Kiüresedett, idegenül hangzó frázis cseng a fülemben; valahányszor utolér, hangja kellemetlenebb, mint a hirtelen fékező vonat. Legrosszabb, ha nekem szegezik – ilyenkor kénytelen vagyok egy kelletlen, hamis mosollyal válaszolni: Viszont kívánom!

Még ha a jóindulat vezérelne minket rá, s a remény, hogy ez a szófordulat ténylegesen, bármivel is boldogabbá teszi az elkövetkezendő/frissen kezdett évünket. Mintha a kollektív naivitás és babonaság késztetése lenne ez, hogy a jókívánságok teljesül(het)nek!

Pusztán egy beidegződött, mechanikus válasz, ha ismerőst látunk.

Palotai-Kóbor Zalán