November hetedikén, a Három Hollóban debütál Horváth Florenciaköltő és Karádi Gergő énekes-dalszerző zenés irodalmi estje. Az előadás Florencia készülő első verseskötetének anyagán alapszik, amelyből Gergő zenésített meg részleteket.
,,Különböző területekről jövünk, de igyekszünk létrehozni egy közös történetet. Hiszen a zenében is kell lennie irodalomnak és az irodalomban is zenének. „Valójában senki” cimű estünkön nem titkolózunk, sőt megmutatjuk önmagunkat és azokat a dolgokat, amik meghatároznak minket. Művészeti ágak és élettörténetek találkozása ez. Egyszerre szólalunk meg múltban és jelenben, emléket felidézve és azokként, akik mára lettünk.”
Jegyek a helyszínen: 1500 Ft Helyszín: Három Holló, 11.07. 20:00
Horváth Florencia 2002-ben született Celldömölkön, jelenleg Budapesten él. Költő, kritikus, a FISZ tagja. 2021-ben Móricz-ösztöndíjat, 2022-ben a Salvatore Quasimodo Költőverseny elismerő oklevelét, 2023-ban Ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatást nyert.
Karádi Gergő 1993-ban született Budapesten. A Sorbonne Sexual zenekar énekes-dalszerzője, a Hadik-Karádi formáció egyik előadója. Kulturális újságíró, az f21.hu zene rovatának vezetője.
Mozikban a trilógia ötödik része! Mert hát ugyebár tavaly is az utolsó részre készült a nagyközönség, és a váratlan fordulatoknak hála, idén még egy újabb résszel gazdagodhattunk Hardin Scott és Tessa Young őrült szerelmes kalandjaiból Anna Todd nagysikerű könyvsorozatának köszönhetően. Ez már tényleg a vége?
Mint ahogy azt már sokan jól tudják, a sztori két fiatal – Tessa Young (Josephine Langford) törtető, jókislány karaktere és Hardin Scott (Hero Fiennes Tiffin), az igazi rosszfiú megtestesítője – szenvedéllyel és viharokkal teli kapcsolatáról és életéről szól, akik bár együtt sem zökkenőmentesen, egymás nélkül azonban végképp nem tudnak és nem is akarnak élni.
A Miután-filmek egyes részeinek alaptörténete mindig ugyanazon a szálon futott, ellenben az utolsóval. A filmsorozat vélhetően utolsó részének nem a Hardin és Tessa közti végtelenül romantikus drámázás a központi eleme. A korábbi epizódokban rejlik valami plusz, amit a nézők évről évre habzsolnának tovább a mozivászon előtt. Az embert próbáló jelenetek – amikkel egyébként minden újabb részben fokozták az izgalmakat – motiváló és erősítő kötelékként funkcionáltak a fiatalok kapcsolatában.
Az idei azonban más volt…
Az idei rész megtörte az előző évek megszokott harmóniáját, és a szerelmi románc újabb megpróbáltatásai helyett Hardin Scott vívódásáról kapunk mélyebb betekintést, aki közel sem lépett tovább egykori nagy szerelmén, Tessán. Bár szerelmük mindig vihartól dúlt és egyszerre virágzott, valami most mégis a szakításhoz vezette őket. After. A könyv, ami töretlenné tette a csendet a fiatalok között. Miután.A könyv tartalmaz mindent, miután Hardin találkozott Tessával. És miután megírta románcuknak minden egyes részletét, ami aztán a könyvesboltok polcain landolt a lány engedélye nélkül, Hardin tehetségének kibontakozása reményében.
Az idei rész zavaros…
Fókuszban Hardin Scott önmarcangoló, depresszív, szerelmi bánatába lassan belefulladó karaktere. Az a srác, aki nem tud továbblépni egykori szerelmén, Lisszabonba utazik egy Natalie nevű lány miatt, na meg persze, hogy terelje a figyelmét káosz uralta életéről, nem utolsó sorban azért, hogy megírja második könyvét. De ki is az a Natalie? A néző nehéz helyzetben van; vajon azért nem emlékszünk eléggé a korábban történtekre, mert nem fektettek az adott snittre kellő hangsúlyt, vagy szükséges lett volna felzárkóznunk az eddig történtekből?
Pontosan ezért is áll össze nehezen a kép, hisz egyes jelenetek között az időbeli ugrálás zavaró, nem egyértelmű. Alapvető dolgokról nem kapunk éles képeket, kérdéseinkre kiélezett válaszokat. Például, hogy mi történt azután, amikor Hardin és Natalie szexvideója napvilágot látott, miért fontos öt év elteltével felkeresni azt a bizonyos lányt.
Mindezzel együttesen jelen van a hiányérzet is; ha az eddigi összes epizód Hardin és Tessa közös kalandjairól szólt, ebből a részből mégis hogy hiányozhat? A lány fizikailag jelenlévő karakterét felváltja a fantázia és a visszaemlékezés, csupán látomásként kap helyet a film nagy részében. A legtöbb esetben – amikor látjuk az egyik féllel történteket – elengedhetetlenül fontos lett volna, hogy a másik fél nézőpontját/élethelyzetét is láttassák a képernyőn, hogy kevésbé egyoldalú legyen a szemléltetés, és ne csupán Hardinról szóljon a film 90 százaléka.
A filmsorozat két ember szerelemmel és élettel teli zűrzavaros kapcsolatát mutatja be sok-sok nehézségen, csalódáson, kudarcon és megpróbáltatáson keresztül, amik felett végül mindig győzedelmeskedett a kettejük között lévő elszakíthatatlan kötelék. Na pont ez az, ami hiányzott az utolsó részből. Pontosabban nem ennek a történésnek a kimenetele, hanem ennek a végtelenül hanyag ábrázolásnak a megmásítása a film végén.
Jelenet a Miután első részéből (forrás: cineserie.com)
Az utolsó rész…
…szólhat az elengedés nehézségeiről, a továbblépés ellehetetlenítéséről, az igaz szerelem elvesztéséről. Arról, amikor a dolgok irányíthatatlanná válnak és nem tudsz már rajtuk tovább uralkodni, így el kell fogadnod, hogy kicsúsztak a kezeid közül. A megbecsülés egy kulcs a jövőhöz, amit ha elszalasztasz, nem fog kinyitni újabb ajtókat abban a házban, ahová beköltöztél. Most kapkodsz, nem győzöd venni a levegőt, és bármit megtennél azért, hogy visszakaphasd őt, akit elvesztettél. El tudod képzelni valaki nélkül az életed, akivel korábban az egészet elképzelted?
A szerelmes férfi összetört karaktere szívbemarkoló, remekül tükrözi saját állapotát, aminek ábrázolása ilyen mély szinten ritka az átlag romantikus filmekben. És valójában a néző mindeközben sejti, hogy mire számíthat egy újabb résztől, mégis alig győzi kivárni ennek a két tehetséges színésznek a harmonikus alakítását.
A keretes szerkezet abszolút beleképzelhető a filmsorozatba, azonban kereknek és jól lezártnak nem mondható. Ahogy számos filmben is élnek a dramaturgiai eszközök használatával (mint például az ismétlődő motívumokkal, hogy déjà vu érzést okozzanak a nézőnek), most sem volt másképp. Két elem kiemelkedik; a víz motívuma, ami fókuszt igazán az első és utolsó részben kap (a csendet szimbolizálva), valamint James Bay: Us című számának bejátszása szintén pont az első és utolsó részben hallható, ami szépen zárja keretbe a karakterek által bejárt utat.
Bár volt érdemleges befejezése történetüknek, azonban a kivitelezés kicsit sem közelítette meg a profizmust. Összességében a Miután annyi minden történt megérdemelt volna egy méltó befejezést és nem csupán 5 percnyi jövőképet a szélesvásznon.
A pedagógusok igyekeznek elsajátítani a legmegfelelőbb módszereket ahhoz, hogy összetartóbb közösséggé és önbizalomteli, szeretetteljes egyénekké váljanak nap mint nap. Nemcsak a gyerekek, de a felnőttek számára is példaértékű gondolkodásmódot kell mutatniuk. A kitartó munka azonban meghozza a gyümölcsét, és vidámságot teremt mindennapjaikba a gyerekeken keresztül. Gszelmann Tamarával, a Károli Gáspár Református Egyetem egykori hallgatójával beszélgettünk, aki idén szeptembertől kezdi meg első hivatalos munkáját.
Miért ezt a szakmát választottad?
Már kiskoromban tudtam, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Mindig közel álltak hozzám, főleg, hogy a családomban is sok kisgyerekkel voltam körülvéve. Először a tanári pálya vonzott, viszont a gimnáziumban lemondtam róla, mivel a látottak során szembesültem a nehézségekkel. Tizenegyediktől már jártam ének fakultációra, tehát akkor már biztos voltam a döntésemben. A családom is megerősített abban, hogy megfelelő számomra a pálya, mivel végigkísérték az életem, és látták rajtam, hogy mennyire feltölt a gyermekekkel végzett munka.
Hogyan élted meg az első pillanatokat a gyakorlatod során?
Az első pillanatok már nem igazán élnek az emlékeimben, de azt tudom, hogy sokat fájt a fejem. Ebben az időszakban tombolt a covid és akadtak más nehézségek is, de a helyzethez képest jól éltem meg a kezdő tapasztalataim. Természetesen a gyermekek ellensúlyozták a problémákat, így mindig jó volt a hangulat az óvodában. Az első komolyabb élmény, ami megmaradt, egy délelőttös gyakorlatba volt besűrítve, vegyes korú csoportoknak kellett játékokat tartani. A második félévben már a saját választott óvodámban kellett feladatokat végeznem, amit szerencsére könnyen vettem. Ez nem is volt kötelező, de gyakorlásnak nagyon jól jött.
Gyerekekkel dolgozni nagyon nehéz, de egyben irtó jó móka is. Olyan szavajárásuk, ötleteik, képzelőerejük van, ami meglepi a felnőtteket a munka során. Nehéznek azért mondanám, mert egyszerre 20-25 gyerekre kell odafigyelni. Alapjáraton türelmetlen vagyok, de sok mindent tanítottak nekem, és a közös munka során türelemből is bőven ragadt rám. A másik dolog, hogy a gyermekek képesek egyből ráhangolódni az óvónőkre, így nem mutathatjuk ki a negatív érzelmeket, ha rossz napunk van. Szerencsére ezek már nem minősülnek nehézségnek.
Mi az óvónők célja?
Annyi mindent tudnék idesorolni, de az óvónők célja dióhéjban, hogy a gyermekekből minél ügyesebb, talpraesettebb, boldogabb gyermekeket neveljenek, mellőzve a különbségtételt. Egyenlően kezelünk mindenkit, és megtanítjuk, hogy kedvességgel, odafigyeléssel, segítséggel forduljon a másikhoz. A folyamat során pedig a beilleszkedés már meg is történik.
A gyakorlat során változott-e a gyermekekről való gondolkodásmódod?
Igen, változott. Eleinte nem tudtam, hogy valójában mennyire gyerekek, és mennyire nézik azt, hogy ki vagy és honnan jöttél. Majd rájöttem, hogy nem élnek bennük sztereotípiák és előítéletek. Vannak gyermekek, akik a felnőttektől átveszik ezeket a gondolatokat, de azt figyeltem meg a gyakorlatom során, hogy a tisztaság a legtöbb gyermekben benne él még óvodás korban is. Volt részem több szívmelengető történetben, de az egyik nagyon megmaradt bennem. Egyszer alvás után odajött hozzám egy kislány, és a kezemet a szívére tette, majd azt kérdezte: Óvónéni tudod, hogy ez miért dobog? Majd azt válaszolta, hogy: Azért, mert téged nagyon szeret.
A szülőkkel való kommunikációban van-e már tapasztalatod?
Mivel csak pedagógiai asszisztens voltam, csak akkor volt lehetőségem beszélni velük, amikor jöttek a nap végén a gyerekekért. Így nagy tapasztalatot egyelőre nem szereztem.
Milyen érzések kavarogtak benned, mikor megkezdted az első hivatalos munkahelyeden való részvételt?
Borzasztóan vártam. Izgatott voltam és féltem is, ami szerintem teljesen természetes. Abban biztos voltam, hogy a gyermekekkel kijövök. Talán azért tartottam tőlük egy kicsit, mert nem tudtam, hogy ki mennyire fog sírni. Ezektől független nagyon pozitívan álltam az egészhez és jó gondolatok voltak bennem.
A társadalomban való részvétel felől hogyan jellemeznéd a szakmát?
A pedagógusoknak mindenféleképpen példát kell mutatni a gyermekeknek, ezen kívül pedig minden közösségi eseményen. Emiatt úgy érzem, hogy a pedagógusokra nagyobb felelősség hárul. Ráadásul sok esetben több időt tölt velünk a gyerek, mint a szülőkkel.
Mit tanácsolnál a kezdő egyetemisták számára?
Csináld végig, ha már elkezdted, mert megéri, mert kell pedagógus, mert kell példa a gyereknek, mert kell, aki szereti őket, és emiatt nagyon megéri. Türelmet és kitartást kívánok nekik.
Skandináv sztárszerzőkkel, izgalmas művészeti programokkal, a francia könyvillusztráció legnagyobbjaival, Vecsei H. Miklóssal és a TÁP Színház előadásával várja a látogatókat a 2023-as nemzetközi irodalmi és kulturális fesztivál.
Janne Teller, Bergsveinn Birgisson, Bridget Collins és Mathias Énard is vendége az ötödik PesText nemzetközi irodalmi fesztiválnak. Az esemény nyitónapján, szeptember 20-án a francia illusztráció világhírű alakjával, Rébecca Dautremerrel volt izgalmas beszélgetés, továbbá megnyílt a kapcsolódó francia könyvillusztrációs kiállítás, mely október 15-ig látogatható. A szeptember 20-30. közötti budapesti eseményen a már ismert szerzők mellett a látogatók olyan feltörekvő, ígéretes alkotókkal ismerkedhetnek meg, mint Nicholas Binge vagy Stacey Halls. A zenei és színházi programokról Vecsei H. Miklós és a TÁP Színház gondoskodnak. A PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál a MISZJE és a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében valósul meg.
„Amikor öt évvel ezelőtt először rendeztük meg a PesTextet, éreztük, hogy ez valami nagyon más lesz. Olyan nemzetközi fesztivált álmodtunk meg, amely a világirodalmat helyezi a fókuszba, ugyanakkor külföldön is jó hírét kelti a magyar kultúrának. Azóta minden évben kiváló szerzőket hívtunk el hazánkba, akik izgalmasabbnál izgalmasabb párbeszédeket folytattak a magyar olvasókkal. Idén sem lesz ez másként. Mindazon nehézségek ellenére, amelyek mostanság jellemzik világunkat, mi továbbra is itt vagyunk, hiszünk abban, hogy az irodalom összeköt bennünket. A művészet, a kultúra képes hatni a nyitott emberekre” – fogalmazott Kollár Árpád, a PesText alapítója, a MISZJE igazgatója.
A PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivált 2023-ban immáron ötödik alkalommal szervezi meg a MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) és a Petőfi Kulturális Ügynökség. Szeptember 20-30. között több budapesti helyszínen, a Három Hollóban, a Millenárison és a Petőfi Irodalmi Múzeumban várják programok az érdeklődőket. A fesztivál programjai itt találhatók:
A PesTexten fellépő szerzők között található többek között Janne Teller, a világhírű Semmi című regény írója; Bergsveinn Birgisson, az egyik legnépszerűbb kortárs skandináv szerző; A könyvkötő című művével világhírűvé vált Bridget Collins; valamint a Goncourt-díjas Mathias Énard. Az esemény vendége volt Rébecca Dautremer, a francia könyvillusztráció legismertebb alakja is. Izgalmas vendégnek ígérkezik továbbá a két fiatal tehetség, a történelmi regényt megújító Stacey Halls és a sci-fi műfaját képviselő Nicholas Binge. Őket olyan ismert hazai irodalmárok kérdezik, mint Berg Judit, Keresztes Balázs, Tótfalusi Ágnes, Smid Róbert és Vajna Ádám.
A PesText hagyományosan nagy figyelmet fordít az irodalomhoz kapcsolódó társművészetekre. A Minden színben című kiállítás a francia könyvillusztráció legizgalmasabb alkotóit mutatja be a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Szokás szerint lesznek performatív programok is. A rendhagyó és provokatív megoldásairól ismert TÁP Színház Janne Teller Ha háború lenne nálunk című írása alapján készített előadást Vajdai Vilmos rendezésében. Vecsei H. Miklós és előadótársai irodalmi koncertszínházat hoznak a Három Hollóba, ahol Pilinszky János és Csoóri Sándor életművéből válogatnak a színház, zene, irodalom és performansz határterületein mozogva. Pátkai Rozina különleges Petőfi-estjére pedig neves képregényművészek és illusztrátorok fognak élőben rajzolni.
A PesText 2023-ban is folytatja sikeres együttműködését a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivállal. A közös programok napközben látogathatók szeptember 30-án a Millenárison, majd a fesztivál kapuzárása után a PesText eseményei a Könyvfesztivál hivatalos afterpartijaként folytatódnak a Három Hollóban.
A PesText összes programja ingyenes, de némelyik regisztrációhoz kötött. Eseményeinket megtaláljátok a Facebookon és weboldalunkon:
„Martha Frielt mindenki okosnak és szépnek tartja. Azt mondják neki: zseniális író vagy, és életed minden napján szeret téged egy férfi, Patrick, a férjed. Martha anyja szerint nincs mindenkinek ilyen szerencséje. Akkor mégis mi a gond? Tizenhét éves korában bomba robbant az agyában, és egyszerre minden megváltozott. Most lassacskán negyvenéves. Nincsenek barátai, gyakorlatilag munkája sincs, és gyakran szomorkodik. És miért dönt úgy Patrick, hogy kilép a házasságból? Vajon sikerül Marthának helyrebillentenie az életét? Képes lesz rá, hogy mindent elölről kezdjen, és egy boldogabb véget írjon az eddigi történethez?”
Egy olyan irodalmi környezetben, amely gyakran romantizálja az emberi érzelmek bonyolultságát, Meg Mason ausztrál írónő Bánat és öröm című regénye a mentális egészség, a szerelem és az emberi kapcsolatok összetettségének nyers és őszinte feltárása. A 2020-ban megjelent regény széles körű elismerést kapott lenyűgöző karakterei, megindító történetmesélése, valamint azon képessége miatt, hogy milyen valósan, mégis érzékenyen és mélységgel foglalkozik egy olyan nehéz, tabunak számító témával, mint a mentális betegségek.
Mason regénye Martha Frielt, egy szellemes és éles nyelvű nő élete körül forog, aki sikeres újságíró, van egy szuper férje, Patrick, és aki mégis a látszólagos boldogságból az öngyilkossági kísérletig süllyed. A történet egy utazás Martha életén keresztül, gyermekkorától felnőttkoráig, megragadva küzdelmeinek és győzelmeinek hullámvölgyeit. A helyszín, London és az angol vidék hátterében a regény élénk és magával ragadó élményt nyújt. Az írónő egyes szám első személyű narratív stílust alkalmaz, ami elmeríti az olvasókat Martha világában, hozzáférést biztosítva belső monológjához, félelmeihez és humoros megfigyeléseihez. Ez az intim hangvétel erőteljes kapcsolatot teremt az olvasó és a főszereplő között, és Martha utazását a közös tapasztalatok és az empátia részévé teszi.
A mentális egészség ábrázolása
Ami megkülönbözteti a Bánat és örömöt (eredeti címén: Sorrow and Bliss), az a mentális egészség hiteles ábrázolása. Ugyan a szerző nem hagyott igazodási pontot, amiből az olvasó rájöhetne, hogy milyen betegségről van pontosan szó, mivel mindvégig „– –” szindrómaként hivatkozik a pontos diagnózisra. De bármilyen zavaró, a tényeken semmit nem változtatna, ha tudnánk, hogy bipoláris zavarral, skizofréniával, vagy borderline személyiségzavarral küzd a főhősnő. Csak az számít, hogy Martha igazolást kapjon a rosszullétre, a regény tétje viszont az, hogy az olvasó megértse, ez miért fontos.
A könyv végén meg is jegyzi:
A regényben leírt mentális zavar tünetei nem valós betegség kórképét tükrözik. A terápia, a gyógyszeres kezelés és az orvosi javallatok bemutatása fikció.”
Az írónő ügyesen belemerül Martha elméjébe, ablakot nyitva az olvasóknak a nő gondolataira, félelmeire és szorongásaira. A narratíva soha nem riad vissza attól, hogy ábrázolja Martha életének nehéz pillanatait, ezzel őszinte képet festve a mentális betegség emberi kapcsolataira, karrierjére és önérzékelésére gyakorolt hatásáról.
Martha személyisége többdimenziós és összetett, ami rendkívül rokonszenvessé teszi őt az olvasó számára. Szellemessége és szókimondása védelmi mechanizmusként szolgál, elfedve a mélyen gyökerező fájdalmat, amelyet magában hordoz.
Ahogy az olvasók tanúi lesznek Martha utazásának, hisznek a növekedésében és gyógyulásában. A könyv remekül megragadja a nő belső küzdelmeinek lényegét; a tisztán látás és a teljes kétségbeesés hullámvölgyeit, ezzel együttérzést keltve bennünk.
Martha útja a terápián és a gyógyszereken keresztül hangsúlyozza a segítségkérés fontosságát, és lebontja a napjainkban még mindig sokszor jellemző pszichoterápiás kezeléseket körülvevő megbélyegzést. Ez alapvető emlékeztetőként szolgál arra, hogy a gyógyulás egy sokrétű folyamat, és gyakran türelmet, megértést és együttérzést igényel.
A könyv mélyen belemerül a Martha életét formáló kapcsolatok szövevényes hálójába is. A családjához és barátaihoz fűződő viszonya ugyanolyan élénkek és összetettek, mint belső küzdelmei. Martha és nővére, Ingrid köteléke különösen lenyűgöző, bemutatja a feltétel nélküli szeretet és támogatást. Martha és furcsa anyja, Celia kapcsolata pedig remekül feltárja, hogyan viszonyul az idősebb generáció a mentális egészség kérdéséhez.
A karakterek közötti történések és párbeszédek valóságosak, és remekül tükrözik a családokon belüli viszonyokat, azok összetettségét. Ezenkívül Martha romantikus kapcsolatainak, különösen Patrickkal való házasságának ábrázolása betekintést nyújt a partnerség kihívásaiba, amikor az egyik fél mentális problémákkal küzd. Az évek során megromlott házasságát Martha nem tudja rendbe hozni. Újra és újra ellöki magától Patricket, aki végül beletörődik felesége döntésébe és elköltözik.
Martha miközben szembenéz mentális kihívásaival és feltárja fájdalmának gyökereit, az olvasók tanúi lehetnek emberi növekedésének is. A szenvedései által felemésztett nőből a megértést és elfogadást kereső nővé válása megmutatja az önfelfedezés erejét és a gyógyulás lehetőségét.
Felhívás empátiára és beszélgetésre
Egy olyan világban, ahol a mentális egészségről szóló viták gyakran háttérbe szorulnak, a Bánat és öröm előtérbe kívánja helyezni a témát, egyfajta párbeszédet kezdeményezve. Azáltal, hogy az olvasók intim betekintést kapnak a mentális problémákkal küzdő karakter belső világába, Mason történetével empátiára és megértésre akar minket ösztönözni.
A történet olyan, mint egy macska-egér játék, amiben időről-időre úgy érezzük, hogy Martha viselkedése elviselhetetlen, ám ekkor a szerző többször visszaugrik az időben, amitől rögtön más megvilágításba kerül Martha reakciója.
A regény olyan környezetet teremt, ahol az egyének válaszolhatnak a mentális egészséggel kapcsolatos saját felfogásukra, és megkérdőjelezhetik a továbbra is fennálló sztereotípiákat és stigmákat.
Összefoglalva, Meg Mason Bánat és öröm c. műve egy mesterien kidolgozott regény, amely rávilágít a mentális egészség, a kapcsolatok és az emberi tapasztalatok összetettségére. Hiteles karaktereivel és őszinte történetmesélésével a könyv beszélgetésre ösztönöz olyan témákról, amelyek gyakran tabunak számítanak. Azáltal, hogy bepillantást enged Martha világába, Mason arra hívja az olvasókat, hogy nézzenek szembe saját érzelmeikkel és előítéleteikkel, elősegítve a mentális egészségügyi problémákkal foglalkozók küzdelmének jobb megértését. A Bánat és öröm az irodalom erejének bizonyítéka, amely empátiát vált ki, vitákat indít el, és mindannyiunkat emlékeztet a közös emberségre, amely összeköt bennünket.
Mindhárman gimnáziumi évfolyamtársak, több mint 10 éve legjobb barátok. Gergő és Félix más felállásban doboltak és basszeroztak, majd Fruzsival együtt egy 6 tagú formációban is elkezdtek zenélni, majd párhuzamosan hárman, valahol gimi vége felé. Hosszú évek teltek el így, sokáig váratott magára az első anyag megszületése, de aztán Félix kisfia 2021 decemberében megszületett – ez volt kitűzve lélektani határnak – de végül újra kicsit csúszott a dolog, és így 2023 nyarán, miután Fruzsi és Gergő összeházasodott, végül révbe ért és elkészült a lemez.
Az album címe Happy Birthday! No thank you., azáltal, hogy az ember „már nem örül a szülinapjának”, az élet azon fázisáról szándékozunk képet festeni, melyben a fiatal felnőtt már hozzászokott folyamatos útkereséséhez, egzisztenciális kríziséhez, és ebbe belekeveredik a mortalitás elkeserítő kilátása, ugyanakkor megérett, nyit a felnőttebb témák (elköteleződés, házasság, önfenntartás, stb.) felé. A megközelítés alapvetően boldog.
Borító: Hip Hop Cats
A számok is ebbe a témakörbe esnek:
Good God: A legkésőbb koncepcionalizált és elkezdett szám az albumon. A témája ugyanakkor korai. A másnaposságról, a kevésbé optimális tetteink megbánásáról szól, illetve mások véleményétől való félelemről, ami ezek miatt kialakul rólunk – hiszen tetteink egymást követő összessége határozza meg, kik vagyunk valaki más szemében. A cím kettős: segélykiáltás istenhez, aki belelát a lelkedbe, hogy mondja már el a pajtásaidnak, hogy jó vagy; és good god, minthogy: „jó ég, mit műveltem tegnap”.
Alan: A legelső komplett szám, amit közösen írtunk és meg is mutattunk másoknak még 18-19 éves korunkban, és az egyetlen, ami kiállta az idő próbáját abból az időszakból. Témája annak az embernek (akár más, akár saját személyiségünk része) az elhagyása, aki nem mer lépéseket tenni, rossz és sablonos döntéseket hoz és neveltetésére keni minden rossz tulajdonságát. A címadó név a Két pasi meg egy kicsi sorozatból jött.
Far Away: Messze a legakusztikusabb szám, élő dobbal. Pedig az egész solo gitár rész csak a végén, postproductionhöz való plusz felvételek ideje alatt került rá.
A szám központi témája a bennünk lévő ellentét, el kéne menni itthonról a családunkkal / barátainkkal és elszakadni mindentől, vagy maradni és beleállni a helyzetbe?
Ehhez a számhoz készítve a klipet Fruzsiék nyaralójában, ahova már tizenpár éve járunk le a közeli baráti társaságunkkal, ezzel a baráti itthoni nyaralással egymásnak eresztettük a dal két fő témáját, a menekülést és a maradást (meg a személyességet, hiszen mi vettünk fel mindent, illetve vágtuk meg a teljes klipet).
Pat: Lamentálás egy „barátunkról” (magunkról), akit nem hagy nyugodni, hogy szülei rossz tulajdonságai lehet, benne bujkálnak és predeterminálva van, hogy megjelenjenek. Ez
egy „neki” (magunknak) szánt nyugtató szám.
Sorry: Talán a legkönnyebben befogadható és átérezhető szám, egy számodra nagyon fontos kapcsolathoz való újra elköteleződés egy bocsánatkérés formájában. Amikor nekiugrottunk a felvétel próbálgatásának és az ötletnek, hogy legyen egyáltalán album, az Alan után durván 6 évvel, ez volt az első szám, amit felvettünk.
Levitation: Valószínűleg a legnehezebben jellemezhető dal, egy portré egy fiatal felnőtről, aki bár funkcionál és lépéseket tesz az életében, mégis néha akár hetekig blokkol és képtelen befizetni egy számlát vagy elküldeni egy emailt.
Union Mantra: Közel a legtisztább témájú szám: Egy házasság, egy erős kapcsolat nemcsak szerelem, hanem rengeteg munka is.
Ez ment át a legtöbb arrangement és pepecselés alatt, mire sikerült elérni a keresett érzetet, a feszültséget és a munkát, ami a kívánt boldogsághoz vezet.
Almost Summer: A Far Away mellett az egyetlen szám, amin élő dob van és a talán a szám a legvadabb váltásokkal. Témája az ebben a korban lassan lecsiszolódó barátságok és a folyamatos feladat: megtartani ezek közül az igazán értékeseket.
Little Child: Megspékelve mindannyiunk, illetve Dávid barátunk énekével, egy funky demóból kiindulva jutottunk el a legsötétebb, legelemibb érzetű dalunkhoz, mely a folytonosan
hívogató kényelemről és az azzal való küzdelemről szól. Ebben az életkorban meghatározónak gondoljuk azt, hogy az ember ne csak belesüppedjen a munkába és
mindennapi rutinba, hanem belerakja azt a plusz energiát, hogy időt szánjon családra / barátokra / önmaga fejlesztésére.
„Szeptember végén…” az irodalom, a művészet és a gasztronómia találkozása a Fertő-táj és a Rábaköz határán, egy Agyagosszergény nevű kis faluban, a Közi Horváth József Nepfőiskolán.
Ha az lenne a feladat, hogy egy mondatban jellemezzünk egy rendezvényt, akkor a cikk legelső sorai lennének erre hivatottak.
Első alkalommal kerül megrendezésre Agyagosszergényben – igen a Gasztrosorok című rovatunkban találkozhattatok már ezzel a falunévvel – a „Szeptember végén…” elnevezésű fesztivál, amely fókuszában az irodalom áll, de több művészeti ág is találkozik ezeken az őszi napokon.
Na, de ki szervezi és mely napokon? A Közi Horváth József Népfőiskola egy civil szervezet, amely 2011-ben alakult a közel 1000 lakosú Agyagosszergényben. A közösség fő céljai, hogy magyarságtudatunkat, kereszténységünket erősítő, korszerű, általános-, és szakműveltségünket fejlesztő színvonalas előadás-sorozatokat, rendezvényeket szervezzenek. A népi hagyományok ápolásának ösztönzése, a lakóhelyhez való kötődést teremtő tevékenységi formák kibontakozásának elősegítése. A népfőiskolai tevékenység továbbvitele mellett, legalább olyan fontos feladatuknak, küldetésüknek tartják névadójuk, a községünk egykori szülöttjének Dr. Közi Horváth József pap-politikus szellemi örökségének felkutatását, megismertetését.
Nos, ebben a kis községben több mint 10 éve működő szervezet úgy döntött, hogy 2023. szeptember 28-tól október 1-ig szervez egy, a művészetet középpontba állító rendezvényt, amely segítségével a falu és a környék lakosai neves személyekkel találkozhatnak, izgalmas programokon és örök élményt nyújtó koncerteken vehetnek részt.
A nyitónapon rögtön a népzene töri meg a hétköznapi csendet, pontosabban a Kaptza banda szolgáltatja majd a zenét, amely zenekar nem kisebb dologgal, mint egy lemezbemutatóval vesz részt a fesztiválon. A srácok egyébként egy amerikai ösztöndíj program keretein belül Nashville-ben vették fel lemezüket. A népzene folytatódni fog az éjszakában is, mégpedig néptánccal, mivel Czobor László, a helyben működő Agyagosszergényi Kiss István Néptáncegyüttes művészeti vezetője tanít „egy-két” lépést. A fesztivál egyik fő helyszíne a szabadtéri színpad, ahol az említett Kaptza banda mellett megfordul majd a pénteki estén a Vas vármegyei Rózsabors Műhely egy zenés irodalmi esttel, amelynek címe Szerelmes Petőfi. Az előadás alatt az előadók felelevenítik a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakjának szerelmi kalandjait, történeteit és életeseményeit. A szombati napon a színpad Kollár-Klemencz Lászlóé lesz, aki ugyancsak egy zenés irodalmi esttel varázsolja el a közönséget. Több generációs zenész családjának, az Öreg Bandának az életútját feldolgozó első regénye adta az est címét is. Az utolsó nap estéjén is lesz varázslat a levegőben, hiszen a Déryné Program keretein belül megidézik a színpadon Cseh Tamást az Átlátszó víz legyen című előadással.
Természetesen nem minden a zenéről fog szólni, mivel a Népfőiskola Koloszár-termében és Közi Horváth József-termében számos kerekasztal beszélgetés és előadás lesz hallható. Például a pénteki napon Csilizköz, Kiscsősz, Mezőőrs, Vasvár településeken működő népfőiskolák könyvkiadási tevékenységeiről tudhat meg többet az idelátogató; szombat délelőtt Borbély József történész Boros Oszkár és Csermák Zoltán újságíró társaságában a Tollat ragadó parasztok címmel zajlik majd egy beszélgetés, délután pedig Ambrus Lajos A bor irodalma címmel tart előadást, amelyet egy borkóstoló is követ majd. Vasárnap aztán Vincze Bence lapunk egyik alapítója, egykori egyetemi tanárával, Fűzfa Balázs irodalomtörténésszel fog eszmecserét folytatni. Az Akik tollat fogtak címmel lesz hallható a Répce-vidék költőinek antológiája, ahol jelen lesz: Devecseri Zoltán (Hövej), Dr. Galiotti Csaba (Bő), Dr. Gyurácz Ferenc (Bük), Kondra Katalin (Répcelak) és Sárváry László (Csepreg).
Kézműves workshopokból sem lesz hiány, mivel lesz lehetőség elsajátítani a könyvkötészetet, élményfestést és vászontáskát is készíthetnek a látogatók, hogy ha a szívükbe nem fér több élmény, azt legyen mibe beletenni.
A gyermekek sem maradhatnak ki a fesztiválozó közönség soraiból, így ők is találnak programokat a Községi Könyvtárban. Ilyen lesz például V. Tóth Márta Hany Istók meséje című előadás, amely egy interaktív foglalkozás meséléssel és sok mosollyal, vagy a Varázsszőnyegen című megzenésített verses előadás Dukai Diri óvónővel. Aki viszont úgy dönt, hogy felnőttként a tudását szeretné megméretni egy kvíz keretein belül, annak sem kell csüggednie, hiszen a fesztivál hétvégéjén egy irodalmi kvízvetélkedő várja a látogatókat.
Ha pedig művészetek, akkor a film sem maradhat ki. Két alkalommal lesz filmvetítés: pénteken a Kovács András által rendezett A ménesgazda (1978), szombaton pedig Mihályfy Sándor Indul a bakterház (1979) című alkotásai.
Az egész rendezvény ideje alatt állandó programelemek is megtekinthetők, úgy mint például Czanik Ferenc festménykiállítása; az Ezerarcú Gárdonyi – a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola roll up kiállítása; Szépíró verseny legszebb pályamunkáinak kéziírásai (a fesztivált szervező Népfőiskola által Petőfi Sándor születésének és a Himnusz keletkezésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázat); 1gondolat1fotó kiállítás, amely a Népfőiskola előadóinak, vendégeinek gondolatai népfőiskolai élményeikről, emlékeikről; ezek mellett pedig a könyv- és lemezbörze „kultúrdzsungeljéből” válogathatnak a látogatók.
A „Szeptember végén…” című fesztiválra a belépés díjmentes, bárki ingyen látogathatja a rendezvényt, de aki szeretné, neki lehetősége nyílik arra, hogy a Népfőiskolát támogassa mégpedig 1000-, 2000- és 3000 Ft-os „Támogatói jeggyel”.
A részletes programért látogassatok el a rendezvény hivatalos eseményére (honlap: khjnepof.hu; Facebook: Közi Horváth József Népfőiskola) és ne csak a művészetek találkozzanak „Szeptember végén…” Agyagosszergényben, a Közi Horváth József Népfőiskolán, hanem Ti is!
Olyan esemény ez, egy olyan filmünnep, amely méltán viseli a nemzetközi jelzőt, ugyanis európai és világszinten is számottevő fesztivállá nőtte ki magát az elmúlt 19 év során, az országban egyedüliként, saját erejéből. Idén, szeptember 01-09. között az animációs filmektől a rövidfilmeken és dokumentumfilmeken át, az általában legnépszerűbb, nagyjátékfilmes kategóriáig rengeteg alkotás érkezett Miskolcra, ahogy sok-sok filmes szakember, alkotó és színész is ellátogat ilyenkor a városba, és egy hétig tényleg minden csak a moziról szól.
A fesztiválról
Bíró Tibor fesztiváligazgató és stábja minden évben azon munkálkodnak, hogy a színvonal minimum a jelenlegi szinten maradjon, de lehetőség szerint – ha csak kis mértékben is – előrelépés történjen évről évre. A sokáig Jameson CineFestként futó fesztivál jövőjét a whisky márka szponzorációjának váratlan megszűnése 2019-ben veszélybe sodorta. Ugyanakkor hála a helyi támogatásoknak, a városnak és az NFI-nek, éppen hogy nem maradt ki év, csupán egyszer (2020), az is a covid számlájára írandó, és ekkor is „csak” a verseny maradt el.
Számos szakmailag elismert világsztár tisztelte már meg a fesztivált jelenlétével. Idén Jean-Marc Barr színész-rendező elnökölt a zsűriben, illetve vehette át az Európai Mozi Nagykövetének járó díjat. Illetve fogalmazhatnánk úgy is, hogy az ő vezetésével merülhettek el a zsűritagok a mozivilág óceánjában.
Jean-Marc Barr (forrás: CineFest)
A nagy kékség (La Grand Bleu, 1988, Luc Besson) című ikonikus filmjének vetítésével ünnepelte meg a fesztivál a díjazottját. Most először láttam az alkotást, ugyanakkor mindjárt a szívemhez nőtt a három főbb szereplő alakítása: Jean-Marc Barr, Jean Reno és Rosanna Arquette. Emberi módon és mégis a megfoghatatlanról mesél a film, miközben a három főszereplő egymáshoz és a megfoghatatlanhoz való viszonya oly módon alakul, ahogy a néző, azaz a „mi” viszonyunk a karakterekhez. Fokozatosan közelebb kerülünk hozzájuk, majd mégis távolinak érezzük őket.
Bátorság és főképp tudás kell, hogy egy ilyen volumenű alkotásról valaki szakmai szemmel írjon. Én ezt nem is vállalom, így csupán a benyomásaimra és szubjektív meglátásaimra hagyatkozom (ahogy a további filmek esetében is). Talán ez még nem meríti ki a bocsánatos bűn kategóriáját.
Jacques Mayol (Jean-Marc Barr) a búvárszenvedélyével olyan, mint egy kémiai részecske, aki a megfelelő közeg nélkül nem képes annak lenni, ami a rendeltetése valójában. Föltehető a kérdés, hogy emberi voltát kérdőjelezi-e meg a víz iránti csillapíthatalan szomjával, vagy egyenesen megtagadja azt a világunkkal együtt?
Enzo Molinari (Jean Reno), a szabadtüdős merülés 17-szeres világbajnoka, testileg és lelkileg olyan, akinek látszólag minden közeg megfelel, főleg, ha maga uralhatja. De mindent nem lehet uralni, az ember nem állhat mindenek fölött. Habár arra születtünk, hogy a természetet uraljuk vagy uralni tudjuk, mégis olyan hatalmas és kifürkészhetetlen hozzánk képest…
Johanna Baker (Rosanna Arquette) pedig ugyanazt keresi, amit Jacques és Enzo a mélyben, de őt pont ez a mélység választja el attól, hogy megtalálja, amit keres.
A határainkat feltérképezzük, feszegetjük, majd adott esetben túllépjük. Az elgondolkodtató jelző ez esetben kevés, sokkal inkább önmaga újraírására és definiálására buzdítja a nézőt.
És bizonyos szempontból jól tud esni ez a kényszer….
A következő 4 film (egy kivételével), amelyekről röviden írok a továbbiakban, a versenyszekció Nagyjátékfilm kategóriájában indultak.
Jeanne Du Barry – A szerető (2023, Maiwenn Le Besco)
Nem díjakért érkeztek Johnny Deppék a fesztiválra, hanem a Kitekintő szekció részeseiként, nyitófilmként. A történetet Jeanne (Maiwenn) szemszögéből követhetjük, amelyet a rendező tulajdonképpen mesél és játszik is egyszerre. Nem először rendez a színésznő (Luc Besson egykori párjaként volt is kitől tanulnia), ugyanakkor az első alkalom, hogy saját magát instruálja.
Az alaptörténet egy „már megszokott”, bonyodalmas szerelmi kapcsolat cselekményét ígéri. Ugyanakkor nem érzi azt az ember, hogy egy túl édes süteményt akarnak ráerőltetni sokadszorra (ami már elsőre sem volt finom), hanem egy valós közeg, valós visszásságai jelennek meg előttünk. Depp játéka számomra hozzáadott a filmhez, amely annak is köszönhető, hogy ritkán látni őt nem klasszikus blockbusterkarakterként. XV. Lajos francia király bőrében egy rátermett és hiteles férfi volt a vásznon. Összességében kevésbé tudott berántani magába a film, amely adódhat abból, hogy a királyi udvar, mint közeg áll tőlem távol, illetve az olykor ingerszegény szituációkból is.
Forrás: CineFest
A történelmi hűség, a díszlet és jelmez korhű, professzionális kivitelezése mindenképpen kiemelendő. Versailles az mégiscsak Verasilles. És olvasson utána bárki Madame Du Barry történetének, maga is megbizonyosodhat a grófnő regényes életéről, amelyet a film hűen tükröz.
Mindemellett igazán üdítő volt a már 89 éves Pierre Richard-t látni Richelieu bíborosként, akit nem lehet kizárólag a magas szőke férfi csetlő-botló figurájával azonosítani, sokadszor mutatja meg, mit nevezünk színészetnek…
A Goldman ügy (Le procés Goldman, 2023, Cédric Kahn)
A rendező egy olyan tárgyalótermi drámát tár elénk, amely teljességgel minimalista filmtechnikai megoldásokhoz nyúl és éppen ezáltal nyitja meg a teret a felettébb zseniális színészi játékok előtt. A 4:3-as képarány a közeliség mellett egyfajta hivatalossággal is bír, mintha (egy ismert példával élve) a nürnbergi per archív felvételeit nézné újra az ember.
A hosszú snittek, statikus beállítások, valamint a szinte kizárólag oldalirányú kameramozgás a zárt tér hatását erősítik, a moziterem szinte tárgyalóteremmé alakul.
Forrás: CineFest
Pierre Goldman esete ugyancsak nem kitaláció, Franciaország egyik legérdekesebb bírósági ügyévé vált. A kilátástalan helyzetben lévő vádlott (első fokon már életfogytiglanra ítélték kettősgyilkosságért), különösen nagy intelligenciájával méltó ellenfele az ügyészségnek, mindamellett a kétely egy másodpercig sem illan el a levegőből, hiába egy-egy veretes beszéd, cáfolat érkezik a cáfolatra és a karakterek egymással való küzdelme, játszmája magával ragadja az embert.
Mesteri komponáltságát tekintve A tizenkét dühös ember (12 Angry Man,1957, Sidney Lumet) kamaradrámájához hasonlítanám. Mindkét alkotás esetében a párbeszédek felépítése és az egyes figurákhoz való tűpontos igazítása adja meg azt a lüktetést, amely a film végéig kitart. Akár egy klasszikus zenei mű komplexitása… ki, mikor, hogyan, kinek és mennyit mond. A paramétereket rendkívüli pontossággal Nathalie Hertzberg és Céderic Kahn (a film rendezője) adja meg nekünk.
Fontos elem Goldman zsidó származása és a ’70-es évek Franciaországának kirekesztő közege. A per közönségének egyik része (afrikai és zsidó bevándorlók) Goldmant élteti, míg a tősgyökeres franciák (rendőrök, közemberek) az ügyészség szekerét tolják. Különböző sérelmek árnyékolják a tényeket, amelyek olykor teljesen elmosódnak vagy átrajzolódnak. A bíró (Stéphan Guérin-Tillié), a főügyész (Nicolas Briançon), az ügyvéd (Arthur Harari) és Goldman (Arieh Worthalter) kommunikációja képezi azt a szilárd, négyszögletű alapot, amelyre a film további szereplői, a tanúk, az esküdtszék és a bíróság tagjai bátran támaszkodhatnak, mert szinte megingathatatlan. Nem akarom túldicsérni sem a filmet, de valóban ritka, hogy kis forrásból, minimalista hozzáállással, rengeteg szöveggel és statikussággal ennyire egyben legyen valami.
A román új hullámra különösen jellemző, hogy a múltat, közelmúltat dolgozzák fel filmjeikben, mert az teljességgel elmaradt vagy a folyamat egy fázisában akadt el és ezáltal nem történt meg a mai napig.
Tudor Giorgiu 18 évesen élte meg a Ceaucescu-diktatúra bukását, azt a káoszba fulladó időszakot, amit a filmjében finomabb és erőteljesebb vonásokkal rajzol meg, átütő erővel és részletességgel.
A film puzzle-szerűen épül föl, több történetszálat vezet végig a rendező, az események minél több szemszögből való bemutatásának, átélésének érdekében. Mégis van egy főszereplőnk, Viorel Stanese rendőrtiszt (Iulian Postelnicu), aki 1989. december 11-én reggel elindul otthonról és egy bő hónap múlva térhet csak haza, abból a bizonyos medencéből.
Forrás: CineFest
Gorgiu arra kényszerít minket, hogy ítéljük meg magunk az erőszak szükségességét, igazolhatóságát, indokoltságát, ha egyáltalán van ilyen. A Secu (titkosrendőrség) és a Milícia (rendőrség) szemszögéből látjuk javarészt a történetet, az ő megpróbáltatásaikat, életükért való küzdelmüket követhetjük nyomon. Azokét az emberekét, akik korábban megnyomorították annak a lakosságnak az életét, akik a jelenben lemészárolták a karhatalmisták egy részét, a túlélőket pedig egy üres medencében tartják fogva. A rezsimet segítő szervezetek múltbéli brutalitásait nem látjuk, csak azt, amit velük tesznek a jelenben. Ki a felelős, kinek kell bűnhődnie és hol van az igazság?
A szőnyeg szélén állnak persze az utolsó pillanatban a lakosság oldalára álló katonaság vezetői is, akik éppen a medencében is ülhetnének, „ha rosszul döntenek” – ahogy ez el is hangzik a filmben.
A film magyar kooperációval készült. Lemhényi Rékát dicséri a vágás, illetve jó pár kiemelt mellékszerepben fedezhetünk fel erdélyi magyar színészeket (Bíró József, Dimény Áron, Deák Zoltán).
Mesterjátszma (2023, Tóth Barnabás)
Stefan Zweig Sakknovella című kisregénye nyomán készült ez a mozi. A történetet szabadon dolgozták fel, azaz időben és térben teljességgel áthelyezték, egyenesen az utolsó nyugat felé tartó magyar vonatra, 1956 novemberébe.
Nehéz lenne műfaji meghatározással ellátni a filmet, ugyanakkor a thriller elemeitől kezdve a noiron át az akcióig kijut a nézőnek a műfajokból. Fordulatos, izgalmas cselekmény zakatol a filmbéli vonaton.
Alapvetően két szálon fut a cselekmény. Egy fiatal pár, Márta (Varga-Járó Sára) és István (Váradi Gergely) menekülését követhetjük nyomon, amely egy bizonyos „B” (Hajduk Károly) útjával kereszteződik majd a gőzösön. Az ellenlábasok, Czentovics (Mácsai Pál) és Piros (Péterfy Bori) karaktere megnyerően nyugtalanságot keltő, és akkor ez még bók volt két ÁVH-s figura jellemzéseként.
A sakk vezérfonál marad mindvégig (meg persze vezércsel is). Márta (profi sakkozó), Czentovics (úgy szintén) és „B” (elméleti szakember) ülnek a tábla két oldalán, de olykor nem az nyúl a bábukért, aki valójában irányítja a játékot, vagy csak egy ember ül le játszani. Erről bővebben nem írok, maradjon a film titka azok számára, akik kedvet kapnak a megtekintéséhez.
Szerkezetileg is komplex alkotásról van szó. Flashbackek értelmezik számunkra a jelent, ugyanakkor a képzelet szüleményeit is ki kell szűrnünk olykor a látottakból, amely állandó és értő figyelmet igényel nézői oldalról. Ugyanakkor ez az, ami különlegessé teszi ezt a történetet és mindig újabb fordulattal képes az addigi elképzeléseinket megdönteni.
Számomra viszont nem minden részlet tudott egymással logikus kapcsolatba kerülni és kisebb ellentmondásokba is ütköztem az értelmezés során. A legfőbb kérdésként az maradt bennem, hogy a képzeletbeli jelentsorok vajon kinek a fejében játszódnak, kinek a szempontjából látjuk, amit látunk?
Összességében ez egy bátor vállalkozás, vagány kivitelezéssel és igazán jó színészekkel.
Forrás: CinFest
Zárszó
Filmrajongóknak és laikusoknak egyaránt érdemes ellátogatni a CineFestre, mert kivételes filmválogatásból szemezgethetnek, a világ legkülönbözőbb régióiból érkeznek az alkotások és velük az alkotóik, szereplőik. Szakmai programokkal, közönségtalálkozókkal, szabadtéri vetítésekkel és (az idei évtől újra) zenei kísérőprogramokkal várja a közönséget a fesztivál.
Az élhető lépték, a családias légkör pedig továbbra is olyan erényei a rendezvénynek, amelyek egyre nagyobb értékké válnak manapság. Jövőre 2024. 09. 06-14. között mozizhatunk újra Miskolc szívében, a város nemzetközi filmfesztiválján.
A Voice Drops nem csupán egy kamara énekegyüttes; az acappella tulajdonképpen olyan, mint egy hangszerek nélküli zenekar. Lehet jazz-kombó, pop együttes vagy éppen big band – bármit elénk varázsolnak, miközben a szvingtől a népdalokig bátran játszanak a zenei műfajok határaival. A technikai tudást a zenei és emberi összhang forrasztja össze, mert a bravúr önmagában még nem elég, kell, hogy legyen mögötte lélek is.
A világ szépségre és kedvességre vágyik, erre a kívánságra pedig a Voice Drops szívmelengető dallamokkal válaszol. A Csernus Szilvi, illetve a Kárász Eszter–Bata István szerzőpáros alkotó elméjéből született lírai remekmű, a Szalmaszál, az öröm szalmaszála, a dal pedig a boldogság húrjait pengeti.
Fotó: Lengyel Alexandra
A dal megalkotásának hátteréről Csernus Szilvi, a Voice Drops alapítója meséli:
Az alapdallam már 2014 óta megvan, már akkor is tudtam, hogy a múltba szeretnék visszanyúlni vele, a kidolgozás mégis évekig váratott magára. Idén újra elővettem, azután felhívtam Kárász Esztert, hogy volna-e kedve szöveget írni erre a vidám, életigenlő, balatoni nótára. És nem kis boldogságomra, volt kedve hozzá.
Nagy örömmel vetettük bele magunkat Bata Istvánnal, állandó szerzőtársammal a balatoni nyárestébe, amibe Szilvi dallama vitt. Legtöbbször a szöveg van meg előbb, és azt burkoljuk zenébe. Izgalmas feladat volt ezekre a kész ritmusokra, dallammenetekre olyan szavakat találni, amikkel összeforrhatnak
— tette hozzá Kárász Eszter, a Szalmaszál társszerzője.
Fotó: Kis Linda Kata
Az együttes célja, hogy a zenéjükkel szívet melengető pillanatokat teremtsen és mosolyt csaljon a hallgatók arcára. Ősszel várható tőlük egy kislemez, valamint fellépnek majd a FoolMoon Acapella fesztiválon október 7-én a szegedi IH Rendezvényközpontban, nézzétek meg őket mindenképp élőben is!
2017-es csehországi megjelenését követően 2022-től a Csirimojó Kiadó gondozásának köszönhetően végre Magyarországon is fellelhető az Egy essexi professzor °elveszett° naplója – avagy a bámulatos állatvilág címet viselő „kiskorú robinzonád”. A 8-tól 108 évesig terjedő korosztályt célzó, ám egyértelműen inkább a fiatalabbaknak szóló, bájos, zsebnotesz méretű kötet köré misztikus történetet szőttek az alkotók.
A gyermekded facsimilére hajazó, több mint száz éve elveszett jegyzeteket Olga Černá „fedezte fel” és „készítette elő” publikálásra, a kitalált-fantasztikus állatok illusztrációit pedig a híres világutazó, Miroslav Šašek készítette munkájának egyik kései szakaszában, afféle szórakozásként skiccelve a lapokról immár felénk pislogó, groteszkül szeretnivaló csodalényeket.
A Csirimojó Kiadónál (vagyis Kulturális Egyesületnél) olyan könyvek, illusztrációk és ajándéktárgyak forgalmazása a cél, amelyek már a legkisebb olvasók számára is közelebb tudják hozni az állat- és növényvilágot, így nevelve-segítve őket a soha nem elég korán kezdhető környezettudatosságra. Ezen elvekhez illeszkedve elbeszélő naplóírónk egy essexi biológiaprofesszor, aki ausztráliai kiküldetésének kezdetén ragad tollat és kezdi el papírra vetni kalandjait.
A tudós-biológus távoli és igencsak időigényes útjára nejével, a nála érezhetően konformistább és gyakorlatiasabb Rosamunddal indul, akivel már a második oldalon túlélnek egy hajótörést, szerencséjükre épp a hajószakács finomságaival, konyhai eszközeivel és adott szituációban fegyverként is használható tárgyaival telepakolt ládájához kötözve magukat. A kutatók számára addig ismeretlen indiai-óceáni szigeten ivóvízzel szolgáló pataktól kezdve ehető növényeken át lakályos barlangig minden megtalálható, ami a hajótöröttek szemének-szájának ingerére lehet, kiegészülve a tudós lelkének oly’ kedves újdonságok varázsával.
A professzor egyik szigeti barangolása során fényképezőgépet és komplett analóg labort, vegyszereket, miegymást rejtő kunyhóra bukkan, melynek egykori gazdája egy, a kötethez „könyvjelzőként” járó fényképen is szereplő, idősebb tudós. A fotografált férfi vállán fura fajzat ül, melynek ábrázata kellemes ugyan, mégsem hasonlít semmi Essexben ismeretesre.
Hőseink (vagyis inkább csak a professzor) számára hamar világossá válik, hogy a szigeten a konvergencia, vagyis egy fordított evolúciós elv van érvényben, melynek hatására az addig egymással rokonságban nem álló fajok (legyenek azok akár állatok, akárnövények) hasonló életmódjuknak köszönhetően, illetve ugyanazon tevékenységüket elősegítendő fokozatosan küllemükben is hasonlatossá válnak egymáshoz.
A konvergencia egyébként az Egy essexi professzor °elveszett° naplójának lapjain túl is létező és igencsak izgalmas jelenség, melynek egyik példája az esszenciálisan különböző rovarok, denevérek és madarak evolúciós „szárnyasodása”. A kötet ezen biológiai jelenségekkel kapcsolatos „szavahihetőségét” ugyan az utószót jegyző hús-vér tudós, dr. Georg Hoffmann biztosítja, mindez mégis olyan, mint amikor „[h]at képtelen dolog is eszembe jut reggeli előtt”.
A napló-regény konvergált lényei olyan beszélő nevű állatok, mint a gömbölyű tapicska, a bóbitás gömböc, az óriás szőrlúd, a királyi faroslúd, az ügyesfarkú hadonász, a lábas tipihal, az úttörő tetveske, vagy már a kunyhótulajjal is komázó eszes komáz. A szigeten egyébiránt valamilyen okból vannak „sima” állatok is, például ludak, melyek az egyhangú étrend miatt sopánkodó Rosamund kétszersültön történő felhizlalásának esnek áldozatul.
Habár ezen kitalált-rajzolt lények plasztikusra pingált pofija páratlan, maga a szöveg Šašek ebben az esetben nem csupán illusztrációként funkcionáló állat-rajzainak hiányában talán kissé elveszett lenne. A folyóírást mímelő betűtípussal és valóban folyóírásos képaláírásokkal rendelkező történet cselekménye arányaiban igencsak gyér az állatok fajtaleírásaihoz képest, ez azonban sem a kötet könnyű olvashatóságát, sem pedig a szöveg alluzórikus gazdagságát nem veszélyezteti.
E gyerekkönyvben a Robinson Crusoe-hoz hasonlóan előfordulnak vallásos gondolatok, „elszólások”, Istennek tett köszönetek is, kiegészülve a fentebbi Lewis Carroll-idézet szöveghelyének, az Alice Csodaországban című meseregénynek megejtően különös világával. A Pet’ovská Flóra nevéhez fűződő fordítás állatnév-bravúrjainak szintén párhuzama lehet Carroll Jabberwocky-ja, melyet Tótfalusi IstvánA gruffacsórként, Weöres Sándor pedig Szajkóhukky-nak fordított.
Az Egy essexi professzor… s vele Pet’ovská Flóra egyébként 2023-ban az Év Gyerekkönyve Díj shortlistjére került Az Év Fordítója kategóriában, 2018-ban pedig a kötet akkor még cseh eredetije bekerült a The White Ravens rangos nemzetközi katalógusába is. E hazai és nemzetközi eredmények is mutatják, hogy a kalandos történetekhez, természettudományokhoz és általános képtelenségekhez vonzódó kis és korosabb olvasók számára ez a kellemes küllemű kötet a maga különleges lényeivel igazi ínyencség lehet.
A naplószerű tárgyilagossággal, őszinteséggel és finom, már-már iróniába hajló humorral feljegyzett történések és sohanemvolt fajtaleírások pedig meghozhatják a kedvet, ha nem is egy hajótöréssel egybekötött tudományos felfedezőút átéléséhez, hát a természetre való hangsúlyosabb, érzékenyebb odafigyeléshez mindenképp.
