hogy színésznő lehessen. Piaci árusként próbál megélni és bármit hajlandó megtenni annak érdekében, hogy megkapja, amit akar. Az ő karakterét Csorba Kata formálja meg. Rengeteg humorral ragadja meg Nell egyszerűségét, primitív stílusát és trágár beszédét, így az alapvetően törtető és kissé ellenszenves karakter mégis valahol szerethetővé válik. Az ő élete és pályája tulajdonképpen az egyetlen, amely mindvégig felfelé ível. A közönség a kezdetektől fogva végig követheti, hogyan alakulnak a dolgai, míg végül eljut egészen a király palotájáig, akinek még ágyasa is lett.

Végül, de nem utolsó sorban Molnár Erika stílusosan megformált karaktere, Doll, nem színésznő, hanem egyfajta színházi mindenes, segítő, akinek nagyon tiszta meglátásai vannak. Szókimondó természetével a nyers őszinteséget képviseli. Valójában ő az egyetlen, aki két lábbal áll a földön és nem vakítja el a rivaldafény. A darab folyamán az is kiderül, hogyan került ő a színházhoz.

Az előadás legfőbb mozgatórugóját a gyönyörűen kidolgozott karakterek megformálása, a kiemelkedő színészi teljesítmény adja. Mivel az egész mű lényegében egyfajta színházi önreflexió, tudniuk kell a művészeknek színésznőként színésznő bőrébe bújni, a színpadon belül is színpadon játszani, és olykor egyszerre két fejjel gondolkodni, hisz egy jelenetben Lady Macbeth monológját nem Fekete Gizi kell hogy elmondja, hanem a Fekete Gizi által megformált Mrs. Betterton.

Szembeötlő továbbá a komédia és tragikus sorsok közötti ambivalens viszony. A darabbéli színpadon eljátszott jelenetek egytől egyig komikusak. Csorba Kata és Szilágyi Annamária vívójelenete például erősen ironikus hatást kelt, hisz mindketten nőként, férfi ruhában vannak színpadon, mely pont fordítottja a színházi forradalom előtti trendnek, amikor a női szerepeket is férfiak játszották. A nyelvi komikumok, Nell vulgáris  trágársága, Mrs. Betterton ,,óra” metaforája és Doll flegma beszólásai mind a komédia elemei, melyek valamelyest enyhítenek az általános küzdelmek súlyán.

Mindemellett a feminizmus jelenléte mindvégig dominánsan érződik. Az erős női karakterek megformálásával April de Angelis szembeszáll a hímsoviniszta társadalommal és hangsúlyozza a nők rátermettségét, jogát az egyenrangú bánásmódra és az esélyegyenlőségre. A darab történeti hátteréből kiindulva már túl is billen a puszta feminizmuson, és eljön egy pont, ahol már szabályosan átcsap férfigyűlöletbe. Nyilvánvalóan jogos és érthető a szereplők a férfiak visszaélései miatt érzett  felháborodása, de a fanatikus gyűlölet és bosszúvágy csak bajt eredményezhet, ahogyan ez később be is következik.

A darab rengeteg, akár ma is aktuális problémát magába foglal és számos kérdést vet fel. Meddig mehet el az ember az álmaiért vagy épp a bosszúért? Valóban törvényszerű lenne, hogy a színház nem több, mint ,,húspiac”, vagy hogy a színészet és a prostitúció kéz a kézben járnak? Napjaink egyik legnagyobb problémáját színházi körökben szintén az egyre több napvilágra kerülő zaklatási botrány jelenti. Sajnos egyértelmű, hogy hatalommal való visszaélés, és a kiszolgáltatottság kihasználása nem csak az elmúlt korok tendenciája. De valójában hol lehet a határ a kényszer és a vágy között, vagy a döntés szabadsága és a kiszolgáltatottság között? A darabban felmerülő szituációk a közönség szívére helyezik ezeket a dilemmákat, és arra ösztönöznek, hogy mindenki végezze el magában az ítéletet, nyerhetnek-e hősnőink végül mégis megbocsátást és feloldozást.

A szinte katartikus zárójelenet felébreszti a nézőben azt a gondolatot, hogy a színházi bestiák csupán tükröt tartanak elénk. Nem jobbak, nem rosszabbak, mint bármelyikünk, nekik csupán ez volt megírva az Életkönyvükben. Énekelnek és táncolnak, mert mást nem tehetnek.

Képek: Szegedi Nemzeti Színház

Tags: April de Angelis, Borsos Beáta, Bujdosó Nóra, Csongrád megye, Csorba Kata, Enyedi Éva, Fekete Gizi, Horgas Ádám, Horgas Péter, kritika, Molnár Erika, Szeged, Szegedi Nemzeti Színház, Szilágyi Annamária, színészek, színészet, Színházi bestiák Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts