Az estét a friss Nagyszínpad győztes vendég, az USEME kezdte 18:55-kor, akik fergeteges hangulattal rázták fel a Budapest Park közönségét. A pörgős koncert pedig igazán jól bemelegítette a színpadot az est fő fellépőjének, az AWS-nek. És kellett is a bemelegítés, mivel olyan elképesztő pirotechnikai eszközöket vetettek be a koncert alatt, hogy az első sorokban állók csoda, hogy nem vesztettek az arcszőrzetükből. Szó szerint felperzselték a srácok a színpadot, és ennél a pontnál a Budapest Park díszletének kidolgozói is hatalmas dicséretet érdemelnek. A zene és a koreográfia, a robbanások, a lángok tökéletes összhangban voltak a fellépés alatt. De maga a koncert is nagyon komplexen lett felépítve, újra hallhattuk vendégénekesként Diószegi Kikit a Budapest című számban és két dalt is eljátszottak a srácok a “Madách” nevet viselő áthangszerelt albumukról, a közönség nagy örömére. Emellett egy másik beugró is volt, mégpedig Cséry Zoltán (billentyűs) személyében, aki a Madáchban is közreműködött.

És ahogy már lassan szokássá válik, szinte minden Budapest Parkos AWS koncertre jut egy nagy bejelentés. Ahogy tavaly, idén is Siklósi Örs vitte el a romantikus szálat, hiszen megtudhattuk, hogy a koncertet követő napon, május 25-én esküdnek párjával, amiben a nagy csavar, hogy tavaly ugyanitt, szintén május 25-én volt a lánykérés is, így kereken egy évvel később kerül sor a házasságkötésre.


Herczeg Orsolya galériája