A 2016-ban alakult Grand Club zenekar karrierje a tavaly tavasszal debütáló Farkas vagy bárány című kislemezük után újabb nagy mérföldkőhöz érkezett: elkészült első videóklipjük az album névadó számához. A videojátékokat idéző alkotás Bősz Alexandra munkája, amit első kézből tekinthettek meg oldalunkon.

A budapesti zenekar kezdetben feldolgozásokat játszott, majd a tavalyi év elején már egy kiforrott, kizárólag saját, magyar nyelvű számokból álló repertoárt tudhatott magáénak. A banda stílusához a poprock, magyaralter, a beat, valamint a grunge irányzatok állnak a legközelebb, de sokféle hatás felfedezhető zenéjükben, mint például a pszichedelikus, surf, vagy garage rock. Szövegeik tekintetében inkább a lírai hangvétel kerül előtérbe.

Hadik Ákos, a zenekar frontembere szerint 2018 a Grand Club számára egy igazán pozitív, élményekben gazdag, sikeres év volt: “Amellett, hogy megjelent első kislemezünk, olyan helyeken, olyan zenekarokkal és annyi ember előtt játszhattunk, amilyen lehetőségekre előtte gondolni sem mertünk. Év vége fele elkezdtünk dolgozni első nagylemezünkön. Akik voltak mostanában valamelyik koncertünkön, már hallhattak is pár új számot.”

Annak érdekében, hogy a nagylemez munkálatai miatt ne tűnjenek el egyre gyarapodó rajongótáboruk elől, egy videóklippel szerettek volna kedveskedni közönségüknek. Bár elmondásuk szerint hosszú ideig úgy tűnt, hogy a videóklip egy elég távoli dolog a zenekar életében, nagy örömükre érkezett egy felajánlás Bősz Alexandra részéről, aki jelezte, hogy szívesen készítene a zenekar dalához egy animációt. “Alexandra, aki mozgókép- és animációkészítő, a Farkas vagy Bárány című dalunkat választotta. Olyan klipet szeretett volna készíteni, ami egyszerű elemekből áll, mégis megfogja a nézőt. A kiindulási pont a zenekar logója volt, és Szandi éppen egy videojátékos projekten dolgozott, amikor bevillant neki az ötlet. Így ez is meghatározza a klip stílusát.” – mesélte a klip létrejöttének történetét Ákos.

Már nem kell sokat várnia annak sem, aki szeretné élőben is meghallgatni ezt a csupa-szív csapatot, hiszen legközelebb január 25-én találkozhattok velük a Dürer Kertben a The California Nightmares és a The Swamp Creatures társaságában.

Kiemelt kép: Youtube.com