Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Samsara Fesztivált a Siófok melletti Törekin. Kicsit nehézkesen indult, mert egy vadásztársaság be akarta tiltani az egészet, arra hivatkozva, hogy zaja megzavarja az állatokat és sok szeméttel jár.  A fesztivál szervezői készítettek egy S alakú fél méter mély vizes árkot a kemping területére (utalva a logóra), ám a társaság ebbe is belekötött, mondván, hogy ez veszélyes lehet a helyi rókaállományra.  A vadászok pont egy olyan esemény vendégeit vádolják szemeteléssel, ahol szinte minden a fenntarthatóságról, a környezetvédelemről és természetimádatról szól.

A fesztiválozók szinte 85 százaléka külföldi volt, a világ minden pontjáról érkeztek jógázni és goázni vágyó turisták. Nemzetközileg elismert jógaguruk is a meghívottak listáján voltak, emelve a már amúgy is igényes felhozatalt. A világhírű Infected Mushroom zenekar turnéjukat megszakítva érkeztek Törekire, majd másnap már folytatták is útjukat.

Az áruk a külföldi pénztárcákhoz voltak igazítva, de a látogatókat sok izgalmas kulináris különlegesség várta. Olyan vegán és vegetáriánus éttermek választéka is megtalálható volt, mint a budapesti Las Vegans, és a Napfényes Étterem. Kipróbálhattuk a vegán rántott sajtot, a csicseriborsó tálat, sárgarépa fasírtot, de még a húsos óriáspalacsintát is.  Az étel mellé az adomány alapú teaházban különleges teákkal csillapíthattuk szomjunkat.

Rengeteg hazai és külföldi kézműves árus is kivonult portékáikkal. Számtalan izgalmas ékszert, kiegészítőt, ruhát és sok más különleges terméket lehetett vásárolni. Volt, aki saját készítésű, természetes alapanyagokból készült szappanjait, krémjeit árulta, de lehetett ásványokat, makraméból készült ékszereket, madártollakat, valamint még horgolt fürdőruhákat is kapni.

Aki a Samsarára megy biztos nem fog unatkozni. A Sadana Dom előadói egész nap izgalmas előadásokkal várták látogatóit. Hajdú Zsanett biológus sok érdekes információt osztott meg bolíviai törzsek gyógynövényeiről és ezek hasznosításáról. Dr. Frecska Edétől megtudhattuk az ayahuasca növény terápiás célú felhasználását, valamint Michael Hetherington ausztrál jógaoktató és akupunktőr elmondta, hogyan érthetjük meg és tisztázhatjuk a depressziót a keleti gyógyászat és a jóga segítségével.

A Healing Hut nevű sátorban a gyógyászaté volt a főszerep. Masszázsokon, például svéd, thai, balinéz, mélyszöveti, energia-áramló, valamint kristályterápián, érintésterápián, Reikin, Siatsun lehetett részt venni.

Ezen kívül rengeteg féle jógaórán lehetett napközben kikapcsolódni hazai és nemzetközi guruk segítségével. Aki például még nem volt jártas az acro jógában, nyugodtan számíthatott az ott lévő „játszótéren” segítségre, ami főként erre a célra volt kialakítva, hogy mindenki belekóstolhasson számára szimpatikus stílusba.

Ez a fesztivál legfőképpen a nyugalomról, és a kikapcsolódásról szól. Számtalan család érkezett kisgyermekkel, kutyákkal, akik szemmel láthatóan a legjobb helyre érkeztek, akár még nyaralás szempontjából is. Délutánonként olvasgató fiatalok, rajzoló párok, heverésztek a fűben, gyerekek játszottak a dombokon, akiken látszott, hogy nem kell félteni őket, és ők is teljesen felszabadultnak érzik magukat, szívesen barátkoznak és mókáznak.  Minden korosztály megtalálhatja itt önmagát és sok élménnyel, újult erővel térhet vissza majd a hétköznapokba. Nagyon kellemes atmoszféra uralkodik a levegőben, mintha mindenki ismerné egymást, közvetlenek az emberek, nem kell semmitől sem tartani. Mindenki ugyanazért van itt, hogy feltöltődjön. Számtalan kultúrát lehet megismerni, meditálni, kikapcsolódni. A Samsara tökéletes úti cél azok számára, akik szeretnének a rohanó világból kiszakadni egy barátságos közegben.