Another brick in the wall – A KOMA Bázis fosztóKÉPZŐ című előadásáról

Szabó Fülöp 2019. dec. 24. 0 2

A KOMA Bázis működési struktúrája nem nevezhető éppenséggel hétköznapinak. A színészek helyét ugyanis az utca – jelen esetben az iskola – embere veszi át. Idősebbek, fiatalabbak, fiúk, lányok vegyesen. Alaposan megcsócsálnak egy témát, mindenki bedobja a közösbe, amit magával hozott, és aztán ebből alkotnak valamit. Most az oktatás körül forognak a gondolataik, ennek megfelelően tanárok és diákok közös tapasztalatai az alapanyag. Ezek az élettöredékek pedig Zrínyi Gál Vince hozzáértő kezei alatt kapják meg végső formájukat, jelen esetben a fosztóKÉPZŐ című színdarabot.

A történet nem kifejezetten bonyolult. Egy nap, valamikor a nem túl távoli jövőben, egy kihallgatószobába csöppenünk, ahol egy tanfelügyelő-trió éppen a szokásos kihallgatásokra készülődik. A papírkötegekből kihámozzák az aznapi neveket, már majdnem el is kezdik, amikor a semmiből megjelenik egy diák, akinek halaszthatatlan közlendője van velük: “Az egész rendszer, ahogy van, egy kalap szart sem ér”. Felháborodva követeli, hogy ne számként, meg egy problémaként, hanem hús-vér emberként próbáljanak figyelni rá. “Figyeljetek rám!” Szavai nem maradnak hatás nélkül. “Majd három hónap múlva kaphatsz időpontot” A bürokrácia győzedelmeskedni látszik, és akkor előkerül egy pisztoly.

Minden szereplő a saját, “civil” nevével fut, a saját történeteiből van felépítve. Szerettem volna megtudni, hogy mégis mennyire, mert elég meredek dolgok kerülnek elő időközben. A darab utáni beszélgetésnél ki is derült, hogy körülbelül a valóságot láttam.

Mikor megtudtam, hogy mi lesz a darab tematikája, annyira szerettem volna, hogy ne egy elfogult szemszögből való megközelítést lássak. Ugyanakkor nem reménykedtem benne túlzottan, hiszen egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány olyan véleményt olvastam a jelenlegi oktatás problémáiról, ami a realitás talaján mozogva ítélkezik. Nem vagyok a téma szakértője, így állást sem tudok tiszta lelkiismerettel foglalni, én csak arra emlékszem a gimis meg általános iskolai éveimből, hogy voltak jó dolgok, meg voltak nem jó dolgok. Voltak rossz tanáraim, és voltak, akik ott segítettek nekem, ahol tudtak. Ugyanígy voltak szorgalmas, tisztelettudó osztálytársaim, és voltak, akiket már én akartam felpofozni egy-egy visszaszólásuk után. A felnőttek felsőbbrendű cinizmusa vs. a diákok egészségtelen önérzete.

Borzasztó hálás vagyok, hogy a darab nem lett elfogult. Nem akarja megmondani sem a tutit, sem, hogy mit kéne rendszerszinten változtatni, azt azonban erőteljesen leszögezi, hogy a gyereket oktatni kell, és nem kioktatni. Nincsenek benne hibátlan diákok, és nincsenek mindenható, végtelenül igazságos tanítók. Mindkét fél követ el hibákat és mindkét fél egy kicsit a rendszer áldozata, aminél meg sajnos még nem tudunk jobbat kitalálni. Vagy lehet, hogy mégiscsak tudnánk? Színdarabként, és nem csupán önkifejezési eszközként szemlélve is bőven van kakaó a fosztóKÉPZŐ-ben. A rendezés valami egészen kiválóan sikerült, nincsenek benne üresjáratok, hatásos színpadképekben, jól adagolt ritmusban tudunk meg újabb és újabb információkat a szereplőkről, amik folyamatosan színesítik és bővítik a sztorit. A darabot leginkább jellemző, szinte tapintható feszültség miatt sokszor azon kaptam magam, hogy a székem oldalát markolászom izzadó tenyérrel. A háttér végtelen mennyiségű irattartó, szépen egymásra pakolva. Metafora a négyzeten, mint a Pink Floyd-számban: „All in all you’re just another brick in the wall”. Az irattartókupac későbbi sorsát már előre megtippelhetjük.

A színészi játékkal jelen esetben nem terveztem túl sokat foglalkozni, én a magam részéről megelégedtem volna azzal, ha nem kiábrándítóan rossz, ám itt is pozitívan kellett csalódnom. Az, hogy nem tapasztalt színészeket nézünk, több szempontból is előny lett. Egyrészt így különös őszinteségben mozgunk végig, hiszen mindenki saját magát játssza, azt meg elég nehéz hamisan csinálni. Másrészt nincs meg a nézőket és játszókat egymástól elválasztó profi színészkedés golyóálló üvege, hanem gyakorlatilag mi magunk is a színpadon vagyunk. Így amikor egy felindultabb pillanatában az egyik csinos diáklány elkezd hadonászni egy pisztollyal, néhány pillanatig én is az életemért izgultam. Azt hiszem, ez volt a legkevésbé amatőr amatőr darab, amit valaha volt szerencsém megtekinteni.

A függöny legördülése után lehetőségünk van beszélgetni az alkotókkal, amit melegen ajánlok, hiszen bepillantást nyerhetünk az alkotás folyamatába, elmondhatjuk a saját véleményünket a témáról, és ami talán még fontosabb, hogy kíváncsian meg is hallgatják azt. Mindezt pedig egy olyan családias, összetartó közegben, hogy az ember szinte el is felejti, hogy nem otthon van. Összesítve tehát egy fontos és aktuális témából komponált emberarcú színpadi terápiás kezelésben volt részem, és remélem még lesz is egypárszor.

Kiemelt kép: Wagner Csapó József fotója

Tags: Budapest, fosztóKÉPZŐ, KOMA Bázis, Pink Floyd, Színház, Zrínyi Gál Vince Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts