A pályakezdők és a rendszeresen publikáló szerzők részére az f21.hu elindította Kortárs rovatát. A cél megjelenési lehetőség biztosítása, ahol kizárólag a szövegek értékére helyezzük a hangsúlyt, erőteljes nemet mondva ezzel az ismertség alapján történő publikációkra.

Ezúttal Élő Csenge Enikő versét olvashatjátok.

 

Közelebbről kezdeni



itt tényleg lusták a dombok
a madarak parkokban henyélnek
répát krumplit hámozok
te az inget rólam negyedszerre
utána filmet vetítünk a tízemeletesek falára
négyakkordos slágert írunk a nyitányhoz
jó ez az egész mondod
és magunkba szívunk mindent ami
tartósít

csak aztán
anyádra gondolunk
a tüdődre telepedett közönyre
üres karjára
ahogy torkát köszörüli miérteken
sohákon
krákog
fújtat
számon kér
nem lettél
aki lehetett volna

és ez fáj
viszket
szúr

aztán kifakad

*
a balkonon ülök
képkockákat keresek
belvárosi lakások vaskos falain
hogy játszik-e az alkony fénye
nekünk ma is
rád gondolok
meg arra
hogy jobb lett volna
baszás helyett
szalicillal tartósítani
mert hiába ez az egész
megölelni
helyette

nem tudlak


Élő Csenge Enikő 1992-ben született Sopronban. A KRE BTK mesterszakos hallgatója, filozófiát és vallástudományt tanul. 2015 óta publikál rendszeresen irodalmi és tudományos folyóiratokban. Szövegeit többek között az Élet és Irodalom, a Helikon, a Kalligram, a Műút és a SzIFONline közölte. FISZ és JAK tag, a FÉLonline kulturális magazin vers és slam rovatának szerkesztője. Első kötetén dolgozik.


Kiemelt kép: https://www.instagram.com/avant.arte/