Kezdőlap IRODALOM GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM Sziporkázó és élettel teli – Rump Tímea: Levendula hercegnő

Sziporkázó és élettel teli – Rump Tímea: Levendula hercegnő

Szerző:

2021. dec. 2.

Legújabb sorozatunkban a POKET zsebkönyvek ifjúsági kiadványait vesszük górcső alá, hogy kicsit „felöltöztessük” az egyenborítóba csomagolt köteteket. Míg bizonyos kritikák a szövegekhez hajolnak közel, mások pedig a zsebkönyvkiadások (újra)kanonizáló gesztusát emelik ki, a fő kérdés minden esetben az, hogy a – sokszor egyáltalán nem is mai – szövegek tudnak-e még hatni ránk, fiatalokra.

Rump Tímea Levendula hercegnő című ifjúsági regénye egyedülálló a POKET ifjúsági sorozatában, ugyanis ez az egyetlen szöveg, amely nem egy már meglévő kötet zsebkönyv-változata, hanem eredetileg is POKET-kiadványként jelent meg. Ebből kifolyólag a sorozatban rendszeresen felbukkanó elgépelések és tördelési bakik mellett a szerkesztés hiánya is érződik a köteten – az olvasó nagy bánatára, ugyanis a kisregény kedves, sziporkázó gyermeki fantáziával átitatott, de komoly téteket mozgató szöveg, amely egy kis utómunkával műfaján belül akár kiemelkedő is lehetett volna.

Rump Tímea bemutatkozó regényének főszereplője a tizenkét éves Kira. A lány életébe annak többszörösen nehéz pontján lépünk be: mire a harmadik oldalra érünk, ránk borul a szülők kapcsolati válsága (és ennek oka, az édesapa hűtlensége), a lány legjobb barátnőjének, Nillának a költözése és a reménytelennek tűnő vágyakozás a párkapcsolatban lévő, nyolcadikos Árpi iránt. A konfliktusok a szöveg olvasása során egyre csak sokasodnak, szerencsére azonban Kira nincs egyedül: vele van Levendula, a tündérek világának, Gyöngyvidéknek levendulaillatú hercegnője – ugyanis a tündérek különleges, egyedi illatukról kapják a nevüket –, aki odafigyelésével és (tan)meséivel segít átvészelni a lánynak egyre szorongatóbb mindennapjait.

Levedula először akkor jelenik meg Kira életében, amikor fény derül az apa hűtlenségére: „Azon a szörnyű éjszakán. Amikor Anyu furcsa üzeneteket talált Apus telefonjában egy nőtől” – tehát azon a ponton, ahol a lány amúgy is egyre ingatagabbá váló életéből a család egységének és biztonságának megbomlásával végül minden fogódzó eltűnik. A regény kiemelkedő érzékenységgel rajzolja meg a kamaszlányt körülvevő szorongások hálóját, és bármiféle sarkítás vagy szépítés nélkül építi fel Kira (lelki) karakterét, így a főszereplő sokkal érthetőbbé, emberibbé válik. Ez érzékletesen jelenik meg például a beilleszkedés problémájának ábrázolásában is: Kira, mint minden kamasz, a menőkhöz akar tartozni, és ennek a pozíciónak a védelméért olyan dolgokban is részt vesz, amelyekkel morálisan nem ért egyet, mint például az új lány szekálása és kirekesztése, aki végül el is hagyja az iskolát. „Kira nem szívesen gondolt vissza erre az esetre. Titokban reménykedett, hogy az újabb váltás szebb jövőt hoz a lánynak, és azon a helyen nem piszkálja senki.”

A Kirát foglalkoztató fő problémákra a tündér meséi nyújtanak megoldást. Az első ilyen a biológiatanár korholásából adódó szorongás és teljesítési kényszer: a tanár szerint az újabban „álmodozó” – egyébként kitűnő tanuló – kamasznak így biztosan nem fog sikerülni a következő dolgozat (vö. Pygmalion-effektus). Levendula a számonkérés előtti szorongás oldására meséli el Menta király történetét, aki, holott mindenki kételkedett benne – hiszen ki hallott még mentaillatú tündérkirályról?! –, mégis elindult a tündérek trónjáért, amelyre a három próba – egy növény szögletes üveggolyó alakú termésének és a Gesztenye Erdőben élő marcipánhattyú tollának megszerzése, valamint egy embergyerek tiszta szívének elnyerése – után végül méltónak is találtatott.

levendula hercegnő — Dobosy Tímea illusztrációja a kötethez.

A második mese az önmagát a közösségből kitaszító Borsmenta hercegnő történetén keresztül a már említett beilleszkedés-problémakörre reflektál, míg a harmadik és negyedik mese a lányban a szülők válása miatt felgyülemlő elveszettség és bosszúvágy leküzdését szolgálja. Az utolsó, szerelemről szóló mese funkciója kissé más, sokkal inkább a Kira és Árpi közötti felszínes, leginkább rajongásnak nevezhető „kamaszszerelem” ürességére, a kapcsolatért való áldozat vállalásának hiányára mutat rá: az egymásba szerető sellő és tündér nem lehetnek együtt, ezért a sellőfiú az uszonyát, a tündérlány pedig a szárnyát áldozza fel, így mindketten emberré válva végül együtt lehetnek. (A mai nemi egyenrangúságra való törekvések szempontjából üdítő, alternatív A kis hableány-narratíva megteremtésért külön dicséret jár a szerzőnek.)

A levendulaillatú tündér egyszerre lehet a szövegvilágban létező meselény és Kira képzeletének szüleménye – ez utóbbi értelmezést támasztják alá a hercegnőnek a volt legjobb barátnőre, Millára hajazó tulajdonságai, édesanyai gondoskodása (az édesanya összeomlása után tündérdalokkal ringatja álomba a szorongó Kirát), vagy a lány körüli valóság és a tündér történeteinek összefonódása (például a pázsitillatú tündérről szóló mese nem sokkal azután hangzik el, hogy az édesapa levágta a füvet).

Levendula tehát a barátnő és a szülői gondoskodás hiányának megtestesítője is. Ez a fajta projekció mint a traumafeldolgozás eszköze egyáltalán nem újkeletű a gyermek- és ifjúsági (trauma)irodalomban: a kisebbeknek szóló szövegekből egy számomra kedves példa Marék Veronika Laci és az oroszlán című meséje, melyben az apró oroszlán azért jelenik meg, hogy bátorságot öntsön a félénk, osztálytársai által rendszeresen bántalmazott kisfiúba. Szintén párhuzamba állítható a szöveg Siobhan Dowd és Patrick Ness méltán világhírű Szólít a szörny című regényének alapnarratívájával, amelyben az édesanyja haláltusáját végigkísérő Conor álmaiban megjelenő szörnyről a szöveg szintén nem engedi eldönteni, hogy az vajon csak a fiú képzeletének „terápiás” kivetülése vagy valódi varázslény, aki – Levendulához hasonlóan – a kiskamasz állandó beszélgetőtársa és végül segítsége lesz.

Amiben azonban a Levendula hercegnő túlmutat a vele párhuzamba állított regényeken, az a hercegnő meséinek világteremtő ereje. A tündér ugyanis egész mesevilágát hozza magával, amely miközben egy „nagyban” is jól és következetesen felépített mesevilág, apró, kedves kis részletei teszik igazán egyedivé és sziporkázóvá: a pöttyös, csíkos és kockás szárnyú tündérek közül például a kockás szárnyúak kiemelkedők matematikából, a tündérek virágnyelveket, például margarétanyelvet beszélnek, ha rosszul tanulnak, tüske jegyet kapnak, a kerti tóban élő, szőke pikkelyű vízicsikók konfettit esznek és egy vízesés alatti esküvőn medúzák szolgálják fel a színes koktélokat.

A tündér meséiben megjelenő univerzum és Kira mindennapi kamaszvilága a regény elején egymással párhuzamosan létezik, azonban ahogy Kira egyre inkább megtalálja a helyét és önmagát, egyre kevésbé van szüksége a sokszor durcáskodó, de szeretetteljes hercegnőre. A lány boldogságának útja egyben Levendula zuhanástörténete is, aki rettegi a pillanatot, amikor Kira felnő, és elveszíti gyermeki énjét az abban őrzött mesevilággal és ezáltal a tündérrel együtt – ennek szimbolikus határpontja a szövegben a lány tizenharmadik születésnapja. Ahogy Kira új barátokra lel, Levendula egyre kevésbé jelenik meg a szövegben, majd látogatásai végleg elmaradnak – „[a] lány azonban biztosra vette, ha egyszer tényleg, úgy igazán szüksége lenne rá, megjelenne megint.” Levendula ily módon tehát a felnövéssel szükségszerűen elvesző gyerekkor megtestesítője, története pedig Kirában a felnőtté válástól való félelem leküzdésnek története is egyben.

Sok-sok oldalt ki tudnék tölteni még azzal, hogy rámutassak Rump Tímea szövegének olyan, néhol egyszerű, de jól működő megoldásaira, mint a fejeztek címei vagy a szülői háznak helyet adó Bástya utca átnevezése Rezidencia utcára. (Kamasz) olvasóként továbbá sokat lehet gondolkodni az ebben az írásban kevéssé reflektált Kira-Árpi (szerelmi?) viszony – szintén érzékenyen megrajzolt – visszásságain is, de a testkép-divat-önbizalom (kamaszkori) problémahármasát is bőven lehetne boncolgatni (vö.: „[Kira] tizenkét éves, és legnagyobb bánatára pont úgy is néz ki”). Azonban bízom benne, hogy ez a kis betekintés elég ahhoz, hogy rámutasson arra, hogy a kiadás során mennyire fontos lenne ezt a szöveget (is!) olyan műgonddal kezelni, mint amilyen műgonddal a szerzője kitalálta azt. Miközben a történet és a letisztult illusztráció marasztalja az olvasót, a darabos mondatok, az elgépelések, a központozási hibák, a nyelvtanilag helytelen elválasztások mind-mind kidobják a szövegből – pedig ebbe a regénybe, éppen úgy, mint a POKET ifjúsági sorozatában megjelent összes kötetbe, igazán megérné belefeledkezni.