Éjjel a városban 3. – Célkeresztben Gyöngyös

Szerző:

2019. jún. 3.

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mit is jelent nekem az otthon, akkor azt válaszolom, hogy számomra mindig is Gyöngyöst és környékét jelentette. Egy olyan közösséget, ami még valamilyen formában közel áll a természethez. A szőlőkkel teli domboldalakat, a bicikliutakat, a Mátrát, és a közelben lévő síelési lehetőséget. A finom borokat, a bor- és bányásznapokat. A buszutat, ami során tíz perc alatt átjutottam „vidékről” a „városba”, Solymosról Gyöngyösre. Szoros barátságokat, egy kis közösség összetartását.

Azonban Gyöngyös ennél sokkal árnyaltabb. Valószínűleg az ország jelentős része nem is hallott még a „Mi folyik itt Gyöngyösön?” videó előtt erről a Heves megyében, a Mátra lábánál található, körülbelül 30 ezer fős településről. Pedig a város maga járásközpont, és mind a mai napig számos kulturális látnivalóval rendelkezik. Csak hogy párat említsek a fontosabbak közül, ide sorolható a Mátra Múzeum, aminek talán a legnagyobb különlegessége egy fiatal mamut csontváza, vagy esetleg a méltatlanul, de kevésbé híres gyöngyösi zsinagóga. Ezeken kívül még a város szélén található egy kisebb állatkert is, hogyha valaki könnyedebb szórakozásra vágyna. De a sportkedvelőknek is kedvez mind a város, mind a járás: van egy kifejezetten jól kiépített kerékpárút Gyöngyöstől Mátrafüredig, amin tekerve a túrázók megfigyelhetik a természet szépségét.

Éjjel a városban – Te hol és hogyan szórakozol?

Az oktatás terén sem kell más városokat választania a fiataloknak, számos általános- és középiskolával is rendelkezik a település. Talán ezek közül a két legismertebb a Berze Nagy János Gimnázium és a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium. Az utóbbiban, ahogy a neve is hirdeti, még a távolabb élő diákoknak is kedveznek, hiszen nem szükséges ingázniuk.

Mindezek mellett viszont a városnak van egy, a méretéhez képest kifejezetten pezsgő éjszakai élete is. Számos kocsmát és több éjszakai szórakozóhellyel is rendelkezik a település. Persze nem lehet azt kijelenteni, hogy Gyöngyös sosem alszik, ezek a helyek leginkább csütörtöktől szombatig vannak igénybe véve. Az éjszakai élet tágabb és objektívebb átlátásához öt embert kértem meg, hogy pár kérdésen keresztül mesélje el a saját tapasztalatait a város ezen oldalával kapcsolatban. A neveket kérésükre megváltoztattam.

A szubjektív közvélemény-kutatás (amelynek módszertana a linkre kattintva elérhető) most a középiskolásokra koncentrált, hiszen válaszadóink mindannyian 17-18 évesek, jellemzően gimnazisták.

Hova jártok a városban szórakozni? A zenés helyeket, kocsmákat, esetleg a házibulikat részesítitek előnyben? Van ezekben választék lehetőség?

Bence: A Kastély–Noszti (Nosztalgia bár – a szerk.) páros, ami a kocsmázást kimeríti számomra a városban, de ezekből van számtalan, szinte méterenként van egy. A házibulikat részesítem inkább előnyben. A zenés táncos szórakozóhelyekkel nem vagyok kimondottan jóban, de arra is van lehetőség, kettő is a városon belül.
Ferenc: Mindenféleképpen a házibulikat részesítem előnyben, viszont ha erre nincsen lehetőség, elmegyünk kocsmázni és ezek után esetleg táncos helyekre is.
Vendel: Jók ezek a kocsmák Gyöngyösön, de a fiatalság általában a Noszti és a Kastély környékére jár. A többi kocsmát inkább más társaságok és korosztályok kedvelik, vannak durvább helyek, késdobálók is. A házibulik talán azért „faszásabbak”, mert oda ismerősök, barátok járnak, könnyebb ellazulni is, lehet több mindent is csinálni.
Mátyás: Én igazából a házibulikat kedvelem, mert ott tényleg egy összeszokott baráti társaság van jelen, de ha nincs erre lehetőség, akkor ugyanúgy inkább a Noszti–Kastély tengelyt választjuk.
Károly: Szerintem Gyöngyös a fiatalok szórakoztatásának tekintetében alacsony szinten van. Gyakorlatilag egy fiatal az előbb említett két helyre mehet el, ott olyanok a körülmények. A szűk lehetőségek miatt van itt annyi feljelentés, tábla, forgalmirend-változás, mindig itt vannak a közteresek, a rendőrök. Az a baj a közösségi helyekkel Gyöngyösön is – de az egész országban –, hogy annyira sok a sötét arc, hogy szinte biztos, hogy valami kellemetlen helyzetbe kerülsz. Ezért vagyok teljesen a házibulik mellett: még ha idegen is van ott, tudsz hozzá barátsággal viszonyulni. Meg amúgy is, a kocsmák legkésőbb éjfélkor zárnak péntek-szombaton is, és nincs kedve az embernek lemenni a Boxba (BlueBox – a szerk.) kétezer forintért, pedig bulizna tovább. Ilyenkor az emberek elmennek egy játszótérre, így lesznek a feljelentések.

Mik a szórakozási trendek, népszerű helyek a lakóhelyeteken. Milyen és mennyi alkoholt isztok, ha éjszaka szórakozni mentek? Ilyenkor mennyit költötök?

Bence: Hát itt az a trend, hogy hétvégente mindenki csattra vágja magát, ezen kívül még moziba járnak a fiatalok. Én általában mindent iszok és sokat. Azért nem, általában sör vagy bor, a töményeket ritkábban.
Ferenc: A szórakozási lehetőségek tényleg kimerülnek a moziban, a bowlingozásban és a teniszben, de ezek azért drágák, legalábbis az esti sörözéshez képest. Viszont egy-két sör után lecsúszik azért a többi is. Szóval, végül is nagyon sokat iszunk.
Vendel: A mozin túl még kondiba járnak el a fiatalok, de ezt általában hét közben. Én annyira nem szeretem halálra vágni magam, mert szar és hazafelé buszoznom kell. Ilyenkor inkább füvezek. Sokat inni házibuliknál meg nagyobb buliknál szoktam, mert ilyenkor kell betölteni rendesen.
Mátyás: Hét közben a mozi, a Sportkert és a kondi van. Hétvégente bulikor sokan úgy vannak vele, hogy egyszer isznak, de akkor nagyon, mert nincs saját keresetük és így sok pénzük sem. Szerencsére én nem ebbe a körbe tartozom.
Károly: A mozin és a sportoláson kívül még van lehetőség Mátrafüreden a bobozásra és a kalandparkra, de ezzel kevesebben élnek. Az ivással kapcsolatban azt mondanám, hogy 16-17 évesen sokan belecsöppennek ebbe a világba, mert „ez a felnőtt és ez a férfias”. Mivel vendéglátásban dolgozom, sokszor láttam, hogy vannak, akik még a maradék pár ötforintosukból is venni akarnak valamit. Ilyenkor ennek két véglete van. A jobbik, hogy elfogy a pénze és rájátszik. Rosszabb esetben tényleg bebaszik, és széthányja magát, amjd megfogadja, hogy soha többet nem iszik. Ennek az az oka, hogy aki nem helyi, az buszokhoz van kötve. Az utolsó bányászjárat elmegy tizenegykor. Bejön az ember nyolckor, kilenc-tízig tud inni és utána már mennie kell a buszhoz, amikor rosszul van.

Mennyire érzitek magatokat biztonságban az éjjel? Hallottatok-e balhéról, bűnesetről, találkoztatok-e kábítószerrel?

Bence: Balhék vannak bőséggel, de én abszolút biztonságban érzem magam, mert szerencsére az nem azt a közeget érinti, amiben én mozgok. Nekem nem nagyon volt részem ilyenben. Kábítószerrel pedig természetesen találkoztam már. Szerencsére kemény-droggal kevésbé, az nem forog annyira abban a közegben, amiben én mozgok. A szegényebb réteg az általában biót szív, de én még csak fűvel futottam össze.
Ferenc: Én abszolút biztonságban érzem magam, mert van egy jó társaságom, akik nem balhésak. Csak akkor van gond, amikor egyedül mész haza a városból, mert azt már magadnak kell megoldanod. Kábítószerrel pedig az a helyzet, hogy az utcán itt csak a bio mozog, de arról fölösleges cikket írnod, mert Gyöngyösről már van ebben a témában negyvenmillió. Szórakozóhelyeken viszont sokszor azt látni, hogy éjfél után már mindenki csak a vizet veszi, rágózik, és nem lehet az emberekkel beszélni.
Vendel: Én nem igazán érzem magam biztonságban. Nem azért, mert nem bízom a barátaimban, hanem azért, mert a többi emberben nem bízom. Sajnos nekem volt olyan, hogy egy félreértés miatt szétverték a fejem. Azóta sokkal elővigyázatosabb vagyok. Kábítószerrel pedig már találkoztam. Sok olyan cikk és videó van az interneten, hogy Gyöngyös a „drogfalu-drogváros”. Legkönnyebben itt a herbálhoz lehet hozzájutni, de ezt csak a szegényebb réteg tolja. Én általában csak a fűhöz nyúltam hozzá, nagyon-nagyon ritkán esetleg tabihoz.
Mátyás: Egy ideig biztonságban szoktam érezni magam, de ha megjelennek kötekedősebb társaságok, ott már az embernek nagyon vigyáznia kell, hogy kihez ér hozzá. Drogból sokféle van a városban: tabi, ecstasy, superman, fű, csak, hogy néhányat mondjak. Nagyon néha én is elszívok egy cigit, de azért ez nem jellemző.
Károly: Én nem tudom azt mondani, hogy Gyöngyös egy biztonságos város. Sok olyan hírt hallani, ha valaki egyedül megy haza, rossz emberekkel találkozik az utcán, körbeállják és már meg is van a baj, elveszik mindenét. Vannak emberek, akikkel itt jóba kell lenni és kész. Drogból van persze Gyöngyösön nem is kevés, főleg herbált látni az utcán, azt akár itt a sarkon is kapsz, azonban az én közegemben a legnépszerűbb a fű.

Egy gyönygösi szórakozóhely – Fotó: Indigo, Mihály Péter/kekesonline.hu

Hogyan és kikkel mentek szórakozni, majd miként juttok haza? Gyalog, taxi, tömegközlekedés? Melyik a legpraktikusabb?

Bence: Én általában taxizom, vagy hazavisznek. De sajnos a taxi elég drága.
Ferenc: Én mint nem helyi, buszhoz vagyok kötve. Általában a 23:10-essel szoktam hazamenni, de ha nagyobb buli van, akkor bejövök kocsival és nem iszom.
Vendel: Legtöbbször van a társaságban valaki, aki hazavisz kocsival, szóval nekem az a legpraktikusabb.
Mátyás: Mindig van a társaságban, aki mikor kimegyünk szórakozni, nem iszik, és ilyenkor ő szokott hazavinni minket kocsival.
Károly: Mivel én helyi vagyok, ezért gyalog szoktam hazamenni. Persze, ha van lehetőség, akkor én is örülök, ha haza tud valaki vinni, mert az gyorsabb és biztonságosabb.

Mesélj egy személyes sztorit az éjszakai élettel kapcsolatban.

Bence: Volt egy idő, mikor az itteni sportpálya tetejére felszökögettünk, de azóta sajnos azt már bezárták. Ez abszolút egy pozitív emlék, mert – úgy éreztük – ott vagyunk a város tetején, iszogattunk, cigizgettünk és mindent be lehetett látni. Az éjszakai Gyöngyös gyönyörű látvány.
Vendel: Egyszer szórakozni voltam és táncoltam egy lánnyal. Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki hátulról megkocogtatja a vállam, erre megfordultam és a semmiből megütöttek. Teljesen ledöbbentem, hogy mi történt, úgy rángatták el a srácot. Kicsit később kimentem cigizni és még mindig ott volt kint, láttam, hogy méreget. Kiderült, hogy a lány exbarátja az. Egyszer csak megindult felém, többször is megütött, a földre kerültem és még ott is megrugdosott.
Mátyás: Egyszer, mikor taxival mentünk haza a Boxból a Mátrai úton, hirtelen megjelent a reflektorfényben az út közepén kiterülve egy férfi. Ez a semmi közepén volt, két település között, és eléggé megijedtünk.
Károly: Egyik este, amikor vendéglátásban dolgoztam, volt egy hangos, idősebb társaság. Egyszer csak bejött egy fiatal, vékony srác és nagyon elkezdtek neki kiabálni, hogy „Szia X! Ülj le ide közénk X!”. Le is ült közéjük, aztán egyszer csak felálltak ketten X-szel és bementek a wc-be. Kicsit később felálltak a többiek is, és ők is utánuk mentek. Itt már csak fogtam a fejem, hogy mi a francot művelnek öten abban a kétszer két méteres wc-ben ennyi ideig. Aztán kijön az első, nagyokat szipog, dörzsölgeti az orrát, kábán néz maga elé. Utána sorra jönnek ki az emberek ugyanilyen állapotban, X is kijött, ekkor már nem lehetett ráismerni, ember alatti állapotban volt. Végül a legnagyobb is megjelent, rákvörös arccal, kitágult szemekkel, alig fogja föl, mi történik körülötte. Odajönnek a pulthoz és kérnek kettő viszkikólát. Egy darab ötszáz forint, ezért nyújtott felém egy szívószállá összegöngyölt ezrest. Mikor venném el, megragadja a kezem és odahúz magához. Ekkor kicsit megijedtem, de azt kiáltotta a fülembe, hogy „Hallod, nagyon vigyázz erre az ezresre, olyan utcát toltunk fel vele!”. Ezután elmentek, én meg, mikor kitekertem az ezrest, azt láttam, hogy tele van neon lopásjelző festékpatronnal.

Milyen eséllyel kerülhet egy fiatal rossz társaságba, és ismertek-e olyan embert, aki ilyen helyzetbe került és nem is tudott kijutni belőle?

Bence: Szerintem neveltetés kérdése. Attól függ, milyen közegben nőnek föl az emberek és milyen példát látnak maguk előtt. Persze azért valamennyi intelligencia is kell hozzá. Nekem nincs ilyen barátom, hála az égnek.
Ferenc: Elég könnyen belekerülhet az ember ilyenbe. Ez egy hosszú lépcső, először csak megtesz dolgokat az ember, aztán egyre feljebb küzdi magát. Azonban ez szerencsére az én baráti körömre nem jellemző.
Vendel: Neveltetésen múlik. Ha egy olyan közegből származik az ember, ahol ezt nem nézik jó szemmel, szerintem ebből gyorsan kirángatják mind a barátai, mind a családja.
Károly: Ez abszolút attól függ, hogy amikor először elkezdesz mozogni az éjszakai életben, akkor milyen társasággal kezdesz el jóban lenni. Ha egy fiatal rossz helyekre jár és rossz emberekkel mozog, amikor naivan belecsöppen ebbe az életbe, akkor sajnos erre nagy az esély. Nekem nincs ilyen ismerősöm szerencsére, de azért látni ilyet.

Az utolsó kérdés egy szituációs helyzet. Utazol haza a busszal Pestről és megkérdezi egy pesti fiatal, aki még soha nem járt a nagyvároson kívül, hogy merre laksz, milyen éjszakai szórakozási lehetőségek vannak a városodban és hogy tudod-e azt neki ajánlani. Mit válaszolnál?

Bence: Nem tudom, hogy tudnám-e ajánlani. Magammal kihívnám, hogy érezze jól magát, de akkor meg nekem kéne felelősséget vállalnom érte.
Ferenc: Egy szóval, nem. Meglátják, ha valaki nem idevalósi. Maximum, ha többen megyünk ki, hogy megmutassuk neki a legjobb helyeket.
Mátyás: Rosszul érezném magam, ha egy teljesen „szűz” gyereket elküldenék egyedül szórakozni Gyöngyösön. Kizárólag csak magammal hívnám ki, hogy Gyöngyösnek a jó oldalát lássa és „veszélytelenül” tudjon szórakozni.
Károly: Simán! Én szeretem, imádom Gyöngyöst. Persze megvan a rossz oldala is, de melyik városnak nincs? Végigvezetném nagyon szívesen a kedvenc helyeimen.

Kiemelt kép: utisugo.hu

Hétvégi albumajánló – Lewis Capaldi: Divinely Uninspired to a Hellish Extent

Szerző:

Székács Linda

2019. jún. 2.

Lewis Capaldi nem egy olyan előadó, akinek a dalaira megőrülve táncolhatunk szombat éjszakánként a szórakozóhelyeken, mégis kiérdemelte, hogy olyan fesztiválokon lépjen fel, mint a Glastonbury vagy a Lollapalooza. Tavaly a Sziget zárónapján az A38 sátorban mutatkozott be hazánkban.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 970_90.jpg a fájlnév

A skót származású 22 éves előadó, akinek a humoros képeivel és videóival nap mint nap találkozunk mémoldalakon, azok közé tartozik, akiknek a Spotify hozta meg a sikert. A Bruises című száma mindössze néhány nap alatt 25 milliós nézettséget ért el, azóta pedig, mielőtt idén saját, önálló világ körüli turnéra indult volna, olyan zenészek előzenekara volt, mint Sam Smith, Milky Chance és Rag’n’Bone Man.

A 2019. május 17-én megjelent Divinely Uninspired to a Hellish Extent című nagylemez tizenkét dalából öt, a Bruises, Lost On You, Fade, Grace, és Someone You Loved már szerepelt Lewis korábbi, Bloom és Breach című kislemezein, és mind az öt előkelő helyezést ért el a slágerlistákon. Az indie rock és pop hangzású lemez különlegessége, hogy a rajta szereplő összes dal kivétel nélkül szomorú, azonban nem nyáltól csöpögő, önsajnáló módon, hanem sokkal kellemesebb, hallgatható módon, így nem kell feltétlenül nekünk is szomorúnak lenni ahhoz, hogy hallgassuk és megszeressük. Maga Lewis Capaldi sem arról híres, hogy melankolikus személyiség lenne, saját bevallása szerint mindössze azért ír érzelmes, szomorú dalokat, mert ezekről az érzésekről könnyebb írni, mint a boldogságról, hiszen a boldogságának okait nem kérdőjelezi meg, nem gondolkodik róluk hosszasan.

A 42 perc hosszúságú lemez minden másodperce igényesen kidolgozott és átgondolt, talán épp ezért gondolja maga Lewis is azt, hogy egy lemez elkészítése unalmas, és semmi vicces nincs abban, ha egyetlen sort több százszor kell felénekelnie.

A lágy, fülbemászó, de nem tolakodó dallamokhoz tökéletesen passzol az előadó mély, rekedtes hangja, és enyhe skót akcentusa. Nem hiába nevezik őt a férfi Adele–nak és skót Ed Sheeran–nek, mivel bosszantóan fiatal kora ellenére mindkét, már nagyon is befutott előadó tehetsége megvan benne. A dalait hallgatva kicsit olyan érzésem van, mintha egy romantikus film keserédes jeleneteinek főszereplője lennék, ami után tudjuk, hogy a végén úgyis minden rendben lesz. A szövegekben nincs semmi mesterkéltség vagy erőltetettség, hiszen nem szakképzett, sikerre éhes dalszövegírók szerezték őket, hanem egy átlagos, fiatal srác vetette papírra az aktuális érzelmeit, amelyeket egyébként a dalokhoz készült klippekben zseniális módon kiparodizál. A Divinely Uninspired To A Hellish Extent egy szerethető lemez egy nagyon szerethető és tehetséges, fiatal előadótól.

Kiemelt kép: artwoodmagazine.com

Herczeg Szonja novellája

Szerző:

f21.hu

2019. jún. 1.

A pályakezdők és a rendszeresen publikáló szerzők részére az f21.hu elindította Kortárs rovatát. A cél megjelenési lehetőség biztosítása, ahol kizárólag a szövegek értékére helyezzük a hangsúlyt, erőteljes nemet mondva ezzel az ismertség alapján történő publikációkra.

Ezúttal Herczeg Szonja novelláját olvashatjátok.

Semmi (Képzeletbeliház XIV.)

Szerette az állott lakásszagot, az áporodott füstöt, ami nagyanyja otthonkájából és bőréből párolgott.

Minden nyáron heteket töltött a háromszobás belvárosi lakásban, gondtalan, mindent szabad napok voltak ezek. Marokra ette az olajos sült krumplit, a pufit, majd a szódabikarbónát. Játszotta a pénztárost, a fodrászt, a manikűröst, a szépségkirálynőst. Annának ez a hatvan négyzetméter volt maga a csíntalan mennyország.

Csak Etelka néni ne lett volna ott, mindig meghúzogatta az orcáját, alig győzött elugrani mocskos ujjai elől.

Minden nap ugyanúgy kezdődött, ébredt, amikor akart, evett, amit csak kért, és játszott, amihez kedve szottyant. – Csak túl messzire ne sétáljunk – mondta mindig mama, amit Annának egy tál sült krumpli befalása után nem esett nehezére betartani.

Nagypapa vagy aludt, vagy a pénzt számolta, esetleg a cukrát mérte vagy a videókazettáit rendezte, így Anna mindig Mamázott. Ő volt a vevő, a zsűri, a vendég.

Azon a szombati reggelen, papa szokás szerint a szomszédban volt. Anna már várta, hogy Mama szépen megkérje, ne kiabáljon, mert felébreszti a pintyőkéket. Sosem értette, miért mindig akkor alszanak a pintyőkék, mikor papa visszaér Guszti bácsitól, de igyekezett engedelmeskedni és nem kiabálni.

Papa délelőtt tíz óra fele ért vissza, kifejezetten jó kedve volt, még beszélgetni is akart. Az arcszeszébe más szag is vegyült, mint minden délelőtt, Anna nem tudta, mi az pontosan, de nem szerette. Bent keverte a römi lapokat, amikor rekedtes kiabálásra lett figyelmes. – Felébrednek a pintyőkék, papa – szaladt ki a konyhába, de papa rá se hederített. Mama csak nevetett, kissé hörgősen, de nevetett, és kérte, menjen be a szobába. Papa is utána ment, Mama a nyomában, aki továbbra is mosolygott, jaj, nincs semmi gond, minden rendben, mondogatta, akkor is a gyereked, ne csináld ezt, mondta tovább, de papa olyan volt, mint aki kint felejtette magát tíz órán át a tűző napon.

Anna egyszer csak látta, papa megindul Mama felé és nem tetszett neki a tekintete. Nagyon nem tetszett. Mama már a sarokban volt, mikor Anna a maga húsz kilójával papa hátára ugrott és rángatni kezdte. Üvöltött, pintyőkék ide vagy oda, üvöltött, ahogy csak a torkán kifért.

Papa lerázta magáról, majd bement a szobába, be a videókazettáihoz és becsukta az ajtót.

Mama nyögött egy párat, próbált feltápászkodni, fájt a térde, szemüvege előtte hevert. Anna felvette a törött keretet, mamának a kezét nyújtotta, aki csak tovább nevetett, nem volt itt semmi, Annácskám, nézzük meg, ki kopogott, biztosan Etelka néni volt, gyere!

Nem volt itt semmi, gondolta Anna. Semmi sem volt itt.

Herczeg Szonja 34 éves, élete egy részét Latin-Amerikában töltötte, most Budapesten él, újságíróként dolgozik. Első novelláját egy pánikroham után írta három éve, nem sokkal később jelent meg első kötete. Azóta a buszon, villamoson osztogatja az új írásait, novella-gerilláskodik, amivel az alkotás kötetlenségére és tétnélküliségére szeretné felhívni a figyelmet, hogy ne egy célért alkossunk, vagy hogy mások elismerjenek, hanem mert jólesik.

Kiemelt kép: https://www.instagram.com/avant.arte

Éjjel a Városban 2. – Célkeresztben Körmend

Szerző:

f21.hu

2019. máj. 31.

Körmend az a város, ahol jó felnőni, ahol valamennyi generáció kicsit másképp éli meg a fiatalságot, más módon aknázza ki az itteni lehetőségeket. Minden évtizedben más a sláger. De egy örök, ez pedig a Rába-part. Mindannyiunknak megvannak az emlékei erről a helyről, és kezd összemosódni a kép a fejemben, milyen is volt itt igazi gyereknek lenni. A 8-as főút jól kirajzolódó ütőere ennek a városnak, lüktet és nem szűnik meg áramoltatni az utazókat, akik olykor csak közömbösen utaznak át, de mi, akik itt élünk, tudjuk, hogy fontos része az életünknek: hiszen ez adja a megszokott zajt, a kamionok koszos, ismerős zaját, amely a piros lámpánál megáll, majd zakatol tovább a zöldnél. Szüleink, nagyszüleink elmeséléseiből és a régi, megfakult képekről láthatjuk a változást, hogyan alakult át Körmend, a központ, újult meg a Fő tér és vált üressé a vízpart. Hiszen 20 évvel ezelőtt a forró nyarakon már törölköző mozaikokkal volt kirakva a fű a döngölt pálya körül.

Csendesen éljük itt mindennapjainkat, igaz a kosárlabda mérkőzések, vagy a zenei rendezvények megmozgatják az itt élőket. Ez a kis Rába-parti település több mint 12 000 lakosával a Nyugat-Dunántúl peremvidékén helyezkedik el, Vas megyében. Akad a fiatalok számára néhány lehetőség, hiszen a nagybetűs életbe való belépéshez több intézmény is segítséget nyújt. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban olyan alapot adnak a diákoknak, amellyel erőt adnak nekik, hogy bármit kezdhetnek az életükkel és megfelelő szorgalommal bárhová eljuthatnak, megvalósíthatják önmagukat. A Rázsó Imre Szakgimnázium és Szakközépiskolában pedig a gyakorlatias fiataljaink sajátíthatják el a különböző hasznos szakmákat, valamint itt található egy rendészeti szakközépiskola is, amely a Dunántúlon az egyetlen. Rengeteg a fiatal, aki szeret kikapcsolódni, viszont egy ilyen kisváros nem biztos, hogy ki tudja szolgálni az igényeiket. Ahogy változott a város, úgy változtak az elvárások, és ami tíz éve jól menő helynek számított, ma már egyáltalán nem működik. Viszont megvan az a három-négy szórakozóhely, ahol kialakult a tartós vendégkör, de minden esetben vannak hiányosságok.

Éjjel a városban – Te hol és hogyan szórakozol?

Hogy biztonságos-e a város? A nagyvárosokhoz képest biztosan, de itt is előfordulnak az illuminált estéken kisebb-nagyobb pofonok. Időről időre kikopnak azok a vendégek, akik a pofonokat osztják és meg is tanuljuk elkerülni őket, hiszen a helyi igazságosztók az alkohollal együtt párolognak el. A magam részéről csak annyit mondhatok, hogy szeretek éjszaka hazafele sétálni, mert közben elhaladok a Várkert mellett, ami a város tüdeje, így magamba szívom a városom józanító illatát is.

Szubjektív közvélemény-kutatásunkban (amelynek módszertana a linkre kattintva elérhető) körmendi fiatalokat kérdeztünk a helyi éjszakai életről, annak velejáróiról és sok másról is.

Hova jártok a városban szórakozni? A zenés helyeket, kocsmákat, esetleg házibulikat részesítitek előnyben? Van ezekben választék, lehetőség?

Gábor (34): Zenés szórakozóhely nincs a városban; legközelebb a környező falvakban lévő bálokba és Szombathelyen, Zalaegerszegen található diszkókba szoktam járni, de nem olyan sűrűn. Itt Körmenden nagyjából három vendéglátóhely van, ahová aránylag sűrűn szoktam járni, de a többi helyre is közbe betérek. Igazából mindenre nyitott vagyok, a baráti társaságtól függ, mikor hova megyünk. A házibulikat és jobb időben a kerti partikat nagyon szeretem, ott mindig összejövünk a barátokkal, és nagyon jó hangulatban szoktak telni!
Dóri (20): Szerencsére van választék. Mi a barátaimmal leginkább a házibulikat, vagy a hangulatos “beülős” helyeket részesítjük előnyben, ahol szól a zene, de lehet mellette beszélgetni is.
András (27): Inkább a beülős, beszélgetős helyeket szeretem, név szerint a Bakelitbe, Mátyás kertbe szeretek járni. A választék nagyon gyenge, sőt, inkább katasztrofális.
Kata (24): A városban sajnos nem igazán van lehetőség kijárni kifejezetten szórakozni, mert szórakozóhely nincsen. Így inkább a házibulikat, kerti partikat részesítjük előnyben. Ha beülős helyre szeretnénk menni, akkor inkább Szombathelyre megyünk, ott nagyobb a választék. Amúgy meg itthon szoktunk iszogatni mostanában.
Lilla (31): Ha szórakozásról van szó, az elsődleges szempont a jó társaság. Lehet egy jól menő, elit hely is lehangoló és unalmas nélküle. A diszkókat – bár Körmenden ilyen vendéglátóhely nincs jó ideje – soha nem szerettem. Ha választani kell, most inkább már a házibulikat egy kis karaokéval megfűszerezve, vagy a különböző kávézókat, pubokat, klubokat választom. Körmenden a lehetőségek tárháza nem túl széles, de ennek ellenére azt tapasztalom és úgy gondolom, aki nagyon akar, tud szórakozni.

Mik a szórakozási trendek, népszerű helyek, hóbortok a lakóhelyeteken? Milyen és mennyi alkoholt isztok, ha éjszaka szórakozni mentek? Mennyit vagytok hajlandóak költeni egy ilyen alkalommal?

Gábor: Igazából mindenkinek megvan a saját kis törzshelye, ahova szívesen bejár. A 15-25 éves korosztály általában valahova beül iszogatni és utána elmennek egy zenés szórakozóhelyre. Az ennél idősebb korosztály inkább már elbeszélget pár ital mellett, ők már ritkábban járnak diszkókba, szerintem. Italokban én személy szerint a sört kedvelem és valamilyen long drinket, de a nyári időszakban a fröccs is kedvelt ital. Az elfogyasztott mennyiség az változó, de elég jól bírom az alkoholt. Az elköltött pénz is változó, egy átlagos szombat este körülbelül 5000 Ft-tól 25000 Ft-ig terjed, ez épp attól függ, mennyire lendülünk bele az estébe. Van olyan, hogy csak pár sörre beülünk beszélgetni, meccset nézni, de van, amikor hajnalban érek haza, ezt épp az adott helyzet adja.
Dóri: A legtöbben először beülnek iszogatni valahova, aztán tovább mennek bulizni. Ahogy az imént említettem, mi inkább a “beülős” helyeket szeretjük, de persze néha bulizni is szoktunk. Ha csak beszélgetünk, általában sört vagy bort iszunk, ilyenkor 2-3 ezer forintot költünk, buli esetén 5-10 ezer forint az átlag, olyankor egy-két röviditalt is megiszunk.
András: Körmenden ferdült alkoholfogyasztási szokások vannak jelen, “igyunk, mielőtt inni mennénk” – szörnyű. A fogyasztási szokásaimat az alkalom határozza meg, lehet hogy néha egy-két sör, de van, hogy egész éjszakás szórakozás a vége. Így a költési hajlandóságom is az alkalom befolyásolja.
Kata: A lakóhelyünkön a fiatalok általában kocsmákba járnak, nincs is igazából sajnos más szórakozási lehetőség. Mi borozni szoktunk és változó, hogy mennyit költünk, de én a magam részéről 3-4 ezer forintnál többet nem szívesen költök ilyenkor.
Lilla: 2-3 hely van a városban, ahova szívesen járnak idősek, fiatalok egyaránt. Egy nyertes kosármeccs után megindul a város apraja nagyja, sokan kimozdulnak, egyik egységből a másikba járnak. A város nagy rendezvényeihez szervezett koncertek, programok és az AlteRába Fesztivál, ami jobban megmozgatja az itt élőket. Az augusztus 19-ei tűzijáték például tömegeket jelent az utcákon és a Fő tér környékén. Ilyenkor kaszálhatnak rendesen a vendéglátók, de én inkább, ha tehetem, menekülök az utóbbi elől. Ha alkoholt fogyasztunk, akkor inkább a drágább, minőségi termékekre szavazunk a kommersz italok helyett. Körmenden egyetlen ilyen helyet tudok mondani, ahol a minőségi italokra helyezik a hangsúlyt, ami szerintem nagyon jó, azonban erre tapasztalataim szerint nem mindenkinek van igénye.

Körmendi látkép – Fotó: Fülöp Péter/FylepPhoto

Mennyire érzitek biztonságban magatokat a városban éjjel? Hallottatok-e balhékról, bűnesetről? Találkoztok-e az éjszakai kalandok során kábítószerekkel?

Gábor: Körmenden biztonságban érzem magam, ez egy kis város, szinte mindenkit ismerek. Természetesen balhék vannak közben itt is, de csak annyi, mint más helyeken. Kábítószerekkel az éjszakázás során még nem találkoztam.
Dóri: Sajnos sok rosszat hallani manapság, így mi sem érezzük száz százalékban biztonságban magunkat. Szerencsére azonban én még nem találkoztam kábítószerrel.
András: Számomra abszolút nem rejt semmiféle veszélyt a körmendi éjszaka. Balhék mindig voltak és mindig lesznek is. Szerintem elkerülhetetlen egy ilyen városban, ahol jobb esetben késő esténként csak néhány hely van nyitva, ahova rengeteg társaságot fúj össze a szél. Kábítószerrel nem találkoztam még itt.
Kata: Alapvetően biztonságban érezzük magunkat, bár én egyedül nem szívesen mászkálok már gyalog, de biciklivel mondjuk nem lenne probléma. Kábítószerekkel eddig annyira nem találkoztunk, maximum füves cigi, amit tudtunk, hogy néha szívnak páran az adott helyen.
Lilla: A közbiztonságra nem lehet panasz, persze, mint mindenhol az éjszakai életben, megesik, hogy van egy-két balhé, de nem jelentős számban. Mivel soha nem fordult meg a fejemben, hogy kábítószerekhez nyúljak, nem is találkoztam semmilyen tiltott szerrel. Valószínűleg tudatosan elkerültük egymást, persze jelenlétükről tudok.

Hogyan és kikkel mentek szórakozni, majd miként juttok haza? Gyalog, taxival, esetleg tömegközlekedéssel? Melyik a legpraktikusabb?

Gábor: Baráti társasággal járok szórakozni többnyire gyalog, mivel itt minden könnyen megközelíthető és közel van! Taxi is van a városban, közben azt is igénybe szoktam venni, ha távolabbi helyre megyünk.
Dóri: Legtöbbször összeülünk valakinél, vagy találkozunk egy megbeszélt helyen a barátaimmal, majd együtt indulunk neki az éjszakának. Ha Budapesten megyünk el szórakozni, akkor a tömegközlekedést választjuk, éjszaka is indulnak buszok, így sokkal takarékosabb, mint taxit fizetni.
András: Mindig a barátaimmal járok szórakozni. Körmenden belül nagyrészt gyalog jutunk haza, kivéve, ha van olyan ember, aki nem fogyasztott alkoholt, akkor haza szokott vinni autóval. Ha viszont nem Körmenden töltjük az időt, hanem például Szombathelyen, akkor vagy tömegközlekedés, vagy pedig taxival jövünk haza.
Kata: Barátokkal-barátnőkkel megyünk szórakozni és gyalog szoktunk hazamenni. Legpraktikusabb a taxi lenne, de Körmenden nincsenek nagy távolságok, esetleg egy nagyobb városban már lenne értelme.
Lilla: Baráti, ismerősi társasággal, az oda- és hazajutás pedig teljesen változó. Nem egyszer vállaltam be a sofőr szerepet, de ha a csapatból mindenki iszik, kizárt, hogy vezet valamelyikünk is. Ha például Szombathely az úti cél, a taxi és a vonat jön számításba.

Mesélj egy rövid történetet, személyes sztorit az éjszakai élettel kapcsolatban. Örömök és bánatok is jöhetnek!

Gábor: Az éjszakázások során rengeteg embert ismertem meg, nagyon jó dolog kapcsolatokat építeni. Így sztorit most nem tudok kiemelni, de azt elmondhatom, hogy jól szoktak sikerülni az éjszakázások, általában mindig sok beszélgetéssel, jókedvvel és nevetéssel.
Dóri: Nemrég egy budapesti szórakozóhelyen voltunk a barátnőmmel, ez idő alatt nem vettem elő a telefonomat. Amikor azonban hazaindultunk, észrevettem, hogy valaki kikapcsolta a táskám és ellopta a mobilomat. Sajnos gyakori, hogy ilyen helyeken lopnak el dolgokat, hiszen a nagy tömegben tánc közben kevésbé veszi észre az ember, ezt sokan kihasználják. Hogy ne csak negatívat említsek, szerintem az éjszakai élet egyik nagy előnye, hogy rengeteg új embert ismerhetünk meg. Én is sok barátra tettem szert egy-egy buli során.
Kata: Arra nincs elég idő!
András: Személyes történetként, ami a legpozitívabb, azok mindig azok az esték, amikor valamilyen esemény kapcsán megyünk ki az éjszakába: születésnap, tejfakasztó… Sok más este is jól szokott sikerülni, ha adott a hangulat és úgy gondolom, hogy a társaságunkban mindig adott. Bánatomként talán azt lehetne kiemelni, hogy nem túl változatos a szórakozóhely felhozatal.
Lilla: Nem feltétlenül hoznék ilyet nyilvánosságra.

Hogyan látod, milyen változások mennek végbe, mik az igények, ha szórakozóhelyről van szó?

Gábor: Ha a szüleim időszakára gondolok vissza, ők akkor szoktak hazamenni a bulikból, mint amikor mi elindulunk. Tehát a szórakozással töltött idő eléggé eltolódott későbbre. A szórakozóhelyeknél fontosnak tartom a biztonságot, kulturált vendégkört, a jó zenét és a megfizethető belépőt, italárakat. Szerintem ezek a dolgok a fiatalok számára nagyon fontosak.
Dóri: Én úgy veszem észre, hogy a fiatalok egyre inkább a kulturáltabb helyeket kedvelik, ahol nyugodtan tudnak beszélgetni egy-két ital mellett, mintsem a hangos kocsmákat.
András: Talán most kezdtek az emberek nyitni a „minőségi” szórakozás felé, ezt személy szerint a Bakelit kapcsán tudom megfigyelni, mivel kicsit más szórakozói közösségről beszélünk. Nincsenek nagy duhajkodások, bulihangulat, hanem inkább bejönnek az emberek és beszélgetnek. Talán az ilyen helyeknek lenne nagyobb jelentőségük, ahol az emberek normális körülmények között tudnak ismerkedni.
Kata: A 15-25 éves korosztály (mert már ennyi idősen is eljárnak) kocsmába, majd táncos szórakozóhelyekre jár. 25 éves kor felett talán már inkább a beszélgetős-iszogatós helyek a népszerűbbek. Az idősebbeknél, a szüleink korosztályánál pedig talán inkább az éttermek a kikapcsolódási helyek.
Lilla: A tízen- huszonéves korosztály igényeit nem ismerem, de saját magamból kiindulva az évek múlásával a mennyiségi szórakozást a minőségi váltotta fel. A téli időszak egyértelműen a klubkoncerteké, beülős, házibulis összejöveteleké nálam, a nyár pedig a fesztiváloké, szabadtéri helyszíneké.

Három évvel ezelőtti írásunk:

Éjjel a városban 7. – Célkeresztben Körmend

Szabó Dóra írása

Kiemelt kép: Fülöp Péter/FylepPhoto

Metszet a 10. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozóról

Szerző:

Kocsis Marcell

2019. máj. 30.

Érintések, szavak, fiatal vagy fiatalos érzészsonglőrök: a fesztiválprogram „mértani” középpontjára érkeztünk a kisvárosi létnek fittyet hányó celldömölki Soltis Lajos Színházba. A vasi teatrum a névadójának emléket állító találkozó erejéig immár tizedszer fogadta be Magyarország legizgalmasabb alternatív társulatait május 22. és 26. között; mi megjártuk és megmerítkeztünk benne, most pedig felidézzük a találkozó metszéspontját.

Műhely saját fesztivállal

A még burkolatlan tér a színház előtt rendezés alatt áll, a mellette álló piac árkádjai sterilek és üresek, a Soltis lépcsője előtt pedig raklapokra lépünk, hogy száraz lábbal jussunk be. Belül próbára rohanó vagy onnan érkező színészek, de a kezünkben már szóda, valahonnan pedig harsány énekhang ad zenei aláfestést, ugyanis a Liliomfit próbálja a társulat: megérkeztünk a szinte kézzel foghatóan emberi színházba. A falakon százszámra újságkivágások, de még az előtér sarkában álló zongora is valóságos múzeum, az elődök arcképeinek nyugvópontja. A cikkek alatt állva igyekszem felidézni azokat az alkalmakat, amikor az egyre hangosabb, egyre színesebb apró színház híre hozzám is eljutott, majd tudomásul veszem, hogy sokat mulasztottam, amikor véletlenül, de következetesen elkerültem a celli műhelyt.

Később Nagy Gábor színházigazgatóval az épülő piac fémváza alatt ülve arra a szomorú megállapításra jutottunk a mulasztásom kapcsán, hogy Celldömölk még Szombathelyről is „vidéknek” számít, ami ebben a kontextusban csak annyit jelent, hogy a legtöbb embernek és színházszeretőnek kiesik. „Az utóbbi esztendőkben kiderült, hogy Celldömölk Szombathelyről jobban vidéken van, mint Budapestről: Szombathelyen a mese-előadásokat tizenötnél nem többször játszuk egy évad során. Budapesten lehet, hogy számszerűleg nem játszunk ennyire gyakran, de jobban a köztudatban vagyunk, több szakmai kapcsolatunk van” – summázta a távolságokat a teátrum vezetője.

A beszélgetés során az is kiderült, hogy a celli színház eredetileg nem is a kisvárosban alakult, hanem az attól nem messze fekvő Sitkén, ahol Soltis Lajos, a tragikus körülmények között elhunyt névadó szervezte meg a társulatot 1980-ban. A 2000-es helyváltoztatás oka pontosan az az autóbaleset volt, amelyben maga Soltis Lajos és több sitkei színjátszó is életét vesztette. A veszteség fájdalmából még fel sem ocsúdva szembesült a társulat azzal a ténnyel, hogy többé nincsen próba- és előadáshelyük a faluban: vagy abbahagyják, vagy költöznek. Végül költöztek. Nagy Gábor már-már akadémikus részletességgel, de a múltat szinte tapintva és a feledésből előrángatva sorjázza a történeteket. A városi mozi “elfoglalását”, a beköltözés szó szerint fagyos és küzdelmes perceit, a minisztériumi útvesztőket, amiken keresztül kellett jutni, hogy pénzt, paripát, fegyvert szerezzen a színház, egészen a jelen már békebeli állapotáig: “Jól megvagyunk egyébként, mi komolyan nem panaszkodhatunk!” – tér vissza viszonylagos megelégedéssel 2019-be.

A lassú erősödést és professzionalizálódást – amelyről a színház weboldala is részletesen beszámol – a 10. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó merítése is bizonyíthatja: 16 alternatív színházi előadás, gyermek- és diákszínházi szekció, szakmai beszélgetések és tucatnyi társulat egymásba szövődő, nem ritkán közös produkciói fémjelzik a fesztivált, amely nemcsak a színház épületét, hanem a kisváros számos más pontját is birtokba vette; érezzük, hogy itt soha sem fog felépülni az a bizonyos elefántcsonttorony.

Pesti Arnold, a Soltis Lajos Színház társulatvezetője is hasonlóképpen értékelte a programsorozatot és annak céljait: „Tartalmas napok állnak mögöttünk és az elkövetkezők is azok lesznek. A szervezés során az volt az elképzelés – mégiscsak egy kerek számhoz érkeztünk –, hogy bevonjuk a városban élő és itt tanuló diákokat. Meg szerettük volna kínálni őket érdekes előadásokkal: ez sikerült, hiszen az első nap a színházi neveléssel foglalkozott. A másik szempont pedig a felhozatal változatossága volt, ez a szakmai zsűri dolgát nehezítette meg. Az esti, kötetlenebb beszélgetések, világmegváltások is nagyszerűek, ilyenkor találkozunk egymással, szoros a kapcsolat a fellépő társulatok között. Látjuk egymás munkáját, barátságok alakulnak ki. A Liliomfi is kifejezetten ilyen előadás.”

A társulatvezető szavait pedig nemcsak a közös produkciók támasztják alá, hanem a két program közötti bizalmas beszélgetések, viccek, cinkos pillantások és érintések is megmutatták: ezek az emberek ismerik, tisztelik és szeretik egymást.

Nagyon szűk metszet nagyon kevés szóval

Az általunk is látott előadások – amelyek valóban csak szűk metszetet jelentenek – közül sorban az első a Fábián Péter és Benkó Bence által jegyzett Liliomfi volt. Szigligeti Ede klasszikusának folyamatosan fügét mutatva – azt nem ritkán kigúnyolva – kísérlik meg a vendégművészekkel kiegészült celli játszók, hogy egyszerre beszéljenek szerelemről és színházról. Hangjuk hiteles, játékukról pedig süt az esszenciális élvezet; az alapanyaggal szemben tanúsított szemtelenség pedig, amely nem mellékesen minden népszínművet sújt, szimpatikusan egyedi hangot kölcsönöz az előadásnak. A kissé döcögős kezdetet hamar feledtette a közismert történet viharos ámokfutása, ám egyéni ízlés alapján ez az ámokfutás már-már túl harsánynak is tűnhetett. Ellenben, aki képes volt velük haladni, azt a komédia műfajának majdnem minden eleme gyönyörködtette – az alaposan megváltoztatott, modern köntösbe csak részben átcsomagolt, éppen ezért kortalan celli Liliomfi pontosan erre a színes keringőre invitál.

Fotó a Liliomfi című előadásból (fotó: Benkő Sándor)

És a minduntalan jelenlévő politika-kritika (pontosabban az újkuruc világ elutasítása) ugyan kiváló humorforrás, ám a végszóban ezt markolják meg és döfik váratlanul belénk, ahogyan Liliomfi és társulata alól elhordják a deszkákat: szó bennszakad, lehellet megszegik. Más szempont az, hogy ez az éles, a színházakat pénzügyileg nehéz helyzetbe hozó kurzussal szembeni állásfoglalás ugyan jogos és erős, ám hidat keveset épít a szemben álló felek között. Gondolhatjuk azt, hogy ez nem is célja az alkotóknak.

A pénteki nap második állomása a Komlóczi Zoltán rendezte LOCKED volt, amit Gillich Atina és Rózsavölgyi Dominik adtak elő kettesben. Az Escargo Hajója társulat előadása már jóval vegyesebb érzésekkel töltött el minket. A két szép fiatalra szinte jólesett ránézni, ám a játszott alapanyag túl sokat markolt, egyszerűen nem maradt meg a színészek kezei között. A kékszakállú herceg vára zsánereire építkező mű egyetemes létproblémákat kívánt prezentálni (akár az önfeladást, akár a szerelmet), de jelentős időt szentelt a 2000 után születettek jóval szűkebb metszetű gondjainak is. Ezt a két irányba haladást még a konvencionálistól messzire merészkedő játék és dramaturgia (amiket a túlontúl jelképesre sikeredett beszédmód tovább homályosított) sem tudta feledtetni, pedig a kék fénnyel bevilágított, celofánnal fedett tér is ötletes segítség volt az atmoszférateremtésben. Summázva: szokatlan, néhol idegen, végső soron azonban mégis gondolatébresztő előadás volt: egy-egy mag, egy-egy tekintet a taps után is tovább élt és emlékeztetett minket arra, hogy ezek az érzékeny ifjú emberek a jövőnk.

„Négy-öt éve figyelem a Soltis tevékenységét” – meséli a fesztivál kapcsán Turbuly Lilla, a Színházi Kritikusok Céhének elnöke – „A történetükben voltak hullámvölgyek és hullámhegyek, de az utóbbi három év sikertörténetnek látszik. Olyan fiatal rendezőket hívnak és olyan együttműködéseket tudnak megvalósítani, amik átformálták az ő arculatokat; ez a fesztivál programján is jól látszik. A hazai független társulatoknak egy olyan része jön el ide, akik nem állnak folyamatos közfigyelemben, pedig erre érdemesek lennének. A hazai független szféra is Budapest központú, de a SLOSZT nagy erénye, hogy a vidéki alternatív társulatokat is megtudja mutatni.”

A Céh elnöke a Soltis Színház nehezen besorolható voltáról is beszélt: nem teljesen a függetlenekhez hasonló a celli színház, hiszen van saját épülete, társulata, vannak állandó foglalkoztatottjai, így jótékonyan elmossa a kőszínházi világ határait.

Ezt a határátlépést pedig az egész fesztivál érzékletesen tanúsítja: egyszerre szól befelé és a külvilágnak, bátran kísérletezik a meghívott darabokkal, figyelmét kiterjeszti a vidéki városok színjátszóira, és magától adódó természetességgel fogadja nézőit; a látottak alapján a celli műhelynek példás módon sikerült előnyt kovácsolnia a kisvárosi létből.

A díjazottak listája

A legjobb előadásért járó Soltis Lajos díj:

RÉV Színház: 146 nap (r. Perényi Balázs)

Legjobb női alakításért járó Figer Szabina díj:

Markó-Valentyik Anna (KL Színház: Alaine – Ideje a meghalásnak)

Legjobb férfi alakításért járó Kurucz László díj:

Formanek Csaba (Formanek Csaba: Hádész – Látomások az alvilágból)

Kasza Éva különdíj:

Manyasz Erika (Trainingspot Társulat: Helyettem élsz r.: Bora Levente)

Solténszky Tibor különdíj – A legjobb gyermekelőadásért:

Trainingspot Társulat: Kötmese r.: Bora Levente

Szabados Petra galériája

Éjjel a városban 1. – Célkeresztben Szentgotthárd

Szerző:

Kardos Laura

2019. máj. 28.

Nappal az Opel-gyár, a fürdő és a ciszterciek hagyatékának városa, nyüzsgő általános- és középiskolákkal, népes turistahaddal, de amint leszáll az éj, sötétbe borul a város: megszűnik az élet. Csak néhány fiatal lézeng az utcákon. Hova járnak ők szórakozni? Gyalogolnak vagy taxiznak hazafelé? Voltak már szemtanúi támadásoknak, rablásoknak? Ifjúsági véleménykutatás a biztonságérzetünkről – célpontunk hazánk legnyugatibb városa, Szentgotthárd.

Sokan azt gondolják, hogy Sopron vagy Kőszeg a legnyugatabbra fekvő magyar város, ám tévednek: ez a cím Szentgotthárdot illeti. A hármashatár (magyar-osztrák-szlovén) közelében fekszik, így három nemzet kultúráját, hagyományait és lakóit egyesíti. A Vendvidék központja, az Őrség (egyik) kapuja. A hozzácsatolt falvakkal együtt 8800 lelket számláló tipikus kisváros, amelyet gyakran emlegetnek Vas megye csücskének ékszerdobozaként. Az önkormányzat által üzemeltetett oktatási intézmények (két általános iskola, egy szakgimnázium és szakközépiskola, valamint egy gimnázium) a Szentgotthárdi Oktatási Intézmény keretein belül működnek, de alapfokú zenei képzésre is lehetőség van. A közművelődést a Pannon Kapu Kulturális Egyesület szervezi, így napközben színes és érdekes programok várják az érdeklődőket.

Az éjszakai élet viszont megkérdezettjeink szerint szegényes: zenés-táncos hely nincsen, esténként az éttermek alakulnak át beülős hellyé, valamint egy-két kocsma várja a szórakozni vágyókat. Aki teheti, egészen a vasi megyeszékhelyig, Szombathelyig utazik bulizni, hogy másnap hajnalban hazavonatozzon a fáradtság és az alkohol egyvelege adta mámoros állapotban.

Kutatásunk módszertana a lenti linkre kattintva olvasható.

Éjjel a városban – Te hol és hogyan szórakozol?

Mi az a három szó, ami a szentgotthárdi éjszakai életről elsőként eszedbe jut?

Kata (18): Unalmas, szabad, élvezhető.
Viki (21): Nem találom a megfelelő három szót. Gotthárdnak nincsen éjszakai élete, ha te magad nem csinálsz programot. Szerintem hiányoznak a megszervezett éjszakai programok – például a koncertek.
Zoli (23): Pia, szex, drog.
Laci (24): Unalmas, nem létező, kihalt.
Réka (27): Sivár, csendes, semmilyen.

Hova jársz a városban szórakozni? A zenés helyeket, kocsmákat, esetleg a házibulikat részesíted előnyben? Van ezekben választék, lehetőség?

Kata: A 9-12-be gyakran benézünk a barátaimmal, tehát főként kocsmákba járunk. Ha tehetjük, Szombathelyre megyünk, ott sokkal jobb lehetőségek vannak a kikapcsolódásra.
Viki: Számomra fontos, hogy egy szórakozóhelyen legyen zene, de nem muszáj élőzenének lennie. Az egyik ilyen kedvenc helyem a 9-12. A házibuli is egy jó kikapcsolódási ötlet. Mint pár barátom, én magam is szervezek ilyeneket.
Zoli: A 9-12-ben szoktunk italozni a barátokkal. De ha van lehetőség, házibuliba megyünk, ahol olyanokkal vagyok körülvéve, akiket ismerek, vagy az ismerősöm ismerősei; egy kocsmában többségében idegenek vesznek körül. Szórakozási lehetőség kevés van a városban, főleg olyan, ami a mai fiatalok igényét kielégíti.
Laci: Az egyik kocsmába szoktam beülni a haverokkal, mivel itt zenés-táncos helyek nincsenek. Aki ilyenre vágyik, az Szombathelyre megy. A választék nagy nulla, egyáltalán nem fiatalbarát a város.
Réka: A házibulikat szeretem, mert Gotthárdon alig van hely, ahova el lehetne járni. Na meg utálom, hogy mindenhol ismerősökbe botlok, ezért jobban szeretek a barátaimmal otthon bulizni. Egyedül az esti szabadtéri programokra vagyok vevő, nagyon jó koncertek szoktak lenni.

Mennyire gyakran jársz ki a városba szórakozni?

Kata: Havonta legalább kétszer.
Viki: A munkahelyem miatt változó, hogy milyen gyakran járok bulizni, mivel sokszor hétvégén is dolgozok, de ha tehetem, havonta minimum két estét a szórakozásnak szentelek.
Zoli: Sok időt vesz el a munka az életemből, így most már kevesebbet járok ki, mint régebben.
Laci: Hetente egyszer.
Réka: Nagyon ritkán, maximum háromhavonta egyszer.

Mik a szórakozási trendek, népszerű helyek, hóbortok Szentgotthárdon? Mit és mennyit iszol, ha éjszaka szórakozni mész?

Kata: A legfőbb trend az, hogy mindenki a kocsmákat részesíti előnyben, hiszen nemigen van választék. Másfelől ahogy hallom és tapasztalom, a könnyű drogok egyre inkább utat törnek maguknak a szentgotthárdi éjszakai életben.
Viki: Szerintem Gotthárdon a legnépszerűbb éjszakai szórakozóhely a 9-12, bár a Kis Édes Cukrászda élete is kezd felélénkülni most, hogy kezdődik a nyár. Esténként új koktélok és egyéb különlegességek vonzzák a vendégeket. Általában, ha beszélgetős estét tartok például egy barátnőmmel, akkor borozni szokunk, viszont ha hosszú, táncos éjszakát tervezek, akkor röviditalokat fogyasztok, leggyakrabban tequilát, whiskyt.
Nem kell sokat innom, hogy jól érezzem magam, ezért nagyon ritkán esek át a ló túloldalára. Általában tudom, hol a határ, hogy ne legyek rosszul.
Zoli: Régebben a Makk Hetes volt, de mióta bezárt, a legnépszerűbb szórakozóhely a 9-12 lett, ahol szívesen buliznak a fiatalok. Hogy mennyit iszok? Az attól függ, hogy szülinapi buliról vagy egy laza szombat estéről van szó, valamint, hogy velem van-e az asszony.
Laci: A fiatalok kocsmába járnak, ha szórakozásra vágynak. Másfelől sokan ülnek be három helyi étterembe (Café Corso, Club3, Central Bistro) iszogatni esténként, ezek akkor „szórakozóhelyként” is szolgálnak. Én rövidezni szoktam, egy este alatt 6-8 minimum lecsúszik.
Réka: Mostanában a fesztiválok (Szerelmesek fesztiválja, Hopplá) nagyon felkapottak. Szerintem ebben szerepet játszik az, hogy baromi jó előadókat hívnak. Én nem szoktam sokat inni, általában egy-két sörnél megállok.

Mennyire érzed biztonságban magadat a városban éjjel? Hallottál-e balhékról, bűnesetről? Találkozol-e az éjszakai kalandok során kábítószerekkel?

Kata: Megbízom az itt élő emberekben, de ért már atrocitás engem is, ahogy jó pár barátnőmet. Engem egy szlovén állampolgárságú férfi akart 30 euróért szexre kényszeríteni. Kábítószerekkel mindenki találkozik valamilyen formában, ha belekóstol a gotthárdi éjszakai életbe. Jómagam is rendszeresen élek könnyebb fajtákkal, de ezt 18 évesen természetesen nem merném felvállalni. Mégis úgy érzem, hogy alkohol és drog nélkül nem bírom elviselni azt a rám nehezedő nyomást, amit a tanárok gyakorolnak rám az érettségi és a továbbtanulás miatt.
Viki: Éjszakai életem során még nem kerültem bajba, illetve szemtanúja sem voltam hasonlónak. Nem tartom Gotthárdot zűrös, veszélyes városnak. Persze kisebb bunyók előfordultak már, de sosem végződött tragédiával. Kábítószerek mindenhol megtalálhatóak. Sajnos a mai világban elég nyíltan beszélnek erről a témáról, és a szomorú, hogy egyre gyakrabban megtalálod a tinik körében.
Zoli: Nem vagyok félős típus, így mindenhol biztonságban érzem magam. Előfordul, hogy vannak kisebb összeszólalkozások, de nagyobb balhék mostanában nem voltak. Sajnos a kábítószer Gotthárdon is megtalálható a fiatalok körében.
Laci: Hallottam balhékról, elég durvákról is. Én biztonságban érzem magam, mert korábban jártam karateedzésekre, engem nehezen terítenének le. Kábítószerekkel szinte mindig találkozok, jómagam is gyakran élek lightosabbakkal.
Réka: Én nagyon biztonságban érzem magam, mert a baráti köröm – akikkel bulizni járok – eléggé kigyúrt banda, így nincs okom félni. Az egyik barátnőm viszont mesélte, hogy egy este hazafele menet körbeállták páran, és elkezdték fogdosni. Szerencsére pont akkor jött a járőrautó, így a fiúk elszaladtak. Ő az eset óta nem hajlandó sötétedés után egyedül hazamenni. Drogokkal sosem találkoztam még.

Hogyan és kikkel mész szórakozni, majd miként jutsz haza? Gyalog, taxival, esetleg tömegközlekedéssel? Melyik a legpraktikusabb?

Kata: A barátaimmal megyünk autóval, mert tömegközlekedéssel nem tudnánk hazajutni, mivel éjszaka nincs. Emiatt egyikünk vállalja az antialkoholista szerepét aznap éjszakára, de így sem egyszerű: a sofőr fáradtsága miatt volt is már balesetünk, de szerencsére kisebb sérülésekkel megúsztuk.
Viki: Barátokkal csapatban szoktunk szórakozni, de az éjszaka folyamán sokszor új barátokat is szerzek. Szerencsémre Szentgotthárd központjában lakom. Közel mindenhez, így a hazajutás számomra nem kérdés. Viszont van pár ismerősöm, aki nem környékbeli; sokszor nem tudják megoldani a hazautat, ami sok macerával jár.
Zoli: Barátokkal, rokonokkal szoktam kijárni: ilyenkor autóval megyünk, és ugyanígy jutunk haza. Mindig valaki italmentesen tölti el az éjszakát, míg a többi bulizhat.
Laci: Haverokkal szoktam, gyalog megyek, gyalog jövök. A taxi nagyon drága, tömegközlekedés nincs éjszaka.
Réka: A barátaimmal megyünk gyalog, majd így is megyünk haza.

Mesélj egy rövid történetet, személyes sztorit az éjszakai élettel kapcsolatban. Örömök és bánatok is jöhetnek!

Kata: Erről nem egy konkrét történet, hanem egy visszatérő jelenség jut eszembe. Imádom a szombat estéket: a buli előtti készülődést, az indulást, Gotthárd esti fényeit, a dübörgő zenét, az italokat és a város helyes fiújait, akikből rettenetesen sok jut egy négyzetméterre ilyenkor. Szombat esténként boldognak érzem magam, ilyenkor nem stresszelek semmin.
Viki: Nem jut eszembe ilyen.
Zoli: Szentgotthárdon voltam először Delta bálban, ami nagyon tetszett, és jól éreztem magam a barátaimmal. Azóta már több helyszínen is megfordultam a bulijaikon. Kár, hogy mostanában nem voltak itt, Gotthárdon. A legemlékezetesebb pillanatom is egy ilyen buliról van, amikor is felhívtak énekelni a színpadra Szabó Peti mellé.
Laci: Négy évvel ezelőtt, nyáron történt. A Várkerten keresztül mentem haza, amikor hangokat hallottam a régi strand felől. Részeg voltam, fel voltam bátorodva, úgyhogy közel mentem. Akkor láttam, hogy három fiú éppen hangoskodik egy lánnyal. Mivel én egyedül voltam, nem mertem közbelépni, csak hazamentem, mint aki jól végezte dolgát.
Réka: Egyszer összefutottam egy este alatt ugyanabban a kocsmában három exemmel. Elég para volt… Látszik, hogy kisvárosban élünk.

Kiemelt kép: pannoniakincsei.hu

A Dalfutár a YouTube-on tér vissza

Szerző:

f21.hu

2019. máj. 28.

Hajós András műsora 2019 júniusában folytatódik – jelentették be az alkotók hétfőn, a Music Hungary konferencián. Az idei részek négy dal születésének titkaihoz nyújtanak VIP belépőt, ismét a kulisszák mögé pillantva ismerhetjük meg a dalszerzés folyamatát nyolc epizódon keresztül. Az új Dalfutár-részek a Samsung és az Artisjus támogatásával készülnek.

A sorozat folytatásában a koncepció változatlan: minden duplaepizód végén születik egy-egy dal, ezeket mindig más összetételű csapatok alkotják meg. Hajós András felkéri a zeneszerzőt egy vadonatúj szám dallamának megírására – amint ez elkészült, viszi tovább a szövegíróhoz. A zenét és az erre írt szöveget adja át Hajós a producernek, aki felhangszereli a dalkezdeményt – ezt végül az énekes kapja meg. A szereplők nem tudnak egymásról, így vakrepülésben alkotnak. A stúdióban találkoznak először, ott helyben kell végső formájára hozni – és persze felvenni – a közös szerzeményt. Az alkotói csapatmunkát Hajós András vezényli le, aki a Dalfutár ötletgazdája és producere.

Az új epizódok kizárólag a sorozat saját YouTube-csatornáján lesznek elérhetőek, az előzetes teaser videó pedig már most megtekinthető.

A szereplők egymás előtti inkognitóját őriznünk kell a most is zajló forgatások miatt, így egyelőre két alkotócsapat tagjait mutathatjuk be. Szereplők abc-rendben: Dallos Bogi, Kozma Kata, Kőhalmi Zoltán, Lovasi András, Linczényi Márkó, Rakonczai Viktor, Szakács Gergő (Follow the Flow), Vecsei H. Miklós. Az új Dalfutár-részekben tehát nem csak a zenei színpadok arcaival találkozhatunk.

Az új részek egyik támogatója, a Samsung képviseletében Samu Zsófia elmondta a konferencián, hogy a „Dalfutár tökéletesen illeszkedik a Samsung fő irányelveihez: olyan embereket hoz össze, akik nem feltétlenül ismerik egymást, de a saját területükön mind valami különlegeset, emlékezeteset alkottak – a technológia és saját látásmódjuk, egyediségük erejével pedig egy olyan egyedi műalkotást hoznak létre, amelyre csak együtt képesek”.

Az Artisjus képviselője, dr. Tóth Péter Benjamin hozzáfűzte: számukra azért volt fontos a Dalfutárt támogatni, mert „a produkció a dalszerzőkre irányítja a reflektort, miközben megmutatja, hogyan születik egy dal, milyen tehetségre, tudásra és kitartó munkára van szükség ehhez. Az Artisjus a dalszerzőket képviseli, a dalok elhangzásai után jogdíjat fizet ki nekik, ezzel biztosítva, hogy mindig szülessenek új dalok – a Dalfutárban, és azon kívül is”.

Kiemelt kép: Dalfutár hivatalos

Hétvégi albumajánló: Billie Eilish – WHEN DO WE ALL ASLEEP, WHERE DO WE GO?

Szerző:

Fűtő Zsófi

2019. máj. 26.

Cikksorozatunk a hétvégi pihenés egy-egy üres óráját kívánja megtölteni olyan zenei élményekkel, amelyeknek a szórakoztatás mellett céljuk az is, hogy a mainstream zenei piacon kívüli világba is betekintést nyújtsanak.

Kevés olyan fiatal van manapság, aki ne hallotta volna a feltörekvő tehetség, Billie Eilish nevét. Az idén tizennyolc éves lány, mindössze tizenegy éves volt, amikor első dalát írta, tizenöt évesen pedig a Soundcloudon az Ocean Eyes című számával egy pillanat alatt vált ismertté. Azóta szerepelt a Forbes Harminc alatti listáján, és ő lett az első 2000 után született előadó, aki a Billboard 200 listáján első helyen szerepelt. Legújabb, márciusban megjelent debütáló albuma, WHEN WE ALL FALL ASLEEP, WHERE DO WE GO? címmel pedig hivatalosan is a legtöbbet elmentett album az Apple Musicon, erről mesélünk most.

A közel negyvenperces album tizenhárom különböző hosszúságú dalból és egy intróból áll. A finom, néha monotonnak nevezhető hangzás miatt hallgatható a háttérben is, de sokkal többet ér, ha figyelünk a mondandójára, hiszen Billie (szintén zenész, producer, szövegíró) bátyjával, Finneas O’Connellel, őszinte és lélekmaró szövegeket tudnak írni, amitől úgy érezzük, minden, amit valaha gondoltunk az adott témában, most kereken lett megfogalmazva.

Az intro egy rövid, tizenhárom másodperces szöveg, ami egyszerűen a „!!!!!!!” címet kapta. Ebben Billie annyit mond Finneasnek, hogy kivette a fogszabályzóját, és itt az album. Ezt követi számomra a legmeglepőbb és legjobb albumkezdés, amit egy ideje hallottam, a bad guy. Az énekesnő stílusánál egy sokkal poposabb és boldogabb szám.

A továbbiakban pop (wish you were gay, when the party is over), electropop és trap (you should see me in a crown) egyaránt szerepel az albumon, finom átfedésekben. Billie nem szereti, ha meghatározzák és bekategorizálják, ezért különleges és új hangzást adott a zenéjének, így nem is meglepő, hogy ennyien próbálnak azonosulni vele és ennyien szerették meg az évek alatt. Másik nagy hatású dal számomra a tizedik, a bury a friend volt. Egy MTV-nek adott interjújában elárulta, ezt a dalt az ágyunk alatt élő szörnyek ihlették, ő pedig itt maga a szörny, aki az ágyban lévő személynek énekel.

„Nem azért lettem a szörny, mert az ellenséged vagyok. Úgy érzem, ez lehet szeretetből, gyűlöletből, terrorból vagy félelemből, vagy bármiből. Ha valakit túlságosan szeretsz, az sokkal veszélyesebb lehet számodra, mintha gyűlölnéd.” – mondta, majd hozzátette – „De mindeközben én vagyok a szörny a saját ágyam alatt. Én vagyok az oka, hogy az emberek utálnak és én vagyok az oka, hogy szeretnek.” A szám hallgatása és a videoklip megnézése után nem idegen, ha hideg futkos a hátunkon – de pont ezért szeretjük annyira.

A cím is utal rá, hogy az albumot az álmok ihlették. Jó álmok és rossz álmok sorozata. Egy másik világ ismeretlene, amit egyszerre élünk és félünk. Ezt az élményt szeretné átadni, erre az utazásra hív minket.

Kiemelt kép: pitchfork.com

Forró hangulat – AWS és USEME a Budapest Parkban

Szerző:

Herczeg Orsolya

2019. máj. 26.

Az estét a friss Nagyszínpad győztes vendég, az USEME kezdte 18:55-kor, akik fergeteges hangulattal rázták fel a Budapest Park közönségét. A pörgős koncert pedig igazán jól bemelegítette a színpadot az est fő fellépőjének, az AWS-nek. És kellett is a bemelegítés, mivel olyan elképesztő pirotechnikai eszközöket vetettek be a koncert alatt, hogy az első sorokban állók csoda, hogy nem vesztettek az arcszőrzetükből. Szó szerint felperzselték a srácok a színpadot, és ennél a pontnál a Budapest Park díszletének kidolgozói is hatalmas dicséretet érdemelnek. A zene és a koreográfia, a robbanások, a lángok tökéletes összhangban voltak a fellépés alatt. De maga a koncert is nagyon komplexen lett felépítve, újra hallhattuk vendégénekesként Diószegi Kikit a Budapest című számban és két dalt is eljátszottak a srácok a „Madách” nevet viselő áthangszerelt albumukról, a közönség nagy örömére. Emellett egy másik beugró is volt, mégpedig Cséry Zoltán (billentyűs) személyében, aki a Madáchban is közreműködött.

És ahogy már lassan szokássá válik, szinte minden Budapest Parkos AWS koncertre jut egy nagy bejelentés. Ahogy tavaly, idén is Siklósi Örs vitte el a romantikus szálat, hiszen megtudhattuk, hogy a koncertet követő napon, május 25-én esküdnek párjával, amiben a nagy csavar, hogy tavaly ugyanitt, szintén május 25-én volt a lánykérés is, így kereken egy évvel később kerül sor a házasságkötésre.

Herczeg Orsolya galériája

Az úszás művészete – Diplomakiállítás a Szombathelyi Képtárban

Szerző:

Lutor Katalin

2019. máj. 25.

Ismerjük az érzést: van egy program, amit évente egyszer élhetünk csak át, így amikor vége, egy újabb hosszas várakozással teli időszakot hagy maga mögött. Épp ilyen a Savaria Vizuális Művészeti Tanszék diplomakiállítása: a sok együttható teszi minden évben újjá, izgalmassá, meglepetéssé.

A művészeti képzésben végző hallgatók számára mindig kilátástalan, hogy mit hoz a holnap, erre is utal a kiállítók által választott cím: Ugródeszka, sekély víz. Hiszen talán sokan közülük még most sem tudják, hogy ez életük első, komoly, nagy munkája, közös kiállítása társaikkal, avagy a lezárása az elmúlt éveknek, egyfajta elköszönés a pályáról. A szombathelyi campus által nyújtott képzés rengeteg lehetőséggel ismerteti meg hallgatóit, tényleg igazán jó ugródeszka annak, aki tudja, hogyan használja. Azonban, ha a jól ismert irodalmi képből merítünk – vizes szójáték -, és az élet tényleg egy nagy óceán, akkor nincs kérdés: meg kell tanulnunk benne úszni.

Azonban Czenki Zsuzsanna, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatóhelyettese egy más perspektívából is megmutatta a cím értelmezésének lehetőségét: ha a tanárok választották, akkor ez egy kedves figyelmeztetés is a jövőre nézve. Ezek a diákok viszont sokat tanultak az évek során az úszás művészetéről: megtanultak tanulni – ezt már dr. Németh István, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettese tette hozzá. Ő nem műértőként, inkább műélvezőként vesz részt ezeken a rendezvényeken – mondja – és minden alkotás csodás tükre annak, ahogy ez a generáció válaszol a világ rezgésére.

A kiállításra a tanszék egykori oktatója, Készman József is eljött, aki jelenleg a Ludwig Múzeum Budapest Gyűjteményi, Kiállítási és Tudományos Osztály vezetője. Ő a képzés különlegességét hangsúlyozta, hiszen más képzésben részt vevő hallgatókkal szemben nekik nem szakdolgozat formájában kell tudásukról nyilatkozni, hanem alkotásaikkal kell megmutatni, hogy az egyetemtől kapott „szerszámokkal” hogyan tudnak dolgozni.

A beszédek sorát dr. Bordács Andrea, a Savaria Vizuális Művészeti Tanszék vezetője zárta, aki elmondta, nem minden hallgató jelentett biztos nyugalmat: volt, aki a képzés során újra és újra megmutatta mire képes, azonban volt, aki semmit – de talán csak erőt gyűjtött erre az igazán nagy pillanatra. A tanszékvezető legkedvesebb gesztusa idén sem maradhatott el, könyvvel jutalmazta hallgatóit: Lukács Klaudiát, Hajas Ádámot, Katona Viktóriát, Nagy Dórát, Dóczé Szilviát, Márk Martinát, Pospischil Mercédeszt, Nyerges Kincsőt, Reiber Nikolettát és külön köszönet illette a kiállítás szakmai koordinátorát Salamon Júlia kurátort.

Ezután még volt lehetőségünk elveszni az alkotások adta gyönyörűségben, és kicsit megemlékezni arról, hogy a tavalyi diplomakiállításkor azt hangoztatták: az idei nem a Képtárban kerül megrendezésre annak felújítása miatt. Erre a mondatra a kiállítótérben elhelyezett vödrök emlékeztettek minket, meg is álltunk gondolkodni – vajon ez egy kis Duchamp-fricska -, de a plafonra nézve választ kaptunk: itt az ideje a megújulásnak.

Idén külön teret kapott a jelmezviselés, az alkotások hordhatósága, talán így is mondhatnánk: hétköznapi haszna is. A plüsskabaláktól egészen a csodálatos, kissé modern kori menyasszony-stílusig minden megmutatta magát. Kedvenceket is választottunk: a tér közepén bevetett, fájdalmasan üres és kínzóan magányos ágyat és a környezettudatosságra figyelmeztető vászonzsákocskákat. A két kiemelt példa úgy gondolom, nagyon jól ábrázolja napjaink pólusait: a társas kapcsolatok problematikáját, a korosztályt jellemző párkapcsolati kríziseket, az egyetemi végzés után következő mama-hotel jelenséget, valamint a globálisabb helyzeteket: a klímaváltozás fontosságát. A kettő konklúziója egy helyen ér össze: itt az ideje beszélni. Újra elkezdeni élni a valóságban, hozzászólni a mellettünk állóhoz, valós kapcsolatokat kiépíteni. És itt az idő a valóvilágot érintő legnagyobb probléma kapcsán is összefogni és kézen fogva vezetni, tanítani egymást a jóra, az értékesre, a világ megmentésére. Ha kell, fejest ugorva.

A kiállításban egészen június 23-ig lehet úszni, nyitvatartási időben: 10-17 óra között. A Múzeumok Éjszakájának is különleges színfoltja lesz majd, ugyanis idén Szombathely lesz az országos rendezvény központja, így élő bejelentkezések is hírét viszik majd a világot jelentő deszkáknak.

Lutor Katalin galériája