A kultúra juhászai – avagy ajánló az Uploaded Magazin oldaláról

Rásó Attila 2016. Sze. 4. 0 0

A fentebb említett magazin egy online kulturális felület és szellemi műhely, 2014-ben jött létre Karajos András ötlete nyomán (ki már azóta nem tagja a csapatnak). A lap főszerkesztője jelenleg Tóth Judit, az ELTE bölcsészkarának hallgatója. Az oldal már nevében is utal munkamódszerére, tehát a pdf kiadványokra, a feltöltött kultúrára, melyekkel pozitívan feltöltik hangulatunkat is hétről hétre.

Több rovat is helyet kap a platformon: irodalmi, kritikai, kulturális, galéria továbbá terveznek egy tárca blokkot is mostanában elindítani, melyet Ábrahám Erika fog vezetni (költő).

Az oldal az irodalmat vallja fő profiljának, ezért erre a rovatra térnék ki alább kicsit bővebben.

Két szerkesztője e litera-túra ösvénynek Fenyő Dániel és Szabó Dárió pécsi egyetemisták, szerzők, kik 2016 júniusában vették át a teendőket. Hetente egyszer, hétfőn délelőtt közölnek új anyagot – ilyenkor általában egy kortárs alkotó egy verssel vagy egy novellával jelenik meg. Elsősorban pályakezdőktől van módjuk publikálni. Alkotások érkeznek, de ugyanakkor fel is keresnek szerzőket – ebből is látszik, hogy barátságos emberekről van szó.

A magazin önálló, 2016-os antológiája

A magazin önálló, 2016-os antológiája

Célnak azt az irányt szemelték ki, mely a szakma aktuális vonulatain szeretne haladni, nyitott szellemiséggel, friss gondolatisággal felruházva. Mindemellett biztos kiindulási pontot, tanácsokat szeretnének nyújtani a tehetséges, fiatal alkotóknak, sőt, továbbirányítani őket az elismert művészeti folyóiratok felé. Minél több tendencia felé ágazó stílus is fontos szegmense terveiknek, ezért is vannak ketten a rovatban, hogy a lap ne állapodjon meg túlságosan csak egy szubjektum véleménye mellett, ne legyen elfogultság szaga cikkeiknek.

Elérhetőek a www.uploadedmagazin.hu címen, de rendelkeznek facebookos oldallal is.

Amennyiben vannak eddig publikálatlan irományaitok kacsintanék felétek egy hasznos információt:

az irodalmi rovat szerkesztőségének címe: febdari@gmail.com

 

Végezetül pedig két jó érzékű szerzőt is hoztam Nektek ajándékba, kedvcsinálónak a líra vonalról:

Károly Dorina – Csigolyák

Bejárom gerincoszlopod törvényes
és törvénytelen göcsörtjeit, és te hagyod.

Ujjaimban félőn rezegnek a gondok,
mint apró hajtások a föld felett elnyúlva
néhány centiméterrel.

Lassul a vérem –
beoltom magamat veled,
legyen hát könnyebb így a boldogulás.

Egy el nem hibázott érintés:
ez lesz tanúja a percnek,
te az én vagy, és én nem vagyok más.

Lépcsőkön szökkenek finoman
és újra érzem:
A ki nem töltött porcikák alagútja
őriz minden el nem mozdulást.

Most mozduljon fejed, a szád, az ágyék,
és velük mozduljon minden fölfogás,

hogy legyél bár alakban hús,
lélekben pedig egy átlátszó takarás,

a te csontod, az a nem-egyesülés –
húsz év magány –
most mégis enyhülést
ad, és hoz, és vár el tőlem.

Kevéssé válok csigolyáid mellett.
Hiánytalanságod függöny – ne félj,
én már bent vagyok. Kívül vannak azok,
akik nem láthatnak be.

 

Formódi Péter – Mesélj

Mesélj nekem egy mesét
ha az éjszaka szélére érsz.
Legyen benn kacskaringós macskakő
meg olyan narancsra festett lámpasor
ami fényt ad és a macskakőre nő.

Legyen benne, ha kell, még durvaság –
mézeskalács, és rákenődött fájdalom
mit szánk széléről majd lenyalunk
a kalácskarimán ha miénk
az a megpihenő harapásnyom.

Mesélj nekem egy mesét.
A tűnődő üvegablakok keretén
a narancsfény csillanás
a kettőnk képnyoma ablak-tükör körül
vagy csak keretre lakatolt megroppanás?

Legyen inkább valami más:
ki nem mondott szavakon született
egy pillanatnyi kis megtorpanás –
a függöny árnyán táncoló
magunkba fojtott visszatalálás.

Mesélj nekem, míg a kelő napon
leszállsz kimerülten az éj peremén.
Akkor majd végre melléd fekszem én
és egybefonott pilláinkon
álmodjuk ketten a meséd.

Categories: IRODALOM