Ahol mindig süt a nap – Légy te is önkéntes a Bátor Táborban!

Kovács Viktória 2019. jan. 20. 0 1

Kicsiny országunk szíve táján, a nagyvárosok zajától távol, létezik egy igazán különleges kis sziget, amelynek kisebb-nagyobb lakói arcán folyton mosoly táncol. Furcsa, nem mindennapi szárnyas lények ők, akik a szabadság édes ízét hordozzák tollazatuk alatt. Ha eljön az idő, kiröppennek a nagyvilágba, de mindig visszatérnek ide, ahol végtelennek tűnő napokon keresztül együtt játszanak, énekelnek, ide, ebbe a csodákkal teli országba, ami az övék, a miénk, ide, ahol mindig süt a nap.

Igazán szerencsésnek érzem magam, amiért személyes élményekkel és tapasztalatokkal a zsebemben írhatok nektek erről a rendkívüli témáról, erről a varázslatos mesevilágról, ami a Bátor Tábor. Ez a fogalom nem csak egy hely, nem egyszerűen egy szervezet, tábor, közösség, nagycsalád, hanem második otthon is egyben, ahova, bármerre is vessen az élet, mindig visszatalálsz. Talán már hallottál róla, talán egy ismerősöd mesélt róla néhány mondatban, talán már gondolkodsz is egy ideje azon, bele merj-e vágni, vagy még csak tipped sincs arra, mi rejlik a szavak mögött.

Én egy közeli barátom önkéntes történeteivel gazdagon indulhattam neki 2018 nyarán az első táboromnak. Úgy éreztem, hatalmas tudásmassza terpeszkedik a fejemben, hogy körülbelül tisztában vagyok azzal, mire számíthatok. Őszintén állíthatom, az itt szerzett élmények magasan felülmúlták mindazt, amit szegényesnek bizonyult fantáziám képes volt előrevetíteni. Már a kapun átlépve megcsapta az orromat valamiféle speciális esszencia: a szellő magával hozta a derű, a felszabadultság, az élet illatát, ami furcsa, mágikus burokként azonnal körüllengte egész valómat, és ami minden alkalommal lelkesen üdvözöl, ha földjére lépek.

https://batortabor.hu/
Forrás: https://batortabor.hu/

Miről szól a Bátor Tábor?

A Bátor Tábor egy speciális program, amely tábori körülmények között élményterápiát biztosít súlyosan beteg gyermekeknek és családtagjaiknak. Általa daganatos és krónikusan beteg, azaz cukorbetegséggel, krónikus ízületi gyulladással, hemofíliával vagy IBD-vel kezelt, valamint gerincferdüléssel élő vagy szervtranszplantáción átesett gyermekek olyan programokon vehetnek részt, mint a lovaglás, íjászat, evezés, vagy próbára tehetik bátorságukat a magas-kötélpályán. Itt számos olyan lehetőség várja őket, amelyekre egészségi állapotuk miatt máshol sokkal korlátozottabb számban találnak rá, vagy egyáltalán nem elérhetők számukra. A különféle sportprogramok, kreatív alkotómunkát kínáló, esetleg drámaterápiás foglalkozások, vidám, felszabadító közös táncok és éneklések révén a táborozók visszakapnak valamennyit az elveszett gyerekkorból.

A tábor színes tömegében láthatatlan angyalként megbújó egészségügyi szakemberek és a terápiás rekreáció módszertanával élő, képzett önkéntesek állandó biztonságot nyújtó felügyelete alatt olyan kihívásokkal találják szembe magukat, amelyek komfortzóna-elhagyásra, saját határaik átlépésére biztatják őket. A félelmeik leküzdéséből fakadó önbizalom pedig felvértezi őket betegségükkel való küzdelmük során, megerősíti gyógyulásukba vetett hitüket. Itt olyan szeretetteljes, mindenkori támogatást nyújtó közegben szórakozhatnak, bontogathatják szárnyaikat, mely elősegíti személyes és kortárs kapcsolataik megerősödését, társaik, az önkéntesek és később – a tábort elhagyva – a külvilág felé irányuló nyitottságukat. Ha önkéntesként, tábori nevükön cimboraként, működsz ezen a helyen, szemtanúja, részese lehetsz sikereiknek, a köztük fűződő baráti kötelékek kialakulásának, láthatod, miként segítik, biztatják egymást akár a magas-kötélpályán, akár egy esti beszélgetés során. Nem csak mi igyekszünk mosolyt csalni az arcukra, ők maguk is pozitív energiákkal töltik fel egymást.

https://batortabor.hu/
Forrás: https://batortabor.hu/

Cimboralét

Ha önkéntesnek jelentkezel, fontos, hogy tudd, egy olyan magas színvonalú speciális kiválasztási, képzési és értékelési rendszer vesz szárnyai alá, amelynek munkásságát 2009-ben az Önkéntes Központ Alapítvány az Év Önkéntesprogramja díjjal ismert el. A tábor- és középvezetők még a tábori időszak megkezdése előtt felkészítenek mindenre, nem tudsz olyan kérdéssel előállni, amit még a feltétele előtt ne válaszoltak volna meg. A betegségtípusok, a tábori struktúra, a feladatkörök megismertetésétől kezdve, a későbbi cimbora szerepkörre fókuszáló, reális helyzetgyakorlatokon át, a felszabadító és kooperációs drámajátékokig mindenre gondolnak. A tábor ideje alatt spéci forgórendszer alkalmazásával ügyelnek arra, hogy a hosszú és nagyon tartalmas napok mindegyikén minden cimborának legyen némi ideje pihenni kicsit. A már kézhez kapott információk és esetleges megoldási kulcsok mellett pedig minden esetben számíthatsz egy már tapasztaltabb cimboratársad segítségére, bármilyen kérdés, kétely költözne beléd. A táborban minden gyerekre legalább egy önkéntes jut, folyamatos biztonságérzetet ad a tudat, hogy nincs olyan probléma, helyzet, amit egyedül kellene megoldanod.

A programon belül jelentkezhetsz házi cimborának, hogy reggeltől estig végigkísérhesd a gyerekek egész napját, részese lehess minden fontos pillanatnak. Ha a mókázás az igazi védjegyed, játszó cimboraként kiscsoportos programtartói szerepkörben szórakoztathatod a táborozókat. Ha pedig a hétköznapokban is orvosként, nővérkénk, dietetikusként, gyógytornászként dolgozol, a Bátor Táborban igazán vidám, kalandokkal teli környezetben működhetsz egészségügyi cimboraként. Akármelyik pozíciót is válaszd, Meseország lakójaként a ragályos nevetés, a folyton visszatérő élménysokk és a pórusaidba ivódó szeretethullámok megtöltenek élettel, mintha napról napra több levegőhöz jutnál. Itt egy olyan közösség tagja leszel, ami családtagként üdvözöl, és különféle tábori periódusokon kívüli programokon, találkozókon is tárt karokkal vár Téged.

Ha elmúltál már 21 éves, és kedvet kaptál ahhoz, hogy e kicsiny sziget polgára légy, látogass el a https://batortabor.hu/ oldalra, vagy keress rá a tábor promóciós videóira Youtube-on, hogy minél többet megtudj erről a hihetetlen világról! Ragadd meg a lehetőséget, és jelentkezz önkéntesnek február 11-ig! Légy bátor! Nekem elhiheted, ilyen élményben még nem volt részed.

Kiemelt kép: https://batortabor.hu/

Tags: Bátor Tábor, egészségügyi cimbora, élményterápia, február 11, házi cimbora, játszó cimbora, önkéntes Categories: PROGRAMAJÁNLÓ
Related Posts