A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó második napját már nem csak a magyar fellépők uralták, a résztvevők többek között megtekinthettek egy cseh darabot, utána pedig a lengyel indie rock egyik legújabb csillagát, a The Fruitcakes zenekart is meghallgathatták.

Napközbeni programokból sem volt hiány, aki nyugalomra vágyott, a könyvkuckóban bújhatott el, a sportosabbak pedig darts fociban mérhették össze erejüket, vagy fitnesz edzésen vehettek részt, de játszóházat is létesítettek a rendezvény területén, és még egy kiállítás is nyílt NMI roll-up címen.

A színházi felhozatal is erős volt, délután négykor Bakos-Kiss Gábor és Karalyos Gábor Színház és azon túl című beszélgetésén vehettek részt a fesztiválozók, majd egy órával később Lawrence Ferlinghetti amerikai költő Gyönyörű hely ez a világ című verse alapján készült, és Sabina Machačová által rendezett cseh előadást tekinthették meg a Színház sátorban.

A zenei szakasz fél hétkor indult, kezdésként egy kis chilles, pihenős fellépés az Ohnody zenekartól, majd ezt követte a kicsit pörgősebb külföldi fellépő, a The Fruitcakes (Lengyelország), nyolc órától pedig az Intim Torna Illegál. A legnagyobb magyar rock’n’roll rajongókat a Tankcsapda fogadta kora este, a nap lezárásáért pedig a Tesco Disco felelt.


Kacskovics Zoltán galériája