Klasszikus romantika – 200 éve hunyt el Jane Austen

Pap Melinda 2017. Júl. 18. 0 1

Talán nem voltam még egészen tizenegy éves, amikor nővérem a kezembe nyomta életem egyik legmeghatározóbb könyvét. Faltam a betűket, sajgott a fejem a történet következő fordulata utáni éhségtől. Pedig nem mondanám, hogy olyan gyorsan váltották egymást az epizódok, vagy esetleg a szereplők. Kevés volt a párbeszéd, sok a jellem- és helyzetleírás. Én valamiért mégis imádtam.

Jane Austen volt az az írónő, aki először mert alakítani a regény behatárolt műfaján. Kiváló megfigyelő volt, tapasztalatait és élményeit évezhető stílusban tudta előadni. Nyolc testvér közül hetedikként jött világra, a Hampshire megyei Steventon faluban. Édesapja anglikán lelkész volt, művelt, tudós ember. Jane-nek egy nővére született, akivel élete végéig a legszorosabb kapcsolatot ápolta, Cassandra Elizabeth (húgához hasonlóan) sose ment férjhez. Levelezések, naplófeljegyzések alapján a fiatalabbik Austen-lánynak viszont több kérője is akadt volna – van olyan, akinek még igent is mondott, csak „terjedelmes és kellemetlen” személyiségnek titulálta, és inkább elutazott a lánykérés másnapján. Egyik legnagyobb szerelmével Lyme-tól nyugatra, Devonshire déli részén találkozott, ebből a talán viszonzatlan szerelemből született a Meggyőző érvek c. regénye is.

Mind a mai napig sokan gondolják, hogy élete unalmas volt, csak a steventoni parókia kerítéséig ismerte a világot. Ennek ellenére a hatalmas család és a kiterjedt baráti kapcsolatai alapján mondhatjuk, nővérével együtt mindketten a társaság kedvelt alakjai voltak. Bálokba, estélyekre jártak, ám legjobban mégis a családdal töltött időt szerették. A kis anglikán egyházi parókia falain belül élők szívesen olvastak, művelték magukat, esténként színdarabok előadásával szórakoztatták egymást. 1801-re édesapjának könyvtára már több mint 500 művet számlált. Jane meglehetősen sokat olvasott mind a kortárs, mind a régebbi szépirodalomból egyaránt. Ilyen szempontból teljesen meglepő lehet műveinek visszafogott, illedelmes hangneme, hiszen olyan regényeken nőtt fel, mint Henry Fielding és Samuel Richardson írásai. Az utóbbi Sir Charles Grandison története c. művét többször is újraolvasta, ez adta neki az ötletet, az inspirációt levélregényeihez.

Későbbi, megkomolyodott írásainak főszereplői intelligens, erkölcsileg erős nők (Elizabeth Bennet, Anne Elliot, Elinor Dashwood), akik éles ellentétben állnak környezetükkel, hozzá hasonlóan az ő nyelvüket is jól felvágták. Valószínűleg a legnagyobb történeti alapot, az emberek jellemét, a különféle, izgalmas helyzeteket a saját életéből, családi köréből, barátairól mintázva és – nem mellesleg – a társadalmi elvárások, illemtanok fertőjéből merítette. (Bár sokan állítják, hogy ezek nem magánéleti eredetűek, mégis feltűnően sok a közös vonás az ő és szereplőinek élete közt.) Korai levélregényei és írásai, amelyeket kedvenc unokahúgainak ajánlott, még nem azok az igazi, tőle jól megszokott, iróniával és sok izgalommal teli alkotások.

Jane Austen sokat adott az olvasóközönségnek és az irodalomnak, alapjaiban változtatta meg a gondolkodást a szerelemről, házasságról. Talán néhol prűdnek, túl romantikusnak, esetleg lányosan elvarázsoltnak mondható művei egyáltalán nem ilyenek. Nem erről szólnak. Hitet és reményt adnak nekünk – és most nem csak a női nemről beszélek-, hogy az élet, a társas kapcsolatok bonyolult útvesztőjében igenis meg lehet találni a boldogságot. Arról szólnak, hogy az első benyomások (Fanny Burney Cecilia c. műve, egyik kifejezésének nyomán a Büszkeség és balítélet eredeti címe is ez volt) sosem a legtökéletesebbek, sokszor tényleg meg kell ismerni a körülöttünk lévőket, az újonnan érkezetteket ahhoz, hogy rendes véleményt alakíthassunk ki róluk.

Sokat köszönhetek én is ennek a csodálatos, prűdségtől bűzlő korát rejtett megvetéssel ábrázoló, néhány elfeledett vers-zsengéje által szelíd költővé avanzsált, 19. századi feministának . Köszönhetem – mint nő a nőnek – az igazi rózsaszín ködös szerelmes történeteket, ahol az emberi jellem teljes valójában tárul elénk. Köszönhetem az olvasás szeretetét, a megannyi izgalmas szóváltást Lizzy Bennet és Mr. Darcy között, és a legszebb szerelmes levelet, amit valaha olvastam – persze Puskin Anyeginjéből Tatjana levele is egy ilyen csoda. A legjobban mégis azt köszönöm Jane Austennak (és a három Bronte-lánynak), hogy ezekkel az igazi, a szó mindkét értelmében romantikus művekkel sok lánynak, nőnek okoztak örömet, boldogságot, szomorúságot, és mindent, amit egy Barbi-mesétől sosem kaphatnánk meg.

Számomra ők az etalon. Az igazi szerelmes regényeket Jane Austen alkotta meg.

Austen emlékét őrzi chawtoni házában kialakított múzeum, levéltöredékei, amelyek közül egy teljes levél most került eladásra, és természetesen időtálló művei.

Tags: 200 éve, 200 éve született, Büszkeség és balítélet, Cassandra Elizabeth, Értelem és érzelem, évforduló, Henry Fielding, irodalom, Jane Austen, Meggyőző érvek, Samuel Richardson, Sir Charles Grandison története Categories: IRODALOM
Related Posts