Kezdőlap Blog Oldal 244

Mi akar ez lenni?! – Az Üveg filmkritika

A 2016-ban megjelent Széttörve című pszichothriller óriási sikert aratott. De mi történik, ha két, egyenként élvezhető, de a legkevésbé sem összeillő filmet ötvözünk egy harmadikban? Semmi igazán kiemelkedő…

A mentális problémák és a pszichothrillerek iránt érdeklődőknek igazi kánaán az M. Night Shyamalan által írt és rendezett Széttörve, mert bár az alaptörténetben semmi olyan nincs, amiről ne született volna több ezer film, ezt James McAvoy bámulatos színészi játéka a porból az egekbe emeli. Az egyetlen lefelé húzó erő a történet végkimenetele, amely teljes mértékben abszurd még egy abszurd filmben is.

Egy disszociatív identitásban szenvedő férfi elrabol három tinédzserlányt, akik kétségbeesetten, minden trükköt bevetve próbálnak szabadulni, amelyben a férfi néhány személyisége hajlandó segíteni, néhány pedig kegyetlenül megbünteti őket ezért. A férfi, Kevin Wendell Crumb elméjében huszonhárom különböző személyiség él, akik egymással küzdenek azért, hogy mikor ki legyen „a fényen”, azaz ki uralja Kevin testét. Van azonban egy huszonnegyedik személyiség is, „a szörnyeteg”, akinek létezésében és eljövetelében a férfi elméjében lakozó identitások fele szentül hisz, mások szkeptikusak, vagy hisznek, de egyáltalán nem támogatják. A szörnyeteg az, aki megborítja a filmet, és a Széttörve hibáit okozza. Nélküle csupán az elrabolt lányok miatt egymással vetélkedő személyiségek őrlődése, majd az az egyszerű befejezés, hogy kettejüket megöli, egyet viszont elenged, egy teljes befejezést hozott volna, melynek izgalmához hozzátesz az, hogy Kevint nem kapják el, viszont a szörnyeteg megjelenésével az addig érdekes, élvezhető filmet homlok ráncolva nézzük és nem értjük, hogy erre ugyan mi szükség volt.

Sokan nem gondolnák, hogy ez a film tulajdonképpen egy második rész; a rendező eredetileg maga sem számolt a 2000-ben megjelent A sebezhetetlen című filmjének folytatásával, azt csupán rajongói nyomásra készítette el.

Forrás: screenrant.com

A sebezhetetlen két főszereplője, Bruce Willis és Samuel L. Jackson a szuperhőssé válás témát járja körbe, bár nem elég körültekintően, mert a közel kétórás film sokkal inkább szól két, a saját útját kereső férfiről, mintsem a szuperhőssé válásról. Ennek oka, hogy túl sok és túl hosszú utalások vannak benne arra, hogy David Dunn házassága és élete válságban van, ahogy az is túl sokszor kerül előtérbe, hogy a Samuel L. Jackson által alakított képregénygyűjtő és meglehetősen mániákus Elijah üvegcsont betegségben szenved, ezért nem találja helyét a világban. Elijah tudatosan keresi az ellentétét, valakit, aki mindent kibír, és hogy megtalálja ezt a személyt, képes olyan terrorcselekményeket elkövetni, mint egy épület felgyújtása és egy vonat kisiklatása, ezzel százak halálát okozva. Végül megtalálja Davidet, aki egyedüli túlélője a vonatbalesetnek, és David fiával együtt próbálják bebizonyítani neki, hogy nem átlagos ember. Amikor viszont „A hős” rájön arra, hogy Elijah felelős a terrorcselekményekért, pszichiátriára juttatja.

Látszólag aligha van közös vonás a két film között, és pont ez a fő ok, amiért a számos apró mellett a most megjelent Üveg annyira rossz. Hiába sorakoztat fel olyan színészeket, mint Bruce Willis, Samuel L. Jackson, az American Horror Storyból ismert és kedvelt Sarah Paulson, és James McAvoy, aki bámulatosan alakul egyik személyiségből a másikba, ez a film az előző kettőhöz képest is harmatgyenge, a két óra kilenc perces hosszúsága miatt pedig vontatott.

A sebezhetetlen és Széttörve ott kapcsolódik össze, hogy Kevin még mindig lányokra vadászik, az önbíráskodó David Dunn pedig fiával őt keresi, amikor viszont megtalálja, mindkettejüket elfogják a rendőrök, és abba a pszichiátriai intézménybe zárják, ahol Elijah is benyugtatózva vegetál.  A Sarah Paulson által alakított pszichiáter feladata, hogy meggyőzze hármójukat arról, hogy nem szuperhősök, ahogy képzelik, hanem egyszerűen elmebetegek.

 Az első egy óra nem rossz, sőt, érdekes újra látni Kevin karakterét és a módszereket, amivel fékezni próbálják, de egyszerűen túl sokszor hangzanak el a „képregény” és „szuperhős” szavak, és egy disszociatív személyiségzavaros embernek semmi keresnivalója egy ilyen filmben még akkor sem, ha a benne rejlő szörnyeteg a kinevezett főgonosz. Sarah Paulson karaktere idegesítő, és a legkevésbé sem tűnik különbnek az általa kezelt betegektől, hiszen rezzenéstelen arccal nézi végig a szenvedésüket, és rögeszmésen ragaszkodik a szuperhős témához. Visszahozzák benne annak az elrabolt lánynak a karakterét, akit a Széttörvében Kevin elengedett, de ez a lépés is irreleváns, mert a lány önmagától érdeklődik egykori elrablója iránt, és úgy tűnik, mintha gyengéd érzéseket is táplálna iránta, holott az a szeme előtt falta fel a barátait és kis híján őt is, ezáltal neki is inkább a pszichiátria falain belül lenne a helye.

Forrás: glassmovie.com

Mégis, ha csak a kezelésről szólna a történet, akkor az Üveg egész jó lenne, de körülbelül a felénél kiderül Elijah-ról, hogy nagyon is tudatánál van, és azon mesterkedik, hogy egymásra szabadítsa a hőst és a gonoszt, méghozzá az egész világ szeme láttára.

Nem meglepő módon sikerrel jár, de az összecsapás is szinte nevetséges, és a film témája miatt sokkal inkább tűnik két beteg ember összeverekedésének, mint jó és rossz szuperhősök egymással való leszámolásának. A rendező valószínűleg tudatosan teremtett olyan „hősöket”, akik hétköznapi emberek, de pont azért, mert alig-alig rendelkeznek különleges képességekkel a film nem hozza meg a kívánt hatást, és elveszíti a hitelességét, valamint a kategorizálhatóságát. Nem dráma, nem thriller, nem pszichothriller, horror, szuperhősfilm, hanem egyszerűen egy kavalkád, és annak is rossz. Olyan elcsépelt szuperhős-jeleneteket tartalmaz, mint az acél elhajlítása és autók felborítása, Mr. Üveg pedig, akit viszont A sebezhetetlenben még Porcelánnak hívtak, tagadhatatlanul a zseni, aki végül valóban a világ tudtára hozza a szuperhősök létezését azzal, hogy a pszichiátriában felszerelt kamerákon keresztül közvetíti az összecsapást, ezáltal pedig a szintén irreleváns és értelmetlen lezárás ellenére sem nyugodhatunk meg, hogy az Üveg nem kap folytatást. Pedig jobb lenne, ha a rendező inkább elengedné ezt a témát, mert ezt a filmet tényleg csak James McAvoy alakítása mentette meg.

Kiemelt kép: screenrant.com

Kurtág György operája Magyarországon – Óbudai Danubia Zenekar

Közel fél éve még a várakozás jegyében beszélt a 25. születésnapi koncertről Hámori Máté művészeti vezető és Ács Péter, a zenekar ügyvezetője, mostanra már ezen is túl vannak. Előszilveszteri mulatságként zajlott a december 30-i évforduló, amelyre szép számban – közel százötvenen – gyűltek össze régi és jelenlegi tagok egyaránt. Az Óbudai Danubia Zenekar sajtótájékoztatóján jártunk.

Megszokott módon a sajtótájékoztató előtt az ajtón belépve már kellemes dallamok szöktek a fülekbe, hiszen félórás nyílt próbát hallgathattunk végig Ricardo Casero vezényletében. Egészen különös jelenségben volt részünk, hiszen a karmester dudorászva hegedült, ami Hámori Máté szerint ritkán fordul elő élőben.

Ricardóról tudni kell, hogy a spanyol Aragóniai Királyi Nagyzenekar (Orquesta Reino de Aragón) művészeti vezetője, Olaszországban egy fesztivált tudhat magáénak – ahol az Óbudai Danubia Zenekar is fel szeretne lépni, és ez ügyben most zajlik az egyeztetés – és többek között dél-amerikai és európai országokban is vezényel. Ezúttal három napot töltött Magyarországon, aminek az apropója éppen az idei első Óbudai Danubia Zenekar zeneakadémiai sorozatának koncertjéhez köthető, amelyre január 17-én került sor az ő vezényletével. Hámori Máté úgy fogalmazott: „Az az értelme a vendégművészeknek leginkább, hogy új színeket, új energiákat hozzanak az együttes életébe.” Főként ez az oka, hogy a zenekar minden évben olyan vendégelőadókat hív meg, akikkel még nem dolgoztak együtt.

A rejtvények évada folytatódik, – amiről előző cikkünkben is írtunk – hiszen minden idény egy erős tematika alapján épül fel, ez esetben konkrét címek helyett számok és egy rövid idézet szerepel a koncerteknél, így a közönségnek kell kitalálni, hogy mi tartja össze a műveket. A fődíj egészen csábító, hiszen aki elnyeri, annak egy szerenádot ad a zenekar ott, ahol a nyertes szeretné és annak, akinek akarja. Minden koncert esetében figyelnek arra, hogy legyen jól ismert mű és mára háttérbe szorult darab is, ami szintén remekmű, csak éppen kevésbé népszerű. Ilyen például az a koncepció is, amit 17-én adott elő a zenekar, amelyben szerepet kapott Takemitsu Visions című alkotása, (ezt egyébként élőben Magyarországon még nem is lehetett hallani) Sibelius A tengeri nimfák című darabja, ami szintén ritkán hallható. Viszont szerepelt a repertoárban egy gyakrabban játszott mű is, mégpedig Debussytől A tenger.

A következő zeneakadémiai koncert február 14-én lesz, amit összefoglalni talán Hámori Máté szavaival lehetne a legfrappánsabban: „Nem kimondottam Valentin-napi téma Beethoven IX. szimfóniája, de végül is az is lehet, mert a vége ott is jóra fordul, mint egy jó randi vége és az örömódában oldódik föl.” Előkerül egy kortárs angol zeneszerző, Thomas Adès híres műve, az Asyla, amely a 21. század fordulóján körülbelül olyan jelentőséggel bírt, mint annak idején a IX. szimfónia – nem véletlen, hogy egymás mellett játsszák ezeket a darabokat.

A márciusi koncert a hegedűk körül fog tobzódni, ahol Zalai Antal szólójával Vivaldi A négy évszak című műve és az orosz Gubaidulina Offertórium nevű alkotása kényezteti majd a füleket; az utóbbit egy francia „tünemény”, Cosima Soulez-Lariviére adja majd elő, aki a tavalyi budapesti hegedűverseny nyertese volt.

Az évad utolsó Zeneakadémián zajló koncertje április 18-án, nagycsütörtökön lesz, ami a húsvét közelségét megragadva a témához illik, Bach: János-passió lesz a repertoáron. „Azt gondolom, hogy a János-passió elején, amikor megszólal a kórus, az ilyen isten-élményként hat, ha az úgy van prezentálva; nagyon bízom benne, hogy a kórus és a szólistákkal együtt sikerül valami olyat létrehoznunk, ami hasonló élményt fog okozni!” – tette hozzá Hámori Máté.

A BMC-ben is többször fellép az Óbudai Danubia Zenekar, ebből az egyik a már múlt évben kezdődött portrésorozat utolsó koncertje lesz Baráth Emőke közreműködésével, majd ezt követően elindul a tavaszi sorozat, ami három koncertből áll. Az említett három előadás középpontjában a szalon áll. Ezek a koncertek három különböző szalon légkörét próbálják felidézni a dallamok segítségével. Elsőként Rousseau, majd Casanova és végül George Sand nevét viselik majd az előadások. Ezzel tükrözve azt a szellemi légkört és pezsgő kulturális életet, ami akkoriban alkohollal átitatva zajlott ebben a közegben. A házigazda szerepét mindegyik esetben Eckhardt Gábor fogja betölteni.

Továbbá két újévi koncertet is ad a zenekar az óbudai önkormányzat szervezésében, egyet a Budai Vigadóban, majd ezt megismétlik az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény nyugdíjasai számára is. Mondhatni egy misszió az együttes életében, hogy nem csak az iskolákban, hanem a szépkorúak köreiben is megjelennek és élményt ajándékoznak nekik.

A koncertek már említett felépítése mellett – ahol neves és kevésbé ismert darabok hangzanak majd el – nagyon szépen érvelt Hámori Máté: „Meggyőződésem, ha a mostani művészet nem válik a kánon részévé a következő 20-30 évben, akkor a végtelenségig nem fogják az emberek Beethoven IX. szimfóniáját hallgatni… Muszáj, hogy nekünk előadóknak benne legyen a törekvéseinkben, hogy a 20-21. század hihetetlenül értékes műveit beemeljük az őket megillető helyre.”

A sajtótájékoztató valóban mindenki számára tartogatott meglepetéseket, hiszen Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere jelezte, hogy az eddigi – az önkormányzat általi – támogatást jelentősen feljebb emelnék, aminek hallatán Ács Péter szeme és szíve is megcsillant, hiszen ezt a hírt most hallhatta először.

Azon túl, hogy az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány rezidens zenekara lett az Óbudai Danubia, akad még a meglepetésekből, hiszen az együttes nagy lehetőséget kapott. Kurtág György 2018-ban, a világ egyik leghíresebb operaházában, a milánói Scalában bemutatott A játszma vége (Fin de Partie) című operáját az Óbudai Danubia Zenekar hozza el hazánkba a Scala művészeivel 2020-ban. Ács Péter pedig nem tartotta magában örömteli véleményét a jövő évi nagyszabású esemény kapcsán: „Úgy gondolom, egy Kurtág-opera magyarországi bemutatójánál többet egy ügyvezető sem kívánhat.”

Képek forrása: Káldy Márton fotói

Zene mellett jobban megy – Zenei ajánló tanuláshoz, íráshoz, munkához

www.kozepsuli.hu

Éppen egy húzós vizsgaidőszak közepén tartasz? Nyakadon a félévzárás? Továbbképzésre jársz, vagy napi szinten olyan kreatív munkát végzel, amihez elengedhetetlen a nagyfokú koncentráció? Támogasd tudatosan a szervezeted olyan külső ingerrel, ami garantáltan fokozza a teljesítőképességedet: hallgass zenét!

A zene hatása

Zenét hallgatunk az utcán, a buszon, a szórakozóhelyeken, felkeléskor, lefekvéskor, a napi teendők elvégzése közben, és úgy általában majdnem mindenhol. Edzés, futás, vagy bármilyen mozgásos tevékenység során segít a ritmustartásban, lüktetése élénkíti a szervezetet, ezzel nagyobb teherbírást tesz lehetővé. Egyre többen vagyunk, akik a tanulást, írást, vagy egyéb produktív munkafolyamatot is zene kíséretében végezzük.

Sokakban él a tévhit, miszerint igazán koncentrálni csak teljes csendben lehet. Az 1900-as évek óta a témát érintő, egyre nagyobb számban publikált kutatások azonban mindezt nem csak cáfolják, de rá is erősítenek az ellenkezőjére. Alfred A. Thomas volt az első, aki 1920-ban különféle rendellenességek kezelése során – Mozart dallamait hallgatási stimulációként használva – meghatározta az úgynevezett Mozart-hatást. Úgy vette észre, a klasszikus zene pozitív hatást gyakorol páciensei mentális állapotára, fejleszti agyuk befogadóképességét. A Kaliforniai Központi Neurológiai Egyetem kutatói 1993-ban bebizonyították, hogy a zenehallgatás élénkíti az agy azon hullámait, melyek a relaxációt, illetve az ébrenléti ellazultság állapotát idézik elő, segítve ezzel az összpontosítást, a tanulást és az emlékezőképességet. Dr. Valorie Salimpoor, a Rotman Kutatóintézet doktora néhány éve tanulmányban azt írta, mindez a zene azon agyi magvakra gyakorolt serkentő hatására vezethető vissza, amelyek a dopamintermelésért felelősek. Ez az ingerületátvivő anyag ugyanis nemcsak az érzelmeket befolyásolja, hanem az agyi véráramlás fokozásával intellektuálisan is stimulálja az illetőt.

Forrás: https://www.collective-evolution.com/

Hogyan fordítsd hasznodra

Mára empirikus bizonyítékok tömkelege támasztja alá az említett tanulmányok állításait. Ugyanakkor, ha igazán hatékony támogató erőt kívánunk kovácsolni belőle, tudnunk kell milyen zenei műfajt, esetleges korlátozásokat igényel az adott produkciós folyamat. Gregori Lozanov, világhírű agykutató szerint tanulási célokra a barokk muzsika a legalkalmasabb, hiszen e műfaj jellegzetes ütemei hasonlítanak legjobban szívverésünk ritmusára, ennek köszönhetően pedig megnyugszunk, könnyebben elérjük az információk befogadását leginkább elősegítő alfa szintet. Tudósok megfigyelései szerint a klasszikus zene legnagyobb mértékben a logikus gondolkodásra hat (matematika, fizika), a jazz és lágyabb rock dallamok a kreatív oldalunkat, alkotóképességeinket erősítik (irodalom, művészetek), felfrissülés idejére pedig a pörgősebb reggae, country zenék ajánlottak. Természetesen a műfaj kiválasztása csak a torta egy kis szelete. Összeállítottunk néhány olyan pontot, amire mindenképpen érdemes figyelni zene és munkafolyamat vonatkozásában.

Bontsd fázisokra!

Érdemes bevezetni egy, néhány perces ráhangolódó szakaszt, amely során egy általad kedvelt, igazán pörgős dalt hallgatsz. Így nem csak energiával, de az érzelmi kötődés miatt jó adag dopaminnal is feltöltődsz. Ezt követheti az aktív, munkával teli (ideális esetben 25 perces) szakasz, mely után felfrissülésként egy ötperces szünet alatt ismét visszatérhetsz a bevezető zenéhez. Kutatások bizonyítják, hogy az agy koncentrációs képessége 25 perc erejéig a legerősebb. Ha szigorúan ötperces szünetekkel tűzdeled a többórás munkafolyamatot, növelheted a teljesítményedet.

Olyan zenét válassz, amit szeretsz!

A zenéhez kötődő érzelmi reakciók teljes mértékben egyéniek, mindenki másként reagál egy adott darabra. Ha olyan műfajt, vagy olyan zeneszámot hallgatsz produktivitást igénylő tevékenység közben, amit kimondottan utálsz, csak arra fogsz figyelni, mennyire idegesít.

Halkan szóljon!

Soha ne legyen túl hangos a segítségül hívott zene, inkább csak a háttérben szóljon, különben eltereli a figyelmed arról, amire éppen fókuszálni próbálsz. Illetve ugyanezen okból mellőzd a fülhallgató használatát!

Ne legyen benne szöveg!

Ha ezt a pontot figyelmen kívül hagyod, teljesen mindegy, hogy figyelsz a műfajra, a szünetekre, és a hangerőre, a szöveg mindenképpen ki fog zökkenteni a koncentrált állapotból. Használj instrumentális formákat!

Ne legyen sem túl gyors, sem túl lassú!

Nehéz elérni azt a bizonyos alfa szintet. A túl gyors ritmusú dalok szívünk felpörgetésével akadályoztatják a kívánt nyugalmi állapotot, a túl lassú dallamok pedig már-már alvás közeli, dekoncentrált állapotot idéznek elő. Kutatók szerint az 56-64 metronómszámú zeneszámok a legideálisabbak.

Készíts saját listát!

Számos tanuláshoz, íráshoz, relaxációhoz összeállított listát találtok Youtube-on, Deezeren, Spotify-on, vagy iTunes-on, amik többsége kifejezetten hasznos. De ha magad válogatod a számokat, biztosan olyan darabok kerülnek a csokorba, amiket szeretsz; nem szakítja meg semmiféle reklámblokk: beillesztheted a sorba az ötperces szünetekhez tartozó pihenő zenéket, így külön időzítőre sem lesz szükséged, sőt a lehető legoptimálisabb állapot érdekében még az ütemszámokra is figyelhetsz. Erre a célra rádió, vagy egyesével, véletlenszerűen lejátszott dalok nem alkalmasak.

Forrás:
https://www.coursehero.com/

Személyes ajánlás

Bizonyára mindenkinek megvannak a saját kedvencei. Jómagam instrumentális filmzenéket használok leginkább olyan zeneszerzőktől, előadóktól, mint Hans Zimmer (Eredet, Csillagok között, Esőember), Alexandre Desplat (Harry Potter-sorozat, Benjamin Button különös élete), The Cinematic Orhestra (A mindenség elmélete), Ludovico Einaudi (Életrevalók). De gyakran hallgatom Harry Gregson-Wiliams (Narnia krónikái, Mentőexpedíció), John Powell (Így neveld a sárkányodat), James Newton Howard (Az éhezők viadala, Véres gyémánt), Thomas Newman (Némó nyomában, WALL-E), Yann Tiersen (Amélie csodálatos élete) kompozícióit is. Ha mélyebben beleássátok magatokat munkásságukba, számos olyan fantasztikus szerzeményükre bukkanhattok, amiket filmekhez kapcsolva nem találnátok meg. Emellett néhány személyes favoritként bátran ajánlom Ólafur Arnalds,Tony Anderson, Sigur Ros, Gustavo Santaolalla, Tracy Chataway, vagy Helen Jane Long zeneműveit.

Járj utána, válogass kedvedre, állítsd össze a saját listád, hogy a neked legkedvezőbb támogató hátteret építhesd fel. Tudatos módszerekkel fordítsd hasznodra a zenét!

Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mozart-hat%C3%A1s

https://www.wamc.org/post/dr-valorie-salimpoor-brain-and-new-music

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dopamin

https://en.wikipedia.org/wiki/Suggestopedia

Kiemelt kép: www.kozepsuli.hu

Copy Con és Canis Cara koncert a Végállomásban

Egy év elteltével újra meglátogatta Szombathelyet, azon belül is a Végállomás Klubot a ragga magyar hangja, Pintér Gábor, művésznevén Copy Con. És ha már itt járt, elhozta magával a hangulat teljességéért felelős Reggae Express kísérőzenekart, akik immáron két éve erősítik a hazai reggae zene egyik legmeghatározóbb alakját. Vendégként a helyi kötődésű Canis Cara zenekar érkezett, akik tökéletesen előkészítették a színpadot és a közönséget is a nagy testvérnek. A két zenekar között amúgy is szoros a kapcsolat, ezt mutatta az is, hogy Copy abban a pólóban lépett színpadra, amit tavaly a szombathelyi bandától kapott. Az áradó hangulat, amit már a koncert előtt is várni lehetett, nem is okozott csalódást sem zenész, sem közönség szempontjából. A csarnok feltöltődött lazasággal, a színpad előtti teret pedig önfeledten táncoló és ugráló emberek töltötték meg.


Herczeg Orsolya galériája


Nincs csodásabb a Pókmalacnál – Pókember: Irány a Pókverzum kritika

SPIDER-MAN: INTO THE SPIDER-VERSE

A közkedvelt Pókember újabb kalandra indul időn és téren át, olyan élményt nyújtva a nézőnek, amire már régóta vágyott. Hálóvetőket felcsatolni, rázós menet lesz!

Rég kaptunk utoljára teljes mértékben animációs szuperhősfilmet. Persze sorozatként eldugott gyerekcsatornákon és a neten megtalálhatóak voltak, de a mozit mégsem kívánták meghódítani. Kedvenc hálószövőnk leghíresebb szériája az 1994-98 közötti Spider Man volt, amit hazánkban kicsit később sugároztak a Fox Kids-en. Ezt követően több Marvel-sorozatban is vendégszerepelt, de újabb generációt már csak az Ultimate Spider Man-nel csábított el, mely egészen 2017-ig műsoron volt a Disney XD-n.

Peter Parker idén decemberben újra felvette szuper-szerkóját, csak kicsit meghízott azóta. Vagy meghalt. Mindegy is, hisz nem ő a főszereplőnk, hanem Miles Morales, akit egy szimpla tér-idő összeomlás során megcsípett egy radioaktív pók, így különleges képességekre tett szert. Az említett inter-univerzális probléma során több „pókszabású” is átkerül ebbe a világba, a lecsúszott Petertől kezdve, Gwen Stacyn át, a csodás Pókmalacig. Az ő feladatuk visszaállítani a világok egyensúlyát, mielőtt azok egymásba omlanának. A kaland során Miles megtanulja, milyen hősnek lenni, és hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár.

A filmben sok, a képregényekből és a Pókember univerzumából ismert karakterrel találkozhatunk. Központi szerepet a falra-mászók kapnak, akik nem igazán hasonlítanak egymásra, főleg arra a Peter Parkerre nem, akit mi eddig ismertünk. A kompozíció ennek megfelelően merőben eltér a megszokottól. Rajzfilm mivoltához igazodva rengeteg szórakoztató pillanatban lesz részünk, sok poénnal és akcióval dominálva. Ami azonban szokatlan, az az, hogy a műfaji sajátosságokkal szakítva képes mélységet és tanulságot mutatni a karaktereken keresztül. Kapcsolatuk mindig más, a csapat minden tagja megkapja rövid háttértörténetét és motivációját. Közös ügyük mellett (a dimenziók összeomlásának megakadályozása) több közös ellenlábas is megjelenik, szintén nem a megszokott formában.

A film látványa nagyon igényes, szépen kidolgozott. A karakterek mozgása néha darabosnak tűnik, viszont legyen szó bármilyen jelenetről, Pókember tündököl. Végre egy olyan formában jelent meg, amelyet mindig is megérdemelt.

Fontos kiemelni a zenei anyagot, amely az egyik legjobban sikerült építőeleme a mesének . Főleg rap betétek hallhatók a főszereplő ízlésének megfelelően, de emellett komolyabb és lassabb tételek is szerepelnek, főként a drámai pillanatok alatt. Azokból pedig bőven akad. Egy-egy váratlan találkozás szinte könnyfacsaró lehetne, ha nem oldanák fel ismét poénokkal, de drámai jellegüket még így is megtartják. Néhány jelenet maximum-cool szinten pörög, olyan epikus képsorokat láthatunk, melyeket bármilyen képregényfilm megirigyelhetne.

Forrás: hu.ign.com

A cselekmény rettentő gyorsan folyik, kapkodása mégsem megy a film rovására; hagynak időt minden szereplő és esemény megismerésére. Az élvezeti faktort azonban nagyban csorbíthatja, ha az adott szereplőket és fontosabb történéseket nem ismerjük. Olyan az egész, mint egy hatalmas kabaré, kizárólag rajongóknak. Akik beülnek rá Pókember történetének ismerete nélkül (bár ezt nehéz elképzelni), őket is jól elszórakoztatja, azonban a teljes élményhez nem árt az univerzum beható ismerete.

Az Irány a Pókverzum az idei év egyik legerősebb animációs filmje, amelytől megdobban az összes pókfan szíve. Kellemes kikapcsolódást és önfeledt pillanatokat tartogat a hálóval lengedezők kalandja.

Kiemelt kép: marvelmagyarorszag.blog.hu

Bandaportrék 15. – The Tree Band

Minden kornak megvan a maga stílusa, egymást váltják az éppen aktuális irányzatok. De van, ami örök. A próbaterem falai beborítva tojástartókkal, régi plakátokkal, matricákkal – a veszprémi zenekarral hirtelen belecsöppentem a klasszikus rockzene életérzésébe. A The Tree Band tagjaival beszélgettünk alakulásukról, albumukról, elveikről, céljaikról és arról, hogy mi viszi előre manapság a zenekarokat, mi teheti őket ikonná.

Meséljetek a banda alakulásáról!

Boldi: Volt egy ős Tree Band, amit úgy hívtak, hogy Vírus 0.1, az egy sulis dolog volt, amiben én még nem voltam benne. A Vírus 0.2-nél jöttem én is a csapatba, és itt ismerkedtünk meg Matyival. Ezután jött a The Tree Band név, volt egy kis banda variáció, és nem sokkal később jött Peti, körülbelül két éve. Mi Matyival osztálytársak vagyunk a Fehérlófia Waldorf Gimnáziumban. A Vírus 0.1 és 0.2 is osztályzenekar volt: énekórai feladatból csináltak egy zenekart, én csak kívülálló voltam akkor. Előbb voltam a zenekar tagja, mint az iskola diákja, később átmentem a Vetésiből a Waldorfba, hogy jobban együtt legyen a zenekar, azóta mi ketten osztálytársak vagyunk, legjobb barátok.


Kovács Máté – gitár
Szerdahelyi Boldizsár – gitár, ének
Doór Mátyás – basszusgitár
Károlyi Péter – dob


A mostani felállás mikor alakult ki?

Peti: Nagyjából 2017 novembere-októbere körül. Egy ideig, 2017 nyarán hárman zenéltünk együtt, triós koncerteket adtunk. Pár koncertre eljött Máté szájharmonikával, ott kezdődött el, hogy vele is együtt zenélünk. Később gitárost kerestünk, Máté jött szóba elsőnek, és be is vált. Azóta ezt a formációt tartjuk.

Mi volt az oka, hogy a rockzene irányába indultatok el?

Boldi: Alapvetés. Matyi, te ebben nőttél föl.

Matyi: Nekem apukám is zenész, bár ő magyar népzenét játszik, jelen volt egészen kis koromtól kezdve mindenféle zenekar: a Creedence Clearwater Revival, a Led Zeppelin, hasonlók. Nekem ez magától értetődött, és nagyon jó érzés kiszakadni a szürke hétköznapokból, valami olyasmit csinálni, amihez nem fűlik sok embernek a foga.

Ki írja a dalokat?

Boldi: Általában együtt. Két opció van, az egyik az, hogy valaki behoz egy ötletburkot, arra elkezdünk spontán zenélni, és közben feljönnek ötletek mindig mástól, így nagyjából kikristályosodik, aztán összerakjuk a struktúrát – így szépen lassan kialakulnak a számok. A dallamot, szöveget általában én írom. Most újdonság a vokál, már élőben is elkezd mindenki énekelni, mint a pacsirták

Meséljetek a decemberben megjelent albumotokról, a Live in studio-ról! Miért ezt a címet kapta?

Matyi: Azért ez a címe, mert valamilyen szinten improvizatív ez a zene: abban, amit játszunk, mindig ott van benne a változás lehetősége.

Boldi: Két szólót szerintem még nem játszottunk el ugyanúgy, semelyik koncerten, semelyik próbán, mindig egy kicsit más.

Matyi: Igen, aztán úgy vettük fel az albumot, hogy egyszerre játszottunk – olyan, mint egy szobában felvett koncert.

Boldi: Arra törekedtünk, hogy utat hagyjunk saját magunknak, mert a Tree Bandhez hozzá tartozik az, hogy sokszor spontának vagyunk – ez adja át leginkább azt, amit mi csinálunk. Az énekeket külön vettük föl, hogy azok úgy szóljanak, ahogy kell; azt a stúdiósunknak, Birincsik Albert mecénásunknak és barátunknak a stúdiólakásában vettük föl. Az hangsúlyos még, hogy ez egy nulladik album.

Matyi: Egy ízelítő.

Boldi: Már most írtunk nagyon sok új számot, az új albumot mi már elképzeltük nyárra, ami már sokkal komolyabb hangvételű lesz, sokkal piacképesebb, kifinomultabb egységű.

Ősszel a Pannon UniFesten arany minősítésben részesültetek, fődíjat nyertetek zenekar szekcióban, így biztosan találkozhatunk veletek majd az Íródeák Művészeti Udvarban jövőre. Céljaitok közé tartozott, hogy fellépjetek ezen a rendezvényen?

Máté: Ez egy jó lehetőség volt mindenképpen.  

Boldi: Melyik friss zenekarnak nem célja, hogy az UniFesten fellépjen? Nagyon örültünk neki, az UniFestre úgy mentünk el, mindent kiadunk magunkból, amit tudunk.


„Magunk, a barátaink,
és nagyon kedves ismerőseink segítségével
juttatjuk előrébb magunk
at.”


Hol láthatunk titeket mostanában? Van, ahol gyakran léptek fel?

Peti: A Szigonyban szerintem törzszenekarnak mondhatjuk magunkat. Jól érezzük ott magunkat, és szerencsére a közönségünk is. Teljesen otthonos környezet.

Boldi: Egy hazai pálya feeling. Rompos Gergő, akit most mondhatunk menedzserünknek, a szárnyai alá vett minket, most úgy tűnik, hogy ismét belecsapunk a lecsóba. Gergő már millió-egy lehetőséget mondott, amik szépen alakulnak. Sok helyre hívnak meg most minket, kijött az album, és kapjuk megállás nélkül az írásokat.

Máté: Én talán ennek örülök a legjobban, hogy az internetet leszámítva az egész ilyen régimódira sikeredett. Nemcsak maga a zene, hanem az is, hogy ilyen régimódi kapcsolattartással jutunk el helyekre.  

Matyi: Ez célunk is egyébként, az autentikusat meg akarjuk őrizni.

Máté: Szerintem mindegyikünk nevében mondhatom, hogy elég volt abból, hogy úgy bekerülni a rádióba, meg úgy eladni a zenét, hogy a pénz az első, és nem az álom – nálunk ez pont fordítva van.

Boldi: A mi irányvonalunk nem arról szól, ami manapság általános, hogy senkiket futtatnak üzletemberek, hanem arról, hogy mi elmondjuk a véleményünket, és az egészet a barátság, a kapcsolatok, az egésznek a feelingje viszi előre – ez benne a szép is. Mi büszkén valljuk, hogy alulról szerveződünk, nem pedig felülről. Mi nem egy olyan zenekar vagyunk, akit kikapott a tömegből egy üzletember, és pénzt csinál magának belőle, hanem mi azok vagyunk, akik magunk, a barátaink és nagyon kedves ismerőseink segítségével juttatjuk előrébb magunkat. Ezt mi büszkén valljuk, és tartjuk is magunkat ehhez.

Máté: Holott tudjuk, hogy a másik út könnyebb.

Biztosan hallottatok már ti is arról, hogy Veszprém nyerte meg decemberben az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet. A város kulturális életének fontos része a zene is, mit gondoltok Veszprém zenei életéről?

Boldi: Ahol most itt ülünk, szerintem kultikus helye a veszprémi zenei életnek, mert ez a garázssor magába foglalja Veszprém megyének, mondhatni, a krémjét zeneileg.

Máté: A Hősök is innen indult.

Boldi: A Hősök próbatermében vettük fel a zenénket.

Máté: Majdnem a legtöbb olyan zenekar, aminek van már visszhangja, innen indult. Egyre jobban szerveződni látszik, látom, hogy jön vissza egy kicsit a hangszeres zene az elektronikushoz képest, egy picit talán ötvözik is, ami jó dolog.

Boldi: Veszprém mint Európa Kulturális Fővárosa – ez szerintem egy nagyon jó lehetőség arra, hogy az itteni zenekarok több teret kapjanak. Reménykedem benne, hogy ez előre fogja röpíteni a mi zenei karrierünket is, meg a többi veszprémi zenekarét is.


„Nem szeretnénk olyan zenekar lenni,
ami semmitmondó.”


Vannak konkrét terveitek a jövőre nézve?

Boldi: Vannak, nagyon fontos dolog, szerintem legalábbis, hogy kitűzzünk egy közös célt. Mi azt játsszuk, amik vagyunk, azt énekeljük, amik vagyunk, arról szólunk, amik vagyunk.

Máté: Azt be kell vallani, hogy ez valamilyen szinten egy rétegzene. Ezen szoktunk vitázni, hogy rétegzenével nem biztos, hogy akármilyen toplistán a top tízbe be lehet kerülni. Viszont ha a rétegünkben meg tudunk érinteni embereket, és meg tudunk tölteni egy Akvárium Klubot, vagy akármit, én azzal már elégedett vagyok, és ők is, csak bennük még benne van a bizonyítási vágy. Ők még többre szeretnék vinni, és ez legyen is így, drukkolok! A racionális cél az az, hogy a saját rétegünkben híre menjen ennek az egésznek.

Boldi: Az az első, hogy ezt élvezzük, és hogy minél jobb legyen, amit csinálunk. Az újabb anyagaink már nagyon erősen fognak reflektálni a mai világra. Nem szeretnénk olyan zenekar lenni, ami semmitmondó, mert a mai világban a toplisták dugig vannak tömve olyan zenékkel, amik egyperces számokban adják elő a semmit. Nagyjából ugyanazokat a célokat tűzzük ki magunknak, amiket anno kitűzött magának például a Rolling Stones, a Beatles, a Led Zeppelin, és még sok más zenekar. Ők mind azért csináltak rock ’n’ rollt, hogy reflektáljanak a mai világra, hogy valamit átadjanak az akkori embereknek. Ez régen arról szólt, hogy az emberek egymáshoz szóltak, jelentett valamit, és a hétköznapi kérdésekben is elmondták a véleményüket az adott kornak az ikonjai, akik azáltal lettek ikonok, hogy a közönség szavazta meg őket azzá. A mai világban ez teljesen máshogyan működik, mert most nem ikonokat szavaznak meg az emberek, hanem az üzletemberek hitetik el az emberekkel, hogy ő egy ikon, szeresd, vedd meg. Mi nem szeretnénk ide tartozni, nem is fogunk soha, ehhez ragaszkodunk.

Matyi: Ez a természetünkből fakad

A zenekarotok neve mit fejez ki?

Boldi: Kortól független üzenetek. Mi szeretnénk visszanyúlni olyan dolgokig, amik mindig is voltak, vannak és lesznek – például egy fa. Egy kortól független szellemet szeretnénk elkapni

Van nagy álmotok, egy koncerthelyszín, ahol fel szeretnétek lépni?

Boldi: Persze, több is: Madison Square Garden Amerikában, vagy Wembley, az itthoniak közül a Budapest Park, a Papp László Sportaréna. De ezek álmok, reméljük, hogy egyre közelebb lesznek. Szeretnénk elérni az álmainkat, az álmok kellenek az ember életében

Képek forrása: Vaczkó Balázs, Illy Orsi

Képzeld el a Gargantuával – Ismét új klippel jelentkezett a szombathelyi zenekar

A Régi álmok és az Idei nyár videoklipje után most megérkezett a Képzeleté is a szombathelyi Gargantua zenekartól. A videoklip által betekintést nyerhetünk csodás élettörténetekbe, elveszhetünk mély tekintetekben, fekete lyukakban.

„A zenekar ősszel és télen leginkább az Öröm a zene Tehetségkutató döntőjére, illetve pályázatokra koncentrált, így nem sok időnk volt újabb dalokat rögzíteni, vagy akár a klipet forgatni” – meséli a zenekar gitáros-dalszerzője, Kaposi Balázs. „Mikor mindezek lezajlottak, meghoztuk a döntést, miszerint ez év végén mindenkit szeretnénk meglepni egy új videoklippel, melyet egy hozzánk nagyon közelálló dalunkhoz készítettünk, mégpedig a Képzelet címűhöz.”

A forgatáshoz igyekeztek olyan kreatív tevékenységeket végző embereket, illetve társulatokat felkeresni, akik egyrészt Vas megyei vonatkozásúak, valamint akik csokorba szedve egy erős képet adhatnak lokálisan arról, hogy egy adott területen mennyi-mennyi tehetség és csoda létezik a világban, amelyeket hagyni kell kibontakozni. Ezáltal a képi világ nem más, mint sorra egymásba fonódó élettörténetek szeletei; számos csillogó szempár, kíséretnek: öröm, zene.

A szombathelyi csapat továbbra is tartogat meglepetéseket, amelyek sorában koncertek és új dalok is szerepelnek, de mindent a maga idejében. Addig is bízzuk a Képzeletre!

Kiemelt kép: Lutor Katalin fotója

Tavasszal jön az Ivan & The Parazol új lemeze

A változás az egyik legfontosabb üzenete az Ivan & The Parazol március 22-én megjelenő, Exotic Post Traumatic című lemezének. Changin’ című dalukat nemcsak tartalmában dedikálták a változásnak, de hangzásában is mást mutat, mint amit eddig megszokhattunk a zenekartól.  

“Legyen szó szerelemről, munkáról, vagy bármilyen élethelyzetről, a változást a legnehezebb elfogadni, és szinte félünk is tőle.  Az utóbbi időszakban a zenekar rengeteg ilyen élethelyzeten ment át. Alapító basszusgitárosunk, Tarnai János egy betegség miatt lassan már két éve nem játszhat velünk, ezt mindannyiunknak nehéz volt feldolgozni, és persze a “hogyan tovább” kérdésre is választ kellett találnunk. Közben pedig rengeteg csodálatos dolog is történt velünk: koncertek, új számok, stúdiózás Los Angelesben… Ezért is lett a változás és a földről való felállás az egyik legfontosabb üzenete az új lemezünknek” – meséli Vitáris Iván.  “A Changin’-t az elsők között írtuk meg az új dalok közül, mégis nagyon más, mint amit eddig megszokhattak tőlünk. Egy kiváló gospel hang, Candace Coles támasztja meg a főéneket a refrénben és a második verzében, rajta kívül a Crystal Fightersből ismert Ellie Fletcher vokálozott még, ahogy a Serial Killerben is” – teszi hozzá Simon Bálint.

A vizuális koherenciára való törekvés mindig is fontos volt a zenekarnak, ezért is dolgoznak több projektjen ugyanazzal a csapattal. Így ahogy előző, Nr. 1003 című klipjüket, úgy a Changin’-t is Miki357 és Spáh Károly irányításával készítették. De a két klipet nemcsak a készítők, hanem rengeteg képi utalás is összekapcsolja. A real time-ban felvett, vágás nélküli videót egyébként azon a helyszínen forgatták, ahol néhány hónapja még a Foals dolgozott ugyanazzal a kamerával és a crew nagy részével.

Az Ivan & The Parazol Exotic Post Traumatic című albuma március 22-én jelenik meg a hollandiai székhelyű Butler Records kiadásában. A zenekar áprilisban európai turnéra indul, később az Egyesült Államokban is koncerteznek. Itthon május 3-án az Akvárium Klubban mutatják be a lemezt.

Kiemelt kép: Éder Krisztián fotója

Klippremier – Grand Club: Farkas, vagy bárány

A 2016-ban alakult Grand Club zenekar karrierje a tavaly tavasszal debütáló Farkas vagy bárány című kislemezük után újabb nagy mérföldkőhöz érkezett: elkészült első videóklipjük az album névadó számához. A videojátékokat idéző alkotás Bősz Alexandra munkája, amit első kézből tekinthettek meg oldalunkon.

A budapesti zenekar kezdetben feldolgozásokat játszott, majd a tavalyi év elején már egy kiforrott, kizárólag saját, magyar nyelvű számokból álló repertoárt tudhatott magáénak. A banda stílusához a poprock, magyaralter, a beat, valamint a grunge irányzatok állnak a legközelebb, de sokféle hatás felfedezhető zenéjükben, mint például a pszichedelikus, surf, vagy garage rock. Szövegeik tekintetében inkább a lírai hangvétel kerül előtérbe.

Hadik Ákos, a zenekar frontembere szerint 2018 a Grand Club számára egy igazán pozitív, élményekben gazdag, sikeres év volt: „Amellett, hogy megjelent első kislemezünk, olyan helyeken, olyan zenekarokkal és annyi ember előtt játszhattunk, amilyen lehetőségekre előtte gondolni sem mertünk. Év vége fele elkezdtünk dolgozni első nagylemezünkön. Akik voltak mostanában valamelyik koncertünkön, már hallhattak is pár új számot.”

Annak érdekében, hogy a nagylemez munkálatai miatt ne tűnjenek el egyre gyarapodó rajongótáboruk elől, egy videóklippel szerettek volna kedveskedni közönségüknek. Bár elmondásuk szerint hosszú ideig úgy tűnt, hogy a videóklip egy elég távoli dolog a zenekar életében, nagy örömükre érkezett egy felajánlás Bősz Alexandra részéről, aki jelezte, hogy szívesen készítene a zenekar dalához egy animációt. „Alexandra, aki mozgókép- és animációkészítő, a Farkas vagy Bárány című dalunkat választotta. Olyan klipet szeretett volna készíteni, ami egyszerű elemekből áll, mégis megfogja a nézőt. A kiindulási pont a zenekar logója volt, és Szandi éppen egy videojátékos projekten dolgozott, amikor bevillant neki az ötlet. Így ez is meghatározza a klip stílusát.” – mesélte a klip létrejöttének történetét Ákos.

Már nem kell sokat várnia annak sem, aki szeretné élőben is meghallgatni ezt a csupa-szív csapatot, hiszen legközelebb január 25-én találkozhattok velük a Dürer Kertben a The California Nightmares és a The Swamp Creatures társaságában.

Kiemelt kép: Youtube.com

Szív-szakadtak a Szkénében

Idén jelent meg Pintér Béla ismert és elismert kortárs drámaíró Újabb drámák című kötete, benne öt változatos történettel. Társulatának folyton teltházas előadásaira közel lehetetlen jegyet kapni, de egy kis buzgósággal és sok mobilnettel akár sikerülhet.

A kötet negyedik drámáját, a Szívszakadtig című előadást tekintettem meg a Szkéné színterén. Az 50 oldalas és kétszer 50, azaz 100 perces eseménysorozat szünet nélkül futott le, mert ha csak ment volna, akkor is minimum Usain Bolt lépteivel.

Egy kórházban járunk, középen, a kórházi ágyon Emőke (Stefanovics Angéla), a civil aktivista fekszik. Emőke a TESZ nevű csoport vezetője, akik harcolnak az általuk képviselt értékekért folyó lokális küzdelmekben. Olyannyira, hogy egy alkalommal megfertőzi őt egy hajléktalan egy ismeretlen influenzával, amelynek következtében szívbeteg lesz és szívátültetésre lesz szüksége.

„Mivel én meghalok, ti pedig tovább éltek, teljes szívemből gyűlöllek titeket!” – ilyen kedves sorokkal nyit a közönség felé, majd, mivel a következő tíz percben nem tud szívén, csak a kedvesén uralkodni, így az le is áll. Barátja, Robi (Szabó Zoltán) rémülten és alsónadrágban rohan az orvosért. „Újraindítják”, így Emőke túléli az első megpróbáltatást. Robit
(Friedenthal Zoltán), aki szintén szívbeteg, bűntudat őrli az incidensért, és a tényért, hogy a szívtranszplantációs listán barátnője felett van, ezzel megelőzve őt. Emőke nővére (Enyedi Éva), apja (Thuróczy Szablocs) és Hovány doktor (Pintér Béla) segítségével megkéri Robit, hazudjon be egy fertőzést, hogy ezáltal lecsússzon a listán és Emőke az első helyre kerüljön. A család eladja a házat, hogy fussa a műtétre és új autóra a szerény, de becsületes doktornak, majd a műtét megtörténik. Emőke új szívvel tér haza a szűkös lakásba, melyben immáron négyen laknak.

A darabban futó vicc formájában ugyan érintődik a korrupció, a kenőpénz, az aktivisták mozgalmas élete, a migráció és megannyi más, apró mismásolás, a fő irány összességében mégis a szórakoztatás. Politikai színházat lehet árnyaltabban is csinálni, az üzenet ugyanúgy valid marad. Sokan hasonlítgatták élményeiket a korábbi előadáshoz (Titkaink), amely hasba szúróan kritizálta az akkori rendszert. Bár ez a darab korunk ismert jelenében játszódik, így az apró, szúrós és aktuálpolitikai beszólások sem maradtak el, mégis szerintem nem érdemes az összehasonlításra alapozni, mert a célja talán teljesen más.

Emőke viselkedése hazatérése után rohamosan megváltozik. Öltözete szokatlan, beszéde egyre ízesebb, és abszurdan hosszú időkre eltünedezik. A család gyanakodni és aggódni kezd, miután a nem is vegetáriánus, hanem vegán Emőke állítása szerint nem tudta visszafogni magát a piacon a kolbász illata miatt. Egy alkalommal, mikor az orvos látogatásra érkezik, vallatni kezdik, mire a nő kifakad és bevallja az igazat. Megtudta, pontosabban megérezte, hogy a szívdonora a mórahalmi postás, akinek ráadásul van egy értelmi fogyatékos, félkubai, középkorú gyermeke.

Stefanovics Angéla lénye hozza a tőle megszokott ambivalens aurát, egyformán el tudna játszani egy szemtelen kisgyermeket, mint egy öregasszonyt, ebben az esetben egy idősebb asszonyt játszó középkorú nőszemélyt. Ellentmondásos karaktere nagyszerű és hiteles. Thuróczy Szabolcs az iszákos és ügyeskedő apa képében mindenkinek ismerős lehet, jó példa a jó szándékú, de öntudatlan kispolgárra. Enyedi Éva, mint Emőke nővére a leghatározottabb személy, akinek kőkemény elvei mindenkit elnyomnak az útból; cselekedetei sem képesek lépést tartani saját morálja előtt, a színésznő játékában ezúttal egy inkább egypólusú személyt láthatunk. Friedenthal Zoltánt, aki Robi apja, vagyis a Papa és a zabigyerek karakterét játszotta, két elviselhetetlen személyt formázott meg harsányan, mégis ízlésesen.

A metamorfózis értelmet nyer, bár értelemnek itt nincs helye, csak Robi megszakadt szívének, aki a legvégén már rá sem ismer kedvesére. A szokatlan helyzet behúzza a nézőt, már-már feloldódni és megoldódni látszik a tagadhatatlanul abszurd családi élet, amikor a váratlan, de furcsa módon nem meglepő végkifejlet után Emőke újra ott áll a színtér közepén. Csakhogy immáron magára maradt, a mórahalmi postásasszonytól kapott szíve túlélt mindenkit. Eszében sincs magyarázkodni, helyette röviden és csattanósan zárja a tragédiát.

Kiemelt kép: Szkéné Színház

LEGUTÓBBI CIKKEK