Ne pánikolj, de vedd komolyan a koronavírust! – Friss hírek Olaszországból

Kardos Laura 2020. Már. 12. 0 1

Magyarországon jelenleg 16 ember fertőződött meg bizonyítottan az új típusú koronavírussal (COVID-19). Mindeközben drámai a helyzet Olaszországban, a világjárvány közösségi terjedésének egyik fő helyén.

Olaszországban eddig a koronavírusos esetek száma meghaladta a 12 ezret, ami halállal végződött több mint 800 fő esetében. A tegnapi hírek szerint 24 óra leforgása alatt csaknem 200-an veszítették életüket a koronavírus okozta megbetegedésben. Annak ellenére, hogy Irán valószínűleg téves és hamis adatokat közöl, úgy tűnik, a Kínán kívüli megbetegedések és halálozások száma Olaszországban a legmagasabb.

Március 9-én az olasz polgári védelem bejelentette, hogy huszonnégy óra alatt 97 ember halt meg Olaszországban az új típusú koronavírus okozta betegségben, ezért az olasz kormány még aznap úgy döntött, egész Olaszországra kiterjesztik a legmagasabb fokú óvintézkedéseket.

Itthon az internetezők jó része úgy véli, az olaszok csak hisztiznek, feleslegesen keltik a pánikot, miközben ez csak egy közönséges influenza – a kint élő magyarok viszont teljesen másról számolnak be. Szalai Nóra, Szicíliában élő angoltanár (5 perc angol) a Facebook-oldalán ekképp nyilatkozott: „Higgyétek el, szó sincs pánikkeltésről, túlzott aggodalomról, médiaszenzációról. Helyzet van, eléggé »necces« helyzet”. A bejegyzés további részében leírta, mi van a családjával: „10 napja a lakásban vagyunk – bár kimehetnénk, de tudjuk, hogy a legjobb bent maradni – nemcsak magunk, hanem mindenki miatt. Meg egyébként mindenhonnan folyamatosan kommunikálják, hogy a karanténra vonatkozó szabályokat jobb mindenhol, országosan betartani… Nem vicces, őrjítő, ha csak önkéntesen is, de bezárva lenni. Pláne, ha home-office-ban dolgozik az ember, és két kiskorú otthon van, akik szintén szenvednek”. Krusinszki Zsuzsa Pálma, az utazással és életmóddal foglalkozó Vita Dolcissima blog Milánóban élő szerzője az alábbi gondolatokat osztotta meg követőivel: „Lassan három hete úgy ébredek fel minden reggel, hogy ez csak egy rossz álom volt, nincs semmi vírus és minden rendben. Aztán leülök a kis kávémmal, előveszem a tabletet, hogy olvassam a híreket, és miközben beüt a kávé, beüt a valóság is. Sose gondoltam volna, hogy ilyen helyzetet kell átélnem, átélnünk. Hogy korlátozva lesz a szabadságom, nem mehetek oda, ahova akarok, hogy 2020-ban Európában egy vírus megbénítja majd az életet”.

Egy pincér asztalt terít Velence egyik kihalt utcájában március 9-én. Ma már csak az otthoni családi asztalt terítheti meg – Forrás: Marco Di Lauro/Getty Images

A helyzet tehát igenis komoly és drámai. Miután Giuseppe Conte olasz miniszterelnök hétfő este bejelentette, hogy egész Olaszországot karantén alá vonják, megszűnt a „vörös zóna”, így az egész országra ugyanazok az intézkedések vonatkoznak. De ne szaladjunk ennyire előre, a gondok ugyanis nem ekkor kezdődtek, hanem március elsején: aznap lépett életbe a három zónás rendszer. A járvány által leginkább érintett térségek Lombardia és Veneto tartományokon belül vörös, a kevésbé érintett területeik sárga zónába kerültek, míg Olaszország többi része zöld jelzést kapott, ahol „csak” fertőtlenítették az iskolákat, hivatalokat, tömegközlekedési eszközöket. A rendelet értelmében a vörös zónát lezárják, azaz nem lehet elhagyni sem, és belépni sem, kivéve, ha nyomós indoka van rá az embernek. A különféle intézmények (iskolák, óvodák, színházak stb.) zárva tartanak, a vendéglátóhelyek este hat óráig lehetnek nyitva, a nagyobb rendezvények (például konferenciák) törölve vagy elhalasztva. Az egyméteres távolságot a másik embertől pedig mindenkinek be kell tartania. A probléma viszont az, hogy ez a rendelettervezet kiszivárgott és elindult a tömeges menekülés délre. „Az éj leple alatt beindult az úgynevezett »fuga da Milano«, azaz a menekülés Milánóból. Az emberek megrohamozták a pályaudvarokat, a vonatokat, hogy lejussanak délre. Sokan még jegyet se vettek, csak nyomultak. És a nagy számok törvénye alapján, biztos, hogy van fertőzött is közöttük…” – írta bejegyzésében a Milánóban élő blogger. De miért is jelent ez problémát? Nemcsak azért, mert a fél Olaszország helyett így az egészet érintheti nagymértékben a vírus, hanem azért is, mert a déli országrész jóval elmaradottabb az északihoz képest: közel sincs annyi kórház, orvos, lélegeztetőgép.

Kedd délelőtt Attilio Fontana, Lombardia kormányzója arra kérte a lombárd polgármestereket, hogy Lombardia legyen igazi vörös zóna két hétig, azaz ne javasolt legyen az otthonmaradás, hanem kötelező, és csak a gyógyszertárak és a szupermarketek tarthassanak nyitva. Erről tegnap este született részleges megállapodás: bár az emberek elhagyhatják az otthonaikat, de bezárnak a nem alapvető szükségleteket ellátó üzletek, szolgáltatások, szállodák és a vendéglátó egységek is, amelyek eddig este hat óráig nyitva tarthattak; az élelmiszerüzletek és gyógyszertárak továbbra is nyitva maradhatnak.

A blogger elmondta azt is, hogy elindult az #iorestoacasa, azaz #énotthonmaradok kampány Instagramon és Facebookon, és úgy tűnik, megteszi a hatását, mert nemigen lehet látni embereket az utcákon. Fontos az is, hogy mindenki marad a saját régiójában, amit csak akkor lehet elhagyni, ha nyomós indoka van rá az embernek – ellenkező esetben szabadságvesztés, pénzbüntetés jár érte. A turisták és a külföldi állampolgárok (így a magyarok is) hazamehetnek, sőt, a magyar nagykövetség kérte is, hogy térjenek haza, de a hazaút megszervezésében nem tudnak segíteni. Az meg kicsit nehéz, tekintve, hogy a repülőjáratokat törölték április 3-ig.

„Ha nő a betegek száma, akkor nem a »banális« influenzában fognak az emberek tömegesen meghalni, hanem abban, hogy nem tudja kezelni az egyébként nem annyira rossz olasz egészségügyi rendszer. Kezd összeomlani, és van, ahol már eljött az idő, hogy döntened kell, hogy az anyádat, a testvéredet vagy a gyerekedet mentsék meg” – fejtegette Szalai Nóra a szomorú valóságot. Sajnos ez egyáltalán nem túlzás, ugyanis egy bergamói orvos arról számolt be, hogy már nincs elég hely az intenzív osztályon, nem elég a lélegeztetőgépek száma sem, és ott tartanak, mint a háború idején: választaniuk kell, kiket mentsenek meg. Nóra részletesen vázolta a bejegyzésében a jelenlegi olasz egészségügyi helyzetet: gyorsan fogynak a fertőzött beteg ellátására megfelelő mesterséges lélegeztetésre is alkalmazható ágyak, ezért elhalasztanak minden olyan műtétet, ami nem életmentő, és a műtőket átalakítják intenzív kórtermekké. A körülményeken túl hiányzik a humán erőforrás is: 20 ezer orvosra lenne szükség, ezért behívtak minden nyugdíjas ápolót és orvost, függetlenül attól, hogy mi a szakterülete, mert mindenkire szükség van. Mi több, előrehozták az egyetemeken az orvosi szakvizsgákat és az ápolói vizsgákat, hogy minden hallgató előbb munkába tudjon állni – fejtette ki.

Egy pár az üres,vatikáni Szent Péter-teret nézi március 10-én – Forrás: Fabio Frustaci/EPA-EFE/Shutterstock

Az egyméteres távolság betartását is komolyan veszik. Erről az angoltanár ekképp számolt be: „Kötelező az egy méter távolság tartása egymás között, a boltban, mindenhol. Erre kapjuk, hogy »haha, centivel mérik?«. Igen, tegnap kimentem egy villám bevásárlásra, és centivel mérte a cukrászda ajtajában egy dolgozó a távolságokat. A péknél, ahol olaszosan mindenki nagy hangon, egymás hátát veregetve reggelizett, ma sorszámmal, az utcán várva lehetett bemenni. A vevők és az eladók közé egy plexifalat húztak fel”.

Hogy mi lesz a hatása ennek a kialakult helyzetnek az olasz gazdaságra, még senki sem tudja pontosan, de sokan félnek. Már most rengetegen elveszítették az állásukat, és további leépítések várhatók – nem beszélve azokról, akik a turizmusból élnek. „A szomszédos kávézó tulajdonosa azt mondta, hogy maximum két hónapot tud még így kihúzni. Az idegenvezető ismerőseim nagyon félnek, mert nyárra sincsenek foglalásaik. Akik családi panziót, hotelt üzemeltetnek szintén nem keresnek most egy eurót sem. Visszaesett a tőzsde, az ingatlanpiac, rosszabbul állunk, mint a 2008-as válság idején. Csak remélni tudjuk, hogy sikerül megállítani a lavinát, mielőtt milliók szegényednek el” – vélekedik Pálma. Majd hozzáteszi: magánvállalkozóként reméli, tényleg meghozzák azt a rendeletet, ami szerint idén könnyítenek majd az adófizetésen.

Aztán ott vannak a börtönlázadások is, amik országszerte kitörtek. Mivel a börtönökben szigorították a családtagokkal való érintkezést, többen elkezdtek lázadni, aminek halálos áldozatai vannak. Több mint húsz börtönből próbáltak meg kitörni a rabok; a túlzsúfoltság miatt attól félnek, hogy elkapják a fertőzést, hiszen nincs semmijük, amivel védekezhetnének a vírus ellen – adta hírül az euronews március 9-én.

„Európa nincs felkészülve. Mivel demokráciában élünk, nem tudjuk meghozni azokat a drámai intézkedéseket, amiket Kína” – ezt pedig már Alex Roggero fotós mondta a CNN-nek. De próbálkozások azért vannak. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden közölte, hogy az EU tagországainak vezetői megegyeztek abban, hogy létrehoznak egy 25 milliárd eurós befektetési alapot a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítésére. Mindemellett egyre több közép-európai országban tiltják be a tömegrendezvényeket és zárják be az iskolákat, sőt a legtöbb megyeszékhely – köztük Szombathely – is úgy döntött, nem tartja meg a március 15-i megemlékezést. Magyarországon jelenleg 1600 lélegeztetőgép van, így nem csoda, hogy igyekszenek minden szükséges intézkedést meghozni. Ha a vírus nálunk is olyan mértékben ütné fel a fejét, mint Olaszországban, nagy valószínűséggel azt a mi egészségügyi ellátórendszerünk sem bírná el. Ezen persze nem segít az sem, hogy szinte biztos, hogy az olaszországi variáns fertőz itthon is – állítja Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos. Szerinte súlyos gond az is, hogy még nem tették közzé, hogy miben tér el például a német és az olasz vírus szerkezete. Sajnos vannak emberi mulasztások is: „Megvizsgálták, de elengedték az első magyar koronavírusos fiát. Most azt mondják, ő fertőzhette meg az apját” – ezzel a címmel jelent meg cikk március 8-án az index.hu oldalon. Emellett hibát hibára halmoztak, ami érintette a betegirányítást, a látogatófogadást, és azok körét, akiken el kell végezni a vizsgálatot (túl szűk).

Nem kell pánikolva bevásárolni. Boltok a karantén alatt is vannak, maximum nehezebb beszerezni ezt-azt – Forrás: sheppnews.com.au

Március 11-i hazai események: a magyar kormány is belátta a helyzet súlyosságát, ezért Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette az országos veszélyhelyzetet, számos intézkedést meghozva. Egyebek mellett beutazási tilalmat rendeltek el az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkezők számára, ami alól csak a magyar állampolgárok kivételek ők viszont két hétig nem hagyhatják el otthonaikat. A szlovén és az osztrák határaikon visszaállt az ideiglenes határellenőrzés, ami a magyar–horvát határon is várható. Továbbá megtiltják a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását, az egyetemeken a nagyszámú külföldi hallgatóra való tekintettel intézménylátogatási tilalmat rendeltek el.

A kormányrendelettel összhangban meghozott intézkedések 12 pontban összefoglalva ma reggel jelentek meg a kormányzati koronavírus-oldalon. Ebben a legmeglepőbb az, hogy – a várakozásokkal ellentétben – nem rendelték el az általános és a középiskolák bezárást, sőt, egyenesen megtiltották, hogy erről az intézményvezető, a jegyző vagy az Oktatási Hivatal saját hatáskörben döntsön. Gulyás Gergely szerint, ha majd úgy látják, az élet- és egészségvédelem indokolja, lépni fognak, de egyelőre nem tartja az iskolák bezárását indokoltnak. Megdöbbentő számomra. Tény, hogy a gyerekeken könnyebben átmegy egy vírus, de attól még fertőznek. Otthon a szülőket, nagyszülőket, az iskolában a pedagógusokat – akik átlag életkora hazánkban 47,6 év.

Mindezekből jól látszik, akadnak gondok a vírus kezelésével – nem is kevés. Éppen ezért a legjobb, amit tehetünk, hogy alkalmazkodunk, még ha nagyon nehéz is. Mi a korlátlan szabadság korát éljük, amikor szabadon mozoghatunk a határokon, és úgy szállhatunk fel a repülőgépekre, mint a BKV-ra. Most mégis el kell fogadnunk, hogy ez a helyzet csak és kizárólag akkor jelenthet ránk és a környezetünkre kevésbé veszélyt, ha megtesszük a szükséges óvintézkedéseket. Nem ciki videót nézni a helyes kézmosásról, nem ciki kézfertőtlenítőt használni tömegközlekedés után, nem ciki nem elmenni egy rendezvényre és nem ciki rendezvényeket lemondani. Ez most a szükséges rossz, de mindannyiunk érdeke. Az olasz példát látva be kell látnunk, ez már nem a pánikkeltésről szól. Ha nem tesszük meg a szükséges óvintézkedéseket, nem teszünk eleget a kéréseknek, könnyen lehet, hogy a jelenlegi olasz valóságban találjuk magunkat.

„Vegyétek otthon is egy kicsit komolyabban a helyzetet pánik nélkül, tiszta fejjel. Mi benne élünk, naponta saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy mi a helyzet. Ha az emberek ilyen felelőtlenül folytatják továbbra is a mászkálást, utazást, fertőtlenítést, távolságtartást és így tovább, akkor nagyon könnyen elérkezhet, hogy otthon is pont az lesz a helyzet, mint itt…” – ezekkel a sorokkal zárta gondolatait Nóra. Azt hiszem, igaza van. Ne pánikolj, de vedd komolyan!

Kiemelt kép: MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan

Tags: COVID-19, Európai Unió, járvány, koronavírus, Magyarország, Olaszország, Szalai Nóra, vírus Categories: VILÁG
Related Posts