2021-ben az f21.hu-n összesen 549 cikk jelent meg, melyek közül most elhoztuk nektek a 10 legolvasottabb írást rangsorolva, a lista végén pedig a legnépszerűbb videós és képes tartalmaink is megtalálhatóak. Köszönjük, hogy ebben az évben is velünk tartottatok és reméljük, jövőre is jobbnál jobb tartalmakkal tudunk titeket kiszolgálni. Boldog új évet és jó nosztalgiázást! 

10. „Megérteni, miből származik a gyűlölet: ez a feladatom” – Interjú Szakács Hajnalkával

Szerző: Pataky Diána – 2021. jan. 20.

A színésznőt a debreceni Csokonai Színházban eltöltött öt évad és a POSZT-on elért szakmai elismerés után 2018 óta a Jászai Mari Színházban láthatjuk rendkívül sokszínű szerepekben. Szakács Hajnalkával beszélgettünk identitáskeresésről, származásról, elfogadásról, valamint az aktuális közéleti kérdésekről.” 

„Megérteni, miből származik a gyűlölet: ez a feladatom” – Interjú Szakács Hajnalkával

9. Czinki Ferenc novellája

2021. jan. 5.

„A kandeláberek fénye sárgára festi a barokk épületek falait, a kiugrókban az ablakok tábláit, azokon viszont valamennyire azért visszatükröződnek a színes villanások az égből, amik az üveg felületen már szikrákká szelídülnek. Nem volna rossz tudni, hogy akkor ez most valaminek az eleje vagy a vége. Ez a kérdés biztosan azért jut eszembe, mert abban az évben tanuljuk a halált. Mármint a halált saját jogon. Vagyis a gyászt.” 

Czinki Ferenc novellája

8. Így dolgozzuk fel veszteségeinket – A gyászfolyamat fázisai

Szerző: Zachariás Zsuzsanna – 2021. jún. 27.

A saját, és a környezetemben élők bőrén tapasztaltam meg, milyen a gyász. Milyen, amikor egy szeretted távozik, hogyan lehet ezt feldolgozni. Sajnos az utóbbi időben a vírus miatt rengeteg embernek kellett ezt megélnie. De nemcsak akkor megyünk keresztül a gyász folyamatain, amikor valaki elhunyt, hanem bármikor, amikor valami veszteségélmény ér minket. Így például szakításkor, váláskor, munkahely elvesztésekor, költözködéskor is.” 

Így dolgozzuk fel veszteségeinket – A gyászfolyamat fázisai

7. Töröljük a másságot a (gyerek)könyvekből? – Összegyűjtöttük a szakma képviselőinek véleményét

Szerző: Katona Alexandra – 2021. jún. 17.

A pedofiltörvényként elhíresült törvénymódosítás tiltja, hogy 18 éven aluliak halljanak vagy olvassanak a másságról, a különböző szexuális orientációkról és az LMBTQ+ mozgalomról. Cikkünkben írók, szerkesztők, pedagógusok és (gyermek)irodalmi szakemberek nyilvános megszólalásait gyűjtöttük össze, hogy párbeszédre hívjuk azokat a tanulókat, szülőket és szakembereket, akik ki akarják nyilvánítani a véleményüket a témával kapcsolatban.” 

Töröljük a másságot a (gyerek)könyvekből? – Összegyűjtöttük a szakma képviselőinek véleményét

6. A belső kakukkfészek – Kritika az Eltörölni Frankot című filmről

Szerző: Király Csenge Katica – 2021. okt. 8.

Kevés összezavaróbb előzetest láttam az elmúlt évben az Eltörölni Frankot című filménél. A szemléletes Netflix- és HBO-trailereken szocializálódva baljósnak tűnt a sötétben rohanó főhős képe, a Trónok harca kései évadjait idéző színtónusok és a zöld tankok robosztus alakja is. Kicsit tartottam attól, hogy maga a film hasonlóan monoton és hibernáló lesz. A téma kifejezetten izgalmas mivolta miatt azonban mégis arra vetemedtem, hogy megnézzem ezt a filmet. És alig tévedhettem volna nagyobbat. Vagy máshogy.” 

A belső kakukkfészek – Kritika az Eltörölni Frankot című filmről

5. Rácsodálkozások – Napló a zalai Margófeszt első napjáról

Szerző: Gömbös Zsófia – 2021. aug. 13.

A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár idén a 10. évfordulóját ünnepli, ezért a szervezők úgy döntöttek, elhozzák vidékre is a könyvek és az olvasás ünnepét. Hogy miért éppen Zalára esett a választásuk, rejtély számomra, de ha már így történt, nem hagyhattam ki szülőföldem nagy eseményét. Mint kiderült, jól tettem.” 

Rácsodálkozások – Napló a zalai Margófeszt első napjáról

4. Káosz és rend a kozmoszban – Áder Orsolya festményei

Szerző: Takáts Fábián – 2021. febr. 4.

„Nagyméretű vásznak színpompás kavalkádja fogad, ahogyan belépek az Abigail Galéria tágas kiállítóterébe. Nem győzőm közelebbről is megnézni ezeket a harsány színekkel megkomponált, változatosabbnál is változatosabb elemekből felépült absztrakt képeket, amelyek a fiatal, szárnyait bontogató festő, Áder Orsolya keze nyomán készültek. A közel 70 alkotását bemutató tárlat úgy illeszkedik a galéria „imázsába”, mintha mindig is oda tartozott volna.” 

Káosz és rend a kozmoszban – Áder Orsolya festményei

3. Az elmúlt 5 év legjobb verseskötete – Szavazás

Szerző: Vincze Bence, Eszenyi Fanni – 2021. ápr. 5.

Március 30-án közzétettünk egy szavazást, melyben arra voltunk kíváncsiak, hogy szerintetek melyik volt az elmúlt öt év (2015–2020) legjobb verseskötete. A szavazás tegnap éjfélkor zárult. Az elmúlt hat napban 705-en adtátok le a voksaitokat és összesen 173 kötetre érkezett szavazat. Ezek közül első helyen Kemény István Nílus című verseskötete végzett kimagasló, 14,8%-os szavazati aránnyal, a top tíz egyetlen duplázó költője pedig Terék Anna lett. Az alábbiakban közöljük a közönségszavazás toplistáját.” 

Ezek voltak az elmúlt öt év legjobb verseskötetei – Véget ért a szavazás!

2. Közös nyilatkozatban állnak ki a gyerekirodalom szakma képviselői a törvénymódosítás ellen

Szerző: Katona Alexandra – 2021. jún. 18.

A hazai gyerek- és ifjúsági irodalom szakma képviselői közös nyilatkozatban állnak ki a kormány június 15-én elfogadott, a heteroszexualitástól eltérő szexuális orientációk, a másság irodalmi ábrázolását (is) tiltó törvénymódosítás ellen. Nyilatkozatukat és az aláírók listáját hiánytalanul közöljük, folyamatosan frissítjük. Cikkünkben a nyilatkozat szövege alatt megtalálható Google-dokumentumban pedig a szakma képviselői a továbbiakban is hozzájárulhatnak aláírásukkal a kezdeményezéshez.” 

Közös nyilatkozatban állnak ki a gyerekirodalom szakma képviselői a törvénymódosítás ellen

1. „Míg csillaggá nem lesz az életed” – AWS koncertkritika

Szerző: Karádi Gergő, fotó: Herczeg Orsolya – 2021. szept. 29.

Vasárnap este a Parkban ritka bizonyosságot nyerhettünk arról, hogy mennyire fontos a közösség, és ezt az AWS zenekar nem üres lózungokkal, klisékatedrálisok állításával, vagy felesleges giccsekkel próbálta megmutatni, hanem egyszerűen a szeretetet állította a zenekari valóság középpontjába.” 

„Míg csillaggá nem lesz az életed” – AWS koncertkritika

+ A legnézettebb videónk 2021-ben a Facebookon: Gyerekköltészetről a költészet napján

„Miben különbözik a gyerekköltészet a „rendes” költészettől? Milyen a kortárs gyereklíra, egyáltalán hol van a helye a klasszikusok uralta kánonban? Milyen utakon juthat el egy szöveg a gyerekekhez? És a gyerekversek tényleg csak gyerekeknek szólnak?

Az f21.hu és a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum közös szervezésében megvalósuló kerekasztal-beszélgetés során a kortárs gyereklíra helyzetét szerzői, szerkesztői, kutatói, kritikusi és pedagógiai nézőpontból térképezzük fel, miközben igyekszünk mindenkit arra sarkallni, hogy ne higgyen annak, ha valami komolytalanul hangzik, hiszen a legkomolyabb dolgokról is lehet – sőt, kell – néha komolytalanul beszélni.” 

Résztvevők: Kollár Árpád, Szekeres Nikoletta, Vojnics-Rogics Réka

Moderátor: Katona Alexandra

+ A legnézettebb videónk 2021-ben a Youtube-on: Szemmérték | Demeter Szilárddal beszélgettünk

„Az f21.hu elindítja Szemmérték című videósorozatát, amiben a kulturális szféra meghatározó szereplőivel beszélgetünk munkáik üdvözlendő vagy épp kártékony vetületeit egyaránt tematizálva.

A Szemmérték debütáló részében Demeter Szilárd volt a vendégünk, akivel többek között a Petőfi Irodalmi Múzeum szerepéről, az állami ösztöndíjak és a kultúra-támogatás mentén kialakult vitákról, illetve az irodalom és politika kapcsolatáról beszélgettünk.

Demeter Szilárd (1976, Székelyudvarhely) a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a nemzeti könyvtár, a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa és könnyűzenéért felelős miniszteri biztos.” 

A beszélgetést vezeti:

Bándi Máté (1998, Ajka) költő, újságíró, az f21.hu Kortárs rovatának vezetője.