A világhírű amerikai írónak legutóbb hat éve jelent meg új regénye, a Baumgartner című kötet tehát igazi irodalmi szenzáció. A csodálatos kivitelezésű életmű-sorozatba a már ismert Auster-regények mellé egy vadonatúj kötet érkezik idén ősszel. A gyengéd hangvételű történet igazi remekmű a szerelemről és az emlékezésről, mely egy lenyűgöző életmű csúcspontja lehet.
Sy Baumgartner jeles író, nyugdíj előtt álló filozófiaprofesszor. Egy életet töltött szerető házasságban Annával, feleségével, aki kilenc évvel ezelőtt beleveszett az óceánba. Hetvenegy éves, és emlékeivel hadakozik, miközben próbálja észben tartani napi teendőit.
A regény spirális mozgásban vágja keresztül a múlt rétegeit, Sy és Anna diákkorát, New York-i megismerkedésüket, írást és pénztelenséget, a negyven évi házasságot és a még korábbi időket: Baumgartner fiatalságát, ahogyan felnőtt New Jersey-ben, apját, aki Lengyelországban született, és öltönykereskedő lett az Egyesült Államokban. Paul Auster tizennyolcadik regénye bámulatos remeklés, asszociatív, együttérzéssel teli mű, amely a legapróbb hétköznapi mozzanatokat lényegíti át, hogy feltegye a kérdést: miért telítődik emlékek és érzések sokaságával az egyik pillanat, miközben a másik nyomtalanul feledésbe merül.
Május 11. és 13. között, új helyszínen, a margitszigeti Kristály Színtérben rendezik meg a tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, ahol három napon át könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, zenei programokkal várják az érdeklődőket. Idén a legfrissebb megjelenések kapcsán többek között olyan témákkal foglalkoznak, mint a szülővé válás, a háború, az alkotói szabadság vagy a drog, esténként pedig kifejezetten a fesztiválra létrejött zenés irodalmi produkciók töltik meg a színpadot a slamtől a metálig.
A Bookline támogatásával megvalósuló Margó idén a Városmajori Szabadtéri Színpad üzemeltetőjének új helyszínére, a Margitsziget egykori ásványvíz-palackozó üzeméből kulturális térré változott Kristály Színtérbe költözik. Három napon át négy színpadon több mint 50 program várja az érdeklődőket: délután az irodalmi élet meghatározó szerzőit és új köteteiket bemutató beszélgetések, esténként pedig a Margóra megálmodott zenés irodalmi produkciók közül lehet válogatni.
A fesztivál vendége lesz Beck Zoltán (30Y), fellép majd Prieger Zsolt és Balázsovits Mihály (Tink) is, akik úgy mutatják be Csokonai Vitéz Mihály verseit, ahogy azt a tankönyvekből nem ismerhetjük. A metál és az irodalom eddig még nem találkozott a Margó színpadán, de idén tavasszal ez is megtörténik a metálantológia megjelenése apropóján. Rendhagyó, közös műsorral lép színpadra a rapper 6363 (Gege) a költő Simon Mártonnal és a slammer Horváth Kristóffal (Színész Bob). Závada PéterA muréna mozgása című új verseskötetét meghívott zenészekkel mutatja be.
A Margó Irodalmi Fesztiválon mutatja be új kötetét többek között a Mastercard Alkotótárs ösztöndíjat nyert André Ferenc, valamint Dezső András, Falcsik Mari, Ferber Katalin, Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény Zsófi, Kleinheincz Csilla, Kiss Judit Ágnes, Ménes Attila, Pléh Csaba, Rakovszky Zsuzsa, Tompa Andrea, Vida Gábor és Závada Péter is.
Külföldi szerzőkből sem lesz hiány. Andrei Dósa román író Füveskönyv című regényével érkezik Budapestre, ahol megjelenés előtt mutatja be a Margó és a Helikon Kiadó gondozásában elinduló könyvsorozat, a Margó Könyvek első kötetét. A fesztiválra érkezik az iráni kurd költő és újságíró, Behrooz Bocchani is, akinek Nincs barátunk, csak a hegyek című börtönnaplója 2021-ben jelent meg magyarul, valamint Thomas Erikson, az Idiótákkal körülvéve szerzője is.
A tavaszi Margón debütál a kínai képzőművésszel, Ai Weiwei-jel készült riportfilm is, melyben korunk egyik legmeghatározóbb művésze idézi fel a számkivetettségben töltött éveket, és mesél arról, hogyan formálta a gondolkodását és művészetét a totalitárius rendszer, amelyben apja és ő éltek.
A tavaszi Margó külföldi vendége Ai Weiwei (forrás: Margó Irodalmi Fesztivál)
Az új helyszín lehetőséget adott arra, hogy a különleges irodalmi-zenei programoknak és a beszélgetéseknek is megtaláljuk a megfelelő teret, így igazán színes eseménnyel indítjuk idén a Margó-évadot. Minden olvasó találhat kapcsolódási pontot, akár a szülővé válás, akár az életünket meghatározó történelem, egy nehéz kapcsolat vagy éppen a metálzene foglalkoztatja”
– mondta Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója. „Hiszünk abban, hogy az irodalom alakít az olvasóján: egy margós nap után a látogatók új nézőpontokkal, ötletekkel, érvekkel és kérdésekkel indulhatnak haza a Margitszigetről” – tette hozzá.
A folyamatosan bővülő program a fesztivál honlapján és Facebook-oldalán található.
A Margó Irodalmi Fesztivál és a Bookline több mint egy évtizede dolgozik együtt azon, hogy találkozási pontot teremtsen írók és olvasók között, ráadásul mindezt a fenntarthatóságot szem előtt tartva teszi.
Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Margó Irodalmi Fesztivállal közösen már több mint egy évtizede dolgozunk azon, hogy megmutassuk az olvasásban rejlő élményeket. A dedikálási és könyvvásárlási lehetőségen túl a résztvevők kipróbálhatják a közösségi térként is funkcionáló Bookline Teraszt, valamint a fesztivál pénteki napján Könyvcsere Piknikre hívjuk az olvasókat, ahol több száz mű cserélhet gazdát, így elősegítve a könyvek újrahasznosítását”
– emelte ki Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing- és kommunikációs igazgatója.
A Margó Irodalmi Fesztivál programjaira a belépés díjtalan, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
A költészet napján induló programsorozat, a Magvető Napok keretein belül könyvbemutatók sora várta az érdeklődőket a Magvető Caféban. Április 11-én Kellerwessel Klaus Hátam mögött a hulló porcelán című verseskötetének és Pál Sándor Attila Daloskönyvének páros bemutatója Turi Tímea szerkesztő, író, újságíró moderálásában zajlott.
Az esemény kezdetén Dávid Anna, a Magvető Könyvkiadó igazgatója üdvözölte a közönséget, majd ismertette a Magvető Napok további programját. A szót rövidesen Turi Tímea vette át; elsőként a költők versesköteteiben megjelenő imposztorszindrómáról érdeklődött, valamint azt a kérdést tette fel, lehetséges-e úgy verset írni, hogy ne kísértené a művészt az önmaga, illetve a mások előtti lelepleződéstől való irreális félelem.
Pál Sándor AttilaVojtina irodalomszociológiája című versének felolvasását követően úgy fogalmazott, jobban szereti a „kulturális migráns” szókapcsolatot, ugyanis habár szenved az imposztorszindrómától, azt mégis folyamatos, termékeny küzdelemként éli meg. Kellerwessel Klaustól Becsapódás című versét hallhatta a közönség, melyben bár szintén tetten érhetők a moderátor által említett jelenség nyomai, ő is jobban tudott azonosulni a Pál Sándor Attila által használt kifejezéssel. Elmondása szerint pszichológushallgatóként az élet több területén jellemző rá a közösségköztiség, melyet jobb napokon hídszerepként él meg, azonban nehezebb időszakokban a sehová sem tartozás érzését kelti ugyanez.
A világok köztiség témájához kapcsolódva Turi Tímea a Pál Sándor Attila kötete mellé kapható „Szülői felügyelettel” matricát említette, mely a régi rap-albumokat idézi. Arról kérdezte a szerzőt, hogyan játszik szerepet a rap és a hip-hop műfajának kultúrája a műveiben, és miért találja fontosnak az ezekre való rájátszást. A költő kifejtette, életének igencsak meghatározó periódusa volt a kamaszkora. Így mindenképp domesztikálni szerette volna azt az életszakaszt, melyre az ember felnőttként nem feltétlenül büszkén tekint vissza, esetleg azt is gondolhatja, „mekkora hülye voltam!”.
A „Szülői felügyelettel” matricával a szerző az egyet nem értését is szeretné kifejezni az általános rosszallással kapcsolatban, mely a szépirodalmi művekben megjelenő káromkodást övezi. Úgy gondolja, a szitokszavaknak van és kell is, hogy legyen helye a versekben. Ehhez kapcsolódóan röviden beszélt a Balladáskönyv című művének szigorúbb rendszerével kontrasztot mutató Daloskönyv lazább, kötetlenebb felépítéséről, amely nagyobb teret tud adni a rap-jegyek megjelenésének.
A moderátor szerint Kellerwessel Klaus műveiben a slam poetry műfaji sajátosságai fedezhetők fel. A költő úgy véli, ez nem tudatos, bár verseiben utólagosan sok, erre a műfajra jellemző jegyet találhat az olvasó. Kiderült, hogy korábban maga is gyakran vett részt slam poetry eseményeken, és a mai napig kap ilyen jellegű felkéréseket. Felolvasta A végső kétségbeesésről című versét, melyet eredetileg slamnek írt. Ezzel párhuzamosan Pál Sándor Attila szövegeivel kapcsolatban is felmerültek a műfaji sajátosságok és azok szándékoltsága; a szerző elmondása szerint törekszik arra, hogy a rímek és a ritmus ne szorítsa korlátok közé az írásait.
A következő érintett témakört a Kellerwessel Klaus által gyakran használt idézetek alkották. A fiatal művész érdekes történetet elevenített fel: a karantén idején más szerzők köteteinek verseiből írt mesterszonetteket. Például a Závada PéterGondoskodás című könyvében található versek zárósorait összeollózva született a Gondtalankodás – ezt Kellerwessel egy valódi Závada-verssel együtt megmutatta ismerőseinek, és kérte, döntsék el, melyik vers az eredeti Závada, és melyik a mesterszonett. Azt tapasztalta, sokak számára ez nem volt egyértelmű.
Turi Tímea arról érdeklődött, hol van az a pont, amikor a felhasznált idézetekből saját termék születik, illetve Kellerwessel vajon hódító vagy szemlélődő ezen „idézetversek” világában. A szerző hamar felfedte, hogy a célja a hasonló versekkel a jelentés fogalmának a feje tetejére állítása – ez pedig inkább a hódítói szerepkörhöz tartozik. Olyan verse is született, amely a saját kötetének műveiből idéz egy-egy sort.
Az a fajta felismerés is szóba került, amikor az ember tudatosítja, ő maga is a történelem része. Míg Pál Sándor Attila elmondása szerint inkább arra szokott rádöbbenni, hogy a történelemnek még nincs vége, hogy a passzivitás és kívülállóság érzetével szemben a részei és aktív befolyásolói vagyunk, addig Kellerwessel Klaust az szokta sokkolni, hogy hiába a küzdés, bízva-bízás és a sok bábeli munka, végül, az utolsó pillanatban mégsem változik semmi. Példaként a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájáért 2020 őszén lezajlott tüntetéseket említette, melyek következtében a rendszer közel került az átbillenési ponthoz, végül azonban mégsem történt változás.
Lezárásként elhangzottak a Konfliktuskerülő magatartás és a Nem kérünk szórólapot című versek Pál Sándor Attilától, majd pedig Kellerwessel Klaus olvasta fel Virrasztóversét és a Szodoma színei című szövegét. A két kötet már a Libri és a Líra könyvesboltokban is megvásárolható.
Először láthatunk részleteket a Koltai Lajos rendezésében készülő Semmelweis című romantikus történelmi drámából. A Semmelweis Ignácról szóló nagyszabású magyar film címszereplője Vecsei H. Miklós, osztrák ápolónő partnerét Nagy Katica alakítja. A mozi tavaly közel két hónapig forgott, a korabeli Bécs a vásznon Budapest különböző helyszínein elevenedik meg.
A film 1847-ben játszódik, Bécsben. A szülészeti klinikán titokzatos járvány tombol, s tizedeli a gyermekágyas nőket. Egy magyar orvos a hagyományos teóriákkal szembeszállva próbálja meg legyőzni a kórt. Semmelweis egy fiatal osztrák bába személyében talál társra, kapcsolatuk azonban idővel egyre romantikusabbá válik. A küzdelem viszont nemcsak a kór ellen zajlik: a vaskalapos vezetés mindent megtesz, hogy megvédje tekintélyét a megszállott magyar orvos felfedezésének következményeitől. A kórházban a harcot a magyar úttörő nyeri, az utcán pedig a progresszív erők: hamarosan Bécsben és Pesten is kitör a forradalom, Semmelweis pedig elindul, hogy felfedezését hazájában is a szülő nők javára fordítsa.
Nagy Katica a Semmelweis forgatásán (forrás: Győri Szalon)
Koltai Lajos rendező hangsúlyozta: „A főszereplők kiválasztásánál nem a külső hasonlóságokat kerestem, hanem a varázslatos személyiségeket, akikben én hiszek, akikkel ezt a gyönyörű és nagyon erős történetet el tudjuk juttatni a nézőkhöz – Vecsei H. Miklós és Nagy Katica pont ilyenek. Semmelweis élete mindannyiunk számára példa: egy ember, aki mindig, minden körülmények között, halált megvető bátorsággal járta a saját útját, amiről gyűlölettel és erőszakkal sem lehetett letéríteni. Azt szeretném megmutatni a nézőknek, hogy igenis meg lehet csinálni: a kitartás, az elszántság, az elhivatottság, a szenvedélyesség meghozza gyümölcsét.”
Koltai filmje a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készül. Producere Lajos Tamás és Vida Joe, operatőre Nagy András, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán. Vecsei H. Miklós és Nagy Katica mellett mellékszerepekben többek között Gálffi László, Kovács Tamás, Mészáros Blanka, Kizlinger Lilla, Elek Ferenc, Hajduk Károly, Simon Kornél, Zsigmond Emőke és Kurta Niké is feltűnik.
A Semmelweis előreláthatóan 2023 őszén kerül a magyar mozikba, az Intercom forgalmazásában.
Kiemelt kép: Jelenet a Semmelweis c. filmből (forrás: Kultura.hu)
Afterparty elnevezéssel kiállítás nyílik az ELTE-SEK Vizuális Művészeti Tanszék Zero Galériájában két volt hallgató, Vincze Márton és Kovács László válogatott munkáiból. Mindketten 2017-ben végeztek képi ábrázolás alapképzésen, mestertanulmányaikat a MOME-n és a Pázmányon folytatták. Tevékenységük közös metszetét az absztrakt festészettel való foglalkozás adja, ennek okán a kiállítás anyaga ilyen jellegű munkáikból fog válogatni.
A kiállítás elnevezése (Afterparty) részben az ex-hallgatók egyetemi éveit megidéző voltára, részben pedig az alkotók nonfiguratív festészethez fűződő viszonyára utal. Tevékenységükben ugyanis az absztrakciót mindketten egy alapjaiban már lezárult művészettörténeti periódus újrajátszásaként értelmezik. Úgy is mondhatnánk, amit tesznek, az nem más, mint egy kánonokon kívüli játék, egy fő vonásait tekintve már lefutott képzőművészeti jelenség eszköztárából és sajátos toposzaiból kiindulva. Valamint ezekhez kapcsolódva újfajta, alternatív – olykor egészen szubjektív vagy poétikus – referenciák állandó kutatása. Ugyanakkor bizonyos értelemben mindkét alkotó egy-egy eltérő felfogásmódot nyomatékosít, ennek révén a kiválogatott munkák összhatásában keveredik valamiféle ünnepélyes komolyság kimértsége, az önfeledt szertelenség spontaneitásával.
László képi működésére önmagában véve is szélsőértékek közötti folyamatos ingadozás és egyensúlykeresés jellemző. Hűvös geometriája olykor egészen oldott, nem egyszer kifejezetten mediterrán asszociációkat keltő, félig absztrakt, félig figurális pasztellekbe csap át. Jellemzően a nonfiguratív festészet úgynevezett hard edge tradíciója jelenti formai kiindulópontját (fontos referenciája többek között Frank Stella munkássága), és ennek általánosságban vett jelentésnélküliségét igyekszik a visszájára fordítani, vagyis azt különféle jelentéstartományokkal telíteni. Legújabb munkáin például kifejezetten az antikvitás és a középkori művészet – elsősorban építészeti vagy belsőépítészeti – örökségéhez nyúlva igyekszik az absztrakciót egy tágabb kultúrtörténeti perspektívába ágyazni, kompozícióit legtöbb esetben egyébként is egyfajta architektúraként fogva fel.
Kovács László
Márton munkái sokkal inkább az ösztönösségből fakadnak, a roncsolódás és a hiba esztétikáját vizsgálják. Emellett fontos számára az anyagszerűséggel való kísérletezés, ez elsősorban gesztusfestményein érhető tetten. Glitch sorozatában a hiba digitális aspektusával foglalkozik, cr2 file-okon keresztül, melyek megnyitása során hiba történt, ezt lescreenshotolta, így a glitch-ről (digitális hibáról) készített egyfajta „felvéte” látható a falakon. Fekete objektjei szintén a roncsolás iránti rajongását mutatják, ahogy a műanyag flakont – majdnem teljesen – megfosztja eredeti formájától és egy olvadt, kőzetszerű jelenséget hoz létre.
Vincze Márton
Az Afterparty kiállítás megnyitójára március 18-án délután hat órakor kerül sor. A megnyitóbeszédet Farkas Imre, szombathelyi képzőművész, a hallgatók egykori oktatója tartja. A kiállítás május 19-ig lesz megtekinthető.
A zsűritagok egyöntetű döntése alapján a 30 éves Batári Zsombor nyerte a Red Bull Doodle Art rajzpályázat első magyarországi döntőjét. A fiatal tehetség az amszterdami világdöntőn képviseli majd hazánkat május végén.
Látványos alkotások és meglepően szűk eszköztár: ez jellemzi a Red Bull Doodle Art nemzetközi pályázatát, amelynél papír, toll és művész találkozásából születnek emlékezetes pályamunkák. A több mint tíz éve életre hívott verseny először érkezett Magyarországra. A nagyjából 500 pályamű közül a legjobb harmincat ismerhette meg április 13-án, csütörtök délután az Akvárium Klubba látogató közönség.
Az innovatív rajzpályázat célja az volt, hogy az iskolai füzetrajzok stílusát idéző művészeti alkotások szülessenek, amelyek túllépnek a puritán formátum határain és valóban szemet gyönyörködtető élményt nyújtanak. A kreatív diákok és művészek papír- és digitális formában egyaránt megmutathatták, miért érdemlik meg a győzelmet. A zsűri – azaz Lil Frakk előadőművész, Törőcsik Dani tetoválóművész, Brunszkó László illusztrátor, valamint Maróy Krisztina, a GLAMOUR és Hering András, a Refresher főszerkesztője – egybehangzó döntése alapján a győztes Batári Zsombor lett.
Fotó: Somay Márk
„Nem hittem, hogy lesz valaha egy verseny, ahol füzetrajzot kell készíteni, de ezt nagyon szerettem, jó lehetőségnek gondoltam” — osztotta meg gondolatait Batári Zsombor, a verseny magyarországi győztese. „Nem latolgatok esélyeket, igyekszem a stílusomhoz hűen elvégezni a feladatot. Lesz segítségem is; egy olyan ember, aki a szakmában nagy elismerésnek örvend, amit szintén nem lehet zsebre tenni.”
A verseny következő etapjában, az art collab időszakban Zsombort és a többi ország kiválóságait egy kanadai mentor, Scott Martin illusztrátor-designer készíti fel a nemzetközi döntőre. Végül egy háromnapos workshoppal egybekötött világdöntőn 61 ország NFT-alkotása lesz megtekinthető a hollandiai Amszterdamban. A versenyt megnyerő művész a figyelem mellett hosszabb távon is együtt dolgozhat a már említett mentorral.
Immár negyedik éve hirdeti meg Erzsébetváros önkormányzata a kortárs költők és írók számára szóló Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjat, melyre május 2-ig lehet benyújtani a pályázatokat.
Erzsébetváros egy szabad művészeti tér, lehetőséget biztosítunk olyan kulturális innovációknak is, amelyek máshol nem valósulhatnának meg. Ilyen egyedülálló irodalmi kezdeményezés a kerület irodalmi ösztöndíja is. Az országban ez az első önkormányzat által támogatott alkotói díj, amely politikamentesen, szakmai alapon működik.
Az erzsébetvárosi ösztöndíj egyedi abból a szempontból is, hogy annak a középgenerációs írónemzedéknek nyújt segítséget, amelyik a legkevésbé számíthat más támogatásokra. Azok a 35–65 év közötti írók, költők és műfordítók kaphatják meg az ösztöndíjat, akiknek már legalább két kötetük megjelent nem magánkiadásban.
A 2023-as Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíj pályázatokat elbíráló zsűri tagjai:
Benedek Anna zsűrielnök, kritikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum Médiatárának vezetője
Valuska László, a Könyves Magazin lapigazgatója, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója
Mirtse Zsuzsa író, költő, szerkesztő, a Magyar Írószövetség Választmányának tagja
Babiczky Tibor író, költő, szerkesztő, a Szépírók Társaságának alelnöke és
Szijj Márton író, költő, a Fiatal Írók Szövetségének tagja.
Az irodalmi ösztöndíjjal kapcsolatos kulturális eseményeket, rendezvényeket a fiatal színházi alkotókból álló Tér 12 Kulturális Egyesület fogja szervezni.
Az idei év újdonsága lesz az is, hogy az irodalmi ösztöndíjasok, zsűritagok és tárcaírók felkérésével az önkormányzat megjelentet egy kifejezetten Erzsébetvárosról szóló szépirodalmi antológiai kötetet.
A korábbi évek irodalmi ösztöndíjasai:
2020:Kabai Lóránt, Mesterházi Mónika, Peer Krisztián, Szvoren Edina, Tóth Krisztina
2021: Cserna-Szabó András, Mán-Várhegyi Réka, Ménes Attila, Szőcs Petra, Zoltán Gábor
2022: Szabó Imola Julianna, Szijj Ferenc, Tamás Zsuzsa, Tóth Kinga, Závada Péter
Szövényi-Lux Balázs ambiciózus első filmjében, Az első kettőben egy magyar–amerikai pár elszakadása az első emberek egymásra találásával kerül asszociációs viszonyba. A rendezőt érezhetően az utóbbi aspektus érdekli inkább, pedig két hőse kulturális különbségei legalább ugyanannyira izgalmasak.
A globalizáció egyik kevésbé gyakran elemzett aspektusa, hogy a változások földrajzi értelemben is kitolták a személyközi kapcsolatok határait. Még korábban a viszonyok ritkán láttak túl egyes településeken, esetleg országrészeken, ma már egy nagyvárosi fiatal igen könnyen találkozhat külföldiekkel – és akkor az internet, vagy épp a közlekedés fejlődésének hatásairól még nem is beszéltünk.
De vajon mennyire valóságosak ezek a kapcsolatok, pontosabban hosszú távon leküzdhetőek-e azok a kulturális, társadalmi, neveltetésbéli különbségek, amelyek a mámor hónapjaiban még teljesen lényegtelennek tűnnek? Az első kettő egyszerre akarja megmutatni ennek a szituációnak a kisrealista drámáját, s azt, hogy a kapcsolatteremtés módozatai milyen civilizációs változásokon mentek át, és miként jön létre a szerelemnek nevezett absztrakció egy szindbádi értelemben megfoghatatlan tér- és időmátrixban.
A történet szerint Boldizsár (Bergendi Barnabás) és Sasha (Hannah Saxby) az El Caminón találkoztak, majd hamar egymásba szerettek. Az amerikai lány egy teljes nyarat Magyarországon töltött, a pár pedig úgy döntött, hogy formálisan összekötik az életüket. Bár a kapcsolatot még ők sem érzik késznek a házasságra, az utazást, a vízumokat és úgy általában a bürokratikus teendőket nagyban megkönnyítené ez a döntés. Egy szükséges engedélyt azonban nem találnak meg, így a lánynak el kell hagynia az országot; ez a fejlemény pedig mindkettőjüket a kapcsolat újragondolására készteti.
Szövényi-Lux Balázs munkája jól ismert filmes iskolákhoz kapcsolódik: egyrészt a nemzedéki közérzetmoziknak a magyar filmkultúrában is nagy hagyománya van, másrészt klasszikus, városban bóklászós, apró dolgokon összeveszős és abból világnézeti kérdéseket generáló moziról van szó, ami legkésőbb a Mielőtt-filmek óta az egyik leggyakoribb függetlenfilmes zsáner (persze az kérdés, hogy lehet-e ezt műfajnak nevezni, de most az egyszerűség kedvéért szorítkozzunk erre a megnevezésre). Ami ráadásul azért nagyon izgalmas, mert a filmtípusnak természetéből adódóan kettős a viszonyulása az időhöz: ahhoz, hogy átélhető legyen, muszáj konkrétnak lenni, közben az ábrázolt problémák rendre kilépnek a korszak keretei közül.
Az első kettő tökéletesen alkalmazza ezt a sémát, hiszen már az alapszituáció is egyértelműen sejteti, hogy kortárs történetről van szó (ezt később a tárgyi világ is egyértelműen jelzi), a film szimbolikája és Sasha fontos szerephez jutó álma viszont az időtlenségről tanúskodik.
Utóbbira érdemes is rögtön kitérni, már csak azért is, mert ahogy említettem, a rendezőt ez az aspektus érdekli inkább. Szövényi-Lux ezekben a jelenetekben (melyek a történetben Sasha álmát jelentik) a tiszta érzelem kialakulásáról akar beszélni, ahol nincsenek kulturális különbségek, nincs múlt, csak a két ember primer vonzalma létezik és ölt testet.
Az egyébként fekete-fehér filmben csupán ezek a szcénák színesek, ami persze jól ismert megoldás, és tulajdonképpen itt is eredményesen építi a kontrasztot. Végül viszont az alkotók túlzásba viszik a stilizálást, ráadásul végig homályos marad, hogy az alapvető közhelyeken (miért teszik tönkre a nehézségek két ember kapcsolatát) mi a kapcsolat jelen és (időtlen) múlt között. Pedig vannak remekül eltalált pillanatok – a szuperközeliben mutatott arcok, az alig felismerhető testrészek az érintés aktusát hozzák közelebb a nézőhöz.
A jelenben viszont a kietlen valóság vár a szereplőkre, ahol nincsenek színek és minden korábban említett szemponttal meg kell küzdeni. A film időpontokra és fejezetekre alapozza a dramaturgiai felépítést; tudjuk, mikor indul Sasha gépe, időnként pedig feliratok jelzik, hogy épp hol is tartunk a történetben (ezek jellemzően a dialóguskból kiragadott mondatok, melyek valamely motivációs változást jelzik). Ismét csak jól ismert szerzői filmes gesztusról van szó (tavaly például A világ legrosszabb emberébenláthattunk ilyesmit), amikor Szövényi-Lux is él a töredezettség kínálta lehetőséggel. A jelenetek sokáig nem állnak össze egységes narratívává, sokkal inkább a karakterek árnyalják azáltal, hogy különböző helyzetekben mutatják a viselkedésüket.
Klasszikusan ilyen epizódnak tekinthető például az a jelenet, mikor Sashát Boldizsár családjánál látjuk, hiszen ebből egyrészt kiderül, hogy a lány jól érzi magát Magyarországon, másrészt látjuk a família vallásosságát is, ami egy későbbi vitában fontos szerephez jut majd. De sajnos ide kell sorolnunk a film kiemelkedően leggyengébb pontját is, a nagymamával folytatott beszélgetést, ami esszenciálisan, néhány percben mutatja meg, hogy miért nem igazán jó mozi Az első kettő.
A szituáció szerint a pár elmegy a fiú ritkán látogatott nagymamájához, akivel mintegy spontán módon rögtön a halandóságról kezdenek beszélgetni, gyakorlatilag mindenféle felvezetés nélkül. A jelenet az első perctől működésképtelen, hiszen a kódrendszer leírhatatlanul direkt: a Drahota Andrea által játszott idős nő egyedül, szinte sámánként ül a fák között, kezében pedig egy verseskötet, amiből épp egy elmúlással kapcsolatos költeményt olvas fel. A rendező helyenként hihetetlenül erőszakosan sulykolja a mondanivalóját, nem hagyja, hogy a két, kifejezetten kompetens főszereplője és a történet nagyon is valós dilemmái uralják a vásznat. Bergendi Barnabás egy-egy jelenetet túljátszik (még a tűréshatáron belül), Hannah Saxby viszont végig kitűnően alakít.
A film csúcsjelenete egyértelműen az éttermi veszekedés, ami remekül hozza felszínre a karakterek eltérő világlátását. Lassan válik csak nyilvánvalóvá az alapvető konfliktus, illetve az, hogy a közösen érzett fájdalom mellett miért jelent mást a két félnek az elválás. Boldizsárban ugyanis sokkal erősebb a félelem az iránt, hogy a földrajzi távolság, a kevés együtt töltött idő és a növekvő kísértés szétszakíthatja a kapcsolatot.
Itt nem arról van szó, hogy Sashának kevésbé lenne fontos ez a viszony; egyszerűen egy liberális amerikai lánynak, és egy mélyen vallásos, konzervatív magyar fiúnak egészen más fogalmai vannak a párkapcsolatokról és a monogámiáról, kettejük múltja pedig szintén a kötődés eltérő mértékét vetíti előre (egyébként a mozi legjobb poénja is ide kapcsolódik, miszerint úgy ismerkedtek meg, hogy Boldizsár egy templomban imádkozott, míg Sasha csak a díszítést nézte meg), ha pedig ennyire alapvető dolgokban nincs egyetértés, azt nem lehet a végtelenségig a szőnyeg alá söpörni.
Bár csupán egy jelenetről van szó, ez a néhány perc gondolatébresztőbb, mint a film többi része együtt. Szövényi-Lux ugyanis nem ítélkezik egyik karakter felett sem, csupán azt mutatja be, hogy a film karakterei olyan fogalmakról vitatkoznak, melyek az ő privát életükön felül is átgondolásra szorulnak.
Legyen bármi is a véleményünk a film egyes esztétikai döntéseiről, az kétségtelen tény, hogy Az első kettő egy autonóm művészi vízió leképeződése, aminek leginkább azt lehet felróni, hogy nem tud egyensúlyozni a zavarba ejtően intim és az éterien általános regiszter között. De ha őszinték vagyunk, ez korábban is nagyon kevés alkotásnak sikerült.
Jelenet Az első kettő című filmből (forrás: Vertigo Média)
Gunnar Garfors elsőként járt öt kontinensen ugyanazon a napon, később tizenkilenc országot látogatott meg huszonnégy óra alatt, és ő az első ember, aki járt a világ minden országában – kétszer. A norvég médiaszakembernek és írónak 2023-ban jelent meg magyarul a Cser Kiadónál a világ húsz legkevésbé látogatott országáról szóló könyve, az Ahol csak a madár jár. A kötetről a Norvég Királyság Nagykövetségén faggattam.
Úgy tudom, hogy heten vagytok tesók, és amíg vártam az interjúra, azt mondták, hogy hamarosan Budapestre érkezik a húgod és a barátnőd. Gyerekként, nagycsaládban milyen utazós élmények értek?
A húgom hallotta, hogy Budapesten leszek, és tegnap hívott, hogy csatlakozhat-e. Azt nem mondta, hogy mikor érkezik, de jön. Egyébként igen, három húgom és három öcsém van, így nem igazán engedhettük meg magunknak, hogy utazzunk, de volt egy minibuszunk lakókocsival, amivel végigjártuk Norvégiát, Svédországot, és komppal átmentünk az Egyesült Királyságba. Anyukám egyébként fiatalon elég sokat utazott, az apukám pedig hajón dolgozott, kommunikációs összekötőként, morze-kóddal, meg ilyesmikkel. Mikor hároméves voltam és még csak egy öcsém volt, az apukánk épp orvosként dolgozott egy tengerjáró turistahajón, a Csendes-óceánon. Mivel akkor még nem tudtunk olvasni, magnókazettára vette a történeteit, amiket aztán borítékban küldött haza, havonta kétszer. Rendkívüli történetek voltak ezek, Kínából, a Fülöp-szigetekről, Alaszkából, Kanadából. Emlékszem, hogy ott vagyok háromévesen és arról álmodozom, hogy amikor nagy leszek, akkor én is utazni fogok, mint az apukám.
Örülnek a szüleid, hogy ez így történt?
Nos, nagyjából.
Sokat aggódnak?
Neeem. Amikor először mentem Afganisztánba, felhívtam az anyukámat…
…igen, ez a könyvben is szerepel, nevettem is rajta…
…aki mondta, hogy „nyugi, van még másik hat gyerekem”. Szóval nem, nem nagyon aggódnak, de mikor legutóbb a Zöld-foki Köztársaságban jártam, a húgom – az a húgom, aki most Budapestre jön – írt egy beszédet az anyukánk nevében, hogy remélik, hogy nemsoká’ minél többet fognak látni ők is belőlem. Ez egyébként nekem is fontos. Az anyukánk a szülővárosomban él (az apukám is, de elváltak), én pedig a nyugati parton, így nem is vagyok egy évben háromnál többször nála.
Addig is, küldhetsz nekik hangfelvételeket, mint ahogy az apukád küldött nektek…
(nevet) Nincs gyerekem, akinek küldhetném.
Mit kerestél egyébként, amikor utazni kezdtél?
Először egy iskolai barátommal utaztunk tizenhétévesen, InterRaillel, tizenhárom országon át. Akkor jártam először Budapesten is, teljesen elvarázsolt az utazás, csodás volt. Ezután az Egyesült Államokban töltöttem egy évet cserediákként, ami egy teljesen más kultúra volt – de ne töltsünk el túl sok időt Amerikával. (nevet) Annyira más volt, hogy rájöttem, ez az a más, amit látni szeretnék a világból.
Ahogy visszamentem Norvégiába és befejeztem a középiskolát, újságíró akartam lenni, de nagyon nehéz volt bekerülni az egyetem újságíró szakára. Nehezebb, mint az orvosira. A jegyeim meg nem voltak elég jók, így végül Angliában végeztem az alapszakot. Innen elkezdtem keletre utazgatni; Kínába, Indiába, majd 2004-ben Kazahsztánba és Kirgizisztánba. Ezek a helyek abszolút felnyitották a szemem, hogy valójában mekkora kulturális különbségek is vannak kelet és nyugat között. Az utazás olyan, mint egy betegség. Olyan betegség, aminek mégis örülök; rengeteget ad, tanulok közben, inspirál.
Volt valami, amin túl kellett lépned (szakmailag vagy személyesen), amiben fejlődnöd kellett ahhoz, hogy utazó légy?
A legnagyobb akadály számomra a megszokott, tradicionális életmód elhagyása volt. Amiben az egész élet nyolcórás munkanapokból áll, és évente csak pár hétig, esetleg hétvégente van lehetőséged utazni. Két és fél éve hagytam ott a munkahelyem, hogy megpróbáljam, milyen a full-time utazás, a valódi részvétel. Lehet, hogy ezt öt, vagy akár tíz évvel ezelőtt is megtehettem volna. Mindig arról álmodtam, hogy megmutassam az embereknek, hogyan tudnak nem a megszokott módon utazni, mert a mai napig nagyon fáj, amikor meglátok egy turistacsoportot lejönni egy hajóról (mert ha a hajón vagy, akkor csak ott létezel, nem utazol, nem találkozol a helyiekkel), majd megindulni az idegenvezető kis zászlócskája után.
Ezekből innen nem messze, a vár mellett egész sok van…
Igen, amikor átjöttem ide reggel, láttam is.
Szerintem egyébként sok fiatal ma már inkább az általad is preferált utazási szemléletet részesíti előnyben. Pláne, hogy rengeteg részvételiségen alapuló utazásos munkalehetőség (work and travel program) közül válogathatunk. Mi a véleményed ezekről?
Némelyik valóban remek, a többi borzasztó. A tanítás az utóbbi. Ingyen, esetleg saját pénzen elutazol valahova, segíteni, jó szándékkal, ahol szintén ingyen dolgozol, netán még a szállásodért is fizetned kell… Lehet, hogy épp angoltanár vagy Kínában, mert beszélsz angolul, de mivel általában nincs képesítésed, realizálod, hogy fogalmad sincs arról, mit csinálsz, így tovább is állsz nemsoká’. Azt hiszi ilyenkor az ember, hogy segített a helyi közösségen, a gyerekeken, de azok a gyerekek 3-6 havonta újabb tanárt kapnak. Némelyik szervezet rengeteget nyer az ingyenmunkán, illetve a résztvevő gyermekek szüleitől beszedett pénzen, meg az iskolákon, akik egyébként a tanító önkéntes szállásáért is felelősek. A gyerekek sérülnek ebben a leginkább, elkezdenek nem bízni az emberekben, kötődési problémák alakulnak ki náluk. Ennél csak egy rosszabb van; amikor valaki árvaházba megy önkéntesnek, még kisebb gyerekek közé, akikről kismillió képet készítesz, hogy majd megmutathasd, milyen jó ember vagy. Ez az ún. voluntourism. Sok helyen a helyzet annyira szürreális, illetve az önkéntesközvetítő szervezetekhez annyian jelentkeznek, hogy nincs is annyi gyerek, amennyire vigyázni lehetne. Így előfordul, hogy egyedülálló szülőket győznek meg pénzért, vagyis kvázi „elrabolják” a gyerekeiket, csak legyen még több „árva”. Pedig elég lenne olyan oktatókat meghívni, akik a felnőtt helyieket tanítják, és később, a távozásuk után a helyiek oktathatnák a gyerekeket.
Tehát az oktatás problémáját nem úgy kell megoldani, hogy több árvát „generálsz”. Persze, ha banánt szedni mész valahova, nincs ilyen mértékű esélyed elcseszni valaki életét.
Csakhogy azzal nem is lehet menőzni hazatéréskor az otthoniaknak…Sok ilyen önkéntes-turistával találkoztál?
Árvaházi dolgozókkal sajnos igen, a legtöbbjük nagyon fiatal.
És ők elégedettek a helyzetükkel?
A legtöbbjük igen. Nem is realizálják, hogy voltaképp kihasználják a gyerekeket.
Az ilyen találkozások és személyes történetek mellett világutazó újságíróként hogyan választod ki, milyen hírforrásból szeretnél tájékozódni? Miután minden országban már legalább kétszer jártál, van olyan hely, amiről különös figyelemmel és következetességgel olvasol?
Vicces, mert minél többet utazom, annál inkább érdekel minden, annál könnyebb azonosulni az ott élőkkel. Ez egyébként a világ konfliktusainak mennyiségét, s így a klímaváltozás mértékét is csökkentené – az orosz-ukrán háborúval kapcsolatosan erről az aspektusról igen kevesen beszélnek. Ezt persze nem lehet a politikusokra és az üzletemberekre hagyni. Nekünk, mindennapi utazóknak kell hidakat építenünk egymás között. Nagyon szeretem olvasni a The Economist-ot, ők egy adott év alatt a világ minden országáról írnak. Csak az a bajom a magazinnal, hogy elég hosszú és az olvasása sok időt elvesz. (nevet)
Nagyobb biztonságban érzed magad most a világban, mint akkor, amikor utazni kezdtél?
Az első néhány veszélyesnek tartott országba vezető utamon én is azon agyaltam, hogy mit is keresek itt. Később rájöttem, hogy az emberek ott épp ugyanannyira kedvesek és barátságosak, mint bárhol máshol, legyen az Budapest, Oslo vagy London. Ugyanakkor mindig lesznek olyanok is, akik bántani akarnak majd, vagy a pénzedet akarják elszedni, de ez az embereknek csak egy kis százaléka. A legtöbben örülnek, hogy felkerested az országukat, és szeretnének megismerni, és megtudni, mi vezetett el hozzájuk. Persze mindenhol van olyan terület, amit főleg éjszaka nem érdemes felkeresni, de oda általában a helyiek sem mennek. Ugyanilyen a háborús övezetekben a frontvonal.
Valami nagyon hasonlót említesz a könyv előszavában, ahol azt is hangsúlyozod, milyen fontos az, hogy felnőve halljon ezekről az ember, hogy a szülők meséljenek a város kevésbé népszerű, esetleg kifejezetten veszélyesnek gondolt területeiről is.
A helyiek a város ismerői, ők tudnak igazán elgondolkodtatni például a biztonság problematikájáról. Az egyik barátom, aki a könyvben Doktor Vodkaként szerepel, egy norvég bulin említette, hogy szeret utazni. Amikor megkérdezték tőle, hogy hova, elkezdte sorolni, Irán, Afganisztán, Üzbegisztán… Mindenki ledöbbent, majd ők is felsorolták, hogy jártak már Angliában, Franciaországban és az Egyesült Államokban, tehát olyan helyeken, ahol szerintük nincs jelen a terrorizmus. Erre Doktor Vodka feltette nekik a kérdést, hogy ha ők terroristák lennének, vajon inkább Londonban követnének el merényletet vagy Taskentben. (nevet)
Hogyan és miért kezdtél rekordokat felállítani? Ez egyfajta motiváció volt saját magad számára?
Pontosan! Amikor Isztambulban voltam, átkeltem busszal a Boszporuszon, Európából Ázsiába, három perc alatt. Ez elgondolkodtatott, hogy mennyi idő alatt lehet még több kontinensre átlépni. Csak egy hülye öltet, de sok hülye ötletem van. Egy egyetemi barátommal, Adriannel állítottuk fel az első rekordunkat, ami hatalmas adrenalinlöketet meg kedvet adott még több hasonló élményhez. Azonban nem gondolom, hogy ezeknek sok köze lenne az utazáshoz (két órát eltölteni az országban nem nagy szám), inkább a logisztika a fontos, meg az a motiváció, hogy ezt még senki nem csinálta. Tizenkilenc országot huszonnégy óra alatt felkeresni tiszta hülyeség. Ugyanakkor poén, ha jó barátokkal csinálod, és lehet, hogy valódi utazásra inspirál majd másokat.
Az írás is ilyesmi motiváció és/vagy indok az utazásra? Az újságírás mellett hogy kezdtél el írni? Honnan jött a blogolás ötlete?
Igen, a motiváció hasonló, rémes! (nevet) Az első könyvem a 198: How I Ran Out of Countries, amihez 2004 környékén kezdtem tudatosan úgy járni a világot, hogy az összes kontinenst végigjárjam. Ez végül 2009 elejére valósult meg, utána újabb cél kellett; vagyis az, hogy sikerüljön eljutni a világ minden országába. Ennek a kidolgozása rengeteg vízummal, bürökratikus útvesztővel járt, és ekkor még mindig hiányzott 15-16 ország. Rengeteg vidám, szomorú, csodálatos történettel találkoztam az utazás során, ezeket kezdtem leírni. Az ötletemet az összes norvég kiadónak elküldtem, egyet kivéve. Vagy elutasítást kaptam válaszul, vagy még azt sem. Ekkor felkeresett az az egy kiadó, akivel addig nem léptem kapcsolatba – megkérdezték, hogy szeretnék-e könyvet írni a világ összes országában tett utazásomról. Otthagytam az állásomat a norvég rádiónál, ahol újságíróként dolgoztam, az elmúlt évben pedig távközlési technológiával foglalkoztam. Szóval most az írásból élek, minél több történetet szeretnék írni. Előadásokat is tartok, és podcastelek. Ez a második könyvem, harmadiknak az egyenlítőset terveztem, de a pandémia közbeszólt. Ekkor kaptam felkérést két Norvégiáról szóló könyvre (mert mindenki ugyanazokat a helyeket szeretné látni, meg lefotózni, de aztán persze nem lesz jó a kép a rengeteg turista miatt, szóval a csalódás garantált), ezek szeptemberben fognak megjelenni, illetve egy szakácskönyv is.
Szakácskönyv? Az Ahol csak a madár jár egyik legélvezetesebb része számomra egyébként épp az ételek leírása volt, majdnem minden fejezetben megjelent a hal és a sör, de néha ezek mellé palacsinta, csokoládé és kávé is került. Amellett, hogy különböző globalizációs folyamatokat nagyon szépen meg lehetett ismerni az ételek származásáról, kicsit Kerouac Útonjára, meg az almás pite-vaníliafagyi kombinációjának mennyiségbeli változására emlékeztetett.
Nos, az étkezés remek alkalom mások megismerésére. A szakácskönyv viszont azért is volt furcsa számomra, mert jómagam nem vagyok túl jó szakács. Egy türkmenisztáni barátom, akinek Michelin-csillagos étterme van és szusivilágbajnok – de dolgozott már Norvégia előtt Oroszországban is –, megkért, hogy írjak egy szakácskönyvet. Szerintem azért, mert én vagyok az egyetlen szerző, akit ismer, és akit el tud érni. (nevet) Ő elkészítette a fogásokat, amikről remek képeket készített egy profi fotós, én pedig megpróbáltam összerendezni a szövegeket. A kötet egyébként egyelőre csak norvégul érhető el, de nem csak szusiról van benne szó, hanem a japán konyháról, úgy általában…
Budapestről és a magyar konyháról milyen benyomásaid vannak?
Az emberek nagyon kedvesek, bár kicsit visszahúzódóak – ezt sok esetben betudom az idegennyelv-tudás hiányának. Ezzel együtt jó sétálni a városban, gyönyörű. Vonattal érkeztem Pozsonyból, de sajnos az országból nem láttam sokat, és amíg itt vagyok, ezen szeretnék változtatni. Ugyanez a helyzet más országokban is, soha sehol nincs elég idő mindenre, az átlagéletkor pedig csak 80-85 év…
Milyen utazással vagy írással kapcsolatos terveid vannak a közeljövőre?
Semmilyenek, de tudom, hogy lesznek. Élvezem az írást és ezeket a találkozásokat, meg az olvasói visszajelzéseket, szóval a következő könyvem is az utazásról fog szólni, de ezt még egyeztetnem kell a kiadómmal.
Írhatnál gyerekkönyvet, nagyon szerethetőek a karaktereid, még a nem mindig kedves rendőrök is!
Sokan mondták, hogy írhatnék gyerekeknek szóló könyvet a világ minden országáról, hogy utazásra motiváljam őket már egész korán. Illetve arra, hogy legalább egy évet töltsenek el valahol cserediákként, segítsenek hidakat építeni kultúrák közé.
Ha már a kulturális hidakról beszélünk, van-e olyan ország, ami szerinted Magyarországhoz hasonló, mégis elég távol esik tőlünk ahhoz, hogy hatalmas legyen a különbség? Mely ország felkeresését ajánlanád az olvasóinknak ez alapján?
A posztszovjet államok jutnak eszembe, Örményország és Grúzia, ahol szintén bizonyos fokú demokrácia van. Gyönyörű országok egyébként, kedves emberekkel, finom ételekkel. Nem tudom, van-e ezekre a helyekre direkt repülőjárat Budapestről, de Athénon vagy Isztambulon át biztosan elhagyhatjuk ezt a nyugati buborékot, amiben élünk. Az emberek ezen kívül is a világ közepének gondolják a saját országukat, és ez nagyon izgalmas, olyan, mint egy pofon. Amikor a helyieknek fogalma sincs, hogy hol van Budapest vagy Oslo.
Ugyanezt tapasztaltad háborús országokban is? Ők is a világ közepének tartják magukat, vagy a háború teljesen más perspektívába helyez minden ilyesmit?
Persze, hogy ezt gondolják! Az az otthonuk, ott a házuk, talán egy kis veteményes is, meg állatok. Nem hagyhatják hátra mindezt, a falujukat, a családjukat, a barátaikat, a szomszédokat, és az emelkedő tengervíz veszélyeztette országokkal ugyanez a helyzet. A könyvben ez például Tuvalu, ahonnan a helyiek átköltözhetnének Fidzsire, vagy akárhová, de az már nem lesz az ő világuk közepe.
A kiemelt képen: Gunnar Garfors. Fotó: Ozsváth Eszter
A zene a szívnek, az észnek vagy a testnek szól? A dalszövegnek mennyire kell az igazságról szólnia? Hogyan indítsd be funkcionális zeneszerzői karriered? – tavasszal ilyen és ehhez hasonló témák lesznek majd terítéken a DEX Songwriting Expo (DEX) idei első alkalmain. A 2023. április 27-én induló eseményen a résztvevők ifj. Malek Miklós, Beck Zoli, Faltay Csaba, valamint a Svédországból érkező Niclas Lundin mesterképzésein bővíthetik tudásukat és fejleszthetik alkotói kreativitásukat. A DEX Songwriting Expo rendezvénysorozatának először ad otthont az Artisjus székháza.
Magyar és külföldi élvonalbeli szakemberekkel, speciális fókusztémákra épülő mesterkurzusokkal és limitált férőhelyes mentoring és műhelymunka programokkal várja az érdeklődőket a 2023-as DEX.
Mik a legfontosabb szakmai tudnivalók, ha funkcionális zeneszerzőként szeretnél karriert építeni?
Milyen feltételekkel kerülhetnek be műveid egy zenetárba és hogyan kaphatod meg a jogdíjaidat – mennyi idő alatt lehet ebből bevételed?
Hogyan válogatnak zenéket a TV-műsorok, reklámok és egyéb médiatartalmak szerkesztői?
Április 27-én, a DEX rendezvénysorozatának első eseményén Faltay Csaba:Stock Music, Production Music, Library Music – jövedelem funkcionális zeneszerzésből című mesterkurzusán a fenti kérdésekre is választ kaphatsz. Ha bővítenéd szakmai eszköztárad, vagy szeretnél konkrét lépéseket tenni funkcionális zeneszerzői karriered beindításáért, akkor érdemes ezt a programot választanod. Faltay Csaba zeneszerző, zenei producer, a nemzetközi könyvtárzenei piacon több tízéves kreatív és produkciós tapasztalattal rendelkezik, olyan platformokra dolgozik be, mint pl. a FOX, az NFL, a BBC vagy a ITV. Ráadásul ő az első magyar zenetár, a Twelvetones Production Music alapítója és egyben a Schubert Music Library kreatív igazgatója.
Faltay Csaba / Fotó forrása: Artisjus
Hogyan írjunk ismétlődő, mégis változatos dallamokat, hookokat és sub-hookokat? Hogyan működik együtt a szöveg és a dallam a különböző könnyűzenei műfajokban? Május 16-án a nemzetközi hírű Musikmakarna zeneiskola oktatója, Martin Garrixszel és Rick Springfielddel is együtt dolgozó többszörös platinalemezes svéd dalszerző, Niclas Lundin segít újragondolni topline-író módszereinket angol nyelvű Essentials of Hit Toplining programjával.
Ezt követően Malek Miklós teszi fel a kérdést: A zene a szívnek, az észnek vagy a testnek szól? – The Checklist című, angol nyelvű mesterkurzusán, május 25-én, ahonnan a slágerek sikerességét megalapozó pszichológiai, érzelmi, kulturális, zenei és technikai elemeiről szóló listával térhetsz haza. Az X-Faktor mentoraként ismert Malek Miklós, nemzetközileg elismert zenei producer, mixing/mastering hangmérnök és dalszerző, aki az elmúlt években Ariana Grande, Jennifer Lopez, Armin Van Buuren, Anastacia, Pixie Lott vagy Yanni lemezein is közreműködött.
Az évadzáró alkalmat június 8-án Beck Zoltán, a 30Y zenekar Artisjus-díjas énekes-dalszerzője tartja majd. Az Igazmondás akarata című mesterkurzus tematikájában a szövegírót és a dalszöveget helyezi középpontba és olyan mélységekben is elmerül, mint a legitim megszólalási pozíció feltételei az alternatív alkotói térben.
Idén hatodik alkalommal szervezi meg az Artisjus a DEX Songwriting Expót. A rendezvényt 2018-ban indította el a szerzői egyesület azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és a kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre.
A résztvevők visszajelzései alapján a kezdetben kétnapos konferenciát a szervezők 2022-ben négy tematikus napra bővítették, idén pedig külön rendezvénysorozattal várják a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A kis létszámú programok résztvevői pedig személyesen is bemutatkozhatnak a hazai és külföldi szerzőknek: lehetőségük lesz saját dalaikról közvetlenül az előadók szakmai véleményét kérni.
