Cikksorozatunk
a hétvégi pihenés egy-egy üres óráját kívánja megtölteni olyan zenei
élményekkel, amelyeknek a szórakoztatás mellett céljuk az is, hogy a mainstream
zenei piacon kívüli világba is betekintést nyújtsanak.
Az amerikai, New York-i születésű LP, anyakönyvezett nevén Laura Pergolizzi, sokak számára új névként csenghet, pedig már egy ideje aktív részese a zenei szakmának. Az énekes-dalszövegíró eddig hat stúdióalbumot és egy bakelitet jelentetett meg. Pályafutása során pedig olyan előadóknak írt már dalt, mint Christina Aguilera (The Beautiful People), a Backstreet Boys (Love Will Keep You Up All Night), Leona Lewis (Fingerprint), Rihanna (Cheers (Drink to That) , Rita Ora (Shine Ya Light) vagy éppen Cher (Red).
A főleg indie rock, pop vonalon mozgó albumok közül most a 2016-os Lost On You-t vennénk elő. A közel negyven perc hosszúságú album összesen tíz dalt számol, amik hol lassabbak, melankolikusabbak, hol pörgősebbek, energikusabbak. LP egyedi hangja és különös atmoszférája azonban végigkíséri az összes számot. Elhallgathatjuk autós túrázás, városi séták vagy egyszerűen beszélgetés közben is a háttérben – ez persze egyáltalán nem értékelhető negatívumként. Szépen építkező, jól megszerkesztett albumról beszélhetünk.
Az album címadó dala talán az, ami sokaknak ismerősen csenghet már. A 2015 novemberében megjelentetettLost On You ugyanis 2016-os berobbanását követően, közel két éven keresztül szerepelt világszerte a legnagyobb toplistákon és uralta a rádiókat. A gigasláger a magyarországi Rádiós Top 40-ben 2016-ban a második, míg 2017-ben végül a tizennyolcadik helyen zárt.
Forrás: billboard.com
Emellett az énekesnő 2018 júniusában nagy sikerű Budapest Parkos koncertet adott, amit az idén 2019. június 28-án egy soproni VOLT fesztiválos koncert követ, ahova már legújabb Heart to Mouth című stúdióalbumával érkezik, de nem kizárt, hogy a közönség erről a korongról ismerős felvételeket is énekelhet közösen az énekesnővel.
„American Dream” – azaz amerikai álom. 1931-ben James Truslow Adams használta először ezt a kifejezést. Az amerikaiaknak ez egyfajta nemzeti, erkölcsi világkép, amelynek belső jelentése az, hogy lényegtelen honnan kerültél Amerikába, milyen társadalmi réteg tagja vagy, Amerikában új életet kezdhetsz és minden álmod valóra válhat. Talán ezzel a motivációval emigráltak Magyarországról is olyan emberek, akik később világhírnevet szereztek és óriási sikereket értek el.
Lugosi Béla
Az egyik leghíresebb magyar színész, akit mindenki csak Drakula grófként ismer, Lugoson született 1882-ben. Lugosi Béla már Magyarországon is kamatoztatta színészi tehetségét különböző társulatokban, ám a Tanácsköztársaságban aktív szerepet vállalt, a bukás után el kellett hagynia az országot. Először Berlinben és Bécsben élt, később az Egyesült Államokba emigrált és meg sem állt New Yorkig. 1931-ben már amerikai állampolgárként megalapította a Magyar Nemzetiségi Színházat, ahol hasonló sorsú magyarokkal működött együtt. A nagy áttörést mégis Dracula szerepe hozta meg neki.
Sokan nem tudják, hogy Lugosi először nem a filmben játszotta el ezt a karaktert, hanem a Broadway-en egy színházi előadás keretei között. A darab több, mint ötszáz előadást megért, ezért is kérte fel őt Drakula filmszerepére a Universal Filmstúdió. Hiába volt hatalmas sikere a filmnek, ezzel a karakterrel csak beskatulyázva maradt, és általában horrorfilmekre kérték fel. Később próbálkozott egy-egy vígjátékkal, de ezek mind elbuktak. Lugosi Béla az első világháborúban szolgált hadnagyként az osztrák-magyar seregben, ahol megsérült. Amerikában a sérülés okozta következményeket egyre erősebb fájdalomcsillapítókkal próbálták enyhíteni, ami a színész súlyos morfiumfüggőségéhez vezetett. 1956-ban szívinfarktusban hunyt el. Egyike annak a kevés magyarnak, aki csillagot kapott aHollywood-i Hírességek Sétányán.
Gábor Zsazsa
Ha ezt a nevet halljuk, általában egy Amerikában élő nőre asszociálunk, aki botrányos életéről és kilenc férjéről volt híres. Gábor Zsazsa viszont több volt egy állandóan házasodó és váló asszonynál, hiszen Golden Globe-díjas színésznő, magyar szépségkirálynő és modell volt, aki csillagot kapott a fentebb említett sétányon. Karrierje 1936-ban indult, amikor elnyerte a Miss Hungary címet. Hollywoodig meg sem állt, ahol színésznőként dolgozott, több mint ötven filmben szerepelt. Nem mehetünk el szó nélkül azonban magánélete mellett sem, hiszen kilenc férje közül volt olyan is, akivel csak egy napig voltak házasok, majd érvénytelenítették a frigyet. 2002-es autóbalesete után sorra érték a tragédiák: két agyvérzés, le kellett amputálni az egyik lábát, és még egyetlen gyermekét is elveszítette. 2016-ban hunyt el Los Angelesben, 99 évesen.
Kertész Mihály
1886-ban született Kaminer Mano néven Budapesten az a Kertész Mihály, aki a Casablanca rendezéséért Oscar-díjat kapott. Miután elszökött otthonról 17 éves korában, nevet változtatott Kertész Mihályra, amit 1929-ben angolosított Michael Curtizre. Magyar, osztrák, német és hollywoodi filmeket készített. Sajnos magyar filmjei közül egyik sem maradt fenn teljesen, például egyik alkotását 2008-ban találták meg egy amerikai pincében. 1927-ben lett a Warner Bros állandó munkatársa, Hollywoodban filmjeinek száma meghaladta a százat.
Fried Vilmos
Ha azt halljuk Fox Corporation, Fox Television Network és 20th Century Fox, sokan William Foxra gondolunk, aki ezeket a mozihálózatokat alapította. De tudjuk azt, hogy ő magyar származású és az igazi neve Fried Vilmos volt? 1879-ben látta meg a napvilágot egy zsidó származású család első gyermekeként. Csupán kilenc hónapos volt, amikor a család Amerikába emigrált és gyermekük nevét William Foxra változtatták. A kis William már 8 évesen dolgozni kényszerült szegény körülményeik miatt. 1900-ban, 21 évesen alapította első cégét, amit később eladott, hogy mozit vehessen.
1915-ben alapította a Fox Film Corporationt. Kiemelkedő és forradalmasító ötletei voltak a filmiparban. Egyetlen láncba fűzte a filmipart a forgatástól a vetítésig; filmkészítési alapelvei a cselekmény, a humor, a látvány és a fordulatosság ötvözése volt. Sok magyar színész karrierjét egyengette Hollywoodban. Fox vezette be a hangosfilmet, amit sokáig nem mertek átvenni a különböző filmkészítők, ő azonban óriási sikereket ért el vele. Megalkotta a „sztár” fogalmát is, vagyis nem a filmírókat és magukat a filmeket reklámozta, hanem a színészeket. Ez a fogalom nagy hatással volt az emberek öltözködésére, felfogására, gondolkodására is.
1929-ben Fox és a cégek válságba kerültek, csődeljárási folyamatot indítottak ellene, ahol megpróbálta megvesztegetni a bírókat, ezért hat hónap börtönbüntetést kapott. Büntetésének letöltése után visszavonult a filmipartól és szegénységben élte le hátralévő életét. 73 évesen, 1952-ben halt meg. Temetésén egyetlen hollywoodi producer sem jelent meg.
Korda Sándor
Korda Sándor kicsit kilóg a sorból, hiszen ő élt Hollywoodban, viszont igazi sikereket Angliában, Londonban ért el a London Films filmstúdió megalapításával. 1893-ban született, fiatal éveiben újságírással kereste kenyerét, 1914-től pedig filmrendezéssel is foglalkozott. A Tanácsköztársaság idején direktóriumi tag volt, viszont a bukás után kénytelen volt emigrálni felesége segítségével. Először Hollywoodban telepedtek le, de később átköltöztek Angliába. Filmstúdiójában számos remekmű készült, a legnagyobb áttörést a színes filmekkel érte el. Leghíresebb alkotása VIII. Henrik magánélete, amivel Oscar-díjra is jelölték. 1942-ben ő volt az első filmrendező, akit lovaggá ütöttek. 62 évesen hunyt el szívrohamban, nevét viseli egy filmes díj és egy filmstúdió is.
Ha meghalljuk Drew Barrymore nevét, a romantikus komédiák szerelmesi egymás után tudnák sorolni filmjeit, amik feltették arra a bizonyos A-listára, olyan színésznők mellé, mint Jennifer Anniston, Cameron Diaz vagy éppen Sandra Bullock. Szerethető személyisége és humora mindenki számára kedvelhetővé teszi, miközben egyszerre nevetünk vele és rajta – jó értelemben persze. 2017-ben pedig a Netflix szolgáltatóval kezdett közös projektbe egy kaliforniai ingatlanügynök szerepében, aki nem mellesleg egy zombi. A sorozat rövid ajánlója után a legújabb, harmadik évadot értékeljük.
A napos Kaliforniában járunk, Santa Claritában és itt, gyönyörű kertvárosi környezetben él a Hammond család. Sheila (Drew Barrymore) ésJoel (Timothy Olyphant) ingatlanügynökként tevékenykednek, míg lányuk, Abby (Liv Hewson) gimnáziumba jár. Egy félresikerült vacsora után azonban Sheila egyik napról a másikra egy belső átalakuláson esik át, és zombivá változik. Így az eddigi normális családi élet teljesen felborul, hiszen amellett, hogy teljesen hétköznapi problémákkal kell szembenézniük, ki kell elégíteniük Sheila emberevő igényeit is.
Victor Fresco(A nevem Earl, Kisvárosi mesék) producer könnyed horror-komédiát szán nekünk, ami nem csak szórakoztató, de egyszerűen, gyorsan nézhető is. Egy évad mindössze tíz harmincperces epizódból áll, így ha nincs sok időnk, akkor is be tudjuk szorítani az estébe – ugyanis megéri.
A zombivá válás következményeit maga Sheila éli meg a legkönnyebben, hiszen élőhalottként sokkal energikusabbá, élettel telibbé vált, míg támogató férje, Joel inkább az öléssel küzd. Ennek ellenére Drew Barrymore és Timothy Olyphant párosa remekül működik, a karakterek közötti szeretet átjön a játékukon. Liv Hewson is egyedi vagányságot visz Abby karakterébe, aki egyszerre lázadó tinédzser és támasz ebben a különös helyzetben. Végig van még velünk a szomszéd fiú, Eric Bemis bőrében, a nemrég mozikba került Sophie Turneres Szerelmünk napjaiból és az Éjszaka a múzeumban című filmből ismert Skyler Gisondo is. Bár az ő karaktere inkább az Abbyhez fűződő barátsága végett érdekes, de mégis fontos, hiszen „kocka” léte miatt igazából ő vezeti be a családot ebbe a különös világba.
Összességében remek történetről és megvalósításról beszélhetünk, élvezetes és fordulatos forgatókönyvvel, amihez egy remek cast társul.
Továbbiakban a cikk spoilereket tartalmaz az első három évad történéseiből.
A harmadik évad március 29-én debütált a streaming szolgáltatón, újabb tíz epizóddal. A történet egyből a második évad vége után egy nappal veszi fel a fonalat, így viszonylag gyorsan zajlanak az események.
Miután megúszták a rendőrnő, Anne (Natalie Morales) előtti lebukást és nem kellett elmenekülniük a városból, Sheila és Joel próbálnak mindent visszarendezni a számukra normális kerékvágásba, és folytatják a nácikból való élelemgyártást. Mindeközben Abby és Eric igyekeznek minél távolabb kerülni a város határán történt robbantástól, amit okoztak.
Az újabb évaddal tehát nem szűnnek a bonyodalmak, sőt a Szerbia Lovagjai renddel egy újabb, eddig ismeretlen probléma is felüti a fejét, mivel ők az élőholtak megölésére tették fel életüket és legújabb célpontjukat pont Santa Claritában keresik. A készítők már komolyabb kérdéseket is felvetnek, mint az örökké tartó kapcsolat és szerelem kérdését, ahogy a segítség fogalmát is próbálják a Hammond család helyzetére formálni. Hiszen, ha Sheila képes segíteni olyan embereken, akik szenvednek, azáltal, hogy élőhalottá teszi őket, megteheti-e? Mivel az élelemforrás még mindig egy másik emberi élet, amit meg nekik kell kioltaniuk, anélkül, hogy magukra ne tereljék a gyanút. Emiatt pedig újabb konfliktus forrás kerül elő, hiszen a házasok véleménye az esetek nagyobb részében mindig eltér.
A Charlie angyalai sztárja még mindig képes elvarázsolni minket, annak ellenére, hogy a karaktere sorra hozza a megkérdőjelezhetőbbnél megkérdőjelezhetőbb döntéseket. Joel pedig újabb színt kap a történetben, hiszen a Szerbia Lovagjaival kapcsolatos magánakciói bár kihatással vannak a családra, leginkább az ő karakterfejlődését segítik, hogy többé válhasson, mint egy zombi férjévé.
Abby és Eric különös kapcsolata is egy újabb szintre lép, bár erre sokáig kellett várnunk, hogy ők is beismerjék. A készítők szerencsére nem feledkeztek meg arról, hogy az iskola nem csak egy helyszín, ahol beszélgetni tudnak, de egy hely, ahol alapból tanulnak, így nem próbálták meg teljesen kivonni – sőt Abby aggódása Eric jövőjét illetően is egy fontos pillanat.
Szerencsére mellékszereplőkkel is tovább színesedett a sorozat, ami egy újabb felfrissülésnek bizonyult, és bebizonyította, hogy bár Sheila és Joel nem a legjobb emberek ölés és emberevés tekintetében, de nem is a legrosszabbak, hiszen nem váltak szívtelen gyilkosokká és képesek segíteni másokon – nem csak önmagukon.
Mivel a premier még csak most történt meg, izgalmas lesz a híreket várni, hogy egy ilyen, történetben fordulatos és erős évad után vajon megújítják-e egy újabbra. A Netflix sajnálatos módon mostanában nem a legjobb döntéseket hozta a One Day A Time vagy az American Vandal elkaszálásával, de remélhetőleg a Santa Clarita Diet nem erre a sorsra jut.
A sorozat jelenleg a Netflix kínálatában érhető el.
Photo: László Mudra - Rockstar Photographers - http://www.facebook.com/festivalphotographers
Mint mindig, így idén is eseménydús a tél vége, a tavasz eleje a fesztiválok tekintetében: ilyenkor jön ki a legtöbb nagy név, ami miatt érdemes fesztiválokat választani.
Közülük négyet tekintünk át jelenlegi állapotában: rendezés, nevek, színpadok és minden egyéb tekintetében. Ezek a fesztiválok a metált közepes DJ-kkel keverő VOLT, az egyre inkább feltörekvő és pénztárcabarát Strand, a kétarcú Balaton Sound és a meglepően alternatív Sziget lesznek. Ennél sokkal több fesztet lehetne említeni, hiszen lassan minden kisebb fesztivál hoz óriásokat, gondolunk itt a velencei Rita Orára, a Fezen metálkavalkádjára, de a kisvárdai Redfoo és Bassjackers is erősnek hangzik.
VOLT
Mindig a legkorábbi nagyfesztivál, idén is belehúztak; egyesek szerint ez ambivalenciát okoz, a Sziget kistesójaként mégis nagyon-nagyon erős felhozatallal sikerült előrukkolni.
Forrás: petofilive.hu
Lesz Slipknot, amiről szerintem nem is érdemes beszélni, hiszen a VOLT-ot ért csúfolódások, miszerint folyton csak a 2000-es évek óta levezető nagy neveket tudják elhozni, esetükben nem helytállók, sőt idénre a legkeményebb albumot ígérik, ami a turné alatt pár dallal már biztosan felvonul. Sopronba látogat még Slash is, a Black Eyed Peas, a DJ-k közül pedig megemlíteni Martin Solveiget és Robin Schulzot érdemes elsőként. Dicsérendően bántak a kisebb külföldi nevekkel, és a kisebb színpadokra, ha névben nem is, de szórakoztatásban tízpertízes produkciókat hoztak el. Ilyen például a !DelaDap, vagy Habstrakt, de Jan Blomqvist, illetve a Kolektiv Turmstrasse fellépései is sokakat fognak megmozgatni.
A programtábla sok támadást kapott: mindjárt az első napon a Papa Roach és a Slipknot közötti Cypress Hill teljesen érthetetlen, sokan hangot is adtak ezeknek. Az idén rengeteg DJ-t felvonultató VOLT a második színpadra teszi egymás után Solveiget és aLost Frequencies-t. Ez csak abban az esetben lesz jó döntés, ha nem a tavalyi sátor alá akarják szorítani a kereteket, ahol egy Punnany-n is rengetegen álltak, illetve Robin Schulz erősen basszusos szettje alatt LP-t énekeltetni a szomszédos színpadon talán a legveszélyesebb döntés, ezt hangtechnikailag nehezen lehet eszközölni.
A szervezés sokban nem fog idén sem változni, magyar fellépők százai várhatóak, köztük olyan meglepetésekkel, mint a Ricsárdgír a Petőfi Nagyszínpadon. A kempingezőknek lesz kedvező, hogy földalatti csöveken keresztül egy korszerűbb vízrendszert építenek ki nyárig. Plusz pont a beköltözős napért, ahol a Sopron Színpadon a Kiscsillag is zenél, illetve hajnalban Korda György és Balázs Klári teszi fel az i-re a pontot.
Összegzés: A VOLT idén minden híresztelés ellenére nagyon rendben van, minden évben nem lehet Iron Maiden sem, hazai és külföldi nevekben is erős vállalások vannak, melyek olyan egészet hoznak össze, amely egy maradandó emlékben koronázódik meg.
Balaton Sound
Azt hiszem, butaság lenne kijelenteni, hogy nem világszínvonalú, és simán csak átlagos fesztiválról beszélünk, itthon mégis rengeteg beszólást kapott, csomóan már az Exit fesztivált emlegetik helyette, bár még mindig nem említhető egy lapon a két esemény. Ami kifogásolható, az a fellépők kétarcúsága, na nem mintha ez szomorú lenne, talán az „őssoundosok” morognak a sok rapperen, akik nem mellesleg kegyetlenül jól lettek összeválogatva.
Forrás: starity.hu
MadeinTYO, Buddy, G-Eazy, Denzel Curry, mellettük kettő kétséges arc, az EFOTT-on betliző Sean Paul és a híres számokat alig felmutató Desiigner. Az idei Sound tele lesz olyan fellépőkkel, akik nemcsak tehetségesek, emellett hatalmas bulit is csinálnak. Beszédes az is, hogy az első napon Valentino Khan messze nem számít nagy névnek, illetve Paul Kalkbrenner Elrow színpados fellépése is megmutatja a feszt nagyságát. A fellépők eszméletlenül erősek, a DJ-k közül a kisebb nevek is abszolút verhetetlen lineupot képeznek, és visszatér a jó öreg techno is.
Az árak borsosak, de ennyi napért teljesen elfogadható, inkább a fesztivál területén fogyasztandó alkohol okoz majd maradandó lelki sérüléseket, főleg a kattogással egyenesen arányos koktélok lesznek túlárazva. Okosan lettek a bérlettípusok kitalálva, mindenképpen a leghosszabb időtartamút éri meg beszerezni, hogy aztán hat napra ismét az elektronika fővárosa legyen Zamárdi.
Sziget
Talán az első, ami egy fiatal külföldinek eszébe jut, ha Magyarországról kérdezzük. Nevezhetjük holland kisvárosnak, a sokszínűség fellegvárának, a Sziget meghatározó szereplő világszerte a fesztiválok között, és lassan egy szinten emlegetik a Glastonburyvel, a Downloaddal, egyedül a sokszínűség az, amelyik mindebben hátráltatja, és valószínűleg emiatt sosem lesz a Wacken közelében, amely sokkal tematikusabb, és ezzel a világ összes metálos arcát megnyeri.
Forrás: korkep.sk
A Sziget azonnal robbantott, Ed Sheerannel nyitva már jegyet sem lehet kapni arra a napra. Aztán a lendület rapszodikusan váltakozott, végül eposzi headlinerlista született a rapzene reformerével, Post Malone-nal, The 1975-al, Martin Garrixszel, de végtelenségig lehetne sorolni a gigászokat, ami egy egyszerű keresés után is elérhető. Egyetlen támadási felület a The National lett, ami headlinernek közel sem nevezhető, számunkra ismeretlen zenekar lesz szombat este főműsoridős programfelelőse a Szigetnek.
Ami szembetűnő talán a tavalyiakhoz képest, hogy nagyon elment az alternatív zenét képviselő fellépők irányába a fesztivál, ami önmagában nem gond, csak a sokszínűséget felváltották a kevésbé ismert külföldi fellépők, akik feltörekvőnek néha nehezen nevezhetők. Nem ide tartozik a CHVRCHES, a Kodaline, a már átmeneti lakcímmel rendelkező Tom Odell.
Pluszpont az erős lemezlovasokért: Vini Vicivel, Carnage–dzsel, a hajóra rárakott Sigalával. Visszatéra metál meg a rock is a VOLT-ot korábban látogató Of Mice and Men képviseletében, de a nemsokára Akvábankoncertező Frank Carter is kilátogat a Hajógyárra.
Az árak viszont már bizonyos, hogy nem magyar pénztárcának készültek.A100 000 forintos Early Bird jegy is lélektani határ volt már, a kempingjegyekkel együtt pedig röhögve ott lehet hagyni erős havi magyar fizetéseket a Szigeten. De amíg már hónapokkal előre elfogynak napijegyek, az ár mehet feljebb, a show pörög tovább.
Strand
Évekkel ezelőtt körülbelül semmit nem tudtunk a fesztről, mára pedig Jason Derülo és Anne Marie, továbbá Dimitri Vegasék képezik a neveket.A legnagyobb robbanás minden bizonnyal a Strandé volt, hiszen egy mostani VOLT-bérlet ára a Strand VIP-be engedett betekintést a jegyárfordulók előtt.
A VOLT-ról átköltözött a Petőfi Zenei Díj is. A színpadokat tekintve kreatív nevek hiányában egyesről, kettesről, hármasról beszélünk egyelőre, a VOLT-tal párhuzamosan pedig majdnem ugyanazok az elemek vannak, a második színpadnak megfelelő nagysátor például a fényfestéstől eltekintve pontosan ugyanaz volt, és további kisebb színpadoknál is ugyanazokkal a térelemekkel találkoztunk tavaly a két fesztiválon. Ez azoknak, akik mindkét fesztivált látogatják, biztosan csalódás lesz, az egyedi látványvilág elmarad. Viszont a pénztárcabarát fesztivál itt van az összes lényeges magyar fellépővel, pár külföldi óriással, akik már hazajárnak ide.
Ez amúgy megszokássá válik, az olyanok, mint korábban a Prodigy tette, a Hurts volt az, aki Sziget-EFOTT-VOLT kör után ide tökéletes lett volna, viszont ők pont szünetelnek. Így jött a képbe például Steve Aoki is, akit nem kell bemutatni, hiszen tavaly a Limp Bizkit után Fred Durstöt hívta a színpadra, és a helyszínen mixelte meg a leghíresebb számát a zenekarnak. Így elmondhatjuk, hogy biztos megoldásokat választott a Strand; Fluor évekkel korábbi riportjából idézve: „Ha rádobsz egy disznóra, azon is rappelek,”. Ez mindent elmond arról, hogy a buliztatás legjobbjai jönnek, a hangulat pedig garantált. Ha jó nyár végi programot keresünk megmaradt pénztárca-foszlányunknak, aminek maradékát kedvünk lenne elverni, a Strand a lehető legjobb megoldás.
Összegzésképpen talán annyit lehet elmondani, mindenki megtalálja a maga igényeinek megfelelő fesztivált. A legnagyobb tényező a hazai tábornak a pénztárca, és csak utána a fellépők, az inkább élményt nyújtó Művészetek Völgye vagy egy Fishing eltörpül ezek mellett, de nem szabad mellettük sem szó nélkül elmenni. Ezek még alakulhatnak persze, ugyanúgy, ahogy az ország négy óriása kiegészül, és teljes programtáblát ölt, de a lényegi rész adott, ezek alapján már eldöntheti mindenki, hol szeretné megkoronázni 2019 legszebb napjait.
Kiemelt kép: László Mudra – www.facebook.com/festivalphotographers
2018-ban indult útjára a Chilling Adventures of Sabrina a Netflixen, és a 2019 április 5-én érkező második évadra nagy feladat vár! (A cikk kis mennyiségben spoilereket tartalmaz, olvasása saját felelősségre.)
Aki képben van a Sabrina, a tiniboszorkány című sorozattal (1996-2003), annak az ismert és szeretett karakterek mellett is idegennek hathat a sorozat. A Netflix adaptációja az Archie Comics által kiadott képregénysorozat alapján dolgozik: sötétebb hangot megütve, mint az ezredfordulós sitcom.
Sabrina Spellman (Kiernan Shipka) döntés előtt áll: Halloween estéjén betölti a tizenhatot, és a hagyományok szerint be kell írnia nevét a Sátán könyvébe. A fiatal lány azonban meghasonlik önmagával. Félig boszorkány, félig halandó, így számára nem csak egy protokoll dolog aláírni a fenevad könyvét, hanem egy nehéz választás: a boszorkány családja, vagy a halandó barátai. A „kettős élete” következtében más az értékrendje, mint az Éj egyházának (boszorkányok gyülekezete), ez pedig megnehezíti a döntéshozatalt, és rengeteg kérdés merül fel Sabrinában, legyen az az elhunyt szüleivel vagy az Éj egyházába vetett hitével kapcsolatos. Ezek a kérdések és a környezetében sajátosnak számító ítélőképessége pedig bonyodalmat bonyodalomra halmoz.
A sorozat dramaturgiailag nagyon ügyes libikókákat alkalmaz – sokszor azt hinnénk, hogy valaki végre megkap valamit az igenis kijáró boldogságból, majd csak nézünk a mézesmadzag után. Ebből néha származik kiábrándulás-érzet, viszont rendkívül élvezhető tud lenni. Pláne, hogy nincs kőbe vésve, hogy mikor vált irányt a pozitív és negatív események közötti hinta. Ez a kiszámíthatatlanság hozzáad az izgalomhoz, amit már maga a képi világ is felkelt a nézőben. Akik tisztában vannak az eredeti képregénnyel, esetleg láttak már feldolgozást belőle, azoknak feltűnő és kellemetlen lehet Salem, a macska jelentőségének hiánya. Az, hogy nem beszél, az egy dolog, viszont familiárishoz képest kevés jelenése van. Ez pedig szimplán elkeserítő. Sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Egyszer-kétszer ott van, amikor nagyon kell, de ez összességében kevés. Akármennyire szeretjük a macskát, felmerül egy „oké, hogy van, de minek?” érzés.
A készítők azzal, hogy nem akartak egyszerre túl sokat, becsülendő és jó döntést hoztak. Nem akar túlságosan eredettörténet jellegű lenni a sztori és egyáltalán nem száraz. Nincsenek feleslegesen hosszú regélések, ami pedig egy ilyen koncepcióban simán benne lehetne – de szép megoldásokkal, részleteiben tárják fel a történetet. Ha valami kiderül, az nyilván felvet további kérdéseket, de előfordul, hogy csak később kapunk rá választ. Ez pedig egy remek lépés forgatókönyv szempontjából, mert olyan információk kerülnek a felszínre, ami miatt tudni akarjuk, hogy mi fog történni.
Forrás: digitalspy.com
Ha valakinek nehezen bírja a gyomra a vér látványát, az előre készüljön. A sorozat hajlik a sötétebb oldal felé, és nem ódzkodik a rituálék, varázsigék, kegyetlenségek explicitebb bemutatásától – megjelenik még a kannibalizmus is. Érdekfeszítő jelenetek, esztétikailag szemet vonzó képek és minden, ami felébreszti a boszorkány-feelinget.
Az intró egy grafikai megoldásokból álló képsorozat, érdekes átvezetésekkel. A színek kontrasztjával és a rajzolási stílussal, valamint az aláfestő zenével kombinálva megadja azt a kicsit sötét, hátborzongató alaphangot, ami átvonul a sorozat egészén. Az évad elején a készítők előszeretettel alkalmaztak homályosabb képeket, ami valahol meglepően jól sült el, máshol elvette egy-egy jelenet élét. Talán pont a hatás kiszámíthatatlansága az, ami miatt észrevehetően csökkentek, és majdhogynem el is tűntek az ilyen vizuális megoldások. A látványvilág kreatív, nagyon reálisnak hat és fortélyosan vannak elrejtve az apró utalások. A soundtrack még egy lapáttal tesz arra a kupacra, ami olyan érdekessé teszi ezt a sorozatot.
A színészeken látszik, hogy odaadóak a karakterekkel szemben, és ők maguk is érdeklődéssel és nyitottsággal fordulnak a történet felé. Hilda és Zelda néni (Lucy Davis és Miranda Otto) dinamikája a „jó zsaru-rossz zsaru” kontrasztban fantasztikus. Ambrose (Chance Perdomo) mint a laza, nyugodt unokatestvér jól megállja a helyét, de amikor azt kívánja meg a helyzet, hogy komoly legyen, vagy éppen nagyon feszült, akkor is hiteles tud maradni. A többi karakter is összetett és jól megformált, legyen szó Sabrina legjobb barátairól (Jaz Sinclair, Lanchlar Watson), vagy a Furcsa nővérekről (Tati Gabrielle, Adeline Rudolph, Abigail F. Cowen).
Ki kell emelnem Madame Satant mint karaktert és az őt játszó Michelle Gomezt – az ő neve ismerős lehet több más sorozatból, például a Ki vagy, Doki?-ból is. Itt sem okoz csalódást.
Harvey Kinkle(Ross Lynch) romantikus szálként jól megállja a helyét, de a saját története sincs elhanyagolva. A színésznek pedig sikerült kitörnie a régi, disneys évei miatt kialakult skatulyából.
Kiernan Shipka mint Sabrina Spellman pedig szinte mindent visz. Első ránézésre egy aranyos, törékeny kislány a szomszédból, akinek néha vaj van a füle mögött, mert nagyon szeretett volna elérni valamit. Megértő, kiáll másokért és felvetődnek benne kérdések, amiktől saját magunk is elgondolkodunk egy kis önreflexiót eredményezve. De mindettől eltekintve, amikor kést tart valaki nyakához, olyan jól meg tudja teremteni az egészet, hogyelhiszem, tényleg megöli azt az embert, és ha az útjába állok, akkor nekem is annyi. Hidegvérrel és minden lelkiismeret-furdalás nélkül, amitől még egy kicsit a hideg is kiráz. És ez valami elképesztő.
Az évadzáró és az ünnepi különkiadás pedig messze nem varrta el az összes szálat, ezzel közel tökéletes alapot szolgáltatva egy új évadnak. A Netflix pedig azt nyilatkozta, hogy a második évadban Sabrina felfedezi a személyiségének sötétebb oldalát, ami magában is sokat ígér. Ha többet megtudunk a boszorkányakadémiáról, vagy hogy az antagonistának mégis mik a szándékai, akkor tényleg egy feszült, várakozással teli évadnak nézünk elébe.
A visszaszámlálás pörög, már csak pár nap van hátra. Varázsigés könyveket, bájitalokat előkészíteni, és hajrá!
Bájos virágmotívumok és vad, tengerészmintás anyagok, pöttyök és csíkok, botanikus, vagy cikk-cakk motívumok. A Laud termékek tökéletes iskolapéldája a kellemes és hasznos találkozásának: praktikus és minőségi termékek a szemnek kedves mintákkal – ráadásul gondosan környezetkímélő tudatossággal készülnek. A márka megálmodója Balassa Klaudia, aki maga tervezi és készíti a termékeit, melyek között találunk táskákat, hátizsákokat és hölgyeknek szánt különlegességeket, mint neszesszerek, smink- és táskarendezők, kozmetikum-tartók, egyéb hasznos holmik. Egyik legizgalmasabb sorozata a bevásárláshoz és étkezéshez hasznos, kiemelten környezettudatos termékcsaládja.
Ha a multicégek tömegcikkei helyett valami különlegességre vágyunk, amelyek garantáltan nem jönnek velünk szemben az utcán, akkor a Laud termékek között biztosan jó helyen keresgélünk. Klaudia a tömeggyártás helyett szeret új anyagokkal és termékekkel kísérletezni, ezért a raktárán lévő holmik csak limitált számban kaphatók, illetve alapul szolgálnak a saját tervezéshez, ha egyedi, személyre szabott dologra vágyunk.
Így álmodtam meg én is sárga alapú és napraforgó-mintájú tavaszváró táskámat. Klaudia minden részletre ügyel és precíz, alaposan kikérdez, hogy pontosan mit, hogyan szeretnék, majd nekilát a megvalósításnak. Még arra is ügyel, hogy a tépőzár színe passzoljon a táska egészéhez, ha pedig olyan anyagot szeretnénk, ami jelenleg nincs nála, minden követ megmozdít, hogy beszerezze nekünk. Hihetetlenül gyorsan, egy-két nap alatt elkészíti az álomtáskámat, mely gondos csomagolásban, kézzel varrt címkével és kártyával érkezik. A táska pont olyan szép, mint amilyet elképzeltem, igényesen varrt és munkált. Egy hét alatt szinte minden helyet bejárunk, amit a városi élet enged és követel, kis táskám pedig pár nap használat után is ugyanúgy bírja a strapát.
Fotó: Balassa Klaudia
Már a tervezésénél és rendelésénél, a gondosan összekészített csomag kibontásánál is érezhető a sajátos báj, amit a kézműves termékek hordoznak a tömegcikkekkel szemben. Steril üzletben vagy honlapon válogatás helyett egy barátságos és segítőkész személlyel kommunikálunk, és már maga az élmény is különleges, hogy mi tervezhetjük meg saját holminkat. Hát még az érzés, amikor a dicséretekre és a szokásos “jaj de jó, ezt hol vetted?” kérdésekre azt mondhatjuk: “köszi, de ebből csak egy van, ezt nekem személyre szabva készítették”.
Fotó: Balassa Klaudia
Külön említést érdemel Laud egyik legizgalmasabb termékcsaládja: a környezettudatos, csomagolásmentes bevásárlás mozgalmának szellemében készült piacos szütyők, tüllszatyrok, ételtartó tasakok, uzsonnás, vagy péksütis zsákok. Klaudia különösen praktikusra tervezi ezeket a termékeket, így például a szalvéta egyben terítő is lehet étkezés közben, a szendvicses tasakba pedig kis belső rekeszt rejtett, amiben az evőeszközöket tarthatjuk. Nemrég új sorozatot is indított a saját maga tervezte linómetszetes nyomataival (ezek egy illusztrált receptkönyv előfutárai), amelyeket szatyrokon, szendvics- és kenyér zsákokon is lehet kapni, így bevásárláskor vagy akár ebédidőben is felvághatunk velük.
Fotó: Lutor Katalin
Egy kicsit fel is vágtunk. Elvittük bevásárolni a tüllszatyrokat nem egyszer, nem kétszer. Telepakoltuk színes zöldségekkel, mindegyiket külön-külön, egy csomagban ugyanis három különböző méretű szürke tüllszatyor érkezett Klaudiától. Mind finom, puha, öröm vele a vásárlás. A kasszaszalagnál aztán jól meg is néznek, mintha a suliban nekem lenne a legmenőbb tolltartóm. Körém felpakolják a pékárut egy nejlonban, a zöldséget még két másikban. Az elválasztó-táblák között viszont ott lapul a magabiztos környezettudatosság egy csipet stílussal, ahogyan azt kell. A pénztárban a hölgy mosollyal nyúl érte, hiszen ez valami más, nem a megszokott. Majd látom az arcán, megérti: nincs több egyszer használatos műanyag. Persze nehéz elkerülni, de ha csak ennyit tehetünk, hát miért ne tennénk? Ha ügyesek vagyunk, erre ugyanúgy rá tudjuk ragasztani a vonalkódot, akárcsak a nejlonzacskóra, vagy a műanyaggal kiegészített papírtasakra.
Fotó: Lutor Katalin
Ez a fajta odafigyelés a szívben elültetett jó érzésnek köszönhetően csodás függést eredményez. A tüllszatyrok mellé már keressük is a kenyeres zsákot, aztán indulás a piacra, az áruházba, hogy megmutathassuk mindenkinek: mi így vigyázzuk a Földet, tudatosan, divatosan, Laud termékekkel.
Sirályokkal körülrepült, magányos angol sziget, ahol folyik a whisky, és szól a jazz. Akár idilli is lehetne ez a kép, a festői környezetben azonban sorra halnak az emberek. A láthatatlan hóhér szedi áldozatait a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.
Agatha Christie Tíz kicsi néger című nagy sikerű krimije 1939-ben jelent meg az Egyesült Királyságban. Néhány hónappal később már Amerikában is olvashatták, amely Magyarországon Vécsey Leó fordításában jelent meg 1941-ben. A közismert mű azóta számos film- és színházi adaptációt inspirált, mára pedig a cím vagy az arra tett utalás már önmagában is vonzza a közönséget. A magával ragadóan izgalmas történetet ezúttal a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila állította színpadra. Az előadás méltó a krimi koronázatlan királynőjének művéhez, a darab ugyanis a színházi eszköztár számos kiváló megoldását felsorakoztatja.
A látvány már a terembe érkezéskor figyelemfelkeltő. A stílusosan berendezett, magányos angol sziget szobájában már ketten ülnek. A néző a műsor kezdete előtt észreveszi őket, megfigyel, kérdez, beszél róla, találgatásokba bocsátkozik, de semmiképpen sem közömbös irántuk. A függöny és felvonásának hiánya elmés megoldás, ezzel ugyanis beemeli a nézőt a történetbe. Először mint külső szemlélő van jelen a közönség, aki a későbbiekben ugyanolyan korlátolt tudásával, mint a szereplők, átéli az izgalmakat és öntudatlanul is suttog, beszél, magyaráz, találgat, borzong vagy éppen zaklatottan figyeli a történéseket.
Fotó: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
A két szereplő után sorjában érkeznek a többiek is, akik látva a falon lógó tíz maszkot, viccelődnek a tíz kicsi néger mondókáján. Ironikus, hogy ezzel mintha későbbi sorsukat jövendölnék meg, ettől pedig még erősebb ellentét feszül majd a későbbiekben humor és félelem között. A néhol humorosra vett jelenetek, a viccek, a jól komponált feleletek oldják a közönség feszültségét, hogy aztán még nagyobb hatása legyen az újabb maszk eltűnésének, amely egy újabb áldozatot szimbolizál. A maszkokra a közönség is hamar felfigyel, és a későbbiekben azt lesi, mikor és hogyan tűnik el egy újabb, majd aggódva és idegesen várja annak felismerését, kit gyilkoltak meg. A maszkok itt nem pusztán kellékek vagy egyszerű látványelemek, hanem a hatáskeltés és előrejelzés elemi eszközei is.
A közönség figyelmét nemcsak a mozgalmas események sorozata és a meggyőző színészi játék foglalja le, hanem a fények, hangok és az összkép is nagy hatással van rá. Egy adott pillanatban mintha nem is krimit látnánk. A darab olyannyira megragadja a néző figyelmét, hogy szinte már nem érzékeli a valóságot, hanem beleéli magát a műbe. Fogynak az emberek, néhányan csendesen körbejárják a szobában levő medvebőrt, miközben kísérteties gyermekdal hallatszik. Elsötétül a baljós tér.
Fotó: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház / Bereczky Sándor
A néző a történet szereplőivel együtt éli át az események minden pillanatát. A szereplők ugyan kimennek abból a szobából, ahol a történet nagy része játszódik, de sosem tudjuk, mi történik a falakon túl; ahogyan maguk a szereplők sem. Egyik fordulat követi a másikat, az események dinamikájában pedig teljes a zűrzavar; úgy a színpadon, mint a közönség soraiban. Minden érthetetlen, a gyilkos pedig mindenki számára láthatatlan hóhérként szedi áldozatait. Minden gyilkosság után kivetített képeken látjuk az áldozatokat, a szereplőkhöz hasonlóan pedig mindannyian tudni véljük, ki a gyilkos. Végül aztán mindannyiunkat átvernek, mi pedig egy emberként döbbenünk meg a valódi hóhér kilétén.
A szereplők nagyszerűen megformáltak. Az elején mindenkit sorjában megismerünk, majd az ellenük felhozott vádakkal is tisztába kerülünk, amiért veszélybe kerül az életük. Természetesen tagadnak, ártatlannak vallják magukat. A gyilkos azonban kedve szerint játszadozik velük, majd feldúlt lelkiállapotában mindenki bevallja szörnyű hibáját. Még a legfeddhetetlenebb jellem is bűnös. Igazi karakterek ők, valódi egyéniségek, akik mégis együtt válnak áldozatokká.
A történet végén már csak egy férfi és egy nő áll a színpadon, akik a közösen átélt borzalmak hatására kerültek közel egymáshoz. Ketten vannak, de egyikük gyilkos. A legváratlanabb fordulatoknak ekkor leszünk szemtanúi. Egymás ellen fordulnak, a feszültség egyre nő, végül belép a valódi hóhér, egy harmadik szereplő. A látvány elemei ekkor a fényre, árnyékra, sötétségre és a homályra alapozottak. A láthatatlan hóhér a ködösnek, homályosnak tűnő sötétből lép elő, a homályosság pedig mint köd foszlik fel, épp úgy, ahogyan a kétely és a bizonytalanság helyét átveszi a bizonyosság: megvan a gyilkos. A néző újra ugyanazon tudás birtokában van, mint a szereplők. Látszólag elérkeztünk a végkifejlethez, de a csavarok és fordulatok az utolsó percekben is bőven tartogatnak meglepetéseket.
Fotó: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
A láthatatlan hóhér sikere nem csupán a látványban rejlik. Hangulata, fordulatai, történetvezetése, meglepetésekkel teli eseményfonala, a humor forrása, a feszültségkeltés eszközei a közönséggel játszanak. A néző még ha akarna, akkor sem tudna passzív szemlélő maradni. Egy idős hölgy a mellette ülőnek azt magyarázza, ki lehet a gyilkos. Egy fiatal nő hangosan felnevet. Egy középkorú férfi véletlenül elsuttog egy rövid káromkodást. Mások a maszkokat figyelik. Bárhogyan is reagálnak a közönség egyes tagjai, összefűzi őket a közösen átélt izgalom, nyugtalanság, várakozás, türelmetlenség, találgatások sorozata.
A színészi játék is különleges, hiszen minden szereplő egyéniség, külön élettörténettel, sajátos tulajdonságokkal. Mégis mindegyikük úgy tűnik ki a többiek közül, hogy nem nyomja el a másikat. Mindenki egyéniség, de összeköti őket a közös sors és a veszély, egységgé kovácsolva őket.
Az idei év április elseje kiemelten különleges, főleg az irodalmat szeretők körében, ugyanis ma ünnepli Milan Kundera a 90. születésnapját.
„A regény nem az író vallomása; a regény azt vizsgálja, mi az emberi élet a csapdában, amellyé a világ vált.”
A cseh születésű regény- és drámaíró a prágai egyetemen irodalmat és filmművészetet tanult, illetve jazz-zenészként dolgozott diákévei alatt. Egész fiatalon belépett a kommunista pártba és besúgóvá vált. Hangot adott nemtetszésének bizonyos eszmékkel (személyi kultusz) kapcsolatban, így a pártból kizárták. Franciaországba emigrálása után még publikált cseh nyelven, azonban 1993-tól már csak franciául jelennek meg művei.
Az elfogultságot háttérbe szorítva igyekszem ösztönözni az Olvasókat arra, hogy kézbe vegyék az említésre kerülő műveket és megismerjék Milan Kunderát. Jelen írás nem próbálja értelmezni, feltérképezni az író egyes regényeinek világát, inkább össz-egészként mutatja be az írói attitűdöt, amelyhez szorosan kötődik a világháborúk utáni közép-európai létélmény. „A történelmi helyzet voltaképpen nem témája a regényemnek: jelentősége számomra annyi, hogy újszerűen, nyersen világít rá az engem foglalkoztató egzisztenciális témákra: ezek a bosszú, a felejtés, (…), az ember elidegenedése tulajdon cselekedeteitől, a szexualitás és a szerelem különválása…” – mondja első megjelent regénye (Tréfa) után. Azonban ez a gondolatmenet kiterjeszthető a további műveire is (A lét elviselhetetlen könnyűsége, Az élet máshol van).
A 20. században a regény válhat az egyén és világ kapcsolatát tükörként bemutató egésszé, amelyben különböző viszonyok kapcsolata rendezi egységbe a megírt világot. Az egyén önmagához és környezetéhez fűződő viszonya, az egyes ember és a társadalom szembeütközése, a folytonos identitás keresése, majd elvesztése, illetve az erkölcsi romlás. Állandó konfliktussá válik a lelkiismeret és hatalom. Az író eszközéül az irodalmat választotta, amelyben számot ad tapasztalatairól, a kor politikai helyzetéről, mindezt az egyén szemszögén keresztül, aki elszenvedője saját világának.
Forrás: dailyasianage.com
„Egyesek mindenekelőtt tanúságtételt keresnek a regényben egy országról, egy társadalomról” – vallja Kundera. Nem függetleníthetünk el egy történelmi korszakot akkor, amikor a kontextus és a regényvilág alapvetően kimondja, mikor és hol játszódik. Azonban a megadott idő és tér kizárólagos értelmezése különféle tévutakra vezet, hiszen az író éppen azt próbálja hangsúlyozni, szereplői ebben a létállapotban kényszerűek élni. Az első szerzői ítélet valóban az, hogy a 20. század borzalmaiba helyezi az egyes alakokat, de ebből azután az egyéni életút, meghozott döntések jóval túlmutatnak. Nincsenek általános érvényű dolgok, kapaszkodók, elveszett a magánélet, és kérdésessé vált maga a hit is. Ebben a világban kell mozogni a szubjektumnak úgy, hogy létértelmet keres.
Milan Kundera szereplői egy adott pillanatból, helyzetből vagy képből születnek és képesek egy egzisztenciális probléma jelzéseivé válni, de sosem hús-vér emberek. Hangsúlyozottan a fiktív világon belül mozgó fiktív alakok. és ez a világ a választható lehetőségek közül csak egy éppen kiemelt és szétírt valóságélménnyel rendelkezik. A jellem kérdőjeleződik meg, az „én” világtapasztalata, az ebből fakadó cselekedetek és viszonyok. A belső tudatban keresendő igazság válik hangsúlyossá. ”Regényeim alakjai az én saját meg nem valósult lehetőségeim. Ezért mindegyik alakomat egyformán szeretem és egyformán borzadok tőlük…” – fűzi hozzá. Önellentmondásban vizsgálható az a kérdés, adja-e valamely szereplője szájába saját filozófiai elmélkedését, hiszen a fentebb leírtak szerint csakis fiktív létükben beszélünk a regények alakjairól, de az író egyértelműen visszautasítja az azonosítást, vagy akár az azonosság keresését.
Megfigyelhető egy olyan írói magatartás, ahol magában az ellentmondásban kerül értelmezésre a világ, legyen az valódi vagy fiktív. Mélylélektani ábrázolásban a belső vívódás elevenedik meg, bonyolult és páratlan érzelmek kerülnek középpontba. A sorsukkal állandó harcot vívó szereplők keresik a boldogságot, miközben újra és újra elveszítenek valamit magukból. Megjósolhatatlan életutakat, túlfűtött testi-lelki kapcsolatokat, érzelmileg felkavaró helyzeteket, örökös szabadságkeresést és a szerelem józan határát súroló eseménysorozatot vetít Kundera az olvasói elé. Bármely regényét vegyük is elő (Tréfa, Az élet máshol van, Búcsúkeringő, A nevetés és felejtés könyve, A lét elviselhetetlen könnyűsége, stb.), az olvasás eddig idegen és szokatlan élményét képes megidézni.
Felhasznált irodalom:
Kvetoslav Chvatik: Milan Kundera regényeinek világa, ford.: N.Kiss Zsuzsa, Európa kiadó, Bp., 2002
Ezen a héten egy olyan előadót ismerhetünk meg, aki bár 14 éves kora óta dalokat ír, olyan előadóknak hozott sikert a dalaival, melyeket mindannyian ismerünk, például Justin Bieber, Selena Gomez és Shawn Mendes.
Julia Michaels 2017-ig csendben elbújt a dalszövegei mögött, ebben az évben viszont szinte felrobbantotta a brit rádiókat az Issues című „első” dalával, és megjelentette az első kislemezét, ami a Nervous System címet kapta, majd olyan előadók előzenekaraként lépett fel, mint Niall Horan és a Maroon 5.
Az egész munkásságára, de főként az idén januárban megjelent legújabb kislemezére, a mindössze hat dalt számláló, nagyjából 20 perces, electronic dance és R&B popelemeket ötvöző Inner Monologue Part 1-ra, melyen Selena Gomez és Niall Horan is közreműködik, nagyon jellemző a nőiesség.
Bár egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy férfiak is szeressék, a dalszövegei olyanok, amikbe tipikusan a fiatal lányok, nők tudják igazán beleélni magukat, tudnak azonosulni velük. Olyan érzékeny témákhoz is hozzányúl, mint a szorongás, a másoktól való viszolygás, a félelmek, amikkel nap mint nap mindannyian szembe nézünk, de aligha beszélünk róluk.
Forrás: listenherereviews.com
A nehéz témák ellenére a dalai élvezhetőek, semmiképp sem „használhatóak” arra, hogy önsajnálásba süllyedve elbújjunk a világ elől, mivel rengeteg erő és biztatás sugárzik belőlük. Ugyanolyan kellemes a kissé füstös hangját és dalait utazás, vagy valamilyen tevékenység közben hallgatni, vagy akár elalvás előtt erőt meríteni belőlük.
A lemez címe, az Inner Monologue (Belső Monológ) is arra utal, hogy az egész egyfajta önelemzés, a nők fejében folyton lezajló, kavargó gondolatokat, problémákat veszi számba, szinte tálcán nyújtja a személyiségét azok felé, akik hallgatják, ezzel pedig azt hiszem, minden hasonló gondokkal küzdő személynek támogatást ad. Hiszen ahogy ő is mondja: „I got issues, but you got’em too…”
A Vígszínház idei bemutatóinak egyike Bertolt Brecht egyik korai drámája, a Baal, amely a Pesti Színház és színészeinek teljesen új oldalát mutatja meg. A darabot Forgách András fordította, a március elsején bemutatott előadást pedig Horváth Csaba rendezte.
A rendező neve ezúttal sokat elárul az előadásról már azelőtt, hogy egyetlen percet is látnánk belőle, ugyanis szinte köztudott, hogy ő a fizikai színházat, és a „test használatát” részesíti kiemelt szerepben és fontosságban munkái során.
Baal a mitológiában a teljes élet, a tékozlás megtestesítője és istene, a Pesti Színház színpadán Wunderlich József által megformálva azonban aligha tűnik bármiféle istenségnek. A darab nem leplezi Baal valódi karakterét, kőkeményen szembesít azzal, hogy mi ő valójában, azaz egy szakadt, alkoholista, becstelen ember, akinek semmi és senki nem elég fontos saját magán kívül, tárgyként használja a nőket, és a szó legszorosabb értelmében élősködik; valamiért mégsem tudunk haragudni rá, mert olyan, mint egy nagy gyerek. Folyton ír, alkot s bár hibát hibára halmoz, mégsem tekinthetjük rossz embernek. Sokkal inkább egy meg nem értett művész, aki keresi a helyét a világban, kétségbeesetten vágyik a folyton panaszkodó anyja (Majsai-Nyilas Tünde) szeretetére, akinek teljes mértékben a fejére nőtt, és szinte érezhető, ahogy a tetteivel egyre inkább elszívja belőle az életet, ugyanúgy, ahogy körülötte mindenkiből. Tönkreteszi a szeretői, a barátai, a családja és tulajdonképpen mindenki életét, akivel kapcsolatba kerül, de leginkább a sajátját, közben pedig folyton azt bizonygatja magának, hogy ő valójában jó.
Az előadásnak nincsen konvencionális díszlete (Antal Csaba), csupán kartondobozok és szerelékeik lógnak a mennyezetről, melyekre felállva vagy ülve elképesztő mutatványokat hajtanak végre a színészek; a többi kelléket és berendezést viszont a nézőnek kell odaképzelnie, ez viszont egyáltalán nem zavaró, sőt. Amikor Ember Márk Ekart szerepében egy kartondobozon terpeszkedik, furcsábbnál furcsább pozíciókat vesz fel, anélkül is tudjuk, hogy alszik, mielőtt azt kimondanák, és bár valóban döbbenetes mozdulatokat csikarnak elő a színészek, nem gondolnám, hogy a Baal feltétlenül olyan darab, amelynek ennyire támaszkodnia kéne a testhasználatra.
Egyszerűen „túl sok”, hogy a legegyszerűbb jelenetekben is szinte csúsznak-másznak, indokolatlanul rángatóznak a színészek. Nagyon sokáig próbáltam implicit jelentéseket látni ebbe, de rá kellett jönnöm, hogy nem találtam eleget. Ugyanakkor, ez az érme másik oldala, a fizikai színház kitekeredett, néha abnormális mozdulatai tökéletes alapanyagot szolgáltatnak Baal magánéletének, vad orgiáinak színpadon való megjelenítéséhez. Nagyon hiányoltam Ekart karakterét, aki szinte csak az előadás végén szerepelt, de akkor sem túl sok ideig, illetve Johannes (Szántó Balázs) is mintha nyomtalanul eltűnt volna azután, hogy Baal elbánik menyasszonyával.
Kétségtelen, hogy az előadásban szereplő összes színész játéka és munkája magas minőségű, hiszen hatalmas fizikai erőnlét, kitartás és akarat kell ahhoz, hogy ezt a darabot úgy vigyék színpadra, ahogy. A „fizikai színház” (az egyébként fantasztikus zenei aláfestések, a folyton felbukkanó szexualitás, a szinte indokolatlanul megjelenő táncoló-éneklő szereplők miatt) sokszor nagyon szürreális, ami csak az egyéni ízlés és a pillanatnyi befogadói kondíció függvényében tud csak jól működni.
Ekart, Johannes, de még a nagyon kevés ideig szereplő Bach Kata Annájából is sokkal többet lehetett volna kihozni, mint amennyit Horváth Csaba rendezése megengedett. Túl sok Baal és túl nagy a hangsúly az egymást váltó, vonagló kurvákon, a valódi történéseken pedig túl kevés. Nem érthetőek az átmenetek aközött, hogy miként lesz a költőből kabarés, a kabarésból favágó, majd író, végül pedig gyilkos.
Egy szóval sem mondom, hogy a Pesti Színház Baalja nem sikerült vagy nem fantáziadús, mert nem erről van szó, de a kevesebb néha több, és sajnos nem sikerült megtalálni az arany középutat a színház egészen érdekes határmezsgyéi és a hagyomány között. Mindenesetre kell egyfajta szellemi érettség és türelem ahhoz, hogy a Baal érthető legyen.
