Augusztus 15-én véget ért a három napon és három éjszakán át tartó I. Nyolc Ág Művésztábor Kámban. A résztvevők fantasztikus élményekkel és egy csodálatos társasággal is gazdagodtak az idilli környezetben.
Számomra felejthetetlen az, amit ezen a hosszú hétvégén megtapasztalhattam. Roppant nehezen álltam neki ennek a cikknek is, mivel az ember agyában annyi gondolat fut át ilyenkor minden visszaemlékezésnél, hogy hirtelen azt sem tudja melyiket és hogyan írja le. Mondhatnám, hogy a nyugalom szigetére kerültünk, de egy biztos, a külvilág homályos vízióként zárkózott el a résztvevőktől és pusztán ez a kis idilli falu és a művészet határtalan halmozása volt az, ami lüktetett mindenkiben. Az egyik chilles délelőttön hangzott el az a gondolat, hogy kissé olyan volt mint egy zombiapokalipszis túlélő csapatának mindennapjai. Telefont csak ritkán láttunk az emberek kezében, akkor is leginkább fotóztak. Kilépni a 21. század pörgős világából három napra pedig felér egy újjászületéssel.
Irodalom – augusztus 12.
Az első nap nagyjából kora délutánig a csapat alakulásával, érkező művészlelkek köszöntésével telt. A tábor fő „hangulatépítő” zónája a Művelődési Ház bejárata előtt elhelyezett dohányzó részleg volt. Mindenki oda csapódott, a közös zenélgetésre pedig nem kellett sokat várni, amint megjelentek az első gitárt cipelő fiatalok egyből dallamossá változott a hangulat. A nagyszerű ebéd után következhetett az irodalmi nap építése. Három óra táján sor került az első előadás-játék szituációra; egy versírós feladatra, amely Nietzsche ön-élet-hazugság filozófiájára épült. A táborozóknak a félelmeiket jellemző melléknevekkel kellett versszakokat írniuk, majd azokat 3-4 fős csoportokba verődve összekomponálni és előadni. Ezt egy újabb dohányzói zenélgetés követte, ami az egész hétvégén jellemző volt minden feladat és program között. Lényegében ez volt a levezető-felvezető pihentetés, de a csapatépítési jellege ennél sokkal többet ért, hiszen már az első este megismerhettük egymást, mindenki kibontakozott és barátkozott.
Természetesen egy tábor sem telhet el tábortűz nélkül. A szürkületben, a kámi Bezerédi erdő közepén zajló közös faszedést követően pedig sikerült is sötétedésre megrakni az ihletet adó tüzet. Az irodalmi nap jegyében egy rögtönzött tábori irodalmi műhely verődött össze, ahol minden dalt egy vers követett. Nagyszerű érzés volt ahogy megnyíltak mások előtt a táborlakók, kicsit úgy érezhettük, hogy mindenkinek volt egy saját központi pillanata. A tábortűz mellett igazi baráti társaság alakult ki azokból, akik azelőtt még egymástól teljesen idegen fiatalok voltak; megmutatták magukat, meghallgathatták mások alkotásait és nem mellesleg hosszas diskurzusok is követték az elhangzó műveket egészen a hajnali órákig.
Zene – augusztus 13.
A második napon ráébredtünk, hogy a reggelek nem az érkezéstől, hanem a hajnalig nyúló tábortűz hangulattól fognak délig nyúlni. De ennek ellenére a délelőtti ébredések és beszélgetések már családiasabbak voltak mint azelőtt. Nem is beszélve a mobilzuhanyzó beszereléséről, melyből a víz mindenhonnan folyt, csak a zuhanyrózsából nem, és az is hideg volt. De ezt mindenki sokkal inkább egy kalandnak, mint negatív tényezőnek fogta fel. Ráadásul a reggeli hidegzuhany nem is volt annyira kellemetlen mint azt gondoltuk. Végre, nagyjából két óra fele el is indulhatott a zenei nap, melyre konkrétabb programok, előadások és játékok nem is voltak tervezve, sokkal inkább a zene 0-24-ben hívei voltunk. Ennek ellenére a táborhimnusz írós feladatot követően, egy felreppenő ötletet követve a fél tábor túrára kelt, míg a többiek hangoltak, zenéltek, vagy éppenséggel aludtak. A kirándulás során bejártuk a kámi Virághegy csodálatos szőlőseit és egy kedves helyi pincegazda vendégül is látott minket.
Megkóstolhattuk a fantasztikus borokat és természetesen fel is szerelkeztünk belőle az estére. (Utólag is hatalmas köszönet a vendéglátásért!) Mielőtt még visszatértünk volna a fél órásról három órássá duzzadó túráról, még egy kicsit az erdőkben is csatangoltunk források után kutatva, hiszen ha van falu, aminek párja nincs erdők és források szempontjából, akkor az csak Kám lehet. Az esti órákra vissza is érkeztünk. Pont jókor! Ekkor kezdtek bele a nap fellépői a zenélésbe. A erdővel körülvett kültéri színpadon először Doma Bence lépett fel egyszálgitáros előadásában, majd hasonló formációban követte őt Kóbor Zsóka. A koncerteket az Újvilág Utca teljes csapattal fellépve zárta. Jó érzés volt utólag visszahallani a falusiaktól, hogy többen is az utcára és a környékre kiülve hallgatták a tábor énekét. Ahogy az előző este, úgy a második is tábortűzzel zárult, bár nem éppen szürkületben, de legalább hajnalig egyre lobogott az a bizonyos ihletadó, egészen a reggel legelső napsugaraiig.
Képzőművészet – augusztus 14.
Mondhatni a harmadik nap volt a legösszetettebb és legsokoldalúbb a háromból. A vizuális művészetek kapták a legnagyobb szerepet, de volt minden amire csak szükségünk lehetett a közös sütögetéstől az újabb versírós játékokig. Közös sütögetésbe kezdtünk, aminek az eredménye az lett, hogy a hat négyzetméteres konyha 60’s évekbeli táncparketté vált, ahogy gyarapodott a létszám. Annak ellenére, hogy nagyjából 17-18 főre számítottunk minden nap, (amit az első, irodalmi tartott is) a második és harmadik napon a létszám harminc fölé hágott, az esti koncertek alkalmával volt, hogy a negyvenet is ütötte. A kora délutáni közös ebédet követően Vincze Márton tartotta meg a „napindító” előadást a művészetek és pénz kapcsolatáról, a saját diplomamunkájáról, ami szintén ehhez a gondolathoz kapcsolódott és végül egy nyílt beszélgetést folytattunk a szombathelyi Képtár helyzetéről ami nagyszerű diskurzusokat indított el.
Rengeteg vélemény és ötlet hangzott el, és a legfontosabb az volt, hogy senki nem értett egyet. Furcsán hangzik, de ez egy fontos pillanat volt. Az első napi előadáson még mindenki bólogatott mindenre, az, hogy egy ilyen téma felmerülésénél mindenkinek volt már egy elfogadható, de nem feltétlenül egymást előkészítő véleménye, az-az őszinteséget és a jó értelemben vett megszokottságot hangsúlyozta, ráadásul egymásra is jó hatást gyakoroltunk. Nagyjából egy óra pihenő után következett egy nagyszerű játék, melyet Rózsás Dorina tartott a táborozóknak. Stencileket kellett készíteni, melyekkel kidíszítettük a tábor egyik helyszíneként szolgáló betonszínpadot. Csodás alkotások készültek és igazán feldobták az öreg és megszürkült pódiumot. Emellett az egész napot végigkísérte egy Land Art nevű feladat, amelynek lényege az volt, hogy a természeti elemekből kellet vers/dalszöveg részleteket és érdekes szókapcsolatokat illusztrálni, estére pedig elképesztő alkotások készültek. Az éjszaka hangulatáról a kültéri színpadnál Puskás Mátyás gondoskodott, bent pedig kedvenc Ajkai triónk, Cserményi Zsombor, Horváth Máté és Bándi Máté.
Összefoglalva: a három napon egy elképesztően jó csapat kovácsolódott akik már-már maguknak teremtettek hangulatot. A tábor egészében a művészetek kapcsolatát fejezte ki, a nyugalom határtalan volt és mindenki, aki szerette volna, megtudta magát mutatni, meghallgatni társait és elbeszélgetni olyan gondolatokról, melyek más társaságban meg se fordulnának a fejekben. Lényegében, akik idegenként érkeztek, azok egy baráti társaságként köszöntek el a tábortól és reméljük, hogy jövőre ugyanitt, legalább ugyanez a csapat találkozni fog.
Végül meg szeretnénk köszönni a kámi önkormányzatnak és Mecseki Csaba polgármesternek, hogy támogatták és segítették a tábor megvalósítását. Főleg, hogy ebben a nagyszerű faluban tudtuk mindezt véghez vinni.
A fotógalériát Cserményi Zsombor, Vincze Márton, Bodorkós Máté, Zrínyi Anna, Varga Dominik, Németh Ingrid és Szép Kornél képei alkotják, köszönjük a csodálatos fotókat:
