Bandaportrék 15. – The Tree Band

Ágel Zita 2019. jan. 15. 0 4

Minden kornak megvan a maga stílusa, egymást váltják az éppen aktuális irányzatok. De van, ami örök. A próbaterem falai beborítva tojástartókkal, régi plakátokkal, matricákkal – a veszprémi zenekarral hirtelen belecsöppentem a klasszikus rockzene életérzésébe. A The Tree Band tagjaival beszélgettünk alakulásukról, albumukról, elveikről, céljaikról és arról, hogy mi viszi előre manapság a zenekarokat, mi teheti őket ikonná.

Meséljetek a banda alakulásáról!

Boldi: Volt egy ős Tree Band, amit úgy hívtak, hogy Vírus 0.1, az egy sulis dolog volt, amiben én még nem voltam benne. A Vírus 0.2-nél jöttem én is a csapatba, és itt ismerkedtünk meg Matyival. Ezután jött a The Tree Band név, volt egy kis banda variáció, és nem sokkal később jött Peti, körülbelül két éve. Mi Matyival osztálytársak vagyunk a Fehérlófia Waldorf Gimnáziumban. A Vírus 0.1 és 0.2 is osztályzenekar volt: énekórai feladatból csináltak egy zenekart, én csak kívülálló voltam akkor. Előbb voltam a zenekar tagja, mint az iskola diákja, később átmentem a Vetésiből a Waldorfba, hogy jobban együtt legyen a zenekar, azóta mi ketten osztálytársak vagyunk, legjobb barátok.


Kovács Máté – gitár
Szerdahelyi Boldizsár – gitár, ének
Doór Mátyás – basszusgitár
Károlyi Péter – dob


A mostani felállás mikor alakult ki?

Peti: Nagyjából 2017 novembere-októbere körül. Egy ideig, 2017 nyarán hárman zenéltünk együtt, triós koncerteket adtunk. Pár koncertre eljött Máté szájharmonikával, ott kezdődött el, hogy vele is együtt zenélünk. Később gitárost kerestünk, Máté jött szóba elsőnek, és be is vált. Azóta ezt a formációt tartjuk.

Mi volt az oka, hogy a rockzene irányába indultatok el?

Boldi: Alapvetés. Matyi, te ebben nőttél föl.

Matyi: Nekem apukám is zenész, bár ő magyar népzenét játszik, jelen volt egészen kis koromtól kezdve mindenféle zenekar: a Creedence Clearwater Revival, a Led Zeppelin, hasonlók. Nekem ez magától értetődött, és nagyon jó érzés kiszakadni a szürke hétköznapokból, valami olyasmit csinálni, amihez nem fűlik sok embernek a foga.

Ki írja a dalokat?

Boldi: Általában együtt. Két opció van, az egyik az, hogy valaki behoz egy ötletburkot, arra elkezdünk spontán zenélni, és közben feljönnek ötletek mindig mástól, így nagyjából kikristályosodik, aztán összerakjuk a struktúrát – így szépen lassan kialakulnak a számok. A dallamot, szöveget általában én írom. Most újdonság a vokál, már élőben is elkezd mindenki énekelni, mint a pacsirták

Meséljetek a decemberben megjelent albumotokról, a Live in studio-ról! Miért ezt a címet kapta?

Matyi: Azért ez a címe, mert valamilyen szinten improvizatív ez a zene: abban, amit játszunk, mindig ott van benne a változás lehetősége.

Boldi: Két szólót szerintem még nem játszottunk el ugyanúgy, semelyik koncerten, semelyik próbán, mindig egy kicsit más.

Matyi: Igen, aztán úgy vettük fel az albumot, hogy egyszerre játszottunk – olyan, mint egy szobában felvett koncert.

Boldi: Arra törekedtünk, hogy utat hagyjunk saját magunknak, mert a Tree Bandhez hozzá tartozik az, hogy sokszor spontának vagyunk – ez adja át leginkább azt, amit mi csinálunk. Az énekeket külön vettük föl, hogy azok úgy szóljanak, ahogy kell; azt a stúdiósunknak, Birincsik Albert mecénásunknak és barátunknak a stúdiólakásában vettük föl. Az hangsúlyos még, hogy ez egy nulladik album.

Matyi: Egy ízelítő.

Boldi: Már most írtunk nagyon sok új számot, az új albumot mi már elképzeltük nyárra, ami már sokkal komolyabb hangvételű lesz, sokkal piacképesebb, kifinomultabb egységű.

Ősszel a Pannon UniFesten arany minősítésben részesültetek, fődíjat nyertetek zenekar szekcióban, így biztosan találkozhatunk veletek majd az Íródeák Művészeti Udvarban jövőre. Céljaitok közé tartozott, hogy fellépjetek ezen a rendezvényen?

Máté: Ez egy jó lehetőség volt mindenképpen.  

Boldi: Melyik friss zenekarnak nem célja, hogy az UniFesten fellépjen? Nagyon örültünk neki, az UniFestre úgy mentünk el, mindent kiadunk magunkból, amit tudunk.


“Magunk, a barátaink,
és nagyon kedves ismerőseink segítségével
juttatjuk előrébb magunk
at”


Hol láthatunk titeket mostanában? Van, ahol gyakran léptek fel?

Peti: A Szigonyban szerintem törzszenekarnak mondhatjuk magunkat. Jól érezzük ott magunkat, és szerencsére a közönségünk is. Teljesen otthonos környezet.

Boldi: Egy hazai pálya feeling. Rompos Gergő, akit most mondhatunk menedzserünknek, a szárnyai alá vett minket, most úgy tűnik, hogy ismét belecsapunk a lecsóba. Gergő már millió-egy lehetőséget mondott, amik szépen alakulnak. Sok helyre hívnak meg most minket, kijött az album, és kapjuk megállás nélkül az írásokat.

Máté: Én talán ennek örülök a legjobban, hogy az internetet leszámítva az egész ilyen régimódira sikeredett. Nemcsak maga a zene, hanem az is, hogy ilyen régimódi kapcsolattartással jutunk el helyekre.  

Matyi: Ez célunk is egyébként, az autentikusat meg akarjuk őrizni.

Máté: Szerintem mindegyikünk nevében mondhatom, hogy elég volt abból, hogy úgy bekerülni a rádióba, meg úgy eladni a zenét, hogy a pénz az első, és nem az álom – nálunk ez pont fordítva van.

Boldi: A mi irányvonalunk nem arról szól, ami manapság általános, hogy senkiket futtatnak üzletemberek, hanem arról, hogy mi elmondjuk a véleményünket, és az egészet a barátság, a kapcsolatok, az egésznek a feelingje viszi előre – ez benne a szép is. Mi büszkén valljuk, hogy alulról szerveződünk, nem pedig felülről. Mi nem egy olyan zenekar vagyunk, akit kikapott a tömegből egy üzletember, és pénzt csinál magának belőle, hanem mi azok vagyunk, akik magunk, a barátaink és nagyon kedves ismerőseink segítségével juttatjuk előrébb magunkat. Ezt mi büszkén valljuk, és tartjuk is magunkat ehhez.

Máté: Holott tudjuk, hogy a másik út könnyebb.

Biztosan hallottatok már ti is arról, hogy Veszprém nyerte meg decemberben az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet. A város kulturális életének fontos része a zene is, mit gondoltok Veszprém zenei életéről?

Boldi: Ahol most itt ülünk, szerintem kultikus helye a veszprémi zenei életnek, mert ez a garázssor magába foglalja Veszprém megyének, mondhatni, a krémjét zeneileg.

Máté: A Hősök is innen indult.

Boldi: A Hősök próbatermében vettük fel a zenénket.

Máté: Majdnem a legtöbb olyan zenekar, aminek van már visszhangja, innen indult. Egyre jobban szerveződni látszik, látom, hogy jön vissza egy kicsit a hangszeres zene az elektronikushoz képest, egy picit talán ötvözik is, ami jó dolog.

Boldi: Veszprém mint Európa Kulturális Fővárosa – ez szerintem egy nagyon jó lehetőség arra, hogy az itteni zenekarok több teret kapjanak. Reménykedem benne, hogy ez előre fogja röpíteni a mi zenei karrierünket is, meg a többi veszprémi zenekarét is.


„Nem szeretnénk olyan zenekar lenni,
ami semmitmondó”


Vannak konkrét terveitek a jövőre nézve?

Boldi: Vannak, nagyon fontos dolog, szerintem legalábbis, hogy kitűzzünk egy közös célt. Mi azt játsszuk, amik vagyunk, azt énekeljük, amik vagyunk, arról szólunk, amik vagyunk.

Máté: Azt be kell vallani, hogy ez valamilyen szinten egy rétegzene. Ezen szoktunk vitázni, hogy rétegzenével nem biztos, hogy akármilyen toplistán a top tízbe be lehet kerülni. Viszont ha a rétegünkben meg tudunk érinteni embereket, és meg tudunk tölteni egy Akvárium Klubot, vagy akármit, én azzal már elégedett vagyok, és ők is, csak bennük még benne van a bizonyítási vágy. Ők még többre szeretnék vinni, és ez legyen is így, drukkolok! A racionális cél az az, hogy a saját rétegünkben híre menjen ennek az egésznek.

Boldi: Az az első, hogy ezt élvezzük, és hogy minél jobb legyen, amit csinálunk. Az újabb anyagaink már nagyon erősen fognak reflektálni a mai világra. Nem szeretnénk olyan zenekar lenni, ami semmitmondó, mert a mai világban a toplisták dugig vannak tömve olyan zenékkel, amik egyperces számokban adják elő a semmit. Nagyjából ugyanazokat a célokat tűzzük ki magunknak, amiket anno kitűzött magának például a Rolling Stones, a Beatles, a Led Zeppelin, és még sok más zenekar. Ők mind azért csináltak rock ’n’ rollt, hogy reflektáljanak a mai világra, hogy valamit átadjanak az akkori embereknek. Ez régen arról szólt, hogy az emberek egymáshoz szóltak, jelentett valamit, és a hétköznapi kérdésekben is elmondták a véleményüket az adott kornak az ikonjai, akik azáltal lettek ikonok, hogy a közönség szavazta meg őket azzá. A mai világban ez teljesen máshogyan működik, mert most nem ikonokat szavaznak meg az emberek, hanem az üzletemberek hitetik el az emberekkel, hogy ő egy ikon, szeresd, vedd meg. Mi nem szeretnénk ide tartozni, nem is fogunk soha, ehhez ragaszkodunk.

Matyi: Ez a természetünkből fakad

A zenekarotok neve mit fejez ki?

Boldi: Kortól független üzenetek. Mi szeretnénk visszanyúlni olyan dolgokig, amik mindig is voltak, vannak és lesznek – például egy fa. Egy kortól független szellemet szeretnénk elkapni

Van nagy álmotok, egy koncerthelyszín, ahol fel szeretnétek lépni?

Boldi: Persze, több is: Madison Square Garden Amerikában, vagy Wembley, az itthoniak közül a Budapest Park, a Papp László Sportaréna. De ezek álmok, reméljük, hogy egyre közelebb lesznek. Szeretnénk elérni az álmainkat, az álmok kellenek az ember életében

Képek forrása: Vaczkó Balázs, Illy Orsi

Tags: bandaportrék, Doór Mátyás, interjú, Íródeák Művészeti Udvar, Károlyi Péter, Kovács Máté, Pannon UniFest, portré, Szerdahelyi Boldizsár, The Tree Band, Veszprém, Vírus 0.1, Vírus 0.2, zene, zenekar Categories: PORTRÉ
Related Posts