Gleb Anitta író-illusztrátor kötete, a Pálok május 2-án, rendhagyó kötetbemutatóval debütált az ISBN könyv+galériában. Ezzel egyidejűleg megnyílt a Keresem a Pálom című kiállítás is, ahol a bemutatott tárgyakban a történetek egyes szereplőivel találkozhattunk. A Szépirodalmi Figyelő Alapítvány Friss hajtás sorozatának negyedik részeként megjelent prózakötetről Margetin István író kérdezte a szerzőt és a széria szerkesztőjét, Vass Norbertet.
Szerző: Zakariás Cecília
A galéria koordinátora és művészeti vezetője, Istvánkó Bea nyitja meg az eseményt, majd Gleb Anitta felolvassa Pál10 történetét, akinek egy csík tetoválás húzódik végig a hátán, és képtelen egyedül lebonyolítani egy első randit. Ezután a szerzőt a szokatlan fülszövegről kérdezik, amiből a bölcsészdiplomák felsorolása helyett azt tudjuk meg, hogy szereti a Cabernet Sauvignon-t, és az óvodában virág volt a jele.
Innen visszajutunk egészen a kezdetekhez: mi volt előbb, az író vagy az illusztrátor? Az irodalmi érdeklődés később jött, Gleb az egyetemen fotográfia szakon tanult, és egy szabadon választható kreatív írás kurzus miatt döbbent rá, hogy szeret írni. Grafikus munkáiba is rendszeresen bekúsztak talált szövegek, és feltette magának a kérdést: ezek mit keresnek ott?
A kötetben is látszik, hogy illusztráció és írás erősen támogatják egymást, még ha Gleb életében versengenek is. Az író versus illusztrátor kérdést boncolgatva kiderül, hogy a rajzok már az első pillanattól fogva részei voltak a koncepciónak. A borító ötlete született meg először: a művész a pálmát és a lányt hasonlónak akarta ábrázolni, ezért nincs arca egyiknek sem. Ezzel ellentétben a kiállítás ötlete csak a kiadási folyamat végén érkezett; célja, hogy kiléphessünk az olvasás kétdimenziós élményéből a harmadikba. A tárgyak nemcsak megtekinthetők, mint a szexkalapács vagy a poszterek, de a mimózát például meg is lehet tapogatni – még ha a sok látogató érintésére össze is csukta leveleit.
A könyv első szövegéből is sejthető, hogy randinaplóval van dolgunk. A kötet a pálma és huszonnégy számozott Pál történetéből áll, akik külön fejezetben bukkannak fel (egy esetet kivéve, amikor a város túl kicsinek bizonyul, és a főszereplő összefut az ex-Pállal). Gleb egy naplóíró pozíciójába helyezkedik, ennek eredményeképp nem látjuk magát a főhőst. Egy naplóíró sose mutatkozik be a naplójának, helyette evidenciaként kezeli saját magát, érdeklődési köreit, foglalkozását. A magánélet többi része is kiesik a fókuszból. Ha véletlenül mégis megtudunk róla valamit, akkor az egy másik fél miatt van.
Ezután a szerkesztési folyamat kerül szóba. Vass Norbert elmondja, hogy a Pálok szokatlan módon, eleve illusztrált anyagként érkezett meg a Szépirodalmi Figyelő postaládájába, és már az első találkozás alkalmával magába szippantották a jól megformált, izgalmas szövegek. Gyors döntés volt, hogy a kötet helyet kap a Friss hajtás sorozatban, de az igazi nagy kaland csak ekkor kezdődött. A széria szerzőinek bátorságát hangsúlyozza Vass, illetve a nagyfokú bizalmat, amivel a szerkesztők felé fordulnak, amikor megengedik, hogy a legféltettebb szövegeiket harkályként végigkopogtassa.
A folyamat során szerinte egyrészt statikus szakemberként megkeresi a gyenge pontokat, másrészt intuitív módon meg kell találnia, hol kell további kérdéseket feltenni a szöveg felé. A sorozatszerkesztő elmondja, hogy olvasóként a Páloknál akár azt is érezhetjük, bárcsak terjedelmesebb lenne, de a képek és rövid szövegek alkotta narratív struktúra így, jelen formájában működik a legjobban. A szövegek sűrűek, és a szerző narratológiai döntése, hogy ezen a jól megtalált hangon bő egy hónap történéseit kívánja elbeszélni. Persze, azért örömmel vennénk, ha előkerülnének Pál-apokrifok, és kielégítenék az olvasói kíváncsiságunkat.
A másodikként felolvasott szöveg önmagára reflektál, mert a könyveket csak félig elolvasó Pál14-ről egyértelművé válik, hogy Gleb kötetét forgatva lemaradna önmagáról, hiszen a története a könyv második felében kapott helyet. A moderátor a szerző naplóírási szokásairól érdeklődik. Margetin szerint az író a Pálok elbeszélőjében nyílt és szókimondó karaktert formált meg, aki mégis mintha elhallgatna bizonyos dolgokat. A szerkesztő hozzáteszi, hogy itt kulcsfogalom a maszkolás: nincs arc, nincs név.
Felmerül a kérdés, lehetséges-e, hogy a fikcióban elrejtett valós történetekre valaki ráismerjen? Gleb a válaszában inkább a montázs szót használja: néhol egy mondatot, máshol egy karaktert inspirált a való élet. A saját szakításélmény, a környezetében hallott randizós történetek kimeríthetetlen forrásnak bizonyultak. A szerző az online társkeresésre utalva Húspiacnak nevezte el a kötetben megjelenő applikációt, ezzel viszont nem akar állást foglalni abban, hogy ez jó vagy rossz, csak ábrázolja a jelenséget.
A valóság annyiban hasonlít a fikcióra, hogy az író az elbeszélővel ellentétben azt találta ki, hogy egy hónapon keresztül nem randizni, hanem írni fog minden nap, ezért is esett a választás a rövid szövegeket megengedő formátumra. Az írás viszont nem egy asztalnál, hanem sétálás közben kezdődött. Meglett a pálma, a számozás, a névtelenség ötlete. A Pálok akár pesti kocsmakalauz is lehetne. A felolvasásokat hallgatva a férfiak, nők és növények mögött szinte önálló szereplőként bukkan fel a város. Margetin utal Krúdyra, Gleb főhőse lehetne modern női Szindbád, ami a kötet egy pontján szövegszinten is megjelenik.
A beszélgetés végén röviden bemutatásra kerül a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány sorozata. A moderátor a koncepció kialakulásáról kérdezi Vasst. A Friss hajtásba azért is illeszkedik tökéletesen a Pálok, mert a sorozat fiatal szerzők verseit, prózáit mutatja be, és mindegyikben nagy hangsúlyt kap az, hogyan kerül kölcsönhatásba a szöveg a borítóval, egy illusztrációval vagy fotóval.
A záró felolvasás során elhangzik a kötet kulcskérdése: „vajon van a presszókávénál rövidebb találkozási forma?”, aztán a közönség szabadon körbejárja a kiállított szereplőket. Előtte a szerzőt még megkérdezik, van-e olyan történet, ami kimaradt a könyvből, és sajnálja azt. Gleb a kötet végkifejletére reflektálva ad választ. Vannak olyanok, amik azért nem kerültek be, mert az első verziónak happy end volt a vége. Később durvább változatot gondolt ki, ami kevésbé nyitotta volna ki a befejezést. Végül megállt a középúton: egy jól megválasztott ponton teszi le a kamerát, és onnan mindent a fantáziánkra bíz.
A kiemelt kép Lukács Máté fotója
Szabados Attila (1999, Debrecen) a BME mesterszakos hallgatója, Budapesten él. Verseket, kritikákat ír, amiket többek között az Alföld, az Élet és Irodalom, a Jelenkor, valamint a Bárka közölt. Első, Vérsűrűség munkacímű verseskötetén dolgozik.
