Ezeket a bulikat ne hagyd ki idén – 2018-as fesztiválajánló I.

0
Ezeket a bulikat ne hagyd ki idén – 2018-as fesztiválajánló I.

Fesztiválokból nincs hiány Magyarországon (már-már fesztivál-nagyhatalommá nőtte ki magát az ország), a nemzetközileg is elismert nagyok mellett (Sziget, Balaton Sound, Volt) rengeteg kisebb fesztivált is rendeznek szerte a magyar határokon belül. Legyen szó akár színházról, elektronikus, underground, rock- vagy popzenéről, mindenki könnyen találhat az ízlésének, érdeklődésének és a pénztárcájának megfelelőt. A neves, külföldi fellépők mellett a legtöbb hazai előadó is lehetőséget kap, hogy színpadra álljon. Nézzük most végig a teljesség igénye nélkül, hogy milyen lehetőségei vannak annak, aki úgy dönt, hogy idén nyáron ellátogatna egy fesztiválra!

Fishing on Orfű –  június 20 – 23.

A Fishing on Orfű, amely 2017-ben a zenészek kedvenc fesztiválja lett, idén is megnyitja kapuit a szórakozni vágyók előtt. Ebben az évben a közönség választása a Tasmán ördög és Tisztavirág nagyszínpad nevekre esett, így ezeken a helyeken láthatjuk viszont kedvenceinket, például Ganxsta Zolee és a Kartelt, Esti Kornélt, az Anna & The Barbies-t. A zenei programok mellett fröccs- és sörtúrán is részt vehetünk egyes zenészekkel az orfűi tájon. Emellett lesznek mesetúrák és mesébe illő erdei vacsorák is. Akinek pedig megjön az alkotó kedve, még a saját sörös korsóját is elkészítheti. A kalandvágyóbbaknak pedig készülnek felszíni és barlangtúrával is. Bővebb információkért keressétek a honlapot.

Forrás: EFOTT Facebook

Víz, Zene, Virág Fesztivál – június 21 – 24.

Hazánk egyik legismertebb összművészeti fesztiváljának az Öreg-tó felszíne és a vár vadregényes kertje ad otthont. A rendezvényen fontos szerepet kap a zene mellet a gasztronómia, egészség, sport és környezettudatosság is. A fesztivál csúcspontja általában a műrepülés, majd a kivilágított csónakokkal a csónakázás a tavon, mely idén sem marad el. Emellett Rúzsa Magdi, Paddy and the Rats, Tankcsapda, Vastag Csaba is fellép majd. A rendezvény sportos oldalát táncegyüttesek és a különleges Street Generation csapat képviseli.

Forrás: Víz, Zene, Virág Fesztivál Facebook

Woodstock az Ugaron – július 4 – 7.

Idén is Woodstock hangulat lesz Ópusztaszeren júliusban. A hazai zenei élet színe-java tiszteletét teszi a fesztiválon, ahol az Anna & the Barbies idén is igyekeznek egy laza baráti hangulatú bulit létrehozni. Koncertet ad a Vad Fruttik, az Elefánt, a Hiperkarma és még sok más hazai előadó. Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválnak egy hatalmas természetvédelmi terület ad otthont Szegedtől 20 km-re. Lesznek jurták, kempingek és a területen található egy kisebb tó is.

Forrás: Woodstock az Ugaron Facebook

VéNégy Fesztivál és Színházi találkozó – július 5 – 8.

A fesztivál különleges helyszínen, a Duna parton kerül megrendezésre július elején. Míg délutánonként főként a színházon van a hangsúly, este a főszerepet átveszi a zene. A színművészet terén nagy a választék, hiszen Shakespeare-től kezdve egészen a modern darabokig mindenki talál olyat, ami az ő stílusa. Az éjszakai bulikon pedig fellép többek között a Quimby, a Tankcsapda és a Vad Fruttik is.

Forrás: VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Facebook

VasMARock Piknik – július 5 – 7.

Az AlteRába Fesztivál bemelegítésének is nevezhető piknik szintén Körmenden lesz. Ha a zenekari paletta, amely a Kárpátiából, Depresszióból, Junkies-ből – és még több rock zenekarból – áll, nem mozgatta meg eléggé a fantáziádat, akkor bátorításképp a három nap alatt száz korsó ingyen sört osztanak ki a szervezők.

Forrás: VasMaRock Facebook

AlteRába –  július 10 – 14.

A háromszoros Fair Play díjas fesztivál idén is várja az érdeklődőket Körmenden. Ez a rendezvény inkább a rock szerelmeseinek igyekszik kedvezni. Fellép majd az Intim Torna Illegál, Péterfy Bori és a Love Band, a Brains, Kowalsky meg a Vega is. A most kilenc éves fesztivál honlapján tájékozódhattok a zenekarokról és a további fellépőkről, illetve a jegyinformációkról is.

Forrás: AlteRába Facebook

Bánkitó Fesztivál – július 11 – 14.

A fesztivál helyszínét már a neve is mutatja, Bánkon kerül megrendezésre. Ebben az évben a tizedik évfordulójukon a fesztivál előremegy a jövőbe, egészen 2028-ra. A rendezvény ideje alatt talán sikerül rájönnünk, hogy mit is tartogat nekünk az a bizonyos jövő, és hogy mit hoz a holnap. Az esti progresszív és kortárs zenekarok mellett érdemes nappal is nyitott szemmel járnunk, mert ezen a fesztiválon megismerkedhetünk olyan ügyekkel, melyek mellé tudatos állampolgárként érdemes odaállnunk.

Forrás: Bánkitó Fesztivál Facebook

EFOTT – július 10 – 16.

A fesztiválozók ismét birtokba veszik a Velencei-tavat hat napra. Velence, és az azt körülvevő Velencei-hegység ölelésében kerül megrendezésre a fesztivál. Aki pánikba esne az időpont láttán, nem, a VB döntőről sem marad le senki a vetítésnek hála, sőt még jobban átélheted a meccs-hangulatot, hisz a többiekkel együtt szurkolhatsz és sörözhetsz. Külföldi és hazai előadók is tiszteletüket teszik a fesztiválon, fellép többek között Jessie J, John Newman, Lost Frequencies, Rúzsa Magdi, Tankcsapda, Lóci Játszik, Irie Maffia és még sokan mások. Természetesen tánc is lesz, a megfelelő hangulatról több táncház és zenész együttműködése fog gondoskodni. Ha bármelyik fellépő felkeltette a figyelmed, élj a diákkedvezménnyel és vedd meg a jegyed, ha pedig a felsorolásban nem találtál kedvedre valót, nézz utána a többi fellépőnek a weboldalon.

Művészetek Völgye – július 20 – 29.

Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja idén is megnyitja kapuit, immáron 28. alkalommal. Ismét a három, már jól ismert település Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörög ad otthont a fesztiválnak. Ebben az évben többek között színpadra lép majd a Carbonfools, az Ivan and the parazol és a Magashegyi underground is. A koncert mellett a résztvevőknek lehetőségük lesz részt venni tűzzománc és pók szövő workshopon is. Nem maradnak el a látogatók által kedvelt irodalmi és sok más témájú beszélgetések sem. Szó lesz a természetről és a környezetvédelemről is. Aki idén menne először ne essen pánikba, a weboldalukon sok segítséget kapunk a szállásfoglalástól kezdve a programokon át a jegyvásárlásig.

Ördögkatlan –  július 31 – augusztus 4.

2018 nyarán hat településen kerül megrendezésre az Ördögkatlan, ezek Nagyharsány, Kisharsány, Mokos, Vylyan, Beremend és Villánykövesd. Zenélni fog a Quimby, a Ground – Vígszínházi fiúzenekar, a Kiscsillag és a 30Y is. Színház terén is óriási a paletta, látható lesz többek között Gyarmati Fanni naplója Hámori Gabriella előadásában. A Kiscsillag ebben az évben debütál a rendezvényen egy zenés színházi darabbal, melynek címe Semmi konferencia. Az idei díszvendégek a Magvető kiadó, a Sztalker csoport és a K2 színház, valamint Snétberger Ferenc lesznek.

Forrás: Ördögkatlan Fesztivál Facebook

Samsara Fesztivál – augusztus 6 – 12.

A fesztivál a jóga, zene, tánc és természet szerelmeseit várja augusztusban a Balatonon. A Siófok melletti Töreki erdejében kerül megrendezésre az összejövetel idén harmadik alkalommal. A rendezvényen jóga oktatók, instruktorok, pszichológusok, orvosok és gyógyítók fognak előadásokat tartani, majd este a teliholdnál pszichedelikus -trance zenére bulizhattok. Bővebb információkkal a fesztivál weboldala szolgál (ám angolul, hiszen a programsorozat nemzetközi szinteken mozog).

Kerekdomb Fesztivál – szeptember 13 – 16.

A fesztivállátogatókat Tállyán várja a zenei, turisztikai és borélmény, amely ebben az összművészeti fesztiválban találkozik. A zenés események mellett filmvetítések és előadások is várják az érdeklődőket, illetve lesznek kifejezetten gyermek foglalkozások is. A pincemustrához borútlevelet kell váltani, melynek megváltása után lehet kóstolni a weboldalon felsorolt borospincékben. Emellett lesz gasztro és kézműves vásár, BBQ és bor terasz is.

Forrás: Kerekdomb Fesztivál Facebook

Nincs megjeleníthető cikk