Hány versben lehet elmesélni egy életet? – Györe Bori: Engedély Magamnak

Vekszli Anna 2019. máj. 29. 0 0

Hány mondatban lehet elmesélni egy életet? A kérdés adott, a válasz pedig rém egyszerű. Hogy miért? Nos, azért, mert nem szükséges mindent fogalmakkal körülhatárolni. Az írásjelek, mondatok behatárolnak. Nem adnak szabad utat a gondolatok folyásának. Egy történetet pedig nem lehet korlátok közé zárni, ahogy az emlékeket sem.


Györe Bori: Engedély Magamnak. Scolar Kiadó, Budapest, 2017., 60 oldal, 1.271 HUF


Az Engedély magamnak című kötetben Györe Bori pedig tökéletesen szemlélteti, hogy semmi szükség pontokra, vesszőkre és kérdőjelekre ahhoz, hogy hatást tudjon gyakorolni a befogadóra. Igaz, hogy ez a módszer olykor nehezebbé teszi a versek olvasását, de más szemszögből nézve teljesen az olvasóra bízza a gondolatok értelmezését és tagolását. Elengedi a szavakat és hagyja, hogy hassanak. Engem személy szerint elvarázsolt.

A kötet külső megjelenése is egyszerű és letisztult. Egy apró kis könyvecske, nem hivalkodó, nem feltűnősködő és nem is terjedelmes.  Pontosan emiatt nincsenek benne felesleges, túlcifrázott eszmefuttatások. Egyedül a maga módján adja tömör esszenciáját egy nő életének. Valahol kicsit minden nő élete benne van. A gyerekkori emlékek, az első találkozás a világ rossz oldalával, belátni, hogy sok mindent nem akarunk, de „idővel úgyis megtörténik velem”. Minden egyes szava csodálattal, borzongással és sokszor felismeréssel töltött el.

Forrás: scolar.hu

Minden fontos. Akkor is fontos, ha pontosan azt a látszatot kelti, hogy semmi érdemleges nem történik. Minden sor, minden vers némán kiabál, hogy igen, ez itt lényeges! Ez meghatározó esemény. Ez olyan, ami mellett senkinek sem szabad a saját életében szó nélkül elrohannia. Legyen az egy kis kardigán, ami újra és újra előtűnik a gyermekkorból vagy az első szeretkezésünk emléke.

Hány versben lehet elmesélni egy életet? Harminchétben talán. Pontosan ugyanis ennyi versből áll a kötet. A versek négy ciklusra vannak elosztva és szinte egy keretet adva az egésznek, ahogy kezdődik, úgy is ér véget, egy gyerekkori emlékfoszlánnyal.

Az első ciklus lényegében múltidéző jellegű, az Idővel úgyis címet viseli. Már maga a címadása is tökéletes egyvelegét képezi a keserédességnek, ahogyan talán egy kicsit mindenki érez, amikor a múltjáról van szó. Ezt követi a Csupasz gerincek, a Konyhafészek és végül a Valóság háromszor címet viselő utolsó ciklusa a kötetnek. Mind nagyon hasonló fonálon futnak, kanyarodnak vissza vagy ugranak előre az emlékezés idővonalán. A felnőtt élet keserédes élményei sorakoznak fel egymás után minden egyes versben.

A hangulata volt az, ami igazán megfogott. Nem mesterkélt, nem magyaráz túl, nem bonyolult érzelmi mechanizmusok megfejtésére törekszik. Egyszerűen, a maguk fullasztóan hétköznapi valóságában írja le az egymást követő eseménysorozatokat.  A képhasználata hatásos, szinte már látni a dohányfüsttől sárguló falakat, a balatoni nyaralást, a nőt, aki készülődik egy randevúra, vagy éppen ugyanezt a nőt, amint az utolsó ruhájának elrakása után először a bőröndjén húzza össze a cipzárat, majd az ajtót csukja be maga után örökre és végül a szívét is bezárja valaki előtt, vagy inkább valaki után, és az ezt követő elhagyatottság érzése, ami ottmarad az emberrel.

Együtt érezzük a lírai énnel a jégen csúszkáló gyermeket, a sötétben botorkáló embert áramszünetkor, azt, hogy főzés közben ragacsos lesz a kéz a vértől, hogy milyen gyászolni valakit, aki önkényesen vetett véget az életének és egyébként sem szólítottuk soha anyának, vagy a felismerése a nőiségnek, amikor a terhesség alatt egy új élet fejlődik a testben sejtről sejtre.

Forrás: litera.hu

Nem könnyű emberközeli dolgokról írni, főleg, ha azok annyira közeliek, hogy már a bőrünk alatt érezzük a valódiságukat. Az érzésekről sem könnyű írni, mert vagy az történik ilyenkor, hogy nagy hévvel – a hatás kedvéért – csak az erősen pozitív, illetőleg negatív végletek jelennek meg, vagy teljesen objektíven megközelítve az olvasó elidegenítésének eszközével operálva beszélünk róluk. Pedig az érzelmek ennél sokkalta szélesebb és színesebb skálán mozognak.

Nagy felelősség engedélyt adni magunknak arra, hogy lemeztelenítsük saját magunk és egy lírai én üvegszemén keresztül megmutassuk mindezt másoknak is. Teljesen egyedül. Az emlékezés ugyanis egy magányos tevékenység legtöbbször. Hatalmas kihívás az is, hogy engedélyt adjunk egy ilyen kötet megírásával az olvasóközönségnek, hogy betekinthessenek a tiszta érzelmi világunkba. Györe Bori nemcsak teljesítette ezt a kihívást, hanem magasan felülmúlta az írásaival. Kegyetlenül őszinte, tabukat döntögető, sokszor megnevettető és még többször felismerésekre késztető versek sorakoznak egymás után az Engedély magamnak című verseskötetben. Ideális olvasmány mindenkinek, aki nem sziruppal leöntött történetekre vágyik, hanem valami sokkal emberibbre, valóságosabbra. Nem felhőtlen és mulatságos gondolatok vannak benne, de ha képesek vagyunk megnyitni magunkat és hagyjuk, hogy megérintsen a hétköznapok tragikussága, akkor egy meghatározó élmény lesz az olvasása.

Kiemelt kép: www.scolar.hu

Tags: Engedély magamnak, Györe Bori, irodalom, kiadás, könyvsorozat, kortárs, recenzió, Scolar, Scolar Kiadó, Scolar Live, sorozat Categories: IRODALOM
Related Posts