A Berzsenyi Dániel Könyvtár Bájoló programsorozata immáron több, mint négy éve mutat be tehetséges fiatalokat a nagyérdeműnek. Az évek alatt már 17 fiatal művész fordult meg beszélgetőpartnerként a könyvtárban. A Bájolótól megszokott intenzitással, szívmelengető hangulatban indult a 2018-as, sorban az ötödik évad Kovács Palival.
Az idei évadot a szervezők irodalmilag és zeneileg is színesebbre tervezik, a Bájoló a magyar könyvtárakban egyedülállónak számító programsorozat, aminek most is fiatal „helyi erő” volt a vendége, Boros Ferenc pedig a házigazdája. Kovács Pál neve évek óta ismert a szombathelyiek körében. Ki Bon Jovival, ki a „Csillag vagy fecske” című Kispál és a Borz számmal azonosítja, egy valami azonban biztos: korához képest már-már pofátlan magabiztossággal áll ki a közönsége elé, ezzel teremtve meg azt a hangulatot, ami magával ragadja a közönséget.
Fotó: Szabados Petra
Bár feldolgozásai a legismertebbek, nem szabad megfeledkezni saját szerzeményeiről sem, amik szintén szívhez szólóak és egyedi hangulatot, egyedi stílusban festenek a hallgatóság elé. Első saját dalát középiskolásként írta Tudnod kell címmel. Az est nyitószáma a Road együttes Világcsavargó című száma volt, amely nagyon sokat elmond a stílusáról, lelkületéről és Paliról magáról is. A zene egész életét átfogja, létének szerves része kiskorától kezdve. Szüreti bál, iskolai zenélgetések, aztán tíz éves korában váltott a rock zenére az előtte hallgatott pop és elektronikus dalokról.
Átszellemülés Fotó: Szabados Petra
A Joskar-Ola Napokon rendezett Szombathely Hangján előadta Bon JoviLivin on a Prayer című művét, ami Youtube-on azóta is elérhető. Pár évvel később sor került egy utcazenélésre ahol a Halleluja-val sokak lelkét megérintette. „Azokat a számokat játszom, amire anyukám azt mondja, hogy jól szólt!” – mondta Pali, amikor megkérdezték tőle, milyen szisztéma alapján választja a feldolgozott számokat. Nem maradhatott ki életének eddigi egyik legnagyobb élménye a beszélgetés során, Budapesten ugyanis maga Billie Joe, a Green Day frontembere hívta fel a színpadra, és egy egész aréna előtt énekelhetett.
Boros Ferenc és Kovács Pali Fotó: Szabados Petra
Hallhattunk továbbá az X-Faktorról, amely 2017-ben egy országgal ismertette meg a nevét: mosolyogva, emlékek közé merülve mesélt az odavezető útról és még néhány kulisszatitkot is megosztott a jelenlévőkkel. „Szerintem ez volt a legjobb dal, amivel ki lehetett esni.” – idézte fel utólag már nevetve azt a Britney Spears feldolgozást, amellyel kiesett a mentorházban.
Fotó: Szabados Petra
Zenekara, a The River két évig tartó alakuló folyamaton ment át, mire kiépült a jelenlegi formáció. Bemutatkozó koncertjük teltházas volt a Pistonsban. A zenekar tagjai Pali mellett Kárpáti Tomi, Mándli Balázs és Gázsi Robi erősítik a csapatot. Nem titkolt céljuk a dalok feldolgozásakor, hogy saját stílusukba oltsák az általunk ismert és szeretett melódiákat. Hírük rohamosan terjed, fellépéseik száma folyamatosan növekszik. Sokoldalú tehetségként már egy éve a Reményik Suliszínház tagja is, és több szerepben is szórakoztatta és nyűgözte le a közönséget, valamint irodalmi téren is bontogatja a szárnyait versek formájában. Nagy tervei vannak a jövőre nézve, a zene és a színjátszás folyamának medrében szeretne tovább evezni, úgyhogy egy dolog biztos: fogunk még hallani Kovács Paliról!
A Sztárcsinálók az első magyar rockopera, zenéjét Várkonyi Mátyás szerezte, szövegét Miklós Tibor írta. Ősbemutatója 1981-ben Győrben volt, ezúttal pedig 2018. március 16-án tekinthetik meg először a nézők a Weöres Sándor Színház nagyszínpadán. A rockopera Nagy Cili rendezésében készül, aki korábban például a Bábelna, nyelvleckék hala(n)dóknak és a Grönholm-módszer című darabokat is a deszkákra állította.
A darab pikantériája, hogy hiába játszódik az ókori Rómában, mégis nagyon sok mai áthallást szűrhet ki belőle a néző. A történet szerint Agrippina és Seneca megmérgezik az éppen hatalmon lévő Claudius császárt, hogy fogadott fiát, Nérót ültethessék a helyébe. Természetesen csakis azért, mert úgy gondolják, ők majd a háttérből fogják irányítani a fiút…
A tegnapi próbán kiderült, hogy Nagy Cili egy teljesen új koncepcióban szeretné megvalósítani a darabot. Egy körülbelül 50-es 60-as évekbeli showműsor jellegű színpadkép bontakozik ki, a történet pedig maga is egy tv műsorhoz fog leginkább hasonlítani, amiből a próbán már egy kis ízelítőt is kaphattunk.
„A sok hülye firkász tudja már a szerepét: nem írhatnak mást, csak jót!” – fut oda hozzánk a Néró kedvesét alakító Nagy-Bakonyi Boglárka, a körülöttem ülő újságírók hangosan felnevetnek, ő viszont annyira a próbára összpontosít, hogy észre sem veszi a dolog iróniáját.
Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház
A középső sorban maga Várkonyi Mátyás szemlélte a folyamatokat, majd utána az aulában nyilatkozva elmondta, hogy szerinte mennyire izgalmas ez az új perspektíva, főleg hogy egy női rendező kezében születik meg.
Végighallgathattunk többek között egy dalt Szabó Tibor (Claudius császár) előadásában, közben pedig láthattuk, hogyan issza ki a végzetes mérget tartalmazó pohár tartalmát. A főszerepet játszó Jámbor Nándor és a már előbb említett Nagy–Bakonyi Boglárka egy csókjának tökéletesítését is megszemlélhettük.
Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház
A próbán úgy tűnt, Nagy Cili pontosan tudja mit és hogyan szeretne megjeleníteni: úgy rendezgette ide-oda a színpadon álló színészeket, ahogy a festő tökéletesíti készülő munkáját. Egy kis szín ide, egy másik forma oda, csak ő éppen fel-alá futkosva fogta meg az emberek vállát, és tolta őket másik helyre, miután a nézőtérről úgy látta, valaki éppen nem látható. „Az itt ülő Józsi bácsi például nem fog látni téged Judit, ha úgy állsz, gyere kicsit errébb!” – ment oda például az Agrippinát játszó Németh Judithoz, hogy egy, az előzőtől különböző pozícióba állítsa.
Reméljük senkinek nem fog eszébe jutni ilyesmi, a próba alapján nekem legalábbis nem úgy tűnt, hogy erre szükség lesz majd; mind a rendezés, mind a szereposztás izgalmasnak ígérkezik. Ráadásul mégiscsak egy rockoperáról beszélünk, ami –lássuk be- nem túl gyakori jelenség a Weöres Sándor Színház repertoárjában…
Szereposztás:
Néró (Claudius fogadott fia)/Jámbor Nándor Juvenalis, költő/Formán Bálint/Kenderes Csaba Seneca/Mertz Tibor Agrippina (Néró anyja)/Németh Judit Kiprios (Jézus)/Kálmánchelyi Zoltán Ulrica/Nagy-Bakonyi Boglárka Claudius császár/Péter apostol/Szabó Tibor Octavia (Claudius lánya)/Papp-Ionescu Dóra Britannicus (Claudius fia)/Vass Szilárd Poppea/Gonda Kata Pál apostol/Matusek Attila Tigellinus/Szabó Róbert Endre Burrus/Kelemen Zoltán Zodius/Hírnök/Balogh János Locusta/Lénárdt Laura Otho (Poppea férje)/Móri Csaba Bővérű nővér 1/Ostyola Zsuzsa Bővérű nővér 2/Lénárdt Laura Bővérű nővér 3/Gonda Kata
Zenekar: Maronics Ferenc, Csikós Miklós, Hotzi Péter, Kovács Attila, Németh Imre, Sebesi Tamás, Völgyi Attila
Zene: Várkonyi Mátyás Dalszövegek: Miklós Tibor Szövegkönyv: Miklós Tibor
Zenei vezető: Maronics Ferenc Díszlettervező: Kiss Borbála Jelmeztervező: Takács Lilla Vizuális tervezők: Besnyő Dániel, Maruscsák Dávid Videó: Kaczmarski Ágnes Koreográfus: Fejes Kitty Koreográfus asszisztens: Móri Csaba Korrepetitor: Falusi Anikó Kellékes: Varga Máté Súgó: Papp-Ionescu Dóra Ügyelő: Győrváry Eszter Rendezőasszisztens: Balogh Lívia Rendező: Nagy Cili
Pár napja ismét üdvrivallásban törhetett ki a nemzet, hiszen idén újra magyar alkotás került az Oscar-díj legesélyesebb várományosaihoz, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét a legjobb öt idegennyelvű film közé választotta be a zsűri. Néhány éven belül immáron harmadszor szoríthatunk azért, hogy a „mi filmünk” kerüljön ki győztesen. Reméljük, a diadal ezúttal sem marad el, de lássuk a „vetélytársakat”!
A jelöltek
Az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiájának idén sem lesz könnyű dolga, a 90. Oscar-gálán is meglehetősen erős a mezőny. Nincsen ez másképp a legjobb idegen nyelvű film kategóriában sem, ahol minden évben 60 ország 60 pályázó filmje közül választják ki azt az ötöt, amik majd a díjért versenghetnek. 2018-ban a következő nagyjátékfilmek indulnak a címért:
A sértés (L’insult) – Libanon
Rendező: Ziad Doueiri
A sértés amolyan „bolhából elefántot” típusú történet révén bont ki egy problémát, ami valójában egy megosztott nemzet szenvedéseit mutatja be kemény realitással. A bagatell konfliktus egy libanoni keresztény férfi és egy palesztin építőmunkás között keletkezik, ami lényegében egy törött cső megjavításából fakad, majd tettlegességig fajul. A privát inzultus jogi pere országos üggyé növi ki magát, és előremozdítja az elfojtott indulatok felszínre törését. Doueiri nagyon szemléletesen, mindkét oldalról láttatja történetét, ezzel együtt pedig az ország aktuális helyzetét.
A filmet jelölték a Golden Globe-ra, a főszereplőt alakító Kamel El Basha pedig elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legjobb színészének járó díjat. A kritikusok szerint témája miatt lehet esélyes.
https://www.youtube.com/watch?v=lwVCaD971Eo&t=1s
Egy fantasztikus nő (Una Mujer Fantástica) – Chile
Rendező: Sebastian Lelio
Ez a film egy olyan társadalmi jelenséget boncolgat, ami napjainkban egyre hangsúlyosabb. Manapság meglehetősen nagy figyelem irányul a transzgenderség, a transzneműség kérdésre, a nemzetközi filmipar is fokozottan érdekelt a témában. Az Egy fantasztikus nő a transznemű Marina történetét meséli el, aki elveszti húsz évvel idősebb szerelmét. A rendező az ő karakterén keresztül mutat be olyan megalázó szituációkat, melyeken a hozzá hasonló emberek közül sokan napi szinten keresztülmennek.
Lelio alkotása szintén Golden Globe jelölést kapott, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon pedig Ezüst Medvét zsebelhetett be a legjobb forgatókönyvért.
A négyzet (The Square) – Svédország
Rendező: Ruben Östlund
A svéd rendező egy meglehetősen provokáló művel került az élvonalba, amely megosztó személyétől korábban sem volt idegen. Ezzel a filmjével tükröt tart a modern társadalom elé, és keményen az arcunkba vágja, mennyire nem vagyunk szolidárisak egymással. Ezen vonása és erősen pesszimista végkövetkeztetése miatt sokakból ellenszenvet válthat ki, ugyanakkor egy olyan egyetemes problémára hívja fel a figyelmet, ami mindenképpen körültekintendő.
Ezzel minden bizonnyal a szakmai zsűrik is egyetértenek, hiszen A négyzet magáénak tudhat egy Golden Globe jelölést és a Cannes-i Filmfesztivál fődíját is. A szakavatottak szerint nagy eséllyel indul az Oscarért is.
Szeretet nélkül (Loveless) – Oroszország
Rendező:Andrej Zvyagintsev
Zvyagintsevet az egyik legnagyobb kortárs orosz rendezőként tartják számon, filmjei sorra aratják a sikereket a világ fesztiváljain. Legújabb alkotása egy szociodráma, mely egy család széthullásán keresztül mutatja be a rideg orosz valóságot. A szülők válásuk során állandóan veszekednek, a legnagyobb vita a lakáseladás körül bontakozik ki, közös fiukat egyikük sem akarja. A gyermek megrázó élettörténete csak kevéssé bontakozik ki a filmben, inkább a felnőttek és a társadalmi kérdések kerülnek középpontba. A rendező olyan univerzális problémákat vet fel, melyek mellett képtelenség némán elhaladni.
Ennek révén az orosz társadalomszatírának szintén jó kilátásai vannak a díj elnyerésére. A Szeretet nélkül is Golden Globe jelölést kapott, valamint a Cannes-i Filmfesztivál zsűri díját is sikerült bezsebelnie.
Testről és lélekről – Magyarország
Rendező: Enyedi Ildikó
Országunk idei jelöltje, a Testről és lélekről, egy helyenként groteszk lélektani szerelmi dráma, amely egy vágóhíd két alkalmazottja közt szövődik. A film Endre, a fél karjára béna, kiöregedett, szúrós pénzügyi igazgató és Mária, a zárkózott, kényszeres, enyhén autista jeleket mutató minőségellenőr történetét meséli el, akik minden éjjel ugyanazt álmodják. A középpontban a főszereplők és különc karaktereik gyermeteg szerelmi tánca áll, amit egy nagyon erős mellékszereplő-gárda támogat.
A film vegyíti a könnyed humort és a lírai, romantikus, misztikus elemeket, összhatása mégis brutális. A végletekig részletezett állati testeket feldolgozó jelenetekhez lassú történetvezetés és temérdek képi metafora társul. Ezek a különös ellentétek és párhuzamok folyamatos feszültséget generálnak számos megválaszolatlan kérdést hagyva a nézőben.
De talán pont sokrétegűségével és megosztó, egyedi formanyelvével nyerte el a szakmai zsűrik tetszését. Ugyanis jelöltünk idén elhozhatta a Berlinale legjobb filmért járó Arany Medve díját, múlt hónapban pedig főszereplőnője, Borbély Alexandra sikerének örülhettünk, akit 2017-ben Európa legjobb színésznőjének választottak. A Cannes-i Arany Kamera-díjas rendezőnő pedig Prima Primissima díjjal a zsebében indulhat az Oscar-gálára. A film Amerikában is nagy népszerűségnek örvend, hiszen első magyar alkotásként a NETFLIX listájára is felkerült.
A producer, Enyedi Ildikó a rendező (középen) és a színészek. Kép forrása: offmedia.hu
Magyar filmek az élvonalban
Március 4-én ismét együtt izgulhatunk egy magyar filmért, ahogyan azt tavaly a rövidfilmek kategóriában indult, Deák Kristóf által rendezett Mindenki esetében, 2015-ben pedig a szintén nagyjátékfilm Saul fia című Nemes Jeles László alkotásért tettük. Három éve megtört a jég, 27 esztendő után ismét magyar művet választottak a legjobb idegen nyelvű film kategória jelöltjei közé. A díj 1947 óta kerül átadásra. 1988-ig, néhány év kihagyással, országunk meglehetősen gyakran tűnt fel a jelöltek között, aztán a 1990-es és 2000-es években egyáltalán nem produkáltunk beválogatott alkotásokat. A magyar filmipar nemzetközi szinten évtizedeken át láthatatlanná silányult, de úgy tűnik kikecmeregtünk a mély gödörből. Helyzetünk egyértelműen javulni látszik, hiszen most már évek óta hazai sikerért drukkolva ülhetünk a tv elé. A 60 versenyben lévő ország közül, 2 elnyert díjjal és 9 jelöléssel a 10. helyen állunk. Reméljük, az 1981-es Mephisto és a 2015-ös Saul fia sikere után idén már 3 Oscarral büszkélkedhetünk.
A legsötétebb óra Joe Wright rendezésében és Gary Oldman főszereplésével egy újabb kísérlet arra, hogy átéljük A király beszéde és a Dunkirk rémisztő utazását a teljes megsemmisüléstől rettegő Európába. Noha a film szorosan kapcsolódik a második világháborúhoz és a lehengerlő Winston Churchill életéhez, számos megszívlelendő kiszólással kacsint a jelenkor polgárai felé is.
Történelemlecke Gary Oldmannel
A legsötétebb órának természetesen az első, és cseppet sem hálás feladata, hogy a fentebb említett filmek árnyékából saját jogon kell kitörnie: mindkettő különleges atmoszférával mutatja be a második világháború 1940-es évének pár sorsfordító hetét, Franciaország és a Benelux államok haláltusáját, és az előző háború sokkjában vergődő brit nemzet kétes hangulatát. Ráadásul, a temérdek második világháborús film között ez az időszak meglehetősen feldolgozott filmen, dacára annak, hogy szinte semmilyen vászonra kívánkozó hősies esemény nem történt, sokkal inkább érthetetlen és elképzelhetetlen kudarcok sorozata várt a későbbi győztesekre. A legsötétebb óra című film rendezőjének azonban kezében volt a tökéletes aduász, hogy művének önálló és friss hangja legyen, és egy olyan történetet meséljen el, amit még ebben a formában nem énekeltek meg; ez az ütőkártya pedig maga Winston Churchill.
A legendás brit miniszterelnököt, aki vasakaratával megfordítja a háborút, majd később megnyeri, évek múlva könyvet ír róla és irodalmi Nobel-díjat kap, már életében imádta a kamera, a bőrébe bújó Gary Oldman pedig az államférfi szivarszagú zakóját magára öltve nem imitátor vagy interpretátor, hanem egy egyedi, tökéletesen plasztikus Churchill-esszencia. A már-már közmondásos átalakulóművész a boszorkányosan ügyes maszkmesterek segítségével olyan Churchillt testesít meg, aki a lehető legközelebb áll a valósághoz és a művészi önkifejezés ritka kettőséhez. Gary Oldman kisujja is Churchillé változik át, teljesítménye a mozgásművészet határára sodorja a színészmesterséget.
Az embereket halálba küldő és ezért felelősséget is vállaló, ezer jellemhibával „megáldott” férfi története a gyönyörűen kifejező alakítás ellenére jó érzékkel egy pillanatra sem változik eposszá, a film némán fejet hajt a könyörtelen döntései során elesetteknek, de megemlékezik a háttérbe szorított és elhanyagolt családjának áldozatáról is: minden nagy ember mögött tucatnyi néma mártír munkája áll. Természetesen pontosan tudjuk azt is, hogy a látottak egy része nem vagy másképpen történt meg, de a művészi céloknak alárendelt hitelesség ez esetben kevésszer csorbít az összélményen, kivétel talán a film végén látott kínos metrójelenet lehet.
És pontosan ezek a néma „mártírok” jelentik a film egyik gyenge pontját is. Bár a közeli és olykor idegesítően szűk szekundok édes terhet rónak Gary Oldmanre, színésztársai, többek között a dramaturgiai és technikai megoldások miatt, nem képesek vele lépést tartani, és előfordul, hogy szürke bábokká silányulnak. Különösen igaz ez a főbb szereplőnek szánt gépírólány, Elizabeth Layton esetében, akit Lily James formál meg. Igaz, hogy a film a valóságban is mindenkit maga mögé utasító „kedves zsarnok” Churchillről szól, de sem a VI. Györgyöt játszó Ben Mendelshonnak, sem a Churchill nejét alakító Kristin Scott Thomasnak nem áll jól a talajvesztett és színtelen játék.
A miniszterelnök beszéde
Teljesen más a probléma a náci veszélyt impotensen kezelő Neville Chamberlain esetében. Őt és a külügyekért felelős, de miniszterelnöki ambícióra törő Halifaxot már-már gonosznak érezzük, békepártiságukat, ami ez esetben a Hitlernek való behódolást jelenti, a készítők egyenesen a tengelyhatalmakkal való kollaborációnak láttatják. Egyes utalásokkal és közös jelentekkel próbálják ugyan alátámasztani a két fontos karakter számunkra nehezen védhető álláspontját, de a zárt ajtók mögötti és folyosói konspirációkról akár hihetnénk azt is, hogy az ő rosszindulatú sajátjuk, Churchill pedig a ravaszság bajnokaként jár túl az eszükön. Ennek ellenére Ronald Pickup és Stephen Dillane még mindig a legélőbb és legkiemelkedőbb mellékszereplők, akikkel a film megtiszteli a nézőt.
Hiába marad adós a mozi Churchill ellenfeleinek igazságos bemutatásával, magával ragadóan, még a magyar közönség számára is lelkesítően láttatja beszédeit és a politikus hihetetlen energiáit. A „nem egyezkedünk a tigrissel, amikor a szájában van a fejünk” és az ehhez hasonló, idézhető kiszólások tényleg ütnek, a citált vicc élét pedig tompítja, ha a jelen nemzetközi politika gazdag diktátorfelhozatalára gondolunk.
A legsötétebb óra erénye, hogy pontról pontra tanúi lehetünk annak, ahogy Churchill beszédekkel, akarattal, humorral, életkedvvel és szerencsével fordítja meg a britek halódó háborús gépezetét, úgy, hogy közben egy kiskanállal sem csorbítja a demokráciát, és nem rázza le a körülményekre hivatkozva az elviselhetetlenül súlyos felelősséget, amit a miniszterelnöki széke jelent. Ez az a stáció, aminek remekül állít szobrot a hibákkal is küzdő film.
„Harcolunk a partokon, harcolunk a leszállópályákon…”
Bár az utazás a legsötétebb óráról szól, a képi és zenei atmoszféra csak ritkán meggyőző, a képvilág önálló művészeti alkotásként sokszor semmitmondó és fantáziátlan; kár volt mindent Gary Oldman teremtő erejére bízni.
A pusztán komorra vagy néha éppen könnyedre festett jelentekre jut pár emlékezetes és hátborzongató filmkocka is: a rádióbunker vörös fényében látjuk a sápadt és félelemmel küszködő Churchillt, akivel a szerkezet fémkattanása tudatja, hogy már sorsdöntő élő adásban van; a normandiai bomba szabta táj fölött átsuhanó légi felvétel pedig észrevétlenül lassan változik át egy poros halott arcává, égő szembogárral.
Fotó: Empire
Bár a film végső soron méltó Churchillhez, a választási vereségéről és további sorsáról szóló filmvégi szöveges kommentárral sikerült elrontani a film tetőpontját és az államférfi győzedelmes pillanatát. A suta és felesleges utójáték pont azt a jelenetet fakítja ki, amihez hasonlókban az egész film remekel: Churchill humoros és ellentmondást nem tűrő, de olykor kétes személyének megdicsőülését, amelyben önfeledten elmerülhetünk a moziszékbe süllyedve, titkon örülve, hogy nem nekünk kellett meghozni Churchill döntéseit.
Az Óbudai Danubia Zenekar tavaszi koncertsorozatával szinte minden zenei ízlést és igényt kielégít változatos és különleges repertoárjának köszönhetően. A műsorok összeállításával nemcsak a hagyományos dallamvilágot kedvelő közönségnek kedveskednek, hanem a huszadik század, illetve a modern zenék világába is betekintést nyerhetnek az arra nyitott zenekedvelők. Izgalmakban és élményekben biztosan nem szenvedünk majd hiányt, erről a zenekar játékának magas színvonala mellett a tehetséges vendégelőadók, karmesterek gondoskodnak.
A Modern idők nevet viselő koncertsorozat igazi különlegesség, amely még a legkritikusabb zenehallgatók figyelmét is felkelti. A programok egy összefüggő, rendkívül jól átgondolt rendszert alkotnak. Utazásunk az emberi gondolkodás, valamint a modernitás által létrehozott különböző ideológiák, folyamatok körül forog. A koncepció igencsak merész, ám éppen ettől válik alkalmassá látókörünk kitágítására, újítások felfedezésére. Ezekért az impulzusokért látogatunk el egy koncertre: a klasszikusok megcsodálása mellett szeretnénk kapni egy extra élményt, amitől többek lehetünk az est végére. Ehhez a Óbudai Danubia Zenekar elsőként a Gépek című koncertjével kínál tökéletes lehetőséget január 25.-én.
A Zeneakadémia Nagytermében a gépek veszik át az uralmat, amelyek hatalmat, lehetőséget és mindenek előtt könnyebbséget hoztak az emberek életébe. A koncerten elhangzik majd Arthur Honegger Pacific 231 és Mouvement symghonique nr. 3. műve, elindítva a mozdonyok, járművek és egyéb gépezetek forradalmát. A folytatásban sem fogunk unatkozni, hiszen felcsendül majd a mindenki által ismert és szeretett Star Warsszvit is John Williamstől. A zenei ínyenceknek ProkofievTurntable concertója biztosít maradandó élményt a már jól ismert zenekar és a lemezjátszó egyedi összjátékával. Az estet John AdamsShort ride in a fast machine című darabja zárja, mely a tradicionális és kortárs elemek vegyítésével méltó befejezést nyújt, emellett kellően felkelti az érdeklődést a folytatás iránt. A karmesteri pálca ezúttal a tehetséges és inspiráló Vajda Gergely kezében lesz.
A programsorozat a következő hónapban tovább folytatódik majd, amelynek keretein belül a gépektől az ember veszi át a hatalom forrásának szerepét. Az Übermensch koncert középpontjában már mi állunk, háttérbe szorítva minden addigi ideált és gondolatot. Ezt követi a magunkba fordulás, a magányos művészet eredménye az Egyedül című eseményen. Végezetül a Szabadság zárja a sorozatot, ahol megtudhatjuk, hova is érkezik meg az emberi elme ezen a hosszú úton. Érdemes lesz figyelemmel kísérni az eseményeket; ki tudja, lehet, hogy nemcsak a zenéről és az ideológiákról tanulunk valami egészen újat, hanem saját magunkról is.
Két év, vagyis 24 hónap, 104 hét, 730 nap és lassan 1000 cikk. Elképesztő érzés ezeket leírni; mostanában amúgy is kezdem azt érezni, hogy a számok elképesztően nagy hatást keltenek az emberekben. Mindent körülvesznek és minden rendszert felépítenek. A fiatal, naiv suhanc azt gondolná, hogy a rendszer majd jön magától, a szervezés az ölembe hullik és minden megy, mert még pezseg a vér. 18-19 évesen minden olyan pofon egyszerű, azt hisszük miénk a világ, aztán jön pár év nehézség amin át kell esni, hogy teljes emberek legyünk – mondják a szakavatottak.
Valamiért, én máig úgy érzem, hogy pont annyira maradtam forrongó kamasz, mint formálódó fiatal felnőtt. Igaz, pusztán két év telt el, de úgy érzem egy dolognak köszönhetem, hogy fél mondattal ezelőtt felnőtt fiatalként beszéltem magamról: az f21.hu-nak.
2016. január 23-a életem egyik legjelentősebb napja volt. Megalakult ez a domain-cím, került rá egy honlap és egy kicsi, ám lelkesen fiatalos gárdával belecsaptunk a nagy álmokba. Sokan körülük máig az f21.hu keretei között élik meg újságírói ambícióikat, sokan elmentek, nagyot változott a csapat, folyamatosan új embereket ismertünk meg. Két évvel ezelőtt (amit ha ki kellene bontanom mind emlékek, mind saját fejlődésem szemszögéből, nagyjából 20 évnek tudnék elkönyvelni) elindult egy – akkor még – számokat nem tartalmazó rendszer.
Haverok, ismerősök, akikről hallottam Szombathelyen, hogy „hű, ő aztán tud írni, ide is csalom”, vagy „tőle már láttam egy cikket és szereti Ady-t, ő is kell ebbe a csapatba” felfogással nekiestünk cikkeket írni. Sem tematika, sem tervek, csak írtunk. Viszont napról napra érezni lehetett, hogy ez nem egy jól-szórakozom-gyermekjáték lesz, hanem még valami komoly is kisülhet belőle. Emlékszem, soha annyi cikket nem tudtunk egy hónap alatt megírni mint abban az első három hétben – több, mint 100 cikk ment ki, daráltuk eszeveszettül, hiszen még gyermekek voltunk. Nem tudtuk mi az a szerkesztői mérték, hogyjól beosztom a bejövő anyagokat, egységes forma, semmi. Akkor koppantunk igazán, amikor az 5. héten nem volt mit kitenni, napokig csak képek, vagy programajánlók, aztán szerencsére újra beindult, de már kicsit komolyabb hozzáállással.
Könyvektől, művészektől, tanároktól és más újságíróktól tanultam írni. A szövegek és szavak mágikus erővel varázsoltak egyre mélyebbre a világot mozgató erők közé, aztán azt vettem észre, hogy „tollat” tartok már én is. Az írás neurózis, mondják, az újságírás pedig olyan, mint a füstszűrős cigaretta, kevésbé éget el, de ugyanolyan elmekór, mint kompromisszumok nélküli társa, a szépírás.
Még mindig csak az út elején járunk, furcsa neurózisunkat pedig igyekezzük azoknak az erőknek a szolgálatába állítani, amiben valóban hiszünk: a magyar nyelv, a klasszikus kultúra, a humanizmus, a közösség, tartalmasabb hétköznapok és értékesebb életek. Ez az újság még nem hibátlan, de minden héten egyre jobb és a kezdetektől fogva őszinte; ráadásul senkié sem, csak a fiataloké.
Tervünk továbbra is ezer, és arra gondolok, hogy eddig minden tervünk valóra vált… Lassan, kerülőkkel, verítékkel, de biztosan beértek; csodás és lélekemelő utazás kötöttségektől mentes újságot írni. Dolgozom sok másik lapnak, várják munkámat és én is becsülök és szeretek mindenkit, aki teret ad, de haza minden este az f21.hu-ra megyek!
Igaz, kívülről az olvasó nem lát ebből túl sokat. Egy felületet, sok kis képet és szöveget, arra kattint rá, ami szimpatikus neki, eltölt öt percet az oldalon, majd tovább lapoz. Ezzel nincs is gond, ez a természetes folyamata a sajtónak és más, nagyobb orgánumokat talán meg se érinti a kezdeti időszak. De emlékszem, kristálytisztán emlékszem, amikor először beléptem a felületre, felraktam három cikket, majd öt perc múlva megjelent egy olvasó a számlálón. (Utólag elgondolkodtam, elég valószínű, hogy az pusztán én voltam, miközben telefonon is gyönyörködtem a látványban.) Az-az érzés felbecsülhetetlen volt, beleborsóztam! Olvastak minket!
Gondolkodtam, mit tudnék ennek a szülinapnak a kapcsán kiírni magamból, de ez egyáltalán nem könnyű feladat. Nap, mint nap érnek még mindig új élmények, voltak elképesztően rossz szériák, tavaly ilyenkor egy hónapokig tartó leállás elején álltunk és semmi biztos remény nem volt, hogy folytathatjuk az oldalt. Mindezt a profitorientált és a sajtó hazug képviselőinek köszönhettük. Viszont, ezt a süllyesztő időszakot egy addig soha nem tapasztalt pozitív fellendülés koronázta.
Önerőnkből és a Savaria University Press segítségével újraalakultunk, a fiatalság ereje győzött. Fantasztikus volt, csaknem annyira mint az első olvasó látványa. Folyamatos hullámok és impulzusok érik ebbe a szakmába az embert, főleg ha fiatal. A csapat 99%-a mai napig még tanul, vagy egyetemen, vagy középiskolában, és ezeket a traumákat, nehézségeket, kritikákat nem könnyű lenyelni még sok év távlatában sem. De ahogy egy régi szerkesztőm mondta: „Az újságírást nem lehet megtanulni, azt tapasztalni kell; sírni, üvöltözni és fáradtan összeesni, aztán ha ezeken végigmentél, még milliószor újra, és már el tudod fogadni a kritikákat, akkor azt mondhatod magadról, hogy kezdő újságíró vagy!”
Lóránt András (Főszerkesztő-helyettes)
Kétévesen a kisgyerekek belépnek az intenzív növekedési szakaszba, megnő az étvágyuk, fejlett lesz az egyensúlyérzékük, de még mindig sokat alszanak: 11-12 órát éjszaka, néhányat nappal. Kétévesen az f21.hu már fejlettebb, mint egy kisgyerek, az ország számos pontjáról rendelkezik íróval, beszámol a kultúra különböző területeiről (színház, zene, irodalom, filmek) és folyamatosan arra törekszik, hogy még jobb legyen, minőségibb, érdekesebb tartalmakat jelenítsen meg. Két év alatt az f21.hu gárdája bebizonyította (ha ezt egyáltalán bizonyítani kell), a fiatalság nem elveszett, érdekli a kultúra és bátran vállalja hangját, gondolatait. Tartsatok velünk továbbra is, hisz kultúra nélkül lehet élni, de nem érdemes!
Nem szerettem ezt a szerkesztőmet, hogy őszinte legyek, de ezeket a szavakat nem tudom elfelejteni soha és próbálom ezt megértetni azokkal is, akik csatlakoznak a csapathoz. Az újságírás nem szólhat csak a pénzről, ha végignézzük a múlt eseményeit, valójában mindenhol jelen van és mindent kiegészít anélkül, hogy ezt rögtön észrevenné a befogadó. Ez egy igazi művészet és meg kell becsülni, vigyázni rá, és erre ez a csapat képes. Itt állunk jelenleg, talpig függetlenként, 65 talpig felfegyverzett fiatal harcossal, 8 rendíthetetlen szerkesztővel, – hogy ismét számokkal éljek – két év tapasztalatokkal teli múlttal és tervekkel, célokkal dúsított jövővel, milliónyi csodás álommal, amelyek fokozatosan valóra válnak. És továbbra is egy irányba haladunk, mégpedig előre!
Köszönöm mindenkinek: a szerkesztőknek, a cikkíróknak, a fotósoknak, számomra az egész csapat egy nagy család és nagyon szeretem őket, örülök és megtisztelő, hogy együtt álmodhatok velük, veletek!
És köszönjük minden kedves Olvasónknak, hogy velünk tartottak eddig és reméljük a jövőben is velünk maradnak, mi pedig majd soha nem okozunk csalódást, hiszen akármeddig számolhattok, a legfontosabb összetevője egy sajtónak az Olvasó, Nélkületek nem sikerült volna elérni ezt, és ezért nem tudunk elégszer köszönetet mondani!
Nagyjából két órával ezelőtt Tiffany Haddish és Andy Serkis bejelentették az idei, 90. Oscar-gála jelöltjeit a Samuel Goldwyn Theaterben, akik majd a márciusban megrendezett eseményen izgulhatnak az aranyszobrocskáért. A legtöbb jelölést A víz érintése kapta, az-az 12-t, de többek között mi is szoríthatunk majd, hiszen hazánk ismét büszkén képviselteti magát a Legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjével.
Akik azt hiszik, hogy költőink csak szerelmüket-bánatukat voltak hivatottak szavakba önteni, azoknak most nagy valószínűséggel csalódást fogok okozni. Az irodalmi erotika, a szexualitás már az ókor művészetében is felfedezhető, szatirikus, pajzán, fülledt hangulatú alkotások már az irodalom korai időszakában is keletkeztek, s ez a tendencia az idő előrehaladtával csak fokozódott.
Irodalmi tabu-e az erotika?
Azt hiszem sokunkkal megesett már, hogy irodalomórán néhány kétértelmű, az intimitásra vonatkoztatható képet véltünk felfedezni egy-egy alkotás elemzése során. Persze, ilyenkor furcsa érzés alakul ki az olvasóban: hogyan is jelenhetnek meg ilyenféle társadalmi tabunak tartott témák az irodalom tankönyveinkben?
A világ társadalmaiban gyakran kialakulnak úgynevezett tabutémák, amelyekről úgy gondolják, hogy a ház négy falán kívül nem illik beszélni. Ilyen téma a szexuális együttlét élménye, a belső intimitás megélése is. Az irodalom azonban elveti az efféle tilos témákat. Miért? Mert a költészet az egyén belső világának, érzéseink, élményeinek, gondolatainak kifejezőeszköze, az emberi életnek minden egyes szegmensét hivatott megénekelni. Így nem meglepő, hogy az irodalomban már évezredek óta jelen van az erotika, ugyanis a szexualitás az emberi élet éppolyan természetes velejárója, mint a boldogság, szerelem, csalódás vagy éppen az útkeresés.
Babits MihályAz európai irodalom története című összegző alkotásban így jellemzi a költészetet:
Minden költészet erotika
Ezalatt nem azt érti, hogy minden versben dugnak, nem, korán sem ezt kell értetünk az erotikus költészet alatt. Babits úgy értelmezi a költészet, mint az egyik legősibb, legelemibb kifejezőerőt a világon, olyan művészetformának tartja, amely telis-tele van rejtett utalásokkal és kapcsolatrendszerekkel. A költészet számára a szerelem általános téma, az erotika pedig a szerelem elemi része. Ha füvekről vagy fákról írunk, de ezzel a szerelmünk lágyságát vagy hevességét célunk kifejezni, akkor titkon az erotikáról is írunk, ugyanis az egyik benne foglaltatik a másik fogalmában. Ez nem csak az irodalomban számít egyediségnek, a képzőművészeti alkotások meztelen alakjai ugyanazt az esztétikai gyönyört hivatottak kifejezni, mint az irodalmi művek fülledt sorai. Így az irodalmi erotikának sem feltétlenül az a célja, hogy a pillanatnyi benyomásokat, az aktus momentumát adja vissza, hanem a testi szépséget próbálja kifejezni, azaz ebben az esetben egy esztétikai minőségről beszélünk, mintsem pornográf tartalomról.
Théodore Géricault: Három szerető (forráshttps: www.laphamsquarterly.org)
Jól lehet korszakonként eltér az a minta, ahogyan költőink megéltek a szexualitás élményét. Bár ez a téma szinte a legtöbb művészeti korszakban tabunak számított, koronként mégis változik annak mértéke, hogy pontosan mennyire. Vannak megengedőbb, szószátyárabb korok például a francia premodern költők vagy a posztmodern irodalom lírikusai eléggé bátran, szókimondóan fogalmaznak erotikus alkotásaiban. Véleményem szerint ez nem is sokszor a korszakban etikailag meghatározott szabályoktól függött, mintsem a költő egyéni világnézetén. Egyes poéták egyszerűen nem tudtak ellenállni belső örömük kifejezésének, így ha a társadalmi etikett tiltotta is az intimitásról való megnyilatkozást, az ő felfogásukra ez csak kis mértékben hatott. A művészeti cél győzedelmeskedett a kor szokásrendszere felett.
Van-e az erotikus költészetnek műfaja?
Ha a költő szerelmes, ír egy gyönyörű szerenádot, ha szomorú, akkor elégiába önti bánatát, ha szétfeszítik az érzelmek, akkor a rapszódia műfaját választja. De mi van akkor, ha a belső szexualitását, az erotikus élményeit szeretné kifejezni? Meglátásom szerint nincs egy egységes műfaja az erotikus költészetnek, ez inkább téma, mintsem egységesen alkalmazható műfaj. A poéta ihletett állapotba kerül egy-egy elképzelt vagy ténylegesen átélt esemény után, melyeket versszakokba tömörít. Nincs műfaji, formai határ, egy életképszerű vers éppolyan jól képes átadni a költemény mondanivalóját, mint egy szigorú szabályokat követő balladaforma. Mivel már alapjában véve egy megkérdőjelezhető témáról beszélünk, ezért a cél szentesíti az eszközt, az érzelmek efféle kifejezésmódja egyáltalán nem zár keretek közé, sőt mondhatni felszabadít, nyílt terepet ad alkotóinknak. Nevezhetnénk az irodalmi szexualitást élményköltészet és az esztétikára törekvő líra szerelemgyerekének, ugyanis mindkettőből bőségesen merít. Élménylíra olyan szempontból, hogy gyakorta egy-egy megragadott pillanat, egy felhevült állapot megversesítéséről beszélünk, másrészről azonban mégis esztétizáló alkotások, ugyanis a szépség és a gyönyör egyedi, intim világnézetét szándékoznak visszaadni a lírikusaink.
Művészet vagy pornográfia?
Dr. Zoltvány Irén az Erotika és irodalom című írásában a következőképp fogalmazott:
Különbséget kell még tenni az erotika és pornográfia közt. Tágabb értelemben vett erotikus részletek, a szexuális élet némely mozzanatának leírásával, a bibliában is találhatók, melyben még a természetellenes szerelem perverz megnyilvánulásai is érintve vannak. (…) Sokkal tovább megy a pornográfia. Ez mindig teljesen nyíltan, gyakran rajz és képek kíséretében, szembeszökő célzattal sérti a szemérem érzetét s egyenesen ingerli a fantáziát kicsapongó képzetekre s a legaljasabb ösztön mozgalmasságát idézi elő.
Sokszor egyébként nehéz különbséget tenni a kettő között, ugyanis nincsenek éles határvonalak. Ezért is nehéz megállapítani, hogy ez valódi esztétikai törekvés vagy esetleg szennyirodalom. Nagyon sok kritikus úgy gondolja, hogy az intimitásnak az irodalomban nincs vagy csak fokozott mértékig van helye. Bár az erotikus költészet fejlődését végigkövethetjük egészen az ókori görög irodalomtól napjainkig, s valóban látható egyfajta fokozatosan fejlődő, változó ív, esztétikusok és kritikusok úgy látják, hogy egyfajta túlfutásba fordult a téma, művészet elvesztette az erkölcsi normáit.
PayotAz akarat nevelése című 1895-ben megjelent könyvében így írt az erotikus költészettel kapcsolatban:
A mai irodalom nagyrészt a nemi szerelem dicsőítése. Ha regényíróink, költőink nagy részének hinni akarunk, a legmagasabb, legnemesebb cél, melyet az emberi élet számára kitűzhetünk, oly ösztön kielégítése, mely közös az állatokéval.
Gustav Klimt: A csók (forrás: emag.hu)
Az azóta eltelt közel 120 évben az irodalmi intimitás csak fokozódott. A változó világnézetek, nyelvi formák, nemi mozgalmak az irodalom művészetére is kihatottak. Ma szinte az erotikus irodalom egyik világkorát éli, ugyanis a modern társadalomban a tabuk lassan, de fokozatosan leépülnek, a modern művészetekben pedig ezek a tiltott témák még vehemensebb kifejezőtárra lelnek. Talán a szavak művészete az, ami most a leginkább képes a mozgóképen kívül megfogni a 21. század emberét. Hogy mégis marad-e valami a régi irodalomból? Minden kétséget kizárva igen. Hogy egy ismert mondásparafrázisával éljek: „A művészet nem vész el, csak átalakul”.
A következőkben összeszedtük az erotikus költészet rendhagyó, jellegzetes alkotásait:
Gaius Valerius Catullus
Az ókori római irodalom költője, Catullus erotikus irodalom egyik leghíresebb korai képviselője. A költő életének meghatározó eseménye volt a Lesbia iránt érzett szenvedélyes, ellenmondásos szerelem, amely költeményei folytonos ihletőjeként szolgált. Lesbia valódi neve Clodia volt, aki egy igen befolyásos római férfival élt házasságban. Catullus megénekli verseiben ezzel a titkos lánnyal folytatott viszontagságos kapcsolatát – hol az egekbe emeli kedvesét és szépségét dicsőíti, hol pedig végleg búcsút vesz szerelmétől. A költőtől nem állt távol az ércelődős, csípős nyelvhasználat sem, alkotásaiban minden illemi szabályt félredobva ír ihletőjéről. Catullus Carmen 11 című költeményében is a Lesbia-szerelem áll a középpontban. A lírai én gúnyosan szól Lesbiáról, majd végleg elbocsájtja a nőt. Úgy érzi szerelemük elmúlt, elhervadt akár egy út széli leszakított virág. A versben az intimitás is fontos szerepet kap, ezzel fejezi ki a nőhöz való viszonyát: „Hallom, egyre üzekedsz a fiúkkal. Remélem,/ hogy tizet is kikészítsz közülük minden éjjel”
Gaius Valerius Catullus (forrás: theguardian.com)
Catullus: Carmen 11
Furius és Aurelius, két nagyon drága
barátom, kik velem jönnétek Indiába,
ha mennék – hol a Nagy Óceán vize harsog
s rázza a partot;
vagy a déli melegtol tunya arabokhoz,
a szittyákhoz, hol minden kölyök íjat hordoz,
s a tájra, melyet a Nílus önt el tavasszal
sárga iszappal;
vagy akár felmásznátok velem a kék Alpok
hágóira, hol Caesar oly vitézül harcolt,
és kísérnétek tovább barbár britekhez,
kik zabot esznek;
ti, kik nem másztok le rólam, kikkel a végzet
összeláncolt, toletek csupán egyet kérek:
hogy szaladjatok Lesbiához e kegyetlen
nyers üzenettel:
“Hallom, egyre üzekedsz a fiúkkal. Remélem,
hogy tizet is kikészítsz közülük minden éjjel,
mert nem tudsz már szeretni, s nem maradt, csak tátott
nagy bujaságod.
Ne várd, hogy újra kezdjük. Elpusztultál, nem vagy.
Nem én, te ölted meg szerelmünket. Elhervadt,
mint vadvirág, melyet az út szélére dobtak
és letapostak.”
François Villon
A középkor és a kora reneszánsz korszakhatárán alkotó francia költőtől, Villontól sem állt távol az erotikus költészet, alkotásaiban a testi szerelem élményszerű leírásáról olvashatunk. Villon alkotásaiból reális képet kapunk a korabeli férfi szerelmi, szeretkezési életéről, a francia bordélyházas mindennapokról. A költő szókimondóan fogalmaz, nem szeppen meg a legintimebb részletek kimondásától sem. Ilyen alkotása például a Ballada a Vastag Margot-ról című verse is, mely egy részeg bordélyházi fülledt eseménysorozatot mutat be szatíraszerű elemekkel fűszerezve. A címben is megjelenő hölgy nem egy mai tipikus nőideál, a lírai én pont a vastag combjait és szellentését emeli ki: „Majd megbékélünk; szellent rám nagyot/- dagadtabb, mint a dongó – fölnevet”. A vers tökéletes balladaformában íródott – ebből is látszik, hogy a téma ellenére nagyon alaposan kidolgozott művészi alkotás – az ajánlásban pedig akrosztikont vélünk felfedezni.
François Villon (forrás: cultura.hu)
Villon: Ballada a Vastag Margot-ról
Ha szeretem a szép lányt szolgamód,
nem kell azért bugrisnak vélnetek.
Javai fínom óhajra valók,
csókjáért kardot, pajzsot viselek.
Fazekat happolok, ha emberek
jönnek, ellépek borért csendesen.
Kerül gyümölcs meg sajt. S ha rendesen
fizetnek, mondok: Jól ityeg bizony!
Csak jőjenek, ha dürgésük leszen,
e bordélyba, hol szállásunk vagyon.
De megvannak a vijjogó bajok,
ha pénz nélkül jön Margot hálni meg.
Szivem halálra gyűlöli. Fogod
mindjárt kabátod, szoknyád, réklidet,
gyapjú gyanánt a zálogba vihedd!
S kezét csipőre téve bőg nekem
az Antikrisztus, hogy, Jézusra, nem,
ő nem teszi! Hát jól képen kapom, –
az orra fölött hordja kézjegyem
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.
Majd megbékélünk; szellent rám nagyot
– dagadtabb, mint a dongó – fölnevet,
combom csapkodja, Gogo-z meg gagyog,
öklével birizgálja fejemet.
Mint bunda, alszunk, lévén részegek.
S kelünk. Korog a hasa. Kényesen
fölmászik rám, nyögök keservesen,
a deszkánál is laposabbra nyom,
ledérkedéssel tönkre így teszen
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.
Ajánlás
V ihar, fagy, dér, – megvan a kenyerem! I gy vesz az ember gubát az eben. L óg rajtam, pénzit megéri velem. L otyó, kurafi: passzolunk nagyon! O csmányoké ez ocsmány szerelem. N incs emberségünk, hát ne is legyen
e bordélyban, hol szállásunk vagyon!
Janus Pannonius
A magyar származású reneszánsz költő, Pannóniai János sem vetette el fiatalkorában a szexuális irodalmat, rövid epigrammáiban bátran fogalmaz a testi vágy ébredéséről, pedofil papok álszentségéről vagy éppen erotikus élményeiről. A költő egyetemi tanulmányai alatt írta ezeket a diákkölteményeket, melyek megfelelnek mind az epigramma műfaji szabályainak, mind az fiatal férfi ébredő szexualitás kifejezésének. Életkoráról nevezetű verse is erotikus tartalmú, a 16 éves költő ágyéka, „viruló botja” és az ezt beindító fiatal, csinos lányok szépsége áll a vers középpontjában: „Mélyül a hangom, az ujjam mind többet kaparászik/ lágyékom táján, s mind virulóbb a botom”. A vers csattanója talán a legérdekesebb, fiatalkor végéről, férfikorba lépésről olvashatunk a vers utolsó két sorában.
Janus Pannonius (forrás:nkp.hu)
Janus Pannonius: Életkoráról
Hogyha anyám helyesen számolja: ez itt, ez az évem
épp a tizenhatodik életem éveiből.
Majd, amikor szőkén tovaszáll ismét a meleg nyár,
s gyöngül a nap, beköszönt már a tizenhetedik.
Mélyül a hangom, az ujjam mind többet kaparászik
lágyékom táján, s mind virulóbb a botom.
Lányt látok – tűz önt el, reszket bennem a lélek,
s gyakran nedvezi át álmom a gyolcs lepedőt.
Házitanítóm, hagyj hát békén, menj az utamból,
csak suta kiskölykét bízta reád az apám.
Hagyjon a morc mester meg a bakszagu gyám is ezentúl,
senki se tiltsa, amit tenni megenged a jog.
Mától sutba a gyermeki gönc a csicsás fityegőkkel,
mától díszes olasz férfiruhát viselek.
Charles Baudelaire
A francia esztétizáló irodalom kiemelkedő alakja, Baudelaire is költött verseket a testet felemésztő szexuális vágyról. Úgy tűnik, hogy még a Parnasszus elefántcsonttornyába elkülönülő költőt is megihlették a testi öröm szépségei, alkotásaiban felhevült testi vágyakról, mindent felemésztő érzésekről és az ezzel járó kínokról ír. Az Egy pogány imája című szonettje is ezt az érzetet kívánja szavakba önteni, amelyben mindennek az ihletője a Gyönyör!
Charles Baudelaire (forrás: olvasat.hu)
Charles Baudelaire: Egy pogány imája
Óh ne halkítsad lángod éjre,
hevítsd fel zsibbatag szivem,
Gyönyör! te lelkek kínja, kéje:
Exaudi, diva! supplicem.
Gyönyör! légy úrnőm, mindig ébren,
húsból és bársonyból csinált
álarcot ölts, sziréni vértet.
Vagy a formátlan bor ködében
nehézkes álmodat kináld,
Gyönyör! te rugányos kisértet!
Arthur Rimbuad
Baudelaire kortársának mondható Rimbaud is a francia premodern költők csapatát erősíti, természetesen az erotikus irodalom a Petőfihez hasonlítható fiatal költőzsenit is megihlette. Rimbaud is főként a szexualitás és a nő esztétikai minőségének kifejezésére törekedett, alkotásaira a kellemes hangulat és a szemet gyönyörködtető látványvilág a jellemző. Az első este című alkotás Rimbaud fiatalkorában készült és a női test szépségét, a női meztelenség csodáját hivatott visszaadni némi intimitással körbejárni: „Félmeztelen helyezkedett el/ s összekulcsolta a kezét./ Kis lába fázós élvezettel/ nyúlt a földre, s szép volt, de szép” A vers az erotikus irodalom egyik legszebb alkotása.
Arthur Rimbaud (forrás: wikipedia.org)
Arthur Rimbuad: Az első este
A fotelban ült, neglizsében,
s az ablakhoz kaján fejek,
nagy fák dugdosták indiszkréten
egész közel a szemüket.
Félmeztelen helyezkedett el
s összekulcsolta a kezét.
Kis lába fázós élvezettel
nyúlt a földre, s szép volt, de szép.
Néztem, hogy röpdös a hajában
egy kis sárga sugár vidám
pillangóként s a mosolyában
s a keblén: légy a rózsafán.
Megcsókoltam finom bokáit.
Ő fölényesen kacagott;
hangja úgy trillázott, sokáig,
mint eltört üvegdarabok.
A kis láb ijedten huzódott
az ing alá: „No, ne bomolj!”
Ha megbocsátotta a csókot,
a gúnykacaj se volt komoly.
Szeme hogy dobogott szegényke,
amikor lezárta a szám!
Ő kényeskedve húzta félre
a fejét: „Ez sok, igazán!
Úgy látszik, jó lesz tudnod, úrfi…”
De csók következett megint,
s ő nem bírt többé haragudni
s nevetett, most már szív szerint…
Fotelemben ült, neglizsében,
s az ablakhoz kaján fejek,
nagy fák dugdosták indiszkréten
közelre sóvár szemüket.
Weöres Sándor
Weöres Sándor a 20. század második felének kiemelkedő irodalmi alakja, az irodalmi utánzás, a távol-keleti kultúrák kiváló mestere. Psyché. Egy hajdani költőnő írásai című könyvében egy önjelölt költőnőt, Lónyai Erzsébetet igyekszik megformálni, kinek jellegzetessége a testiség heves megélése, a szexualitás fontossága. A fiatal lány egész életútját illetve utóéletét nyomon követhetjük naplószerű feljegyzései, rövid-hosszabb versei, másik visszaemlékezései által. Psyché maga a szexualitás, verseiben minden szemérmet félredobva, bátran fogalmaz testi vágyairól és kínjairól. A kötet jellegzetessége, hogy korszakleíró, korszakpotló, Weöres észrevette, hogy hiányzik a magyar irodalomból a szentimentalista – bidemayer korszakra jellemző irodalom, ugyanis a korszak politikai eseményei egy más költőtípust kívántak meg, hazafias, nemzeti ódák születtek szentimentalista élményversek helyett. Psyché tehát imitáció, versei pedig kitalációk. A Sáros-pataki polgár leány című erotikus költemény Lónyai Erzsébet fiatalkorából származik, és a közösülésre vágyásról szól eléggé csípős nyelven, szókimondó hangulatban.
Weöres Sándor (forrás: magyarkurir.hu)
Weöres Sándor: Psyché. Egy hajdani költőnő írásai
SÁROS-PATAKI POLGÁR LEÁNY
Bodrog parttyát tsiga járja,
Ágaskodik a szorvája,
S hogy ha fogom kis markomba,
A szorváját vissza vonnya,
Szégyenemre.
Ám ha Patak fő útszáján
Lejtek faromat riszálván,
Minden legény szeme tátva,
Ágaskodik a szorvája,
Örömemre.
A hány deák, vagy úr féle,
Meg-fütykölne, tova-lépne,
Velem tengölt ne akasszon,
Nem kell nékem bába asszon,
Szégyenemre.
Mennyi kényes dölfös kokas,
Többet ér eggy varga inas,
Tsirizes kis gatyájába
Híven vár rám a szorvája,
Örömemre.
Nagy László
Bár Nagy Lászlót nem tartja mindenki egyöntetűen egy erotikus irodalmárnak, költeményeiben mégis találhatunk egy-egy olyan elrejtett képet, metaforát, utalást, melyekben egyértelműen szexuális utalást vélhetünk felfedezni. A 20. század költője óvatosan bánt az efféle képekkel, de például Fagyok jönnek című alkotása is túlmutat egy megszokott. hagyományos szerelmes vers keretein. A költeményben a téli hideg és a testi melegség ellentétét felfedezhetjük fel, ám ez az ellentét a közösülés során teljesen feloldódik, a meleg női test az, ami minden gondot elűz, örömet, megnyugvást okoz a hideg, fagyos téli estéken. Vers zárlatában a lírai én a szerelem testi betetőzését kéri: „Szerelmünk tűztornyát/ engedd betetőznöm -/ kapcsold ki a szoknyát/ az aranycsipődön”.
Nagy László (forrás: stadiummagazin.hu)
Nagy László: Fagyok jönnek
Fagyok jönnek sorban,
fehér dühű gárda,
mint a perec roppan
az esendők válla.
Nélküled hol laknék?
– megborzong a lélek –
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.
Szemem elől vedd el
a tél-hideg tányért,
etess szerelemmel,
hogy ne legyek árnyék.
Szerelmünk tűztornyát
engedd betetőznöm –
kapcsold ki a szoknyát
az aranycsipődön.
Závada Péter
És végül a 21. század... Závada Péter azon modern költők közé tartozik, aki nem fogja vissza magát, ha intimitásról van szó, verseinek gyakori témája az elhidegült szerelmi-szexuális kapcsolatok, ami a mai intim kapcsolatok általános jellemzője. Csak semmi árnyalás, mindenről bátran, a modern kor nyelvén szól, persze ez mindig kiegészül az egészről való mély gondolkodással, a miértek keresésével. Életképszerű versei egyszerre erotikusan, ugyanakkor ebben a megunt szexuális kapcsolatban benne foglaltatik a magány érzete is. Erre jó példa a Bontás című verse. Az alkotást nem kell magyarázni, sorai magért beszélnek: „Megmarkolod a farkam./ Együtt szorongunk halkan.”
Závada Péter (forrás: hvg.hu)
Závada Péter: Bontás
Belém ülsz. Ülünk, mint két
egymásba csúsztatott szék.
TV szól a szobából.
Ma mégse megy. Lemászol.
Nézem a függöny bojtját.
A szomszéd házat bontják.
Az ablakok betörve.
Lelátni a gödörbe.
Most magamhoz szoktatlak.
Már nyitva van az ablak.
Vastag az ég, vízhatlan.
Megfürdünk a huzatban.
Erősen koncentrálok,
Mármint csak arra, rád, hogy
mit kéne most éreznem.
Nem passzolunk lélekben.
Befekszel az ölembe,
mintha bölcsőd lenne.
Megmarkolod a farkam.
Együtt szorongunk halkan.
A kiemelt kép Francois Lagrenée Mars és Venus: a béke allegóriája című festménye
Számos előadót, zenekart megihlettek már hajdan volt költők híres versei, sokan mondják, hogy a versek dalszövegek, csak nincsenek megzenésítve. A legjobbak, a legdallamosabbak azonban zenei alapot kapnak és új életre kelnek, új kontextusban ismerhetik meg őket az irodalombarátok, a különböző zenekarok, előadók rajongói. Szélesebb réteghez is el lehet így juttatni a verseket (Mi, ez vers? Nem, az nem lehet – jön a rácsodálkozás), az irodalom ilyen sokszínű. Szubjektív lista a magyar irodalom legjobb megzenésített verseiből.
Zaporozsec – Valse triste (Weöres Sándor verse)
A szentgotthárdi kötődésű Zaporozsec zenekar első nagylemezén (Sok Szerencsét Mr. Gorsky!) jelent meg a Valse triste feldolgozás, amely a 12 legszebb magyar vers között is szerepel. A banda frontemberétől nem idegen az irodalom, hiszen magyar és angol tanár a civil foglalkozása, így adva volt, hogy egyik kedvenc versét zenésíti meg, a korábbi koncerttapasztalatok is azt mutatták, a rajongók szeretik így fogyasztani az irodalmat, nem maradt további kérdés, felkerült a korongra, majd klipet is forgattak a dalhoz. Az sem elhanyagolható tény, Weöres Sándor szintén Vas megyei gyökerekkel rendelkezik, Szombathelyen született (1913. június 22.). Halálának időpontja pedig szintén január 22. (1989). Valse triste jelentése szomorú keringő, a komor őszi napot lefestő vers tökéletes mű önmagában is, de a Zaporozsec feldolgozás se ront rajta, sőt, talán még Weöres Sándor is szívesen hallgatta volna.
Kávészünet – Üllői-úti fák (Kosztolányi Dezső verse)
A Kávészünet zenekar a Csillag születik című tehetségkutatójában tűnt fel 2009-ben. Egy ország ismerte meg őket és általuk a versfeldolgozásokat modern, dinamikus hangzással. Azóta valósággal felépítettek egy brandet a versekre, jó érzékkel nyúlnak a 20. század híres verseihez, de a kortárs költemények közül is feldolgoztak párat: Karafiáth Orsolya: Pókok, Varró Dániel: E.mail. Nagyon sok jó van, igazából bármelyik bekerülhetett volna, hogy akár egy kávészünet közben meghallgassuk. Mégis valamiért Kosztolányi Dezső időmértékes verse került a válogatásba, melyet a költő az egyetem otthagyása után írt, ebben búcsúzik társaitól, Budapesttől és vele együtt az ifjúságától is.
Szabó Balázs Bandája – Bájoló (Radnóti Miklós verse)
A Szabó Balázs Bandája a magyar könnyűzene egyik gyöngyszeme, Szabó Balázs úgy ötvözi a különböző zenei műfajokat, hogy azt öröm hallgatni. A Bájoló az egyik legismertebb számukká nőtte ki magát, a jól megírt szöveg adott volt Radnóti Miklós révén. A zenekar névadójának első zenei szárnypróbálgatásai is megzenésített versek voltak, Ady, Pilinszky és természetesen Radnóti költemények. Van egy külön lemezük Pilinszky versfeldolgozásokból, Az ember itt címmel. Radnóti 1942-ben a háború borzalmai között megírt csodás szerelmes versének méltó helye van a listán.
Ágnes Vanilla – Óh Szív! Nyugodj! (József Attila verse)
Frenyó Ágnes, művésznevén Ágnes Vanilla 11 éves kora óta verseket ír, majd 15 évesen elkezdett dalokat, szövegeket írni. Később komolyzenei képzést kapott, kórusban is énekelt. 2005-ben jelent meg József Attila emlékére egy kislemez, ezen foglalt helyet az Óh Szív! Nyugodj! című feldolgozás is. 1928-ban íródott a vers, mely József Attila érett költészetének kezdete.
A Kaláka együttesnek van Kosztolányi estje, sőt Kosztolányi lemeze (2005), ahol természetesen elhangzik ez a versfeldolgozás is. 1969-ben alakultak Budapesten, régóta ötvözik a költészetet a zenével (más költők verseit is zenésítették már meg, többek között József Attiláét, Kányádi Sándorét, Ady Endréét, Szabó Lőrincét, Petőfi Sándorét), munkásságukért 2000-ben Kossuth-díjjal jutalmazták őket. 1912-ben a Mák c. kötetben jelent meg a vers. Azt talán nem kell magyarázni miről szól és milyen mély, megrendítő értelme van.
Lovasi András – Az éjszaka (Radnóti Miklós verse)
Lovasi András, mindenki „Bandija” Radnóti Miklós versét a Kaláka negyven éves jubileumára dolgozta fel. A videó elején elmondja, hogy ezt a dalt 14 évesen tanulta, az első vagy második szám, aminek elsajátította az akkordjait, énekelt és gitárral kísérte magát, nagy sikereket érve el vele a tábortűznél. Az előadás is olyan, mintha visszarepülnénk az időben, és a kis kamasz Lovasi Andrást hallgatnánk, ülnénk a tűz melegében, halkan pattognának a száraz ágak, csepeg a szalonna zsírja. Őszinte és végtelenül egyszerű. Ez a vers is 1942-ben íródott, az éjszaka se hoz teljes megnyugvást, állandó félelem a zsidóüldözések, bombázások miatt.
Járai Márk & Papp Szabi – Ha férfi vagy, légy férfi (Petőfi Sándor verse)
A 2016-os Red Bull Pilvakeren hangzott el Petőfi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi című 1847-ben íródott verse Járai Márk(Halott Pénz) és Papp Szabi(Supernem) tolmácsolásában. Nagyon jó kezdeményezés a 2012-ben életre hívott Red Bull Pilvaker, ami az idei évben szünetet tart. Az esemény arról szól, hogy a magyar könnyűzenei élet meghatározó alakjai egy kis kirándulást tesznek a költészet világába és ilyen fantasztikus előadások születnek.
Cseh Tamás 1943. január 22.-én, Budapesten született. Volt rajztanár, képzőművész, zeneszerző, előadóművész, bakonyi indián, egy karizmatikus ember, aki ha egy szál gitárral kiállt a színpad közepére és megénekelte amit a szocializmusban láttak (ő és Bereményi Géza), akkor nem lehetett nem oda figyelni. Cseh Tamás minden egyes dala a kor lenyomatát tükrözi, szó van bennük szerelemről, titkos pálinkamérésről, lehallgatásról, tiltott abortuszról, őszinték, ahogy az előadásmódjuk is az. Cseh Tamás 2009-ben itt hagyott minket, de dalaiban, emlékeinkben velünk él tovább.
A szocializmus dalnoka
1970-ben találkozott Bereményi Gézával, megismerkedésük se ment olyan könnyen, Tamás először enyhe fenntartással kezelte későbbi szerzőtársát, egy interjúban beszélt megismerkedésükről Bereményi Géza:
„Tizenkilenc évesen kezdtem el szépprózával foglalkozni, amikor úgy éreztem, elmagányosodtam és gyakran rosszkedvű voltam. Amikor nagy bajba kerültem, problémáim voltak az élettel vagy magammal, mindig a könyvekhez és az íráshoz menekültem, amelyek nekem védelmet nyújtottak. Különben az elmagányosodás jót tett az írásaimnak. Régi vágyam volt, hogy egy énekesnek dalszövegeket írjak, és amikor meghallottam, hogy egy rajztanár angol szövegeket énekel gitárral, elhatároztam, írok neki. Ez volt Cseh Tamás, akit előzőleg sose hallottam énekelni. Amikor először találkoztunk, mutatott egy dallamot, és én írtam rá egy szöveget. Különben Tamás elég gyanakodva fogadott, talán besúgónak vélt. Nehezen barátkozott meg velem, pedig a legelején még az akkor megjelent novelláskötetemet is felajánlottam neki, hátha jobban megismer belőle, de kijelentette, nem olvassa el, mert túl érzékeny, még felzaklatja, ezért soha nem olvas könyveket. Gondoltam, ez bolond, de a későbbiekben mégis összebarátkoztunk, másfél évre oda is költöztem hozzá.”
Ez a lakótársi sorsközösség gyümölcsözőnek bizonyult, több száz dalt írtak együtt, olyan témákban ami meghatározta a kort, foglalkoztatta őket, a szocializmus hétköznapjairól. Ezek sokáig nem jutottak el a nagyközönséghez, féltek ugyanis a cenzúra, még inkább az öncenzúrától, melyet a nyilvánosság okoz, akkoriban gyakran jelentették fel egymást az emberek, mindenki gyanús volt és a szokványostól kicsit eltérni bűnt jelentett. Egy daluk mégis eljutott Jancsó Miklós filmrendezőhöz, aki berakta azt a Még kér a nép című filmjébe, felfigyelt rájuk a szakma. Ajánlatot kaptak Gyurkó Lászlótól, a Huszonötödik színház igazgatójától, melyet kezdetben visszautasítottak, majd csak 1972 nyarán fogadtak el. Itt történt meg Tamás első nyilvános fellépése.
Mivel abban az időben mindenki zenekarban zenélt, Cseh Tamás is csatlakozott az Ad Libitum nevű bandához. 1975-ben ismerkedett meg Másik Jánossal, ketten egy operát szerettek volna írni, de Bereményi javaslatára megváltoztatták az eredeti tervet, ebből született Cseh Tamás első lemeze, Levél a nővéremnek (1976) címmel. Innen pedig sikerre volt ítélve, további 22 lemezzel gyarapította a magyar zenét.
1988-ban megkapta Az év lemeze díjat, 1992-ben köztársasági tisztikereszttel, 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, majd 2001-ben Kossuth-díjat kapott. Májusban új albuma jelent meg A Dal nélkül címmel, amin 1973-ban amatőr technikával rögzített, eddig még kiadatlan tíz dala hallgatható meg.
A bakonyi indián
1961-ben néhány barátjával hozta létre a mai napig működő indiántábort Bakonybélben, amikor ott jártak, beleszerettek a szinte érintetlen tájba. Puritánul éltek, csak az 1850-es években is használt eszközöket vihették magukkal, ezt szigorúan be is tartották. Több volt ez, mint egyszerűen kiszakadni a szocializmusból. Azt akarták megtapasztalni, milyen indiánként élni, háborúztak, békét kötöttek vagy napokig mászkáltak az erdőkben, azonosulva a természettel.
Minél jobb indiánokká akartak válni, így amikor nem táboroztak, az indián szokásokról, hagyományokról szóló könyveket bújták. Indián neveket találtak ki egymásnak, valamilyen rájuk jellemző történet alapján. Cseh Tamás volt a Füst a szemében, egyszerűsítve Füst. A civilizációval egyetlen kapcsolatuk az élelmiszer beszerzése volt, egy kis könnyebbséget engedtek meg maguknak, kolbászt, szárított húst, sok zöldséget ettek. A táborozás természetesen eljutott a vezetők fülébe is (állambiztonság nem rajongott az efféle, szabad, újító ötletekért), beszerveztek egy antropológus hallgatót, akinek az volt a feladata, derítse ki, nem rendszerellenes összeesküvést szítanak tollas fejdíszekben.
Cseh Tamás könyvet is írt a témában, ami eredetileg indiántábori naplónak indult, Hadiösvény címmel (1997). Cseh Tamás nem tekintette magát az indiánok abszolút törzsfőnökének, de egyértelmű volt, hogy ő a szellemi vezető, akire mindenki önkéntelenül is hallgat. Bár Cseh Tamás 2009-ben elhunyt, a 150-200 fős közösség évente továbbra is átalakul indiánná.
