Bemutatta 2023-as programkínálatát a Magyar Zene Háza. Sokszínű – többek között klasszikus, folk, pop, sámánrock, techno és pszicheledikus – zenei programok mellett a magyar popzene történetét bemutató kiállítással és hozzá kapcsolódó beszélgetéssorozattal, gyerekprogrammal és zenepedagógiai foglalkozásokkal várja a látogatókat az intézmény.
Január végi megnyitása óta már több mint 800 ezren látogattak el a Magyar Zene Házába, ahol januárban nyílik a magyar popzene történetét bemutató időszaki kiállítás is — írja az MTI. „Úgy tűnik, megvalósult az, amit a megnyitás előtt szerettünk volna: a Magyar Zene Háza egy erős branddé vált, olyan helyszínné, ahol mindig van valami érdekesség: koncertek, programok, kiállítások” — mondta el az intézmény várható programjait bemutató, november 10-i sajtótájékoztatón Batta András ügyvezető igazgató. „Olyan sok mindent elértünk, amit nem is mertünk remélni” — fogalmazott, hozzátéve: megnyitásának egyéves évfordulójára a ház elérheti az 1 millió látogatót, köszönhetően annak is, hogy az állandó tárlat szinte mindig telt házzal működik.
A látogatók a következő hónapokban sem maradnak újdonságok nélkül. Az adventi időszakban Hieronymus BoschGyönyörök kertje című festménye elevenedik meg korabeli polifonikus kórusművek kíséretében a Hangdóm 180 fokos vásznán, majd a különleges tér első, gyerekeknek szóló programjában Berg JuditLengemeséje kel életre. A házban emellett több száz új koncert avatja be a látogatókat a legkülönfélébb műfajokba. A felfedezést segítik a csütörtöktől kapható bérletek is — közölte.
Horn Márton intézményigazgató elmondta: januárban nyílik a ház első időszaki tárlata, amely a magyar poptörténet eddigi legátfogóbb kiállítása lesz. A Nekünk írták a dalt! című, interaktív tárlat az állandó kiállításhoz hasonlóan, a hagyományos kiállítási eszközök mellett modern technikai megoldásokkal vonja be a látogatókat.
Mint hangsúlyozta, a Zene Háza 2023-ben is erős koncertprogrammal készül, az első negyedévre már több mint 160 produkciót kötöttek le. A jövő évben is folytatódnak a közkedvelt sorozatok, köztük a Muzsikusok Kávéháza és a Város a Házban is – harmadik alkalommal Székesfehérvár zenei élete mutatkozik be –, újdonságként pedig rövidesen a ház koncertjei streamingen keresztül is követhetők lesznek.
Batta András ügyvezetõ igazgató beszél a Magyar Zene Háza 2023-as programkínálatát ismertető és 2022. eredményeit értékelõ sajtótájékoztatón (forrás: MTI/Máthé Zoltán)
Horn Márton és a koncertprogram szervezéséért felelős Halmos András elmondása szerint az év első negyedévében mások mellett fellép a kortárs brit jazz egyik legjobb zenekara, a Comet is Coming, itt ünnepli 33. születésnapját a Korai Öröm, valamint Andy Irvine és Dónal Lunny ír folkzenészekkel kiegészülve tekint vissza eddigi 50 évére a Muzsikás zenekar, és a Ligeti 100 koncertsorozat nyitóeseményét is itt élvezheti a közönség az Accord Quartet előadásában.
A házban tér vissza a színpadra a legendás jazz-zenekar, a Gadó Gábor Francia Quartet, majd a Vágtázó Halottkémek sámánrock banda, de itt zenél a minimál techno kulcsfigurájaként ismert Wolfgang Voigt (Gas) is. Társművészetek találkoznak a Felefánt koncertjén, Karasszon Eszter és Mali Emese pedig – Méhes Csaba pantomimművész segítségével – az Orient Expressz útvonalát követve hívja komolyzenei utazásra a közönséget.
Sena Dagadu és társai Shakespeare világát idézik meg Nádasdy Ádámmal, míg a Minka a Petőfi 200 évforduló kapcsán versfeldolgozásokkal készül. A finn Kamus Quartet kortárs zenekar virtuális valósággal kiegészített programot tűzött műsorára, Szainkho Namcsilak tuvai torokénekes a Tabula Rasa sorozat következő kurátoraként lép fel, és a házban ad lemezbemutató koncertet a Decolonize Your Mind Society pszichedelikus zenekar is.
Tradicionális zenében sem lesz hiány: Kóré Géza és Eötvös Rémusz a Heveder zenekarral, a Székelyföld emblematikus táncházas bandájával adnak közös koncertet, míg Buza felé nézek én címmel egy mezőségi falu parasztasszonyainak éneke hallgatható majd — közölte Halmos Ádám. Severinghaus Artemisz zenepedagógiai osztályvezető az ismeretterjesztő és zenepedagógiai programokról szólva kiemelte Tóth Árpád karnagy Hangadó című előadássorozatát, melynek során a közönség is énekelhet.
Horn Márton intézményigazgató beszél a Magyar Zene Háza 2023-as programkínálatát ismertető és 2022. eredményeit értékelő sajtótájékoztatón (forrás: MTI/Máthé Zoltán)
Batta AndrásSzubjektív! címmel induló sorozatában a közös zenehallgatás élménye mellé a szavakat hívja segítségül, az interaktív színházi improvizáció meghatározó csapata, a Momentán Társulat pedig Zenei Rögvest előadással készül. A Rutkai Bori BandaFurfang Farsang családi koncertje a popzenét ismerteti meg az érdeklődőkkel, míg a Veronaki zenekar Tündéforgó című lemezét mutatja be a házban.
A multimédiás könyvtárban jövőre is folytatódnak a szabadegyetemi előadások és filmklubok, és Kádár-kori pop talk-show címmel az időszaki kiállításhoz kapcsolódó beszélgetéssorozat kezdődik korabeli zenei szereplők részvételével.
A Magyar Zene Háza zenepedagógiai foglalkozásain a nyitás óta már több mint kétezer diák vett részt; 2023-tól ezeknek a programoknak a tizedét látás- és hallássérült iskolás csoportok számára tartják fenn – mondta el Severinghaus Artemisz.
Lady Diana után a magyarok királynéjáról, Erzsébetről, vagyis mindenki Sisijéről készült életrajzi film, mely a műfaj konvencióit felrúgva, modern köntösbe öltözteti a 19. században a világ legszebb asszonyának tartott császárnét. A Fűző bemutatja a lázadó Sisit, aki megpróbált kitörni a monarchia fullasztó szorításából.
Az ismert történelmi és kulturális alakok életét feldolgozó filmek lassan már olyan ütemben érkeznek a mozikba és a streamingplatformokra, mint a képregényfilmek. Legyen egész estés játékfilm vagy miniszéria (A korona), a nézők kedvükre választhatnak a különböző életrajzi darabok közül, melyek között találunk olyat, amelyek a hagyományos narratívát követve a választott figurát végigkísérik a gyerekkortól egészen a halálig (Elvis, Blonde), és vannak olyanok is, amelyek egy bizonyos életszakaszra fókuszálnak (Jackie, Spencer).
Az osztrák rendezőnő, Marie KreutzerFűző című filmje — a Spencerhez hasonlóan — egy olyan Sisit mutat be, aki már túl van a legszebb évein és éppen a 40. születésnapját ünnepli. A középkorúság mélységesen nyomasztja, hiszen a korabeli felfogás szerint a 40 már öregnek számít, és az udvar alattvalói folyton-folyvást azt nézik, hogy a császárné mennyire képes megőrizni szépségét és karcsúságát. Sisi koplal, tornázik, és reggelente arra kéri a szobalányait, hogy minél szorosabbra húzzák a fűzőjét, így válik saját hiúsága és az őt szabályozó elvárások rabjává.
Az itt megismert Sisi unja az uralkodói léttel járó kötelességeket és tökélyre fejlesztett technikával képes ájulást tettetni, ezzel megúszva az éppen aktuális királyi audienciát és az azzal járó üres bájcsevejt. A férjével, Ferenc Józseffel kihűlt a viszonya; sem a hálószobában, sem a közös étkezések során nem találják a közös hangot, idegenekként viselkednek egymással. A nyilvánosság előtt eljátsszák a rájuk kiosztott szerepeket, a palota falain belül azonban valódi énjük mutatkozik meg.
A Fűző tabudöntögető módon ábrázolja a császárnét (forrás: Mafab.hu)
Sisi olykor dacos és önfejű, nem engedi, hogy mások parancsoljanak neki. A lányával, Mária Valériával — Ferenc József rosszallása ellenére — magyarul beszél, az éjszaka kellős közepén lovagolni viszi a kislányt, meglátogatja a kérésére létrehozott elmegyógyintézetet, ahol mély szimpátiát érez az ott ápolt nők felé. A császárné kevés dologban lel örömöt. Ezen kevés dolgok egyike a lovaglás, ekkor igazán szabadnak érzi magát. A bécsi udvarból menekülne, ezért amint csak teheti, külföldi utazásokra indul, legyen az Anglia vagy Bajorország, ahol unokatestvérénél, II. Lajos bajor királynál fellélegezhet és önmaga lehet.
Marie Kreutzer filmje az idei cannes-i filmfesztivál egyik kellemes meglepetéseként szinte azonnal a kritikusok kedvencévé vált, ugyanis a korábbi Sisi-filmektől (különösen Romy Schneider mesebeli és romantikus változatától) eltérően a rendezőnő arra kíváncsi, hogy mi zajlott a színfalak mögött és a császárné lelkében. Mi vezetett odáig, hogy életének utolsó éveiben már nem engedte, hogy festmény vagy fénykép készüljön róla, és az utcán miért takarta el az arcát fekete kendővel?
Kreutzer egyfajta kultuszrombolást hajt végre azzal, ahogy Erzsébetet a belső démonjaival küzdő nőként ábrázolja, aki a család fekete bárányaként viselkedik és megkérdőjelezi a Habsburg Birodalom kőbevésett szabályait. Ezt a lázadó attitűdöt prezentálják és erősítik meg az olyan anakronisztikus megoldások, mint amikor Ferenc József leveszi az arcára ragasztott pofaszakállat, vagy az, ahogy a bécsi udvart modern tárgyakkal rendezték be, ezáltal a belső terek díszletszerű hatást keltenek, mintha egy színház poros kelléktárban lennénk.
A film nem törekszik sem a korszerűségre, nem a történelmi hitelességre. Egy olyan Erzsébet jelenik meg, aki meghaladta korát, a számtalan festmény, a valós vagy kitalált történetek százai és az azokból adódó titokzatosság emelte őt az uralkodói ikonok közé. Sisi neve hallatán rögtön bevillan a magasztosan pózoló, hosszú hajkoronával büszkélkedő és darázsderekú császárné, akit egykor körülrajongott a férje és az Osztrák-Magyar Monarchia nemesei, köztük például Andrássy Gyula gróf, akihez a korabeli pletykák szerint több fűzte a császárnőt, mint barátság. A magyar politikust a filmben Lengyel Tamás alakítja, viszont mindössze egy vacsora erejéig tűnik fel, amikor sejtelmes pillantásokkal nézik egymást.
A filmben Sissi több oldalát is megismerjük (forrás: Mafab.hu)
A Fantomszálból megismert Vicky Krieps Sisije ibolyaszínű cigarettát szív, kipróbálja a heroint, a kádban maszturbál, kinyújtja a nyelvét, amikor az őt vizsgáló orvos nem figyel, vagy amikor már végképp elunja a fényűző vacsorát, távozik és középső ujjával bemutat a többi vendégnek. Apró lázadások ezek, és ahogy Sisi visszafogottan provokál, úgy a film sem elég merész ahhoz, hogy valóban közel férkőzhessünk a Fűző főszereplőjéhez.
Kreutzer nem vállalkozik az életmű felmondására, helyette inkább epizódokat mutat be Erzsébet királynő életéből, azonban ezekben az epizódokban valahogy elveszik a film alanya, mintha nem tudta volna teljesen eldönteni, hogy mely aspektust szeretné kihangsúlyozni: a szexuálisan kielégítetlen nőt, a magányos menekülőt, a szépségideálhoz ragaszkodó nőt, vagy a gyerekétől elidegenedő anyát? A film végére ezek a Sisi személyiségét kitevő mozaikdarabkák és szerepek nem állnak össze egésszé, és ez megnehezíti a vele való azonosulást.
A Fűző az életrajzi filmek széles spektrumán valahol a Marie Antoinette és a Spencer között helyezkedik el. Megidézi Sofia Coppola stílusát, aki szintén bátran ötvözte a modernt a régivel, illetve Pablo Larraínt követve Kreutzer ugyancsak egy perióduson keresztül tárja fel a királyné lelki világát, bár nem mélyed el annyira a női psziché rejtelmeiben.
A film olykor ismétlődő és didaktikusság jellemzi, erre legjobb példa a címbeli fűző szimbolikus elhagyása a végén. A közel kétórás játékidő érezhetően elnyújtott, és a vágás sem találja meg a megfelelő ritmust. Ezen nem segít az önmagában remek aláfestő zene újbóli felcsendülése, amely kizökkentheti a nézőt. A Fűző képi világa fakó és nélkülözi a Habsburg-házhoz társított fényűzést és pompát, az operatőri megoldások a főhősnő sivár életét és zaklatott személyiségét tükrözik.
Vicky Krieps nélkül nem jöhetett volna létre a Fűző — ez olyannyira igaz, hogy a színésznő vetette fel a film ötletét a rendezőnek, amikor könyvet olvasott Erzsébetről. Krieps átlényegült alakítását Cannes-ban az Un Certain Regard zsűrije a legjobb színésznő díjjal ismerte el. A színésznő a szerep kedvéért megtanult jeges vízben úszni, több nyelven szólal meg (angol, német, francia, magyar), női nyeregben lovagol és a vívást is elsajátította. Egyszer arisztokratikus és fennkölt, máskor pedig természetes és empatikus.
Marie Kreutzer és Vicky Krieps rebellis Sisije méltó ellenpárja az elmúlt évek osztrák-német produkcióinak (Sisi, Elisabeth, A császárné, Sisi & Ich), melyek hagyományosabb módon közelítik meg az egykor a világ legszebb asszonyának tartott császárnét. A Sisit övező legendák és mítoszok a mozgóképen élnek tovább, érző és esendő mivoltában elevenítik meg a bécsi Schönbrunni kastély szuvenírtárgyain díszelgő ikont.
Kiemelt kép: Vicky Krieps a Fűző c. filmben (forrás: Roboraptor.hu)
“A Dhrupad lényege nem a szórakoztatás, hanem egy meditatív, békés állapot elérése, melyben mély érzésekkel fordulhatunk isten felé, előadóként és hallgatóként egyaránt.” – állt Ustad Wasifuddin Dagar október 28-i koncertjének ismertetőjében, amit a kisföldalattin futottam át a Városligethez közeledve.
Nem tudom, mikor játszottak utoljára klasszikus indiai zenét a budapesti koncerttermek falai között, de megdöbbentően sokan döntöttek Dhrupad egyik legavatottabb előadója mellett péntek este — full-house volt. Aki hozzám hasonlóan olvasta a koncertleírást, annyit mindenképpen tudhatott, hogy ősi időből (hozzávetőleg Kr.e. 200 – Kr.u. 200 időszakból) származó örökséget fogunk hallani: a Dhrupad az indiai klasszikus vokális zenelegarchaikusabb stílusirányzata, amelyben a dallamok strófikus szakaszok mentén építkezve egyfajta ritmikai variációsorozatként szólalnak meg.
Az utóbbi hónapok egyik legáthatóbb, különösen hiánytalan és mélyen spirituális élménye volt a zenésztrió előadása. A Magyar Zene Házában megrendezett produkció ennek megfelelően bizonytalanságot szült a nézőben: mi a zene?”.
Forrás: magyarzenehaza.com
Dagar és muzsikus kollegái besétáltak a színpadra, leterítették a szőnyeget, elhelyezkedtek rajta, és ezzel azonnal rituális közeget teremtettek. Mert ezzel, nem lehet kérdés, rituálé vette kezdetét – vallási vagy szekuláris összefüggésben szabályszerűen és előre megszabott rend szerint ismétlődő sor. Dagar hangszerként is funkcionáló énekesi teljesítményéről, technikai kifogástalanságáról csak elragadtatással lehet beszélni. Vezénylő, narráló kézmozdulatai, domináns attitűdje pedig kérdésessé tette, hogy e rendnek teremtője, vagy végrehajtója-e ő, misztikus gondolatkörhöz vezetett a kérdés: miféle erőtől felruházva képes renddé bűvölni az apró zörejeket, a zene időbeliségével játszó, ritmikai alkotóelemeket – az időt.
A koncert féltucat, különböző hosszúságú dhrupadból állt, melyek között az előadók rövid, átállásnyi szünetet tartottak. Azonban a tagoltság ellenére az előadást kétségtelenül meghatározta a folytonosság, és egy minden “számot” egymásba fűző, természeti arányokat tükröző dramaturgiai ív. Ezt szolgálta az egyszerre archaikusés elektroakusztikus hatást keltő hangszer, a tanpura, melyet az ismertetőtől és az együttes megszokott felállásától eltérően kettő helyett csak egy előadó szólaltatott meg – az esemény honlapjáról nem derült ki, hogy John Haywood és Paolo Albertini közül ki volt a hiányzó láncszem. A pakhawaj elnevezésű ütőhangszeren Pandit Mohan Shyam Sharma játszott, az énekes pedig a koncert végéhez közeledő, fellazult zenei improvizáció során a közönséget is bevonta énekébe.
Felemelő érzés volt a másfél óra alatt természetessé és magától értődővé vált zenei folyam
részesévé válni. Ustad Wasifuddin Dagar hangversenye beszippantotta a hallgatóját, és varázslatos módon kúszott be a bőre alá, hogy a 70-es trolibuszon hazafelé ezt is elvigye magával.
November 4-én a Kis Présházban került sor Németh Gábor Dávid Lebegő arborétum című verseskötetének bemutatójára. A szerzővel a könyv szerkesztője, Deres Kornélia beszélgetett.
A sötét, esős péntek este ellenére egyre zsúfoltabbá kezd válni a Kis Présház 2022. november 4-én. Mi, akik korán érkeztünk, kávé mellett lapozgatjuk Németh Gábor Dávid új verseskötetét, a Lebegő arborétumot – az utolsó pillanatban megjelenők pedig hely híján sorfalként állnak be elénk. S ugyan a résztvevők egy része így semmit sem lát, a kávé meleg, a hangulat kedélyes, a mikrofonnak köszönhetően pedig tökéletesen halljuk a könyvbemutató beszélgetőpartnereit: magát a szerzőt, Németh Gábor Dávidot, illetve a kötet szerkesztőjét,Deres Kornéliát.
Deres jó pedagógusként azonnal nyit a közönség felé. Egy fehér lapot körbeadva anonim brainstormingra hívja a hallgatóságot, amely arra vonatkozik, kiben milyen asszociációkat indít el a Lebegő arborétum cím. A tollak sercegnek az A5-ös papíron, mialatt Németh felolvassa a Tengerhordás, az Áfonya és a Viselés című verseit, melyek – Deres szerint – felvillantják a kötetet szervező fő témákat.
Deres a „kérlelhetetlen önanalízis” címkét tartja alkalmasnak a Lebegő arborétum összefoglalására. Ebbe beletartozik a családtörténetek elbeszélhetősége, a természethez való hol idilli, hol kísérteties viszony, s ennek a természetnek az emberi testtel való összevetése – ezek elakadások, mintázatok, vagy éppenséggel mérgező örökségek leképezéseként jelenhetnek meg a testben. Németh egyetértően bólogat, majd kiegészíti az elhangzottakat a közösség jelentőségével: egy csoport tükrében más perspektívából, konstruktívabban tudjuk értelmezni magunkat, az egyéni kérdések így válnak generációs, majd akár kozmikus méretűvé.
Deres Kornélia beszélget a szerzővel (forrás: prae.hu)
A diszfunkcionális közösségeknek az egyénre való hatása szorosan összefügg a természethez kötődő viszonnyal is – Deres efelé irányítja a beszélgetést. Úgy véli, a természetlíra leginkább egy idilli, potenciális világot reprezentál, ám Németh kötete szembemegy ezzel a megszokott ábrázolásmóddal. Az antropocén, a poszthumanista diskurzusok az ember és a környezet kényszerű kapcsolatát tárgyalják, melyek a pusztítás és kísértetiesség mentén viszonyulnak a természethez – Németh ezt az újszerű fókuszpontot alkalmazza a lírájában. A vizet nevezi meg kiindulópontként, melyet az archívumhoz hasonlít: a fluiditás és az aktivitás mellett az a riasztó ambivalencia jellemzi, hogy hiába tűnik elérhetőnek, a folyamatos változás miatt elérhetetlenné válik. A víz mellett a kert mint a természet túlburjánzása is fontos motívuma a kötetnek.
Rémisztő, fojtott lenne ez a természet? Deres szerint kegyetlen – ám ez nemcsak a Lebegő arborétum, hanem Németh első, Banán és kutya című kötete kapcsán is megjelenik a szerzői szempontrendszerben. „Az emberben benne van az a fiatalos hév, hogy »a művészetért bármit« – ami egy melegágya mindenféle önpusztító működésmódnak” – nyilatkozza Németh, aki az elmúlt öt évben ezeket elhagyva színháztudományi mesterképzést végzett, kipróbálta magát színházi alkalmazott szövegíróként, s ahogy az élet újra- és újrastrukturálódott, úgy került helyére a versírás is. „A tehetséget el lehet tékozolni” – állítja az alkotó, aki az első kötet megjelenése után gyerekversek mellett két kamaraopera librettóját írta meg.
A Banán és kutya hangsúlyosan „énköltészet”: az énhez képest tételeződő különböző távolságok vizsgálatán volt benne a hangsúly, míg a Lebegő arborétumban az egyes szám első személyű megszólalásmóddal ez adott, viszont elbizonytalanodik különböző gesztusok által. Nincs linearitás, hanem több belépési pont van, amely behúzhatja az olvasót – ez pedig az általános élettapasztalattal és saját történetünk elmesélésének mechanizmusával van kapcsolatban.
A Banán és kutya Németh elmondása szerint egy önbántalmazó korszak szülötte, míg a Lebegő arborétum sokkal koncentráltabb munka terméke. A szerző fontosnak tartja az írásra fordított idő minőségét, emellett az önmagával való jó bánásmódot. Németh erre másoknak köszönhetően figyelt fel, s így vált ez a kötet kiindulópontjává. Az önpusztító gyakorlatok sokszor tudattalan, családokban, generációkon keresztül öröklődő mintázatokként, komplex formában jelennek meg a versekben. Most a Kamillakényszer, a Szokásgömb, a Libabőr és a Szellemcsaládfa című versek kerülnek terítékre, melyeket hallva nyilvánvalóvá válnak a természet és a saját test pusztításának vagy éppen megóvásának a működési módjai.
Lebegő arborétum (facebook.com)
Deres kérdésére, hogy vajon feloldhatók-e a transzgenerációs mérgezések és mintázatok, Németh elgondolkodva dől hátra, majd megfontoltan így fogalmaz: „Meg lehet tenni, hogy nem adod tovább.” Ez hatalmas munka, főleg akkor, ha korábban nem volt rá példa. Deres ennek a súlyát abban látja, hogy a felismerésen túl találni kell egy olyan nyelvet, amelyet eddig senki nem használt egy adott viszonyrendszerben, ahol az elhallgatásokra épültek kapcsolatok.
Németh erre reflektálva a „tudom, mit érzel” bevett mondat veszélyeire hívja fel a figyelmet. Mintha közösségképző élmény lenne a szorongás, miközben ez az érzés több aspektusból tevődik össze: ennek egy része igenis magánjellegű, az adott egyén adott problémája, amelyet a kontextusok hasonlósága ellenére a másik ember nem érthet meg. Ennek az artikulálása pedig hihetetlenül nehéz feladat.
Közben a lap is visszatér gazdájához, és Deres a teleírt oldalakat látva mosolyogva kezdi felolvasni a közönség által írt asszociációkat. Izgatottan hallgatjuk, hogy a mi Kis Présházban összegyűlt közösségünk számára mit jelent a Lebegő arborétum cím. Többek között: utópia; esszencia; elérhetetlenség; halálmotivika; belső kert; katalogizált természet; lázadás; ideális élettér; elszakadás a Földtől. A lét elviselhetetlen könnyűsége, illetve a „lila színű, áttetsző mókusok a libegőn” megfejtések egyöntetű derültséget keltenek a hallgatóság körében. Deres számára a lebegő arborétum maga a neurózis; Németh ezzel egyetértve a rendezettségjelleget és a lázadást emeli ki. Ez a kötet lázadás a minták és a neurózisok ellen. „Jóllét mint lázadás” – foglalja össze találóan Deres.
A beszélgetés ezután a színház világa felé fordul. Szó esik Hans-Thies Lehmann posztdramatikus színházelméletéről, illetve Mundruczó Kornél rendezéseiről, melyek a múlt- és a traumafeldolgozás keretrendszerében mozognak. E gondolat mentén Németh a szégyen jelenlétét húzza alá, s saját költészetére vonatkoztatva jó hívószónak tartja – ide tartozik a szeretetből elkövetett bántás (például a Gasztrofogoly témájául szolgáló túletetés) vagy a szembesülés a rossz családi mintázatokkal, amelyeket szeretetnek hazudnak, de aztán gyanakvás követ.
A szerző (forrás: szifonline.hu)
A Kopogó fagy, a Lila évszak, a Dísztelenítő és a Jólfésült című versek felolvasása után Deres teret enged a közönségnek a megszólalásra. Egy bátor vállalkozó a konceptkötetek változó tendenciájával kapcsolatban kéri ki a szerző véleményét. Németh inkább ciklusokba szervezi kötetét, számára a cikluscímek plusz értelmezési lehetőséget jelentenek, egyfajta játéktérként funkcionálnak. A konceptkötet címke alkalmazását viszont fenntartásokkal kezeli.
A kérdés megválaszolásával véget ér a beszélgetés. Deres Kornélia megköszöni a figyelmet, Németh Gábor Dávid pedig mosolyogva fogadja a tapsot, majd az asztalhoz igyekvő nézőket, akik dedikáltatni szeretnék a Lebegő arborétumot.
Aracsi Norbert, a Dunaújvárosi Főiskolán végzett független filmrendező mindig is a magyar történelem szerelmese volt. Rövidfilmje, a Pákozdi Katonai Emlékparkban forgatott Elfelejtett nemzedék az HBO Maxon jelenleg is 15 ország kínálatában tekinthető meg, de számos külföldi- és magyar filmfesztiválon is eredményesen szerepelt. Erről beszélgettünk az alkotóval.
Egy veled készült interjú tanulsága szerint magad kerested meg az HBO-t azzal, hogy befogadják-e a rövidfilmedet. Mit gondolsz, gyakran előfordul, hogy egy filmes kopogtat a szolgáltató ajtaján, vagy ez egy egészen egyedi eset volt?
Valóban így történt, tavaly év végén kerestem meg az HBO-t. Kisjátékfilm esetében szerintem szükséges, hogy maguk az alkotók hívják fel a figyelmet a saját alkotásukra, mivel ezeket nagyon kevés helyen, illetve kevés néző előtt tudják csak bemutatni, gyakorlatilag kizárólag a filmfesztiválokon van lehetőség vetíteni az újabb és újabb rövidfilmeket. Nagyon sok értékes produkció kerül a süllyesztőbe, pedig az alkotók megérdemelnék, hogy nagyobb közönség is lássa a munkáikat.
Hogyan született meg a döntés, hogy teret biztosítanak a filmednek? Csak megnézték, és annyira tetszett nekik, hogy egyből „megvették”, vagy számított az is, hogy milyen díjakat, elismeréseket kaptatok?
Részleteket nem árulhatok el, de annyi biztos, hogy egy ilyen szűrőnél nagyon fontos, hogy milyen maga az alkotás, gondolok itt elsősorban a történetre és a film minőségére. Emellett szerintem az is mérvadó, hogy hogyan szerepelt eddig a filmfesztiválokon.
Ahogy említetted, független filmesként nehéz eljuttatni a munkáitokat a nagyközönséghez, hiszen a bemutatók többnyire fesztiválokon, egy kisebb, és egészen specifikus filmkedvelő közegben zajlanak. Milyen reakciókat kaptál rá ott, a személyes, szűkkörű beszélgetéseken, és hogyan reagáltak azok, akik esetleg az HBO-n látták? Kaptál üzeneteket, vagy inkább passzív maradt az internetes közönség?
Amikor évekkel ezelőtt elkezdtünk dolgozni ezen a filmen, rögtön nagyon sok üzenetet kaptunk. Elkezdtek olyan levelek jönni, amiben az adott személy saját családjának történetét mesélte el a második világháborúval kapcsolatban. Ahogy telt az idő, észrevettük, hogy egyfajta párbeszéd alakult ki a film közösségi oldalán erről a korszakról. Az HBO-s megjelenés ezen nagyot lendített, hiszen az Elfelejtett nemzedék 15 országban van jelenleg is a kínálatban.
Kiemelném a Carmarthen Bay Film Festivalt, ami egy BAFTA-kvalifikációs szemle. Ott 50 nemzetközi film közül a legjobb ötben volt a filmünk, valamint júniusban elnyertük a Magyar Mozgókép Díjat a legjobb kisjátékfilm kategóriájában.
Miben más utóbbi díj? Mit jelent ennek az elnyerése számodra, valamint a veled együtt dolgozók számára?
Talán abban kivételes ez az elismerés, hogy ezt a Magyar Filmakadémia tagjai ítélik oda az alkotóknak. Ez azt jelenti számomra, hogy jó úton haladunk és dolgoznunk kell tovább.
Mik a tapasztalataid, melyik korosztály kedveli leginkább a háborús filmeket? Inkább az idősebbek, akikhez „közelebb áll” ez az időszak, vagy a fiatalok, akik egyszerűen érdeklődnek a történelem iránt?
Azt vettem észre, hogy a mi filmünknél nagyon széles a skála, mindenki megtalálja benne a számára fontos pontokat. Ez pedig mindig nagyon fontos visszajelzés egy alkotónak.
Te kiknek ajánlanád leginkább az Elfelejtett nemzedéket?
Elsősorban a fiatal generációnak, mert szeretném, ha felfigyelnének a korszakra, hiszen nagyon sok tanulsággal szolgál a saját életünk megértése szempontjából is.
Hogy kerül a Balatonba három sellő? És mit keres a Loch Nessi szörny és a Kraken a magyar tengerben? A Rév Fülöp szerzője, Jeney Zoltán legújabb, Balatoni kacsavész – Szörnyek és sellők című mesekönyvében a Balaton és a gyengélkedő Sió mama megmentése a tét.
A Balatoni kacsavész – Szörnyek és sellők történetében Hany Istók, a Fertő tó fenegyereke igyekszik Sió, a Balaton tündére segítségére. A tavat ugyanis megbetegítették az emberek, akik mindig csak többet és többet vettek el dús nádasaiból és sásaiból. Hát, hogy hagyhatná ezt annyiban Hany Istók és a tündér hűséges kacsái? A ravasz fiú a Balaton élővilágát kiirtó milliárdos, Lelketlen Szörnyeteg legyőzéséhez ráadásul – nem kevésbé fejlett kommunikációs módszerrel, mint vízen tapicskolással – segítségül hívja Európa vizeiben élő barátait, akik messze földről érkeznek, hogy segítsenek a magyar tengeren…
Jeney Zoltán történetén keresztül a gyerekek a környezetvédelem fontosságával is találkozhatnak, megismerhetik a Balaton sokszínű „lakóközösségét” és azt is, miért érdemes őket megóvni.
A Balaton ökológiájával foglalkozó, szórakoztató és tanító gyerekmese hősei Baranyai (b) András illusztrációiban kelnek életre. A Balatoni kacsavész egyik kulcsszereplőjét, a kavicsfogú álteknőst pedig úgy alkották meg, ahogy a gyerekek elképzelték, ugyanis tavasszal egy rajzpályázat keretein belül 5-9 évesek rajzolhatták meg, ők milyennek képzelik ezt az ősi lényt, majd legjobbnak ítélt rajz adta a kiindulópontot a könyvben szereplő illusztrációhoz. A pályázatra 252 rajz érkezett, amelyekből egy válogatást a Művészetek Völgye fesztiválon ki is állítottak.
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Programról
Jövőre egy éven keresztül Veszprém városa és a Bakony-Balaton régió közösen viseli majd az Európa Kulturális Fővárosa címet. A program célja, hogy 2023-ban a Bakony-Balaton egész térségében színes és változatos kulturális programokat valósítson meg. Ennek keretein belül született meg a Balatoni kacsavész is.
A projekthez kapcsolódóan a Veszprém-Balaton 2023. Zrt. a Művészetek a Vidékfejlesztésre Alapítvánnyal közös oktatási programot is kidolgozott a Bakony-Balaton régió általános iskolái alsó tagozatos osztályainak. A program keretében drámapedagógus vezetésével ismerkedhetnek meg az 1-3. osztályos gyerekek a Balaton-felvidék természeti értékeivel, segítve a diákok fenntarthatósággal kapcsolatos szemléletének kialakítását, formálását, hogy ők maguk is olyan odaadással és nyitottsággal álljanak természeti környezetükhöz, mint a mesekönyv hősei.
A programban a Veszprém-Balaton régióban 30-40 iskola, így közel 1200 gyerek vesz majd részt. A rendhagyó órák témája a Balaton természeti értékeinek és veszélyeztetettségének tudatosítása, a Balaton védelmére nevelés, illetve a Balaton mint egyedi ökoszisztéma értelmezése. Természetesen mindez játékosan, a gyerekek nyelvére lefordítva.️
A Balatoni kacsavész – Szörnyek és sellők mesekönyv szeptember végétől kapható minden nagyobb budapesti és vidéki könyvesboltban, valamint a Lampion Könyvek online felületein.
Az Alföld szerkesztősége 2022-ben is odaítélte három kiváló szerzőjének az Alföld-díjat. Ladik Katalin költő, performer, Ureczky Eszter irodalomtörténész és Mezei Gábor költő, szerkesztő, irodalomtörténész kapja idén a rangos kitüntetést.
Az Alföld szerkesztősége 1978 óta kiemelkedő szerzőit nívódíjban részesíti. 1993-tól a díjazottak a pénzjutalom mellé E. Lakatos Aranka szobrászművész emlékplakettjét is megkapják. 1978 és 2021 között 44 alkalommal 126 szerzőnek 133 Alföld-díjat osztottunk ki (heten: Csoóri Sándor, Sütő András, Kulcsár Szabó Ernő, Tandori Dezső, Oravecz Imre, Esterházy Péter és Térey János kétszer is megkapták). A kitüntettek között olyanok szerepeltek, mint Kányádi Sándor, Hankiss Elemér, Tar Sándor, Nádas Péter, Borbély Szilárd, Kovács András Ferenc, Szilágyi István, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina és még sorolhatnánk. Az Alföld-díj a hazai irodalmi díjkultúra egyik legrangosabb kitüntetése, amely mindig is érdemalapú volt és az is marad.
Ladik Katalin a neoavantgárd által ihletett, több művészeti ágat átfogó életművéért és a folyóiratunkban közel félévszázadon át megjelent publikációiért; Ureczky Eszter az angolszász kultúra, a biopolitika és a kultúrorvostan elkötelezett közvetítéséért, valamint az Alföld hasábjain és online felületén közölt tanulmányaiért és kritikáiért; Mezei Gáborkülönös atmoszférájú versvilágának megteremtéséért, valamint folyóiratunkban közölt korszerű, elméleti alapozottságú, szövegközeli elemzésekre épülő tanulmányaiért és bírálataiért részesül Alföld-díjban.
Forrás: alfoldonline.hu
A díjakat az idén 51 éve alapított Debreceni Irodalmi Napok keretében, az Alföld-díjasok estjén adják át 2022. november 8-án 18.30-tól a Csokonai Fórum Orfeum-termében, majd a díjazottak egy portrébeszélgetésen vesznek részt.
A díjátadó előtt 16 órakor már kezdetét veszi A lektűr című tanácskozás: Milbacher Róbert (Egy régi vita mai tanulságairól: Jókai és Kemény kanonizációjának kettőssége – a népszerű és a rétegirodalom között) és Keserű József (A lektűrről) előadásaival indul a szakmai program, majd a felmerülő kérdések elmélyült megtárgyalása céljából panelbeszélgetés következik – az előadók mellett Hansági Ágnes és Fodor Péter részvételével.
A Debreceni Irodalmi Napok Facebook-eseménye ide kattintva érhető el.
A nyáron Kadarkai Endre műsorában Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, filmrendező, a legnépszerűbb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok dalszövegének megszületéséről beszélt részletesen. Mi bújik meg emögött a dal mögött, milyen értelmezési tartozmányok rakódnak rá, és milyen intertextuális jelentősége van?
A műsorban elmesélt történet szerint egy vidéki család szülei levél formájában felkeresték a már ismert dalszövegírót. A pár hónappal korábban meghalt tizenhét éves fiuk utolsó kérése ugyanis ez volt: juttassák el Bereményi Gézához egy négy soros verskezdeményét. A levélben megírták, ugyan nem tudják, mi állhat a fiuk szándéka mögött, erről nem beszélt nekik, mégis kötelességüknek érzik a kérés teljesítését. A négy soros vers így szólt:
Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked. Vártál ha magadról szép éneket, Dicsérő éneked én nem leszek, Mi más is lehetnék: csak csönd neked.
Bereményi nem tudta, mihez kezdjen a kapott levéllel és a benne foglalt irománnyal, végül folytatta a vers egyszerű lejtését és hozzá írt még négy versszakot.
E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok. Ha rám így kedved van maradhatok, ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér, Se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.
S folytatom mid vagyok, mid nem neked, Ha vártál lángot, az nem lehetek, Fölébem hajolj, lásd hamu vagyok, Belőlem csak jövőd jósolhatod.
Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked. Vártál ha magadról szép éneket, Dícsérő éneked én nem leszek, Mi más is lehetnék: csak csönd neked.
Az utolsó versszakban Bereményi már E/1-ből válaszol az első verssorra, így vállal párbeszédet a Csönded vagyok névtelen szerzőjével.
Amit ennek a kivételes dalnak az alkotásánál látunk, az a szürrealizmusra és az azt alátámasztó modern művészetelméletekre példa. A romantikának azt a tézisét igazolták újra a huszadik század elején (Freud, Jung, Bergson), miszerint az ihlet, a művészet igazi forrása független tértől-időtől és teljesen irracionális. Az intuitív alkotás minden determinizmussal és mechanizmussal szembeni szabadság, bergsoni megfogalmazás szerint életlendület, intuíció, amivel a teremtő igazság követhető és kimondható az anyagvilág korlátjai ellenében.
Freud ezzel párhuzamosan azt állította, a művészet indikátora egy megoldatlan pszichológiai, jobbára tudatalatti probléma, hiányosság, trauma. Ennek feloldása meditatív állapotban pszichoanalízissel, álommal, hallucinációval, víziókkal, intuícióval – lényegében művészettel – lehetséges.
Freud tanítványa, Carl Gustav Jung még tovább mélyítette a szürrealista művészetfilozófiát. Archetipusaihoz és a kollektív tudattalan elméletéhez kötötte az alkotás képességét. Eszerint alkotni annyi, mint ráhangolódni a faji emlékezetre, a kollektív tudattalanra és kiemelni onnan egy pillanatot. Úgy gondolta ugyanis, az ember minél beljebb jut belső pszichéjében, annál több egyénen túlmutató érzést érhet el. Legbelül ugyanis ugyanazok vagyunk, legbelül egy egységélmény vár ránk.
Ebben az értelemben az alkotó személytelen médium, aki összeköti a tudatalatti (vagy feletti) világot és a valóságot – akárcsak egy szakrális személy. Rajta keresztül jelenik meg, artikulálódik valami széles körű, holisztikus üzenet, jelenség, érzés, ami az életet legteljesebb formájában tükrözi, és amire széles körben rezonálni tudnak. Bereményi így fogalmaz: „Ez a dal nem csak a kollektív tudat, ez a kollektív tudattalan egy része is. Miért szeretik az emberek ezt a dalt tömegesen? Maguk sem tudják. Én sem tudom. Ez a jó, ez a gyönyörű benne.” Miközben kiemeli, statisztikailag a legtöbbet játszott Cseh Tamás-dal a Csönded vagyok.
Jancsó, Cseh, Bereményi. MTI Fotó: Friedmann Endre
Tehát két, egymástól független személy, akik nem ismerik egymást, eltérő életkorban és szociális mikrokörnyezetben élik az életüket, írják meg közösen a magyar könnyűzene egyik legjelentősebb alkotását. A különös történet mindenesetre az alábbi elméletek által megérthető: két, ugyanazon (lélektani, pszichológiai, művészeti) forrásvidéken létező egyén felismerve egymás pozícióit, párbeszédbe keverednek egy archaikus élményt illetőleg. Egyikőjük, a halálával szembesülő, a társadalmi struktúrákból már kieső személy, letisztult érzékeivel megírta elmúlásélményét pár sorba sűrítve. Majd a művészeti élmények szerkesztésében gyakorlott Bereményi befejezte a meglehetősen naiv, autodidakta, de átható és erőteljes verset, ugyanabból az érzelmi állapotból kiindulva.
Cseh Tamás pozíciója ugyancsak nem elvitatható, a dallamsor teszi ugyanis valóban időtlen műalkotássá a Csönded vagyok című dalt. A Bereményivel beszélt közös művészi nyelv alkotásainak legnépszerűbb darabjához mégis egy külső személy felütése kellett.
A dal misztikus szövegének konkretizálható része: az ember önmaga által kifejezhetetlen, meghatározhatatlan. Soha senki nem tudja elmondani a másik felé önnön teljességét, hiszen az önmaga számára is rejtvény csupán. Ennek a drámája és a végtelenben való feloldása már csendesebb, beletörődő, hétköznapi hangot eredményez: „Mi más is lehetnék? Csak csönd neked.” – mondja a 17 éves korában elhunyt fiatalember, és éneklik vele sok ezren, több mint 25 éve.
Cseh Tamás és Bereményi Géza a ’70-es, ’80-as évek kultikus dalszerző párosa, több száz alkotásukkal a magyar könnyűzene kitörölhetetlen figurái, akik művészeti gondolataikkal, érzéseikkel áthatják és megfogalmazzák a Kádár-korszakot és rendszerváltás időszakát, amely korszak legtöbbre becsült művészei közé sorolják őket mindmáig. Olyan hamisíthatatlan dalokat alkottak az utókor számára (Jobbik részem, Minden álmomban, Budapest, Fehér Babák), amelyekkel eredetiséget tapasztal és nyer a jövő újabb és újabb nemzedéke. A sorozatunkban keresett kortalan dalok szempontrendszerének (stílusfüggetlen, egyetemes, technikailag minimalista) számtalan Cseh Tamás–Bereményi alkotás megfeleltethető. Legnépszerűbb daluk, a Csönded vagyok az 1997-ben kiadott Új dalok című albumon szerepelt először. Azóta éli tovább életét különböző feldolgozások által.
A gender fogalmával kapcsolatos politikai viták, a COVID-évek társadalmi kihívásainak hatása, valamint a kulturális területen dolgozók munkakörülményei mellett egyéb izgalmas témákkal várják az érdeklődőket a hét társadalmi ügyekkel és kérdésekkel foglalkozó eseményei.
11.07–08.| Avantgárd nőírók, női alkotók – nemzetközi konferencia
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének konferenciája hiányokat igyekszik pótolni, hiszen bár a nemzetközi avantgárd mozgalmakban nők is jelen voltak, művészi tevékenységet folytattak – még ha kisebb arányban is, mint a férfiak –, munkásságuk háttérbe szorult, a kánonba sokkal kisebb eséllyel kerültek bele, ezért munkásságuk feldolgozása is sok esetben várat magára. A konferencia az avantgárd női szereplőinek munkásságára kérdez rá, érdeklődése interdiszciplináris, számos művészeti ágra kiterjed. Miközben a vizsgált életművek gyakran intermediális jellegét is hangsúlyozza, fókuszában alapvetően a műfajok állnak.
Ide kattintva egyéb információk mellett a konferencia programját is megtalálod.
Mit tudunk egyénileg tenni a klímaváltozás, egy elnyomó rezsim vagy diszkrimináció ellen? Hogyan állnak az újságírók a cenzúrához? Mi történik a brazil esőerdőkben? Hogyan élik túl az emberek nap mint nap a háborút vagy a blokádot? Világunk számtalan aktuális kérdésére és égető témájára keresi a választ a Verzió több mint 70 kreatív dokumentumfilmje, amelyek legtöbbje először lesz látható Magyarországon. A fesztivált november 8–20. között rendezik meg Budapesten és öt vidéki városban; Szombathelyen, Debrecenben, Szegeden és Pécsen is a mozikban, majd országszerte online.
A filmvetítéseket olyan kiegészítő programok kísérik, mint például a Vektor VR szekció, amelynek keretében olyan friss nemzetközi VR-alkotásokat állítanak ki, amelyek egy-egy új nézőpontot kínálnak különböző problematikák értelmezésére: a nézők/élményszerzők az emberi érzelmek és motivációk belső világába, valamint ritkán látható helyszínek, élethelyzetek kontextusába is betekintést kaphatnak.
Ide kattintva találod meg a fesztivál részletes leírását.
11.10. | Zöld Generáció vitaest: Ungár Péter és Hont András
Az esemény plakátja.
A MANYI-ban Ungár Péter politikus és Hont András újságíró vitatkozik november 10-én. Egyikük újságíróként kritikus az ellenzék teljesítményével, a másik ellenzéki politikusként fogalmaz meg kritikát saját magukkal szemben. Ide kattintva eljuthatsz a vita Facebook-eseményéhez.
11.10. | A gender fogalmával kapcsolatos viták a politikában
Az eseményt szervező Eötvös József Csoportot 2015 márciusában alapították azzal a céllal, hogy a közbeszéd színvonalának romlását a közéleti kérdések színvonalas és őszinte megvitatására alkalmas nyilvános események, vitaestek szervezésével ellensúlyozza. November 10-én Fodor Éva szociológus és Kováts Eszter politológus tartanak előadást a gender fogalmával kapcsolatos politikai vitákról.
A Karátson Gábor kör aktuális vitaestjének plakátja.
Mennyiben rendkívüli az emberiség történetében, ami 2020–2021-ben történt? Miként hatott a technológiai világrendbe vetett hitre a globális lezárások és vakcina-kampányok két éve? A COVID-évek dilemmája: mentsünk meg mindenkit, vagy éljünk minőségi életet? Két év, amikor tudósokra hivatkozva irányították az életünket. Teremtett-e modernitás-hívő-modernitás-kritikus törésvonalat a politikai gondolkodásban 2020–2021?
A vitaest résztvevői Losoncz Alpár és Kovács Gábor filozófusok. A beszélgetést
Tallár Ferenc filozófus fogja vezetni.
11.11. | Konferencia a szexuális kizsákmányolás és emberkereskedelem felszámolásáért
A konferencia plakátja.
A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség konferenciájának célja az Egyenlőség-modell megismertetése és népszerűsítése, a prostitúció és emberkereskedelem témájával és érintettjeivel dolgozó szereplők szakmai tapasztalatcseréjének elősegítése. A szövetség célja továbbá a nem szakértő érdeklődők számára emberi történetek megragadásával közérthető módon rávilágítani a a szexuális kizsákmányolás valóságára és a prostitúcióban élő nők helyzetére.
A Kesztyűgyár Közösségi Ház konferenciájáról programleírást és bővebb infót itt találhatsz.
11.12. | can we fix this | FRESH FABRIK TALKS
Az esemény plakátja.
Lehet-e a változtatni a kulturális területen dolgozók munkakörülményein, vagy mindig csak egy szűk réteg számára lesz megengedhető ez a fajta alulfizetett munka? Miért kezeljük a kulturális munkát egy szeretett hobbiként, amit ingyen vagy alacsony bérért is boldogan végez ember?
A Fresh Fabrik művészeti kezdeményezés többek közt ezekre a kérdésekre is keresi a választ, és hisz abban, hogy a változáshoz elengedhetetlen a párbeszéd, a vita és az érdekérvényesítés. A novemberi debütáló eseményük keretében olyan közreműködőket kértek fel a program megvalósítására, akik maguk is aktív résztvevői a kultúracsinálásnak, és napi szinten szembesülnek ezekkel problémákkal.
Már 114 éve, 1908. szeptember 30-án mutatták be az irodalmi Nobel-díjas Maurice Maeterlinck mesejátékát, amelyben megalkotta a boldogság kék madarának azóta is számos kiváló művészt inspiráló alakját. A több gyerekirodalmi kiadást is megért történetről és annak nem (csak) gyerekirodalmi jelentésrétegeiről Pataky Diána esszéjét közöljük, melynek olvasása során nemcsak a műről, hanem a gyerekként olvasott szövegekhez kapcsolódó emlékek időtálló értékéről is elmélkedhetünk. Az írásban az eredeti mesejáték kerül összehasonlításra Tarbay Ede 1987-es, gyerekeknek szóló átiratával.
A kék madár története számomra egy a piros betűs emlékekből. Emlékszem, a testvéremmel lopódzva közeledtünk a könyvespolchoz, lábujjhegyre állva vettük le a „mesét”, s adtuk Édesapukámnak, így kérlelve Őt a felolvasásra; mi óvatosan mellé kuporodtunk a nagy dunyha alatt, és csendben, tátott szájjal hallgattuk előadását; így rajongtunk a történetért némán, s most újra itt van és emlékeztet. Az elmúlt 20 évben időről-időre eszembe jutott ez a bizonyos barna fedeles könyv, de csak most értem meg a nagy találkozásra.
Maurice Maeterlinck irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett drámaíró, költő, esszéista. Hírnevét az 1889-ben bemutatott első színházi darabjának, a La Princesse Maleine-nek köszönheti, amelyet a korszak kritikusai a premiert követően shakespeare-i magasságokba emeltek. A belga származású francia író számára azonban az elsöprő sikert az 1909-ben bemutatott A kék madár(L’Oiseau bleu) című mesejáték hozta el. Munkássága kiemelkedő vonásának tekinthető az élet és halál párhuzamának, valamint a lélek és a sors mélységeinek örökös kutatása, azok meseszerű keretbe ágyazása. A színházi életben a szimbolizmus meghatározó alakjának tekintik.
Műveinek vizsgálata közben nem érdemes szemet hunyni Maeterlinck eszmei családi öröksége felett: az író édesapja szenvedélyesen kapcsolódott a természethez, ideje nagy részét a család birtokain lévő üvegházakban töltötte. Talán így nem meglepő a felismerés: a szülői példát követve az író számos szellemi produktuma olyan, természettel összekapcsolható címet visel, mint az Üvegházak; Melegházak vagy Melegházi virágok; A méhek élete; A termeszek élete; A hangyák élete. Ezen gyermekkorból hozott, ősi kötődés lenyomata visszatükröződik A kék madár című mesejátékban is.
A dráma szövegével összevetett magyar gyerekkönyvkiadás: Móra Kiadó, 1987, Tabaly Ede fordítása és átirata, Duschanek János illusztrációival.
A két mű összehasonlítása előtt fontos leszögezni: míg az eredeti, vallásos kitekintésekkel gazdagított mesejáték korántsem gyermekeknek szól, addig Tarbay Ede feldolgozása jóval szűkebb térben gondolkodik; így teszi lehetővé, hogy a fiatalabb korosztályhoz is megérkezzen a mű. Az elemzésnél kezdetben az eredeti történettel dolgoztam, olvasása közben számtalanszor szárnyra keltem, s felnőttként is azt éreztem: ez az, amit tanítani kellene.
Sajnos bizonyos esetekben hasonló mértékű csalódás költözött szívembe, mikor a feldolgozást sok év után újra a kezembe vettem, s megtapasztaltam, hogy egyes fejezetek miként tűnnek, vagy törpülnek el az eredeti műhöz képest. Tarbay a színek kulcsszerepével igyekszik árnyalni mindazt, amit talán még nem lehet kisgyermekek számára szavakkal lefesteni. Így jutunk el a szürke, keserves hétköznapoktól, az elmúlás barnuló elöregedésén keresztül a harsogó lila haragjáig, a hamisságot megtestesítő rózsaszínig, majd végül a mindent elöntő tiszta kékségig.
Írásomban az eredeti történetet vettem alapul, ehhez mértem a mesét. Az idézetek is az előbbiből származnak.
A kék madár
A kék madár története a szentestét megelőző éjszakán veszi kezdetét; ekkor ismerjük meg a szegény sorsú testvérpár, Tyltyl és Mytyl(Tarbay Ede feldolgozásában Tiltil és Mitil) sóvárgásainak súlyosságát, és érezzük meg a világ két pólusának – szegények és gazdagok – mérhetetlen kontrasztját. Párbeszédük hatására szinte lelkünkbe hatol a jelen másodperceinek kíméletlen lassúsága: a gyermekek csak a mostban élnek, még nem érzik az idő sebességét, a jövőben rejlő változás lehetőségét. Számukra a vágyakozás paradox, édes-keserű fájdalma az aranyló, csillogó játék, az illatozó sütemény gondolata (melyet az „arra érdemesek” vélhetően el sem fogyasztanak), maga az örökkévalóság.
A gyerekek álmodozását Berylune tündér látogatása töri meg. A váratlan vendég arra kéri a favágó gyermekeit, hogy kislánya életének megmentése érdekében kutassák fel a boldogság kék madarát. Az itt elhangzó párbeszéd már az első percekben elénk festi a történet kulcsüzenetét, amelynek hatására Tyltyl és Mytyl halaszthatatlan, egy évig tartó lelki utazásba kezdenek.
Tyltyl: Mi baja van a lányodnak? A Tündér: Nem tudom pontosan. Talán – boldog szeretne lenni.”
Az álomszerű barangolás időtartamát – tizenkét hónap – mintegy előre vetíti az ablakból csodált utolsó, meghitt kép: a lovashintóról leszálló tizenkét ragyogó szemű, angyali fiú látványa. Ez a festői pillanat emlékezetünkbe idézheti a Jelenések könyvének sorait is – hiszen főhőseink ezen percekben egy földöntúli utazás időkapujában állnak: „Széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal.” /Jelenések könyve/
Az eredeti műben Berylune tündér indulás előtt egy korántsem hétköznapi gyémántot ajándékoz a gyermekeknek: a drágakő varázserejének hatására a tárgyak és az állatok elhagyják fizikai testüket, majd saját öntudatra ébrednek. Így látjuk mi magunk is megelevenedni a Fény, a Kutya, a Macska, a Cukor, a Tej, a Tűz, valamint a Víz lelkét, akik főszereplőink mellé szegődnek a nemes utazás idetartamára. A mesekönyvben csupán Tiló, a kutya, Tilett, a macska, valamint Beriluna tündér kíséri a gyermekeket a másvilágba. Habár a feldolgozásban mellékszereplőink megőrzik materiális mivoltukat, a mágia lehetővé teszi számukra, hogy ettől a perctől kezdve ők is emberi hangon szóljanak a testvérpárhoz.
Alisa Coonen (Mytyl; balra) és Sofya Khalyutina (Tyltyl; jobbra) a darab ősbemutatóján Moszkvában (1908) (forrás: wikipédia)
Az Emlékezés Országa
„De ha gondolsz ránk, mi felébredünk,
De ha gondolsz ránk, érinted kezünk,
De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk,
De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk…”
Főhőseink első próbatétele a múltba, azaz Az Emlékezés Országába vezet, ahol a nagyszülőkkel és elhunyt kistestvéreikkel találkoznak. A megható álom sok triviális, mégis léleksimogató tanulságot tartogat: az emlékezés nemcsak visszarepít bennünket Tyltyl és Mytyl nagymamájának kertjébe, hanem megengedi, hogy mi magunk is újra éljük elvesztett szeretteink közelségét. Az Emlékezés Országában minden pont olyan, mint régen – ugyanaz, és mégis más. Bőrünk alatt érezzük, hogy a pillanat lehet örökkévaló, s mialatt ez megtörténik, ott visszhangozhat bennünk Csáth Géza feledhetetlen üzenete: „Nem az idő múlik, hanem – mi.”
Az éjszaka Palotája és az erdő „szárnysötétje”
A kék madár a múltban nem fedte fel valódi önmagát, így a testvérpár kénytelen elhagyni az otthon régi melegét, s tovább barangolni. Útjuk az éjszaka Palotájába vezet. A birodalom uralkodói – Az Éjszaka és fia, Ámor – azonban korántsem vendégszeretők, ők védelmezik az álmok madarait a betolakodóktól. A palota sötét szobákat rejt, melyek lakói még zordabb teremtmények – ők a szellemek, betegségek és a háborúk. Tyltyl félelemtől mentes, szilaj lelke azonban áthatol minden termen, míg el nem ér az utolsóig, ahol az éj madarai élnek. Elszántságától elvakultan azonban nem is sejti, hogy emberi érintés hatására azok mind elpusztulnak, mert a sötétség gyermekei, bármennyire szépek és ékesek is, nem képesek a fényben élni.
Hőseink fiatal koruk ellenére egyre inkább érezhetik, hogy a tiszta boldogsághoz az élet árnyékos oldalának megismerésén át vezet az út. S ami elkezdődött, onnan nincs visszaút, tovább kell haladni az ösvényen: csak így érthetik meg a küldetés lényegét. Kiszabadulva a félelmek és a halál fogságából, főhőseink útja a bosszú erdejébe vezet. A sötétség továbbra is árnyként követi őket: Tylette – a macska lelke – mindig egy lépéssel a gyermekek előtt jár.
A macska lelke „árulóként” figyelmezteti az éjszakát és a fákat az ember érkezésére, hogy megvédje őket a végzetes pusztítástól. Ő már nem hisz az emberiségben, megkérdőjelezi cselekedeteinek tisztaságát. Karaktere eszünkbe juttathatja az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája (Madách Imre) című mű egyik kulcs szereplőjét, Lucifert, Ádám kisérőjét, aki Tylette-hez hasonlóan, meg akarja semmisíteni az embert, s ezzel megakadályozni a történelem örökös ismétlődését.
A bükkösök, tölgyesek, fenyvesek lakói, a fák és az állatok lelkei is fellázadnak a betolakodók ellen. Ádámot, az ember fiát, az emberi gyarlóság reinkarnációját látják a testvérpárban, azokat, akik megölték, megcsonkították, kivágták őket:
Egy nap eljött hozzánk az ember, Boldog életünk véget ért, Nem láttunk többé mást: szenvedést, Nem láttunk többé mást, csak vért, Kik szabadon éltünk, akár a szél, Korcsokká váltunk mind.”
A kék madár magyar premierjét reklámozó képeslap 1913-ból (forrás: foldvaribooks.com)
A bosszúra éhes sereg már rég várta a favágó gyermekeit – a lelkek elől ugyanis semmi sem lehet elrejtve, feléjük semmi sem maradhat kifizethetetlen. A vérszomjas sereg elől a fény hoz megváltást.
Tarbay Ede feldolgozása teljes egészében kihagyja az Éjszaka Palotáját. Ezzel a lépéssel véleményem szerint nem tud oly mértékben elmélyülni, rétegződni a lelki utazás, ahogyan arra olvasóként éhezünk. Pont ezen döntés miatt a karakterek sem tudnak kellően kibontakozni, így a macska is ugyanolyan ártatlan barát, kísérő szerepében marad, mint a kutya. A feldolgozásban hirtelen vált helyszínt az elbeszélő, így jutunk egyenesen a Múltból az Erdőbe.
A köztes színterek kihagyása mellett azonban egyetlen pozitívum szól: nagyobb teret kap az erdő lakóinak hangja; ők ugyanis nemcsak fellázadnak Til favágó gyermekei ellen, hanem ki is élezik keserves hangon, hogy az ember miként pusztítja el a földet, hogyan zsákmányolja ki az élővilág erőforrásait. Sírnak a mókusok, zokognak a rókák, a fák bosszúért kiáltanak: hol a szőrmekereskedelem, hol az erdőirtás miatt. Így áll ki a szerző a környezet-, valamint az állatvédelem mellett, továbbá neveli az ifjabb generációt.
Az elvarázsolt kertek álruhás lakói
Tyltyl és Mytyl a valódi sötétség közelségét már megértették, de ahhoz, hogy elérjenek a fénybe, meg kell ismerniük a ravaszabb, álruhás gaztevőket is, akik minden nap szövik az emberek köré aranyló hálójukat; de mint tudjuk, minél inkább teret adunk a fenevadnak, annál inkább elhatalmasodik felettünk. A veszedelmek közé tartozik a gazdagság, a magántulajdon, a hiúság, az unalom, a mértéktelenség, az embertelenség, az esztelenség és az élvezetek.
Tarbay Ede feldolgozásában is elérünk a rózsalugason át a (hamis) Boldogságok Palotájába, itt találkoznak főhőseink a rózsaszín, sima, kerek arcú, malac képű uraságokkal, ők a Jóllakottság Boldogsága, Gazdagság Boldogsága, valamint az Uralkodás Boldogsága képében jelennek meg. Az eredeti műtől eltérően azonban nem jutunk el a következő – mélyebb – szintig.
A Boldogságok, általában véve, nagyon jók, de azért akad közöttük, amelyik veszedelmesebb és álnokabb a legsúlyosabb Boldogtalanságnál is (…) sok boldogság fél ám… és egyáltalán nem boldog…”
Egy láthatatlan kéz vezet
Az igaz szépség felismerése megtisztítja az elmét, segítségével képesek lehetünk felesleges képzetek – ego – nélkül szemlélni az elénk terülő világot, Tyltyl-hez és Mytyl-hez hasonlóan mi magunk is csak így juthatunk el a tiszta boldogságok kertjébe. Itt élnek az otthon valódi örömei – ők az egészség, a tiszta levegő, a kék ég, a napos és alkonyi órák, a felkelő csillagok, az eső, a téli tűz, a harmatban mezítláb futkosás, az igazságosság, a jóság, a gondolkodás, a megértés, a gyermeki szeretet, és mindennek csúcsán az anyai szeretet páratlan zsarátja.
Ahogy fürdetjük lelkünk, úgy jutunk a gyermeki tisztaságtól egyre közelebb az anyaméh előtti állapotig, azaz a jövő birodalmáig. Az Azúrpalotában, ahol mindent befed az átható kékség, Tyltyl és Mytyl megismerik a születendő gyermekek lelkét, beleértve saját kistestvérükét is. Az itt lakók nagy erőkkel készülnek a születésre, nincs egy lopott percük sem: olyan földi küldetéseken dolgoznak, mint a boldoggátevő szer, vagy az élettartamot növelő (gyógy)szer feltalálása. A kékség lakói még nem ismerik a könnyeket, a sírást, a pénzt vagy a fájdalmat. Sterilen, de boldogan éldegélnek, képesek a tisztánlátásra, a test ugyanis még nem szorítja gúzsba őket.
A gyermekek végül megértik az utazás, s ezzel a küldetés célját; így ideje visszatérniük a földre, a jelenbe. Tyltyl és Mytyl könnyes búcsút vesz az állatoktól és a tárgyaktól, ugyanis a földön az ember számára ők újra láthatatlanná válnak, emiatt kénytelenek visszavonulni a Dolgok Némaságának Országába. A társak közül az örök reménység, az élet fénye és az önzetlen, szerető kutya bizonyult a leghűségesebb társnak.
Megérkezni önmagunkhoz annyi…
A történet mélységét és időtlenségét mi sem példázza jobban, hogy az elmúlt közel 110 évben többen „leporolták”, majd újrafordították az eredeti művet, legutóbb például Gimesi Dóramesélte újra nekünk a varázslatos történetet Rofusz Kinga illusztrációival karöltve. Szerény véleményem szerint, habár A kék madárnak számos gyerekirodalmi kiadása van, az korántsem (csak) gyermekeknek szóló történet.
A történet valós üzenete, hogy Berylune tündérhez hasonlóan ajándékozzuk meg magunkat mi is a varázsgyémánttal, merjük elforgatni azt, és lássunk a lelkek és a múlt mélyére. Emlékezzünk szeretteinkre, higgyük, hogy az élet örökkévaló. Harcoljunk saját démonjainkkal, de ha eljön értünk a fény, merjük hátrahagyni, amin nem segíthet a tiszta szeretet. Ne engedjünk az álruhás örömöknek, de nyissuk ki szívünk gyermeki énünk előtt. Engedjük, hogy győzzön a fény.
Hisz minél korábban lépünk a „paradicsom” ösvényére, annál nagyobb eséllyel jutunk el József Attila soraihoz is, aki a testvérpárhoz hasonlóan megfejtette: a boldogság önmagunkban keresendő, tisztasága akkor tapintható igazán, ha tudatosan elzárkózunk a külvilág zajától:
Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik, az bizonyos
Minden reggel hideg vízben fürdetem gondolataimat, igy
lesznek frissek és épek
A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá”
