Május 16-tól online is elérhetővé vált az Úton – Hét nap a magyar Caminón című ismeretterjesztő road movie.

f21

A 42 perces film rendezője, Boegi Máté három országban rendezett már rövidfilmeket, jelenleg Koppenhágában készíti első saját játékfilmjét. Az operatőr a dokumentumfilmjeivel sokszorosan díjazott Grams Melanie, aki tavaly elnyerte a legjobb operatőr díját az ASC Student Heritage Award Dokumentumfilm kategóriában (diákként ez a legnevesebb elismerés az USA-ban). Jelenleg Los Angelesben él és dolgozik, valamint az USC School of Cinematic Arts-on tanít. A film rendezője és operatőre fiatal házasok, mindketten az USA-ban tanulták a filmkészítést, de a zarándokfilm miatt hazautaztak egy kis időre. (Melanie is magyar nemzetiségű, jól ismeri a Balaton és a Bakony vidékét.)

A road movie-ban a három zarándok útját követjük végig, az ő élményeiken keresztül ismerjük meg a tájat, az épületeket, a zarándoklét kihívásait. A forgatáshoz zarándoklatot tervezők és túrázók jelentkeztek, akik naponta akár 8 órán keresztül is gyalogoltak a természetben, miközben hajlandóak voltak bepillantást engedni a film készítői számára az út közben megfogalmazott – élettel, kitartással, hittel kapcsolatos – gondolataikba.

A film főszereplői különböző háttértörténettel érkeztek a zarándokútra: van köztük olyan, aki már végigjárta a spanyolországi El Caminót, és most vegánként próbálta teljesíteni a „magyar verziót”, van egy tragikusabb sorsú, de vallásosságát mindvégig megőrző hivatásos vadász, hű kutyájával, valamint egy fiatal anyuka, aki kétéves kislányát és férjét hagyta otthon az út kedvéért. A zarándokok egymással is jó barátságba kerültek, bensőséges kapcsolatot alakítottak ki a rövid idő ellenére is.

„Nehéz volt otthagyni a családot, az anyaságot mindig úgy élem meg, mintha egy kötélen egyensúlyoznék a gyermekem és önmagam között. Már az indulásnál nagyon hiányoztak, a második napon padlóra is kerültem emiatt, de szerencsére fel tudtam állni belőle. Az adott erőt, hogy arra gondoltam, ha végig tudok menni ezen a zarándoklaton, az példát mutat majd a kislányomnak, hogy bármit el tud érni, ha szeretné.” – fejtette ki Farkas Pálma, a film egyik zarándoka.

„Annak, aki a természetben dolgozik, mint én, nem szokatlan a szép környezet, a csend, a madarak csicsergése, viszont a zarándokútnak köszönhetően most nem a munkám részeként éltem meg.” – mondta el Hinterdorfer Gábor, a film egyik főszereplője. – „A lelki zarándoklat nem biztos, hogy az első pillanatban elkezdődik, el kell jutni arra a pontra, amikor a megtett kilométerek és a fáradtság vezet el odáig. Remélem, a filmben való szereplésemmel hozzá tudok járulni ahhoz, hogy az emberek kedvet kapjanak imádkozni vagy részt venni egy zarándokúton – ha igen, akkor már megérte.”

„Azt éreztem, hogy a munkám mozgalmasabb időszaka ellenére jelek sorozata (és a csillagok szerencsés együttállása) vezetett el erre a zarándoklatra. Egy ajándék volt egy hétre kiszakadni a mindennapi mókuskerékből” – magyarázta Páli Judit. – „Az út során nem ütköztem problémába vegán életmódom miatt: 13 éve vagyok vegetáriánus, és három éve vegán, ezért előre tudtam tervezni, pakoltam snack-keket a hosszabb távolságokra – még tönkölyös kekszet is sütöttem –, a zarándokszállásokon pedig tudtam főzni, de szinte minden étteremben lehetett kapni krumplit, salátát, párolt zöldséget is, amivel jól tudtam lakni.”

Úton
(forrás: BUDAMOUNT)

A BUDAMOUNT Film ismeretterjesztő filmjének célja, hogy visszaadja a Camino-élményt: a sok gyaloglást, a természet hangjait, a csendet, a találkozásokat, a nehézségeket, valamint még több hazai táj felfedezésére, zarándoklatra inspiráljon. A Szent Jakab zarándokút 170 km-es magyar szakasza Tihanyból indul, és a Magas-Bakonyon át vezet egészen a román kori lébényi templomig. Az út olyan látnivalókat érint, mint például a tihanyi őslevendulás, a vászolyi Szent Jakab-forrás, a nagyvázsonyi pálos kolostorrom, a bakonybéli bencés monostor, a pannonhalmi bencés főapátság, Győr belvárosa.

A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, a tévés premier után május 16-tól ide kattintva online is elérhető, így inspirációt, ösztönzést nyújthat a zarándoklatot tervezők számára.

További információk a filmről itt érhetők el.


BUDAMOUNT Film:

A BUDAMOUNT Film egy új produkciós iroda, amely saját filmes ötleteit valósítja meg. Kiemelten fontos számukra a magas képi és hangzásbeli minőség, emellett szeretik a hazai gyökerű témákat, fontos számukra a természet. Az alapítók Bálint-Halas Dominika és Bálint Attila.

Honlap: https://budamount.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/budamountfilm

Instagram: https://www.instagram.com/budamount_film/

YouTube: https://www.youtube.com/budamountfilm 

További sajtóinformáció:

Salt Communications Kft.
Benyovszky Barnabás
benyovszky.barnabas@salt.hu
+36 20 274 4412

Kiemelt kép: BUDAMOUNT