Meglepően felemás élmény az Obi-Wan Kenobi Deborah Chow rendezésében. 

f21

Szerző: Solymos Kristóf

Amikor 2012-ben a Disney 4 milliárd dollárért megvásárolta a Star War-franchise alapját szolgáltató Lucasfilm Ltd.-t, tudtuk, hogy mindezt azért teszi, hogy valaki továbbra is el tudjon minket látni történetekkel a messzi-messzi galaxisból.

Lucas ugyanis elfáradt, hiába tervezett folytatást a Csillagok háborújának, az előzménytrilógia elkészítése után már csak a pénz és hírnév maradt meg, a lendület nem. Így teljesen új, modern és a kereslet igényeit figyelő, üzleti alapokon működő kézbe került a Star Wars. Ezzel valósággal ömleni kezdtek ránk az új történetek és most, végre-valahára – talán a rajongók által leginkább várt – Obi-Wan Kenobi sorozat első évada is napvilágot látott. 

Be kell, hogy vallanom, hogy nagyon nehéz bármiről, ami ebben az univerzumban játszódik, pontos és elfogulatlan kritikát megfogalmazni. Hasonlóan van ez a Gyűrűk uránál és Harry Potternél, vagy az ezekhez hasonló klasszikusoknál is. Elkerülhetetlen, hogy az embert befolyásolják a hype által indukált ellenérzések, a túlzott kritikusság, vagy akár pont hogy a gyermeki rajongás.

Számomra az utóbbi az, ami hályogot helyez a szemeim elé. A Star Wars-on nőttem fel, nem tagadom, hogy a legmeghatározóbb filmes élményeim között vannak ezek a produkciók. Kívülről tudtam a részeket, és kisgyermekként több száz folytatást írtam meg úgy, hogy még az R betűt is fordítva írtam. Így arra nem is mernék vállalkozni, hogy ezt a kritikát objektívként tárjam elétek, inkább csak leírom azt, amit belőlem kiváltott ez a közel öt órás élmény. 

Az első hat részt tekintem kánonnak. Ezeket láttam már gyerekként, így bármilyen hiányosságuk ellenére, ezekhez mérem a többi részt. A további részekről például sokakhoz hasonlóan úgy jöttem ki a moziból, hogy ez nem Star Wars, ez nem történt meg, csak egy rossz álom volt. Aztán ott vannak még a spin-offok: a Zsivány egyest imádtam, a Solót untam, a Mandaloriant pedig kifejezetten élveztem. Így kimondható, hogy minden Star Wars élményem „valamilyen” volt. Ez volt az első, amelynél számomra is meglepő mértékben hullámzott, hogy éppen mennyire élvezem, amit látok. 

Obi-Wan
Jelenet a sorozatból. Forrás: Marca. com

Fontos belátni, hogy egy ilyen univerzumba készülő sorozat esetén elengedhetetlen, hogy etessük a hardcore rajongókat. Elhintett easter-eggekkel, visszautalásokkal, akár dramaturgiailag felesleges kitérőkkel is. Ez itt szépen felfedezhető, de a sorozat ugyancsak rengeteg megválaszolatlan kérdést tesz fel, valamint fél döntést hozni. Így talán az egyik legnagyobb kihívásként azzal kellett szembenézniük, hogy azok, akik nem rajongók, hogy fogják mégis élvezni a sorozatot, mint önálló alkotást.

A korábban félresikerült Star Warsokat azért nem szerették a rajongók, mert a képzeletük szülte folytatástól túlságosan és visszafordíthatatlanul eltért az, amerre a történetet – és főleg a karaktereket – vitték. Itt arról van szó, hogy mivel a szereplők jelentős részéről tudjuk, hogy nem halhatnak meg, minden az új karaktereken áll vagy bukik. Csakhogy az új karakterek az ál-Jedit leszámítva unalmasak, egysíkúak és kifejtetlenek maradnak. Szinte semmi tétje nincs a történéseknek, mert pontosan ugyanott fejeződik be a sorozat, mint ahol elkezdődött, ezt pedig már akkor tudjuk, amikor az első tíz percet végignézzük.

Így hát jelen sorozat nem sokkal több egy nosztalgiavonatnál, és ebben is csak azért jobb, mint a korábbiak, mert a legnépszerűbb időszakot (III. és IV. rész között) és a legnépszerűbb karaktert bontja ki. De pont itt található a probléma másik része. Ewan McGregor minden színészi kiválósága ellenére Obi-Wan karakterének itt semmi mozgásteret nem adtak.

Semmi újat nem tudunk meg róla, és sokszor a fiatal nézőknek kedvezés oltárán még valamivel komolytalanabbnak is állítják be a hőst, mint ahogy az az univerzumból ismert lehet. A fényképezés szinte végig olyan, mint a Trónok harca utolsó évadából Deres ostroma (8. évad 3. rész), a képernyőt maximum fényerőre állítva is a feketeséget nézzük a részek jelentős hányadában. Persze, szükség van a drámai hatásra, de dráma amúgy az ifjoncok rövid kitérőjén túl nincs. Darth Vader visszatérése és Kenobival való dinamikája lehetett volna az egyetlen táptalaj ennek, de a sötét nagyúr legfeljebb halvány árnyéka önmagának, és annak a filmtörténeti szerepnek, melyet egykoron betöltött.

Amit viszont nem vehetünk el a sorozattól, az az, hogy legalább a rajongókat nem traumatizálja. Semmilyen lényeges történésbe nem nyúl bele, semmi újat nem állít. Azt is fontos kiemelni, hogy szerencsére legalább az akciójelenetek emlékezetesek maradnak majd pontos koreográfiájuk, és – kizárólag a többi filmből eredő – erős érzelmi töltetük miatt. Rajongóknak tehát veszélytelen, de csalódás az Obi-Wan Kenobi fogyasztása, azoknak viszont, akik nem ismerik a Star Wars-univerzumot, ennél szinte nem lehet rosszabb helyen elkezdeni a rengeteg utalás, és a Csillagok háborújához képest erősen alulmaradó színvonal miatt.

Kiemelt kép: TMDb.com