Anne Shirley, Lucy Maud Montgomery 1908-ban induló világhírű regénysorozatának főszereplője hamar belopja magát az olvasók szívébe. Anne elsőre nem tűnik különleges hősnek: árva, magányos kiskamasz. A szokványos kezdet ellenére mégis az ifjúsági irodalom egyik legsikeresebb karakterévé nőtte ki magát.

Elsőként kiskamasz koromban találkoztam a sorozattal, akkor is nagy hatást gyakorolt rám, különösen az első részek. Felnőttként olvasva azonban még inkább tudom értékelni Montgomery stílusát és ügyes cselekményvezetését. A történet az első, Anne otthonra talál című regényben veszi kezdetét, amikor is a 11 éves lányt Marilla és Mathew Cuthbert fogadja örökbe egy tévedés következtében. (A testvérpár ugyanis eredetileg egy fiút szerettet volna magához venni, aki segít a gazdaságban, de a közvetítő személy félreértelmezte őket, így került Anne Avonlea-ba.)

Innentől kezdve izgalmas kalandok sorozata kezdődik, melyek során a főszereplő éles esze mellett gyerekkori baklövései is nagy hangsúlyt kapnak. A könnyed és olvasmányos stílus ellenére a könyvben komoly tanulságok és életigazságok fogalmazódnak meg. A stílus és a mondanivaló kiegyensúlyozásában a kötet a korabeli és jelenlegi ifjúsági könyvek közül is kiemelkedik.

A történet során Anne izgalmas jellemfejlődésen megy keresztül, ami rávilágít arra, hogy mindenki hibázik, ugyanakkor a hibákból lehet tanulni:

Amióta a Zöldmandzárdos házba kerültem, sok botlást követtem el, de mindegyik egy jelentős fogyatékosságomtól szabadított meg. (…) Egészen bizonyos vagyok afelől, Marilla, hogy hamarosan jelentős változást figyelhetünk meg nálam.”

Anne karaktere nagyon emberi és közel áll hozzánk, életkoránál egy kicsit talán érettebb is. Montgomery nevelő törekvései szórakoztatva, szinte észrevétlenül érvényesülnek a szövegben.

Anne mellett a mellékszereplőknek is nagyobb szerep jut. Például Marilláék szomszédja, Mrs. Rachel Lynde színt visz a közösség életébe túlzott kíváncsiságával (az ablakból kémleli folyamatosan az utat) és jelmondatával: „ami a szívemen, az a számon”. A főszereplő mellett számos mellékkarakternél is jelentős a jellemfejlődés, ami szintén ritka jelenségnek számít más, a kiskamasz korosztálynak szóló könyvekhez hasonlítva.

A kötet egyik sajátossága – ami tudatos írói technika eredménye –, hogy a mellékszereplők számos esetben ott vannak a háttérben, ugyanakkor csak említés szintjén jelennek meg. Nevezhető függő beszédnek ez az írói fogás, amely úgy jelenik meg, hogy a szereplők sokszor beszélnek egy adott karakterről, tehát például megemlítik Mrs. Rachel Lynde-t, aki technikailag nem jelenik meg a jelenetben, mégis részese lesz a történetnek.

A szereplők mellett a helyszín is fontos szerepet játszik a regény szerethetőségében. Avonlea-ban könnyen otthonosan érezheti magát az olvasó, leginkább Anne szemszögén keresztül, aki nagyon idillikusnak látja a kis települést. Ugyan a könyv alaphangulata pozitív a fejlődő és a cselekedeteikből következtetést levonó karakterek miatt, negatív események is helyet kapnak, ezáltal az élet reálisan jelenik meg.

Hiába, az életben mindenkinek kijut a gondból. Eddig a percig elég nyugalmasan teltek a napjaim, de most rám került a sor, és azt hiszem, meg kell tennem majd, ami tőlem telik”

– mondja Marilla, amikor Anne-t örökbe fogadja.

A regényre általában jellemző könnyed, kedves humort jól példázza az egyik ikonikussá vált jelenet, ami nagy népszerűségre tett szert az olvasók körében:

„Gilbert Blythe Anne Shirley figyelmét próbálta magára vonni, de csúfos kudarcot vallott. (…) Azért is rá fog nézni ez a Shirley lány, a szív alakú arcával meg azokkal a hatalmas szemekkel, amik egyetlen más avonlea-i lány szemére sem hasonlítottak.
Gilbert átnyúlt a két padsor közti átjárón, megragadta Anne egyik hosszú vörös copfját, és karnyújtásnyira felemelve, harsányan suttogta:
– Répa! Répa!
Meg is lett a jutalma: Anne dühödt pillantással meredt rá! De nem érte be ennyivel: talpra ugrott, ragyogó ábrándjai menthetetlenül szertefoszlottak. Haragos, szikrákat szóró tekintete tüzét semmivel sem kevésbé mérges könnyek oltották el.
– Ó, te aljas, gyűlöletes fiú! – kiáltotta vadul. – Hogy merted!
Azzal – zsupsz! – Gilbert fejéhez vágta a palatábláját, ami – mármint a tábla, és nem Gilbert feje – recsegve széttört.”

Lucy Maud Montgomery regénysorozata nyolc részes. Az írónő a további kötetekben fokozatosan megváltoztatta Anne személyiségét, ami életkorával együtt fejlődik, ugyanakkor kezdeti lelkesedéséből nem veszít. Az olvasók végigkövethetik az életét egészen gyerekei felnőttkoráig. A kötetek alaphangulata pedig lassan megváltozik az újabb élethelyzetek és problémák megjelenésével.

Bárkinek ajánlom a sorozatot, de az első rész alsó korhatárának a 10 éves kort húznám meg, mert a nyelvezet egy kicsit eltér a maitól, és a regény terjedelme 300 oldal fölötti. Sok mindent tanulhatunk Anne-től, a bocsánatkérés fontossága mellett például a dolgok pozitív oldalának szemléletét is. A könyv, amely komolysága ellenére nagyon szórakoztató, különleges világba invitálja az olvasót. Ahogyan Anne mondja a történet elején, itt igazán „tágabb tere nyílik a képzeletnek”.