Herczeg Szonja novellája

f21.hu 2019. jún. 1. 0 3

A pályakezdők és a rendszeresen publikáló szerzők részére az f21.hu elindította Kortárs rovatát. A cél megjelenési lehetőség biztosítása, ahol kizárólag a szövegek értékére helyezzük a hangsúlyt, erőteljes nemet mondva ezzel az ismertség alapján történő publikációkra.

Ezúttal Herczeg Szonja novelláját olvashatjátok.


Semmi (Képzeletbeliház XIV.)

Szerette az állott lakásszagot, az áporodott füstöt, ami nagyanyja otthonkájából és bőréből párolgott.

Minden nyáron heteket töltött a háromszobás belvárosi lakásban, gondtalan, mindent szabad napok voltak ezek. Marokra ette az olajos sült krumplit, a pufit, majd a szódabikarbónát. Játszotta a pénztárost, a fodrászt, a manikűröst, a szépségkirálynőst. Annának ez a hatvan négyzetméter volt maga a csíntalan mennyország.

Csak Etelka néni ne lett volna ott, mindig meghúzogatta az orcáját, alig győzött elugrani mocskos ujjai elől.

Minden nap ugyanúgy kezdődött, ébredt, amikor akart, evett, amit csak kért, és játszott, amihez kedve szottyant. – Csak túl messzire ne sétáljunk – mondta mindig mama, amit Annának egy tál sült krumpli befalása után nem esett nehezére betartani.

Nagypapa vagy aludt, vagy a pénzt számolta, esetleg a cukrát mérte vagy a videókazettáit rendezte, így Anna mindig Mamázott. Ő volt a vevő, a zsűri, a vendég.

Azon a szombati reggelen, papa szokás szerint a szomszédban volt. Anna már várta, hogy Mama szépen megkérje, ne kiabáljon, mert felébreszti a pintyőkéket. Sosem értette, miért mindig akkor alszanak a pintyőkék, mikor papa visszaér Guszti bácsitól, de igyekezett engedelmeskedni és nem kiabálni.

Papa délelőtt tíz óra fele ért vissza, kifejezetten jó kedve volt, még beszélgetni is akart. Az arcszeszébe más szag is vegyült, mint minden délelőtt, Anna nem tudta, mi az pontosan, de nem szerette. Bent keverte a römi lapokat, amikor rekedtes kiabálásra lett figyelmes. – Felébrednek a pintyőkék, papa – szaladt ki a konyhába, de papa rá se hederített. Mama csak nevetett, kissé hörgősen, de nevetett, és kérte, menjen be a szobába. Papa is utána ment, Mama a nyomában, aki továbbra is mosolygott, jaj, nincs semmi gond, minden rendben, mondogatta, akkor is a gyereked, ne csináld ezt, mondta tovább, de papa olyan volt, mint aki kint felejtette magát tíz órán át a tűző napon.

Anna egyszer csak látta, papa megindul Mama felé és nem tetszett neki a tekintete. Nagyon nem tetszett. Mama már a sarokban volt, mikor Anna a maga húsz kilójával papa hátára ugrott és rángatni kezdte. Üvöltött, pintyőkék ide vagy oda, üvöltött, ahogy csak a torkán kifért.

Papa lerázta magáról, majd bement a szobába, be a videókazettáihoz és becsukta az ajtót.

Mama nyögött egy párat, próbált feltápászkodni, fájt a térde, szemüvege előtte hevert. Anna felvette a törött keretet, mamának a kezét nyújtotta, aki csak tovább nevetett, nem volt itt semmi, Annácskám, nézzük meg, ki kopogott, biztosan Etelka néni volt, gyere!

Nem volt itt semmi, gondolta Anna. Semmi sem volt itt.


Herczeg Szonja 34 éves, élete egy részét Latin-Amerikában töltötte, most Budapesten él, újságíróként dolgozik. Első novelláját egy pánikroham után írta három éve, nem sokkal később jelent meg első kötete. Azóta a buszon, villamoson osztogatja az új írásait, novella-gerilláskodik, amivel az alkotás kötetlenségére és tétnélküliségére szeretné felhívni a figyelmet, hogy ne egy célért alkossunk, vagy hogy mások elismerjenek, hanem mert jólesik.


Kiemelt kép: https://www.instagram.com/avant.arte

Tags: Herczeg Szonja, irodalom, kortárs, novella, próza, publikáció Categories: KORTÁRS
Related Posts