Július 6-ával kezdetét vette a tizedik FISZ tábor, s a jeles jubileumot talán nem is lehetett volna szebb ajándékkal ünnepelni, minthogy visszatért az esemény a Királyrétre. A tábor második napjának eseményeiről György Alida naplóját olvashatjátok.

f21

Bár viszonylag megfontoltak voltunk első éjszaka, az ébredés mégsem megy olyan könnyen. Megkésve szivárgunk le az ebédlőbe, reménykedve, hiszen új nap, új lehetőség a szakácsok számára, hogy bebizonyítsák nekünk, mennyire el lehet rontani a legegyszerűbb ételeket is. Mire Somorjai Rékával és Tófalvi Előddel végzünk a három virslinkkel, kint már elkezdődik a Károlyi Csaba által tartott szerkesztői ismeretek proszeminárium.

Én megfogadom magamnak, hogy majd holnap időben ébredek, és akkor majd részt veszek ezen a programon is, most viszont hátra sétálunk a büféhez, ahol Pinczési Botond és Urbán Bálint menti meg az életünket a reggeli kávéval és a híres szódával, melynek forrása már előző nap is szerelésre szorult. Szerencsénkre a FISZ-nek olyan csodálatos társelnöke van, mint Pataki Viktor, aki, mint kiderült, ehhez is ért, így nem kell félnünk a kiszáradástól.

fisz tábor f21.hu
Fotó: György Alida

Aztán épp, hogy hatni kezd a koffein, már kezdődnek is a műhelyek. Hátra sétálunk a fák közé, ahol Turi Tímea már felkészülten, egy verssel vár minket. Bemelegítésképp a nosztalgiáról beszélgetünk, majd a hozott szövegekkel kezdünk el dolgozni. Már érkezés óta tervezgetjük, mikor lesz időnk a medencébe csobbanni, aztán Fancsali Kingával úgy döntünk, hogy most vagy soha alapon kihasználjuk az ebéd előtti fél órát. Terék Anna és Horváth Florencia a medence széléről néz minket, és bár arra panaszkodnak, hogy túl hideg a víz, azért a lábukat még kellemesen belelógatják.

Ebéd után, miközben a mosdóra várunk, érdeklődöm a többi műhelyről. Mindenki elégedett, csak a kritikások szomorkodnak még kissé Lapis József hiánya miatt. A délutáni műhely után rögtön autóba pattanunk, hogy elhozzuk Sztercey Szabit az állomásról, és még időben vissza is érjünk a Závada Pállal való beszélgetésre, de úgy tűnik, ez egy ilyen megcsúszott napra sikeredik, mert nem találjuk a kismarosi állomáson Szabit. A rejtély hamar megoldódik, hiszen kiderül, azért nem találjuk, mert nem ott van, hanem Szokolyán. Legalább szép az arra vezető út, kicsit olyan, mintha otthon lennénk Erdélyben. Amióta megérkeztünk, igazából azt érzem, hogy végre megint itthon vagyok.

Sikerül lemaradni a beszélgetés feléről, de azért megpróbálkozom a becsatlakozással. Balajthy Ágnes irodalomtörténész épp a tényirodalmi ihletettségről, a dokumentumokhoz való fordulás gesztusáról kérdezi Závada Pált, aki elmeséli, hogy szokott nevetni magában azon, amikor valaki felteszi azt a kérdést, hogy mi a különbség a szociográfia és a tényirodalom között. Hiszen a dokumentumokat is valakik írják, senki nem tudja mérni mondjuk annak az igazságértékét, amikor egy interjúnál valaki az élményeiről mesél és azt rögzítik.

fisz tábor f21.hu
Fotó: György Alida

A beszélgetés után ismét reménykedő táborozók töltik meg az ikonikus trófeákkal díszített termet. Persze nem lepődünk meg ezúttal sem, de nem aggódom, az esti zsíros kenyérre gondolok, hogy az mennyire jó lesz. Épp, hogy megszusszanunk kicsit, már kezdődik is az esti program. Első körben Szirák Péter, Kollár Árpád és Mohácsi Balázs beszélgetnek az általuk szerkesztett folyóiratokról, hogy hogyan tudják definiálni magukat és mitől különböznek a többi nyomtatott irodalmi laptól. Kollár a Tiszatáj kapcsán kiemelte, hogy náluk például van egy regionális beágyazódottság, míg Mohácsi a Jelenkor kapcsán a markáns hagyománytudatot helyezte fókuszba, valamint azt, hogy a többi folyóirattal ellentétben náluk nincs rovatos rendszer.

Minden szerkesztő olvassa a beérkezett anyagokat. Az Alföld folyóiratnál Szirák Péter a tehetséggondozásba fektetett munkát tartja a lap egyediségének, hiszen náluk 1970 óta működik az Alföld Stúdió nevet viselő műhely, mely gondoskodik az utánpótlásteremtésről. A beszélgetés során kiderül, hogy valamilyen műhely minden folyóirat köré épül, hiszen a szerkesztés során a szerzők kapnak javaslatokat a szövegeikre. Néhány szó esik még a folyóiratkultúra finanszírozásáról, mellyel kapcsolatban nem festenek túlságosan pozitív képet a hallgatóságnak.

fisz tábor f21.hu
Fotó: György Alida

Ezt követően az online térre terelődik át a hangsúly, ahol Valuska László, Vincze Bence és Urbán Andrea vette át a szót. Valuska, a Könyves Magazin főszerkesztője az előző beszélgetés témáját folytatva az online kulturális portálok fenntartásáról beszélt. Ők hirdetésekből fenn tudják tartani magukat, viszont ez egyáltalán nem jellemző más online folyóiratok esetében. Ezt Urbán Andrea meg is erősíti azzal, hogy a Kulter.hu anyagi helyzetéről beszél, valamint Vincze Bence is hozzá teszi, az f21-nél inkább ők támogatják az NKA-t, mint fordítva. Mi pedig nevetünk ezen, pedig érezzük a súlyát. Valahogy mindkét beszélgetés végkonklúziója az, hogy hatalmas szükség van mind a nyomtatott, mind pedig az online kulturális lapokra, viszont ezek fenntartása óriási idő- és energiabefektetést kíván, ami nem mindig kifizetődő.

A beszélgetés után Kalapos Éva Veronika, Élő Csenge Enikő és Molnár Boldizsár koncertje oldja a hangulatot, majd magához szólít bennünket a táncparkett, amikor Górász Peti a dj pult mögé kerül. Ma sikerül már megnézni a napfelkeltét, mielőtt aludni térünk.

További képek a FISZ tábor második napjáról Gondos Mária Magdolna lencséjén keresztül ide kattintva érhetők el.

Kiemelt kép: György Alida fotója a FISZ táborból