Lewis Capaldi nem egy olyan előadó, akinek a dalaira megőrülve táncolhatunk szombat éjszakánként a szórakozóhelyeken, mégis kiérdemelte, hogy olyan fesztiválokon lépjen fel, mint a Glastonbury vagy a Lollapalooza. Tavaly a Sziget zárónapján az A38 sátorban mutatkozott be hazánkban. 


A képhez tartozó alt jellemző üres; 970_90.jpg a fájlnév

A skót származású 22 éves előadó, akinek a humoros képeivel és videóival nap mint nap találkozunk mémoldalakon, azok közé tartozik, akiknek a Spotify hozta meg a sikert. A Bruises című száma mindössze néhány nap alatt 25 milliós nézettséget ért el, azóta pedig, mielőtt idén saját, önálló világ körüli turnéra indult volna, olyan zenészek előzenekara volt, mint Sam Smith, Milky Chance és Rag’n’Bone Man. 

A 2019. május 17-én megjelent Divinely Uninspired to a Hellish Extent című nagylemez tizenkét dalából öt, a Bruises, Lost On You, Fade, Grace, és Someone You Loved már szerepelt Lewis korábbi, Bloom és Breach című kislemezein, és mind az öt előkelő helyezést ért el a slágerlistákon. Az indie rock és pop hangzású lemez különlegessége, hogy a rajta szereplő összes dal kivétel nélkül szomorú, azonban nem nyáltól csöpögő, önsajnáló módon, hanem sokkal kellemesebb, hallgatható módon, így nem kell feltétlenül nekünk is szomorúnak lenni ahhoz, hogy hallgassuk és megszeressük. Maga Lewis Capaldi sem arról híres, hogy melankolikus személyiség lenne, saját bevallása szerint mindössze azért ír érzelmes, szomorú dalokat, mert ezekről az érzésekről könnyebb írni, mint a boldogságról, hiszen a boldogságának okait nem kérdőjelezi meg, nem gondolkodik róluk hosszasan. 

Forrás: billboard.com

A 42 perc hosszúságú lemez minden másodperce igényesen kidolgozott és átgondolt, talán épp ezért gondolja maga Lewis is azt, hogy egy lemez elkészítése unalmas, és semmi vicces nincs abban, ha egyetlen sort több százszor kell felénekelnie.

A lágy, fülbemászó, de nem tolakodó dallamokhoz tökéletesen passzol az előadó mély, rekedtes hangja, és enyhe skót akcentusa. Nem hiába nevezik őt a férfi Adelenak és skót Ed Sheerannek, mivel bosszantóan fiatal kora ellenére mindkét, már nagyon is befutott előadó tehetsége megvan benne. A dalait hallgatva kicsit olyan érzésem van, mintha egy romantikus film keserédes jeleneteinek főszereplője lennék, ami után tudjuk, hogy a végén úgyis minden rendben lesz. A szövegekben nincs semmi mesterkéltség vagy erőltetettség, hiszen nem szakképzett, sikerre éhes dalszövegírók szerezték őket, hanem egy átlagos, fiatal srác vetette papírra az aktuális érzelmeit, amelyeket egyébként a dalokhoz készült klippekben zseniális módon kiparodizál. A Divinely Uninspired To A Hellish Extent egy szerethető lemez egy nagyon szerethető és tehetséges, fiatal előadótól.

Kiemelt kép: artwoodmagazine.com