Decemberben ugyan már megnyitotta kapuit a Wesselényi utca 32. szám alatt található Badabing bár, azonban a hivatalos megnyitóra január 28-án került sor. A pezsgő életű VII. kerület központi részén található bárnak három fiatalember a tulajdonosa: Molnár Dávid, Molnár Zoltán és Nagyidai Zoltán. Báruk az HBO sikersorozatának, a Maffiózóknak (The Sopranos) a tematikája alapján született meg; a sorozat miliőjét teremti meg a bár elnevezése, a benne található díszítő elemek és a signature koktéllapuk is. A tulajdonosok célja az, hogy a Badabing egy arany középút legyen a Nagykörúton és a Wesselényi utcában található kocsmák és koktélbárok között. Molnár Zoltán tulajdonossal és Orbán Bence üzletvezetővel beszélgettünk.
Hogyan jött az ötlet, hogy egy bárt nyissatok?
Molnár Zoltán: Igazából szerintem ez mindenkinek álma, főleg a fiúknak. Mindig csak beszéd tárgya volt, az a közös hármunkban, és amit Bencében is megtaláltunk, hogy ugyanannyira szereti a sorozatot, mint mi. Ugyanúgy idéz belőle és bármilyen részletet mondunk neki, akkor tudja folytatni. Ezt a víziót ültettük át a jelenlegi bárba. Egy lehetőség jött ezzel a hellyel és itt tudtuk vizionálni azt, amiről addig csak beszéltünk.
Dolgoztatok már korábban a vendéglátásban?
M.Z: Dávid már dolgozott a vendéglátásban, Zolinak is voltak érdekeltségei benne. Nálam pedig a szüleimnek volt vidéken egy szórakozóhelye, fura módon az Keresztapa-tematikájú volt, úgyhogy ez ilyen ragadós.
Orbán Bence: Nagyjából három éve mozgom ténylegesen a vendéglátásban, most lépek a negyedik évembe. Igazából úgy kerültem bele ebbe a képletbe, hogy munkahelyváltásban voltam. Járogattam helyekre, körbenéztem mindenhol, és ide is eljöttem egy interjúra. Pont a Zolival ültünk le beszélgetni és egy kölcsönös szimpátia alakult ki közöttünk. Azt szeretem nagyon a Bingben, hogy mindannyian próbálunk úgy hozzátenni, hogy egymás erősségeire játsszunk rá. Ez a játék most már olyan szinten jól sikerült, hogy egy nagyon jó infrastruktúra és egyfajta kémia alakult ki.
M.Z: Mindenkinek vannak kompetenciái, amiket hasznosítani tudunk. Ahogy Bence is mondta, tényleg jó a kémia, és ki tudjuk egészíteni egymást, hogy minden flottul menjen.
Orbán Bence (balra) a Badabing bár üzletvezetője és Molnár Zoltán (jobbra) a bár egyik tulajdonosa. (Fotó: Káldy Márton)
Miért a VII. kerületet választottátok az üzlet megnyitására? Voltak más helyszínötletek is?
M.Z: Nem volt más helyszín, ez szimpatikus volt. Nyilván megvannak az adottságai a VII. kerületnek és a Wesselényi utcának. Ahogy mondtam, mikor megnéztük a helyet, itt el tudtuk képzelni azt, amit előtte fejben megálmodtunk. Igazából utána nem is nagyon gondolkodtunk sokat rajta. Viszonylag gyorsan, másfél hónap alatt raktuk össze a helyet.
Az alapötlet az volt, hogy egy Maffiózók tematikájú bárt nyissatok?
M.Z: Igen. A Maffiózók teljesen adott volt, utána szemezgettünk belőle elemeket. Például a névadó Badabinget, ami a sorozatban is szerepel és egy nagyon dallamos szó. Ez egy központi hely a sorozatban, volt ott egy irodájuk, fontos döntések születtek meg és ikonikus jelenetek játszódtak ott.
Mik azok az elemek a bárban, amik a Maffiózók hangulatát teremtik, a sorozatra utalnak?
M.Z: Megjelenik a pulton, ahol az összes jelentős szereplő feltűnik. Aztán kint a homlokzaton, illetve a falon olyan idézetek vannak, amik a sorozatban hangzottak el és elég ikonikusak voltak.
O.B: A hetekben lett kész a signature koktéllapunk, ami kimondottan erre a tematikára épít rá. Nyolc vagy kilenc italunk van elkészítve és mindegyik egy-egy Maffiózók szereplőről van elnevezve. A koktélok úgy lettek létrehozva, hogy ne csak elnevezésükben, hanem karakterisztikájukban, jellemvonásaikban is adják magukat. Például az Adriana nevű koktélunk – aki egy maffiózó-feleség a sorozatban – az egy gin alapú koktél grapefruitos tonikkal és rózsaborssal. Ráépítve arra, ami az Adrianára illik. De például a Tony Soprano koktélunk, ami a legtestesebb és legkomolyabb koktélunk, az egy dark daiquiri, amit Bacardi 8 rummal készítünk. Mivel új hely vagyunk, ezért még úgy működnek nálunk a dolgok, hogy kikísérletezünk mindent. Amiről látjuk, hogy működik, arra ráerősítünk, ami meg nem működik, azt útközben elengedjük.
Kik a célközönségetek?
M.Z: Nyilván a lokációból adódóan többek között a külföldiek, illetve szülinapok, rendezvények, baráti társaságok. Az egész sorozatnak a fő vonulata az, hogy mindig mindenki együtt van, egy helyen vannak. Nagyon nagy szerepet játszanak a sorozatban a közös vacsorák, amik szentek és sérthetetlenek. Mi is szeretnénk itt olyan társaságokat, akik ezt együtt szeretnék megélni.
Tony Soprano arcképe a bár egyik hatalmas falfelületén (Fotó: Káldy Márton)
Eddig milyen visszajelzéseket kaptatok?
M.Z: Abszolút pozitív. A külföldiek talán egy kicsit jobban ismerik a Badabinget vagy jobban tudják a sorozathoz kötni. De itt mindennapos az, hogy elsétálnak az emberek, fotózkodnak kint a tábla előtt, lefotózzák a logót. Valaki azért jön be, mert Badabing és ismeri, illetve, akik bejönnek, isznak valamit, utána mindig úgy távoznak, hogy lefotózzák ezt a falat [a bejárat mellett található falon Tony Soprano látható – a szerk.].
O.B: Nem titkolt célunk az, hogy metszethely legyünk a körúton. Szinte mindannyian azt vettük észre, hogy igazi középutas hely nincs nagyon a körúton. Vannak kocsmák meg vannak a nagyon drága italokat kínáló helyek. Olyan hely, ami a kettő közé tájolná magát, olyan nem nagyon volt. Mi ezt szeretnénk megcélozni, pont emiatt igyekszünk biztosítani is a lehetőségeket, és kedves kezet nyújtani a társaságoknak. Mai napig tartó akciónk az, hogy 15 és a fölötti fő foglalásnál az itallapról kettő választott italt egész este kedvezményesen fogyaszthatnak. Próbálunk gesztusokat tenni a társaságok felé, mert fontos az, hogy ne csak piálni vagy egy fél havi fizetését elkölteni tudja az ember, mikor kicsit beljebb jön a körútról.
Ez alapján alkottuk meg az itallistánkat is: középkategória közepe-teteje italoktól indulunk és felsőkategória közepe italokig terjedünk. Próbáljuk úgy megragadni, hogy ez ne csak a külföldieknek, hanem akár egy alapozásra vagy egyetemistáknak egy nyugisabb kiruccanásra is elég legyen. Ugyanúgy a késő húszas-harmincas társaságoknak is kedvezni szeretnénk, akik mondjuk kicsit már komolyabb italokat fogyasztanak, de azért még buliznak és bent lennének a centrumban. Nekik is egy megragadható és hozzáférhető hely szeretnénk lenni.
M.Z: Nagyon feszengős helyet nem szerettünk volna, viszont kocsma jelleggel sem szerettünk volna üzemelni. Ahogy Bence is mondta, egy arany középutat próbálunk kialakítani. Az italkínálatunkban mindenki megtalálja azt, amit fogyasztani szeretne, a koktéllapunk elég tetemes és a Badabing signature koktélok pedig tényleg nagyon jól el lettek találva. A hetekben próbáltuk ki őket, és jó szívvel ajánljuk őket mindenkinek. A hely pedig sok mindenre alkalmas, ezért is láttuk benne a fantáziát. Hétvégente DJ és buli hangulat lesz, de még tárogatjuk a szárnyainkat.
A Badabing bár belső terének egy részlete (Fotó: Káldy Márton)
Vannak további terveitek az üzlettel?
M.Z: Van egy konyhánk is, az a Satriale’s nevet viseli, ami szintén egy ikonikus hely a Maffiózókban. Oda jártak kávézni, mert ez egy szendvicsbár és hentesüzlet. A későbbiekben szeretnénk ételt is felszolgálni, és ott szeretnénk tükrözni az olaszos ételeket. Még nincs konkretizálva, hogy milyen lesz az ételválaszték, de vissza fog köszönni benne.
O.B: Szeretem hangsúlyozni, és nagyon fontos a Bing kapcsán: a középút és az, hogy ez alapján forduljunk a vendég felé. Ez egy nagyon fontos programpontunk és staffként teljes mellel képviseljük, hogy ez korrektségben és mindenben megnyilvánuljon. Azt a fajta vendéglátást szeretjük, ami talán a kicsit klasszikus értelemben vett vendéglátás. Ebből a szempontból mindannyian kicsit régi vágású emberek vagyunk. Régi sulis mentoraink, tanáraink voltak, akik bevezettek minket a vendéglátásba, és ezt próbáljuk tovább vinni. Tehát hiába körút és külföldiek, akik nagyon fontos fókuszcsoportunk, de nem akarunk tourist trapek lenni, nem akarunk megalapozatlan szervízdíjat rányomni a fogyasztásra. Nagyon fontos nekünk, hogy a vendégek felé ugyanazt a kulturáltságot és normalitást képviseljük, amit az italkínálatunkban. Mi csak a nevünkben akarunk Maffiózók lenni.
M.Z: Így van, abszolút. Nem is használunk műanyagpoharakat meg ilyen dolgokat, hanem a lehető legigényesebben próbáljuk csinálni. Jó példákat nézünk, amiket tudunk implementálni, és folyamatosan próbáljuk ezeket a dolgokat megújítani, nem szeretnénk leragadni és stagnálni. Mindig szeretnénk újabb és újabb dolgokat behozni.
Meglepetésekkel teli, megmozgató és reprezentatív koncertet hallhattunk vasárnap az idén 15. alkalommal megrendezett A népzene ünnepe – a táncháztól a világzenéig című gálán a Művészetek Palotájában. A 2008-ban indult sorozat idei szériájában valóban felvonult a 2023-as magyar népzene színe-java.
A műsor gondos válogatás eredménye volt: a hat fellépő együttes nemcsak különböző, megszilárdult irányzatokat mutatott be, de azokat a legmagasabb színvonalon képviselte. A kétrészes, svédasztal-jellegű estet a közönség koncentrált figyelemmel és érdeklődéssel kísérte – s ha a nagy revelációk kirobbanó öröme nem is, de a kellemes eufória biztosan érezhető volt a koncertet záró tapsviharból. A gálát a Vujicsics zenekarból ismert Eredics Gábor moderátori intermezzói tagolták. A házigazda intenciója, hogy személyes légkört teremtsen a hangversenyteremben, sikerrel járt, különösképpen amikor saját tanítványait konferálta fel odaadással a színpadra. A helyenként talán túl informatívnak is bizonyuló felvezetők kétségkívül alátámasztották, megtámogatták a hangzásélményt, hiszen ha a népdalgyűjtő személye nem is feltétlenül segíti az értést, a zenék gyakorlati funkciójáról való tudás annál inkább.
Forrás: Szent Lámpások Program
Elsőként Básits Branka, a „nem félig magyar, félig szerb, hanem egészen szerb és egészen magyar” énekesnő mutatta meg letaglózóan professzionális és belevaló képességeit zenésztársaival. A szekcióban Szigetcsép című, szerb népzenei alapokon nyugvó albumáról hangzottak el dalok. Brankát a négy albumot jegyző, hasonló profizmussal megáldott, de a legjobb értelemben véve szelídebb hatást gyakorló Tímár Sára és zenekara követte. Hiába a szakmaiság, és hiába a tökéletesen autentikus népzene, Tímár Sára művészetében mégis van valami nem népzenei, hanem annál univerzálisabb ihletettségű költőiség, ami a Kalákára emlékeztetett. A szünet előtti Borbély Mihály–Lukács Miklós–Dés András-trió, a Polygon az est fénypontja volt. Aki figyelemmel követi e zenészek munkásságát (vagy egyéb, az akár Dresch Mihállyal közös formációt), ismeri azt az elementáris hatást, amit a magyar népzene, modern mainstream és free jazz-ötvözetű zene közvetít – az eredmény viszont nem ötvözet, hanem a zenei elemek fúzión túli, egyedülállóan kiforrott szüleménye. Mégsem lehet annyira felkészülni, hogy ne hasson olyan húsbavágóan és ösztönösen ez a három zenész, mint ahogy tette a Bartók Béla hangversenyteremben.
Forrás: Básits Branka hivatalos oldalForrás: civilhetes.net
A második szekció nyitózenekara a legnagyobb meglepetést, frissességet és élénkséget okozó Mordái volt. A zenekar frontembere, a Middlemist Reddel elhíresült Nóvé Soma elemi természetességgel, kerülőutak nélkül keltett kapcsolatot a közönséggel, ami kizökkentette a hallgatóságot az addigi, „gálakoncertes” hangulatból.
A magyar zenei szcénában különböző módon játszanak az együttesek a népzenei örökség áthangszerelésével és műfaji keresztezésével, a Mordái zenészei azonban egészen újkeletűen nyúlnak a népzenéhez: azt az érzetett keltik, mintha (a Bohemian Betyarstól eltérően) nem mankóként, hanem egyfajta talált tárgyként viszonyulnának a népdalokhoz. Ezért lehet, hogy míg a zenéjük áthatóan szabad marad a népzenei struktúrák kötelékétől, a tradicionális anyag mégis organikusan létezik tovább. És ha Lukács Miklós és társai nem szolgáltak volna elég bizonyítékként, hogy nem múzeumban vagyunk, hanem galériában, a Mordáinak már biztosan sikerült.
Az ünnep címéhez hűen a két utolsó zenekar, a Magyar Banda és a Kanizsa Csillagai kevésbé a kísérletezés, inkább a tradíció és a táncház jegyében fűzte fel műsorát. A 2020-ban alakult Magyar Banda különböző magyar tájegységek zenéjét vonultatta fel, amit többek között a betyárok és pásztorok különbségéről szóló, örömteli elbeszélések szakítottak meg, s a szervezők az együttesnél nehezen találhattak volna autentikusabb performanszt. Befejezésül a Kanizsa Csillagai teremtett megmozgató atmoszférát tánczenei füzérjével.
Február 6-án 18 órakor vette kezdetét Lapis József Elég és Balajthy Ágnes Élő helyek című könyvének közös bemutatója a Három Hollóban. Elsőként Szirák Péter, az Új Alföld Könyvek sorozatszerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta, hogy a kilencvenes évektől 2013-ig jelentek meg a sorozat darabjai, majd kis kihagyás és a szerkesztőség 2016-os átalakulása után eddig további hét kötet született meg.
Az eseményt Pataki Viktor moderálta, aki elmesélte, hogy nem szeretett volna könyvbemutatókat vállalni, ám a két szerző megkeresésére nem mondhatott nemet. Ennek kapcsán kifejtette, érdekes összefüggést lát abban, hogy pár éve Lapis látványosan visszavonult a kritikaírástól, és pont az ő egyik recenzora, Nagy Hilda jelentette be nemrég ugyanezt. Ezután elmondta, hogy a nála lévő négy boríték játékra hívja a szerzőket, akik ezekből húzzák ki a körüljárandó témákat. A másik négy boríték a szerzők passzolása esetén kerül játékba, ezek a frissen megjelent kötetekből származó idézeteket, valamint néhány, a közönségnek körbeadott cetliken szereplő reflexiót tartalmaznak.
Elsőként Balajthy húzott, a kérdéskártyán Térey János neve állt, akinek munkássága mindkét kritikus kötetében hangsúlyos szereppel bír. Pataki arról kérdezte a szerzőket, a debreceni származású költő milyen kontextusteremtő funkciót tölt be a könyveket tagoló blokkokban. Balajthy elmondta, a két kötetet összevetve arra lett figyelmes, hogy nagyon sok közös pont van az érdeklődésükben Lapissal, itt mégis egyedül Térey kapott ezek közül helyet. Ezután kitért arra, hogy debütáló kötete szerkesztése során nehéz volt kitalálni, hogyan rendezze Téreyről szóló szövegeit, hiszen megjelenik bennük a térpoétika, a biopoétika és a kulturális emlékezet is.
Lapis válaszában arra tért ki, hogy szerinte Balajthyt Térey brutális tudatossága és művei sokrétűsége érdekelhette leginkább, hiszen vizsgálja a szerző utalásait a Bibliára, a közéleti eseményekre és a különböző hagyományrétegekkel való játékát is. Balajthy hozzátette, Téreynek már akkor erős értelmezőközege volt a Debreceni Egyetemen – Borbély Szilárd és Szirák Péter személyében –, amikor ő maga elkezdte felsőfokú tanulmányait, így evidens volt számára, hogy el kell olvasnia ezeket a műveket, ami szerinte nem feltétlenül alakul így, ha egy másik város egyetemén tanul.
Felidézte, egyik első fontos kritikáját a Protokollról írta az Alföldbe, aminek a Csokonai Színházban rendezett bemutatóján találkozott először a költővel. Amikor valaki összeismertette őket, a következő volt Térey reakciója: „Balajthy Ágnes, a kritikus?” Ekkor társították neve mellé először ezt a jelzőt, amit nagyon szép emlékként őriz.
Lapis elmondta, hogy bizonyos értelemben a Térey-szövegeken tanult meg kritikákat írni, sokat birkózott például a Paulusszal, nehezen tudta megírni a művel kapcsolatos negatív gondolatait. Kitért arra is, fontosnak tartja, hogy Térey mindig figyelemmel kísérte a kritikát és reflektált is rá. Egyik személyes élménye például az Asztalizenéről született bírálatához köthető, amelyben azt írta, fogyóban van az energia a drámai művek megújításának tekintetében. Erre a szerző egy közös ismerősük által üzente meg, hogy még nem áll szándékában abbahagyni az ezzel az irányzattal való foglalkozást. De Lapis az Őszi hadjárat megjelenésekor is úgy érezte, kritikusi kihívások elé állították.
Pataki ezután arra kérdezett rá, hogy ahogy Térey a műveiben folyamatosan felfedez, úgy Balajthy és Lapis is így tesznek-e, tekintve, hogy Balajthy könyvében a Szabó MagdaSzüret című alkotásával foglalkozó írás remekül társítható a Téreyvel foglalkozókhoz, sőt maga Térey hívta fel erre a kritikus figyelmét. Lapis esetében nagyon ritkán ismétlődnek a tárgyalt szerzők, viszont bekerülnek kevésbé ismeret, világirodalmi alkotók is, ami nagy nyitottságot tükröz. Balajthy hozzáfűzte, Térey nagyon szeretett meríteni a hagyomány kevésbé ismert rétegeiből, például Szabó Magda említett verses regénye sokáig egyáltalán nem volt benne a köztudatban, hiszen egy korai műről van szó. Később a szöveg abban a kontextusban került elő, hogy ez volt a verses epika egyik utolsó darabja – ezután következtek Térey ezen műfajú írásai.
Balajthy azt is kiemelte, amibivalens a viszonya Szabó Magdához, nem nevezné magát rajongónak, viszont sok szempontból fontosnak tartja az életművet. Térey felől olvasva azért nagyon izgalmas számára, mert szépen kirajzolódik, hogy a 2019-ben elhunyt költő nyelvileg rengeteget merített ebből az írásmódból. A Térey–Debrecen viszonyt tárgyaló művek – mint a Jeremiás avagy Isten hidege – tele vannak Szabó Magdát idéző trópusokkal, nárcisztikus költői gondolkodásmód tárul fel bennük. Az említett szövegben a lírai én például arról beszél, hogy lebombázzák Debrecent; alakja ezáltal válik hangsúlyossá, hiszen megénekelheti a város pusztulását.
Lapis kifejtette, kötete három blokkra oszlik, egy metakritikai, egy kritikai és egy esszéket tartalmazó egységre. Egyik utolsó kritikáját az Őszi hadjáratról írta, ezért került a másodikként említett fejezetbe, azt viszont nem tehette meg, hogy ne reflektáljon a posztumusz megjelent Boldogh-ház, Kétmalom utca című memoárra. Ezt az írását azonban inkább az utolsó kategóriába sorolta.
Pataki megkérte Lapist, húzzon a borítékok közül, aki azonban a passzolás mellett döntött, így egy tőle származó idézet került szóba:
Vasemberre és Thorra akkor van szükség, ha az univerzum, de minimum a Föld áll sürgető elpusztítás előtt, de ők kicsire nem adnak. A romokat a S.H.I.E.L.D. háttércsapata takarítja el, s ők végzik a nélkülözhetetlen kulimunkát is. A popkultúrában a kritikus jellemzően a kíméletlen rosszindulat megtestesítője, bár számara is van remény, ha föl- s elismeri a lecsókészítő patkány zsenijét, s akkor akadályozóból segítő szerepbe kerül a mesében.”
Ehhez kapcsolódtak a közönség reflexiói, melyek így hangzottak: „Egyszer beleásom magam a szuperhősök világába is, esküszöm.” „A kritikus mindig csak segít.” „A nélkülözhetetlen kulimunka is munka.” A hallgatóság szavazott, hogy kinek tulajdonítaná a részletet, amiről hamar egyértelművé vált, hogy Lapis tollából származik. Pataki kifejtette, mindkét szerzőre jellemző az esszényelv, szívesen nyúlnak eltérő regiszterekhez, majd megkérdezte, hogyan érintik őket a közönség kommentjei.
Lapis elmondta, nagyon szereti magát az írás aktusát, valószínűleg ez tükröződik vissza az esszéisztikus, poétikus fordulatokban, élvezi, hogy a nyelv adja magát gondolatai kifejezésére. Szívesen szólaltat meg populáris regisztereket, irodalmi nyelvhasználatot a szakmai szabatosság mellett. A cserkészekről szóló egyik alapgondolatot említette, mely szerint egy jó cserkész másokkal gyengéd, önmagával szemben szigorú, ami a kritikusokról viszont nem mondható el.
Pataki felidézte a Lapis-kötetben helyet kapó beszélgetés leiratát, melynek a szerzőn kívül még Vásári Melinda és Mohácsi Balázs voltak a résztvevői, és amely során Lapis maga is kitért „a nélkülözhetetlen kulimunkára”. A moderátor arra kérdezett rá, a szerző saját szövegeiről gondolkodva észreveszi-e ennek fontosságát, mire Lapis elmondta, szerinte azt kell szem előtt tartani, hogy a kritikus tevékenysége használ-e. Addig érdemes ugyanis ezt a működést folytatni, míg úgy nem érzi, hogy kimerült a dolog hasznos mivolta, utána mással kell foglalkozni. Hiszen egy kritika akkor jó, ha az ember sokat gondolkodik a szövegen, rendbe teszi felvetődött ötleteit, érzelmeit, nem pedig az első benyomását rögzíti.
Balajthy elmondta, polgári állásából kifolyólag főként tanulmányokkal kell foglalkoznia, ám itt is azon igyekszik, hogy a szakszerűség mellett nyelvileg szintén izgalmas legyen egy-egy szöveg. Kifejtette, az egyetemi kritikaírás szemináriumon nagyon szereti tanítani Lapis alapelvét, a bevezetés-értelmezés-értékelés hármasát. Ő maga a középsővel foglalkozik a legtöbbet, véleménye szerint éppen ezért írásai súrolják a műfaji határokat.
Úgy érzi, sokszor nem mer elég erős konklúziókat megfogalmazni, nincs olyan határozott, tömör kritikai arcéle bírálatainak, mint például Mohácsi Balázs kritikáinak. Ő ugyanis ha elindul az egyik interpretációs ösvényen, rögtön eszébe jut egy másik. Nem a kritizált szerző reakciójától fél, inkább attól, hogy bizonyos idő elteltével esetleg nem ért majd egyet önmagával. Lapis hozzáfűzte, fontos ugyan az előbb említett tankönyvi hármas, de akkor izgalmas igazán egy kritika, ha ezeknek a határa nem válik el erősen egymástól – például ha a bemutatás beleágyazódik az értékelésbe, ha összemosódnak az értelmezés és az értékelés körvonalai.
Ezután Balajthy passzolt. A szavazás során a közönség nagy része tudta a helyes választ: a saját idézetét húzta.
A kor és a közeg nyújtotta szereplehetőségeket vizsgáló költemények – Kosztolányi zseniális három szatírájára emlékeztetve – jellegzetes élethelyzeteket, attitűdöket és típusokat vesznek számba, megalkotva a Ryan Gosling-hasonmás, a vidéki frontember, a fiatal főnök, a kereskedő portréját, maliciózusan ábrázolva az udvari kultúra lélektanát.”
A reflexiók a következők voltak: „Lovagkor, múlhatatlan szellem.” „Mick Jagger és David Bowie közös videóklipben értelmezte újra a szabad művész utcai szerepvállalását.” „Szereplíra a kor, az udvari kultúra és a társadalom függvényében?” Pataki kifejtette, azért választotta ezt az idézetet, hogy megmutathassa, Balajthyra ugyanúgy jellemző a humor, mint Lapisra, de a különböző popkulturális utalások oldottsága és a távolságtartó, maliciózus attitűd is megjelenik írásmódjában. Szerinte fontos olvasmányaik hatása remekül megmutatkozik véleménynyilvánításukban.
Ezután Lapis húzott téma-kártyát, amelyen Herczeg Ákos neve szerepelt, aki a könyveket szerkesztőként jegyzi. A két szerző munkáján megmutatkozik, hogy nagyon erős baráti és szakmai kapcsolat van hármójuk között. Lapis elmondta, alapvetően ő maga találta ki az Elég szerkezetét, és sok szempontból ellenállt Herczeg aktualizálási javaslatainak, jobbnak látta, hogy dokumentum jellege is legyen az írásoknak. Balajthy kifejtette, rengeteg munkája miatt nem hitt abban, hogy ilyen hamar elkészül a kötettel, amin túllendülni Herczeg lelki támogatása és a szövegek szétbontására tett instrukciói sokat segítettek.
Pataki ezután a könyvborítókra terelte a szót, amelyeket Tellinger András tervezett. Az érdekelte, mennyire foglalkoztatják a két kritikust a könyvtárgyak. Balajthy visszaemlékezett azokra az időkre, amikor JAK-sorozatszerkesztőként tevékenykedett, ekkor ugyanis rengeteg küzdelmet élt át azzal, hogy a szerzőknek határozott elképzeléseik voltak a borítókkal kapcsolatban, amelyekről végül a tervezők szakmai szempontokra hivatkozva gyakran lebeszélték őket. A példából tanulva eldöntötte,ha egyszer könyve lesz, szakemberekre bízza a borítótervezést, hiszen ő maga nem vizuális típus.
Pataki még azt is hozzáfűzte, mindkét könyvben hangsúlyos szerepe van a térképeknek, a kartográfiának. Lapis esetében például úgy, hogy az Elég a kortárs költészet felfedezésének, feltérképezésének útjait mutatja be, így tekinthető a korábban megjelent Líra 2.0. folytatásának. Balajthy ehhez annyit fűzött hozzá, nagyon érdekli az irodalmi szövegek térrel való játéka, ami leginkább ahhoz hasonlít, mint amikor egy térképet nem az elsődleges funkciója szerint használva kiteszünk a falra. Lapis szerint a térkép a felfedezésekhez vezet vissza. Ha arra keresné a választ, mint jelent a kortárs fogalma, akkor az élő, aktív, ránk ható, éppen történő dolgoknál fogva igyekezné megmagyarázni, ami a feltérképezést jelentő, méterről méterre haladó ismeretszerzéssel állítható párhuzamba.
Zárásként Szirák Péter arra bíztatta a közönséget, hogy a beszélgetés után tegyék fel esetleges kérdéseiket a szerzőknek, akik a helyszínen dedikáltak is.
A Facebook-esemény leírásából: „Tandori Dezső halálának negyedik évfordulóján sokszínű és izgalmas rendezvénnyel emlékezünk a nagyszerű költőre, íróra, műfordítóra. Azt szeretnénk, ha ez a délután és este közelebb hozná azokhoz Tandori életművét, akik esetleg annyira nem ismerik, és újra felidéződhetnének a közös emlékek, illetve a szerző szövegei azok számára is, akik akár nap mint nap olvassák még mindig műveit.”
„Volt egyszer egy Betonszféra. Ez a mese ugyanakkor mégsem a régmúltban játszódik, de nem is a jövőben. Hiszen az elveszett utópia lenyomata máig itt lappang az arctalan hatalmak által tervezett tudattalanunkban. Szabó Márton István második verseskötete ezt az utóéletet próbálja feltárni egyfajta lírai archeológia keretében. Hogy az épített környezet mennyiben élővilág az ember számára, hogy milyen módon ülepedik le az emlékezet a beton médiumában, és hogy mit hagy örökül az elveszett jövő egy új, digitális nemzedék számára. Mert a technotörzsfejlődés utolsó himnusza a Betonszféra-zenéje.”
A kerekasztal beszélgetésen a nemrégiben megjelent verseskötet apropóján keletfuturizmusról, a tervezői szemlélet irodalomba szivárgásáról, urbanista irodalmi megközelítésről, iróniáról és mozgalmi lendületről beszélgetnek: Szabó Márton István (költő, designermérnök), Miklósvölgyi Zsolt (szerkesztő, kritikus) és Kulcsár Géza (kutató, író)
Irodalmi rendezvények a hétre – Február 13-tól 19-ig
Mégis miben áll a negatív kritika funkciója? – Az irodalmi nyilvánosság felületein az elmúlt évben több aspektusból is (szakmai, társadalmi, személyes stb.) felvetődött a kérdés, komoly vitákat generálva. Milyen legyen a szerző és a kritikus viszonya? Mekkora egy bírálat hatása, mik a tétjei? Milyen szerepeket kell betöltenie a negatív kritikának?
A beszélgetés résztvevői Fenyvesi Orsolya, Modor Bálint, Mohácsi Balázs és Nemes Z. Márió.
Nádasdy Ádám műfordítói munkássága (tucatnyi Shakespeare-dráma, valamint Dante Isteni színjátéka) a magyar olvasóközönség számára széles körben ismert, műfordítói figyelme az utóbbi időben híres magyar klasszikusok felé fordult: 2019-ben jelent meg a Magvető Kiadónál a Bánk bán „felfrissített” változata, amelyben Katona József eredeti szövege mellett Nádasdy modern fordítása, valamint bőséges magyarázó jegyzet szerepel. Ennek a vállalkozásnak a következő állomása Vörösmarty Mihály nagy klasszikusa, a Csongor és Tünde, amely 2022-ben jelent meg Nádasdy magyarázó jegyzeteivel.
Nádasdy Ádámmal a Csongor és Tündéről, műfordításról, valamint a nagy klasszikusok szavatosságáról Keresztes Balázs, a Három Szerb Kávéház olvasókörének (Négy Falon Túl) vezetője beszélget majd.
Irodalmi rendezvények a hétre – Február 13-tól 19-ig
Februárban újra #olvasniszabad a K11-ben! Az olvasniszabad mozgalmat Szendrői Csaba, költő, Artisjus díjas szövegíró, énekes, az Elefánt zenekar frontembere találta ki 2020-ban, azóta Jakobovits Kitti pszichológus, irodalomterapeutával bővült a „csapat”. Célja az olvasás népszerűsítése, az önfejlesztés, az olvasás hatása az egyén személyiségére, tudatára és gondolkodására. Nem valós terápiát kíván nyújtani, csupán eszközöket igyekeznek adni az olvasók kezébe, amik segítenek abban, hogy mindenki a maga módján és útján hozza ki magából a legtöbbet.
az első 1 órában mindenki „csak” olvas egy általa hozott könyvet, ezt követően a résztvevők átbeszélik az aznap olvasottakból a leginkább megmaradt mondatokat, bekezdéseket;
majd egy rövid szünet után, az est második felében Jakobovits Kitti és az adott hónap vendége tart előadást, ahol közös beszélgetésre invitálják a résztvevőket.
A februári #olvasniszabad esemény vendége Révész Renáta Liliána pszichológus, kulturalis antropológus, gyásztanácsadó és meseterapeuta. Krízishelyzetekben lévőknek segít különösen gyász, válás, párkapcsolat megszakadása esetén. 2016-ban végzett metamorphoses meseterapeutaként, azóta mesékkel is dolgozik a terápiás folyamatokban. A vallásantropológia érdekli különösen, így a mítoszokkal és rítusokkal már az egyetem óta foglalkozik. Ami foglalkoztatja: miként tehetjük harmonikusabbá a létezéshez és a halálhoz való viszonyunkat a mesék segítségével.
A februári előadás témája: irodalom- és a meseterápia közti hasonlóságok, különbségek.
Irodalmi rendezvények a hétre – Február 13-tól 19-ig
Egy antológia. Két műhely. Negyvennyolc vers. Megszámlálhatatlan közös történet.
Ezen az estén mutatjuk be a Felhajtóerőt, a Jelenkor Kiadó és a Vates közös kortársvers-antológiáját.
Az est házigazdája: Pion István
Zene: Girl in the Mirror (Ruskó Eszter)
A helyszínen is meg tudjátok vásárolni a Felhajtóerőt, a fellépő szerzők dedikálnak az rendezvény után.
„A tartásunk, a felhajtóerőnk: az elemi hiány, hogy éppen abból a valamiből nincs nekünk, amiről azt gondoljuk, lennie kell. Mondjuk, szeretetből, Istenből, humorból, szülőből, lelkiismeretből. Leginkább pedig tartásból, felhajtóerőből. Ezzel jön létre a Mi. Mert alighanem mindannyian így vagy úgy, de benne vagyunk ebben a könyvben, hiába nem gondoljuk magunkat egyként összetartozónak – talán csak ha nagy és közös, igazán fenyegető ellenséget találnánk. Keresni akkor is külön-külön, párban vagy legfeljebb kisebb csoportokban keresnénk, és egymásra is csak akkor ismernénk, ha szemközt vagyunk az ellenséggel. Azzal a valamivel, amitől annyira féltünk, hogy el kellett indulnunk megkeresni. Állunk előtte, és körbetekintünk: »beértünk mindannyian, hogy egyszerre értünk, hogy most értünk be – és most elbukunk.« Hogy ne bukjunk el, végtére is két út kínálkozik. Megmenekülünk néhányan, ügyességünknek vagy a véletlennek köszönhetően, hátrahagyva a többieket. Lehettek volna ők is ügyesek vagy szerencsések. A másik út mára nehezen komolyan vehető, titokban mégis vágyott kockázata a létezésnek. Az, hogy megszólalunk: önmagunkról például, és nem önmagunkért.” – Beck Zoltán
Irodalmi rendezvények a hétre – Február 13-tól 19-ig
Február 15-én, az Irodalmi Szalonban kötődéseinket tesszük fókuszba: amellett, hogy felnövéstörténeteket elemzünk, megnézzük, milyen hatással van ránk gyermekkorunk, családunk, szüleink, azt is átbeszéljük, felnőtt döntéseinkre, házasságunkra és érzelmi életünkre milyen befolyással van egy kamaszkori trauma vagy boldogság. Olyan sokszor említjük, hogy mindenki a maga sorsát cipeli, de mit tudunk kezdeni ezzel a sorssal, hol vannak döntéseink, és hogy tudjuk letenni a korábbi mintákat? Mik a legszorongatóbb helyzetek, amiről mi sem beszéltünk anno, mi nyomaszt egy mai fiatalt, mennyire várható el az őszinteség kapcsolatainkban felnőttként? Létezik élet hazugság nélkül, tudunk elfogadni? Van-e megbocsátás és valódi megkönnyebbülés kötődéseinkben? Mi a bátorság és mi a félelem?
Hidas Judit legfrissebb kötete, a Nem vagy többé az apám ezen az úton kalauzol bennünket – a könyv egyszerre szól a szüleinkről, a fájdalmakról és traumákról, a ragaszkodásról, a dühről és a fullasztó légkörről, ugyanígy a bukdácsolásról a saját utunkon, a saját felnövéstörténetünkről, a nehézségek letételéről és a saját anyaságunkról.
Al Ghaoui Hesna könyvei, a Félj bátran! és a Holli, a hős a bátorságról szólnak – Ha egy magas szikla szélére állunk, ha sötét terembe lépünk be, vagy sokak előtt kell szerepelnünk – teljesen természetes, hogy félünk! Sőt, bármilyen furcsán is hangzik: a félelem fontos és hasznos érzés! A cinkosunkká válhat, ha megtanuljuk kezelni. Hesna éveket szentelt a félelem megismerésének, kutatásának.
Az est harmadik vendége Pelsőczy Réka Jászai Mari-díjas színművész, aki kapcsolódó szövegeket idéz a rendezvényen.
Irodalmi rendezvények a hétre – Február 13-tól 19-ig
Kettős könyvbemutatóra kerül sor 2022. február 15-én a Kis Présházban, ahol a Bázis irodalmi és művészeti egyesület első két önálló kötetét, a Természetes vadság (2022) című líraantológiát és a Transzkulturalizmus és bilingvizmus 4. (2022) című tanulmánykötetet mutatja be a két kötet szerkesztő-összeállítója, Németh Zoltán, illetve Pénzes Tímea, aki verssel és tanulmánnyal szerepel a két könyvben.
Moderátor: Nemes Z. Márió.
Felolvas: Nagy Márta Júlia és Gyurász Marianna.
„Az emberi tapasztalat azonban sajnos még mindig az, hogy a virtuális világ tökéletes vizuális formái mögött lakódobozába és távolságokat legyőző közlekedési eszközeibe szorítva, testében vizeletet és ürüléket őrizve, fogai résében bomló ételmaradékot, húscafatokat és növényi rostokat tárolva, folyamatos harcot vívva a szeméttel és a Földet elborító szennyeződésekkel mégiscsak ott reszket és remeg az állatember, amely nem tudja kitörölni a testét saját történetéből.
A „természetes vadság” szókapcsolat azokra a versekre utal, amelyek ennek a paradox és végletesre spannolt, szinte a szakadásig kifeszített világállapotnak a jelenével, történetével és lehetőségeivel foglalkoznak. Versbe írják az emberiben működő ősi, testi, ösztönös, sőt állati energiákat, amelyeket a globális civilizáció információs csatornái, vasbeton épületei, törvénnyé tett szokásai, idomítás céljára létrehozott kultúrái, uralkodó intézményei szorítanak mederbe (Tóth Kinga, Csehy Zoltán, Nagy Márta Júlia, Pénzes Tímea, Kabai Lóránt, Juhász Katalin, Gyurász Marianna, Mellár Dávid, Gužák Klaudia, Veres Erika, Nagy Hajnal Csilla). Szövegbe írják a burjánzó vegetációt, amely mégiscsak alapját jelenti az életnek, a „vadon”-t szólaltatják meg (Gužák Klaudia, Hajtman Kornél, Veres Erika, Korpa Tamás). Felmutatják a poétikai értelemben vett vadságot, az elemi erejű szembeszegülést a konvenciókkal (Tóth Kinga, Csehy Zoltán, Kabai Lóránt, Veres Erika, Nagy Hajnal Csilla). Beleírják magukat akár az aktuálpolitikai értelemben vett jelentésekbe is, a vadság természetességével lecsupaszítva a manipulációkból felépülő információs társadalmat (Tóth Kinga, Csehy Zoltán, Veres Erika, Nagy Hajnal Csilla).” (Németh Zoltán:Előszó)
„Eddigi tevékenységünk egyrészt kapcsolódik a magyar és nemzetközi transzkulturális kutatásokhoz, másrészt inspirálja is azokat. Az idei évben például konferenciánk résztvevői közül néhányan meghívott előadóként voltak jelen az ELTE budapesti, Az interkulturális irodalom poétikái című konferenciáján, illetve a szerbiai, vajdasági Újvidéken rendezett A minoritás poétikái II. című konferencián, amelyek tematikájukban szorosan kapcsolódtak a transzkulturális kutatásokhoz. Tagjaink felkért vendégszerkesztőként állították össze a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézete által kiadott World Literature Studies nemzetközi folyóirat 2022/3., Transculturalism and narratives of literary history in East-Central Europe című számát, valamint meghívott szerzőként publikáltak a kolozsvári Korunk 2022/11., Az irodalom transznacionális hálózatai című számában, továbbá a szlovákiai Irodalmi Szemlében és a Partitúrában. Továbbá munkatársai a Transzkulturális szempontok külföldieknek szánt magyar irodalomtörténetekben című erdélyi és magyarországi projektnek, amelynek célja egy külföldieknek szánt magyar irodalomtörténet megírása.” (Németh Zoltán – Magdalena Roguska-Németh:Előszó)
Irodalmi rendezvények a hétre – Február 13-tól 19-ig
A Facebook-esemény leírásából: A szokásos műhelyezés a Mester Galériában. Mindenkit szívesen látunk, hozzatok nyugodtan prózát/lírát (és mindent, ami ezeken kívül esik). Hogy mindenkire legyen idő, max. 8 ezer karakterrel (szóközökkel) küldjetek szövegeket.
A szövegeket a műhely napján 12 óráig tudjátok elküldeni. Az alkalmon pedig az első 5-7 szövegre tudunk időt biztosítani.
Mielőtt jöttök műhelyre, kérünk titeket, a nincs.muhely@gmail.com email címre küldjétek el word dokumentumban a szöveget/szövegeket. Bármilyen kérdésetek van a műhellyel kapcsolatban, a fentebbi emailen elértek minket.
A műhelyt vezetik: Fehér Renátó, Szűcs Anna Emília, Szabolcsi Alexander.
Irodalmi rendezvények a hétre – Február 13-tól 19-ig
A Magvető Kiadó A megfelelő nap kiadásával köszönti a nyolcvanéves Oravecz Imrét. A születésnapi könyvbemutatón Szegő János, a kötet szerkesztője beszélget Oravecz Imrével. A kötetből Bezerédi Zoltán olvas fel részleteket. A szerzőt pályatársak köszöntik.
A megfelelő nap Oravecz Imre életművében félúton van a Halászóember (1998) költői szintézise és a Távozó fa (2015) című időskori remekmű között. Egyfajta zajlás, átrendeződés figyelhető meg: a Töredékpótlás ciklus mintha a Halászóember kiegészítése lenne, egy másik ciklus, a Madárnapló motívumai pedig a Távozó fa természetmegfigyeléseire rímelnek.
A kötet verseiben mindennapos élethelyzetek kapnak egzisztenciális kereteket. Leírások, naplójegyzetek, töprengések váltakoznak a kötet lapjain, hol lírai nagyításokkal, hol epikus távlatokkal. Ez a kettősség teremti meg a kötet egyszerre realista és metafizikus jellegét: az élet és a halál ebben a költészetben mindennapos valóság és filozófiai probléma. A hangoltság alapvetően elégikus, mindezt a költőre jellemző szikár önirónia ellensúlyozza.
Irodalmi rendezvények a hétre – Február 13-tól 19-ig
Beszélgetés Szöllősi Mátyás író, fotóriporterrel.
Moderátor: Tallér Edina író, szerkesztő.
A József Attila Irodalmi Szalon Látószögek című sorozatában Tallér Edina vendége februárban Szöllősi Mátyás, író, újságíró, fotóriporter. A Szabad című 2022-ben megjelent verseskötet mellett szó lesz a szerző fotóriporteri munkájáról is, különleges fotósorozataiból meg is mutat egy válogatást a közönségnek. A személyes hangvételű találkozón költészetről, a fotózás és írás viszonyáról, valamint József Attilához fűződő személyes történetéről is kérdezi az Irodalmi Szalon vendégét Tallér Edina író, a sorozat szerkesztő moderátora.
Irodalmi rendezvények a hétre – Február 13-tól 19-ig
Mit jelent áldozatot hozni? Értjük-e egyáltalán, mit jelent a szó, hogy áldozat? Mik az áldozatvállalás, az áldozathozatal mai formái? Milyen áldozatot kíván az egyszerre költőként, nyelvészként és tanárként működő embertől a hivatástudat? A küldetéstudattal, mint életprogrammal, hogyan lehet megbirkózni alkotóként és magánemberkét?
Illetve, az áldozatvállalás – mértéke és irányultsága – szorosan összefügg külső-belső szabadságunk hányadosával. A lelki jóllétünkkel. Azzal a kérdéssel, mit engedhetek meg magamnak, hol húzom meg az – ugyancsak külső-belső – határokat. Mi az az erő, belső tartás, ami lépten-nyomon rólunk tanúskodik.
PIM Esti Extra rendezvénysorozat különkiadásában a Petőfi Irodalmi Múzeum Költő lenni vagy nem lenni című új, állandó tárlatának „Áldozat” termét mutatjuk be. A tárlatvezetést követően, meghívott vendégünkkel, Nádasdy Ádám nyelvésszel, költővel Kalla Zsuzsa, a PIM gyűjteményi főigazgató-helyettese, a Petőfi-kiállítás vezető kurátora beszélget a fenti kérdésekről.
Az esten a szerző néhány verse is elhangzik.
Közreműködők: Nádasdy Ádám költő és Kalla Zsuzsa irodalmi muzeológus, kurátor
Irodalmi rendezvények a hétre – Február 13-tól 19-ig
A XX. század kiemelkedő írói és költői kerülnek a Petőfi Kulturális Ügynökség 2023-as irodalmi sorozatának a fókuszába, akik születésének vagy halálának idén kerek évfordulója van. Olyan neves írók estjeire kerül sor az idei évben, mint Nagy László és Szécsi Margit, Szőcs Géza, Petri György, Weöres Sándor és Károlyi Amy, Juhász Ferenc, Kormos István, Fejes Endre, Halász Péter vagy Kányádi Sándor.
Vendégek: Forgách András író, Garaczi László író, Simon Márton költő és Péterfy Bori színész, énekes.
A sorozat célja közelebbről, személyes aspektusból, a művek mellett az alkotót is hangsúlyosan bemutatva értelmezni a XX. századi magyar irodalom kiemelkedő életműveit, illetve az irodalom mellett társművészeti ágakat megszólítva felolvasószínházzal, előadásokkal, koncerttel készülni. A XX. estjein helyet kapnak különféle műfajok, illetve témakörök is: színház, gyerekirodalom, hangsúlyos irodalmi lapok, háború, szerelem és barátság, irodalmi előképek – például kapcsolódások egykori példaképekhez, akár Petőfi Sándorhoz, illetve egyedi produkciók is.
Irodalmi rendezvények a hétre – Február 13-tól 19-ig
A duó zenés-mesélő estjén megrázó, felemelő és könnyed családi történetek szólítják meg egymást és a dalokat. Mint egy olyan családi asztalnál, ahol három-négy generáció élvezi az együttlét örömét, és a régi adomák után dalt kíván a szív.
A remek hangzású zenés est egy olyan kiváló zeneszerző, énekessel, mint Hrutka Róbert, aki színészlemezek tucatjai és lélekemelő filmzenék után most az akusztikus, játékosan rusztikus, mégis érett oldalát mutatja meg.
És a mai középgeneráció kiemelkedő írójával, Grecsó Krisztiánnal, aki évtizedek után talált vissza az énekelt darabok segítségével a vershez, de aki ezen az estén sem hűtlen kedves formájához: a rövid prózához, a meséléshez.
Libikóka. Több mint egy koncert. Személyesebb, mint egy színházi este.
Irodalmi rendezvények a hétre – Február 13-tól 19-ig
Fikciós elemek és dokumentumrészletek egyaránt lesznek Kristen Johnson filmjében. Az Oscar-jelölt Kristen Stewart újra izgalmas szerepben bizonyíthat!
Diana hercegnő után Kristen Stewart egy újabb valós történelmi személyiség bőrébe bújik, hiszen ő kapta meg a főszerepet Kirsten Johnson (A kamera mögött, Dick Johnson halálai) Sontag munkacímen futó filmjében. Johnson rendezése a 20. század egyik legjelentősebb amerikai gondolkodójának állít majd emléket, akit ugyan a legtöbben közéleti szövegei miatt ismernek, művészetelméleti munkái is jelentősek (gondoljunk csak Az értelmezés ellenre, a camp-ről írt esszéjére, vagy a fotózással kapcsolatos könyveire).
Stewart ráadásul nem egy szokványos filmben játssza majd el Sontagot, hanem egy olyan produkcióban, amely ötvözi a fikciós- és dokumentumrészleteket. A forgatás a Berlinálén kezdődik majd, ahol idén Kristen Stewart lesz a zsűri elnöke. A film producere, Gabrielle Tana ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta:
„A Berlinálé lesz ennek a filmnek a kiindulópontja, felvételeket készítünk majd Kristen zsűrielnöki munkájáról és arról, hogy milyen érzés számára eljátszani Susan Sontagot, hogyan készül erre a szerepre. Egy filmdrámát készítünk, de dokumentumrészletek is lesznek benne. „
Kiváló színművészek csatlakoztak a szuperprodukcióhoz.
A Szegedi Szabadtéri Játékokon debütáló world musicalben Márkus Luca és Tasnádi Bence alakítják majd Seherezádé meséjének fiatal hőseit.
Újabb nevekkel bővül Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljének szereplőgárdája. A Szegedi Szabadtéri Játékok augusztusi ősbemutatóján az Ezeregy éjszaka a világhírű, többezer éves gyökerekkel bíró mesegyűjteményt dolgozza fel napjaink színházlátogatói számára. A musical kerettörténetének főszerepeit, Seherezádét és Sahriár királyt Trokán Nóra és Bányai Kelemen Barna alakítják. Seherezádé meséjének középpontjában Harún és Ali kalandjai állnak; az ifjú főhősök szerepében pedigMárkus Luca és Tasnádi Bence csatlakozik az előadás alkotócsapatához.
Márkus Luca a Vígszínház művésze, ahol tragikus és vígjátéki hősnők szerepeiben, prózai és zenés produkciókban is sikerrel mutatkozott be. Társulata decemberben az adott év legkiemelkedőbb művészi teljesítményét nyújtó színművésznek járó Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel tüntette ki. A musicalrajongók az idei évadban A padlás Sünijeként láthatják.
„Valami ismeretlen, de nagyon vágyott dolog ez a részemről” — vallotta a Szabadtérin való főszereplésről. A színésznő egyetemistaként már állhatott a Dóm tér deszkáin, amikor Hegedűs D. Géza Rómeó és Júliájában, a zenei aláfestő-összekötő motívumokban énekelt. „A hely nagyságát, ezt az elképesztő méretet és a rengeteg néző jelenlétét így már megtapasztaltam, de azt nem tudom még, hogy milyen, amikor az embernek egy igazán nagy feladatot kell véghez vinnie.”
Az Ezeregy éjszaka furfangos tolvajának szerepe izgalmas lehetőség a művész számára. Seherezádé történetének hőseként ő a cselekmények egyik legtevékenyebb résztvevője, humoros és szívhez szóló jeleneteinek sora komoly zenés-táncos előadói készségeket és érzékeny szerepformálási képességet igényel.
Társa a fordulatos kalandokban Tasnádi Bence lesz. A Katona József Színház tagja klasszikus és kortárs előadások főbb szerepei mellett az Ed Is On együttes alapító frontembereként és basszusgitárosaként a zenei életben is otthonosan mozog, ám az előadás keleti hatásokkal bíró zeneisége újdonságot jelent majd számára. „A hangzás sajátosságainak kifigyelésében Monori András zeneszerző és a füleim lesznek segítségemre. A zene legfőbb ereje a lelkünkre gyakorolt hatásában rejlik, ha a dalok engem lángra lobbantanak, a tűzből jut a nézőknek is” — nyilatkozta a Junior Prima-díjas színművész, aki Harún ar-Rasid szerepében csatlakozik az Ezeregy éjszaka szereplőgárdájához. A legendabeli uralkodó a musicalben jóravaló, de naiv fiatalként jelenik meg, akinek hosszú utat kell bejárnia a történet folyamán.
Tasnádi Bence (fotó: Dömölky Dániel)
Az álruhás kalifa és a kis tolvaj találkozása folytán varázslat, cselszövés, szerelem, meglepő fordulatok egész sora szórakoztatja majd a közönséget, közös kalandjaik minden néző számára értékes élményekkel szolgálnak. „Az idősebb nézők is voltak fiatalok, ahogy a fiatalabbak is lesznek még idősek, szóval egy szép emberi történet, igényes zenei környezetben, minden korosztálynak tanulságos lehet” — véli Tasnádi Bence. Márkus Luca pedig úgy fogalmazott: „az örökérvényű kérdések vagy útkeresések, a nagy mesei fordulatok, tanulságok egy gyermek számára mindenképpen meghatározóak, pláne, ha először találkozik ezekkel a témákkal egy mesén keresztül. Felnőttként pedig az ember már sokat meg is tapasztalt a gyermekként még távolinak tűnő problémákból, akadályokból, és ezekkel a tapasztalatokkal különösen izgalmas visszanyúlni a mesék világához.”
Az pedig, hogy kettejük sorsa pontosan miként is fonódik össze, kiderül augusztus 11-én, az Ezeregy éjszaka ősbemutatóján a Dóm téren. A produkció hat alkalmára jegyek még kaphatók az ismert jegyirodákban és a Szegedi Szabadtéri Játékok webfelületén.
Kiemelt kép: Márkus Luca, az Ezeregy éjszaka egyik főszereplője (fotó: Emmer László)
Hogyan lehet a bánatról vidáman írni? Meg Mason bebizonyítja, hogy könnyedén, mégis fajsúlyosan. Végre egy regény, ami nemcsak mellébeszél, hanem őszintén, gyengéd humorral meséli egy lelki betegség hátterét és annak hatásait egy házasságra, a nagycsaládra.
A regény egy Martha nevű nőről szól. Tudja, hogy valami nincs rendben vele, de nem tudja, mi az. Férje, Patrick úgy gondolja, jól van. Azt mondja, mindenkinek van valami baja, a lényeg, hogy csinálja tovább a dolgokat. Martha elmondta Patricknek, mielőtt összeházasodtak, hogy nem akar gyereket. A férfi elfogadta ezt, mert tizennégy éves kora óta szereti a nőt, csak azt kéri, tegye boldoggá. De úgy tűnik, Martha erre sem képes. Mire a nő rájön, mi a baj, késő. Ezért kénytelen a gyerekkorától kezdve újragondolni az életét.
A dolgok megtörténnek. A rossz dolgok is. Mi pedig csak azt tudjuk befolyásolni, hogy velünk történnek-e, vagy értünk.”
Vajon mire mennek egy alkoholista, nárcisztikus anya és egy meghunyászkodó, önmegtagadó apa gyerekei? Az anya a Times szerint mérsékelt jelentőségű szobrász, az apát hiába nevezik férfi Sylvia Plathnak, évtizedek óta csak „készül” a verseskötete, és kettőjüknek annyi bevétele sincs, hogy taníttatni tudják a gyerekeiket. Az anya mégis hetente ad vadidegen művészeknek partit, ahol részegen táncol együtt a gyerekeivel, akik ürítik a hamutálakat, és hozzák a borosüvegeket.
Mihez kezdhet két tinédzser egy ilyen családban? Martha és Ingrid összekapaszkodik, és kapaszkodnak egymásba akkor is, amikor Martháról 17 évesen kiderül, lelki betegségben szenved. Martha ekkor ismerkedik meg a félárva Patrickkel, akit anyja halála után egy héttel apja bentlakásos iskolába küld. Patrickkel, akinek a születésnapi partijait az osztályfőnöke szervezi meg, és van, hogy az apja elfelejti megvenni karácsonykor visszaútra a repülőjegyet az iskolából, ezért kénytelen a barátjánál tölteni a szentestét. Martha ezzel a fiúval is összekapaszkodik. De vajon elég-e, hogy csak kapaszkodik másokba? Kérdés, hogy az orvosok által nem felismert, a rokonai és férje által szőnyeg alá söpört betegsége mennyi rombolást visz véghez kapcsolataiban és önmagában. Valóban beteg, vagy csak nem tudja, hogyan kell embernek lenni?
Martha és Patrick története nemcsak egy házasság tablója, de a lelki egészség elhanyagolásáé, az apró kis önáltatásoké, melyek végül élethazugságokhoz és a kapcsolatok széteséséhez vezetnek.
Martha Frielt mindenki okosnak és szépnek tartja. Azt mondják neki: zseniális író vagy, és életed minden napján szeret téged egy férfi, Patrick, a férjed. Martha anyja szerint nincs mindenkinek ilyen szerencséje. Akkor mégis mi a gond? Tizenhét éves korában bomba robbant az agyában, és egyszerre minden megváltozott. Most lassacskán negyvenéves. Nincsenek barátai, gyakorlatilag munkája sincs, és gyakran szomorkodik. És miért dönt úgy Patrick, hogy kilép a házasságból? Vajon sikerül Marthának helyrebillentenie az életét? Képes lesz rá, hogy mindent elölről kezdjen, és egy boldogabb véget írjon az eddigi történethez?
Meg Mason újságíró, pályáját a The Timesnál kezdte, később a The New Yorkernek, a GQ-nak és a Sunday Telegraphnak dolgozott. Rendszeresen jelennek meg írásai a Vogue, a Stellar, az ELLE és a Marie Claire magazinokban. Első könyve az anyaság emlékirata – a Say It Again in a Nice Voice (Mondd újra kedvesen – HarperCollins) 2012-ben jelent meg. Második könyvét, a You Be Mother című regényét (Légy anya – HarperCollins) 2017-ben adták ki. Sydney-ben él.
Miközben olvastam, elkezdtem listát írni, ki mindenkinek akarom elküldeni, de aztán rájöttem, minden ismerősömnek.”
2011-ben készült el Nuri Bilge Ceylan rendezésében a Volt egyszer egy Anatólia című oszmán–török krimi–dráma. A Cannes-i Filmfesztivál Nagydíját elnyerő alkotás cselekményének fő sodrát egy holttest utáni kutatás története képezi, a felszín alatt azonban másról (is) szól a két és fél órás mozi – hogy többről vagy kevesebbről, az nézőpont kérdése.
Rendkívül lassan építkező alkotásról van szó. Hosszú beállítások és kevés vágás jellemzi a Gökhan Tiryaki munkáját dicsérő fényképezési stílust, amely így alapvetően határozza meg a tempót. A már említett, a látszat szerint központi témaként szolgáló nyomozás részleteire csak fokozatosan derül fény. Eleinte pusztán annyit egyértelműsítenek a szereplők megszólalásai, hogy a rendőrök és a társaságukban utazók – többek között Cemal doktor (Muhammet Uzuner) és Nusret főügyész (Taner Birsel) – valamit keresnek, ehhez pedig a potenciális vádlottakat kísérlik meg segítségül hívni, akik érthető módon nem bizonyulnak túlságosan készségesnek. Idővel apróbb elszólások alapján világossá válik, hogy erőszakos bűntény, ráadásul gyilkosság történt – az emberölés a holttest kiásásakor nyer kézzel fogható bizonyítékot. A már ekkor felmerülő boncolásig pedig csak az utolsó jelenetre jut el a cselekmény.
A késleltetés ekkora mértékű alkalmazásának következménye, hogy a befogadó számára viszonylag gyorsan érdektelenné válik a nyomozás kimenetele. Az alkotás valódi tétje nem a „keret-narratívában”, hanem a nagy elbeszélésbe ékelődő apró történetekben van: a karakterek elmélkedéseiben az életről, a kegyelemről; arról, lesz-e halottasház egy kisvárosban; vagy éppen arról, hogyan lehetséges, hogy egy asszony napra pontosan megjósolja saját halálát, majd az adott pillanatban valóban holtan esik össze. Ezen kis morzsák anekdotaszerű felhangjukkal és a mindennapokba való nesztelen, feltűnésmentes beépülésükkel életképszerűvé teszik Ceylan filmjét. A zsánerképjelleget tovább fokozza néhány operatőri fogás, mint például a rengeteg nagytotál, a hosszú tájfelvételek, vagy a városi lét apró mozzanatainak, az ereszcsatornán lengedező zászlóknak, esetleg a tetőről hirtelen felröppenő madaraknak a megörökítése.
Cemal doktor alakja – aki a többi szereplőhöz képesti elszigeteltsége, kívülállósága révén tűnik fel a többieknél hangsúlyosabb személyként – a közös pont a krimibe ágyazódó kis történetekben, ő fogja össze az egyébként a túlzott eklektika és széttartás veszélyével fenyegető mikrostruktúrákat, ily módon szavatolva a film szerves egységét. Nemcsak csendesebb társainál, de mindvégig passzívabb, kevésbé vonódik be mind cselekvőként, mind érzelmileg a fabula mozzanataiba. Elhatárolódásának eredménye azonban nem minden esetben az ebből logikusan következő szenvtelenség, sőt épp ellenkezőleg: semleges magatartása az, ami révén képessé válik arra, hogy abszolút előítéletmentesen viszonyuljon környezetéhez. Ennek szemléletes példája, hogy habozás nélkül szerez cigarettát a gyilkos Kenannak (Firat Tanis), mikor a bűnös erre kéri.
A központi szál mellett a film számtalan mikronarratívával dolgozik (forrás: Mafab.hu)
Az orvos igazán egyetlen emberrel, a főügyésszel alakít ki a felszín súrolását meghaladó viszonyt: elsősorban Nusret történetén keresztül kapcsolódnak egymáshoz a halálát megjósoló asszonyról. A gyermeke születését követően jobblétre szenderülő nő meséje érzékletesen utal Cemal természettudományos, gyakorlatias gondolkodásmódjára: ő – Nusrettel ellentétben – az okokat és az eszközöket kutatja. A film utolsó harmadában kiderül, hogy a megközelítésbeli ellentét oka sokkal inkább a főügyész személyes érintettségében keresendő (voltaképpen mindvégig néhai feleségéről beszélt), mint a két szereplő világszemléletének különbségében.
Szintén egyfajta eszmei közösséget feltételez a holttest után kutatók között a szépség tisztelete, amely Mukhtar polgármester (Ercan Kesal) lányának (Cansu Demirci) feltűnésekor jelentkezik első ízben. A fiatal kivétel nélkül elbájolja a felnőtteket, legyen szó a vádlottakról, Naci rendőrparancsnokról (Yilmaz Erdogan) vagy a sofőr Arabról (Ahmet Mümtaz Taylan). Tanult és nem tanult, közönséges és szofisztikált egyaránt meghajol az isteni tökéletesség előtt – így a doktor is. A már-már kultuszszerű szépségen kívül a lány az ártatlanság hordozója is. E tartalom a film egészében a gyermekekhez kapcsolódik; ahogy egy ponton el is hangzik, mindig ők bűnhődnek a szülők vétkeiért.
Az olyan értékek, mint a szépség és az ártatlanság kiemelkedő jelentőséggel bírnak a mozi fiktív valóságában, hisz a filmvásznon megelevenedő világ összességében durva, kegyetlen és kiábrándító. Nemcsak a férfiak külsejének naturalista lefestését (borostás, enyhén taszító arcok) szervezi a rút esztétikája, de a természetábrázolásban éppúgy ezen elv érvényesül. A túlsúlyban lévő tájfelvételek lehetőséget teremtenek arra, hogy az időjárás sokatmondóan utaljon a szereplők és közegük általános létállapotára: többnyire barátságtalan, szeles idő uralkodik a vidéken.
Szintén beszédes, hogy az alkotás jelentős hányada éjszaka játszódik. A koromfekete sötétséget olykor-olykor feloldó fényforrások mind mesterségesek. Az autók erős reflektora és a polgármester otthonában bekövetkező áramszünetet feloldó lámpák által sugárzott világosság ráadásul inkább nyugtalanító, zavaró hatást ér el, mint bizalomkeltőt. De a képi világra az éjszaka eloszlása után, nappal is bizonyos mértékű fényhiány jellemző – meleg színeknek nyoma sincs, fakó, tejfehér világosságba burkolózik a táj.
A nyomott és kiábrándító alaphangulatot valamelyest ellensúlyozza az alkotás finom humora, mely leginkább irónia formájában érhető tetten. Néhány a már említett apró elbeszélések, történetek közül triviális témafelvetésével könnyedén illeszkedik ebbe az esztétikai vonulatba. Példaként megemlíthető a film elején elhangzó, hosszas elmélkedés a tejtermékek ideális zsírtartalmáról, valamint a középkorú férfiak prosztataproblémáinak részletes taglalása. A mindennapi kérdések tárgyalása fokozottan húzza alá a kis történetek elsőbbségét és csökkenti mindinkább a „központi” cselekményszál, a bűntény fontosságát és tétjét.
Az iróniától a groteszk felé mozdul el a holttest kiásásának, majd a helyszíni jelentés elkészítésének a szekvenciája. A test szenvtelen részletességgel való leírásába olyan elemek keverednek, mint mikor a főügyész Clark Gable-höz hasonlítja a halottat, vagy mikor hullazsák híján egy egyszerű takaróba bugyolálják azt be. A legélesebb társadalomkritikus tartalommal rendelkező mozzanat azonban mégis Nusret javaslata arra vonatkozóan, kötözzék össze újra a testet (mikor percekkel korábban még megbotránkozva hangoztatták a gyilkos ugyanezen eljárásának embertelen jellegét) azért, hogy beférjen a csomagtartóba.
Nemcsak a már elemzett fényképezési stílus különleges Nuri Bilge Ceylan filmjében, de a hangkezelés is. Nondiegetikus hangok, filmzene nemigen fordul elő az alkotásban, a cselekményvilágon belülről származó zörejek azonban annál hangsúlyosabbak. Minden apró nesz jól érzékelhető: a szél zúgása, a vacsorázó emberek csámcsogása, az autók előidézte zajok. Ezáltal is fokozódik a film valóságutánzás igényével fellépő természetessége. Szintén gyakori, hogy a képen kívülről érkeznek a diegetikus hangok. Azáltal, hogy az auditív elemek utalnak a kamera által láttatott térhez kapcsolódó, láthatatlan területre, lehetővé válik, hogy a vizuális sík a közelképekkel a szereplők reakcióira, arckifejezéseire fókuszáljon úgy, hogy közben a néző is kellő információt kap a történésekről.
A Volt egyszer egy Anatólia több apró, ámde sokatmondó történet összessége, amely egy nagy életképbe tömörülve festi le szereplőinek mindennapjait. Az alkotók rendkívül találó címet választottak mozijuknak, amely téren és időn kívüliséget sejtető mesekezdő fordulatával felhívja a figyelmet arra, hogy érdemes a felszín mögé tekinteni és foglalkozni azokkal a kicsinységekkel, melyek elsőre jelentéktelennek tűnnek. Hiszen legyen bármilyen triviális is a joghurt zsírtartalma vagy egy középkorú férfi prosztataproblémája, mégiscsak ilyen és hasonló banalitások konstituálják az emberi életeket.
Kiemelt kép: Jelenet a Volt egyszer egy Anatólia c. filmből (forrás: Mafab)
Falaty Tamás, Nagy Dániel és Vajna Ádám 2021 őszén indította el az Amur rejtélyes legelése podcastet, melynek második évadát már az f21.hu és a Nyolc Ág Kultúraközvetítő Stúdió kötelékében folytatják.
Az idén megújuló podcast Trashről és lélekről – Amurpodcast néven fut tovább, évadonként nyolc epizóddal, melyek közül félévente egy élőben megtekinthető lesz az alkalom témájához kapcsolódó helyszínen.
A sorozat egyes részei széles skálán dolgoznak fel aktualitásokat mindössze 30-35 percben. A második szezon első félévének témái között találkozhatunk a melegszendvicsek taxonómiájával, legénybúcsúk világával, de foglalkozni fognak a srácok a kollégiumi lét atmoszférájával is.
Egy mondatban a struktúráról: Felkavaró valóságturmix-podcast, amiben 3, fővárosba szakadt gépsonkalelkű vidéki tudósítja a hétköznapok vakolathibáit 3-4 hetente. A motivációról és az amurpodcast megszületéséről korábbi interjúnkban olvashattok bővebben.
A második évad első epizódja Hogyan érzi magát manapság egy magyar melegszendvics? címen február 14-én jelenik meg az Amurpodcast Spotify csatornáján, illetve az f21.hu-n.
Hogyan érzi magát manapság egy magyar melegszendvics? – Trashről és lélekről – Amurpodcast | S2.E1.
„Úristen, olyan jó enni.” Nagy Károly, social media manager
Csak szólok, a fenti kérdésre egy darabig nem fogok válaszolni.
Viszont szeretném bejelenteni, 2023 januárjában a podkeszt készítőinek átlagos testhőmérséklete 36,8 Celsius-fok volt*. Csakhogy tudjátok. Ezek vagyunk mi. Kis oversharing, hogy a számok is beszéljenek.
Egyébként most épp kedvet csinálok az f21 induló podkesztjéhez. Amur Podcast – Trashről és lélekről.
Jó. Miért amur? Mert ilyen bamba pofájú, életunt, permanens egzisztenciális krízisben leledző halat nem találtunk még egyet, és hát hogyne vonzódnánk a halak Albert Camus-jéhez. Meghalna, de nem tud, inkább lázad, és lerágja a nádat, brutális károkat okozva. Ezek vagyunk mi és az amur mindsetileg. Ponty, keszeg, harcsa. No way. Szóba sem jöhet. Jöhetett. Szplín és ambiciózus melankólia – ezt kerestük, és találtuk meg az amurban.
És akkor a szlogen. De az elég egyértelmű. Bambulunk bele a világba, és emancipáljuk a hétköznapok vakolathibáit. Tessék.
Amúgy a témáról: melegszendvicsek. Prométeusz nyilván azért lopta el a tüzet, mert nem volt a közelében egyetlen Esperanza EKT010 PARMIGIANO szendvicssütő sem, viszont istentelenül megéhezett valami puha, szaftos finomságra, mit csináljon, gyors illegalitásba vonult, és a forró fényes izét egy üres édesköményszárba rejtve behúzta a nagyfőnöktől, majd jól a sajttal és valami húsféleséggel megpakolt kenyere alá rakta, hadd dolgozódjon össze az anyag a termékeny melegben. Nyilván.
De nem ez a helyzet. Szomorú a szitu. Idehaza a legmelegebb hideg szendvics perifériára szorult. A melegszendvics-kultúra utolsó zászlóshajói bezárnak, máshol az étlapról kerülnek le. Aztán a minőségromlásról ne is beszéljünk, szendvicskrémekkel pótolják a friss alapanyagokat. Hu. Pedig!
Anyukák utolsó lehetősége, hogy meleg ételt adjanak a gyerekeiknek. Lefekvés előtt egy harapás az összenyomosból. Ez megvan? A sajt kibuggyan, nem bírja tovább bent, felszakítja a forró tésztát. A lázadó sajt – lásd amur, szplín, Camus.
Vagy a klasszikus irány, mikor ráccsal együtt becsúsztatod a fűtőszálak alá a sajttól terhes szendvicsedet, és figyeled, ahogy a fehér anyag olvad, egyre nagyobb területet foglalva el a sonkából, kb. mint egykor az Oszmán Birodalom, terjeszkedik.
Mindannyiunk tervezetten közhelyes gyermekkora melegszendvicsemlékekkel van tele. Mégis, nagy a csönd. Ezért úgy gondoltuk, kötelességünk megtörni a hallgatást, és az évad első részében kibeszélni a nemzet streetfoodját.
A szemtelenül fiatal Damien Chazelle (Whiplash, Kaliforniai álom) legújabb filmje, a Babylon január 19-én debütált a hazai mozikban.
Szerző: Solymos Kristóf
A rendező egy igencsak hálás témát választott, hiszen a kritikusok általában imádják a filmgyártás történetéhez kapcsolódó alkotásokat (például 2011-ben a Hugo és a A némafilmes című mozik összesen tíz Oscar-díjat zsebeltek be, ugyanezen hálás topikhoz nyúlva). Persze még ezek után is bőven maradt kiaknázatlan történet, így Chazelle megalkotta a néma- és hangosfilm közötti tranzíció korában játszódó Babylont. A várt siker azonban elmaradt; a film „csak” látvány, jelmez és eredeti filmzene kategóriában jutott el Oscar-jelölésig. Pedig első ránézésre minden adott: hajbókolás a filmművészet nagysága előtt, neves színészek, társadalomkritika, több mint három órás játékidő, valamint rengeteg belsős, szakmai poén.
A történet egyszerre három szálon fut: a fiatal Manuel Torres (Diego Calva) kávéfőző gyakornokból válik stúdióvezetővé, míg Jack Conrad (Brad Pitt) neves némafilmszínész karrierje az új éra beköszöntével megállíthatatlanul hanyatlani kezd. A nehézsorsú Nellie LaRoy (Margot Robbie) pedig megkapja élete lehetőségét filmszínésznőként. Ez a három, merőben eltérő élettörténet pedig számos ponton összekapcsolódik. Láthatunk felemelkedést, hanyatlást, kiégést, bukást és főleg azt, ami mindent összefűz: töménytelen hedonizmust.
A Babylon anélkül, hogy bármi újat mondana, erőteljesen kritizálja a művészvilágot és az azt körülvevő opportunista-kapitalista rémálmot. A békeidők Amerikájában óriásira növekvő kisgömböcöt, a filmipart, amelyről ekkoriban a legtöbben úgy gondolták, hogy soha, semmi nem állíthatja meg. Ebben a világban pedig a késő Róma kettőssége elevenedik meg. Gyönyörű lángok közt veszik oda megannyi ember, aki az egész életét szakmájának rendelte alá. Chazelle pedig ezeket a lángokat gyönyörűen tálalja. A látvány – legyen szó a fényképezésről, a jelmezről vagy a díszletről – minden téren grandiózus.
Brad Pitt a Babylon c. filmben (forrás: Variety.com)
Mindemellett a Justin Hurwitz által jegyzett filmzene több ponton képes szerves részévé válni az eseményeknek; rég hallhattunk ennyire tudatos és mesteri zenét. A Babylont ez az audiovizuális komplexitás viszi el a hátán, amit csak tovább fokoznak a mesteri dialógusok és a szinte kifogástalan vágás. A film korkép, thriller, dráma és groteszk vígjáték egyszerre, amiben minden és mindenki mítoszát a földbe döngölik.
Szinte a jó ízlés határáig süllyesztik a nagy művészek és a filmkészítés ethoszát, de mindezt úgy, hogy arra azért kínosan ügyelnek, hogy az akadémiából senki se ismerhessen magára. A mellékszereplőkről is érdemes szót ejteni, ugyanis James McKay szerepében Tobey Maguire felejthetetlen alakítást nyújt. A félőrült, pszichopata karakter így egymaga ad új lendületet a cselekménynek bő két óra után. Épp ezért Chazelle mozija elejétől a végéig szórakoztató tud maradni csípős humorával és teljesen elborult, öntörvényű történetmesélési stílusával.
De mindez maga alá is rendel minden mást. A kötelező szerelmi szál, a dráma nem tud kiemelkedni, mert abban minden ritmika és fordulat borzalmasan klisés. A film hamar megtanítja nekünk, hogy a három órás játékidőben minden szándékában áll, csak rohanni nem. A töltelékjelenetek pedig – amik eredetileg az atmoszféra és a korrajz árnyalására szolgáltak – ezerszer kreatívabbak és újítóbbak, mint minden más, ami a fentiekkel ellentétben kínosan meg akar felelni a klasszikus dramaturgiai szabályoknak.
A Babylon tehát rendkívül szórakoztató film, néhány felesleges, de nem túl fájó klisékörrel kiegészülve. Azoknak, akiknek bármilyen közük van a filmgyártáshoz, a tömény önirónia garantáltan meghozza a várt hatást, akik pedig csak arra kíváncsiak, hogy mi folyik a kulisszák mögött, még meglepőbb, elsőre talán teljesen szürreálisnak tűnő válasz fog érkezni, ami igazából nincs is annyira messze a valóságtól.
Kiemelt kép: Margot Robbie a Babylon c. filmben (forrás: People.com)
