Az Új tavasz novemberben érkezett – 129 éve született Áprily Lajos

Miskó Csaba 2016. nov. 14. 0 0

Újítónak nem nevezhető, mégis formavilágban egyenrangú volt a kor olyan nagy alakjaival, mint például Kosztolányi vagy Babits. Viszonylag későn, 34 éves korában jelentkezett első kötetével, addig szórványosan itt-ott jelentek meg versei folyóiratokban. Míg a Nyugat második nemzedéke elindult egy formalazító úton, Áprily fegyelmezetten megmaradt a klasszikus formák mellett Kolozsvárott, ezzel is őrizve Erdély régiesebb hagyatékát.
220px-aprily_lajosTanárnak is kiváló volt, diákjai mindig áhítattal emlékeztek vissza óráira. Egy ideig az Erdélyi Helikon szerkesztője, majd később a budapesti Protestáns Szemléé. A hírét magával vitte a magyar fővárosba, nagy tisztelet övezte, bár sosem tartozott semmiféle irodalmi körhöz, pedig a magas nívó, amit képviselt felért odáig, hogy a Nyugathoz tartozhasson. A Nyugat apolitikus volt, mégis kissé a polgári baloldal felé húzott. A politikától el lehet zárkózni, attól még a politika nem fog elzárkózni senkitől és semmitől sem, emberszeretete mégis jobban elidegenítette a jobboldaltól. Mély protestáns vallásában számára a legfontosabb az emberek szeretete, az erkölcs és elfogadás volt.

Ő volt az a költő, aki senkié, mégis mindenkié. Nem volt se baloldali, se jobboldali, az ellenzékben sem foglalt helyet. Valahol az emberek és eszmék között, de inkább felett lebegett. Buzgón szavalták az egyébként kitűnően szavalható verseit. Igazi mély érzésű, kifinomult művészember volt.
aprily_lajosKöltészetét talán egy szóval lehet illetni: tisztaság. Nincs olyan irodalomkedvelő ember, akiből ne váltana ki katarzist egy ennyire tiszta és világos, magasan művelt, érző művész verse. Kevés költő tudott ilyen harmonikus és könnyed maradni olyan időkben, melynek történelmét vérrel írták. Nem csak Magyarországnak, de az egész világnak szüksége van olyan emberekre, mint Áprily Lajos, aki szinte hangtalanul megragadja az emberség és a költészet lécét, majd játszi könnyedséggel fentebb helyezi.

Új tavasz

Állsz s visszanézel szűkülő körödből:
Maholnap hatvan. Több is lesz talán?
Nagy érc-ököllel új idő dörömböl
egyéniséged sziklavár-falán.

Emlékeid? Riadt nyáj, szerteszéled.
Aki barátod volt, meghalt. Család?
Miatta volt és érte volt az élet –
ma terhe vagy, ha töprenkedni lát.

Borzalmakat, vért, csendedből kivetve,
többet láttál, mint őseid sora.
Irtóztál még a vértől s vén szivedre
lesújtott a sors ólmos ostora.

Nézd, a mezőkön friss vizek fakadnak,
puhul a föld az irtó tél után.
Jó sűrű fák közt áss odút magadnak
és tűnj el innen, zordon puritán.

Categories: IRODALOM