Portik Zsófi jelenleg az Óbudai egyetem hallgatója és közgazdasággal foglalkozik, valljuk be ennek az iránynak nincs sok köze a művészethez, mégis kevesen képesek arra (a humán beállítottságú emberek közül is) amit ez a lány csinál.
Zsófi 95. November.30.-án éjjel 02:27 kor látta meg a napvilágot Győrben.
10 évesen (3.osztályban) magyar órán, amikor az idős tanárnő a fogalmazás rejtelmeibe vezette be a fiatalokat, egy talán még a tanárnőnél is öregebb írásvetítővel furcsa képet vetített a falra. A képen egy liftbe szorult zsiráf enyhén groteszk formája rajzolódott ki. A feladat egyszerű volt. Három dolgot kellett megállapítani. Az első hogy mi lehetett a történet előzménye, a következő, hogy most mit látnak és végül mi lehet a sztori vége. Ekkor kezdett el ez a kislány először írni. Erről a zsiráfról szólt az első 5-6 történet amit papírra vetett.
Egy zsiráftól indult minden. „Mert a valóság válhat a legszebb mesévé, de csak ha mi írjuk.” – Wilhelm Grimm
Így az idősödő oktató hatására kezdődött el a fix/megadott témák feldolgozása, majd a gimnázium kezdete előtt elhagyta ezeket a megkötéseket.
A következő szint a gimnázium volt, ahol magyar tanára teljesen tisztában volt Zsófi értékeivel és támogatta őt, egyengette útját. A fiatal lány meghívást kapott egy irodalmi táborba, ahová tanára intő szavai miatt végül nem ment el, hogy ne vehessék el tőle saját hangját. Megmaradt annak a lánynak aki sötétben zenehallgatás közben véste papírra gondolatait, benyomásait. Volt, hogy a zene érzelmi világa tükröződött az alkotásban és megvolt a másik eset is, mikor tudta milyen érzelmi kontextusban akarja kiadni magát és ahhoz keresett zenét.
Írt valamit, majd újra írta, korrigálta, sokszor cenzúrázta saját magát, mire meglett a végeredmény amit ő is elfogadott.
Egy olyan darabkát szeretnék megmutatni belőle, ami nem a szerencsétlen zsiráfról íródott, hanem megmutatja, hogy elkezdődhet egy liftnél, de hagyni kell hogy kibontakozhasson:
„Igazából verset akartam írni, tulajdonképpen akármiről. Na jó, ez nem teljesen így volt. Az éjszaka speciel rohadtul nem érdekelt, amiről végül sikerült. Szépet akartam, meghatót, amit nyolcszor olvasol vissza, és még mindig csak annyit bírsz mondani, hogy azta. Azt akartam, hogy halljad, és megjelenjen az a félmosolyod, amiről biztosan tudom, hogy egyszer nem tűnt még fel, amikor vagy nem tudsz mit mondani, vagy nagyon is tudnál, de nem fogsz. Akartam a hajadról írni, hogy mennyire imádtam macerálni, és mennyire nem érdekeltek az ellenvetéseid. Akartam arról a csontocskáról is, ami a válladnál kiáll, mert hát a barátnőm mennyire odáig volt, te meg már rutinból magyaráztad, hogy az angyalszárny. Engem akkor még nem vágtál át, tudtam amit minden hülye is, hogy azt a hátadon hordod. Vagy talán még arról az estéről, amikor kínomban, mert hogy állítólag nem mesélek magamról, elmondtam hogy milyen fontosak lettek a repülők miután apa elment. Érdemes lett volna még arról a botrány vonatútról, a karszalagodról, a belém diktált whiskyről, amikor elvágódtál a rollerral, a spanyol művészfilmről, arról az ananászos csokiról, a fehér póló hiányáról az ágyadban, meg ha már ott tartunk a bőrödről, a szívverésedről, hogy fejezzük be, de te addig nem fejezed be ameddig látod hogy én élvezem, hogy te engem szeretgetsz és én meg órákon keresztül akarom ezt hallgatni, amikor Shakespeare-től idéztem, aztán Radnótitól egy piás üvegen, az anyajegyekről a hátadon, a kis bemélyedésről a nyakadon, a harapásnyomomról a válladon, az indokolatlan lila foltról az enyémen, amit persze azóta tagadsz – szóval rólunk. Rólunk akartam írni, és nem arról, hogy elhagytál. Már éppen azt fogalmaztam, hogyan mondtam el, hogy szeretlek, aztán beugrott, hogy nem volt.. Aztán a boldog véget akartam, de az se volt.”
Németh Bence a Karak zenekar énekes-gitáros-hegedűs frontembere, akinek a dalszövegek is köszönhetők. Köszönjük Bence! Vele töltöttünk egy kellemes délutánt a könyvtárban, ismét a Bájoló-rendezvénysorozat egy állomásaként. Beszélgettünk kezdetekről, dalszövegekről, róla és másokról, emlékekről és jövőképekről.
Boros Ferenc, az estek állandó házigazdája, már jól tudja, hogy annyira a beszélgetések részévé vált a tipikus újságírói első kérdése, hogy elhagyhatatlan. Így most is feltette azt a bizonyos „első lépések” kérdést. A Bájoló vendégei mind nagyon fiatalon lettek megfertőzve azok által a művészeti ágak által, amit képviselnek. Bence sem kivétel, már 6 éves kora körül citerázni kezdett, s 8-9 éves korában zenekari tag is lett, mint citerás. Egy klassz népzenei koncert után végül mégis úgy döntött, lecseréli a citerát: hegedülni kezdett. Hallgattál már Karakot?! Nos, akkor tudod miről beszélek, ha azt mondom itt már nagyon bekúszott a népzenei vonal.
Az ihlető, inspiráló zenekarok között Bence is felsorolta a Kispált – tőlük egy dalt is eljátszott -, s Feri megjegyezte, hogy a Kispál vonal egyértelműen jól érzékelhető Bencéék zenéjén, de persze ez cseppet sem probléma, hiszen valljuk be, senki sem lehet ártatlan, aki ma a magyar alternatív zenei vonalba akar belekóstolni.Természetesen a fiatalon unottra hallgatott punk-rock irányzat Bencét sem hagyta békén: blink182 utánzatokkal indított anno régen.
A zenekar nevének kérdése is mindig tipik. Ennek története röviden, tömören: random cigizés közben, random beszólás. Szerettek volna valami szó szerint állatit, s mivel a „Vakond” kicsit túl underground lett volna ( 🙂 ), így muszáj volt keresni valami kevésbé elmebeteget. 😀
A zenekar jelenlegi felállása: Németh Bence (gitár, ének, hegedű), Németh Balázs (dobok), Schüttönhelm „Süti” Tibor (tangóharmonika, trombita), Kapiller Mátyás (brácsa) és Papp Gábor „Kis Z” (basszusgitár).
A Bájoló idei utolsó alkalmán Poócza ‘Nonsense’ András eddigi életműve lesz terítéken, egy kislemez bemutatóval vegyítve. Március 10-én 17 órakor vár a könyvtár mindenkit, a szó szoros értelmében tárt kapukkal.
Mennyire érzed magad biztonságban a lakhelyeden? Éjjel egy buli után gyalogolsz, vagy taxizol, még ha csak pár kilométerről van is szó? Voltál már szemtanúja támadásoknak, rablásoknak? Ifjúsági véleménykutatás a biztonságérzetünkről, hetedik célpontunk a kosárlabda városa, Körmend.
Ha azt hallod, Körmend, mi jut róla eszedbe? A kosárcsapat, a híres piros-feketék? Az Alterrába, az ország legnagyobb kerti partija? A Rába-folyó? A kissé kopott, de mégis a miénk érzés? Régóta tervezem, hogy írok valamit szülővárosomról, megírom báját és hibáját; mindkettőből bőven jutott neki. Érdemelne ez a város is egy regényt. De félretéve az önhittséget, még nem ez következik. Lássuk, mennyire érzik magukat éjjel biztonságban a fiatalok, ha szórakozni mennek. Természetesen azt le kell szögezni, hogy házi felmérésünk egyáltalán nem reprezentatív, csupán egyes emberek tapasztalatát, véleményét tükrözik.
Hová jársz szórakozni Körmenden? Melyik napokon teszed ezt általában? A barátaid is veled tartanak?
Zoltán (25): Egy belvárosi kávéházba járok, általában szombaton, mert a város annyira kihalt, hogy pénteken már nem érdemes kimenni.
Aladár (22):Körmend elég kevés szórakozási lehetőséget nyújt: nincs szórakozóhely, csak kocsmák, éttermek, félévente van egy koncert. Ha szeretem az előadót, akkor arra el szoktam menni barátokkal, de egyébként a barátaimmal megyünk kocsmába, megiszunk néhány sört, beszélgetünk. Általában péntek vagy szombat este szoktunk sort keríteni ezekre az alkalmakra.
Adél (22):Régebben Szombathelyre jártam, viszont amióta dolgozom, azóta szinte egyáltalán nem! Ez annak is köszönhető, hogy Körmend egyik szórakozóhelye a munkahelyem, így a hétvégéim soha sem szabadok. Viszont, ha kikapcsolódásra vágyom, akkor természetesen a barátaimmal és inkább hétköznap szoktunk eljárni.
Roland (20): Spárhoz, Piachoz, Hétemeleteshez, Kónyába. Mikor? Szombat a jellemző, igen.
Mennyire érzed magad „biztonságban” Körmenden? Gondolunk itt a közbiztonságra, szórakozóhelyekre, bűncselekményekre…
Zoltán: Nem tudom megkülönböztetni a biztonságot és a veszélyt, mert minden második héten történik valami balhé, ami jóformán az önbizalomhiányos, részeg aranyifjúk erőfitogtatásának tudható be.
Aladár:Mi minimum hárman megyünk „szórakozni”, így ez ad egyfajta biztonságérzetet. Néha előfordulnak balhék, sajnos az alkohol felpörgeti őket és ilyenkor meg akarják mutatni a világnak, hogy mennyire jól bokszolnak, mennyire erősek, szerencsére én és barátaim ezt eddig elég jól megúsztuk.
Adél:Nem mondom, hogy Körmenden nincsenek balhék, hiszen az emberek illuminált állapotban hajlamosabbak kötekedni, de én abszolút biztonságban érzem magam akár a munkahelyemen is.
Roland:Kevésbé, mint Pesten.
Hogyan jutsz haza éjszaka?
Zoltán:Mindig gyalog járok.
Aladár: Gyalog megyek haza mindig, egy kellemes sétával hazajutok, ilyenkor még az alkoholos mámor is enyhül.
Adél:Mivel Körmenden élek természetesen gyalog közlekedem, ha szórakozni indulok, itt ugyebár nincsenek távolságok, kis városról van szó.
Roland:Gyalog.
Ismersz történeteket Körmendről, miszerint valakit éjjel kiraboltak, megvertek?
Zoltán:Kisebb lopások heti rendszerességgel előfordulhatnak, ezen már senki sem lepődik meg, szerencsére a súlyos testi sértés ritka. A kocsmai balhék hála az Égnek nem érik el azt a szintet.
Aladár:Persze, ilyeneket mindenki ismer, de most hirtelen konkrét esetet nem tudok mondani.
Adél: Történetek mindig vannak, többségük pletyka, ezt tapasztalatból mondom. Természetesen biztos vannak, de szerintem nem túl gyakran fordul elő, hiszen itt nagyjából mindenki mindenkit ismer.
Roland:Sajnos igen.
Egy régi kérdés. Hány kocsma van Körmenden?
Zoltán:Minden választókörzetre jut legalább egy. 10-13 körzet lehet.
Aladár: Rengeteg, én azt szoktam mondani, kocsmák és a turkálók városa Körmend. 23-at számoltam össze.
Adél:Körmenden rengeteg kocsma van, pontosan nem tudom, de szerintem 20 felett biztosan. Bár attól függ, kinek mit jelent a kocsma. Én a saját munkahelyemre sem tekintek kocsmaként, valakinek lehet az, én degradálónak érzem ezt a szóhasználatot, de ez részletkérdés.
Roland: 35 kb.
Ide pedig az kell, ami még eszedbe jut a témáról…
Zoltán:Ez egy halott város…
Roland:Egy kocsmát három alkoholista is eltart már.
Vannak olyan írók, akiket olvasva nagyon kicsinek érzem magam. Umberto Eco is ezen személyek közé tartozik. Hatalmas, szinte lexikális tudással felvértezve, olyan természetesen és folyamatosan ír, hogy az ember a művét olvasva egyszerűen beleszédül.
Jelen kötete, mely az első írás címét is viseli, különböző konferenciákon, megnyitókon és újságoknak írt beszédeit és gondolatait foglalja egy csokorba. Vannak ezek között érdekes, izgalmas, megvilágító és mondjuk ki, számomra unalmas írások is. Talán akkor kezdem a számomra unalmassal, mely talán csak a tárgya miatt nem tudta felkelteni az érdeklődésem, ez pedig A lista mámora. Ezen írásban a listákról értekezik Eco, feltárva az idők kezdete óta napjainkig jelenlévő listákat, mely minden ember életében ott van, mégsem foglalkozunk kellőképpen vele.
Forrás: bookline.hu
A Kincskeresés című írása maga egy lista, melyben összegyűjti és felsorolja, a teljesség igénye nélkül, a katolikus egyház “kincseit”. Szinte az olvasó képébe nyomja és szembesíti vele az egyház “ereklyéit”. Egy morbid lista ez, amin el sem gondolkodunk, míg nem látjuk egy helyre gyűjtve valamennyit. Megdöbbentő és hihetetlen, hogy mi mindent nem gyűjtött össze az anyaszentegyház. Csak egy párat említve ezen “kincsekből”: Szent János gyerekkori koponyája (igen, ugyanis úgy látszik felnőtten már másik koponyával rendelkezett), a harminc ezüstpénz egyike, a jeruzsálemi bevonuláskor Jézust a hátán vivő szamár trágyájának egy darabja, Szent Balázs nyelvének egy darabja, Szent Bertalan apostol egyik teste Rómában, még a másik Beneventóban…és még lehetne sorolni. Mielőtt azonban pálcát törnénk a katolikusok ezen gyűjtőszenvedélye felett, gondolkodjunk el azon, hogy mi milyen ereklyéket gyűjtünk? Mivel vannak tele a múzeumaink? És mennyit adnánk a tollért, mellyel kedvenc írónk a kedvenc könyvünket vetette papírra?
Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója az idei évad szenzációjaként emlegette a Kossuth-díjas rendező, Bozsik Yvette által színpadra vitt Jézus Krisztus szupersztárt a 2015 márciusai színházi világnapon. A rockopera egy híres angol zeneszerző, Sir Andrew Lloyd Webber és Sir Timothy Rice dalszövegíró nem első nagy sikerű közös munkája.
Az ördög, Forrás: http://kaposvariprogramok.hu/jezuscikk
Őszintén szólva, kicsit kétkedéssel vártam a darabot, mert valahogy a hittan órán tanult Jézus alakját nehezen tudtam összekapcsolni a szupersztár szó asszociációjával. Már régen voltam általánosos, amikor Krisztus életéről tanultunk, és így utólag rájöttem, hogy nem ártott volna egy kis frissítés a darab előtt.
Jézus és Mária, Forrás: http://kaposvariprogramok.hu/jezuscikk
Első benyomásra az jutott eszembe, hogy hű, de modern. Tele volt zsúfolva olyan elemekkel (hippikkel, kapitalistákkal például), amiket hirtelen nem tudtam hova tenni. Az előadás lenyűgöző volt, sokáig észre sem vettem, miről is van szó valójában. Az első felvonás végén, ami egyébként kicsit kevesebb, mint egy óra volt, árulta el Júdás Jézust, ami megvilágította valamennyire az előtte történteket. A második felvonásból már többet értettem, így sokszor rácsodálkozhattam arra, hogy egy-egy bibliai momentumot milyen kreatív módokon lehet már-már felháborítóan ábrázolni.
A negatív szereplők nagyon hatásos módszerekkel kerültek bemutatásra, amik szerintem sokszor ijesztőek és közönségesek voltak. A jelmezek jól szemléltették társadalmi helyzetüket és körülményeiket, ám eltúlzottak voltak. Ami persze a színpadon nem probléma, de engem megviselt. Koreográfia szempontjából a mű folyamán nem kaptunk túl sokat, ugyan azok a visszatérő vonaglásszerű elemek jelentek meg, sokszor erotikával fűszerezve.
Forrás: http://kaposvariprogramok.hu/jezuscikk
Összességében ha jobban ismerem Jézus életét, és kicsit keményebb a lelkem, biztos jobban élveztem volna és a gondolataimat is picit máshogy fogalmaztam volna meg. Az előadás jó, tényleg elgondolkodtató és az ábrázolásmódja lenyűgöző, el lehet veszi a részleteiben. A színpadra vitt erotika és visszataszító jelmezek és jellemek is kellettek ahhoz, hogy ilyen maradandót alkossanak.
A Haláli hullák hajnala az Edgar Wright–Simon Pegg szerzőpáros első közös mozifilmje, melyet korábbi, Spaced című tévésorozatuk szellemében (és nemegyszer arra utalva) készítettek. A Haláli hullák hajnala ugyanúgy tömve van popkulturális referenciákkal, mint a Spaced, harsog a kiváló angol humortól és mindezeken túl úgy válik a zombifilmek paródiájává, hogy maga is ízig-vérig autentikus zombifilm.
A Haláli hullák hajnala rengeteg filmet megidéz. Találhatunk benne utalást különféle zombifilmekre (főképp George A. Romero Holtak szériájára), a Birodalom visszavágra, de még az eredeti Hivatalra is. A filmnek minden jelenetében fölfedezhető idézet, melyek nem törik meg a cselekmény folyását, szinte észrevétlenül simulnak bele. Az intertextusok nagyban hozzájárulnak ahhoz az élményhez, amit a Haláli hullák hajnala nyújt: hol paródia tárgyává teszi az adott utalást, hol ezek által nyeri el legitimitását az adott műfajban, vagy pedig szimplán kikacsint az értő nézőre, aki, fölismerve a beemelt textust, összemosolyog a rendezővel.
A film fergeteges szórakozást biztosít. Azoknak is, akik románcra vágynak, azoknak is, akik a horror vérengzésére és azoknak is, akik nevetnének egy jót. A humor forrása gyakran a szereplők jól megírt szövegei, a visszatérő be-, ki- és elszólások, de sokkal gyakoribb a vizuális komédia, mely a rendező, Edgar Wright egyik kézjegye. Példának okáért a film első fele olyan képi poénokra épít, mint amikor a zombi apokalipszis csupán a beállítások hátterében bontakozik ki, mintegy mellékesen, hogy ja, amúgy itt zombik is vannak. A néző ezen tudás birtokában csak nevet a szereplők vakságán.
Versánszky Dalmát, aki a debreceni Kós Károly Művészeti Szakközépiskola tanulója ötvös szakon, egy nagyon sokszínű, közvetlen, pozitív és hihetetlenül tehetséges lányként tudnám jellemezni. A fentiekben említetteken kívül fest, rajzol, tűzzománcozik, ékszereket készít, munkáit pedig kiállításokon lehet megcsodálni. Emellett a Független Diákparlament tagja.
Munkássága nagyon sokszínű s talán csak kevés olyan dolog van, amibe ha belefog, ne válna valami nagyszerűvé. Ami mégis életének legmeghatározóbb része az a zene. Habár több éven keresztül hegedült, végül az éneklés mellett kötött ki, amit elhivatottan nagyjából négy éve tanul. Ennek eredményeképp 2013-ban jelentkezett a Debrecen Hangja zenei vetélkedőbe, ahol a hatvan énekes közül a huszonkét elődöntős közé jutott és ahol akkor ő volt a legfiatalabb versenyző. Dalszerzéssel komolyabban csak nem rég kezdett foglalkozni, de máris sikereket ért el vele. A Megtört fény c. számát játszották a Tisza-tó Rádióban, ahol egy interjú is készült a fiatal énekessel.
Valamint legújabb dalát: „Sosem elég”, bárki, bármikor meghallgathatja a Youtube-on, s véleményem szerint nem kizárt, hogy hamarosan a rádióban is. Dalma új szerzeményét volt szerencsém hallani élőben, még a stúdiófelvétel valamint a nagy debütálás előtt, s már akkor, még nyers változatában is igencsak mély benyomást tett rám, talán az épp komoly mondanivalójának köszönhetően s nem utolsó sorban elkápráztatott Dalma varázslatos, erővel telt hangja.
https://www.youtube.com/watch?v=ODMF4HPhX_c
Gondolatait, érzéseit cseppet sem hétköznapi módon próbálta dalba önteni. Dalszövegei komplett költemények, amelyek igyekeznek kerülni az egyszerű konyhanyelvet, s a legnagyobb igényességgel vannak írva. A zenei alap tempója és a mondanivaló súlyossága a szám tökéletes kontrasztját alkotják, de igazán kifejezővé és egésszé Dalma karakteres hangja teszi a dalt. Mikor őt magát kérdeztem arról, hogy számára mit jelent ez a dal, s mi is volt a személyes üzenete, így válaszolt:
„Igazából ez a dal arról szól, hogy mi emberek akkor sem vesszük észre az élet lényegét, ha égő parázsként nyomnák a kezünkbe. Hajszoljuk a nagyobbnál nagyobb vágyakat és közben elfelejtjük az apró örömöket észrevenni, pedig ezek éltetnek valójában. És közben telik az idő, megöregszünk és boldogtalanul éljük le az életünket, holott mindvégig az orrunk előtt csücsült az, amire szükségünk volt.”
Az egyre tavaszodó időben úgy döntöttünk, ismét vállunkra vesszük a világot, s bebarangoljuk Körmend egy apró csodáját, a Dobogó-erdőt.
A Pinka-patak elárasztotta az erdő egy tetemes területét, de ez nem gátolt minket sem a továbbhaladásban, sem a gyönyörködésben, az erdő talajszintjét ugyanis millió tőzike borítja. Az erdőt mindenki saját felelősségre közelítse meg, amit a túrafelszerelés alaprészeként ajánlok: gumicsizma, vízálló bakancs, vízálló zokni, vízálló nadrág, vízálló ember.
Kivételesen úgy döntöttem, mutatok némi tudományt is a galéria mellé. Akit érdekel, mi is az a tőzike, az fussa át ezt a ki szösszenetet, de nyugodtan lehet egyből a galériára is ugorni. Jó nézelődést, kedves Olvasó!
1 a 11
A tavaszi tőzike az egyszikűek osztályának a spárgavirágúak rendjébe, ezen belül az amarilliszfélék családjába tartozó faj. A tavaszi tőzike eredeti elterjedési területe a Pireneusoktól Belgiumig, keletre pedig egészen Ukrajnáig tart. Közép-Európában is őshonos, a Magas-Alpok kivételével. Délen Olaszország középső részéig lehet megtalálni, de más kontinensekre is betelepítették.
A tavaszi tőzike 15-35 centiméter magas, hagymás, évelő növény. Levelei tőállásúak, széles szálasak, 1 centiméter szélesek. A tőkocsány csúcsán mintegy 3,5 centiméter hosszú levélhüvelyben folytatódik, melynek hónaljában egy, ritkán két bókoló virág fejlődik. Mind a hat lepellevél egyforma, csúcsa alatt sárgászöld folttal. Apró toktermése van.
A tavaszi tőzike elegyes lomberdők, ligetek, nyirkos, de nem túl nedves rétek lakója. Virágzási ideje március – április között van. Galantamint tartalmaz, mérgező.
Németh Bence a KARAK zenekar dalszerző-gitáros-énekes-hegedűs frontembere. Az indie-rock zenét a magyar népzenei elemekkel ötvöző együttes az évek során már rengeteg koncertet adott, többek között felléptek az AlteRába Fesztiválon, a Magyar Dal Napján, a Sitkei Rockfesztiválon.
Folytatódik az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Bájoló programsorozat, melynek keretében tehetséges fiatalok mutathatják meg a városnak, ismerősöknek, barátoknak, s mindenkinek, aki szereti, hogy kik is ők, s mi bújik minden talentum mögött. Február 25-én, a Karak zenekar frontembere, Bence mesél önmagáról, példaképekről, zenéről, dalszövegírásról, az együttesről, miközben előadásában sokak által kedvelt előadók (Kispál és a borz, Pete Doherty) és a már elkészült, de még meg nem jelentetett ÉGIG ÉRŐ című album dalai is felcsendülnek akusztikus változatban. Hangolódj egy kattintással!
Az est folyamán Bence további meglepetéssel is kedveskedik; a házigazda ezúttal is Boros Ferenc.
A belépés ingyenes, így a megjelenés minden zeneszeretőnek szinte kötelező.
Minisorozatunk első részében Lóránt András belevitt bennünket a vallási fanatikusok elképesztően borzalmas világába, most pedig folyatjuk vele az ideglelő utazást.
David Koresh davidista szektája, a wacói tragédia
David Koresh (eredeti nevén Vernon Howell) 1959-ben született Texasban egy 14 éves lány fiaként. Apa nélkül és gyereknevelésre alkalmatlan egyedülálló anyával nőtt fel, állandó magányban. Rossz tanuló volt emellett hiperaktív, túlzott elevenségét kezdetben rock zenekarban, majd Biblia-magyarázóként vezette le. 1981-ben a Texas állambeli Wacóba ment, hogy csatlakozzon a hetednapi adventistákból kiszakadt Dávid Törzse szektához. 1983-ban jeruzsálemi útja során megvilágosodott, egy angyal elvitte az Orion bolygóra, ahol találkozott a Megváltóval. (A városba érkező keresztény zarándokok tudatzavarát „Jeruzsálem szindrómának” nevezik, a legtöbben hazatérve kigyógyulnak belőle.)
1990-ben vette fel a David Koresh nevet, Dávid izraeli és Kürosz perzsa király után, majd elsődleges vezetője kívánt lenni a Dávid Törzse szektának, ezért az épp hivatalban lévő prófétát párbajra hívta, hogy eldöntsék ki rendelkezik nagyobb isteni hatalommal: a párbajban egy halott szektatagot kívántak feltámasztani, de David Koresh inkább feljelentést tett hullagyalázás miatt és felfegyverezve megtámadta a szekta főhadiszállásán ellenfelét. A támadás viszont nem volt váratlan, viszonozták a lövéseket, a tűzpárbajnak a rendőrség vetett véget.
Ezután Koresh legfőbb híveivel visszavonult egy elzárt farmra, ahol apokaliptikus hitelveket tanított, bevezette a többnejűséget, a szektatagok feleségét lefoglalta, 19 nő élt vele, számos gyereket nemzett, sőt a nők gyerekeire is szemet vetett, 11 évesen a kislányok műanyag Dávid-csillagot kaptak, ami jelképezte, hogy immáron készek a Koreshel való szexuális kapcsolatra. Számos feljelentés érkezett ellene poligámia és kiskorúak megrontása miatt, a rendőrség be is idézte, nem ment el a tárgyalásra, helyette lőfegyvert és robbanószert halmozott fel.
1992 nyarán inaktív kézigránáttal és lőporral teli csomag sérült meg postai szállítás közben, a címzettje David Koresh volt, a posta munkatársai azonnal értesítették ATF-et (alkohol- és dohánytermékek, illetve lőfegyverek forgalmával foglalkozó iroda), ahol élénken érdeklődni kezdtek a címzett iránt.
1993. február 28-án az ATF emberei körbekerítették a farmot, ahol házkutatást akartak tartani, ám erre nem került sor, a szektatagok tüzet nyitottak és elbarikádozták magukat. A szektavezérrel egyezkedni kezdtek, aki azt mondta, követőivel békésen elhagyják az épületet, ha üzenetét közvetíti a televízió, viszont ígéretét nem tartotta be, néhány tagot engedett szabadon. A 51 napos tárgyalások se hoztak eredményt, az FBI emberei betörték az ablakokat és könnygázgránáttal, irritáló vegyi anyaggal próbálták a szekta tagjait kifüstölni, de a próbálkozás tragédiába torkolt, az épület több pontján tűz keletkezett. A hatóság arra számított, hogy David Koresh és a szekta tagjai kimenekülnek az épületből vagy egy földalatti bunkerbe menekülnek, nem ez történt. A tagok az épületben maradtak, elégtek, megfulladtak vagy társaik lőtték le őket. A tűzben 86 ember, köztük 17 gyermek vesztette életét.
Földön kívül tovább élve
1997-ben 39 holttestet találtak egy San Diego-i villában, a személyek a Felsőbb Forrás elnevezésű szekta tagjai voltak. Egy hátrahagyott videokazettára rögzítették üzenetüket amiben hangsúlyozzák, hogy vezetőjük utasítására Örömmel és boldogan hagyják el ezt a a Föld nevű bolygót, hiszen a Halle-Bopp üstököst pajzsként felhasználva felszállnak a rájuk várakozó UFO-ra. A szekta tagjai informatikai szakemberek voltak, honlap tervezésből, internetes szolgáltatásokból és számítógépes grafikai programok készítéséből tartották fenn magukat.
1997 májusában Dél-Kínában letartóztattak 18 magukat prédikátornak valló személyt, akik a közeli világvégét hirdették. Több követőjük öngyilkos lett.
Halle-Bopp-üstökös és a “földönkívüliek”
1998-ban a spanyol rendőrség behatolt Tenerifén egy egy nyaralóba, amelyben 32 német, angol és spanyol – köztük 5 gyermek – tartózkodott. A rendőri intézkedést a német rendőrség közlése váltotta ki, mert a csoport másnap az éj leple alatt a sziget legmagasabb, 3716 méter magas hegycsúcsára akart felmászni, hogy ott közösen vessenek véget földi életüknek. A Naptemplom Rend szekta vezetője Heide Fittkau-Garthe 57 éves német pszichológusnő azt terjesztette híveinek, hogy az évezred vége egyben a földi élet végét is jelenti, de őket egy UFO elszállítja az örök életet nyújtó Szíriuszra.
Manapság is jelen vannak a vallási borzalmak
Ugandában az Isteni Tízparancsolat Helyreállításának Mozgalma szekta követői, összesen 780-an vetettek véget életüknek. 2000-ben 530 ember elevenen elégette magát a szekta egyik templomában. A szekta hat vezetője világvégét jósolt, valószínűleg ezért követtek el tömeges öngyilkosságot. A tagok egyébként némasági fogadalmat tettek (nehogy hiába vegyék szájukra Isten nevét) és a tízparancsolatot fogadták el törvényeiknek.
Oroszországban Pjotr atya 2008-ra datálta a világvégét, több híve beköltözött egy 12-17 fokos hőmérsékletű barlangba, már korábban is máshogy éltek, mint az emberek többsége, nem dolgoztak, nem járatták gyerekeiket iskolába, alig ettek és egy időben némasági fogadalmat tettek. A barlangban kívánták kivárni az Armageddont. Pjotr atya nem tartott velük a barlangba, ő kényelmes otthonában olvasgatott letartoztatásakor. A hívek 2008 júniusára megunták a várakozást, a hatóságokat mégis aggasztotta a dolog, hiszen kiskorú gyermekek is éltek a barlangban, akik semmiképp nem saját akaratukból költöztek oda.
2015 Amerikájában egy mélyen vallásos család vetett véget életének; különböző gyógyszerekből kevert koktélt ittak. A két szülő gyakran beszélt a gyerekeknek a világvégéről és a bűnös világról, amit el kell hagyniuk. Négy gyerekük volt, a második 14 éves, aki szüleihez hasonlóan felkészült az öngyilkosságra, búcsúlevelet is fogalmazott, a legidősebb valahogy kimaradt a családi öngyilkosságból, ő találta meg a holttesteket.
Egy könyv kevés lenne, hogy minden borzalmat leírjon az ember és miért is tenne ilyet? Legszívesebben már ennyi után azt ismételgetné ez egy szép, békés, jó világ, hátha eltudja magával hitetni. Szembetűnő az a tény, hogy a három nagy szektavezér, népbutító, tömegmanipulátor személyiségében már gyerekkorban felfedezhetőek voltak devianciák. Ketten (Charles Manson és David Koresh) egyedülálló, fiatalkorú anya gyerekeként születtek, apa nélkül nőttek fel és barátaik se voltak; sehonnan nem kaptak kellő figyelmet. Jim Jones esete egy kicsit más, neki mindkét szülője felnőtt, elméletben gyereknevelésre alkalmas volt, gyakorlatilag pedig rossz mintát kapott: apja Ku Klux Klán tag, anyja pedig azt hitte, hogy a Messiást szülte meg Jim Jones személyében. Gyerekkori beteges hajlamai ellenére egészen máshogy indul, legkiválóbb egyházatya lesz, emberbarát díjat kap, mégis ő lesz a „legsikeresebb” szektavezető, túl sok hiszékeny, befolyásolható emberhez jutottak el szavai.
A cikkben közel kétezren (2000) „haltak meg” egy olyan egyetemes és átfogó dolog miatt, mint a vallás, amit csak jó ügyekre szabadna használni.
Most pedig tisztelt hölgyeim és uraim, kedves olvasók, kérem, hogy mindenki mondjon el egy imát a saját Istenéhez, hátha végre hajlandó lesz figyelni egy kicsit teremtményeire.