A Trónok harca a 2010-es évek legnépszerűbb sorozata volt, melyet hétről hétre pezsgő diskurzus és heves viták követtek. Az HBO szériáját éveken keresztül ünnepelték a kritikusok és a nézők is, mint olyan produkciót, ami ritkán látható módon képzett hidat tömeg- és elitkultúra között. Aztán persze jött az utolsó két évad, mely a kapkodás és a rossz értelemben vett „hollywoodiaskodás” iskolapéldájaként vonult be a köztudatba.
A siker láttán persze nem volt kérdés, hogy valamilyen módon életben kell tartani az univerzumot, és ebben ez esetben bizakodásra adhat okot, hogy most nem volt jellemző az HBO-ra a korábban említett sietség. Mire a Sárkányok háza című előzménysorozat első része adásba kerül, már több mint három év telt el az anyaszéria fináléja óta (a fejlesztés pedig nyilván jóval korábban elkezdődött), idő tehát bőven volt a legapróbb részletek kidolgozására is.
Most azEntertainment Weeklyközölt hosszú interjút a sorozat néhány szereplőjével, emellett pedig néhány vadiúj fotót is nyilvánosságra hozott a lap.
A Rhaenyra hercegnőt alakító Emma D’ Arcy azt emelte ki a karaktere kapcsán, hogy az uralkodólány „kitolja a nőiség határait”, és kiegészülve az Olivia Cooke által játszott Alicenttel, komoly küzdelmet folytat a patriarchális világgal. A készítők egyébként azt is kiemelik, hogy George R. R. Martin ezen története sokkal kevésbé alapul valós történelmi tényeken, így a nőközpontúság is jobban érvényesülhet. Akárcsak a diverzitás, amely kapcsán a készítők kiemelték, hogy céljaik szerint ez nem fog erőltetettnek érződni.
„Ryan Condal és Miguel Sapochnik fantasztikus munkát végeztek. A castingról pedig szintén csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Csakúgy mint a Trónok harcánál, a színészek többségéről valószínűleg nem is hallottatok még, de hamar meg fogjátok szeretni őket. Csak azért, hogy később összetörjük a szíveteket… de erről egyelőre nem mondok többet.”
Pillanatkép a sorozatból. Forrás: Index.hu
A sorozat premierjére sem kell már sokat várni. Az első rész augusztus 22-én kerül fel az HBO Max kínálatába. A korábban említett színészeken kívül fontos szerepet játszik majd a sorozatban többek között Paddy Considine, Matt Smith, Rhys Ifans és Steve Toussaint is.
Táguló Realitás címmel jelent meg a L’Harmattan kiadásában, az Európai Bizottság Erasmus+ programjának támogatásával az első magyar nyelvű szociodráma könyv. A könyv felelős szerkesztőjével, Blaskó Ágnes szociodráma-vezetővel beszélgettünk többek között arról, hogy hogyan épül fel egy szociodráma-alkalom, Magyarországon miért lehet mindenkinek hasznos ez a módszer, és hogy miben rejlik az akciókutatás ereje.
Hogyan találkoztál először a szociodrámával?
Egészen mostanáig Magyarországon tulajdonképpen csak a pszichodrámával lehetett találkozni. Huszonegy éves korom körül kezdtem el önismereti pszichodráma csoportba járni. Hazánkban van az egyik legnagyobb pszichodramatista közösség, a Magyar Pszichodráma Egyesület már több, mint 30 éves. Ezen belül küönböző iskolák is elkülöníthetők.
Milyen élményeid vannak ezekről a drámaalkalmakról?
Arra emlékszem, hogy a vezető felrakott valakinek az életéből a színpadra egy jelenetet, és teljesen lenyűgözött, hogy hogyan találja meg a totál hétköznapi helyzetben azt a gyújtópontot, amely tulajdonképpen egy szimbolikus sűrítmény, amely kibontható és teljesen átalakítható valami nagyon lényegi másba, egy másik képpé. Ez egy varázslat. Nagyon érdekelt, hogy miért pont ott állítja meg a jelenetet, ahol, és mit lát mögé.
Hogyan jutottál el a pszichodrámától a szociodrámáig?
Én annak a módszernek az elemeit, amit a pszichodráma-vezetői képzésen elsajátítottam, lépten-nyomon használtam, mert úgy éreztem, hogy számomra nagyon kezes a módszer, és ráadásul nagyon-nagyon sok mindenre alkalmas. Volt idő, amikor például meg akartam élni belőle, és termékmeghatározó workshopokat tartottam. Ez arról szólt, hogy van valakinek egy innovációja, terméke, és a dráma eszközével ki tudtuk deríteni, hogy például a cég vagy a felhasználó szempontjából mit jelent, mit üzen. Ez alapján például marketingszöveget lehet írni, pozícionálni lehet a terméket. Ma már ezt jóval kimunkáltabban, téma specifikus szociodrámaként tartanánk.
Ezen kívül sok egyéb területen használtam a dráma módszerét – akármit tanítottam, azt akciómódszerek segítségével csináltam. Kicsit monodrámáztam is, de olyan is volt, amikor írás-coachnak hívtam magam, mert a témához és az íráshoz való viszonyt térképeztük fel mielőtt billentyűt ragadtunk volna.
Mondjuk, ha belegondolok, a 2021-es OFF-Biennále Omara kiállításához (kurátor: Pócsik Andrea) kapcsolódó kiadvány és a felolvasóest alapja is az íráscoaching tapasztalata volt: roma és nem roma nők gondolták végig a dráma segítségével azt, hogy mit üzen számukra Omara, mi a feladatuk vele. A drámában megfogalmazottakat leírtuk, szövegek születtek belőlük, végül felolvasóestet csinált belőle Szegedi Tamás. Az egész anyagot tehát szociodramatikus munkával hoztuk létre a résztvevőkkel.
A teljes kisfilm itt megtekinthető:
Sokáig kerestem partnereket arra, hogy hogyan lehet továbblépni a mindenholdrámázásban, a közös dramatikus gondolkodások módszerében. A pszichokultúra Magyarországon nagyon erős, és azok, akik pszichodráma-vezetők – nem elítélhető módon – pszichodrámát vezetnek. A szociodráma végül egy, a Norvég Alap által finanszírozott civil projekten keresztül került közelebb hozzám 2014-ben, Kökény Vera vezetése alatt a Magyar Pszichodráma Egyesület színeiben.
Egy pályázattal nekifutottunk, hogy megértsük és megtanuljuk, hogyan működik a szociodráma. De a számomra megfelelő közeget és partnerséget még itt sem találtam meg, ráadásul mindig nagyon tágan gondolkodtam arról, hogy mi ez. Öt évvel ezelőtt azonban felhívott Horváth Kata, hogy írjunk meg egy nemzetközi pályázatot a különböző európai szociodráma közösségek összehozására, majd módszerfejlesztésre. Akkor kezdtük el beindítani hatan (Durst Móni, Galgóczi Kriszta, Kocsi Andi, Pados Eszti, aztán egy időre Fóti Orsi is csatlakozott) itthon azt a szociodramatista közeget, ami azóta is épül, és talán már egyre inkább látható.
Hogyan épül fel egy szociodráma alkalom? Milyen fázisai vannak?
Egy alkalom célja vagy az, hogy egy konkrét témát járjunk körül, vagy, hogy a résztvevők saját helyzetüket jobban megértsék. Már a bejelentkező kör során elkezd kirajzolódni, mi a csoport igazi kérdése, a warm up játékkal pedig ezt próbáljuk pontosítani, tapinthatóbbá tenni. A bemelegítés célja továbbá, hogy játékra késszé is tegye a résztvevőket: mozogjanak, kerüljenek bele különböző szerepekbe, legyenek spontának stb. Ha ily módon megvan a kérdésünk, akkor már csak színre kell vinni, ki kell dolgozni a témát. A játékban sokszor cserélünk pozíciót vagy mélyítünk el szituációkat különböző technikákkal. Ha megértettük a problémát a maga mélységében, akkor kezdődhet a megoldási lehetőségek kipróbálása. Végül, az integrációs fázisban a különböző megéléséket és megértéseket közössé tesszük, közösen értelmezzük.
Miben dráma, és miben szocio a szociodráma? Milyen drámai eszközökkel él?
Az például abszolút színházi elem, hogy eljátszunk, színre viszünk egy akut problémát, kérdést azért, hogy a színpad terében tapinthatóvá váljék. Csak itt a színpadon a csoporttagok, az „emberek”, a civilek vannak, és lehet, hogy nincs is közönség, mert mindenki játszik a csoportból. Abban viszont biztosan színházi, hogy szerepekben vagy pozíciókban vagyunk. Az a perspektivikusság, ahogy egy színházi előadásban is látod a különböző emberek igazát, itt ugyanúgy megtörténik: ott vannak a színen a különböző, az adott ügyben érintett szereplők, mindegyik a maga igazával. És hát itt közvetlenül a mi történetünket játsszuk el. Itt például van egy jelentős különbség a szociodráma és a pszichodráma között: a szociodrámában a mi történetünket, a pszichodrámában a te történetedet játsszuk el. Persze a jó színház is mindig éppen a mi történetünket játssza.
Itt mi magunk játszunk, dramatizálunk, megélünk. Ha bent vagy a szerepben, akkor az érzéseid valósak.Itt nem tudsz hazudni, mert a közösség rögtön kidobja a hülyeséget. Azért is lesz szocio, mert a társadalmi pozíció tök jól kidolgozható, tehát nem az érdekli a résztvevőket, hogy te mit gondolsz ebben a diskurzusban, mik a te érzékeléseid, mert minden lehetséges érzést “mögéd raknak” a résztvevők, azaz minden lehetséges érzést összegyűjt a csoport. És ezáltal lesznek nagyon jól feltérképezhetők az egyes pozíciókban rejlő lehetséges motivációk.
Táguló realitás a L’Harmattan kiadó standjánál az Ünnepi Könyvhéten.
Szintén színházi elem, hogy meg lehet állítani pillanatokat, és bele lehet látni a másikba – tehát érzéseket, gondolatokat, mindenfélét „ki lehet rakni” a másik mögé, bárki és bármi életre tud kelni. Egyrészt tehát belenézhetsz a másik fejébe, érzéseibe – ezt mi zoom innek hívjuk. A zoom out eszközeivel pedig rá tudunk nézni akár az egész társadalomra, tágabb perspektívákra. A szociodráma a spontaneitással dolgozik, a kreativitással, az ott és akkor születővel.
Van szerepe a katarzisnak a szociodrámában?
Kifejezetten. A katarzis szerepe a felismerés és meglátás, és ez nagyon érdekes. Ha a szociodrámában eljutunk addig, hogy „váó élményünk” van, az azt jelenti, hogy már másképp látjuk a helyzetet. És jó esetben akár azon nyomban kipróbálhatjuk játékban azt, ami a felismerés következménye lehet. Kipróbálhatjuk, hogyan alakítható át a helyzet úgy, hogy az mindenki számára élhetőbb legyen. És ezután egy nagyon fontos dolog történik: az integrációs fázis. Itt verbalizáljuk, hogy mi történt, tehát ilyenkor emeljük kognitív szintre a dolgot. Leülünk, és elkezdjük összerakni, hogy mit is csináltunk. Erre hosszú idő kell, alaposan, mindent végig kell beszélnünk, hogy megértsük. Összerakjuk a szituációkat, hogy ki mit élt meg a pozícióiban. Ezáltal a beszélgetés által komplexen kirajzolódik egyfajta értelmezés.
Mondhatjuk azt, hogy a „váó élmény” tudja motiválni a résztvevőket arra, hogy megfejtsék azt, ami történt?
Attól függ, mit gondolsz a katarzisról. Szerintem az maga a másként látás. Valamit másképp látok, és utána az már érdekel.
Milyen csoportoknak hasznos elsősorban a szociodráma módszere?
Mindenkinek (nevet).
Weboldalatokon írjátok, hogy a módszer elsősorban kisebbségekre fókuszál. Amikor az egyetemen tanítasz szociodrámát, akkor véletlenszerűen összeverődő egyetemistákkal dolgozol. Ez nem ellentmondásos?
Az van, hogy szerintem Magyarországon valamilyen formában mindenki megélte vagy megéli az elnyomott pozícióját. Kevesen tudják hallatni hangjukat, mert nincsen rá kultúránk. Nem tudjuk, hogyan kéne, nincsen nyelvünk rá. Amikor egy egyetemista csoporttal dolgozom, akkor pillanatok alatt hozzák fel a hallgatók témának a gimnáziumi és általános iskolai sérelmeiket. Például azt, hogy a tanárok megalázóan beszélnek velük, azt, hogy ők hogyan csinálják ki a tanárt, vagy éppen a tanár hogyan csinálja ki őket. Ebben a félévben is olyan jeleneteket hoztak az elsőévesek, hogy például apa és anya szorongva áll az igazgató előtt és tördeli a kezét – mert már a szüleik is ugyanúgy traumatizáltak a rendszer által. Ritkán látni olyan magabiztos, akár egyébként hatalmi pozícióban lévő embert, aki ne zsugorodna galacsinná egy pillanatra valamilyen elnyomást idéző hang hallatán. Magyarországon könnyű triggerelni ezeket a pontokat, és persze vezetőként sincs nagyon hangunk arra, hogy hogyan lehet méltányos, a másikat is szem előtt tartó kommunikációs kapcsolatot fenntartani. Így könnyen kicsúszik a szánkon egy-egy elnyomói retorikát idéző mondat.
Blaskó Ágnes dramatista.
Dolgozom egészségügyi intézményben is. Itt az adott esetben szükségszerűen és megkérdőjelezhetetlenül hierarchikus, problémafókuszú helyzetekben sokszor valóban van helye az utasításnak, akár a parancsnak (gondoljunk csak például egy sürgősségi helyzetre). A probléma ott kezdődik, ha ez a nyelv kiterjed az olyan munkaszituációkra is, ahol az szükségtelen,ezzel megidézve azt a bizonyos elnyomó retorikát. Márpedig a társadalom által még mindig sokszor előírt patriarchális orvos-beteg viszony, a szexizmus általános jelenléte, a munkahelyi pozicionális hierarchia mind-mind efelé mutat. Ilyenkor jön például az a kérdés egy szociodrámán, hogy mit tudok, tudunk tenni ápolóként, rezidensként, műtősfiúként stb., azért, hogy ne így beszéljenek velem, velünk, hogy ne így beszéljünk egymással?
Magyarán: a kiszolgáltatottság mindenhol jelen van, ezért nem tudok mondani olyan csoportot, ahol nem érdemes ezzel foglalkozni.
Tehát kimondható, hogy a szociodráma fontos célkitűzése, hogy demokratizálja a hatalmi viszonyokat?
Abszolút. A szociodráma mindig kritikai. Azért, mert mindig ki kell mozdulnunk abból a pozícióból, amiben vagyunk, ezáltal a saját helyzetünk és maga a társadalmi struktúra is relativizálódik. Ez néha nehéz, hiszen a saját igazadat fel kell adnod. Van egy képed magadról, hogy milyen vagy, aztán belemész a másik pozíciójába, és megéled azt, hogy a maga szempontjából neki is sok mindenben igaza van, és az ő szemszögéből vagy pozíciójából egészen másmilyennek látszik a te helyzeted.
Említésre került a könyv bevezetőjében, hogy a szociodramatikus foglalkozásokon tapasztalt jelenségek nem kizárólag regisztrálják és kiemelik a problémákat, hanem megoldást is tudnak kínálni azokra. Miután fel lett ismerve a probléma, lehet-e egyénileg fókuszáltabban, hatékonyabban tovább dolgozni a csoportos foglalkozásokon felmerülő problémák megoldásán, vagy a csoport mindent megold?
Ez nagyon izgalmas és jó kérdés. Ez a körülményektől és a keretektől függ – sokat számít, hogy a csoport mennyiben hátrányos helyzetű, vagy mennyiben kiszolgáltatott csoportról van szó –, de a cél az, hogy megtaláljuk a közös akaratunkat, és azt, hogy közösen mit tudunk csinálni. A szociodramatikus kérdés így hangzik: „Hogyan tudnánk mi?”
Alapvetően nem egyénileg kell a problémákat megoldani. Ha akciókutatásnak tekintjük a szociodrámát, akkor mi, a csoportvezetők, az érintett csoporttal együtt csinálunk valamit, akik majd megtalálják az ő alkotóerejüket, cselekvőképességüket. Összerakjuk, hogy mik azok a struktúrák, amik blokkolják a csoportot, és utána megtaláljuk azt is, hogy mi az, amit a csoport lépni tud, milyen lehetőségei vannak. A szociodrámában a lehetséges megoldásokat aztán nagyon jól ki lehet próbálni, hiszen a csoport tagja letesztelheti, hogy mit válaszolnak a megoldására – így akár konkrét akciótervig is eljuthatunk.
A Táguló Realitása PERFORMERS néven futó, nemzetközi szociodráma projekt keretei között jelent meg. Mi volt a projekt létrehozásának célja?
A PERFORMERS projektet azért hoztuk létre, hogy “módszerfelvevő” országként tanulhassunk azoktól az országoktól, ahol a pszicho-kultúra megerősödése mellett nem került hosszan vákuumba a szocio-szintről való legitim gondolkodás. Tehát azoktól az országoktól, ahol a morenoi szociodráma műfaja töretlenül él.
A PERFORMERS 2. projekt egyik célja már kifejezetten a módszer fejlesztése. Mivel azonban a szociodráma műfaja meglehetősen kultúrafüggő, így mindazt, amit tanultunk a partnerországoktól (az angol, a portugál, a svéd, a görög szociodramatista közösségektől), a magunk kontextusába kellett illeszteni. Bizonyos vezetési stílusok, felfogások, drámaesemény-típusok nagyon távoliak lehetnek az itteni légkörben, az itt szocializációdottak számára, míg mások meg könnyebben működnek. Többek között ezt kellet megértenünk és ezt próbáltuk a könyvünkben is valahogyan rögzíteni.
Táguló realitás és testvérkönyvei.
Mi a célja a könyvnek, miért született meg?
A szerzőkkel fontosnak tartjuk azt, hogy minél bevettebb legyen ez a módszer. Mi már felismertük ennek a használhatóságát, és ha csoportokkal dolgozunk, akkor azt gondoljuk, hogy sokkal gyorsabb, mélyebb, másfajta felismeréseket is hoz, és akcióképessé tesz. …Miért írtuk meg? Mert van egy evidenciája, hogy működik. És ez nagyon érdekes. Ha valakinél működik, akkor meggyőződése, hogy használni kell, és csinálni.
Kinek szól a Táguló Realitás?
Mielőtt elkezdtük írni, abban egyeztünk meg, hogy csoportokkal dolgozó szakembereknek szól. Bárkinek, aki csoportokkal dolgozik, bármilyen módszerrel. De aztán elszálltunk időnként abba az irányba, hogy bizonyos pontjai csak dramatistáknak érthető. Ami talán nem baj, mert szeretnénk, hogy tankönyvként is használható legyen. A könyv középső része tulajdonképpen teljesen unikális: egy olyan módszertani kézikönyv, amely lépésről lépésre vezetheti a dramatistát, rengeteg példaesettel megvilágítva azokat.
Alapvetően viszont mégis kijelenthető, hogy ez a könyv minden érdeklődőnek szól, bátran ajánljuk bárkinek, aki érdeklődik a morenoi módszerek iránt, aziránt, hogy csoportokkal változást hozzon létre: a harmadik része közérthető esettanulmányokban mutatja meg, mi milyen közegekben, hogyan használjuk a szociodrámát, az első rész meg elméleti megközelítéseket kínál a módszer ethoszának megértésére.
Magyarországon a saját, egyéni ügyeinkkel, a pszichével való foglalkozás kultúrája szerencsére már alakul, de a jó csoportműködés kultúrája még eléggé gyerekcipőben jár. Reméljük, könyvünkkel hozzájárulunk, hogy fejlődjön ez a terület.
Szeptemberben indul szociodráma asszisztensi pilotképzésetek. Ez mérföldkő a hazai szociodramatista közösség fejlődésében. Kiknek ajánlod a képzést?
A szeptemberben induló pilotképzésről.
Igen, ez szintén a projekt eredménye, és hallatlan jelentősége van. Két pilot szociodráma-asszisztensi csoport is indul párhuzamosan az MPE-ben, a képzést pszichodráma asszisztensi képzésben lévők kezdhetik el. De folyamatosan indítunk pedagógusok számára OH által akkreditált 60 órás képzést a BME Szociológia- és Kommunikáció Tanszéke szervezésében, ahol a szociodrámában gyakran használt módszereket sajátíthatják el a jelentkezők.
Július 6-ával kezdetét vette a tizedik FISZ tábor, s a jeles jubileumot talán nem is lehetett volna szebb ajándékkal ünnepelni, minthogy visszatért az esemény a Királyrétre. A tábor utolsó napjának eseményeiről György Alidanaplóját olvashatjátok.
Eljött az utolsó nap reggele, bennem pedig már most szomorúság van, amikor arra gondolok, hogy holnap már nem leszünk itt. A büfénél Górász Peti emlékeztet az első nap tett ígéretemre, miszerint szívesen dj-zek, ha kell. A délelőtti műhelyt kihagyom, hogy neki tudjak fogni a naplóírásnak. Annyi minden felgyűlt bennem, mióta itt vagyunk, és mégis, mintha egy nappá folyna össze minden. Mire befejezem a munkát, a többiek már szállingóznak az ebédlő irányába. A délutáni műhelyen még foglalkozunk szövegekkel, de marad idő arra is, hogy kiértékeljük az elmúlt napokat és még egy közös kalapverset is írunk. A tábor elején még mindannyian a földön ültünk, mostanra viszont már egész kényelmesen berendeztük magunknak a teret. Turi Tímea meg is jegyzi ennek kapcsán, hogy az irodalom egy székfoglaló játék, de hál’ istennek már van elég szék. Azzal fogjuk is őket, és visszavisszük a helyükre.
György Alida fotója
A délutáni beszélgetéssorozat Nádasdy Ádámmal indul, ahol Károlyi Csaba kérdésére válaszolva Nádasdy megfogalmazza, hogy számára a nyelv jelenti a hazát, majd arról mesél, hogy miért könnyebb műfordító műhelyt tartani, mint líraműhelyt. Mi pedig nevetünk és bólogatunk, majd feltevődik a kérdés, hogy mi a foglalkozása, nekem pedig eszembe jut az első napi műhelybeszélgetés és, hogy mennyire érdekes, hogy éppen utolsó nap térünk vissza ehhez a kérdéskörhöz. Károlyi az Isteni színjáték és a Shakespeare-színdarabok fordítása közti különbségekre kérdez rá, majd az annyiszor feszegetett kérdést is felteszi, hogy miért fontos a verstant ismerni.
Nádasdy meglátása szerint minden mesterség alapját fontos ismerni, hogy aztán ahhoz képest tudjunk elmozdulni. Azzal a példával érvel, hogy a festészetben is előbb meg kell tanulni formákat festeni, hogy utána absztrakt festményt lehessen alkotni. Másrészt jó dolognak tartja a verssel tét nélkül foglalkozni, hiszen közben könnyebb megbarátkozni magával a nyelvvel. A beszélgetés vége az öregség témaköréhez kanyarodik, ami tökéletes lezárás is egyben, hiszen a tábor szervezői meglepetéssel készültek. Mindannyian meghatódunk, amikor megjelenik az óriási torta, amit Nádasdy 75. születésnapjára készítettek. Azt hittem, az előző napnál már nem tudok szentimentálisabb lenni, de most sikerül elsírnom magam. Persze, nem nagyon, hogy a többiek ne lássák. Az azért mégis túlzás lenne részemről.
György Alida fotója
Aztán mindenki készülni kezd az esti szövegpokolra, ahol a műhelyezők olvasnak fel. Odaülök én is a közönség soraiba, amikor Korpa Tamás a kezembe nyom egy üres papírlapot. Eleinte nem értem, mi történik, aztán kiderül, nekem kell egy próza és egy líra díjat adnom a felolvasóknak. Érzem a feladat súlyát, kissé kétségbe is esek. Hát ki vagyok én, hogy kiemeljek két embert a pokolból? Elfogult sem akarok lenni a saját műhelytársaim felé, így odasúgom Turi Tímeának, hogy segítsen, de ő is ugyanazt a fenntartást fogalmazza meg. Így hát egyedül maradok a döntéssel. Mielőtt elkezdődik a felolvasás, a három Vergilius: Górász Péter, Urbán Bálint és Korpa Tamás ismertetik velünk a tábor mottóját. Királyrét, Szokolya, FISZ tábor, szokj oda! felkiáltással indítjuk a szövegpoklot. Emlékszem, az utolsó ittlétünk alatt sehogy sem sikerült frappáns mottót találni, a kimaradt időben úgy látszik, mégiscsak dolgoztak az ügyön, hogy ez ne maradjon így.
György Alida fotója
A szövegpokol alatt különböző díjakat osztanak, Terék Anna műhelye kapja például a legzöldebb műhelynek járó díjat, de a büfét legtöbbször látogatók listája is nyilvánosságra kerül. Végül nagy nehezen én is meghozom a döntést, a líra díjat Kopriva Nikolettnek ítélem, a prózát pedig Kessler Emmának adom, valamint egy legjobb előadónak járó különdíjat is odaítélek Somogyi Tibornak. Aztán kezdődik ismét a móka. Kiss Kriszta és Szirák Sára indítja a bulit, de már kérdezgetik az emberek, mikor állok én be a dj pult mögé.
A várakozás alatt dalárdát alakítunk az egyik sarokban Kiss Dáviddal, Kazsimér Somával, Terék Annával, Horváth Florenciával, Tófalvi Előddel és Somorjai Rékával. Egyszerre hallom a tücc-tücc zenét és a „repülj madár, repülj”-t. Nevetünk Annával, biztos ilyen érzés lehet megbolondulni. Majd szólnak a lányok, lassan átvehetem a helyet a dj-pultál. Kiss Kriszta be is áll a táncolók közé, Sára viszont még ott marad egy ideig, hogy támogasson. Egyszer csak azt veszem észre, hogy világosodik és arra gondolok, ha nem fekszünk le aludni, akkor soha nem ér véget az éjszaka, sem a tábor. Aztán lassan mindenkin úrrá lesz a kimerültség.
György Alida fotója
Pár óra múlva fáradtan ébredek, a táborozók többsége már hazaindult. Mi még Nagy Hildával, Terék Annával és Sztercey Szabival megállunk egy lángosra Kismaroson, onnan integetünk a kisvasútban utazóknak.
Megvannak a legfontosabb televíziós díj jelöltjei.
Az Oscar után hagyományosan az Emmy számít a legfontosabb filmes és tévés díjnak, a nagy presztízsű elismerést pedig a szokások szerint szeptemberben adják át. Tegnap nyilvánosságra hozták az idei jelölteket, a listán pedig több érdekességet is találhatunk. Rév Marcell az Eufória fényképezésért ismét harcba száll a díjért, de nem ő az egyetlen, aki örülhet a sorozatból, hiszen Zendaya azok után, hogy a kategória legfiatalabb győztese lett, ismét ott van a jelöltek között (sőt, producerként is begyűjtött egy nominációt), és Sydney Sweeney-t is jelölték, utóbbi ráadásul az este nagy nyertese is lehet, hiszen egy másik kategóriában A Fehér Lótusz című sorozatban nyújtott alakításával száll versenybe (egészen hihetetlen, de a minisorozatok legjobb női mellékszereplői közül öt is ebből az HBO-szatírából jön).
Jelenet A Fehér Lótusz c. sorozatból. Forrás: 444.hu
Az elmúlt évek nagy esélyesei most is sok kategóriában kerültek a jelöltek közé. 25 jelölést kapott az Utódlás, 20-at a Ted Lasso, de a tavalyi év koreai szenzációja, a Nyerd meg az életed (Squid Game) is 14 díjért küzdhet. Színészi kategóriákból sokban érdekelt még az amerikai OxyContin-botrányt bemutató Dopesick. Chadwick Bosemant, a Fekete Párduc tragikusan fiatalon elhunyt színészét pedig az Oscar után az Emmyre is posztumusz jelölték.
Amanda Seyfried mint Elizabeth Holmes A kibukott c. sorozatban. Forrás: Mafab.hu
Legjobb férfi főszereplő drámasorozatban
Jason Bateman (Különválás)
Brian Cox (Utódlás)
Lee Jung-jae (Nyerd meg az életed)
Bob Odenkirk (Better Call Saul)
Adam Scott (Különválás)
Jeremy Strong (Utódlás)
Nicholas Braun (Különválás)
Billy Crudup (The Morning Show)
Kieran Culkin (Utódlás)
Park Hea-soo (Nyerd meg az életed)
Matthew Macfadyen (Utódlás)
John Turturo (Különválás)
Christopher Walken (Különválás)
Oh Yeong-su (Nyerd meg az életed)
Billy Crudup zseniális a The Morining Show tévéigazgatójaként. Forrás: MacRomours Forums
Legjobb női mellékszereplő drámasorozatban
Patricia Arquette (Különválás)
Julia Garner (Ozark)
Jung Ho-yeon (Nyerd meg az életed)
Christina Ricci (Yellowjackets)
Rhea Seehorn (Better Call Saul)
J. Smith-Cameron (Utódlás)
Sarah Snook (Utódlás)
Sydney Sweeney (Eufória)
Legjobb férfi főszereplő komédiasorozatban
Donald Glover (Atlanta)
Bill Hader (Barry)
Nicholas Hoult (Nagy Katalin – A kezdetek)
Steve Martin (Gyilkos a házban)
Martin Short (Gyilkos a házban)
Jason Sudeikis (Ted Lasso)
Legjobb női főszereplő komédiasorozatban
Rachel Brosnahan (A csodálatos Mrs. Maisel)
Quinta Brunson (Abbott Általános Iskola)
Kaley Cuoco (A légikísérő)
Elle Fanning (Nagy Katalin – A kezdetek)
Issa Rae (Bizonytalan)
Jean Smart (Hacks)
Elle Fanning közel sem a megszokott Nagy Katalint játssza. Forrás: Pinterest
Legjobb férfi mellékszereplő komédiasorozatban
Anthony Carrigan (Barry)
Brett Goldstein (Ted Lasso)
Toheeb Jimoh (Ted Lasso)
Nick Mohammed (Ted Lasso)
Tony Shalhoub (A csodálatos Mrs. Maisel)
Tyler James Williams (Abbott Általános Iskola)
Henry Winkler (Barry)
Bowen Yang (Saturday Night Live)
Legjobb női mellékszereplő komédiasorozatban
Alex Borstein (A csodálatos Mrs. Maisel)
Hannah Einbinder (Hacks)
Janelle James (Abbott Általános Iskola)
Kate McKinnon (Saturday Night Live)
Sarah Niles (Ted Lasso)
Sheryl Lee Ralph (Abbott Általános Iskola)
Juno Temple (Ted Lasso)
Hannah Waddingham (Ted Lasso)
Legjobb férfi főszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben
Colin Firth (The Staircase)
Andrew Garfield (Under the Banner of Heaven)
Oscar Isaac (Jelenetek egy házasságból)
Michael Keaton (Dopesick)
Himesh Patel (Tizenegyes állomás)
Sebastian Stan (Pam & Tommy)
Michael Keaton a Dopesick c. sorozatban. Forrás: TV Insider
Legjobb női főszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben
Toni Collette (The Staircase)
Julia Garner (Inventing Anna)
Lily James (Pam & Tommy)
Sarah Paulson (Impeachment: American Crime Story)
Sarah Margaret Qualley (Egy szobalány vallomása)
Amanda Seyfried (A kibukott)
Legjobb férfi mellékszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben
Murray Bartlett (A Fehér Lótusz)
Jake Lacy (A Fehér Lótusz)
Will Poulter (Dopesick)
Seth Rogen (Pam & Tommy)
Peter Sarsgaard (Dopesick)
Michael Stuhlbarg (Dopesick)
Steven Zahn (A Fehér Lótusz)
Legjobb női mellékszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben
Connie Britton (A Fehér Lótusz)
Jennifer Coolidge (A Fehér Lótusz)
Alexandra Daddario (A Fehér Lótusz)
Kaitlyn Dever (Dopesick)
Natasha Rothwell (A Fehér Lótusz)
Sydney Sweeney (A Fehér Lótusz)
Mare Winningham (Dopesick)
Legjobb tévéfilm
Chip és Dale: A Csipet Csapat
Ray Donovan: A film
RENO 911! The Hunt For Qanon
The Survivor
Zoey’s Extraordinary Christmas
„Írói munkásságomra egyetlen író volt befolyással. Önmagam.”
„Cholnoky Lászlót a tabáni szellemek ítélték halálra” — írta Krúdy Gyula, akinek volt szerencséje közelebbről ismerni írótársa életét. Kísértetességet, magányosságot, vadregényességet emleget Cholnokyval kapcsolatban. Cholnoky Lálszó, a szebb sorsra érdemes dzsentri-fiú, aki „csodálatos könnyelműséggel” pazarolta el az ifjúságát, 1929. április 21-én vetette magát a Dunába, nem látva más kiutat a nyomor, az adósságok és az alkoholizmussal járó borzalmak elől. A magyar prózairodalom formabontó alakjának tragikus sorsa Hajnóczy Péteréhez, Csáth Gézáéhoz, Hazai Attiláéhoz mérhető.
Alkohol: a Cholnoky-átok
Cholnoky László regényeit és novelláit sokszor nehéz megkülönböztetni. Előbbiek gyakran hajaznak egy hosszabb elbeszélésre, leginkább kisregényeknek nevezhetjük a szövegeket, amik sokszor novellarészleteket olvasztanak egybe. A beható életrajzi kutatások bizonyították, hogy a két tárgyalt regény, a Bertalan éjszakája és a Prikk mennyei útja 1915 és 1920 között íródott, abban a rövid periódusban, mikor az író életét még elviselhetőnek lehetett nevezni. Ekkor volt alkotóerejének csúcsán is. Az 1920 utáni időket magánéletének teljes összeomlása jellemezte, ami magától értetődően nyomot hagyott a munkáin is.
A Nyugat 1916-ban publikálta a Bertalan éjszakáját, 1917-ben pedig a Prikk mennyei útját, majd ezek után Cholnoky megírta a szakmailag legfigyelemreméltóbb művét, a Tamást. Ezek a regények eredeti és organikus vállalkozások, időtálló művek, a szerzői alkotókedv csúcsán születtek, míg az ezt követő időszak írásai már a szellemi apadás jeleit mutatják. E szövegek sokszor arra irányultak, hogy az író átverje a kiadókat és a szerkesztőket: önplagizált és megváltoztatott munkacímekkel próbált honoráriumhoz jutni. Cholnoky publikálási gyakorlata bizarrá változott (az önplágium módszereiről külön dolgozatban lehetne gondolkozni). Azt tudjuk, hogy a szövegeken végzett változtatásokat akkurátusan vezette Regényhőseim címen. Ilyen művek például az Oberon és Titánia, ami a Szeptember című regény egy változata; az Ingovány, amely a Piroska átírása; illetve a Mefisztofelesz, (a Régi ismerős egy variációja).
A szerző a szóban forgó két kisregény témáját bevallottan a magánéleti kríziséből merítette, illetve az azt megelőző fiatalkorából, amikor is még boldogabb tapasztalatai voltak, és a jövő fényesebbnek mutatkozott a számára. Az önéletrajzi ihletettség kérdései, a felmerült hipotézisek körül Cholnoky oszlatja el a ködöt önéletrajzi feljegyzéseiben, amelyekből azonban csak néhány részletet ismerünk.
Bertalan én magam vagyok. Bertalan édesanyja az én anyám, Kohaninszky tanácsos Korniczky Frigyes nyugalmazott kultuszminiszteri számtanácsos; Korniczkyék Budán laktak, ugyanabban a házban, amelyikben első feleségem szülei…”
Egy bizonyosan közös ezekben a főhősökben: a tragikum, az önsorsrontás és a szegénységhez fűződő szinte groteszk romantika, illetve az önfeledtség és a kilátástalanság egymást váratlanul gyorsan váltó világa. „A váratlan gazdagság lecsappantaná lelkemnek szárnyait és a pénzesőben eláznék, mint a lepke.”
A két kisregény hőseit már az alkoholizmus bugyrainak egy igazán mély pontján találjuk. Az alkoholizmus és a „Cholnoky-átok” megértéséhez érdemes egy pillantást vetni László testvérének, a szintén író Cholnoky ViktornakA ruah című cikkére:
Kövezzenek meg érte, de én bizony nem hiszek az antialkoholisták mindenesetre tiszteletreméltó törekvéseinek a sikerében.” „A pusztulás kezdőoka nem a narkotikumban van, hanem a reá kényszerülő lelki diszpozícióban, vagy ahogyan Tolsztoj mondja: »furdaló lelkiismeret«-ben.”
Ebben kifejeződik az antialkoholistákkal szembehelyezkedő, fordított világnézet: nem az alkohol az oka a szenvedésnek, hanem a világban való boldogulás hiánya, a vívódások okozzák az alkoholizmust.
Cholnoky Viktor (forrás: wikipedia.org)
Bertalan éjszakája
A Bertalan éjszakája főhőse Bertalan, akinek két napját követhetjük végig. A tudathasadás már a mű elején világos tényállás, de a főhős még az őrület kezdetén jár – nem úgy, mint a társregény főszereplője, Prikk, aki a romlásban már bőven előzi őt. Bertalant színre lépésekor az arcképe, tükörképe, Miroár Jakab zaklatja. Jakabról megtudjuk, hogy Bertalannak hű társa, titkára, de valójában egy másik énje is. Később ennek a tükörnek az „ötkoronás fele” teszi alkalmassá arra a (természetesen) nincstelen szereplőt, hogy részt vegyen egy kártyapartin. A főhős találkozik a fentebb már említett Kohaninszkyvel, akire Cholnoky az önéletrajzi írásaiban úgy emlékezik, mint fiatalkori barátjára. A nyugalmazott számtanácsosnak fontos szerepe lesz a történet végkimenetelében. Kohaninszky ért a nőkhöz; ő a kocsmapultot támasztó meditáló ember, aki szeret szállóigéket szórni.
Bertalan egy bizonyos Hoffmann nevű embernek volt a tikára. Az irodalomtudomány bizonyossággal állítja, hogy ebben a Hoffmannban E. T. A. Hoffmant tisztelhetjük, akinek a munkája nagy hatással volt Cholnoky regényeire. „Elolvastam legalább tízszer Hoffmann minden munkáját…” — írja. Ettől a Hoffmanntól vándorol négy forint Bertalan zsebébe, amitől a karakter hirtelen billen egyet: magabiztos és önhitt lesz, nyugtatja magát, akárcsak Prikk, miután az orvostanhallgatók megszánják néhány forinttal.
Jakabot Bertalan melegebb éghajlatra küldi (akire leginkább csak akkor hallgat, „mikor már ég a ház”), majd borbélyhoz megy. Ahogy annak tükrébe néz, ott már nem Jakabot látja, hanem Caracalla császárt, aki ettől a pillanattól kezdve beköltözik Bertalan lelkébe. Ebben a tükörjátékban három szereplő van tehát, de Bertalan arca soha nem mutatkozik, ennek az írói fogásnak a segítségével tárgyiasul tudathasadása. Caracalla Jakabbal ellentétben nem Bertalant elbizonytalanító, kétségbevonó hang, hanem — mondhatni— grandiózus nárcisztikus cezaromán, aki végül agyonnyomja a kritikus, „vetélytárs” szólamot.
Bertalan éjszakája (forrás: bookline.hu)
Bertalan közben találkozik régi szerelmével, Karolinnal, aminek a hatására tovább nő benne a becsvágy. Iszik, eszik és a jövővel kapcsolatban csupa pozitívumot lát. Megérkezik a kártyapartira, ahol ott ül Kohaninszky is. Senkinek nem tűnik fel, hogy Bertalan csal az ötforintosnak álcázott Jakabbal, aki emellett egy sor pozitív osztást fog ki, barátjának, Kohaninszkynek pedig egyre apad az amúgy is kölcsönkért pénze. Bertalan a játék során elnyeri Kohaninszky összes pénzét. Ettől már aznap este ostorozza magát, ezért elhatározza, hogy reggel visszaadja barátjának az összeget. Azonban a másnap szintén kocsmázásba és italozásba hajlik, Bertalan az összes pénzt elkölti. Végül ő is — mint sok Cholnoky-hős — az öngyilkosságban lát menekülőutat a bűntudata elől.
Prikk mennyei útja
Bertalannal szemben Prikket már egy sokkal sanyarúbb alaphelyzetben találjuk. Ő a teljesen atomjaira szétesett és méltóságából kivetkőzött ember, a mélyponton lévő alkoholista, aki gyakorlatilag hajléktalan. Az „ős-alkoholista” ő: sem múltja nincs, sem holnapja. Bertalanhoz hasonlóan kilátástalan helyzetét csak a folyamatos ábrándozása, képzelődése segít feldolgozni, legalábbis egy ideig.
Prikk a szesztől és annak hosszútávú hatásaitól már megbízhatatlan narrátor, ezért a múltjával kapcsolatos megállapításait is érdemes éles szemmel figyelni. Vele kapcsolatban még azt sem könnyű eldönteni, hogy volt-e egyáltalán múltja, olyan bizonytalanul képzeleg. Korántsem biztos, hogy valóban egy úri család elszegényedett leszármazottja, ahogy állítja. Feltételezhető, hogy már gyerekkorában a nyomor volt a megszokott számára. Ez a fajta emlékezetkiesés és a narrátor megbízhatatlansága végigvonul a regényen; ez lesz majd Prikk tragédiájának oka is. Elfelejti, hogy mennyi pénz van a zsebében, hogy illuminált bukdácsolása közben összetörte magát, sőt arra sem emlékszik, valóban megölt-e valakit, vagy csak a képzelete játszadozik vele.
Prikk mennyei útja (forrás: antikvarium.hu)
A bonyodalmat ebben a szövegben is egy véletlen váltja ki. Ez lesz Prikk veszte. A mozdulatlan vízfelszínt egy bukott orvostanhallgató Prikkhez vágott néhány forintja fodrozza fel; ez a gesztus indítja el azt a mechanizmust, amely talán Prikk haláláért közvetve, de felelős. Bertalant és Prikket egyaránt a pénzhez jutás aktusa sodorja a megsemmisülés felé. Ha nem sétál arra a vizsgáján elhasalt egyetemista, akkor talán nem ébred benne empátia, ami a Prikknek adott néhány forintban nyilvánul meg — akkor minden marad a régiben. Így azonban megszülethetett az új Prikk. Cholnoky az orvostanhallgató érzelmes gesztusával amellett teszi le a garast, hogy a pénz egyszeri, érzelmi alapú odalökése egy szenvedélybeteg hajléktalannak meglehetősen kontraproduktív folyamatokat tud elindítani.
Csakúgy, mint ahogy az Bertalanra is jellemző volt, könnyen jött vagyonának tudata felvillanyozza Prikket. Ahogy pénzzel a zsebében (de még rongyosan) lépdel az utcán, az univerzum újra lesújt rá: fiatal lányok dicsérik meg! Itt további bomlás figyelhető meg Prikk személyiségében, egy pillanat alatt felszínre tör „Caracalla császár”. Most már megvetéssel gondol ivócimboráira a kocsmában, úgy véli, hogy ő bizony különb náluk. Az új Prikk a régi Prikk sóvárgása egy másfajta, szeplőtlenséget hozó élet iránt. Ezt az új, gőgösebb Prikket már igen aggasztja a megjelenése, ezért szép ruhákba öltözik, és úgy kezd viselkedni, mint a tehetősek.
Prikk egy egyedülálló írói fogásnak köszönhetően (Cholnkoy lelassítja az akciót, megtöri az elbeszélés addigi módját) lassított felvételszerűen, bizonytalanul lenyomja az étterem kilincsét, kihúzza a széket és letelepszik az egyik asztalhoz. A lassítás eredeti célja Prikk belső narrációjában az volt, hogy kiélvezze ezt a bevonulást, ezt a dicsőséges pillanatot, de a kísérlet vége természetesen a kínos feszengés. A főhős végül is egy eszméletvesztés folyamán elveszi a szót a vendégektől, teljesen megfeledkezik magáról, hosszan monologizál, perlekedik Jézusról és a megváltásról, illetve annak ellentmondásosságáról addig, míg már senki nem marad körülötte.
A Cholnoky-testvérek (balról jobbra): balról Jenő, Ferenc, Zelovich Kornél és előtte a fia, illetve Cholnoky László (Fotó: Cholnoky Tamás/Fortepan)
Prikk részegségében elfelejti, hogy honnan volt az ötven korona a zsebében, ami elindítja a bűntudat, a paranoia és az üldözési mánia malomköveinek munkáját, hasonlóan Bertalanhoz. Téveszméjében gyilkosnak hiszi magát, folyamatosan arra vár, hogy elkapják, hogy rájöjjenek, hogy mit tett, hogy lelepleződjön. A tükör ebben a műben szintén előkerül mint szimbólum, ami (miközben Prikk a „megváltás” felé rohan), össze is törik. Cholnoky e toposzt használja a skizofrénia kifejezésére. Személyisége széthullását mindkét főhős az öngyilkossággal oldja fel: sejtik, remélik, hogy ebben az aktusban helyreállíthatják széttöredezett személyiségük egységességét.
A két regény között — Cholnoky „munkamódszerére” is gondolva — egyértelmű a testvéri viszony. Témája, tartalma, főhőse mind a Bertalan éjszakájának, mind a Prikk mennyei útjának azonos: a középpontban a személyiség kettéhasadásának, felbomlásának a folyamata áll. A regények hősei ugyanannak a lelki alkatnak kissé különböző variánsai. Bertalan és Prikk is bizonytalan, magányos, vívódó, de belül boldogságra vágyó emberek. Cholnoky karakterei azért isznak, mert félnek. Azonban mindkettőjükben egy nagyon egyszerű, ősi küzdelem dúl: a Jó, a jóra való akarat és a Rossz harca. Látszólag mindkét hős lehetőséget kap az újjászületésre, azonban ekkor már túl messzire mentek, a társadalom perifériáján is túlra.
A magyar prózairodalomban (Schöpflin Aladár szerint az egész világirodalomban) Cholnoky előtt talán senki nem ábrázolta ilyen hitelesen a rettegés lelkiállapotának váltakozásait, a bizonytalan ember alkoholizmusát, pokoljárását, bűntudatát, folytonos nekirugaszkodását és tragédiáját. És habár züllő hőseit saját magából merítette, írásai erősen alanyi munkák, mégis: az ábrázolás kollektíven érvényes tud maradni, és az emberi sors egyetemes problémáit is képes érzékeltetni. Metsző pontossággal mutat be mindennapi dolgokat, amelyekhez nem kell padokon tölteni az éjszakákat: a szorongás rideg magányát, az akaratgyengeséget, a félelmet és a cselekvéshiányból fakadó, émelyítő bűntudatot.
Cholnoky Viktor és László emléktáblája (forrás: wikipédia.org)
Július 6-ával kezdetét vette a tizedik FISZ tábor, s a jeles jubileumot talán nem is lehetett volna szebb ajándékkal ünnepelni, minthogy visszatért az esemény a Királyrétre. A tábor harmadik napjának eseményeiről György Alidanaplóját olvashatjátok.
Amikor felébredek, ránézek a másik ágyra és megnyugodva konstatálom, hogy Sztercey Szabi alszik még, majd körbenézek a szobán, de a többi ágy üres. Itt már érzem, hogy talán mégsem kellett volna lefekvésnél arra apellálni, hogy a többiek reggeli motoszkálására felébredek. Megnézem az órám, a gyanúm beigazolódott. Így hát a tegnapi fogadalmam nem sikerült teljesíteni, hiszen nemcsak a reggelit aludtam át, hanem Károlyi Csaba szerkesztői proszemináriumát is. Kipattanok az ágyból, öltözés, fogmosás, büfé, kávé, csoki, víz. Mire hátra érek a többiekhez, a műhely már javában zajlik, szerencsére csak az első pár percről maradtam le. Előző nap Szabados Attila arra biztatott, beszéljek többet, mert mindig jókat mondok. Megpróbálom legyőzni a fáradtságot és eleget tenni a kérésének. Aztán ismét közeledik az ebédidő, Turi Tímea viccesen megjegyzi, hogy házi feladatként írhatnánk verset erről a gasztroélményről.
Ebéd után még egy rövid sziesztára jut idő, aztán már kezdődik is a délutáni műhely. Egy pillanatig elgondolkodom az alvás lehetőségén, de aztán rájövök, holnap az utolsó nap és nem akarok lemaradni semmiről, úgyhogy erőt veszek magamon.
Fotó: György Alida
Olyan gyorsan telik itt az idő, egyik programból a másikba szédülök. Épp, hogy véget ér a műhely, kérek még egy pohár szódát a büfében és egy sportszeletet, hátha az megtölt energiával és már Mezey Katalint hallgatom, ahogy nosztalgiával telve arról mesél, hogyan ismerkedett meg az irodalommal és mennyire meghatározóak voltak számára az egyetemi évei. Majd a kilencek csoport kialakulása kerül szóba, és bár délelőtt még fürdőző írók, költők lepték el a medencét és sütkéreztek a napfényben, a beszélgetést felénél elmossa az eső. Bemenekülünk a díszterembe, ahol a pompás fotelok ölükbe hívogatnak minket. Itt folytatódik a beszélgetés. Mezey a kilencek csoportosulásának esztétikai programját abban fejti ki, hogy ők nem akartak átnézni a társadalom problémái fölött, tehát közösségi irodalmat műveltek. Az antik bútorok tökéletes díszletei a beszélgetésnek, ahol felelevenedik előttünk a múlt, annak nehézségeivel és szépségeivel együtt.
Vacsora előtt elbúcsúzunk Vincze Bencétől és Fancsali Kingától is, Élő Csenge Enikő ígéri, másnapra visszajön. Kicsit szomorú vagyok, hogy elmennek, de ez nem tart sokáig, hiszen Németh Dorka mosolyog rám a büfé melletti asztaltól. Csatlakozom a társasághoz. Szemben velem Smid Róbert valami irodalomelméleti dologról magyaráz, aztán Dorkával megbeszéljük, hogy egy írótáborban sem kellene minden pillanatban irodalomról beszélni, úgyhogy ehelyett Soltész Bélával inkább felvilágosítjuk a legújabb kapibarás TikTok-trendről.
Fotó: György Alida
Ismét vacsoraidő. Azt veszem észre, hogy egyre kevesebben töltjük be a termet étkezéseknél. Kiderül, hogy a szemfülesebb táborozók már előző nap felfedezték a szomszéd éttermet. Én kitartok. Ez a kitartás viszont már jóval nehezebben megy az esti beszélgetésnél, ami valahogy két és fél óra hosszúra nyúlik. A kerekasztal beszélgetésen a FISZ volt elnökei, L. Simon László, Kollár Árpád és Antal Nikolett beszélgetnek a szervezet múltjáról, jelenéről. A beszélgetés folyamatosan reflektál magára, hogy van-e értelme egyáltalán. A kérdésre szerintem Kollár adja a legfrappánsabb választ, miszerint fontos a szervezet identitásépítése szempontjából ezekről a témákról beszélni és azért, hogy a múlt ismeretében a jövőbeli tervekre tudjunk koncentrálni. Aztán valahol a beszélgetés vége felé elkalandozik a figyelmem, már meg sem hallom, miről van szó, csak az az érzés, hogy milyen jó, hogy van a FISZ és mennyire otthon tudom érezni magam itt.
A nagy szentimentális hangulatomból az esti buli rángat ki. Smid Róbert dj-szettjétől csak úgy lángolt a hangulat, de már az este elején megfogadjuk Sztercey Szabival és Tófalvi Előddel, hogy ma korábban fekszünk, hiszen holnap az utolsó éjszakát még ki kell bírni. Ennek fényében már fél ötkor sikerül ágyba kerülni.
További képek a FISZ tábor második napjáról Gondos Mária Magdolna lencséjén keresztül ide kattintva érhetők el.
Az Alföld folyóirat friss lapszámát ezúttal Tőzsér Árpád Fák menekülése című versével ajánljuk.
Az Alföld folyóirat júliusi lapszámának középpontjában Esterházy Péter munkássága áll. Darvasi László verse és Forgách András novellája is a szerző előtt tiszteleg, Vincze Richárd tanulmánya, illetve Pataki Viktor recepcióáttekintő kritikája pedig Esterházy írásművészetével foglalkozik. Az irodalomban az állatok megjelenéséről Báder PetraPedro Juan GutiérrezHavanna királya c. regénye kapcsán értekezik, míg Bálint Péter azok népmesei szerepét vizsgálja.
A kiadvány Kilátó rovatában két interjút közölnek: Garaczi Lászlóval Vigh Levente, Kukorelly Endrével Pótor Barnabás beszélgetett. Versek Tőzsér Árpádtól, Babiczky Tibortól, Szijj Mártontól, Kiss Ottótól és Petőcz Andrástól, próza Szolcsányi Ákostól, Kiss Noémitől és Kávai Katalintól, dráma Márton Lászlótól olvasható a friss lapszámban.
A Szemle rovatban Visy Beatrix Kemény István válogatott verseskötetéről, Szabó Bernadett Kalapos Éva Veronika regényéről, Pintér Viktória Géczi János verseskönyvéről, Vojnics-Rogics Réka Grecsó Krisztián új elbeszéléseiről, Hocza-Szabó Marcell Győrffy Ákos verseiről, Timár Krisztina pedig Baráth Katalin Afázia című regényéről ír.
Az ember ül ötcsillagos szimulákrumában,
s felváltva nézi computere ablakát s ablaka képernyőjét:
az egyiken a Föld kerek képe, az űrből fényképezve,
a másik mögött a Csallóközi sík, rajztábla, Faber-Castel.
Az ember számára mindkettő létezése hit-kérdés immár,
kezének, lábának egyikről sincsen emléke,
a rajztáblán vasúti sínek logarléce csúszkál,
a Föld képe fojtogatott ember kékülő arca.
Az ember trogloditaként ül elektronikus vadonjában,
előtte a computer tábortüze, háta mögött csempézett barlang,
s közönyösen nézi, ahogy egy pozitronnyaláb
a még fából való, menekülő fák törzsébe csapkod.
Új versciklus került elő a Tandori Dezső hagyatékából. A 70-es években a magyar lírát egymagában megújító író, költő és műfordító hagyatékában fedezték fel a „Korántsem farsangi tőrmellékek” című, eddig sosem látott, hat versből álló ciklust, amelynek különlegessége, hogy azt a költő részben egy ma is élő kortársához, Mesterházy Balázshoz írta.
Sosem látott versek
Az egyébként is termékeny író 2019-ben bekövetkezett halála óta folyamatosan zajlik hatalmas hagyatékának feldolgozása. Tandori életművében egy 2004-es írásában megfogadta: élő költőről többé nem ír kritikát. Mesterházy Balázs azonban olyan nagy hatást gyakorolt rá a 2006-ban megjelent, Szélen balzsam című kötetével, hogy Tandori verses levélben köszönte meg pályatársának munkáját és bátorságát a könyv neki történő megküldése és a merész szövegek kapcsán. A ciklus jellemző érzelmi töltete a magány, melyre a ciklus minden versében kitér, köztük kettőhöz illusztrációt is készített.
Mesterházy Balázs. Forrás: Kortárs Online
„Pilinszky is ő, mollban”
A nyelv és az érzelmek viszonya kapcsán Tandori Szép Ernőt és Pilinszky Jánost említi a versciklus első versében, fiatal kollégáját (Tóth Ákosnak, a Tandori-hagyaték kezelőjének szavaival élve) „imponáló költészettörténeti analógiák” sorában helyezve el. Mesterházy Balázst Pilinszky moll változataként – azaz szomorkásabb, drámaibb, de lágyabb hangvételű párjaként – aposztrofálja. „A költő a szavakból él, de vannak olyan helyzetek amikor nem lehet mit mondani. Ilyen az, amikor előkerül egy ilyen nagyívű hagyatékból származó verses kritika Tandori Dezsőtől” – tette hozzá az újonnan előkerült Tandori-ciklushoz Mesterházy Balázs.
A Szélen balzsam című kötet fő vonzerejét Tandori számára nemcsak a kötet egyik ciklusát adó Eminem-átiratok jelenthették (kevesen tudják, hogy Tandori nagy Eminem-rajongó volt), de a kötet formailag szokatlan verseiben a vállalt és poétikailag indokolt, kimunkált érzelmesség olyan formái voltak megtalálhatóak, amelyek felkeltették szimpátiáját és kiváltották elismerését.
A teljes ciklus a Jelenkor folyóirat 65. évfolyamának 7-8. számában olvasható.
Július 6-ával kezdetét vette a tizedik FISZ tábor, s a jeles jubileumot talán nem is lehetett volna szebb ajándékkal ünnepelni, minthogy visszatért az esemény a Királyrétre. A tábor második napjának eseményeiről György Alidanaplóját olvashatjátok.
Bár viszonylag megfontoltak voltunk első éjszaka, az ébredés mégsem megy olyan könnyen. Megkésve szivárgunk le az ebédlőbe, reménykedve, hiszen új nap, új lehetőség a szakácsok számára, hogy bebizonyítsák nekünk, mennyire el lehet rontani a legegyszerűbb ételeket is. Mire Somorjai Rékával és Tófalvi Előddel végzünk a három virslinkkel, kint már elkezdődik a Károlyi Csaba által tartott szerkesztői ismeretek proszeminárium.
Én megfogadom magamnak, hogy majd holnap időben ébredek, és akkor majd részt veszek ezen a programon is, most viszont hátra sétálunk a büféhez, ahol Pinczési Botond és Urbán Bálint menti meg az életünket a reggeli kávéval és a híres szódával, melynek forrása már előző nap is szerelésre szorult. Szerencsénkre a FISZ-nek olyan csodálatos társelnöke van, mint Pataki Viktor, aki, mint kiderült, ehhez is ért, így nem kell félnünk a kiszáradástól.
Fotó: György Alida
Aztán épp, hogy hatni kezd a koffein, már kezdődnek is a műhelyek. Hátra sétálunk a fák közé, ahol Turi Tímea már felkészülten, egy verssel vár minket. Bemelegítésképp a nosztalgiáról beszélgetünk, majd a hozott szövegekkel kezdünk el dolgozni. Már érkezés óta tervezgetjük, mikor lesz időnk a medencébe csobbanni, aztán Fancsali Kingával úgy döntünk, hogy most vagy soha alapon kihasználjuk az ebéd előtti fél órát. Terék Anna és Horváth Florencia a medence széléről néz minket, és bár arra panaszkodnak, hogy túl hideg a víz, azért a lábukat még kellemesen belelógatják.
Ebéd után, miközben a mosdóra várunk, érdeklődöm a többi műhelyről. Mindenki elégedett, csak a kritikások szomorkodnak még kissé Lapis József hiánya miatt. A délutáni műhely után rögtön autóba pattanunk, hogy elhozzuk Sztercey Szabit az állomásról, és még időben vissza is érjünk a Závada Pállal való beszélgetésre, de úgy tűnik, ez egy ilyen megcsúszott napra sikeredik, mert nem találjuk a kismarosi állomáson Szabit. A rejtély hamar megoldódik, hiszen kiderül, azért nem találjuk, mert nem ott van, hanem Szokolyán. Legalább szép az arra vezető út, kicsit olyan, mintha otthon lennénk Erdélyben. Amióta megérkeztünk, igazából azt érzem, hogy végre megint itthon vagyok.
Sikerül lemaradni a beszélgetés feléről, de azért megpróbálkozom a becsatlakozással. Balajthy Ágnes irodalomtörténész épp a tényirodalmi ihletettségről, a dokumentumokhoz való fordulás gesztusáról kérdezi Závada Pált, aki elmeséli, hogy szokott nevetni magában azon, amikor valaki felteszi azt a kérdést, hogy mi a különbség a szociográfia és a tényirodalom között. Hiszen a dokumentumokat is valakik írják, senki nem tudja mérni mondjuk annak az igazságértékét, amikor egy interjúnál valaki az élményeiről mesél és azt rögzítik.
Fotó: György Alida
A beszélgetés után ismét reménykedő táborozók töltik meg az ikonikus trófeákkal díszített termet. Persze nem lepődünk meg ezúttal sem, de nem aggódom, az esti zsíros kenyérre gondolok, hogy az mennyire jó lesz. Épp, hogy megszusszanunk kicsit, már kezdődik is az esti program. Első körben Szirák Péter, Kollár Árpád és Mohácsi Balázs beszélgetnek az általuk szerkesztett folyóiratokról, hogy hogyan tudják definiálni magukat és mitől különböznek a többi nyomtatott irodalmi laptól. Kollár a Tiszatáj kapcsán kiemelte, hogy náluk például van egy regionális beágyazódottság, míg Mohácsi a Jelenkor kapcsán a markáns hagyománytudatot helyezte fókuszba, valamint azt, hogy a többi folyóirattal ellentétben náluk nincs rovatos rendszer.
Minden szerkesztő olvassa a beérkezett anyagokat. Az Alföld folyóiratnál Szirák Péter a tehetséggondozásba fektetett munkát tartja a lap egyediségének, hiszen náluk 1970 óta működik az Alföld Stúdió nevet viselő műhely, mely gondoskodik az utánpótlásteremtésről. A beszélgetés során kiderül, hogy valamilyen műhely minden folyóirat köré épül, hiszen a szerkesztés során a szerzők kapnak javaslatokat a szövegeikre. Néhány szó esik még a folyóiratkultúra finanszírozásáról, mellyel kapcsolatban nem festenek túlságosan pozitív képet a hallgatóságnak.
Fotó: György Alida
Ezt követően az online térre terelődik át a hangsúly, ahol Valuska László, Vincze Bence és Urbán Andrea vette át a szót. Valuska, a Könyves Magazin főszerkesztője az előző beszélgetés témáját folytatva az online kulturális portálok fenntartásáról beszélt. Ők hirdetésekből fenn tudják tartani magukat, viszont ez egyáltalán nem jellemző más online folyóiratok esetében. Ezt Urbán Andrea meg is erősíti azzal, hogy a Kulter.hu anyagi helyzetéről beszél, valamint Vincze Bence is hozzá teszi, az f21-nél inkább ők támogatják az NKA-t, mint fordítva. Mi pedig nevetünk ezen, pedig érezzük a súlyát. Valahogy mindkét beszélgetés végkonklúziója az, hogy hatalmas szükség van mind a nyomtatott, mind pedig az online kulturális lapokra, viszont ezek fenntartása óriási idő- és energiabefektetést kíván, ami nem mindig kifizetődő.
A beszélgetés után Kalapos Éva Veronika, Élő Csenge Enikő és Molnár Boldizsár koncertje oldja a hangulatot, majd magához szólít bennünket a táncparkett, amikor Górász Peti a dj pult mögé kerül. Ma sikerül már megnézni a napfelkeltét, mielőtt aludni térünk.
További képek a FISZ tábor második napjáról Gondos Mária Magdolna lencséjén keresztül ide kattintva érhetők el.
Július 6-ával kezdetét vette a tizedik FISZ tábor, s a jeles jubileumot talán nem is lehetett volna szebb ajándékkal ünnepelni, minthogy visszatért az esemény a Királyrétre. A tábor első napjának eseményeiről György Alidanaplóját olvashatjátok.
Amióta csak megtudtam, hogy idén újra Királyréten lesz a FISZ tábor, nosztalgikus lelkesedéssel vártam a pillanatot, hogy újra ott lehessek, és most végre elérkezett a nap. Nagy Hilda a megbeszélt időpontban már türelmetlenül várt, hogy induljunk végre, ám a fővárosi forgalom kissé megviccelteTerék Annát. Végül befut ő is és Vincze Benceis. Az autóban Bence megkérdezte, milyen is ez a hely, bennem pedig hirtelen felelevenedtek a képek régi táborokról. Aztán épp időben sikerült befutni a helyszínre. Ahogy megérkeztünk, a szervezők rögtön betereltek bennünket az ebédlőbe és elkezdődött a tábornyitó.
Fotó: György Alida
Rengeteg érzés kavargott bennem, amikor körbe néztem a teremben és megláttam az ismerős arcokat. Tóth-Czifra Júlia bemutatta a szervezőket, hogy kit, miért és milyen problémával kapcsolatban lehet zaklatni a tábor folyamán, majd ezt követően a műhelyvezetőket is. Idén három prózaműhely is indult, melyek vezetői Solymosi Bálint, Szvoren Edina és Zoltán Gábor, míg líraműhelyből kettő: Terék Anna és Turi Tímea vezetésével.A műfordító műhelyben Nádasdy Ádámmal dolgozhatnak a táborozók. Sajnos Lapis József betegség miatt mégsem tudott részt venni, ezért Károlyi Csaba vette át a kritikaműhelyt, aki mindemellett még a délelőtti szerkesztői proszemináriumokat is tartja.
A megnyitó után még gyorsan megebédeltünk és már kezdődtek is a műhelyfoglalkozások. Én idén Turi Tímeához jelentkeztem, akinél egész családias csoport jött össze, hiszen legtöbben ismerjük egymás munkásságát. A gyors bemutatkozó körből egy kötetlen beszélgetés bontakozott ki, ahol azt fejtegettük, hogy miért írunk és mit szeretünk az írásban. Közben eljutottunk ahhoz a kérdéskörhöz is, hogy miért nehéz magunkat íróként meghatározni olyan emberek felé, akik nem ebből a közegből jönnek.
Fotó: György Alida
Műhely után pár perccel már kezdődött is a délutáni program, ahol Mán-Várhegyi RékávalAntal Nikolett beszélgetett. Én próbáltam utolérni magam, úgyhogy gyorsan még elfoglaltam a szálláshelyem, sajnos emiatt a beszélgetés első tíz percéről sikerült is lemaradnom. Annál a szálnál csatlakoztam be, amikor Mán-Várhegyi a lakótelepek szépségéről beszélt, és hogy a természet hogyan nyer magának teret a merev betonépületek között. Antal Nikolett ennek kapcsán arról kérdezte a szerzőt, hogy a Boldogtalanság novelláinak hőseit mennyire határozza meg a tér és a lakótelep, amiben élnek, amelyre azt a választ kapta a hallgatóság, hogy a körülmények nyilvánvalóan meghatározóak, viszont írás közben nem szokott ezen tudatosan gondolkodni, tehát utólagos értelmezés lenne csupán erről beszélnie. Továbbá azt is hozzáfűzte, hogy már egészen más gondolatok foglalkoztatják és szeretné úgy felfogni az írást, mint ahogyan az a képzőművészetnél működik, hogy az alkotó projektekben tudjon gondolkodni. Egy pillanatra elveszítem a figyelmem, hiszen a medence felől felszabadult nevetés szüremkedik át.
Közben a beszélgetés témája már a feminizmus irányába mozdult el, ami kapcsán a szerző kifejtette, hogy a legnagyobb tanulsága az volt, amikor ráeszmélt arra, ha az ember elkezdi felszabadítani magát, akkor felismeri, hogy bizonyos dolgok nem az ő hibájából történnek úgy, ahogy, hanem egy társadalmi szintű probléma részei, viszont ez elültette benne annak a gyanúját, hogy van, ami még így is láthatatlan marad. Amikor írni kezdett, volt benne egy szorongató érzés, hogy ezeket az univerzális problémákat kellene megtalálnia, de később ez átalakult azzá, hogy olyasmiről írjon, ami nagyon mozgatja és akkor nem fog abba a hibába csúszni, hogy csak róla szóljon.
Fotó: György Alida
Én kezdek eltelítődni gondolatokkal aznapra, de folytatódnak a programok: a Miből lesz a FISZ-könyv? címet viselő beszélgetésen Balogh Gergő, Barlog Károly, Gondos Mária Magdolna és Sirokai Mátyás mutatták be az általuk szerkesztett könyvsorozatokat és azok célkitűzéseit. Balogh Gergő például kiemelte, hogy fontosnak tartja a FISZ tudományos munkásságát, a Minerva sorozat nemcsak a könyvkiadáshoz köthető, hanem a FISZ tudományos tevékenységéhez is.
Már javában ránk sötétedett, mire az utolsó programpontra is sor került. Miközben az ÉN zenekar játszott, csatlakoztam a medence melletti társasághoz, ahol már igazán felszabadult volt a hangulat. Majd a táncparkettre csalogattak a már megszokott retró slágerek. Valahogy már el sem tudnék képzelni egy írótábort, ha nem üvölthetnénk egymás arcába, hogy „nem csak neked fáj…”. Kiderült, hogy Szabados Attilának és Seres Lili Hannának is éppen ma van a szülinapja, belőlem pedig elszivárgott a fáradtság. Vincze Bence meggyőz, hogy csocsózzunk, de úgy tűnik, ez egy túl népszerű lehetőség, úgyhogy a billiárd asztalt célozzuk meg Bencével, Lilivel és Vajna Ádámmal. Mire visszajövünk, meglepődve konstatáljuk, hogy már csak a büfénél szól a zene és a táborozók többsége aludni tért. Érdeklődünk, mi történt a bulival. Kiderült, hogy sajnos Urbán Bálint idén hamar feladta a dj-zést. Lelkesen jelentkezem a szerepkörre, úgyhogy Gorász Petivel meg is egyezünk, hogy keresni fognak az üggyel kapcsolatban. Néhányan még kitartottunk a büfébuliban, mert azt azért mégsem lehet, hogy egykor érjen véget a móka már az első este, de aztán gondolva a következő napokra, nem vártuk meg a napfelkeltét.
